Az utolsónak hitt kráni kaland

Ellőjem előre a poént? Á, nem, várjátok ugyanúgy, mint mi. =)

Kiderült, hogy kedden irány Krán, amit a legtöbben tök elfelejtettünk. XD Szépen összeültünk, még Fischer is megjelent, hogy megnézze, mit mókolunk a piramis előtt. A tábortűznél maradtak a karakterek, kivéve Dávid nyelvészét, aki száz méterre tőlük telepedett le. A piramisból egy rózsaszín gombóc került elő, a földre elkezdett egy kör rajzolódni, aminek Borkir és Ynalis rögtön nekilendült. Utóbbi nem találta el a kaszával, a gladiátor viszont szó szerint kitépte az állkapcsát, majd szétverte vele a fejét. XD Hiába, az aréna törvénye, hogy amíg mozog, felkelhet, üsd, hogy túléld. XD

Rengeteg ellenfelet kaptunk, még egy varázslót, valami gyíkszerű humanoidot, a rózsaszín gömbből többet is, amik amúgy húsból voltak és nekromanciával tudtuk volna megállapítani, egyáltalán mi fán terem, de Zöld orkjának serege lassan ledarálta őket, volt egy íjász is, később megidézésre került egy földelementál... Durva volt, na. =)

Anonimust lelőtte az íjász. Megdobta az egészségpróbát talán, de úgy ítélte, itt az ideje véget vetni a kráni küldetésnek, hazateleportál, csakhogy a Krán köré húzott térgát megfogta. Határvédelem. Kell, ez kétségtelen. Egy nyíl állt ki az oldalából, amikor kibontakozott az éjszaka sötétjéből és azt mondta talán kráni nyelven, hogy segítség. Lelőtték.

Borkir a gyíkszerű humanoidot tűzte ki célnak, hogy letépje annak is az állkapcsát, de lángra lobbant őselemi tűzzel, így mikor beleütött a gladiátor, még porrá hamvadni is forró volt számára, egyedül a pajzsából maradt némi füstölgő massza.

A tűzvarázslók hadakoztak a varázslóval, a szalamandrával és a földelementállal. Utóbbi kapott egy plazmagömböt a gyomrába, aztán szétporlasztották vele a varázslót, ha jól értettem, a másik kettőt Ynalis vágta ketté. Nagy meló volt. Theziát bár Serafin megszólította, s a nőm hajlott is volna némi segítségadásra, miután egybeolvasztotta magával a warg fogat, amit a jobb szemfogára tette, vagyis a fél arca torzult miatta, meg a keresztet a lapockái közé, ami a bőre alá olvadt és púpszerű, gennyes kitüremkedés lett belőle, de az a helyzet, hogy Thezia úgy látta, innen nem lehet győzni, főleg, mivel a három tüzes fiú inkább máglyát gyújt alá az utolsó öröm kedvére, mintsem megmentse, vagyis senki se maradt, aki vigyázna rá, ezért nyitott egy hasadékot a földbe és leugrott. Oké, majdnem a nyakát törte egy csomó motyóval, de macskaügyessége és oltári szerencséje megmentette, aztán nyitott egy árnyékajtót és lelépett.

Míg a varázslatok létrejöttek, addig megjelent a szent tüzet ellopó raquan is, s a három srác legyőzte - Ynalis ronggyá verte, Serafin meg ugyanúgy robbant szét, mint a korcssárkánnyal Ignatio, s ez magával vitte Nielt és Ynalist -, feláldozták az életüket is Sogron tüzéért, amiért egy hatalmas fehér villanást még Thezia is láthatott az árnyajtója túloldaláról, de az istenük nagy kegyekkel honorálta a hibájuk kijavítását, Ynalis olyat nyert, amit a fajtársai közül még senki, lelket kapott, ezáltal bekerül az élet körforgásába és újraszülethet, a két tűzvarázsló meg választhatott, ám mennem kellett, úgyhogy nem tudom, ki mit választott. =) Ők hárman elégedetten álltak fel az asztaltól, Dani és Dávid elcsörtettek, mikor vége lett számukra a kráni kalandnak.

És van egy Thezia, aki ott lépett ki az árnyékajtón, ahol először megpihentek a csapattal. Na hol volt az? Hála Fischunak Robi olyan ötleteket kapott, hogy csak nekem mesél majd egy utolsó utáni kalandot. =D Még kétséges, túléli-e Thezia, de az biztos, hogy vicces lesz. =) Amúgy annak az akvírnak az emlékhelyén van, amelyiknek a zarándokútján mentek végig, meg akinek a lánya meg akarta dugni Dávid nyelvész elfjét. XD Robi annyit árult el, hogy kilép Thezia az árnyajtóból, lepakol, ellátja a sebeit, lehúzza a hatalom italát, aztán akvír szavak kezdenek el felrajzolódni a földben. =D

Én nem adok neki sok esélyt, hogy Thezia túléli, Robi nem érezné sportszerűnek a többiekkel szemben, no meg előre megmondta, hogy ki akar nyírni mindenkit. Pedig vicces lenne Ó-pyarronban megjelenni két akvír ereklyével egybe olvadva, leharcoltan, egy pyarroni varázsló botjával, szabadon... Intrikus játék lenne, s Dani felvetette, hogy mi lenne, ha pont Adaris kapná meg feladatnak az ügy felderítését, miszerint mit keres egy gátlástalan, törekvő harciboszorkánynál egy eltűnt varázsló botja, miért védelmezi, mi történt Kránban... Meridus és Adaris, Thezia trió nagyon mókás lenne szerintem, nagyon sok lehetőséget látok benne, meg ugye van egy Thenezám is. =) Azt elöljáróban mondtam a srácoknak, hogy Harianát és Theziát nem szabad összeengedni, sőt, jobb, ha Hariana nem is tud Theziáról, mert vérszemet kap, a találkozásuk pedig beláthatatlan következményekkel járna. =) Hariana meg akarná ölni Theziát.

Bubus meet

Direkt leürítettem a telefonomat, hogy tudjak képeket csinálni a meeteken, de annyira nem jutottam el oda, hogy fotózzak, hogy nem nagyon lesz mit ide tenni. XD Meg igazából fényképezővel szeretnék kattingatni, csak nincs memókártyám. Na mindegy, a fotóimat majd felpakolom egyszer, ha nem felejtem el. Mivel frissen mosott, feltupírozott sörénnyel és a kezemben a sráccal vágtam neki az útnak, csomóan megbámultak, volt, aki rám is mutatott, hogy "Nézd a haj... nézd azt a babát!", meg hasonlók. XD Néha nem győzök röhögni az embereken, de volt kedves férfi is a lányával, aki megállított, hogy bocsi, milyen bajba ez, mert nagyon szép és tiszta cukik voltak. =D A villamoson trollkodtam, mivel egy fiatal kiscsaj a pasijával sutyorgott. Először Björnre mutatott a csaj, hogy azt nézd, azt nézd, majd a cipőmre, aztán egy távolabbi embert pécézett ki, végül egy harmadik személyre is áttért, mire megkérdeztem tőle, van-e köze hozzá. Persze annyira meghökkent, hogy nem értette, mit kérdeztem, ezért megismételtem: "Van közöd hozzá, ki hogy néz ki?". A válasz az volt: "Nem rád gondoltam, én is voltam emos.". Nos, én itt nem álltam meg, közöltem vele, hogy nem számít, kire gondolt, akkor sincs hozzá köze, ki hogy néz ki. Azt már nem tettem hozzá, hogy őt se kezdtem nyilvánosan cikizni, bármit is gondolok róla, pedig a karja tele volt sűrűn metszési hegekkel, a fiúja meg olyan IQ light volt, hogy szívta a többi ember intelligenciáját. XD Tulajdonképpen már az az egy mondat is elég volt, hogy le akarjanak szállni a villamosról és összetöpörödjenek. Utána beszélgetni se mertek, mert köcsög módon folyamatosan szemmel tartottam őket. =)

A Bubu bubble bár nagyon cuki hely, nekem egyből a szívemhez nőtt és könnyű odatalálni, illetve tőlünk eljutni oda. A bubble tea finom és lehet kérni menüt, amiben a tea-n kívül van vagy egy szendvics, vagy valamilyen sushi szett. Nagyon megkívántam a sushit, ezért rendeltem egy mixes menüt, amiben többféle finomság volt. Amikor megláttam a garnéla rákot, kicsit lesokkolódtam, nem voltam benne biztos, hogy képes leszek megenni, de meg is akartam kóstolni, úgyhogy becsuktam a szemem és igyekeztem nem arra gondolni, mit eszem. Amúgy tök jó íze van, szóval ha megint találkozom vele már nem fogok ennyire fennakadni. Ja, és a farkát nem kell megenni. XD Én nem ettem meg, én ráharaptam és nem tetszett, de IchiGo simán. =D

A helyet nagyon ajánlom, mert kellemes, a kiszolgálás is teljesen rendben van, a tálalás gusztusos, a sushi mennyei, a tea is ízlett, én tejes-áfonyásat kértem, mert szeretem a tejes bubble tea-t. Nagyon kedvesek az ottaniak, többfelé be lehet ülni, jó fényviszonyok vannak bent, mert a bejárati oldal tulajdonképpen üveg, foglalható le előre néhány asztal. =)

Jó sokan lettünk, volt fotózkodás, beszélgetés, remekül éreztem magam, Björn gyereket szeretgetett, vagy őt szeretgették a gyerkőcök...
Ilyet még! =D

Feeling

Egy rossz hét vége

Nem tudom, mit mondhatnék. Most a négy nap úgy ment el, hogy pocsék volt valamennyi. A bubble tea-zés nem jött össze, végigkeringtünk a fél városon nyomorogva a többi ember között, Bene a postával szenvedett, mert őskáosz van, aztán kiderült, hogy betegség miatt zárva a hely. Másnapra éreztem, hogy beteg leszek, haza is küldtek, én meg elterveztem, hogy írok, varrok... A varrás össze is jött, kapott Björn egy új nadrágot, amivel egészen meg vagyok elégedve, de írni egy betűt se sikerült sehova se. Pénteken már lázam is lett, az egész napot végigaludtam szinte. Délutánra megbeszéltük, hogy átjön Timi, de mivel negyed órával azelőtt ébredtem, hogy megérkezett volna, nagyon nem voltam képbe az elején. XD Beszélgettünk, yaoit néztünk, Bene csinált levest, meg a Timi által hozott szeretetcsomagot fogyasztottuk. ^^ A második vendégünket telibe röhögtem az új feje miatt, bár álláspontja szerint én hülyébben festek vörös hajjal. =) Érthető módon nem jutottunk közös nevezőre, de nem baj, nem is kellett.

A lolimeetről késtünk egy órát, mert folyton lesírtam a sminkem és ramatyul voltam. Nanának azt írtam, hogy lehet, nem is megyünk, pedig ez ilyen előre fizetős meet volt egy olyan helyen, ahol még nem jártunk, aztán átmentünk egy másik helyre babás meetet tartani. A vége előtt eljöttünk a második taliról, mert nem voltam jól, aztán itthon lefeküdtem aludni. Ma folytatjuk a meetezést, bubble tea-zni megyünk kis csoportban, oda már viszem Björnt, de hogy mire jut ma időm, passz.

Most én vigyázok Talyék két patkányára, Nezumira és Szotyira. Úgy imádom őket. =D Lecipekedtem, letettem a szobában a kecót, jött Kodama. Megismerkedett a lányokkal, aztán mondtam neki, hogy most mi vigyázunk rájuk, erre a kutya leült a ketrec mellé és nem is tágított mellőle. Juhászkutya, na. =D

További hírek

Na és akkor most egy kis helyzetjelentés úgy amblock... Bene beteg, tegnap eljött értem és beültünk a Wokba kajálni az Astorián, mert szerettem volna kipróbálni a rament. Ő nem tudta megenni az adagját, amit már akkor sejtettem, mikor néhány falat után letette a villát, helyette megivott egy kis üveg teát, aztán elaludt a fejét támasztva, míg én a ramen fújásával és kanalazásával voltam elfoglalva. Másra számítottam, így annyira nem voltam elégedett. Viszont összefutottunk Namival, ő köszönt rám, mivel én célirányosan megrohamoztam a pultot belépéskor, aztán leadtam a rendelést, s utána odamentem hozzá köszönni. ^^

Ma elvileg elmegyünk Benével bubble tea-zni, aztán csekket befizetni, lakbért fizetni, ilyesmi, holnap meg nem lesz játék, így talán akkor már tudok varrni és írni. =) Mindkettőt szeretnék, a táskához már nem kell sok és a szombati meetre kellene is, hogy meglegyen, az írás pedig most megint le fog nagyon kötni, hiszen van ötletem és ihletem. ^^ Pénteken Timivel találkozom, de még a kajáláson kívül nem tudom, mit csináljunk, a vasárnapom passzolom, lehet, hogy ideje volna beiktatni egy nagy biai kiruccanást, de még senkivel se beszéltem semmit, legfőképpen magammal nem. XD

Vihar gyöngye megszabadul tőlünk

Rengeteg mellédumálás és kitérő ellenére is sikeresen befejeztük ezt a kalandsorozatot, ami alatt megint sikerült Fischert kiakasztani. Danival azt hiszem, a nők állva pisiléséről beszélgettünk, meg az alsó izmok edzéséről, mikor Fischernek elértük az ingerküszöbe csúcsát és felpattant közülünk. =D Pedig a szokott témáinkhoz képest ez lightosnak tűnik nekem... =D Ákost is bírom, elvigyorog rajtunk, néha csatlakozik, néha előáll olyasmivel, amire mindkettőnknek felcsillan a szeme, Fischer meg mindig azzal jön, hogy ő nem ül le többet hozzánk, de mind tudjuk, hogy még a szívózásunk ellenére is szeret velünk marhulni. =D Pláne, hogy ezután milyen kalandsorozatra kértem fel Ákost... Oda lehetséges, hogy kelleni fog Adaris diplomáciai kapcsolatai, jelentősége, vagy szak(nem)értelme. =D Lehet, hogy Hariana most már Noir papnő, de ez nem zárja ki, hogy liviniai boszorkány is legyen egyben és pont emiatt gondolkodnak el rajta a noirasita boszik, hogy elteszik-e láb alól. Főleg, ha Meridusszal érezik, ami garantált, Dani ki nem hagyna egy ilyen lehetőséget. =D

Találtam egy képet tegnap véletlenül arckönyvön, amin egy telt nő félrelök egy gebe próbababát azzal a szöveggel, hogy spóroltak ennek az alaknak a megalkotásánál az anyaggal, s megmutattam a srácoknak, hogyan képzeljék el Harianat, ugyanis ő nem egy nádszál, a köznyelv "segges-melles" jelzővel illetné, de Dani erre kitalált egy jobbat, amin pusztultam a röhögéstől: póniló. XD Tulképp igaza volt, bár valószínűleg az arcomat látva mentette, ami menthető és hozzátette, hogy nagy kofferbe jó pakolni. X"D Kiderült, hogy Theziáról gondolták úgy, hogy pici és telt, pedig ő pusztán nőies, nem kifejezetten rendelkezik méretes adottságokkal a karizmáján kívül. XD Thezia nem ücsörgős, de nem is kifejezetten harcos típus, ő okosban oldja meg, vagy szerez egy olyan embert, aki megöli, aki neki útban van, vagy alattomosan nyírja ki, mint mondjuk Mókás karakterét. XD Hariana ezzel szemben egy harcos, de neki genetikai adomány a telt idomok. =) Vicces volt azzal szembesülni, hogy a srácoknak hogyan jött le a két boszorka és azon is vigyorogtam egy sort, mit gondoltak Nizenről. Oké, Hariana is (és én is) meglepődött, mikor Ibella képe abban az álomban a férfi érzéseinek hatására lángra lobbant, de Hariana azért tudja, hogy Nizen mégsem olyan bárányka, hiszen olyan fohászokat mutatott neki, mint a Halál órája. =D Lehet, hogy a férfi Lélek, Élet szférás, de neki is vannak a tarsolyában sötét trükkök, afelől meg valószínűleg kétsége sem volt, hogy Hariana Lélek, Halál szférás lesz. =D

Nanos. =) Miután Adaris megnyugodott, Meridus újragondolta az életét, Hariana pedig felocsúdott a gyönyörből, amit a legutóbb elnyomott fohásza okozott, némi beszélgetés után a négyesfogat megindult a helyi Uwel paplovaghoz. Vigyorgott a fickó, pedig ez nem jellemző egy uwelistára sem - bár Meridus ebben is kivétel, mivel ő a gonosz kacajairól és a sötét vigyoráról is elhíresülhetne. =D Örült a paplovag, mivel évek óta tehetetlenül nézte, mi történik a városban, ami egyébként részben az ő Uwel nyújtotta büntetése volt, mivel egy bosszút elhalasztott és ebből nagyobb baj lett. =) Meridust imára kérte fel, aki így rátérdelt a szögekre, hogy imádkozhasson istenéhez. Hariana kezdetben merő kíváncsiságból végigjárta Újpyarrszentesen a panteon isteneinek szolgálóit, később minddel igyekezett jó kapcsolatot kialakítani, megismerni egy alapműveltségi szintig, hogy miről is szól a többi isten imádata, milyen egy imahely, mivel készült rá, hogy egyszer elnyeri Noir kegyét, s mivel teljesen más taktikát akar folytatni, mint Nizen, ezért másképp is közelíti meg papnő és pap társait. =) Nizennek meghagyja az árnyékot, míg ő úgy lesz láthatatlan, hogy a kirakatba tett álarcát nézik, aztán majd az évek eldöntik, melyik megoldás a praktikusabb. Bár kinek mi, ugye. =D

Meridus ima közben vágott néhány arcot, de végül a varázslóbotja vérnek tűnő módon ráfolyt a jobb kezére, a vállán kibújt a ruhán keresztül, átszakítva azt, a mutatóujján pedig ugyan az a csavart mintázat jelent meg, mint a vállán. Szép lett, teljesen mozgatható, ha jól értettem, világos fa fekete erezettel, két csavarral a két végén. Mivel Meridus a botjában lévő manából akart kegypontokat, máskülönben ő semmire sem megy, a botjából lett a szent szimbóluma. Alighogy a varázsló visszatért az imából, kiszúrta mindkét szemét az új, csavaros végű ujjával. Adaris kiakadt, mindjárt ment segíteni rajta, rálépdelt a szögekre, Hariana odafordult Ahmertinhez és a mellkasához bújt. Sok megrázó dolgot látott már és tudta, hogy Uwel egy bizonyos fakírságot vár el híveitől, de azért ez még a boszorkámnak is egy kicsit sok volt, hiszen a barátjáról van szó. Meridus amúgy ha kiszúrja a szemét, manalátás 3-at kap, azért csinálta, de ezt csak később árulta el a társaságnak.

Volt még egy jelenet, amiben Ahmertin valamiről meg akarta győzni Meridust, amit szó szerint tökön ragadással igyekezett elérni, Ákos ráadásul képiesen elmondta, mit csinál kedvenc farkasom. Hát... Hariana akadt ki rajta, Meridus csendben tűrte. XD Azt hiszem, most vált teljesen feleslegessé számára a visszanövesztett testrész, hogy manalátás 3-ja van, mert erre flashel azóta is. Végül a boszim közölte Ahmertinnel, hogy ezt ne csinálja többet, mert ezzel őt borítja ki, amúgy Meridus a szadista kegyeltje lett, szóval a testi fájdalom mindennapos a számára, sőt, fakírkodás mellett imádkozik Uwelhez, szóval ha kínozni akarná, Ahmertinnel simogatnia kéne, de ha ezt megteszi, Hariana közölte vele, új fekhelyet keres. XD Fischer teljesen elképedt, hogy Hariana homofób, de benne rögzült a Luxennél történtek, hogy azt SOHA többet nem szeretné újraélni. XD

Meridus és Hariana összevesztek a nagy darab jet sorsán (lehet, hogy emiatt került sor a fenti tökszorongatásra, nem tudom, nem emlékszem XD ), ugyanis Hariana azon akadt fenn, hogy egy régi, ha nem ősi fajt akar a kővel pórázra kötni a tarini renegát, s meglehetősen idegen cselekedet lenne tőle, ha ebbe beleegyezne, úgyhogy bármennyire is haragudna rá emiatt a tarini renegát, nem hajlandó lemondani a kő birtoklásának jogáról, Meridus meg megértette ugyan az álláspontját, de megint előkerült a vigyázunk egymásra anélkül, hogy megkérdeznénk bármit is a másiktól című történet és érvekkel próbálta meggyőzni Harianát, hogy ha megharagítja a varázslót és hazamegy, duplázza a nyakába nehezedő problémákat, még egy hatalmasságot késztet arra, hogy meglátogassa valamilyen formában Újpyarrszentest. Majdnem komoly összeveszés lett a dologból, Hariana jó alaposan elgondolkodott sok mindenen, meg is mondta Meridusnak, hogy jól forgatja a szavakat, de sem megijeszteni nem tudja, sem bűntudatot kelteni benne, aztán álmában meglátogatta Nizt, mert egy ilyen hosszú és durva nap után kellett neki egy ölelés. Hogy az igazi Nizt vagy álom-Nizt ölelt, tulajdonképpen mindegy, reményei szerint hamarosan úgyis hazamehet és a húsvér Nizt ölelheti. =D Még alvás előtt persze megtörésre került a démoni átok, az Uwel paplovag a szentélybe hozatta az őrült király sírját és ő maga törte meg az átkot, amit Meridus látott a legszebben a manalátásával. =)

Egy olyan fél napos alvás után hőseink hatalmas csendre ébredtek. Senki nem volt az utcán, még a fogadós is csak kikészített nekik ételt, s otthagyta a fogadót, úgyhogy mind a kastély felé szerették volna venni az irányt, csakhogy Hariana újabb veszekedést provokált Meridusszal a kő ügyében. Mivel Adaris megfenyegette őket, hogy ha nem egyeznek meg, megsemmisíti a követ, csak addig kellett húzni az idegeit, míg el nem teleportált. Meridusszal a szópárbaj egyébként isteni dolog, mivel a varázsló nem megy bele érzelmileg a harcba, hanem érvekkel jön, amivel sokkal nehezebb felvenni a kesztyűt, de legalább nem harapózik el a vita, ráadásul egy pillanat alatt képes váltani. Most is ez történt, érvel, érvel, érvel, majd közli, hogy akármi is lesz, ha rászabadul Harianára a tarini renegát, ő Hariana mellett áll. =D Még a nőm is egy fél másodperces kihagyás után mosolygott rá, mert azért meglepte a váltás, de aztán közölte Meridusszal, hogy tulajdonképpen ő már rég amellett döntött, hogy a kő nem lehet senkié és akkor béke lesz, szal Adaris pont azt csinálja, amire szerette volna buzdítani. Ettől függetlenül persze Meridus inkább utána portált, nehogy mire elérnek ketten oda, az egész kastély lángokban álljon... XD

Hariana és Ahmertin nem kellett, hogy tüzet oltson, a kastély előtt hatalmas tömeg, a lépcsőzeten pedig a hat királyi sarj várta őket két teljesen békés varázslóval kiegészülve. Vermino utat nyittatott nekik, így különösebb erőfeszítés nélkül felsétálhattak, azzal beszédet mondott egy-egy szék hozatala után a népének, melyben bocsánatát kérte, letette a királyi koronát és azt mondta, mostantól hatan uralkodnak és amiket elrontottak, együtt rakják rendbe, a néptől pedig elvárják, hogy a hülyeségbe ne kövessék őket vakon. =) Közben Adaris megkérdezte a párostól, megegyeztek-e a jetet illetően, mire mondta Meridus, hogy igen. Persze Adarist sem ejtették a fejére, visszaigazolást kért Harianától, aki biccentett és azt kérte, pusztítsa el a követ. =) Ennyivel letudták a követ, azonban még vártak személyes találkozók és bocsánatkérések karaktereinkre, Alibor bemutatkozott és örömét fejezte ki, hogy az átok megtörése előtt nem találkoztak Harianával. Talán Dani kérdezte meg a szégyenkező, megzuhant, sokat fürdött Luxen leírása után, hogy sokáig mosott-e fogat, amin olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy ihaj. Ákos szerint rosszabb történt vele, minthogy egy másik férfi nemes testrészével a szájában érte a józanodás, de hiába találgattunk Danival, nem jöttünk rá. =D Azt Ákos elárulta, hogy nem igazán tud a háza népére nézni és menekült otthonról. XD Ibella is mélységes bocsánatkéréssel járult Hariana elé, megkapta azt a növényt díszcsomagolásban, amit kinézett magának a boszim korábban és meg is egyeztek, hogy majd még visszalátogat a különleges növényei miatt, mivel ez a hely különösen alkalmas növénytermesztésre (hála a manaszélnek XD ). Sőt, a csapat biztosította róla a hölgyet, hogy bár rémségeket tett, de megbánta és nem önmagától tette, hanem a lelkében elrejtett sötétségmagok nőttek túl a valódi akaratán az átok miatt, ezáltal nem kell olyan szorgalmasan Uwel előtt térdelnie. Nem akadályozzák meg benne, nem beszélik le róla, csak nem kell magát hibáztatnia, ennyi. =)

Miután vége lett a nagy összejövetelnek, Ahmertin kalapácsot kért Meridustól, mivel rá maradt a kő elpusztításának feladata, mert Hariana szerint a fizikai szétzúzás biztonságosabb és kevesebb energiabefektetéssel jár, mint túltölteni manával. A dorani varázsló nem tudott adni, de Adaris igen, a botjából csinált kalapácsot, amivel Ahmertin pillanatok alatt porrá őrölte a jetet, ezzel Vihar gyöngye megszabadulhat a kvartettől. ^^ Következő állomásuk Doran volt, ahol némi előkészület után Meridus hozzálátott a gyötrődémon megidézéséhez. Harianát érdekelte a dolog, ezért bemerészkedett a varázsló laborjára, amire amúgy is kíváncsi volt. Nagyon tetszett neki, a fal minden négyzetcentijén rúnakörök voltak a lehető legnagyobb védelem érdekében, márványpadló, a vége felé egy másfél méteres idézőkör pódiummal, gyertyával, mögötte meg, ahogy Dani mondta, a dolgozószoba része az egésznek, vagyis a kupleráj. =D Adaris nem akarta látni a démonidézést, ő kint várakozott. A nő annak rendje és módja szerint megjelent a kastélyból elkért idéző pálca némi nemű segedelmével, Meridus vörös villámszórással elkezdte legyengíteni, azonban a nő vérsikolyt hallatott, ami egyedül Harianára hatott, szegény nő minden testnyílásából patakzani kezdett a vér. Mondjuk én Ahmertint jobban sajnáltam, mert ő az, akinek a velejéig mar a tehetetlenség, hogy képtelen akármit is csinálni társnője segítségéért. Adaris a sikítást hallva berontott, de már csak annak lehetett szemtanúja, hogy Meridus előkapja az adu ászát, egy pici üveggolyót, aminek hatására megjelenik egy másik gyötrődémon és sok kicsi imp, akik elkezdik falni Lavendilt. Vicces volt, mert ezek ketten a dolog után, hogy elnyelte az összes démont a saját világuk, elkezdtek Hariana feje felett cseverészni, mire a nőm rájuk szólt, hogy segítsenek már. XD Adaris visszaváltoztató varázslatának hála a nőm fiatalodott egy évet, meg rövidebb és vörösebb lett a haja. =D Boldog, na, amúgy is az örök fiatalság kulcsát akarta megtalálni, de most már biztos, hogy vigyáz a két varázslójára. =D

Úgy fest, a tarini renegát morcos lett Meridusra és pszi üzenetben lefightolták a dolgot, mely szerint Meridusnak egy nagyobb jetet kell találnia és leszállítania neki, addig ne is keresse a renegátot, de a démonológusnál betelt a pohár, inkább szól Ali Arkonnak, aki kicsinálja, a kvartettre már csak a Fekete Bagoly problémája marad, de ha a bárd benyújtja a számlát, majd elintézik. =) Rövid búcsúzáskor azt beszélték meg, hogy Hariana ünneplésére hivatalos mindkét varázsló, azzal ő Adaris térkapujának hála egyszerűen a dorani laborból a saját nappalijába lépett át Ahmertinnel, ahol köszönt a három szobornak, a munkaasztalára tette közben a kapott növénykét, majd elrongyolt megfürdeni és átöltözni, mivel oké, ő meggyógyult, de a cuccai véresek maradtak. =D Hogy ezután mi történik, majd megírom, hiszen újabb három év fog eltelni a következő modulig. =)

Jobbat

Amennyire jól indult a hét, annyira elromlott tegnap és ma. Tegnap nem vittem sétálni a kutyát, mert hideg volt, helyette csináltam néhány fotót Björnről. Szegény kényszer alatt állt, ugyanis közöltem vele, hogy ha elvállalt egy fotósorozatot, akkor muszáj egy kicsit lazulnia, s mivel nagyon szeretne jól teljesíteni, belement olyasmibe, ami teljesen karakteridegen tőle. =) Olyan aranyos volt... *,* De megígértem neki cserébe, hogy nincs több fül és farok, ha ő nem kéri, eltesszük Higladnak. ^^ Mivel Nana megmutatta, merre és hogy mozgatható a nagyfiú, kipróbáltam pár dolgot és tökre örülök, mert olyan masszív a test, hogy még laza gumikkal is megáll térdelésben és négykézláb, nem csak talpon. Van mire büszkének lenni, na. =)

Ha ilyen tempóban haladok a varrással, akkor nem lesz kész most hétvégére sem a táska, amiben szállíthatom a srácot, pláne, hogy tegnap lepakoltam a varrógépet, előszedtem a kis mütyűröket, hátha tudok valamit alkotni belőlük, de rá kellett jönnöm, hogy előbb kell gumis damil, sima damil, drót és kis méretű fogó. Bár utóbbi kettőnek kell valahol lennie a lakásban... ^^;;;; Mindenesetre sok szép dolgom van és azon is gondolkodom, egy későbbi Björn hogy festene, illetve hogy mennyire alkalmas lenne sokféle ember megformálására. Vélhetően nem a tegnapi képsorozat volt az egyetlen, amikor le kellett vetkőznie a gátlásait és félre kellett tennie a személyes érzéseit.

Végre sikerült tegnap időben lefeküdni, de kétlem, hogy bármivel is többet aludtam volna az elmúlt napoknál, mivel kijött Benének nagyon durván az allergiája és egész éjjel az orrát fújta, mászkált, a malac is rendetlenkedett, mert mozgás volt, engem is felébresztett, hogy forduljak oldalra, ráadásul 6:20-kor csörgött először az óra, de alig valamivel hét előtt kelt ki az ágyból. Persze mikor szóvá tettem neki reggel, hogy azért kap korai ébresztőt, hogy mire felkelek, elmenjen, mivel amúgy is a késői indulás miatt elkésik és engem is zavar a motoszkálása, elfelejtek dolgokat, ha mozgás van reggel körülöttem, mivel legalább egy évtizede egyedül vagyok minden reggel, még nekem kellett befejezni a hisztit.

Igazából a nap végét várom megint, mivel összeülünk a srácokkal és folytatjuk a Vihar gyöngyei problémák felderítését. Dani arra készül, hogy megidézi Lavendilt és lealázza, de Ákos válaszából az derült ki, nem lesz ez azért annyira egyszerű, mint amilyennek tűnik. =D

A halál órája

Bevallom töredelmesen, múlt csütörtökön annyira dinka voltam, hogy kevésre emlékszem a kalandból, pedig megint remek volt. Tudom, hogy sokat késtem, mivel Björn dobozbontása nem volt annyira rövid, mint gondoltam, aztán meg még körbe is ugráltam mindent, megmutattam a srácomat, hogy vár haza. XD Abban is biztos vagyok, hogy Hariana végre elcsípte Meridust és terítette azokat a lapokat, amelyekről korábban írtam, méghozzá a srácok szerint elég Noir papnősen sikerült, ugyanis a nőm előadta, hogy szíve szerint ő összeeresztené a két nagyhatalmat, Meridus varázslóját és a Fekete Baglyot, tépjék szét egymást, ő meg hazamenne, mert azért nem dolga a világ megváltása. XD Nincs diplomáciája, de lazán megoldotta és végre Meridusnak is elkezdtek forogni a tekervényei, meg Adaris is talán észhez tér. =) Szegény Ahmertint halálra rémítették, hogy nem maradhat Hariana egyedül, úgyhogy lesprintelte őket (futás 4, gyorsaság 17, állóképesség 19), mégis a varázslók értek előbb a nőmhöz, mert teleportáltak. XD

A családi kriptához szerzett Hariana engedélyt Fionától, hogy lemehessen Lavendil maradványait megvizsgálni, s persze a két varázsló akadékoskodott, leálltak vitázni az őrséggel, de mire lejutottak, a nőm már ájult volt. XD Történt ugyanis, hogy először a ruhára, aztán a sírhelyben lévő hamura elnyomott egy személy keresését, aztán lehúzott egy hatalom italát, amitől nem érezte túl jól magát, csökkent is ideiglenesen az egészsége, majd a hamvak múltját kezdte kutatni, amihez négy óra transz kellett. Ahmertin karjaiban távozott Hariana az uralkodói ház kriptájából, a trió pedig megvárta, míg felébred, majd Meridusnak küldött egy képet arról, ahogy Lavendil vörös szemű, hegyes fogú, levágott feje elátkozza az egész családot. Megbizonyosodott róla a kis csapat, hogy egy gyötrődémon volt, egy fél nap pihenőt rendeltek el maguknak, ami alatt Meridus Berillel értekezett, Adaris pedig drágakőcsiszolást figyelt, ugyanis Hariana nekiállt annak a bizonyos mannatároló övnek, ugyanis a jelenlegi manakészlete elég alacsony, pedig kéne neki rendesen. Egy olyan övet készített magának, ami hat feltöltött gyémánttal bír, így összesen 360 mana fért bele Meridus közbenjárásával, méghozzá teljes mértékben szex nélkül. =D A varázslónak van valami spec trükkje, hogyan adjon át rengeteg manát egy másik személynek, így sokkal gyorsabban összejött az öv, mint Hariana remélhette korábban.

Végül felkerekedtek a felkészülés után és Fionához iramodtak, csakhogy a ház már üres volt. Némi mókolással a varázslók visszahívták, Meridus akaratrablást hajtott rajta végre, ezért kikérdezhették és felolvasásra került az a bizonyos bárdmágiás tekercs is. Lavendil hagyta hátra a szolgájának, mely elmondja, hogyan kell újra megidéznie őt, egyébként Fionának emléktörlő pálcái voltak és használt is egyet, szóval sokra nem mentünk vele, ezért Hariana az eddig általa ismert legkegyetlenebb Noir imát mondta el rá. Egy óra töménytelen szenvedés, de komolyan. Az áldozat először menekül, sikítozik, megpróbál inkább öngyilkos lenni, aztán a földön fetreng, kaparja a szemét, végül szörnyű kínok között meghal. Ahmertinnek kellett lefognia, nehogy idő előtt meghaljon, Hariana ugyanis a nőt csalinak szánta a bagoly számára, aki nem jött el érte, mivel ennek az ügynek nincs köze a Fekete Bagolyhoz. Ennek eléggé tudtak örülni, bár Adarisnak nagyon kemény sokk volt, ami történt, amit látott, Meridus átértékelte Noirt, a kegyetlenséget és talán egy kicsit a Harianáról alkotott elképzeléseit is, míg a nőm le volt nyűgözve, mire képes az istennője. Persze ellátta Ahmertin sérüléseit, amik nem voltak ugyan súlyosak, de így legalább gyorsabban begyógyulnak, végül mivel Fiona túlélte a vele megesett szörnyűségeket, Hariana bocsánatot kért az istennőjétől, amiért felülbírálja a döntését, de nem akar sem roncsot, sem veszélyforrást hátrahagyni és inkább átvágta a torkát.

Asszem, ezzel zártunk és mivel sikeresen lekéstük az utolsó trolit is, gyalog mentünk haza, ugyanis a kutyával nem mert Bene villamosra szállni, nehogy kötekedjenek velünk az ellenőrök.

Nem jutott eszembe cím XD

Igyekszem nem szétspamelni a blogomat a BJD-vel, de akárhogy is nézzük, immár szerves része lesz az életemnek ez a hobbi is. =) Szombaton volt egy meet, a farsangi, amire nem lett kész a táska, mert kiderült, hogy nagyon sokat kell rajta még dolgozni, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltük, de kitartóak vagyunk Benével és együtt csináljuk. =) Amúgy feeling, Björn itt ül mellettem és nézi, ahogy blogolok. XD Kicsit nyírtam a frufrujából, s bár még nem tökéletes, úgy beszéltem meg vele/magammal, hogy majd ha megjön a parókasapi, akkor csinálom meg véglegesre.

Kimentem tegnap két leányzóért a Nyugatiba, aztán a Gólemben rengetegen gyűltünk össze. Végre kezdek a nevekhez arcokat és babákat kötni, de még tutira kell idő, mire mindenkit el tudok helyezni, helyesen össze tudok párosítani mindennel. ^^ Nana remekjó meetet szervezett, a bingónak nagy sikere lett, Talyék is látták, milyen közösségbe járok és olyan cuki volt, rájött az izgalom, hogy mikor jön már meg az ő lánya, még Namival is egyeztetett, milyen festést szeretne majd. =) Várom én is a leányka megérkezését, biztosan nagyon szép lesz és szeretem Taly lelkesedését.

Végre láttam élőben babákat és tulajdonosokat, a fotóimat főként Instagamon, a ma indult Menedéken publikáltam, de a két kedvencemet megmutatom. Egyébként a rossz fényviszonyok miatt nem tudtam fotózni, pontosabban szinte semmi nem látszik a készült képekből.

Lenivel az elsőn és Nestával a második képen. Mindkét leányzót nagyon szeretem, jó a stílusuk, Nana és Marica ért a fotózáshoz is, ezért biztos, hogy lesz még sok kép a jövőben is, főleg, mert tetszett nekik - a tulajdonosoknak és a babáknak - Björn. =D Kaptunk egy felkérést is, Raven és Nana szeretne megeleveníteni egy történetet, s mivel Björn hasonlít az egyik szereplőhöz, megkértek, hogy hozzuk össze a fényképsorozatokat, én pedig elfogadtam annak ellenére, hogy a srác teljes mértékben heteró. Szerencsére mentes mindennemű homofóbiától, inkább magától a szextől, szexuális helyzettől fél, de idővel az szerintem elmúlik majd nála. =) Tök jó érzés amúgy, hogy a srác, akire ennyit vártam, tetszik a csajoknak is. Mint karakter, egy tündér, és mint BJD, nagyon szép munka, kidolgozott, ötletes megoldásokkal bíró...

A meet után néhányan átmentünk az Astoriára enni, ott Nana megszakértette meztelenül Björnt. Kiderült, hogy a könyöke is duplajointos, mivel Nana nem szívbajos, állítgatja, pakolja, forgatja lazán a babákat. =D Kaptam tőle jó tippet, hogyan nyírjam meg a frufruját, Namival megbeszéltem, hogy nyolcadikán adom oda neki festésre és moddolásra a nagyfiút, addigra pontosan kisütöm, mit szeretnék, hiszen Nana azt javasolta, hogy szedessek le a nyakából is egy keveset, mert nagyon nyakas. =)

Elhatároztam, hogy majd szeretnék rament enni, mert megkívántam, ahogy ott ették előttem a lányok. Jót beszélgettünk, akkor került sor a Nestával közös, ölben ülős fotózásra. ^^ Miután Benével hazaértünk, letettem a srácot és levettem a parókáját, mert meg akartam mindjárt vágni, de még elmentünk boltba, aztán elmaradt a fodrászolás, másnap, azaz ma reggel meg Bene megkérdezte: "Miért kopasz szegény?". =D Komolyan, már csak vigyorgok ezen... ^^ Örülök, hogy együtt tudjuk csinálni ezt is, remek érzés.

Ma is felébredtem korán, pedig ki akartam magam aludni. Délután kajáltunk és sétáltunk egy nagyot, lenéztünk a klubba, aztán mivel hívott kju, bementem dolgozni. Nem volt nagy munka, bár öt órát töltöttem az irodában, úgyhogy szerintem vállalkozom még ilyesmire.

Kodama szombaton meg lett nyírni és nagyon cuki lett. Én sokáig nem tudtam elképzelni, milyen lehet egy kozmetikázás után, nekem nem volt ötletem, milyen formára kéne vágni a szőrét, de a kozmetikus csaj nagyon profin megcsinálta, a kutyánk nagyon édes lett. =D
Nagyon kis szép lett, tiszta puha, így eltűnt szinte az összes sötét szőrszála, már csak a füle és a farka olyan, a tapiját meg nagyon édes kerekre vágták, szóval most aztán tényleg plüsskutya lett Kodamából. =D

Ruhát a srácnak!

Ma is necces napom volt, zárás előtt beesett egy ügyfél, nekem kellett postára menni és sok nagy boríték volt, ráadásul esett az eső. Ez persze vicces dolgot is hozott, mivel a zebránál nagyon felverték a vizet a száguldó autók és vigyorogtam ezen. Állt mellettem egy srác és észrevette, hogy tetszik a dolog, s szóba elegyedtünk. Valami olyasmit mondott, hogy reméli, azt azért annyira nem élvezem, mikor másra fröcsköl a víz, mire azt válaszoltam, hogy gyerekként imádtam, mikor a kocsival magasra csaptuk a vizet és nem bántam, ha állt ott valaki. XD Nevetett és előre engedett a postán. =) Ott jöttem rá, hogy nincs meg a lakáskulcsom, pedig határozottan emlékeztem rá, hogy reggel elraktam. Ezen eléggé kiakadtam, végigráztam a kabátom, Timivel a WestEndben átkutattuk, áttapogattuk, de semmi. Hívtam Benét, mondta, hogy megver, ha elhagytam. XD Lementünk Benéért a klubba, ott megmutattam Krisztának a srácom első fotóit, itthon pedig a hűtő tetején várt a kulcscsomóm. Szerintem megtanult teleportálni, vagy én kezdek durván bekattanni. XD

Bene a varr egy pulcsit Björnnek kijelentését továbbfejlesztette és varrt neki pólót, alsónacit, nadrágot, zoknit és sála is lett a srácnak, úgyhogy most már tök menőn néz ki. =D Timi teljesen beleszerelmesedett, tiszta cuki volt, szeretgette a srácot, aztán felvittem Talyéhoz és Mónihoz is, hogy ők is megismerjék. =) Megmutattam pár dolgot, ilyesmit, kicsit beszélgettünk, aztán holnap majd felszedem őket (azt hiszem, mindketten jönnek a farsangi meetre) a Gólembe menet. ^^ Most pedig beszéljenek helyettem a képek:
 Lehet, hogy tévedek, de mintha Timinek is az a bárgyú öröm látszana az arcán, mint nekem... XD A nyálcsorgatás, simizés nála is abszolút megvolt... =D
 Nem voltunk százasok, ezt bevallom és remekül szórakoztunk a saját és egymás hülyeségein. XD
 Hármunk közös munkájának eredménye, hogy Björn zoknit húzós képe elkészült. XD Szerintem frenetikus. =D
Kommentár nélkül. XD
Segít felhúzni a zokniját. =D
 Munkamegosztás: Timi ültet, Bene applikál, Lia fotóz. 
 Alakul... XD
 Ezt muszáj volt, olyan édesen beállt, mint a felelni készülő diák a suliban. XD
 És felel... XD
 O my god... De azért menő, na. =D
 Remélem, nem lesz puli belőle... XD
Akkora jó ez a minta. Bene rajzolta. =D
Timi mondta, hogy Björn nem egy táncos alkat és echte író feje van, de azért gondoltam, egy-két figurát csak bepróbálok a srácnál. XD Hát... kicsit kapálózott és harapott, úgyhogy ezt a projektet sikertelennek könyvelhetem el, de jól szórakoztam. =D
Meghajlás gyanánt Björn jól összecsuklott, aztán ahogy felegyenesítettem, ez lett belőle, nekem meg nagyon tetszik ez a kép. =)
Ígértem, hogy megtartom és publikálom ezt a képet. XD
Ráadás: küzdök a hajával. =D Meg kell majd nyírni a frufrut, de egyedül nem mertem nekiesni. Az enyém visszanő, ha elbénázom, de ez nem fog.
 Láw...
 Ilyesmi lenne egyenes frufruval.
 Fejvakarászás... XD
 Naci első körben.
Tanárbácsi-feeling. XD
Olyan cuki...