Ugye azon meg sem lepődik senki, hogy ismét egy megfilmesített könyvről fogok írni? A meglepő inkább benne az, hogy sci-fi, mivel én nem szeretem ezt a műfajt és nagyon nehéz rávenni, hogy megnézzek ilyesmit, főleg, ha az űrben játszódik, olvasni meg aztán végképp nem, engem kifejezetten taszít a világűr ilyen szempontból. =) Bene nagy vágya volt megnézni a Végjátékot, amire az Ender játéka cím is tökéletes lett volna, remekül kifejezi több ízben a történetet.
Eleinte nem voltam meggyőződve róla, hogy le fog kötni a dolog, mivel a kezdő jelenetek közt űrben repülő hajók voltak, én meg belül fintorogtam, hogy a fenébe is, én nem akarok lövöldözést és szakszöveggel való dobálózást nézni, de ilyenről szó sincs, a fő karaktereken van a hangsúly, Enderen, a családi körülményein, a kiképzőin, a srácot körülvevő világon és egy háborún egy idegen fajjal. Agyarnak szerintem nagyon tetszene ez a film, úgyhogy majd fogom neki ajánlani, ha találkozom vele, s alkalmas lesz, hogy ajánljam. =)
Tetszett. Izgalmas, látványos, Ender remekül kidolgozott, Harrison Ford játszotta karakter nagyon tetszett, a közte és másokkal való összeütközése Endernek lenyűgözött, élvezetesek a párbeszédek és a konfliktusok, emberi az egész sztori és nagyon tetszik az alapelv: "Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt.". Zseniális! Az egész film ráépül erre az ellentétre, miközben briliáns elme és hidegvérű hadúr a kölyök, aki valamilyen módon a környezetét és a nézőt is lehengereli. Jellemek, karakterek, érzelmek, eszmék, elvek ütköznek, ami nagyon élvezetes még egy olyan ember számára is, aki az űrköntöst kifejezetten elutasítja. Mint én. =) Élveztem a filmet, ha lesz folytatása, megnézem.
Múlt hétvége
Pénteken munka után hazarohantam és becsomagoltam Björnt. Mivel nem lett kész a táskája, mert nem tudunk akkora méretű kartont szerezni, amekkora kellene az oldalába, kicsit macerás volt becsomagolni, meg időm is csak annyi volt, míg beletekertem valamibe, aztán rohantam is találkozni Namival. Közben Timivel is telefonon tartottuk a kapcsolatot, mikor és hol találkozunk, s alighogy leadtam a nagyfiút, már jött is Timi. Az éhségünkre való tekintettel elmentünk tésztázni a Vapianoba. Nem túl olcsó hely, de finom az étel, feeling a hely, ott csinálják meg az ember orra előtt, amit kért, nagyon okosan van megoldva a blokkozás, konkrétan kap egy kártyát az ember, amire ráteszik, mit vett, aztán a pénztárnál leolvassák. Nekem nagyon tetszett, az étkezőrész kialakítása nagyon bejött. Miután megkajáltunk, rávettem Timit, hogy jöjjön el velem bubble tea-zni. Tudni kell róla, hogy a gondolatától is rosszul volt, hogy ő ilyesmit fogyasszon, de mikor meglátta a törzsvásárlói kártyámon, hogy lehet kávézni is, azt mondta, azt fog inni. Nem így lett. =D Mangós feketeteát kért epres bogyókkal és zöldalmás zselével, én zöldalmás, tejes feketeteát kértem epres és mix zselével. Nagyon örültem, hogy tetszett neki, megegyezéses alapon odaadtam neki az epres bogyókat az én teámból, én pedig megkaptam a zöldalmás zseléjét. ^^
Ezután elmentünk a moziba és még pont fel tudtuk venni a foglalt jegyeinket, utána megejtettünk egy pisikörutat, vettünk egy nagy kólát kettőnknek, mivel az étel és a bubble tea után másra nem vágytunk, azzal beültünk a A beavatott című filmre, amit közösen választottunk. =) Remek, egyszerűen imádtam! Látványos, tetszik az alapötlet, a színészi játék... Szerelmes lettem Theo Jamesbe és Shailene Woodleybe. ^^ Odafigyeltek a részletekre a filmben, aprólékos, kidolgozott, nem vettem észre logikátlanságokat. Két dolog nem tetszett, az egyik, hogy a különféle frakciók azonos ruhát hordtak, mármint nem csak színben és anyagban, hanem ténylegesen ugyanazt a fazont, pedig akár lehetett volna közös bennük az is, hogy a maguk frakciójának jelképét hordják, a másik meg egy nagyon nüanszi dolog, méghozzá a tetoválás elkészülése, bár teljesen reális abban a jövőbeli korban szerintem, hogy például nagy nyomással a bőr rétegeibe fecskendezik a festéket, csak én rendes tetoválást vártam. XD Kifejezetten örülök, hogy egy olyan színésznő játszotta Trist, aki nem egy nádszál, öröm volt arra a lányra nézni, olyan egészségesnek és emberinek látszott. =) A Bátrak csoportja van jobban bemutatva, nekem tetszettek, mert ők változatosabbak voltak a többi csapatnál, remeknek találtam az otthonukat, csoportkovácsolásukat, rajongtam azért a változatos, meglepő külsőkért, amik felbukkantak.
Jók a karakterek. Nem fogok ellőni spoilereket, nem csökkentem ilyesmivel a filmélményt, hiszen én másodszor is szeretném megnézni. Timi megint leszorongatta az ujjaimat a kézfejemről az izgalom hatására, ráadásul a film végén odahajoltam hozzá, mert valamit mondani akartam, vagy nem értettem, mit mondott, már nem tudom, aztán azon röhögtünk, hogy full leszbikusnak néztek minket. XD Imádom az ilyet, szerintem nagyon vicces. =D Bent maradtunk az utolsó képkocka legördüléséig, hátha lesz egy amolyan utolsó utáni jelenet, de nincs, így viszont a stáblistán keresztünk neveket. Elhatároztuk, hogy ennek a filmnek kell a zenéje, ugyanis kiváló. Magával ragadnak a dallamok, a hanghatások nagyon eltaláltak, így ha a látvány, hangulat, történet kombó nem elég, hogy bőgjön az ember, a zenével megoldják. =)
Sokat hasonlították az Éhezők viadalához, aminek még nem láttam a második részét, de jobb annál. Én szeretem az Éhezők viadalát is, bár könyvben biztosan nem fogom elolvasni a rémes nyelvezet miatt - ami állítólag fordítási hiba, az eredeti sokkal jobb szövegezésű -, meg tudok a harmadik könyv főbb eseményeiről és kicsit sem tetszik az a sztori a végére. A beavatottnak történetnek nem ismerem a könyveit, de érdekelnek, remélem, jól van megírva és el is fogom tudni olvasni őket. =) Szerencsére itt kimaradunk a szerelmi háromszögből és az ebből fakadó kínlódásból, ez nagy pozitívuma a A beavatottnak, mivel már az unalomig ismételjük ezt a Twilight óta és a hősnő rendszerint rosszul dönt. Jó, én a farkasok mellett döntöttem volna Bella helyében, mert élnek, melegvérűek, képesek természetes úton szaporodni. =) Itt nem volt más választás, csak Négyes, mégis nagyon szépen lett adagolva a szerelem, romantikus és festői látványt nyújtott a pár, minden pillanatát tovább nyújtottam volna, pedig nem kifejezetten vagyok oda a fluffért.
A film után ismételten meglátogattuk a klotyómanót, aztán kerestünk egy nyugis helyet beszélgetni, majd valamikor tíz után hazamentünk. Másnap meglátogattam a szüleimet, apu és a barátnője nagyon kómásak voltak, jókat derültem rajtuk, jó volt látni az öcsémet, Anyuval meg jókat beszélgettünk, az ebéd nagyon fincsi volt, rendesen betermeltem. Vasárnap is remekül éreztem magam IchiGoval, sokat röhögtünk, még az eső is jólesett.
Ezután elmentünk a moziba és még pont fel tudtuk venni a foglalt jegyeinket, utána megejtettünk egy pisikörutat, vettünk egy nagy kólát kettőnknek, mivel az étel és a bubble tea után másra nem vágytunk, azzal beültünk a A beavatott című filmre, amit közösen választottunk. =) Remek, egyszerűen imádtam! Látványos, tetszik az alapötlet, a színészi játék... Szerelmes lettem Theo Jamesbe és Shailene Woodleybe. ^^ Odafigyeltek a részletekre a filmben, aprólékos, kidolgozott, nem vettem észre logikátlanságokat. Két dolog nem tetszett, az egyik, hogy a különféle frakciók azonos ruhát hordtak, mármint nem csak színben és anyagban, hanem ténylegesen ugyanazt a fazont, pedig akár lehetett volna közös bennük az is, hogy a maguk frakciójának jelképét hordják, a másik meg egy nagyon nüanszi dolog, méghozzá a tetoválás elkészülése, bár teljesen reális abban a jövőbeli korban szerintem, hogy például nagy nyomással a bőr rétegeibe fecskendezik a festéket, csak én rendes tetoválást vártam. XD Kifejezetten örülök, hogy egy olyan színésznő játszotta Trist, aki nem egy nádszál, öröm volt arra a lányra nézni, olyan egészségesnek és emberinek látszott. =) A Bátrak csoportja van jobban bemutatva, nekem tetszettek, mert ők változatosabbak voltak a többi csapatnál, remeknek találtam az otthonukat, csoportkovácsolásukat, rajongtam azért a változatos, meglepő külsőkért, amik felbukkantak.
Jók a karakterek. Nem fogok ellőni spoilereket, nem csökkentem ilyesmivel a filmélményt, hiszen én másodszor is szeretném megnézni. Timi megint leszorongatta az ujjaimat a kézfejemről az izgalom hatására, ráadásul a film végén odahajoltam hozzá, mert valamit mondani akartam, vagy nem értettem, mit mondott, már nem tudom, aztán azon röhögtünk, hogy full leszbikusnak néztek minket. XD Imádom az ilyet, szerintem nagyon vicces. =D Bent maradtunk az utolsó képkocka legördüléséig, hátha lesz egy amolyan utolsó utáni jelenet, de nincs, így viszont a stáblistán keresztünk neveket. Elhatároztuk, hogy ennek a filmnek kell a zenéje, ugyanis kiváló. Magával ragadnak a dallamok, a hanghatások nagyon eltaláltak, így ha a látvány, hangulat, történet kombó nem elég, hogy bőgjön az ember, a zenével megoldják. =)
Sokat hasonlították az Éhezők viadalához, aminek még nem láttam a második részét, de jobb annál. Én szeretem az Éhezők viadalát is, bár könyvben biztosan nem fogom elolvasni a rémes nyelvezet miatt - ami állítólag fordítási hiba, az eredeti sokkal jobb szövegezésű -, meg tudok a harmadik könyv főbb eseményeiről és kicsit sem tetszik az a sztori a végére. A beavatottnak történetnek nem ismerem a könyveit, de érdekelnek, remélem, jól van megírva és el is fogom tudni olvasni őket. =) Szerencsére itt kimaradunk a szerelmi háromszögből és az ebből fakadó kínlódásból, ez nagy pozitívuma a A beavatottnak, mivel már az unalomig ismételjük ezt a Twilight óta és a hősnő rendszerint rosszul dönt. Jó, én a farkasok mellett döntöttem volna Bella helyében, mert élnek, melegvérűek, képesek természetes úton szaporodni. =) Itt nem volt más választás, csak Négyes, mégis nagyon szépen lett adagolva a szerelem, romantikus és festői látványt nyújtott a pár, minden pillanatát tovább nyújtottam volna, pedig nem kifejezetten vagyok oda a fluffért.
A film után ismételten meglátogattuk a klotyómanót, aztán kerestünk egy nyugis helyet beszélgetni, majd valamikor tíz után hazamentünk. Másnap meglátogattam a szüleimet, apu és a barátnője nagyon kómásak voltak, jókat derültem rajtuk, jó volt látni az öcsémet, Anyuval meg jókat beszélgettünk, az ebéd nagyon fincsi volt, rendesen betermeltem. Vasárnap is remekül éreztem magam IchiGoval, sokat röhögtünk, még az eső is jólesett.
Én és a vallás
Félbehagytam a Leghíresebb magyar madame-ot. Nem azért, mert nem jó, vagy mert nem érdekelne a vége, csak valahogy nagyon elkezdtem vágyni a Kereszt a szekrényben című darabra. Kicsit aggaszt, hogy egyre több területén az életemnek, megjelenik a "vége előtt abbahagyom" jelenség, mert ennek így nem lesz jó vége... Szeretném a legtöbb sztorimat végre befejezni, mármint úgy, hogy megírom a végét, mert egy csomónak olyan gyomorba vágósra tervezem... Szeretnék leülni, mikor van ihletem és mindenki elfoglalta magát nélkülem, s megírogatni valamennyinek a végét. Van, amihez már csak egy bekezdés kéne, basszus...
A félbehagyott könyvet tervezem befejezni, egyedül a Felhőatlasszal nem tudom, hogyan szakítok, mielőtt visszaadom Timinek, még elolvasom, vagy veszem elő azokat a könyveket, amiket Dani hoz. Rengeteg könyvet kaptunk már tőle, méghozzá remeknek tűnő darabokat, belekezdtem a Holdárnyékba is, amit majd vissza kell adnom Csigusznak, meg még több másikba is belefogtam, de valahogy semelyik sem kötött le annyira, vagy semelyikbe sem tudtam belemerülni annyira, hogy a gép helyett a könyvet vegyem az ölembe. Talán most. =)
Timothy Kurek irományára már régóta kíváncsi voltam, még a Conon szerettem bele On Sai ajánlásakor, sokat kellett várnom rá, aztán az ajándék könyvutalványomból megszereztem, mintegy karácsonyi ajándékot magamnak. Asszem, két napja olvasom és jobban haladok vele, mint a mostanság kézbe vett darabokkal eddig. ^^;; Jókat röhögök rajta, a nyelvezete meglepően mocskos keresztény hívő ember szájából számomra, de valahogy passzol ahhoz a fickóhoz, akit láttam az interjúban. Szavát nem igazán értettem, mikor megnéztem a(z egyik?) Kurekkel készített interjút, ám nagyon szerethető fazonnak találtam és érdekelt a kalandja.
"Egy homofób keresztény férfi kálváriája - melegként!"
Tulajdonképpen már maga az alapötlet is zseniális, de a bátorság és a kitartás, amivel véghez vitte, egyszerűen csodálatra méltó. Ilyen kegyetlenül nekiesni a saját határainknak, ilyen durván lerombolni a saját falainkat... Bámulatos, én nagyon tisztelem ezért ezt az embert. Kendőzetlenül beszél a saját bigottságáról, előítéleteiről, félelmeiről, gyarlóságairól, hibáiról és megbánásról, nagyon tetszik az a szemüveg, amit az olvasó orrára biggyeszt, a saját látásmódja, az, ahogy szemléli a melegeket kezdetben, az, ahogy megküzd magával és a betanult dogmákkal.
Sok évvel ezelőtt nekem is kemény volt a fal, amibe beleütköztem egy kapcsolatomban, engem megdöbbentett és elborzasztott, milyen irdatlan korlátok között és milyen kemény merevségre, elutasításra nevelik a keresztényeket. Tulajdonképpen az volt az az ütközőpont köztem és a vallás között, amikor megpecsételődött, én ebben az életemben nem akarok vallásgyakorló lenni, sem reformátusé, sem katolikusé, sem másé. A nagyanyám révén gyerekként bele voltam kényszerítve ebbe, hittanra kellett járnom, nyáron egy hétig a templomudvarban kellett lennem, amiben szerettem azt, hogy kiélhetem a kreativitásomat, mert nagyon sok és sokféle foglalkoztató volt, alkothattam, de szörnyen utáltam, hogy baromságokkal tömik a fejem, Akkoriban nem gondolkodtam el mindazon, amikről szó volt, nem érdekelt, meg nem is értettem, később meg már megvolt a tartózkodásom, annál is valamivel később az ellenszenvem a vallás irányába, aztán jött az a kapcsolat... A kapcsolat, amiben olyan kényszerességeket láttam a páromon, amik elhűtöttek. Olyan dolgokról gondolkodtunk gyökeresen másképp, amik mindkettőnknek fontosak voltak. Nem gondolkodott egyikünk sem jól vagy rosszul, csak másképp, ezért volt köztünk egyfajta összeférhetetlenség és a kapcsolatunk mindig a kompromisszumosságra kellett épüljön, mármint rossz értelemben, mivel mindketten megkötöttük így a másikat. Én szárnyalni akartam, nyitott voltam, ő a földön akart járni és bár próbált nyitottan fordulni számomra kardinális kérdésekhez, sokszor ütköztünk a falaiba, sokszor vívódott magában, hogy helyesen cselekszik-e. Nekem ez nagyon ijesztő volt, látni, ahogy nem találja a helyét, kínlódik az életben, pedig nyolc évvel idősebb volt nálam, én még a középsuli vége felé haladtam, ő már egyetemen tanított... Miatta és a nagyanyám miatt olyan kapcsolatom alakult ki a vallással, papokkal, templomokkal, amiben nagyon fenntartással kezelem őket, óvatos vagyok, sőt, nem ritkán támadok.
Emlékszem, élvezettel töltött el a hitgyüliseket megrengetni a hitükben olyan kérdésekkel, minthogy "Ha mindenkit szeretünk, miért kell megvetni valakit, aki magával azonos neművel szeretkezik?", "Ha természetellenes lenne a homoszexualitás, az állatvilágban miért fordul ellő? Ki tanítja a kacsákat, pingvineket, delfineket vagy a macskaféléket arra, hogy a saját nemükkel kufircoljanak, alkossanak rövidebb-hosszabb időre párt, esetleg próbáljanak meg utódot nevelni?", "Ha Isten olyan hatalmas, amiért van olyan a Földön, amit ő nem akar? Nem úgy van, hogy Isten egyszerűen meg tudja semmisíteni, ami vele ellenkezik? Miért nem teszi? Talán mégsem bűn egy csomó minden, amire az emberek rábélyegezték ezt a címkét?", és társai. Igazán nem is én voltam, aki mélyen belement a témákba, volt srác, aki teológiában jobban otthon volt, a végén elég komoly vitát folytatott egy teológián végzett férfivel, a másik frontvonalon a barátosném pedig meghátrálásra késztetett egy nőt az előbb írt kérdésekkel, Bene meg valami más, magasabb röptű témával, a hitük hiányosságainak megvilágításával szorított falhoz másokat. A beszélgetéssel töltött idő után beültünk valahova lehúzni valami italt és olyan hangosan röhögtünk a nagy elégtételtől, hogy kis híján elzavartak minket. =)
Nem akartuk bántani azokat az embereket. Tudom, hogy rendesen megrengettük alattuk a talajt, de mindegyik úgy festett, mint akinek átmosták az agyát és betanultak volna szövegeket, amiken el sem gondolkodtak, azonban további értelem nélküli zombikat akartak képezni reményt, társakat kereső emberekből. Sajnáltam őket, mert korlátok közé zárták magukat, amikről végül megfeledkeztek, ezáltal úgy láttam őket, mint a táncolóegereket, amik a vécépapír-guriga körül rohangáltak céltalanul, értelmetlenül, kifáradásig.
Sosem értettem azt sem, miért baj, hogy valaki más akar lenni. Nem a melegséget értem ezalatt, hanem bármiben más, át akarja festeni a haját, szokatlan ruhákban akar járni, ékszert vagy tetoválást akar a bőrébe, nem akarja továbbvinni a családi hagyományokat, és sorolhatnám. Nem értettem, miért baj, hogy valaki önmaga akar lenni! Én abban sem találtam kivetnivalót, hogy valaki meg akarja változtatni a külsejét még ennél is drasztikusabban, vagy hogy a saját neméhez vonzódik, egyszerűen úgy tekintettem ezekre is, hogy az önmegvalósítás tartozéka, ami nekem elsőrangú volt mindig, ezáltal teljesen természetesnek vettem. Született valaminek és nem akart az lenni - ez is egy küldetés, méghozzá egy baromira nehéz sors! Én kíváncsi fiatal voltam, rengeteg mindennek utánanéztem és ha valaki nem ott vérzik el, hogy a közvetlen környezete kizsigereli a döntése miatt, akkor még mindig elvérezhet az átalakulás során, mert kurvára nem könnyű. Mióta csak az eszemet tudom, sosem volt könnyű felvállalni, hogy ez vagyok én, az emberek automatikusan céltáblát rajzolnak a fejedre, mellkasodra és elkezdenek vadul lőni, amivel csak kárt tehetnek benned. Mert a társadalom nem viseli el, hogy valaki kilóg a birkák sorából. Én ezt mindig sajnálatos és érthetetlen dolognak tartottam. Ha korlátok közé zárjuk magunkat, kihalnak az olyan ágak, mint a művészet és a feltalálás. Leláncolva, előítéletekkel, megrögzöttséggel hogyan találhatnánk ki bármi újat? Csak a szabad emberek tudnak alkotni és feltalálni, amik nélkül a világ megragad egy szinten és csak visszasüllyedni lesz képes a mélybe, mivel a dolgok mindig mozgásban vannak, változnak, s aki nem tudja tartani ezzel a lépést, az elhullik, meghal.
Timothy Kurek olyasmibe ugrott fejest, ami nekem több ízben is húsba vág. A saját coming outjaim... Igen, én még emlékszem Anyu arcára, amikor elkezdtem előállni neki a különféle őrületeimmel, de az elmúlt nem egész tíz év alatt mindketten nagyon sokat fejlődtünk. Én már nem úgy adom elő, mint a sarokba szorított vadállat, nem valamilyen reakciót akarok kiprovokálni azzal, hogy döngetem a mellkasom, én más vagyok, ő pedig nem próbál meg lebeszélni, nem esik pánikba, hogy mi lesz így velem, belőlem, sőt, nem háborodik fel, hogy ő nem nevelt így. És ez nagyon fontos nekem. Hálás vagyok az Édesanyámnak azért, mert féltett, tudom, hogy amikor kemény volt velem, az ezért volt, mert nem akarta, hogy fájjon az élet, elítéljenek, kiközösítsenek. Az más kérdés, hogy ez megtörtént még a harcias védelme ellenére is. Anyu mindig megpróbált jófelé terelni, abba például nem szólt nagyon bele, hogyan öltözöm fel, úgy gondolta, elég, ha megjegyzi, hülyén nézek ki, aztán ha ennyi nem elég nekem, majd az osztálytársaim is a tudtomra adják. Voltak vitáim magammal, mert más volt Anya véleménye, mint az enyém, de ha sok idő múlva is, végül megtaláltam a saját válaszaimat és erősebb lettem az értük folytatott harcok során. Azt hiszem, azt tanultam meg ezek által, hogy figyeljek oda, mit mondanak mások, de sose fogadjak el semmit fenntartások, elgondolkodás nélkül, ne menjek fejjel a falnak, ne kövessek senkit és semmit vakon. Arra tanítottak, hogy végiggondoljak dolgokat és megalkossam a saját véleményemet, ami mellett ki is kell állnom. Nem volt könnyű, sokszor nagyon nehéz volt, de tényleg, mivel a legtöbb esetben háborúznom kellett azért, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok.
Tulajdonképpen a lolitaság volt az első olyan háborúm, amit a lehető legbékésebb eszközökkel folytattam, végül megszűnt háborúnak lenni. Persze a mai napig élvezem kiborítani a nagyanyámat a full-lolival, de a loliban ez számomra adalék, nem a lényeg. A lényeg az, hogy olyan vagyok, amilyen lenni akarok, nem felelek meg senki elvárásainak, csakis a saját ízlésemnek, kedvemnek, s merem vállalni, hogy másmilyen vagyok, mint a legtöbb ember. És mikor a nagyanyám ezen kiakad, mindig arra gondolok, milyen karót nyelt szegény, mennyire nem szeret igazából. Nem azért, mert nem tetszik neki a stílusom, az egy dolog, hanem mert félévente lát egyszer és arra pazarolja az időt, hogy kritizáljon, ahelyett, hogy beszélgessen velem. Hogy megpróbál abban az egy órában megváltoztatni ahelyett, hogy megpróbálná megérteni, mit képviselek, miért szeretem, amit, miért fontos nekem, mit tanultam belőle. Én úgy érzem, nem is érdekli, nem kíváncsi a miértekre, egyszerűen csak nem felelek meg az elvárásainak, ezért vagy sikerül olyanra faragnia, amilyennek látni akar, vagy elutasít.
Ilyen lenne Isten? Nem csak azért merült fel bennem számtalanszor ez a kérdés, mert a nagyanyám mélyen vallásos, hanem mert ugyanez a hozzáállása a legtöbb vallásos embernek. Az emberek akasztották rá Istenre, hogy hogyan néz ki, mit vár el tőlünk, akkor miért ő várná el, hogy olyanok legyünk, mint amilyenek az emberek akarják látni magukat? Ez egy durva logikai csavar, viszont itt van a kutya elásva. Isten nem fog megvetni és elutasítani minket azért, mert nem tudjuk belekínozni magunkat egy eszmébe, nem lehet ilyen Isten, mert ha ilyen lenne, nem lehetne Isten. Ez volt nekem mindig az a pont, ahol kilógott a lóláb és ez a vezérgondolata számomra a Kereszt a szekrényben című könyvnek is. Isten nem utasíthat el azért, mert merem vállalni önmagam, mert fel merem venni akárkivel szemben a kesztyűt és egyedi, egyszeri, megismételhetetlen és tökéletlenül tökéletes merek lenni. Szerintem minden ember egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, így azáltal, hogy egyneműsítve van a társadalom, tulajdonképpen az emberi lét egyik értelme, alapköve van megsemmisítve. Így válik egy egész élet értéktelenné, értelmetlenné és tartalmatlanná.
Volt még sok minden, aminél megütköztem... Például a gyűlölködés. Melyik isten tanította a híveit arra, hogy gyűlöljenek bárkit is? Én egy olyan Istenben hiszek, aki megsimogatja az út végén a fejemet, hogy nem baj, hogy rondán beszéltél, csináltál hülyeségeket, megszenvedtél érte, most már itt vagy, tanulj a hibáidból és lépj tovább, nem pedig egy olyanban, aki életemben és halálom után is büntet mindenért. Máig emlékszem a lapozós könyvekre és arra, hogy énekeltünk a hittanokon, hogy Isten szereti a feketéket, kínaiakat, fehéreket, de rengeteg emberen azt láttam, hogy pletykál, mocskolódik a templom kapuin túl. A saját nagyanyám is! Elborzasztott. Nem az alapelvvel van a baj, mert azoknak a lapozós könyveknek pont az volt a mondanivalója, hogy nem baj, ha más vagy, hanem azzal van baj, hogy az emberek nem gondolkodnak. Az alapelv a szeretetre épül, csak ügyesen manipulálják az embereket, hiszen míg gyerekként a bőrszín különbségekről beszélnek, kamaszként már arról, milyennek kell lenni, felnőttként pedig arról, hogy akkor fogadhatsz el és szerethetsz valakit nyugodtan, ha az pontosan azokat az elveket követi, mint te. Na ez nekem betette a kaput.
Én úgy érzem, jó nevelést kaptam. Tisztelettel bánok az embertársaimmal, odafigyelek rá, amit nekem mondanak, udvariasan válaszolok, kérdezek, nem mászom senkinek az arcába, nem nyomulok. Persze nekem is vannak rossz napjaim, amikor türelmetlen és ingerült vagyok, ezért elhajtok valakit melegedni, de később bocsánatot szoktam kérni, vagy ha azt nem is, megbánásom jelét adom. Ha kérek valamit, akkor a "kérem" vagy a "légyszíves" szót használom, ha kapok valamit, megköszönöm, ... Nem érzem rossz embernek magam. Szerintem ezek a normák azok, amiket fontos megtanítani egy gyereknek, hogy ezen felül hogy kell élni... Tapasztalja ki, neki hogy jó.
Elég sokat kínlódtam önmagammal. Tizenhat évesen már el akartam költözni otthonról, pirszinget, tetoválást akartam és befesteni a hajamat, feltűnő ruhákban járni, üzeneteket hordozó szimbólumokat hordani... Tizenhat évesen, a lázadásom kezdetén, így visszatekintve elég fura voltam. =)
A hajam a fenekemig ért, nem vágattam le, mert a nagyanyám mindig Kleopátra-frizurát vágatott nekem és ezzel dacoltam ellene, meg mert szerettem, ha Anya befonta, no meg egyszerűen nem volt elképzelésem róla, mit akarok a hajammal, egyszerűbb volt megmosni, megszárítani és összefogni, ha túl hosszú, vágni belőle, sőt, élveztem, hogy mások megdicsérnek a hajamért.
Szemüveges voltam, kicsi gyerekkoromban kezdtem hordani, de meg akartam tőle szabadulni, mert utáltam mindig törölgetni, életem során több szemüveget is törtem el különféle, többnyire nevetséges módon. Egyen apu átment kocsival, egyet a barátném lepofozott rólam szó szerint, egyre Bene ült rá... XD Csak hogy párat említsek. =D Viszont volt egy évem, amikor nem kellett szemüveg és rettegtem nélküle, úgy éreztem, megszűnt a védőfal köztem és az emberek közt, zavart, hogy közvetlenül a szemembe fújt a szél. Mikor visszakaptam, szinte megváltás volt, többet nem panaszkodtam, hogy bepárásodik, vizes lesz, le kell törölni róla a port vagy a maszatot. Aztán jött az ominózus IchiGos mozi, amin Bene ráüt a szemüvegemre, azóta meg nem volt sem igazán akaratom egy újra, sem egy kisebb vagyonom rá. =)
Nem szerettem a gyűrű gondolatát az ujjamon, mivel lányosnak találtam és én nem akartam lányos lenni, de középsuliban megtetszett a hüvelykujjon hordott színváltós gyűrű. Mindig megfogta az ujjamat, mégis olyan büszkén viseltem, mert úgy tudtam, hogy a leszbikusok szokták ott hordani a gyűrűt.
Fura tizenhat éves voltam, legalábbis innen, a huszonöt küszöbén kifejezetten furának találom. De nem bánok semmit, a leghülyébb hülyeségeket sem, mert minden kellett ahhoz, hogy olyan legyek most, amilyen vagyok.
Visszatérve a könyvre... Remek! Úgy röhögök rajta...
A félbehagyott könyvet tervezem befejezni, egyedül a Felhőatlasszal nem tudom, hogyan szakítok, mielőtt visszaadom Timinek, még elolvasom, vagy veszem elő azokat a könyveket, amiket Dani hoz. Rengeteg könyvet kaptunk már tőle, méghozzá remeknek tűnő darabokat, belekezdtem a Holdárnyékba is, amit majd vissza kell adnom Csigusznak, meg még több másikba is belefogtam, de valahogy semelyik sem kötött le annyira, vagy semelyikbe sem tudtam belemerülni annyira, hogy a gép helyett a könyvet vegyem az ölembe. Talán most. =)
Timothy Kurek irományára már régóta kíváncsi voltam, még a Conon szerettem bele On Sai ajánlásakor, sokat kellett várnom rá, aztán az ajándék könyvutalványomból megszereztem, mintegy karácsonyi ajándékot magamnak. Asszem, két napja olvasom és jobban haladok vele, mint a mostanság kézbe vett darabokkal eddig. ^^;; Jókat röhögök rajta, a nyelvezete meglepően mocskos keresztény hívő ember szájából számomra, de valahogy passzol ahhoz a fickóhoz, akit láttam az interjúban. Szavát nem igazán értettem, mikor megnéztem a(z egyik?) Kurekkel készített interjút, ám nagyon szerethető fazonnak találtam és érdekelt a kalandja.
"Egy homofób keresztény férfi kálváriája - melegként!"
Tulajdonképpen már maga az alapötlet is zseniális, de a bátorság és a kitartás, amivel véghez vitte, egyszerűen csodálatra méltó. Ilyen kegyetlenül nekiesni a saját határainknak, ilyen durván lerombolni a saját falainkat... Bámulatos, én nagyon tisztelem ezért ezt az embert. Kendőzetlenül beszél a saját bigottságáról, előítéleteiről, félelmeiről, gyarlóságairól, hibáiról és megbánásról, nagyon tetszik az a szemüveg, amit az olvasó orrára biggyeszt, a saját látásmódja, az, ahogy szemléli a melegeket kezdetben, az, ahogy megküzd magával és a betanult dogmákkal.
Sok évvel ezelőtt nekem is kemény volt a fal, amibe beleütköztem egy kapcsolatomban, engem megdöbbentett és elborzasztott, milyen irdatlan korlátok között és milyen kemény merevségre, elutasításra nevelik a keresztényeket. Tulajdonképpen az volt az az ütközőpont köztem és a vallás között, amikor megpecsételődött, én ebben az életemben nem akarok vallásgyakorló lenni, sem reformátusé, sem katolikusé, sem másé. A nagyanyám révén gyerekként bele voltam kényszerítve ebbe, hittanra kellett járnom, nyáron egy hétig a templomudvarban kellett lennem, amiben szerettem azt, hogy kiélhetem a kreativitásomat, mert nagyon sok és sokféle foglalkoztató volt, alkothattam, de szörnyen utáltam, hogy baromságokkal tömik a fejem, Akkoriban nem gondolkodtam el mindazon, amikről szó volt, nem érdekelt, meg nem is értettem, később meg már megvolt a tartózkodásom, annál is valamivel később az ellenszenvem a vallás irányába, aztán jött az a kapcsolat... A kapcsolat, amiben olyan kényszerességeket láttam a páromon, amik elhűtöttek. Olyan dolgokról gondolkodtunk gyökeresen másképp, amik mindkettőnknek fontosak voltak. Nem gondolkodott egyikünk sem jól vagy rosszul, csak másképp, ezért volt köztünk egyfajta összeférhetetlenség és a kapcsolatunk mindig a kompromisszumosságra kellett épüljön, mármint rossz értelemben, mivel mindketten megkötöttük így a másikat. Én szárnyalni akartam, nyitott voltam, ő a földön akart járni és bár próbált nyitottan fordulni számomra kardinális kérdésekhez, sokszor ütköztünk a falaiba, sokszor vívódott magában, hogy helyesen cselekszik-e. Nekem ez nagyon ijesztő volt, látni, ahogy nem találja a helyét, kínlódik az életben, pedig nyolc évvel idősebb volt nálam, én még a középsuli vége felé haladtam, ő már egyetemen tanított... Miatta és a nagyanyám miatt olyan kapcsolatom alakult ki a vallással, papokkal, templomokkal, amiben nagyon fenntartással kezelem őket, óvatos vagyok, sőt, nem ritkán támadok.
Emlékszem, élvezettel töltött el a hitgyüliseket megrengetni a hitükben olyan kérdésekkel, minthogy "Ha mindenkit szeretünk, miért kell megvetni valakit, aki magával azonos neművel szeretkezik?", "Ha természetellenes lenne a homoszexualitás, az állatvilágban miért fordul ellő? Ki tanítja a kacsákat, pingvineket, delfineket vagy a macskaféléket arra, hogy a saját nemükkel kufircoljanak, alkossanak rövidebb-hosszabb időre párt, esetleg próbáljanak meg utódot nevelni?", "Ha Isten olyan hatalmas, amiért van olyan a Földön, amit ő nem akar? Nem úgy van, hogy Isten egyszerűen meg tudja semmisíteni, ami vele ellenkezik? Miért nem teszi? Talán mégsem bűn egy csomó minden, amire az emberek rábélyegezték ezt a címkét?", és társai. Igazán nem is én voltam, aki mélyen belement a témákba, volt srác, aki teológiában jobban otthon volt, a végén elég komoly vitát folytatott egy teológián végzett férfivel, a másik frontvonalon a barátosném pedig meghátrálásra késztetett egy nőt az előbb írt kérdésekkel, Bene meg valami más, magasabb röptű témával, a hitük hiányosságainak megvilágításával szorított falhoz másokat. A beszélgetéssel töltött idő után beültünk valahova lehúzni valami italt és olyan hangosan röhögtünk a nagy elégtételtől, hogy kis híján elzavartak minket. =)
Nem akartuk bántani azokat az embereket. Tudom, hogy rendesen megrengettük alattuk a talajt, de mindegyik úgy festett, mint akinek átmosták az agyát és betanultak volna szövegeket, amiken el sem gondolkodtak, azonban további értelem nélküli zombikat akartak képezni reményt, társakat kereső emberekből. Sajnáltam őket, mert korlátok közé zárták magukat, amikről végül megfeledkeztek, ezáltal úgy láttam őket, mint a táncolóegereket, amik a vécépapír-guriga körül rohangáltak céltalanul, értelmetlenül, kifáradásig.
Sosem értettem azt sem, miért baj, hogy valaki más akar lenni. Nem a melegséget értem ezalatt, hanem bármiben más, át akarja festeni a haját, szokatlan ruhákban akar járni, ékszert vagy tetoválást akar a bőrébe, nem akarja továbbvinni a családi hagyományokat, és sorolhatnám. Nem értettem, miért baj, hogy valaki önmaga akar lenni! Én abban sem találtam kivetnivalót, hogy valaki meg akarja változtatni a külsejét még ennél is drasztikusabban, vagy hogy a saját neméhez vonzódik, egyszerűen úgy tekintettem ezekre is, hogy az önmegvalósítás tartozéka, ami nekem elsőrangú volt mindig, ezáltal teljesen természetesnek vettem. Született valaminek és nem akart az lenni - ez is egy küldetés, méghozzá egy baromira nehéz sors! Én kíváncsi fiatal voltam, rengeteg mindennek utánanéztem és ha valaki nem ott vérzik el, hogy a közvetlen környezete kizsigereli a döntése miatt, akkor még mindig elvérezhet az átalakulás során, mert kurvára nem könnyű. Mióta csak az eszemet tudom, sosem volt könnyű felvállalni, hogy ez vagyok én, az emberek automatikusan céltáblát rajzolnak a fejedre, mellkasodra és elkezdenek vadul lőni, amivel csak kárt tehetnek benned. Mert a társadalom nem viseli el, hogy valaki kilóg a birkák sorából. Én ezt mindig sajnálatos és érthetetlen dolognak tartottam. Ha korlátok közé zárjuk magunkat, kihalnak az olyan ágak, mint a művészet és a feltalálás. Leláncolva, előítéletekkel, megrögzöttséggel hogyan találhatnánk ki bármi újat? Csak a szabad emberek tudnak alkotni és feltalálni, amik nélkül a világ megragad egy szinten és csak visszasüllyedni lesz képes a mélybe, mivel a dolgok mindig mozgásban vannak, változnak, s aki nem tudja tartani ezzel a lépést, az elhullik, meghal.
Timothy Kurek olyasmibe ugrott fejest, ami nekem több ízben is húsba vág. A saját coming outjaim... Igen, én még emlékszem Anyu arcára, amikor elkezdtem előállni neki a különféle őrületeimmel, de az elmúlt nem egész tíz év alatt mindketten nagyon sokat fejlődtünk. Én már nem úgy adom elő, mint a sarokba szorított vadállat, nem valamilyen reakciót akarok kiprovokálni azzal, hogy döngetem a mellkasom, én más vagyok, ő pedig nem próbál meg lebeszélni, nem esik pánikba, hogy mi lesz így velem, belőlem, sőt, nem háborodik fel, hogy ő nem nevelt így. És ez nagyon fontos nekem. Hálás vagyok az Édesanyámnak azért, mert féltett, tudom, hogy amikor kemény volt velem, az ezért volt, mert nem akarta, hogy fájjon az élet, elítéljenek, kiközösítsenek. Az más kérdés, hogy ez megtörtént még a harcias védelme ellenére is. Anyu mindig megpróbált jófelé terelni, abba például nem szólt nagyon bele, hogyan öltözöm fel, úgy gondolta, elég, ha megjegyzi, hülyén nézek ki, aztán ha ennyi nem elég nekem, majd az osztálytársaim is a tudtomra adják. Voltak vitáim magammal, mert más volt Anya véleménye, mint az enyém, de ha sok idő múlva is, végül megtaláltam a saját válaszaimat és erősebb lettem az értük folytatott harcok során. Azt hiszem, azt tanultam meg ezek által, hogy figyeljek oda, mit mondanak mások, de sose fogadjak el semmit fenntartások, elgondolkodás nélkül, ne menjek fejjel a falnak, ne kövessek senkit és semmit vakon. Arra tanítottak, hogy végiggondoljak dolgokat és megalkossam a saját véleményemet, ami mellett ki is kell állnom. Nem volt könnyű, sokszor nagyon nehéz volt, de tényleg, mivel a legtöbb esetben háborúznom kellett azért, hogy elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok.
Tulajdonképpen a lolitaság volt az első olyan háborúm, amit a lehető legbékésebb eszközökkel folytattam, végül megszűnt háborúnak lenni. Persze a mai napig élvezem kiborítani a nagyanyámat a full-lolival, de a loliban ez számomra adalék, nem a lényeg. A lényeg az, hogy olyan vagyok, amilyen lenni akarok, nem felelek meg senki elvárásainak, csakis a saját ízlésemnek, kedvemnek, s merem vállalni, hogy másmilyen vagyok, mint a legtöbb ember. És mikor a nagyanyám ezen kiakad, mindig arra gondolok, milyen karót nyelt szegény, mennyire nem szeret igazából. Nem azért, mert nem tetszik neki a stílusom, az egy dolog, hanem mert félévente lát egyszer és arra pazarolja az időt, hogy kritizáljon, ahelyett, hogy beszélgessen velem. Hogy megpróbál abban az egy órában megváltoztatni ahelyett, hogy megpróbálná megérteni, mit képviselek, miért szeretem, amit, miért fontos nekem, mit tanultam belőle. Én úgy érzem, nem is érdekli, nem kíváncsi a miértekre, egyszerűen csak nem felelek meg az elvárásainak, ezért vagy sikerül olyanra faragnia, amilyennek látni akar, vagy elutasít.
Ilyen lenne Isten? Nem csak azért merült fel bennem számtalanszor ez a kérdés, mert a nagyanyám mélyen vallásos, hanem mert ugyanez a hozzáállása a legtöbb vallásos embernek. Az emberek akasztották rá Istenre, hogy hogyan néz ki, mit vár el tőlünk, akkor miért ő várná el, hogy olyanok legyünk, mint amilyenek az emberek akarják látni magukat? Ez egy durva logikai csavar, viszont itt van a kutya elásva. Isten nem fog megvetni és elutasítani minket azért, mert nem tudjuk belekínozni magunkat egy eszmébe, nem lehet ilyen Isten, mert ha ilyen lenne, nem lehetne Isten. Ez volt nekem mindig az a pont, ahol kilógott a lóláb és ez a vezérgondolata számomra a Kereszt a szekrényben című könyvnek is. Isten nem utasíthat el azért, mert merem vállalni önmagam, mert fel merem venni akárkivel szemben a kesztyűt és egyedi, egyszeri, megismételhetetlen és tökéletlenül tökéletes merek lenni. Szerintem minden ember egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, így azáltal, hogy egyneműsítve van a társadalom, tulajdonképpen az emberi lét egyik értelme, alapköve van megsemmisítve. Így válik egy egész élet értéktelenné, értelmetlenné és tartalmatlanná.
Volt még sok minden, aminél megütköztem... Például a gyűlölködés. Melyik isten tanította a híveit arra, hogy gyűlöljenek bárkit is? Én egy olyan Istenben hiszek, aki megsimogatja az út végén a fejemet, hogy nem baj, hogy rondán beszéltél, csináltál hülyeségeket, megszenvedtél érte, most már itt vagy, tanulj a hibáidból és lépj tovább, nem pedig egy olyanban, aki életemben és halálom után is büntet mindenért. Máig emlékszem a lapozós könyvekre és arra, hogy énekeltünk a hittanokon, hogy Isten szereti a feketéket, kínaiakat, fehéreket, de rengeteg emberen azt láttam, hogy pletykál, mocskolódik a templom kapuin túl. A saját nagyanyám is! Elborzasztott. Nem az alapelvvel van a baj, mert azoknak a lapozós könyveknek pont az volt a mondanivalója, hogy nem baj, ha más vagy, hanem azzal van baj, hogy az emberek nem gondolkodnak. Az alapelv a szeretetre épül, csak ügyesen manipulálják az embereket, hiszen míg gyerekként a bőrszín különbségekről beszélnek, kamaszként már arról, milyennek kell lenni, felnőttként pedig arról, hogy akkor fogadhatsz el és szerethetsz valakit nyugodtan, ha az pontosan azokat az elveket követi, mint te. Na ez nekem betette a kaput.
Én úgy érzem, jó nevelést kaptam. Tisztelettel bánok az embertársaimmal, odafigyelek rá, amit nekem mondanak, udvariasan válaszolok, kérdezek, nem mászom senkinek az arcába, nem nyomulok. Persze nekem is vannak rossz napjaim, amikor türelmetlen és ingerült vagyok, ezért elhajtok valakit melegedni, de később bocsánatot szoktam kérni, vagy ha azt nem is, megbánásom jelét adom. Ha kérek valamit, akkor a "kérem" vagy a "légyszíves" szót használom, ha kapok valamit, megköszönöm, ... Nem érzem rossz embernek magam. Szerintem ezek a normák azok, amiket fontos megtanítani egy gyereknek, hogy ezen felül hogy kell élni... Tapasztalja ki, neki hogy jó.
Elég sokat kínlódtam önmagammal. Tizenhat évesen már el akartam költözni otthonról, pirszinget, tetoválást akartam és befesteni a hajamat, feltűnő ruhákban járni, üzeneteket hordozó szimbólumokat hordani... Tizenhat évesen, a lázadásom kezdetén, így visszatekintve elég fura voltam. =)
A hajam a fenekemig ért, nem vágattam le, mert a nagyanyám mindig Kleopátra-frizurát vágatott nekem és ezzel dacoltam ellene, meg mert szerettem, ha Anya befonta, no meg egyszerűen nem volt elképzelésem róla, mit akarok a hajammal, egyszerűbb volt megmosni, megszárítani és összefogni, ha túl hosszú, vágni belőle, sőt, élveztem, hogy mások megdicsérnek a hajamért.
Szemüveges voltam, kicsi gyerekkoromban kezdtem hordani, de meg akartam tőle szabadulni, mert utáltam mindig törölgetni, életem során több szemüveget is törtem el különféle, többnyire nevetséges módon. Egyen apu átment kocsival, egyet a barátném lepofozott rólam szó szerint, egyre Bene ült rá... XD Csak hogy párat említsek. =D Viszont volt egy évem, amikor nem kellett szemüveg és rettegtem nélküle, úgy éreztem, megszűnt a védőfal köztem és az emberek közt, zavart, hogy közvetlenül a szemembe fújt a szél. Mikor visszakaptam, szinte megváltás volt, többet nem panaszkodtam, hogy bepárásodik, vizes lesz, le kell törölni róla a port vagy a maszatot. Aztán jött az ominózus IchiGos mozi, amin Bene ráüt a szemüvegemre, azóta meg nem volt sem igazán akaratom egy újra, sem egy kisebb vagyonom rá. =)
Nem szerettem a gyűrű gondolatát az ujjamon, mivel lányosnak találtam és én nem akartam lányos lenni, de középsuliban megtetszett a hüvelykujjon hordott színváltós gyűrű. Mindig megfogta az ujjamat, mégis olyan büszkén viseltem, mert úgy tudtam, hogy a leszbikusok szokták ott hordani a gyűrűt.
Fura tizenhat éves voltam, legalábbis innen, a huszonöt küszöbén kifejezetten furának találom. De nem bánok semmit, a leghülyébb hülyeségeket sem, mert minden kellett ahhoz, hogy olyan legyek most, amilyen vagyok.
Visszatérve a könyvre... Remek! Úgy röhögök rajta...
o.o
Néha történnek érdekes dolgok velem... olyan igazán érdekes dolgok. Ma egy olyan fickóval találkoztam, aki fiatal tehetségeket igyekszik felfedezni, biztatni, segíteni őket, méghozzá már szervezeti szinten, s ahogy beszélt, egyszer csak rám kacsintott, de olyan mindent tudón...
Dolgozik rendesen az agyam...
Még általános iskolás voltam álmomban és valamilyen kirándulásról jöttünk haza. Ott volt Sango és Hugi, láttunk egy limuzint tele macskákkal és mikor közel mentünk hozzá a fél osztállyal egyetemben, hogy megtudjuk, melyik híresség utazik benne, a lehúzott ablakon egy testőr és egy pisztolycső nézett velünk farkasszemet. Hazafele a vonatot ki kellett cserélni, addig felálltunk egy másiknak a szélére, de mikor annak el kellett indulnia, én nem tudtam leszállni, mert beakadt a lábam. Nekilapultam a vonatnak és míg lassan ment, integettem és kiabáltam, azonban nem állhatott meg vagy nem tudott megállni, passz, abban vagyok biztos, hogy csak sokkal később szedtek le a vonat oldaláról, addig utaztam ott egyet. A vonaton ellenőrizték, megsérültem-e, van-e valami bajom, de csak annyi volt, hogy nem bírtam abbahagyni a zokogást. Kiderült, hogy a vonal, amin megy a szerelvény, nem érint olyan pontot, ahonnan haza tudok jutni, vagyis csak úgy menne, ha leszállok, fel egy másikra visszafelé, ott le, ahol felkerültem erre a járatra, majd fel egy olyanra, ami hazavisz. Ráadásul mire ezt elmagyarázták, már a második megállót is elhagytuk, úgyhogy még jobban sírtam. Én erre ébredtem fel, méghozzá sírva, de nem tudtam azonnal kikelni az ágyból. A pláne az volt, hogy akkor ébredtem fel, amikor el kellett volna indulnom otthonról, Bene meg totál elkésett. Én nem, csak öt percet, de úgy érzem magam, mintha még félig álmodnék az ágyban.
Tegnap még nem játszottunk, mivel Dani kicsit komplikáltra gyúrta ki a játékrendszerét. =) Istenszimulátor gyakorlatilag és eddig nagyon tetszik, alig várom, hogy kipróbáljam. Sikerült szegény Danit majdnem a sírba tenni, mivel közölte, hogy a tenger és az óceán tele van szörnyekkel, ebben a világban a halászok BÁTOR emberek, erre én közöltem, hogy ha nálam van a vakmerőség és a halál, akkor enyém a víz és a tengerek, óceánok is. XD De nálam vannak az élvezetek, örömök, dualitás, semlegesség, művészet, élelmiszeripar, a szadizmus, perverziók, érzelmek, sőt, a mutáció, genetika, biológia, kémia, biokémia, orvostudomány, testtorzulás is. ^^ Két fő embert kellett választani, mindannyian egy férfit és egy nőt választottunk, nekem a nő lett a főpap, akinek azért van még mit csiszolódni, hogy igazi főpap lehessen, a férfim meg az "avatárom", aki tulajdonképpen a földi megtestesülésem. Jól kitaláltam, hogy néz ki, mikor megszállom és hogy, amikor nélkülem tölti az idejét, mik a képességei... =D A város megalkotásával is elvoltunk egy darabig, mivel Dani adott emberszámmal gondolt dolgozni és be kellett osztani az embereket különféle iparokba, negyedekbe, amivel nagyon elment az idő. ^^
Tizenegyre értem haza, Bene korábban hazament, mert nem volt jól és pihenni akart, én viszont nem tudtam aludni, valószínűleg ezért nem ébredtem fel a második csörgetésre reggel. Alig várom, hogy vége legyen a munkaidőmnek, bár az azutáni időszak első fele számomra kész rohanás lesz. ^^
Tegnap még nem játszottunk, mivel Dani kicsit komplikáltra gyúrta ki a játékrendszerét. =) Istenszimulátor gyakorlatilag és eddig nagyon tetszik, alig várom, hogy kipróbáljam. Sikerült szegény Danit majdnem a sírba tenni, mivel közölte, hogy a tenger és az óceán tele van szörnyekkel, ebben a világban a halászok BÁTOR emberek, erre én közöltem, hogy ha nálam van a vakmerőség és a halál, akkor enyém a víz és a tengerek, óceánok is. XD De nálam vannak az élvezetek, örömök, dualitás, semlegesség, művészet, élelmiszeripar, a szadizmus, perverziók, érzelmek, sőt, a mutáció, genetika, biológia, kémia, biokémia, orvostudomány, testtorzulás is. ^^ Két fő embert kellett választani, mindannyian egy férfit és egy nőt választottunk, nekem a nő lett a főpap, akinek azért van még mit csiszolódni, hogy igazi főpap lehessen, a férfim meg az "avatárom", aki tulajdonképpen a földi megtestesülésem. Jól kitaláltam, hogy néz ki, mikor megszállom és hogy, amikor nélkülem tölti az idejét, mik a képességei... =D A város megalkotásával is elvoltunk egy darabig, mivel Dani adott emberszámmal gondolt dolgozni és be kellett osztani az embereket különféle iparokba, negyedekbe, amivel nagyon elment az idő. ^^
Tizenegyre értem haza, Bene korábban hazament, mert nem volt jól és pihenni akart, én viszont nem tudtam aludni, valószínűleg ezért nem ébredtem fel a második csörgetésre reggel. Alig várom, hogy vége legyen a munkaidőmnek, bár az azutáni időszak első fele számomra kész rohanás lesz. ^^
Szerelem, miért múlsz?
Bár én a Kávészünet feldolgozásában szeretem, mert az eredetinek rémes a zenei alapja, a szöveg akkor is napok óta szól a fejemben:
Én nem tudtam, hogy az ember mindent túl él.
Én nem sírtam pedig engem eltörtél.
Vártam, hogy a nap többé nem kel majd fel.
De hajnal lett újra és indulnom kell.
Az utolsó kráni kaland és némi jövő előrevetítés
Thezia tüzet gyújtott a tűzrakóhelyen, kicsit levetkőzött, ledöntött egy hatalom italát, aztán elkezdte rendbe rakni a sebeit, ekkor megjelent az akvír írás a földön - itt tartottunk. Sokáig beszélgettek, Thezia szóba, az akvír írásban. Tulajdonképpen arra hívta fel a figyelmét, mennyire megváltozott, valóban a részévé vált a két akvír ereklye. Játékosként annyit tudtam, hogy lett 12 OD-om, amit használni is tudok, csak még fogalmam sincs, mire. =D A beszélgetésből Thezia arra következtetett, hogy ártalmatlan rá nézve az akvír lényegében, úgyhogy álomra hajthatja ott a fejét, másnap meg tovább állhat. Igen ám, de kiderült, hogy a tűzbe dobott növény és a tűztől védő amulett - olyat kellett áldozni, ami Theziának fontos és kifejtette, hogy a faja férfi tagjai félnek tőle, ezért megégetik, amin az akvír csodálkozott is, hogy miért nem kérnek tőle gyermeket XD - egy teljes napi fizetség, abban benne van az étek, víz és tanítás is. Bizony, az akvír hajlandó volt tanítani a boszorkányomat az ereklyék használatára, Thezia meg elcsábult.
A wargfog méregtermelésre alkalmas, méghozzá akármilyen mérget ki tud termelni és el is lehet állítani a méregtermelést, a keresztből pedig másfél méteres bőrszárnyak lettek. Lehetett volna tanulni még, de Thezia nem akart az erejéből adni cserébe az akvírnak, úgyhogy láthatatlanság varázslat mellett kijutott Kránból. Bezony, kijutott, csak a határon túl tíz határvédő őrbe botlott. Még idejében elbújt, de egy kiszúrta. Nehéz lett volna nem akvírnak nézni szárnyakkal és hatalmas jobb agyarral, így harc bontakozott ki. Egész jól állta a sarat, nyolc őrt tűzgyűrűvel füstből körbezárt, egy harcos viszont addig vagdalkozott, míg beletalált Theziába, s mivel nem volt a legjobb állapotban, 0 Fp-vel elterült, azzal átvágták a torkát.
A végjátékban a nagy sötétségben megjelent egy vörös szempár, majd kibontakozott egy férfi vonásokkal rendelkező lény, aminek hátából csápszerű képződmények lógtak ki. Az az akvír volt, amelyikkel a tábortűznél beszélgetett Thezia. Szerinte a nő túl korán indult el, maradnia kellett volna még tanulni, s arra gondolt, míg feljő a harmadik hol, a hátralévő évtizedeket Thezia társaságában töltené el. Thezia arra gondolt, így se, úgy se, amúgy se látná sosem viszont a lányát, mert ha újjászületik, akkor se ő maga lesz már, nem az anyja lesz, tehát Thenezának mindegy, melyik halált választja, az általánosat vagy az akvírral töltöttet. Hát Thezia - mivel az agyar és a szárnyak még a lélektestén is rajta voltak - úgy döntött, akkor legalább az akvír profitáljon. Ezzel Thezia kiírta magát az élet körforgásából, helyette valószínűleg a világ végezetéig az akvír része marad és nem lesz neki jó. XD
Agyar, Robi és Zsolt közreműködésével nagyjából átgondoltam Thenezát. Az eredeti koncepció az volt, hogy Thezia visszatér hozzá és egy tudásszomjjal rendelkező kis klánt hozok velük létre, Thezia megindul Ignatio godoni vízmágiájának kutatására, Theneza pedig egy sokkal világosabb, békésebb, emberibb karakter lesz az anyjánál. Mivel az édesanyja nem tér hozzá vissza, a mellette lévő boszorka pedig már nincs igazán kitől tartson, nem tanítja tovább Thenezát, a leány megtörik, hogy elveszti az anyját, úgyhogy csatlakozik Ellana papnövendékeihez és kicsit utánajár, ki az apja, majd jelentkezik nála, hogy heló, dwon király, van egy lányod. =D Cserébe testőrséget és meglehetősen nagy apanázst kap a kiscsaj, úgyhogy vicces lesz vele játszani. =D Bár mire játékba kerül, már 30 éves lesz, a többiek meg fiatal suhancok. =D Pláne mókás lesz így játszani...
A wargfog méregtermelésre alkalmas, méghozzá akármilyen mérget ki tud termelni és el is lehet állítani a méregtermelést, a keresztből pedig másfél méteres bőrszárnyak lettek. Lehetett volna tanulni még, de Thezia nem akart az erejéből adni cserébe az akvírnak, úgyhogy láthatatlanság varázslat mellett kijutott Kránból. Bezony, kijutott, csak a határon túl tíz határvédő őrbe botlott. Még idejében elbújt, de egy kiszúrta. Nehéz lett volna nem akvírnak nézni szárnyakkal és hatalmas jobb agyarral, így harc bontakozott ki. Egész jól állta a sarat, nyolc őrt tűzgyűrűvel füstből körbezárt, egy harcos viszont addig vagdalkozott, míg beletalált Theziába, s mivel nem volt a legjobb állapotban, 0 Fp-vel elterült, azzal átvágták a torkát.
A végjátékban a nagy sötétségben megjelent egy vörös szempár, majd kibontakozott egy férfi vonásokkal rendelkező lény, aminek hátából csápszerű képződmények lógtak ki. Az az akvír volt, amelyikkel a tábortűznél beszélgetett Thezia. Szerinte a nő túl korán indult el, maradnia kellett volna még tanulni, s arra gondolt, míg feljő a harmadik hol, a hátralévő évtizedeket Thezia társaságában töltené el. Thezia arra gondolt, így se, úgy se, amúgy se látná sosem viszont a lányát, mert ha újjászületik, akkor se ő maga lesz már, nem az anyja lesz, tehát Thenezának mindegy, melyik halált választja, az általánosat vagy az akvírral töltöttet. Hát Thezia - mivel az agyar és a szárnyak még a lélektestén is rajta voltak - úgy döntött, akkor legalább az akvír profitáljon. Ezzel Thezia kiírta magát az élet körforgásából, helyette valószínűleg a világ végezetéig az akvír része marad és nem lesz neki jó. XD
Agyar, Robi és Zsolt közreműködésével nagyjából átgondoltam Thenezát. Az eredeti koncepció az volt, hogy Thezia visszatér hozzá és egy tudásszomjjal rendelkező kis klánt hozok velük létre, Thezia megindul Ignatio godoni vízmágiájának kutatására, Theneza pedig egy sokkal világosabb, békésebb, emberibb karakter lesz az anyjánál. Mivel az édesanyja nem tér hozzá vissza, a mellette lévő boszorka pedig már nincs igazán kitől tartson, nem tanítja tovább Thenezát, a leány megtörik, hogy elveszti az anyját, úgyhogy csatlakozik Ellana papnövendékeihez és kicsit utánajár, ki az apja, majd jelentkezik nála, hogy heló, dwon király, van egy lányod. =D Cserébe testőrséget és meglehetősen nagy apanázst kap a kiscsaj, úgyhogy vicces lesz vele játszani. =D Bár mire játékba kerül, már 30 éves lesz, a többiek meg fiatal suhancok. =D Pláne mókás lesz így játszani...
Nincs megállás
Alig van időm bármire is. Hétfőn voltunk IchiGoval, Gergővel négyen a Bubble Bárban, ami a nagy bubble tea-fan IchiGonak is tetszett. Gondolkodtunk azon, hogy BJD-s minimeetre alkalmas lenne a hely, mivel a galéria sok embert nem bír el, viszont feelinges lenne. Fincsik voltak a tea-k, Bene nem újított, én viszont kipróbáltam a tejes-karamellest és tetszett. IchiGo rózsásat, Gergő bodzásat ivott. ^^ Jó, tényleg jó. Azon is gondolkodtunk, hogy kéne reklámozni, mivel a Deákról egy köpés, csendes, kicsit eldugott helyen van, egyből megszerettük.
Mielőtt elmentünk volna iszogatni, kajáltunk egyet, mi Benével megint Jack's Burgerben ettünk, mert fincsi és laktató, IchiGoék krumpliztak, aztán körbementünk a Media Marktban, ahol egy-egy filmmel gazdagabbak lettünk. Ők az Öt legendát vették meg, mi a Mulan extrás változatát. Jackie Chanes klipp van hozzá! *,* A Bubble Bárban az Öt legendáról beszélgettünk. Végre találtam egy embert, akinek Dér Jankó a kedvence. =D Mindenki a Húsvéti Nyulat, a jetiket, manókat favorizálta, de IchiGo nem. Wííííííí~! =D Gergő azt kérdezte, ismerjük-e a hátterét, tudjuk-e, hogy a filmet készítő cég kidolgozta a karakterkoncepciókat, mire lestünk egyet Benével, majd tájékoztattuk, hogy egy könyvsorozat alapján készítették el a filmet, s ott van kidolgozva, a filmkészítő cég az alap karakterkoncepciókból dolgozott, amúgy a könyv nem került magyar szövegezésre nagy bánatunkra. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, a hivatalos honlap baromira tetszik, a világrészek szépen vannak használva, a karakteralkotás is baromira tetszik, a filmért pedig bolondulok, na. =) Gergővel ismét megállapítottuk, hogy azok a könyvek, amelyek érdemesek olvasásra, vagy megbuknak a magyar közönség előtt, vagy lefordításra se kerülnek. Nyüssz. Q.Q
Tegnap befejeztük a kráni kalandot, arról külön postban mesélek. Ma anyagboltokat látogatunk, holnap Dani tart panteonos játékot, holnapután mozizunk egyet Timivel. =D Még nem tudjuk, mit nézünk meg, de biztos jó lesz. ^^ Szombaton meglátogatjuk a családomat, a vasár délutánt IchiGoval töltöm, s el is ment a hét. Se varrni, se írni, se házat rendezni nem tudtam, pedig mind tervben volt. Pénteken még azt meg kell oldani, hogy Naminak oda tudjam adni Björnt, de Timi azt mondta, bevállalja az utazgatást. ^^
Igazából örülök, hogy lassan letelik ez a hónap is. Nincs különösebb oka, talán csak az egyre jobb időjárás. Minden nap azt várom, hogy valamivel később legyen, mint ami van, kivéve, ha jól érzem magam. Nos, ez kevés van.
Hétfőn Anyucival is összefutottam. Kolléganőjével volt, pont mondta neki, hogy mindig a Blahán találjuk meg egymást, milyen jó lenne, ha ott lennék, erre keres a tekintetével, én szállok fel a villamosra. =D Úgy örültem neki, hogy kis híján a nyakába ugrottam megölelgetni. ^^ Kaptam tőle tökmagos pogit, ami nagyon finom volt és ettem volna még, de megbeszéltük Benével, hogy együtt eszünk, ezért nem tömtem meg belőle magam. De miért van az, hogy Anya fincsi kajákat talál, én meg alig? =D Na mindegy. Elkísértem a suliba, aztán hazamentem lepakolni a táskám és utána mentem a WestEndbe a duplarandira. =D
Mielőtt elmentünk volna iszogatni, kajáltunk egyet, mi Benével megint Jack's Burgerben ettünk, mert fincsi és laktató, IchiGoék krumpliztak, aztán körbementünk a Media Marktban, ahol egy-egy filmmel gazdagabbak lettünk. Ők az Öt legendát vették meg, mi a Mulan extrás változatát. Jackie Chanes klipp van hozzá! *,* A Bubble Bárban az Öt legendáról beszélgettünk. Végre találtam egy embert, akinek Dér Jankó a kedvence. =D Mindenki a Húsvéti Nyulat, a jetiket, manókat favorizálta, de IchiGo nem. Wííííííí~! =D Gergő azt kérdezte, ismerjük-e a hátterét, tudjuk-e, hogy a filmet készítő cég kidolgozta a karakterkoncepciókat, mire lestünk egyet Benével, majd tájékoztattuk, hogy egy könyvsorozat alapján készítették el a filmet, s ott van kidolgozva, a filmkészítő cég az alap karakterkoncepciókból dolgozott, amúgy a könyv nem került magyar szövegezésre nagy bánatunkra. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, a hivatalos honlap baromira tetszik, a világrészek szépen vannak használva, a karakteralkotás is baromira tetszik, a filmért pedig bolondulok, na. =) Gergővel ismét megállapítottuk, hogy azok a könyvek, amelyek érdemesek olvasásra, vagy megbuknak a magyar közönség előtt, vagy lefordításra se kerülnek. Nyüssz. Q.Q
Tegnap befejeztük a kráni kalandot, arról külön postban mesélek. Ma anyagboltokat látogatunk, holnap Dani tart panteonos játékot, holnapután mozizunk egyet Timivel. =D Még nem tudjuk, mit nézünk meg, de biztos jó lesz. ^^ Szombaton meglátogatjuk a családomat, a vasár délutánt IchiGoval töltöm, s el is ment a hét. Se varrni, se írni, se házat rendezni nem tudtam, pedig mind tervben volt. Pénteken még azt meg kell oldani, hogy Naminak oda tudjam adni Björnt, de Timi azt mondta, bevállalja az utazgatást. ^^
Igazából örülök, hogy lassan letelik ez a hónap is. Nincs különösebb oka, talán csak az egyre jobb időjárás. Minden nap azt várom, hogy valamivel később legyen, mint ami van, kivéve, ha jól érzem magam. Nos, ez kevés van.
Hétfőn Anyucival is összefutottam. Kolléganőjével volt, pont mondta neki, hogy mindig a Blahán találjuk meg egymást, milyen jó lenne, ha ott lennék, erre keres a tekintetével, én szállok fel a villamosra. =D Úgy örültem neki, hogy kis híján a nyakába ugrottam megölelgetni. ^^ Kaptam tőle tökmagos pogit, ami nagyon finom volt és ettem volna még, de megbeszéltük Benével, hogy együtt eszünk, ezért nem tömtem meg belőle magam. De miért van az, hogy Anya fincsi kajákat talál, én meg alig? =D Na mindegy. Elkísértem a suliba, aztán hazamentem lepakolni a táskám és utána mentem a WestEndbe a duplarandira. =D
Hurrá, nyaralunk! Vagyis nem, de jó volt nagyon
Pénteken nem tudtunk találkozni Timivel az utazás miatt. Én hazarohantam, kitakarítottam Maszatot, kivittem a szemetet, bepakoltam egy utazótáskába Björnt és néhány holmit, azzal mentem is a Nyugatiba találkozni Benével. Úton hívott ő, aztán hívott kedves jó barátunk is, de szegénynek már leordítottam a fejét, hogy ne bosszantson, elutazás előtt zsong a fejem, mit kell vinni, hogy szerzünk jegyet, mikor leszünk már végre a vonaton, ráadásul Bene azt mondta, kétszer is megbeszéltük, hogy a gurulós kofferbe pakolok, de én egyikre sem emlékszem. =/ Némi idegeskedés után lecsitultak a kedélyek, Benének lett új táskája, én kaptam egy kis doboz tésztát, azzal felültünk a vonatra. Egy három fős fiatalokból álló társasággal és egy kutyussal utaztunk, tulajdonképpen az ő megjelenésük űzte el a fejem fölül azonnal a maradék viharfelhőt, a kutyunak ugyanis becsípte a mozgólépcső a körmét és kis híján kitépte. Mivel vérzett az állat, azonnal éber lettem, kérdeztem, segíteni tudok-e valamit... És nem jött elő a vérfóbiám. =) Szerencsére a blökinek lekötötte a figyelmét a doboz teriyakis tésztám, ami fincsi volt, fogok még ilyen tésztát enni, aztán ő lefeküdt aludni, én olvastam.
Majdnem a végére jutottam a Leghíresebb magyar madame-nak és minél közelebb érek a végéhez, annál kevésbé tudom elképzelni, hogyan hoz ki pozitívumot belőle, pedig pont azért vettem meg, mert nem egy férfiszidó kurva sztorija. Fenntartásokkal kezelem a valóságalapját, nem is fogok utánakutatni, mert nem fontosak ezek a dolgok, a szemlélete és az apa-lánya kapcsolat az, ami érdekel ebből a könyvből és bár nem jól megírt sztori, igazából nem is történetes, de lehet, hogy másodjára is elolvasom majd, mert a saját viszonyomat néhány dologhoz és a lírai alanyét jó összehasonlítani, tanulságos.
Bene nagyija fincsi babgulyást és palacsintát csinált. Két tányér gulyást és hat méretes palacsintát ettem. Néha azért elképedek, mennyi kaja elfér bennem... XD Ebéd után kimentünk a Széchenyi térre találkozni Maricával, akivel annyit beszéltünk, hogy végül nem sok kép született. =D A Dóm teret foglaltuk be, majd ahogy kezdett feltámadni a szél, sétáltunk egyet, bementünk az Eldorádóba, aztán mondtam, hogy inkább buszra tesszük Maricát, mert ebből vihar lesz a jelek szerint. A szabó mondta, hogy a rádió 200 km/h-s szelet mondott, s ha akkora nem is volt, azért eléggé fáztunk, mire jött egy busz, utána meg esni kezdett az eső is, még pont jó időben értünk haza. Újabb adag levest dörgöltem be, a palacsintával meg meg akartam várni Benét, de míg én letöltöttem az ÚTK-t a gépére, befalta nélkülem, mert azt hitte, én már ettem. XD
Hazafele kidolgoztam a 20-as karizmás elf fickómat, s alig várom azt a kalandot is, amiben Danival tönkretesszük a világot és lehet, hogy az őrületbe kergetjük véglet Fischert. =D
Hazaérkezés után lefürödtem, hajat mostam, aztán bedőltem aludni, tegnap meg egy nagyot kirándultunk a Normafán, totál kifújt a szél, ezért vettem egy forró fürdőt, utána egy krémfürdőt, hogy a kemény víz ne csapja ki a bőröm, azzal eldőltem aludni. =D Ma megint hiszti van bent, de tulképp nem érdekel, csak azt várom, hogy délután legyen és menjünk IchiGoval, Gergővel négyen bubble tea-zni a Bubble Bárba. =)
Majdnem a végére jutottam a Leghíresebb magyar madame-nak és minél közelebb érek a végéhez, annál kevésbé tudom elképzelni, hogyan hoz ki pozitívumot belőle, pedig pont azért vettem meg, mert nem egy férfiszidó kurva sztorija. Fenntartásokkal kezelem a valóságalapját, nem is fogok utánakutatni, mert nem fontosak ezek a dolgok, a szemlélete és az apa-lánya kapcsolat az, ami érdekel ebből a könyvből és bár nem jól megírt sztori, igazából nem is történetes, de lehet, hogy másodjára is elolvasom majd, mert a saját viszonyomat néhány dologhoz és a lírai alanyét jó összehasonlítani, tanulságos.
Bene nagyija fincsi babgulyást és palacsintát csinált. Két tányér gulyást és hat méretes palacsintát ettem. Néha azért elképedek, mennyi kaja elfér bennem... XD Ebéd után kimentünk a Széchenyi térre találkozni Maricával, akivel annyit beszéltünk, hogy végül nem sok kép született. =D A Dóm teret foglaltuk be, majd ahogy kezdett feltámadni a szél, sétáltunk egyet, bementünk az Eldorádóba, aztán mondtam, hogy inkább buszra tesszük Maricát, mert ebből vihar lesz a jelek szerint. A szabó mondta, hogy a rádió 200 km/h-s szelet mondott, s ha akkora nem is volt, azért eléggé fáztunk, mire jött egy busz, utána meg esni kezdett az eső is, még pont jó időben értünk haza. Újabb adag levest dörgöltem be, a palacsintával meg meg akartam várni Benét, de míg én letöltöttem az ÚTK-t a gépére, befalta nélkülem, mert azt hitte, én már ettem. XD
Hazafele kidolgoztam a 20-as karizmás elf fickómat, s alig várom azt a kalandot is, amiben Danival tönkretesszük a világot és lehet, hogy az őrületbe kergetjük véglet Fischert. =D
Hazaérkezés után lefürödtem, hajat mostam, aztán bedőltem aludni, tegnap meg egy nagyot kirándultunk a Normafán, totál kifújt a szél, ezért vettem egy forró fürdőt, utána egy krémfürdőt, hogy a kemény víz ne csapja ki a bőröm, azzal eldőltem aludni. =D Ma megint hiszti van bent, de tulképp nem érdekel, csak azt várom, hogy délután legyen és menjünk IchiGoval, Gergővel négyen bubble tea-zni a Bubble Bárba. =)
És egyszer fenn
A tegnapi nap baromi fárasztó volt, egész nap a fejünkön ugráltak az ügyfelek, csörgött a telefon, úgyhogy alig vártam a nap végét. Utána megvártam Benét és elmentünk a Bubble Bárba, ami kicsit eldugott helyen van a Deáknál, de nagyon tetszett. Volt kuponunk, úgy kerültünk oda és kiderült, hogy ők tök jó szöveget írtak a kuponhoz, ám a kupont kiállító cég nem tette rá, pedig elég sokat lehet szenvedni azzal, hogy egyáltalán az ember azt kitalálja, melyik helyre szól a kuponja és hova kéne mennie. Mindegy, a lényeg, hogy kicsit kalandos úton, de odataláltunk. Kellemes kis hely, süteményt is lehet kapni és amivel teljesen megfogtak a vendégszeretet mellett, az az, hogy pohárban is lehet kérni az italt helyben fogyasztásra, mivel "környezettudatosak". =) Nagyon kedvesek, ráadásul valahogy másfajta bubble tea-t adnak, mint amit eddig ittam, vannak őrült ízek is, így én ajánlom a helyet. Személy szerint egy túrótorta szeletet ettem eper öntettel a tetején, s kiderült, hogy az ízvilág, amit a tea-ben választottam, még senkinek sem jutott eszébe, ezért mondták, hogy ha nem finom, vigyem vissza, kapok egy másikat. Nem nyerte el a tetszésemet, a kivi és a tej valahogy nem szerette egymást, viszont rábíztam magam a férfire és amit elvitelre kaptam... Isteni volt. Taro nevezetű ázsiai növény gyökeréből is csinálnak ízesítést, ez egy tejes tea, s nekem nagyon bejött. =D
Otthon úgy volt, hogy varrunk, de mindketten nagyon le voltunk merülve, így Bene vacsit csinált, addig én beszéltem apuval telefonon egy 25 percet, utána felmentem Talyékhoz, mivel ma Szegedre megyünk, s csak holnap éjszaka jövünk haza, és megkértem, hogy nézzen rá Kodamára, csak ehhez oda kellett neki adni a kulcsomat. =) Kicsit megdögönyöztem a lányait is. ^^ Alapvetően nem szeretem a kopasz állatokat, szeretek egy szőrös kisállatot simogatni, de Talynak a harmadik kopasz patkányát imádom, sőt, mind a három csapatból a kopaszok voltak a kedvencem, Manó, Jona és most Szotyi. Nem szeretnék saját kopit semmiből, de az övét mindig olyan szívesen szeretgetem. =D Nezumi is édes, kis kalandor, de Szotyimotyi valahogy annyira a szívemhez nőtt. Kodama nagyon cukker volt, ahogy játszott velük, volt nagy izgalom és ugrabugra. ^^ Én mindig azon csodálkozom, mikor Taly megkérdezi, nem rosszalkodtak-e a csajok, bár lehet, én már Kodamához hasonlítok mindent, akinél nagyobb rosszaságokat senki se tud kitalálni. =D A kutya sem kifejezetten rossz, csak csinál pár kellemetlenséget. A legújabb zizije, hogy felkuporodik a székre, lerángatja a konyharuhát a földre, sőt, kipakolja a szennyesládát, mert a benne lévő ruháknak mi szagunk van és így mikor nem vagyunk vele, egy kicsit mégis úgy érezheti, hogy velünk van. Rafinált, nem? Persze kártékony egy állat, én mindenkit lebeszélek arról, hogy lakásban kutyát tartson, mert a cipőket előszeretettel rágcsálja, ha rossz napja van, mindent széttép, amit talál...
Alig várom, hogy menjünk Szegedre. =) Holnap találkozunk Maricával valamikor délután, amiért ő is, én is nagyon izgatottak vagyunk. ^^ Természetesen viszem Björnt, úgyhogy lesz fotózás megint. Wííííí~! =D
Otthon úgy volt, hogy varrunk, de mindketten nagyon le voltunk merülve, így Bene vacsit csinált, addig én beszéltem apuval telefonon egy 25 percet, utána felmentem Talyékhoz, mivel ma Szegedre megyünk, s csak holnap éjszaka jövünk haza, és megkértem, hogy nézzen rá Kodamára, csak ehhez oda kellett neki adni a kulcsomat. =) Kicsit megdögönyöztem a lányait is. ^^ Alapvetően nem szeretem a kopasz állatokat, szeretek egy szőrös kisállatot simogatni, de Talynak a harmadik kopasz patkányát imádom, sőt, mind a három csapatból a kopaszok voltak a kedvencem, Manó, Jona és most Szotyi. Nem szeretnék saját kopit semmiből, de az övét mindig olyan szívesen szeretgetem. =D Nezumi is édes, kis kalandor, de Szotyimotyi valahogy annyira a szívemhez nőtt. Kodama nagyon cukker volt, ahogy játszott velük, volt nagy izgalom és ugrabugra. ^^ Én mindig azon csodálkozom, mikor Taly megkérdezi, nem rosszalkodtak-e a csajok, bár lehet, én már Kodamához hasonlítok mindent, akinél nagyobb rosszaságokat senki se tud kitalálni. =D A kutya sem kifejezetten rossz, csak csinál pár kellemetlenséget. A legújabb zizije, hogy felkuporodik a székre, lerángatja a konyharuhát a földre, sőt, kipakolja a szennyesládát, mert a benne lévő ruháknak mi szagunk van és így mikor nem vagyunk vele, egy kicsit mégis úgy érezheti, hogy velünk van. Rafinált, nem? Persze kártékony egy állat, én mindenkit lebeszélek arról, hogy lakásban kutyát tartson, mert a cipőket előszeretettel rágcsálja, ha rossz napja van, mindent széttép, amit talál...
Alig várom, hogy menjünk Szegedre. =) Holnap találkozunk Maricával valamikor délután, amiért ő is, én is nagyon izgatottak vagyunk. ^^ Természetesen viszem Björnt, úgyhogy lesz fotózás megint. Wííííí~! =D