Semmi fontos
Annyira nem jó, mikor a legjobb pillanatokban, valamibe totál belemerülve rádöbben az ember, hogy mennie kell, sőt, késésben van... X"D Ez a momentum ugye nem akarja már magát ismételni, mert wááá...? Nem jóóóó!
Safe and sound-hangulat
A tegnapi napom egészen jó volt. =) Ahhoz képest, hogy szerdán a bíróm a fejemre olvasta, hogy miattam nem fog tudni tárgyalni, mert nem teljesítettem valami utasítást, amire megint ő nem utalt vissza, tehát azért nem lett meg, mert nem tudtam a meglétéről, simán elintéztük az ügyet. Délelőtt volt két szabad órám, egyet ebédelés címén levelezéssel töltöttem, írtam Sangonak és IchiGonak, felhívtam Benét, a másik alatt megcsináltam pár aktát. A délután mókásan alakult, újra kellett indítani a gépet, mert valami frissítést csináltak és folyton reklamált, elment a net, s tartottam tőle, hogy más funkciók sem fognak rendesen működni, ezért két tárgyalás közt megejtettem ezt. A következő tárgyalásközi szünetben a bíróm nem ment vissza a szobájába, úgyhogy otthagytam, addig újraindítottam a "saját" gépem.
Az utolsó tárgyalás érdekes volt, biztosítási kártérítés, mely röviden arról szól, hogy egy fickó külföldön összetörte kicsit az arcát, ám mivel hazajött és 24 órán belül itthon látták el kórházban, a biztosító nem akarja kifizetni a kárát, mert állítólag benne van a szerződésben, hogy külföldön kell megkapni a kórházi kezelést. Nem is ez az érdekes benne, hanem meghallgattuk a férfit, aki összetörte magát meg a három barátját, elmesélték a baleset mechanizmusát, mind elmondta, hogyan folyt a vér a balesetet szenvedett fickó szájából, satöbbi, én meg pofás kis tanulmányt csináltam róluk. =) A felperes szimpatikus volt, fura nevű barátja kicsit mintha nem lenne a toppon, a testvérpár gyerekkora meg nagyon... viharos lehetett. Két oroszlán gyerek, az idősebb egy erős akaratú férfi, a fiatalabb egy kibeszéllek-a-gondolataid-közül típusú férfi. =D Szegény anyuka... én elképzeltem, ahogy ezek kölykökként harcoltak... XD Kemény lehetett. =D Mind a kettő erőteljesen férfias külsőt öltött, ing, az is kicsit kigombolva, hogy látható legyen a nyakukban a nyaklánc, az idősebb esetén egy hatalmas farkasfog, a fiatalabb esetében egy annál valamivel kisebb kereszt. Karlánc, drága ketyere, mindkettőnek karakteres, egész testes kommunikáció... =) Ez a része baromira tetszett. =D Nagyon fáradt voltam, alig bírtam ébren maradni, sokat kellett írni, a bíróm gyorsan is diktált, de ez az ügy feldobott. ^^ Fél négykor tartottunk egy rövid szünetet, akkor megkértem a bíróm, hogy tekintsen most el az utórendezéstől és a következő tárgyalásra való előkészülésről, mert én nyitom a klubot és sietnem kell. Eltekintett, mehettem. Felhozták a bukósisakot, amit nem engedett behozni a biztonsági szolgálat lent, megmutatta a fickó, hogy eltört, lepattant róla egy-egy darab, a hülye biztosító-képviselő meg azon erősködik, hogy biztos lehet javítani, ezért egy nüanszi pertárgyértékű perben szakértő kirendelését fixírozza, illetve kényszeríti ki a felperesi oldalból. Kábé ez a nonszensz kategória. XD A tárgyaláson amúgy kaptunk egy videófelvételt cd-n, amin a baleset van, meg az utána történtek, ha minden igaz, de nem tudtuk megnézni, mivel a gép totálisan meghalt tőle, mikor betettem, újra kellett indítani és állítgatni a felbontást, képernyőméretet. De parában voltam! Szerencsére pont annyi időre volt szükségem rendbe tenni, míg a felperes elmesélt mindent. ^^
Miután végeztünk, ez volt 55-kor, rohantam fel két emeletet, hogy ott is összepakoljak. Láttam, hogy hívott Timi, nem is akartam visszahívni, mivel azt írta a neten, hogy beszél a témavezetőjével, de aztán csak rácsörögtem, miután összepakoltam és bezártam az irodát. Kollétanőim már sehol se voltak. =D Elkezdek neki mesélni, hogy mi volt, mittomén, már az utcán mentem, mikor betolta, hogy "Akkor most leteszlek.", én meg néztem, hogy mi van, mert nem mondta, hogy közbejött valami, meg semmi, hanem kinyomott. Nézem a telefont, aztán felpillantottam és ott volt előttem Timi. =D Közölte, hogy mivel utálom a meglepetéseket, gondolta, meglep. XD Volt tíz perce szabadon, úgyhogy elkísértük egymást a metróhoz, de hogy mi volt ezalatt azon kívül, hogy beszélgettünk, megint kiesett és megint csak az öröm, mint érzés maradt meg. XD
A helyen lent voltak egy csomóan, nem is kellett volna sietnem, de Zöld ezen a héten megjátszotta azt, hogy két nap is ígérte magát, de nem szólt, hogy nem jön, míg tegnap egyszer csak megjelent. =D Aranyos volt, miután körbeköszöntem, átkarolt és el sem engedett. ^^ Két napot végigkovácsolt és nem is tudja, mit készít - ihlete van. =) Meséltem neki, hogy én most nekifogtam egy fantasynak, pedig én igazából reális világban szeretek írni, szóval lehet most valami a levegőben. =D
Előző éjszaka Benével fél háromkor feküdtünk le, mert kibeszéltük magunkból a dolgokat, volt minden, ami kellett. =) Mikor leért a helyre, elmentünk kajáért és közben elmeséltem neki, milyen napom volt, beszélgettünk.
Ákos és Agyar tartott játékot, én Ákoséban játszottam, összeraktam egy nemesi származású dalnokot, de nem nagyon tudtam játszani a fáradtságtól. Mellettem ült Benedek és szívatott, Theziának nevezte el a lovát. XD Mellette ült Tocsó, akinek át kéne küldenem írást, csak még nem tudom, melyikeket szeretném. Másik oldalamon ott ült Dani - nehéz lesz nektek megkülönböztetni a két Danit, mivel mindkettőnek hatalmas dumája van és mindkettőt imádom XD de szóval van egy szerepjátékos Dani és van egy Bene régi barátja Dani XD -, mellé leült Zöld. Mindenki annyira hozzá való karaktert hozott... =D Tocsó egy 1500 éves elfet, aki legendákat kutat, Benedek egy Arel papot, Dani egy abasziszi orvost, Zöld egy Darton lovagot. Én most kifejezetten egy pozitív karaktert csináltam Élet-Káosz jellemmel, nemesi külsővel, kedves-barátságos viselkedéssel, mivel Bene közölte velem a helyre visszafele menet, hogy "... a többiek azért utálnak néha veled játszani, mert ilyen alattomos szemét karaktereket hozol és jól ki is játszod őket..." és javasolta, hogy most már valami pozitív személyiséget akasszak már le. XD Kleer de Jahrisszal nem lesz sok gond, kicsit beképzelt, de jólelkű. =) Amúgy a fáradtságtól belealudtam a játékba. X"D
Fischer felajánlotta, hogy Ignatio vigyáz Thenezára, ha Thezia nem élné túl Kránt!!! =D Belegondoltam, milyen lenne úgy a kiscsaj... Úristen! =D Egy boszorkány, aki az anyjától rengeteg mindent megtanult, ő már tud Kránról valamit, a jelleme torzulhat, ha az anyja erőszakos halált hal és kitartásban ő sem lesz semmi, bosszút akar majd állni a gyilkosán, ellenben egy varázsló tanítaná élete második felében többek közt... *fülig ér a szája* Thezia a köbön lenne a kiscsaj! =D

(Én is szeretem az Éhezők viadalát és nem is emlékszem, Talyor Swift hogyan énekelte el ezt a dalt, Sam annyira szépen énekli... =D )

Címkék:
barátok,
javított,
Kleer de Jahris,
munka,
szerepjáték,
Theneza,
videó
Problémás ügyfél
A legszebb öröm a káröröm - nincs benne irigység.
Már tegnap tudtam, hogy az egyik ügyféllel gond lesz, mert vele mindenkinek mindig gondja van. Nem komplett az ürge, szerintem egy kereke sincs, nemhogy négy. Amíg még csak ügyfeleztem, mindig imádkoztam, hogy ne jöjjön, csak ne én legyek kint, mikor jön. Szerencsére többnyire megúsztam. Na ma úgy indított, hogy vezetői engedéllyel óhajtotta igazolni magát, majd mikor elkérte a bíróm a személyiét, azt mondta, ő azt már többször elvesztette, ellopták tőle, ezért nem adja oda. XD Végül csak kiadta a kezéből, de nem volt hajlandó leülni a helyére, míg vissza nem kapta, nekünk meg rögzíteni kellett róla az adatokat és azt tárgyalás közben szoktuk, nem ott helyben. Totál frusztráló volt az öreg, de én azon izgultam, hogy elröhögöm magam, mivel a bíróm volt frusztrált és ideges tőle, én tudtam, hogy az ügyfél kettyós, ő nem. XD Végül az lett, hogy hiába mondta neki a bíróm, hogy visszaadja az iratait és kiteszi a tárgyalóból, mert nem tudta igazolni, nem ment az öreg sehova, úgyhogy gyorsan felírtuk a személyi adatait, aztán leült. Persze kötekedett, ő jobban tudta, beleszólt abba, amibe nem kellett volna, szívta a vérét a másik fél ügyvédjének, én meg ott ültem basszuskulcs és igyekeztem nem elröhögni magam. X"D Kiment az ügyfél, bíróm első kérdése: Ez hülye?!, másik fél képviselője: Az, teljes mértékben.
Mindig mondom, hogy az Élet a legjobb bankos... kamatostól fizet - jót is, rosszat is. =)

Imádom ezt a srácot
Mesélem Daninak, hogy mi van a BJD-vel és velem, erre beszólt egy ilyet, hogy:
- Akkor vegyél G. I. Joe-t, az csak 75$ és kapsz hozzá egy valag fegyót.
X"D

=/
A telefonprojekt csúszik, mivel jelenleg nincs egy se Magyarországon a jelek szerint abból a modellből, amit kinéztem egy hónapja. Nagyjából úgy döntöttem, hogy akkor várok még, csinálom tovább, amit eddig, aztán tényleg legyen meg.
Változataim
Fotók: Vékony Csaba
Voltam szöszi és barna. Szőke elég rövid ideig, mert a paróka folyton a szememben és a számban kötött ki, amit nagyon utálok, a kis barna meg kényelmes és cuki. =) Ezek szombati képek, vasárnap már csak a barna parókát vettem fel és végül nem került rám a páncél, mert Zöldnek nem volt ideje rám adni. ^^
Tegnap kipróbáltam a Bushidot. Kiválasztottam Gergő seregéből a vízidomár fiút, a tűzidomár csajt, a rókalányt és Master Pot (35 pontból összerakott sereg), Bene hozta a sajátját, a bakemonokat és a mocsaras pályán toltunk egy kört. Elkezdtem leirtani a bakemonoit, s csak később jöttem rá, hogy jól tettem, mert azok alattomos kis dögök és ha elég ki-t szednek össze, akkor visszaidézik halott társaikat. Én alapvetően azért indultam ellenük, mert íjászaik is vannak. =) Kitsune jól végigirtott, Dasco meg is volt rajta lepődve. ^^ Megnyertem a partit amúgy. A második kört Mókással játszottam. Úgy voltam vele, hogy már ott ül egy ideje, csak nem akadt partnere, jó, akkor annyi belefér, hogy letolok vele egy kört. Az előbbi sereget választottam, ő pedig Gergő seregéből összerakott magának még egyet, a templomos pályán toltuk, ami szép-szép, csak nem praktikus, ha közelharci egységek vannak lerakva, nekünk meg azok voltak. Mókás elvert rendesen, de érzésre pozitívan zártam a dolgot. És akárhányszor meglátott utána mászkálás közben, mindig fülig ért a szája. XD
Jó volt mindkét nap, jól éreztem magam. =)
Még egy kép
Kép: Molnár Ferenc
Voltam egy ideig szöszi, aztán lecseréltem erre a parókára, mert nagyon kényelmetlen volt. =)
Röviden
A hetem betegeskedéssel telt, melóztam, voltak vicces szituk, amiken csak utólag tudtam röhögni, mivel egyik nap szó szerint menekültem a bíróságról, a cp-m készítésével teltek főleg az éjszakák, alig tudtunk aludni, de megérte, a Conon jól éreztem magam és a ruha is jó volt. =) Zöld és Bene közös munkája, félig páncélban, félig bársonyban voltam, full smink kontaklencsével és parókával, úgyhogy remekül néztem ki, noha a mozgásom elég akadályozatott volt, de már beszéltem a fiúkkal annak érdekében, hogy a következő Conra kényelmes, olyan ruhát kérek, amiben könnyű mozogni. Remélhetőleg akkorra már megvalósul a vágyam. =) Azt tudom, hogy májusban ugyanilyen leszek, nyárra meg a csapat akar villantani, úgyhogy kemény évnek nézünk elébe. =) Ha lesz kép, teszek fel. =) Az avatatlanok, alias Timi, Dasco és Noé is jól érezték magukat, jó volt a visszhang tőlük, aminek nagyon örülök. Két asztallal voltunk kint, bár főleg Bushido zajlott, ha jól tudom, öt leendő játékosra találtunk és népszerű volt a játék, ezen felül egyre többen tudják, mi az az Alkimista Laboratórium, akarnak kitűzőt. Tegnap gondoltam végig, ahogy meséltem Sasának, hogy mekkora dolgokat vittünk véghez a rövid időhöz képest. Nagyon jók vagyunk, basszus! =)
Na most megyek, hallgatok az Anyukámra, aki azt mondta, menjek lefeküdni, ha K. O. vagyok, nem akarja tíz perc múlva zölden virítva látni az állapotjelzőmet gmailen. ^^

Hangulat
Most hallgattuk bent a kolléganőm jóvoltából és annyira megtetszett, hogy gyorsan kiteszem ide, hogy megtaláljam később. =) Ákos zseniális, de tényleg. ^^ Egyébként ketten vagyunk ma és így kiélhetjük "zenei másságát", ahogy a kolléganőm fogalmazott. Nekem bejön, mert a rádiót 90%-ban unom, a dumálástól és reklámoktól irtózom, kolléganőm azonban olyasmiket hallgat, mint amiket Bene is sokszor szokott. Most Péterfy Boriék zenéi szólnak. ^^ Ja, és kaptam tőle teafiltert, mivel köhögök és életemben először talán cukor nélkül iszom a teám, mivel nincs lelkierőm kimenni boltba. XD Nem olyan jó így, de max a számban olvasztok hozzá egy kis gumicukrot. XD