Mostanában megint elhanyagoltam a blogot, miközben rengeteg inger ért, amiről érdemes lett volna írnom. Újra nekikezdtem a Holdárnyékban című könyvnek, mert már másfél éve kaptam kölcsön és a tulajdonosa kérdezte, hol tartok, hogy tetszik, meg érdekel is. Nem kezdődik könnyedén, de érzem, hogy rohadt jó lesz, csak elmondhatatlanul kevés időt fordítok olvasásra, ma is a blogjaimat bütyköltem. Mióta tagja vagyok a Moly közösségnek, amire amúgy totál rákattantam, igyekszem számon tartani, miket olvastam, milyen véleménnyel voltam róluk, figyelem, ki mit olvas, ki mit ír és rengeteg könyv került fel a kívánságlistámra. Nem tudom, mikor fogom én azt mind elolvasni, pedig...
Ott tudtam meg, hogy az Álomfalók című könyv harmadik részét a kiadó nem vállalta fordítani. Basszus! Pedig az a kedvenc könyvem és a második kötetét is el akarom olvasni. Nincs valami petíció arra, hogy igenis fordítsák le a sorozat befejező részét??? Komolyan mondom, a kiadó elbújhat, ha tényleg félbehagyja! Szerintem ez felháborító.
Anyu volt olyan ügyes és elvitt antikváriumba, ahol le voltak értékelve a MAGUS-könyvek. Körülbelül négy éve játszom, s bár a rendszerében és a világában vannak kisebb-nagyobb hibák, mégis ez a kedvencem az eddig próbáltak közül. Talán ha többet játszanánk más rendszerekben, meglennének a könyveim, közelebb állnának azok is hozzám, de nem hiszem, hogy változna a rangsor. Igyekszem rendbe hozni az életem szerepjátékos részét is, jó egy éves kihagyást kell pótolnom írás terén, de elszántam rá magam, új koncepciót találtam ki, miképp folytatnám.
Szóval ott tartottam, hogy betértünk egy antikvárba, ahol leértékelt MAGUS-könyvek voltak. Nem tudtam otthagyni Orwella árnyéka című darabot, mivel a kitaszított istennő évek óta érdekel és nagyon sokat lehet megtudni a világhoz írt kötetekből. Még nagyon az elején tartok, a stílusa jó, a neveket el se tudom helyezni, úgy kellett megkérdeznem szerepjátékos társamat, akinek hatalmas a lexikális tudása, hogy ki kicsoda, szóval nem mondom, hogy mindent értek, de tetszik. Szeretném majd beszerezni az Acél és oroszlán című kötetet és újraolvasni, mert az hihetetlenül élvezetes volt, valamennyi karakterét imádtam, izgalmas sztorit írt a szerző.
Amúgy nem is erről akartam írni. XD
Mindenképpen szerettem volna nyomot hagyni a Paprikáról. Nagyon érdekes történet, szeretem az álmokkal kapcsolatos sztorikat. Ez történetesen arról szól, hogy feltalálnak egy álomolvasó szerkezetet, amit a tesztfázisban ellopnak és így Tokió egy rémálomtanya lesz. A főhőst imádtam, a karaktere szépen felépített, többrétű, a két megjelenési formáját egyaránt megkedveltem. Jól van felépítve a feszültség, sok elgondolkodtató része van az animének, a csavarok nem feltétlen kiszámíthatóak. A látványvilága kiváló, lenyűgözött, mikor a rendőr a számítógépen keresztül belépett a bárba, azok a részek külön kedvenceim. Amúgy az ő karaktere is nagyon szimpatikus, ő a második, akit megszerettem.
Erről eszembe jutott a Blood című anime, ami alapján később elkészítették a Blood+-t, mert megihlette őket a 2000-res vámpírsztori. Egész jó a látványvilága, nem megszokott számomra, de szerettem benne a nyers megjelenítéseket. Vannak kérdőjelek a történetet illetően, ám azt hiszem, az írója nem is feltétlen akarta megválaszolni a fel nem tett kérdéseimet, mivel a sztoriszálat vezette volna félre, nyújtotta volna indokolatlanul el, illetve nem tartozott a fókuszpontjába. Nem haragszom emiatt, élvezhető animét gyártottak. Sayat nem tudom eldönteni, szimpatikusnak tartom-e, a segítőit részben pancsernak tartottam, a legmélyebb érzésű karakter pedig a sulis ápolónő. Nincs ő sem túlságosan rétegelve, de talán róla tud meg a néző a legtöbbet. Miután vége lett a filmnek, rögtön nekiugrottam utánanézni a Blood+-nak, amit régebben láttam. Úgy emlékszem, többnyire tetszett, bár nagy hézagok és kérdőjelek maradtak az utolsó rész lepergése után is bennünk a párommal. Gondolkodtam rajta, hogy újra kéne nézni, ám az az igazság, hogy valószínűbb, hogy yaoit fogok nézni, ha megint animézni akarok. Talán Gravitationt, ugyanis magyarul még mindig nem láttam. Pedig az egyik kedvencem. Csak félek, hogy Yuki vulgáris, nyers stílusát finomították a hivatalos fordításban. Na, majd utánanézek én ennek!
Végül, de nem utolsó sorban két Miyazaki darabot hoztam. Minden művét ajánlom, a Chihiro Szellemországbant szerintem nem is egyszer láttam, s nem is elég szerintem egyszer megnézni, annyi utalás és mondanivaló van benne, A vándorló palotát pedig biztos, hogy láttam, de teljesen kiesett, újra kell néznem, viszont a legtöbb műve inkább csak kívánságlistán van. A Szél támad állítólag nagyon jó, a Totoro érdekel, A vadon hercegnője viszont valahogy mindig iszonyt és vonzalmat keltett bennem, ezért még nem jutottam előrébb vele. Node...
Kiki a boszorkányfutár
Először nem nagyon akartam megnézni, csak a párom elindította. Nem tudtam, hogy Miyazaki-mű, csak a rajzolása volt ismerős, végül megtetszett a kiscsaj és a macskája. Az író eddig látott alkotásai közül ez lett végül a kedvencem. A világa nagyon tetszik, minden karaktere élő és szerepéhez mérten kidolgozott, a történet vicces és kedves, de megvan benne a komoly tartalom is. Nem mellesleg az animét 12 nappal a születésem után mutatták be Japánban. Ez mekkora már?! =D
Nauszika - A szél harcosai
Párom elindította, én pedig idővel ott hagytam, amin dolgoztam a gépemen, mert érdekesnek tűnt a története. Úgyszintén a rajzolásából és a történetfelépítésből jöttem rá, hogy Miyazaki-mű, s nem csalódtam benne, bár néhány része nekem túldramatizált volt. A ruhák például nagyon tetszettek sok esetben, viszont egyes karakterek majdnem nevetségesek lettek számomra, ennek ellenére, azt hiszem, részben kaptam ihletet a filmtől. A világ, a gondolatkör nagyon bejött, szépen is volt megalkotva, a történetvezetés is kellemes volt.
Hírek
Mostanában sokféle háttérmunkát csinálok, ennek lassan látszatja is lesz. A TK eltűnésével és az ASF-en ért csalódások hatására úgy döntöttem, új helyet keresek, vagy ha nincs, hozok létre, ez úton találtam némi segítséggel a Történetek Birodalmára (TöBi). Még kevesen publikálnak és nem olyan gazdag a tartalom, de ha ti is úgy gondoljátok, új közösséget kellene alkotnunk, csatlakozzatok a kezdeményezéshez! A TK-val kapcsolatban a fb oldalán lehet tájékozódni, nem állítom, hogy megszűnt, ezt szerettem volna leszögezni.
Hmmm... További híreim...: TöBin kiemelt lettem! Pontosabban a Házisárkány című Harry Potteres ficem, amit a 2013-ban meghirdetett MD-re írtam, mint póttörténetet. Én nagyon szerettem írni, sokat is kutattam információk után, hiszen nem vagyok egy fanfices típus, s nem akartam pontatlan, falsch dolgokat írni. Maradt benne hiba, utólag azonban nem tudtam volna és nem is akartam kijavítani, részletekbe azonban spoilerveszély miatt nem megyek bele.

Röhögőgörcs
Röhögcsélünk és beszélgetünk a srácokkal a lejátszott játékról, egyszer
csak szólnak, hogy a kutya bepisilt. Fáradt sóhajjal megindulok, hogy
kerítsek valamit, amivel feltakarítom, bekapom közben a nasim utolsó
falatját, majd lendületesen benyitok a vécébe. Érzékelem, hogy valami
útban van, barna nadrágot visel, és nem tudom tőle elcsaklizni a
vécépapírt, erre megszólal: Megtelt. Mondanom sem kell, fogalmam sem
volt, mi telt meg, belenéztem a vécébe, hátha eldugult, erre rájövök,
hogy rányitottam a páromra és saját magára értette, hogy megtöltötte a
vécét. Kész, én úgy elkezdtem röhögni, hogy azt hittem, megfulladok.
Valahogy eltámolyogtam egy fotelig és sírtam a röhögéstől. Szó szerint.
XD
Első MAGUS versenyem
Egy félkész poszt, mely sosem lesz befejezve, de legalább a fele megvan, noha az időt erőteljesen besaccoltam:
Nagyjából egy hónapja kisütöttük öten, hogy hiába ETK-s rendszer, mi menni akarunk a Krónikák.hu-n megszervezett MAGUS versenyre. Nekem ez volt az első, nagyon izgultam, milyen lesz, s nem csalódtam. =) Kaptunk hangulatkeltő novellát, most már elérhető a kalandmodul és a nap folyamán készült fényképek is a honlapon, ha kíváncsi rá valaki, ott megtalálja.
Résztvevők:
Benedek - Galirion cwa Anrem - Arel pap
Tocsó - Kart Logandi - sogronita tűzvarázsló
Zsolt - Da'har Alin Ruko - Darton paplovag
Robi - Zaida Hagi - dzsad pszi mesternő
én - Siendar Erena - erioni félelf bárdnő
Mind megírtuk a karaktereink élettörténetét, Galirion a nomádok esküdt ellensége lett a szülei megölése és húga elrablása miatt, ám később ő maga vágja el a lány torkát, mert későn ismeri fel, Kart egy visszatérő álom megfejtésén fáradozik, melynek köze lehet Antoh-hoz, Da'har egy vérivó, akinek életcélt talál egy dartonita főapáton keresztül, Zaidát gyermekként veszi meg a pyarroni titkosszolgálat, hogy pszi mestert képezzenek belőle, Erena pedig egy problémás rokon miatt bujdosni, önmagát rejteni kényszerül, ezért négy különböző arcát mutatja a világnak, s ötödiket, sajátját csakis Zaidának, a kedvesének.
Ennek az a története, hogy mikor Robival leültünk karaktert alkotni, beszóltam egy ilyet:
- Tudom ám, mi a karakteremmel a szép?
- Nem. Mi?
- Elmegy férfiakkal, de igazából a nők érdeklik.
És itt Robinak olyat csillant a szeme, hogy egyből megállapodtunk benne, hogy egy párt hozunk. Utána Zsoltról is kiderült, hogy inkább a férfiakhoz vonzódó karaktert hoz, majd elkezdtünk poénkodni, hogy kell egy szűz és egy heteró is a partiba, ami természetesen Benedek és Tocsó között kellett, hogy eldőljön, ki melyik. XD Persze ezt ők nem tudták. XD
Csapatunk két éve találkozott először egy küldetésen, egy alkimistát kellett védenünk egy hatodik társunkkal, aki elárult minket, ami mindannyiunkat arra sarkallt, hogy jobban ismerjük meg egymást, mert egy kicsit kell bíznunk a másikban. Azután Zaida elszegődött felügyelni Da'harra, hogy csakis állati vérrel táplálkozzon, s letelepedtek, így a két nő gond nélkül folytathatta alakulásnak induló viszonyát. Kart és Garilion többet kalandoztak együtt, de az ötösünk egy hangos haversággá nőtte ki magát, mi lettünk a kocsmák rémei, ugyanis Zaidán kívül valamennyien balhés arcok vagyunk. Erena az Ereniel nevet használja a többiek előtt, ezüstszín haját felfogja copfba, így félhosszú fülei és lila szemei semmilyen takarást nem kapnak, nadrágot, vászon inget, fegyvereket és bakancsot hord, van egy könnyű harci lova, egy harci kutyája és öt darab patkánya. Azt, hogy bárd, csak Zaida tudja, mivel bárdhangszerét, egy hegedűt a nyílvesszőinek fenntartott táskában, elrejtve hordja, a többiek úgy hiszik, csak a fegyverkezéshez ért kábé.
Ákos tartott nekünk hétfőn egy csapatszoktató mesét, ami nagyon jó volt, a versenymodul előtti egy évben játszódott egy faluban, ahol egy szellem haragja sújtott egy fogadót, a másik fogadó tulajdonosa pedig onnan jött el. Remek szövevényes kis kaland volt, ki kellett derítenünk, hogy a hatalmon lévő gróf úgy került a helyére, hogy az őse megölte a grófnőt és eltűnésnek álcázta, ezzel kipusztítva a családfa azon ágát. A nőt a fogadóban ásták el, az ő szelleme tombolt, mert elvették tőle a családi ékszerét, ami egy hatalmas rubindarab ezüst, szárnyas foglalatban. A másik fogadósnál volt, azzal hűtötte a borait. Imádom Ákos kalandjait, mindig megdolgozza az agyunkat. =D
A karakteremnek 18-as szépsége van, de inkább fiúsnak és ridegnek mutatkozik, viszont az volt a terve, hogy a csáberejével kicsit előrébb viszi a nyomozást, csakhogy mire elkészült a cicomával, addigra a fiúk megoldották a rejtélyt, úgyhogy lebukott, hogy tud ő nagyon szép öltözékbe, nőiesen is kinézni.
A verseny 14-én volt, egy Magnus nevű férfi mesélt nekünk, aki nagyon tapasztalt, széles tudású, remekjó mesélő, élvezet volt a levezetésében játszani. Minden csapat ugyanazt a modult játszotta, több, mint nyolc óránk volt végigvinni az egészet, de mi nem igazán fejeztük be, s sajnos elvileg a befejezési státusz szerint ment a pontozás, csapatok közti sorrendfelállítás. Ezt nem tartom helyesnek, de mindegy. A szervezés nem nevezhető tökéletesnek szerintem, viszont a hangulatunk és a kaland kiváló volt.
Kart és Galirion egy küldetésről tértek vissza, mi hárman már a Hang-Har névre keresztelt városban voltunk. Kaptunk egy könyvet, melyet le kellett szállítanunk Új-Pyarronba egy Karon nevű fickónak, aki az Ezüst Rend alvezére. Összegyűlt a csapat, különösen nagy kárt nem hagytunk magunk után, eljutottunk a városba fennakadás nélkül, kiderítettük, merre találjuk Karont, így az Alborne negyedben lévő Színházba mentünk némi kísérettel. Bekopogtunk oda, ahol mondták, hogy Karon tartózkodik, azonban nem érkezett válasz, úgyhogy berúgtuk az ajtót. Odabent egy öltöző volt, benne két holttal. Az egyik Karon volt, akinek kiégtek-kirobbantak a szemei, a másik a színház vezetőjéé, egy elf Alborne papnőé volt, akinek összevagdosták az arcát, bevarrták a száját, majd lefátyolozták, ezzel utalva Dellára.

Enders game
Ismét egy megfilmesített könyvről fogok írni. A meglepő benne az, hogy sci-fi, mivel én nem szeretem ezt a műfajt és nagyon nehéz rávenni, hogy megnézzek ilyesmit, főleg, ha az űrben játszódik, olvasni meg aztán végképp nem, engem kifejezetten taszít a világűr ilyen szempontból. A párom nagy vágya volt megnézni a Végjátékot, amire az Ender játéka cím is tökéletes lett volna, remekül kifejezi több ízben a történetet.
Eleinte nem voltam meggyőződve róla, hogy le fog kötni a dolog, mivel a kezdő jelenetek közt űrben repülő hajók voltak, én meg belül fintorogtam, hogy a fenébe is, én nem akarok lövöldözést és szakszöveggel való dobálózást nézni, de ilyenről szó sincs, a fő karaktereken van a hangsúly, Enderen, a családi körülményein, a kiképzőin, a srácot körülvevő világon és egy háborún egy idegen fajjal.
Tetszett. Izgalmas, látványos, Ender remekül kidolgozott, Harrison Ford játszotta karakter nagyon tetszett, a közte és másokkal való összeütközése Endernek lenyűgözött, élvezetesek a párbeszédek és a konfliktusok, emberi az egész sztori és nagyon tetszik az alapelv: "Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt.". Zseniális! Az egész film ráépül erre az ellentétre, miközben briliáns elme és hidegvérű hadúr a kölyök, aki valamilyen módon a környezetét és a nézőt is lehengereli. Jellemek, karakterek, érzelmek, eszmék, elvek ütköznek, ami nagyon élvezetes még egy olyan ember számára is, aki az űrköntöst kifejezetten elutasítja. Mint én.
Élveztem a filmet, ha lesz folytatása, megnézem.

Sokszor előkerülő művek az életemben
Van egy sztori, amit minden évben legalább egyszer elolvasok. Nyaranta általában, de ha hosszabb utazásra megyek, mindig a táskámba teszem. Nagyon szeretem, meg sem tudom saccolni, hányszor elolvastam már, mégis hangosan nevetek rajta minden alkalommal és képes vagyok bőgni miatta. Amikor a végére érek, folyton egy édesen keserű, keserűen édes érzésmassza marad bennem, mert amennyire humoros egy darab, annyira komoly is. Ez a darab nem más, mint a Védőőrizet Ayase tollából, és ma megírtam neki nem tudom én, hány év fontolgatás után, hogy szeretnék egy olyan könyvet megírni, amit valaki annyira szeret, mint én ezt a könyvet, mivel nekem könyv formátumban van meg némi közvetettség folytán.
Ez az utóbbi gondolat elég fájó a számomra. Pont a "közvetettség" okán jöttem rá, ugyanis a nyomtatott verzióra nem én csaptam le, hanem az egyik barátosném, majd kölcsönadta nekem. Elolvastam, nagyon tetszett, aztán elkeveredett. Később, mikor megtaláltam, újraolvastam, s rájöttem, hogy ha nem terem előttem a barátném, én ugyan vissza nem adom neki ezt a könyvet, bármennyire is szemét dolog, mert még olvasni akarom. Éreztem, hogy még sokszor szeretném olvasni és erre nem is cáfolok rá, igazából már kinyílik a kedvenc részeimnél és csodával határos, hogy nem rongyolódik, a borítója fehérből pedig egészen barnás-szürkés árnyalatba ment át, annyit cipeltem. Természetesen a barátném azóta sem kérte vissza, aminek nagyon hálás vagyok, szerintem már el is felejtette, kinek adta kölcsön, vagy már nem is hiányzik neki, passz. Miután egyetemista lett, nekem felbomlott a lakóvárosához kapcsoló kötésem, elkerültünk egymástól, alig beszéltünk. Pedig ez a lány a múzsám volt, több sztorit is egymásnak ajánlottunk, folyton spanoltuk a másikat, hogy folytassa az aktuális történetét. Szép évek voltak azok... Tavaly ősz végén, tél elején beszéltem vele utoljára. Elújságoltam neki, hogy valami nagy meglepivel fogok előrukkolni, aminek rettentően fog örülni, mert imádta emlékeim szerint. Ez volt az Aszcs. Lelkesült tőle, én pedig azt mondtam, amíg az első kötet át nem nyálazom, addig sajnos publikálási stop van, addig van egy másik történetem, amit szerintem kajálni fog, a Pulzus akták. Azt válaszolta, épp egy hétre elutazik a párjához, de utána jelentkezik. Csak akkor realizálódott bennem, mennyire vártam a jelentkezését, mikor egyszeriben nem ment tovább az írás, nem bírtam folytatni a második aktát. Mióta letettem a Garetes aktát, nem is néztem rá, sőt, az Aszcs-re sem, s egészen tegnap estig nem voltam hajlandó felnyitni az érzelemládáim azon részét, mely ide kapcsolódik. Nem akartam szembenézni vele, hogy ez baromira fájt. Ehhez mérve önkínzás a Védőőrizetet olvasni, ami erre a barátságra, időre emlékeztet, de érdekel, Ayase hova tekerte tovább annak a két marhának az életét. Az első folytatást olvas pedig nem bántam meg, bár igaz, aput nem mertem élő szóban megköszönteni.
Régen egy manga volt, amit minden évben újraolvastam, a címe Boy's next door. Nem akarom elspoilerezni a történetet, de nem egy vidám darab, sőt, igazán kifacsart vége van. Ha belegondolok, hogy már nyolc-tíz éve is ezek a témák, ezek a dolgok foglalkoztattak, hát... tényleg fura lehettem már tininek is. Ám ebbe nem megyek bele, hosszú ügy, meg nem is fontos, csupán gondolkodom rajta most már egy ideje, honnan jöttem, ki vagyok, mi vagyok, hová tartok.
És persze még vannak darabok, amiket újraolvasok időnként. Amikor először olvastam az Álomfalókat, semmi hír nem volt folytatásról és végülis kerek volt a lezárás, bár eléggé haragudtam Gordonra, hogy ilyen módon merészelte megtenni a befejezését, mégis újra nekiültem a könyvének. Ha meglesz a második kötet, tutira újraolvasom az elsőt és csak utána folytatom a másodikkal, mert így szoktam.
Amúgy többnyire nem nyomtatott irodalmat olvasok újra, Quiet - Escort service-ét, ami ugyanannyira fájdalmas, szép és izgalmas minden alkalommal. Nick és Alex kapcsolata, Kevin bolyongásai, Steve... Szerintem sehol sem érhető el, mert Quiet még azelőtt visszavonult, hogy befejezte volna a második kötetet, én is privátban jutottam hozzá, mikor leveleztem vele, de ha valahol mégis rábukkan valaki, s szereti a drámai, szívszorongatós, erotikus történeteket, feltétlen kattanjon rá. Ugyanez a helyzet a Pianissimo pillangóval, ami egy Gravitation fanfic és Angrybee fordítása. Gyönyörű, az embernek beleszakad a szíve egyszerűen. Azt hiszem, a neten már ez sem érhető el, de ha mégis... Komolyan, akkor is, ha a Gravitation nem vett le a lábadról.
Két újabb fanficet fogok még felsorolni, amik kicsit fiatalabbak az eddig felhozott daraboknál, ami azért vicces, mert sokkal jobban szeretek original történeteket olvasni. Wyndua - Lelki társak című rövid, humoros Vasember ficét azonban feltétlen ajánlom, azt hiszem, el is érhető még a neten. A másik Raistlin (Reisuto a régi nevén) egyik tavalyi darabja, a Mínusz decibel, ami Bosszúállók fic, Clintasha méghozzá. Ezutóbbi nem humoros, inkább szívszorongatós, de rövid. A két írásban számomra a kapcsolat milyensége és bemutatása a megkapó, időről időre újraolvasom őket, pont a napokban írtam meg Reisutonak (én így hívom még mindig és ezt mondtam is neki, hogy nem biztos, hogy változni fog), hogy változatlanul imádom a szösszenetét. Wynduának újabban a képi alkotásait csodálom, most nyitott fb oldalt a kiárusításra szánt daraboknak. Érdemes ránézni, tud a csaj. =) Reklám off.
Még mindig nem értem a sor végére. Említés szintjén idesorolom a Nana című mangát és animét, de nem mondanék róla sokat. Újraolvastam a Haru wo daite itát is, amiről kiderült számomra, hogy sokkal hosszabb, mint amiről tudtam. Valószínűleg, amikor először került a látóterembe, még Nitta-sensei sem tartott vele ott, ahol félbehagytam néhány hete. Az animét is szeretem, de lássuk be, a manga az igazi. Aztán a No.6 című animét nézem újra és újra meg, mert egyszerűen elvarázsol. Újraolvastam egy nagyon durva Harry Potter fanfictiont is tavaly év végén, Neji - Human vivisection című írását, amiről szerintem mindent elmond a címének jelentése: emberi élveboncolás. Nagyon komor, nagyon mocskos világ nagyon vulgáris prezentálásban és olyan gyomrosokkal, amit csak a hozzám hasonló elborult elmék köszönnek meg. =) Másik ilyen és igen, az is egy fanfiction, sőt, az is egy HP, a Néma sikoly. Voldemort-Sirius. Kell ragoznom? A címe és a páros mindent elmond. Ez a kettő fent van a neten, ha valakit esetleg nem rettentettem el tőle.
A végére értem? Még a végén kiderül, hogy semmi mást nem olvasok szívesen, csak ami már bevált. Nem mellesleg a felsorolt művek közül kevés non-slash van: Nana, Mínusz decibel, Álomfalók. A többi a hard, extrahard és kevésbé hard darabok közé sorolható.
Még Nanami Belle Vágy című RPS-ét sorolnám ide, amit tervezek újraolvasni, ugyanis a napokban jutott eszembe a kibaku meg az ismeretlen partner gondolata.
Azt hiszem, ennyi.

Címkék:
A szerelem csapdájában,
ajánló,
anime,
emlékek,
fanfiction,
írás,
könyv,
manga,
Pulzus akták,
yaoi
Zoé Talegran - 2. részlet
Tudtam, hogy ez a srác nem lesz egy könnyű eset, de hogy ennyi mindenbe belemászik... Persze később lesz durva, de haladjunk szép sorban.
Kisara rendszeresen magához rendeli Zoét, s úgy bánik vele, hogy a fiú szívesen jöjjön a szobájába, figyelmes vele, semmit sem erőltet rá, nem siet. Ez Zoéban némi bizalmat ébreszt, ám a yakuza sosem beszélget vele, esetleg meghallgatja, de érezhetően és nyilvánvalóan távol tartja magától őt. Nem bánja különösebben, amíg nem okoz neki fájdalmat vagy nem akarja kölcsönözhetővé tenni, Zoénak tulajdonképpen nincs kifogása. Kisara idővel nem mindig teszi ki szex után, amit a fiú nem igazán tud mire vélni, mivel a férfi nem húzza a testéhez, nem tartja rajta a kezét, talán csak megtűri maga mellett, talán jólesik neki, hogy elűzi a magányát. Zoé úgy gondolja a yakuza magányos, de már túlságosan régóta az ahhoz, hogy egykönnyen elfogadja a változást.
Yuu és ő barátkozni kezdenek egymással, a testőr tanít is néhány technikát Zoénak, hogyan védje meg magát, inkább reflexszerű, logikus mozdulatokat szorult helyzetekre, bár nyomatékosan megkéri őt, hogy ne buktassa le a yakuza előtt, mert az a fejét veheti érte. Ahogy telnek a hónapok, egyre szorosabb barátság szövődik közöttük, nevetgélnek együtt, néha piszkálják egymást, s sok olyan kérdés előkerül, amelyről mással nem beszélnének. Yuut érdekli, Zoé hogy tudta elfogadni például. Ez egy elég húzós kérdés számára, de vall a testőrnek. A szülei nem tudták elhelyezni őt magukban, azzal jöttek Zoénak, hogy hormonkezelés és műtétek után megszűnnének a gondok, csak döntenie kéne, fiú vagy lány akar lenni, ő meg ezt úgy értékelte, hogy nem jó nekik úgy, ahogy született, egy elcseszett gyereknek, egy hibának érzik. Zoé megmondja Yuunak, hogy még az ő reakciója is jobb volt, mint ahogy a szülei bántak vele, de Kisara-sama az, aki érzékelteti vele, hogy a lábai közé nem egy mutáns dolog alakult ki, s hogy nagyon is rendben minden úgy, ahogy van. Zoé irtózik attól, hogy összevagdossák, hogy valami mű vagy megcsinált legyen ahelyett, amit kapott, ráadásul a yakuza örömét lelheti benne, ha majdnem minden nap kéreti, ami persze Zoénak is sok örömet nyújt. Elfojtott bánat és harag hallatszik Zoé szavaiból, de az önbecsülésében tett kár gyógyulni kezdett, ebben Yuu teljesen biztos.
Szeptember elején szokott módon megrendezésre kerül egy yakuzagyűlés, melyre Kisara magával viszi Zoét. A fiú visszafogott, de szép yukatát kap erre az alkalommal tőle, s a férfi meghagyja neki, hogy nem azért viszi magával, hogy más yakuzák házikedvencei játszanak vele, vagy közszemlére tegye, milyen ritka példányra bukkant, úgyhogy ehhez tartsa magát. Persze Zoé semmit sem tud egy ilyen összejövetelről, ezért Yuura próbál támaszkodni, csakhogy a fiúnak is ez lesz az első. Tori, a testőrparancsnok szerint csupán nem szabad elkallódniuk vagy kínos helyzetbe kerülniük, ám ez a rendezvény második órájában megtörténik. Az egyik yakuza nem fér a nadrágjába és egy kis izgalmat keres, így amint Zoé kikerül szem elől, mivel körbenéz a színház kertjében, lecsap rá. Fogalma sincs, hogy nem egy szokványos fiúval próbál cicázni, a választása nagyjából azért esik rá, mert a ruhája könnyű hozzáférést biztosít, s csak egy fiatal testőr vigyáz rá. Hamar meglepetés éri, mikor Zoé udvariasan lepattintja, majd Yuuról is kiderül, hogy a kora ellenére igazi véreb. Faképnél hagyja a párost, majd nem sokkal később egy testőr golyót ereszt Yuuba. Elfogná Zoét, ám ő veszett vad módjára kitépi magát a kezeiből, végül amint menekülőre fogná, a fiú utána veti magát, hátulról ráugrik, mint egy nagymacska, s belemélyeszti a fogait a nyakába. Jó helyre sikerül, a testőr pillanatokon belül összerogyik, majd idegenek szedik le róla Zoét. Kisara rendezi el a helyzetet, Tori meg betessékeli az autóba Zoét, két másik társa Yuut kaparja össze.
Kisara biztos, hogy mérges, mert egy mukkot sem szól az út alatt, aztán a dolgozószobájába megy, de inti magával Zoét is. Torira kiosztja, hogy hova fektesse le Yuut, fogadja az orvost és intézkedjen, ha esetlegesen befutna valami, azzal kiteszi a férfi szűrét, majd magyarázatot követel Zoétól. A fiú elmesél mindent részletesen, ki mit mondott, végül mikor a yakuza rákérdez, beismeri, hogy Yuu tanította egy picit az önvédelemre. Ez felháborítja Kisarát, kikel magából, mire a fiú bevallja azt is, hogy látja, néhányan milyen éhes pillantásokkal méregetik, s nyugodtabb azzal a tudattal, hogy ha kell, meg tudja védeni magát. A yakuza fontolgatja, megbüntesse-e a két fiút, vagy lépjen túl a dolgon, hiszen jól jött az engedetlenség, végül előkeresi a whiskyjét és zsebkendőre önt egy keveset, hogy letörölgesse Zoé szájáról a vért.
Kisara belegondol abba, hogy ez a kölyök csak meg akarja védeni magát, de vele készséges, bármit elfogad tőle, s eddig nem látta jelét, hogy problémát eredményezne, hogy Yuura bízta. Tulajdonképpen büszke is lehetne rá, hiszen szépen leszerelte az idegen yakuzát, ellenállt az elrablásakor, az meg, hogy nem hagyta futni a testőrt, még előnyt is jelenthet Kisarának a későbbiekben. Míg letakarítja Zoét, arra jut, pont azért kellett neki, mert egy kicsit vad. Ő kezessé tette, de most a kölyök megmutatta a foga fehérjét, azt, hogy ő csupán egy megszelídített macska, amelyik egyetlen emberhez odadörgöli magát, de ha más nyúl felé, s nem tud elhúzódni a kéztől, odakap. És ez tetszik a yakuzának. Miután végzett, levetkőzteti Zoét, felfekteti az asztalára és a magáévá teszi. Nem mond szinte semmit neki, mert kíváncsi, ellenáll vagy megadó lesz a srác, s kifejezetten elégedetté teszi, hogy a bizonytalanság ellenére sem ütközik semmiféle akadályba. Dolga végeztével rendbe szedi a ruházatát, hagyja Zoét is felöltözni, majd engedélyt ad neki, hogy megkeresse Yuut.
Zoénak fogalma sincs, mit jelentenek Kisara gesztusa. A férfi semleges, nem jutalmaz, nem büntet, egyszerűen csak megfekteti, ha megkívánja, de számon kéri, ha megremeg a léc. Ezt Zoé el tudja fogadni, bár szeretné tudni, mikor cselekszik helyesen és mikor vét, de úgy gondolja, a yakuza szándékosan nem hagy nagyobb mozgásteret számára az ágyas szerepnél. Nem kéne ilyesmivel foglalkoznia, a srác tudja, mégis rágódik rajta. Persze sietve megy Yuuhoz, majd mivel több testőrrel osztozik egy szobán, arra kéri, hogy menjenek át az ő szobájába. Felajánl ő mindent, hoz neki enni-inni, ha megmondja, hogy kell ápolni a sebét, azt is vállalja, csak menjen át hozzá.
Yuu tudja, hogy a fiú fél a többi testőrtől. Nem mindtől, de van, akitől igen. Azt sejti, erre van oka, noha kétli, hogy bármelyik bántani merné a főnök kiskedvencét, mert amilyen büntetést kapna érte, azt egy életre megemlegetné. Minden testőr tudja, hogy ami a yakuzáé, az számukra érinthetetlen, de vigyázniuk kell rá, ezért Yuu nem aggódik, hogy Zoénak bántódása esne. Persze nem hagyhatja, hogy a védence féljen, ezért nem csupán átmegy vele a szobájába, de eldönti, hogy nem hagyta többet magára, ha nem muszáj. Megpróbál megtudni emellett valamit Zoétól, hátha elárulja, miért tart a többi testőrtől, ám semmit sem tud meg. Kizártnak tartja, hogy a védence félreértett volna valamit, talán csak nincs azzal tisztában, hogy minden testőr félti a farkát, ezért akkor se nyúlnának hozzá, ha elenyészően kicsi esély lenne rá, hogy Kisara tudomására jut. Éppen ezért kiselőadást tart a becsületről, hűségről, a yakuzák hatalmáról, a különféle ágyasokról. Például nem mindegy, hogy valaki szajha, vagy szerető, utóbbi kicsit megbecsültebb ugyanis.
Zoé hallgat. Tudja, hogy talán beszélnie kellene róla, hogy Kisara egyik testőre pályázik a seggére, de nem meri feldobni, mert úgy érzi, az ő nevén esne folt. Árulkodni sem akar, meg talán nincs nagy jelentősége, hogy a férfi stírölte a combjait, s a szemében csillanó vággyal odahajolt hozzá, hogy beleszagoljon a hajába. Úgysem mer hozzányúlni, mert akkor Kisara alaposan ellátja a baját. No meg Yuu bizonyára kicsit védené tőle, ami konfliktushelyzetet teremthet, s ha a másik testőr elég ügyes, ezt kihasználva szégyenbe hozhatja Yuut. Meg Kisara-sama is addig nyugodt, míg úgy érzi, az emberei becsülettel végzik a munkájukat, mellékzöngék nélkül. Szóval Zoé úgy dönt, majd ő odafigyel, és ha konkrét lépést tesz felé a testőr, majd megkérdezi Yuut vagy Torit, hogyan tovább.
A testőr felépül lassacskán, de Kisara hidegebbé válik Zoéval és kevesebbet hívja magához. Ennek a fiú nem látja okát, pusztán elfogadja, azonban nem meri elmondani neki, hogy néha fáj az alhasa. Yuunak beismeri, aki azt javasolja, mihamarabb mondja el a yakuzának, de Zoé nem akarja azt éreztetni a férfivel, hogy talán valamit rosszul csinál vele. Aztán persze arra gondol, tudnia kéne, nehogy kínos szituba kerüljön a halogatás miatt. El is megy Kisarához, bekopog hozzá a dolgozószobába, meghajol, bocsánatot kér a zavarásért, majd közelebb araszol, mikor a férfi csak biccent neki, ezzel jelezve, hogy hajlandó meghallgatni, miért háborgatja munka közben. Zoé nagy nehezen kinyögi, hogy fáj a hasa, majd összegörnyed. Bepánikol, mert ennyire erős fájdalmat még nem érzett és nem akar összeesni a yakuza előtt, ám ez későn jutott eszébe, Kisara már félig az ölében tartja és a fülére emeli a telefonját, hogy azonnal menetkész legyen Tori, amint kiér a kölyökkel az udvarra. Zoé nincs teljesen magánál az egyre terjedelmesebb pániktól és a fájdalomtól, de azért könyörög a férfinek, hogy ne műttesse meg, ne csináljon belőle se fiút, se lányt, a yakuza meg megígéri neki, hogy nem fog.
Mikor felébred és felfogja, hogy egy kórházi ágyon fekszik, Zoé első dolga a takaró alatt kutakodni, de egy erős kéz megfékezi, magabiztosan megfogja, s visszanyomja az ágyra, majd nem is ereszti el. A fiút meglepi, hogy egy olyan elfoglalt és zárkózó ember, mint Kisara, mellette van, de örül is neki. A yakuza tájékoztatja róla, hogy nem kellett a nemi szerve külső részéhez nyúlni, de a hormonháztartása felborult, úgyhogy lényegében kipakolták. Ez elég rosszul érinti Zoét, bár még mindig jobb ez, mint kipurcanni vagy olyan nemet kapni, amit a másik akar.
A felépülési időszaka csendben telik, Yuu beül hozzá, de nem nagyon tudnak mit mondani egymásnak, a kórházban nem is lehetnek olyan közel egymáshoz, mint otthon, Kisara legtöbbször csak benéz hozzá, bár ez ritkán történik meg, inkább küld valami kis apróságot Zoénak. Míg tart a hormonkezelés, a fiú hiába kerül haza, a yakuza nem hívja magához, ő pedig nem meri zavarni. Nem mintha sokat unatkozna, Yuu otthon újra közvetlenné válik, sőt, elkezd mesélni a yakuzatársadalomról, s hasonlókról. Később, mikor Kisara újra magához hívja egy éjjel, meg is kérdezi, miket tudott meg a testőrtől. Zoé nem érti, mi van, így felsorolja, a yakuza pedig elégedetten biccent. A fiúnak úgy tűnik, Kisara utasítására nyert betekintést ezekbe, ami bizakodóvá teszi. Bár azt furcsállja, hogy a férfi hiába hívatta magához, nem tér a lényegre. Merjen kezdeményezni? Talán nem lenne baj, ha odalépne hozzá, végigsimogatna a mellkasán, megkísérelne néhány gombot kioldani az ingén...
Azon kapja magát, hogy hiányérzete van. Ha Kisara-sama a hálójába hívta, perceken belül simogatni, csókolni, vetkőztetni kezdte, most meg itt ül vagy negyed órája, s a férfi még hozzá sem ért. Talán nem kívánja? Ez aggodalommal tölti el, megfordul pár lehetséges ok a fejében, miért veszíthette el az érdeklődését iránta a yakuza, úgyhogy végül arra a döntésre jut, ha visszautasítja, akkor kezdhet félni, addig nem festi a falra az ördögöt. Persze megkérdezi Kisarát, mikor az ing gombjaiért nyúl, hogy szabad-e.
Kelletlenül ismeri be magának a yakuza, de megkedvelte ezt a kölyköt. Szívós, megbízható, értelmes és hálás. Még mindig nem ismerte ki eléggé, mert nem merészkedett tovább egy határnál, amit meghúzott, de... talán... Úgy látta, Zoé szívesen tud meg többet a yakuzákról vagy róla, ha beszél, mindig csüng a szavain, ugyanakkor ott az a nyugtalanító tény, hogy túl közel kerültek egymáshoz Yuuval. Rábízta a testőrre, noha megfenyegette, hogy ha eltulajdonítja tőle, rettenetesen megbünteti, de Kisara is tudja, hogy van az a vágy, van az a... Szerelem? Igen, ezek nyugtalanították, mióta csak felfedezte a testőr pillantásában. Őrizte a fiút, figyelt a többi testőrre, hogy tisztességes távolban maradjon tőle, de túl sokat időzött mellette, átölelte, ott aludt az ágyában, közvetlenül ért hozzá. Kisarát rettenetesen bosszantotta, hogy későn figyelt fel az apró jelekre. Zoé is kis híján átharapta annak a testőrnek a nyakát, amelyik rálőtt Yuura, pedig nem volt egy halálos sérülés, csupán a vállába kapott egy golyót, de gyorsan felépült belőle, nem maradt hátra semmilyen szövődmény. Sőt, a szobája menedékében a vállára hajtotta a fejét, szinte mindig közel húzódott hozzá, szívesen fogadta az érintését. Látta a kamerákon.
Azóta figyelte a két fiút, hogy Zoét megpróbálták ellopni tőle. Volt köztük valami, amire nem adott engedélyt, s ez Kisarát rettenetesen zavarta. Korábban azt gondolta, megnyílt neki a fiú, de ahogy Yuuval látta beszélgetni, ráébredt, hogy annak a srácnak nyílt meg igazán, ami dühítette. Némi féltékenységet érzett, amit sosem ismert volna be magának sem, ám inkább engedetlenségnek, a tiltott gyümölcs nyalogatásának látta, amit egymással művelnek. Sosem kapta őket rajta, hogy csókolnák egymást, hogy a kezeik eltévednének a másik testén, vagy kétségeket ébresztene a takaróik mozgása, de ez nem jelentette azt, hogy biztos lehet benne, hogy nem játszák ki őt.
Engedély helyett Kisara-sama hűvösen kérdőre vonja Zoét, miféle kapcsolatban áll Yuuval. A fiú azt se tudja, köpjön vagy nyeljen, csak kikerekedett szemekkel rámered a férfire, mintha azt kérte volna tőle, hogy ógörögül énekelje el a japán himnuszt. Sőt, a kérdése még ennél is rosszabb volt, hiszen rengeteg mindent a képébe vágott vele: nem bízik benne, nem bízik Yuuban, bosszantja annak a gondolata, hogy esetleg kijátszák őt, vagy pedig féltékeny. Bár utóbbira nem voksolt volna, úgy gondolta, a yakuza számára ő csak egy olyan személy, akivel eltölt egy kellemes órát, aztán felteszi a polcra, míg újra ki nem akar kapcsolódni egy kicsit. Ennek ellenére kiakad a feltételezés hallatán, ellép tőle, de mielőtt a sértettségével válaszolna, vesz egy mély levegőt, hiszen tiszteli Kisara Ryuujit. Bevallja, hogy testvéreként szereti Yuut, de a férfi nem hisz neki, amivel eléri, hogy Zoé kiakadjon. A fiú bosszúsan megkérdezi tőle, hogy miért nem hisz neki, adott-e okot a bizalmatlanságra.
Ez váratlanul éri Kisarát, de Zoé hevessége arra készteti, hogy jobban megpiszkálja a parazsat, hátha lángra lobban, úgyhogy közli vele, hogy a kameraképek tanúsága szerint meglehetősen közeli kapcsolatba kerültek, ami egyikükre nézve sem jelent túl jót. Zoé persze harapós lesz, van képe megkérdezni tőle, a yakuzától, hogy mit látott azon a bizonyos felvételen. Addig hepciáskodik vele a kölyök, míg beparancsolja Yuut. A szembesítés remek eszköz, ezért arra utasítja a két fiút, hogy játszanak egymással. Nem várt választ kap, a testőr megrökönyödik, Zoé pedig üvöltözni kezd. Annyira kikel magából, amivel még a yakuza sem tud mit kezdeni, végül rávágja az ajtót, mondván, ő nem fogja hagyni, hogy Kisara megalázza, ő ezt nem csinálja, ha megverik érte, se, ha nem hisz abban, hogy hűséges hozzá, csessze meg. Ahogy a yakuza méregeti az ajtót, azon gondolkodik, vajon ezzel mit bizonyított be Zoé, hogy tényleg nincs közte és Yuu között semmi, vagy hogy ráhibázott volna a lényegre. Kapnak a fiúk egy esélyt, úgy dönt, aztán majd meglátja, rászolgáltak-e. A testőr kellemetlenül érzi magát, azt látja, fülét-farkát behúzva várja, hogy mihez kezd vele, úgyhogy elbocsátja. Rendesen hoppon maradt, ám a nyúl kiugrasztása a bokorból egy percet sem várhatott tovább.
Zoé alig lát a méregtől, a kezébe kerülő holmikat a földhöz vágja, úgy dühöng, de pár pillanat múlva megérkezik Yuu, aki leállítja. Amint megnyugszik annyira, hogy már nem félő, hogy tovább rombol, a testőr elereszti, s hirtelen megdermednek egy pillanatra mindketten. Zoé végiggondolja, hogy mióta csak mellé osztották Yuut, egyre szorosabbá, bensőségesebbé vált a kapcsolatuk, és ekkor ráébred, hogy a fiú szereti őt. Néhány másodperc múlva annyit mond neki, hogy ő is, s ha az utcán ismerkednek meg, mint két átlagos srác, biztos, hogy járna vele, de így, hogy valamilyen formában Kisara-samához tartoznak mindketten, reménytelen a kettejük ügye, mert ő hűséges akar lenni a yakuzához.
Yuu egy halvány, keserű mosollyal felel Zoénak, hiszen sejtette, hogy egyszer rájön, csak arra nem gondolt, hogy ennyire hamar. Nagyon jól tudja, hogy számára a srác tabu, s ezt nem akarta megszegni sose, mégpedig nem a büntetés miatt, hanem mert utána nem valószínű, hogy közel merészkedhet Zoéhoz. Neki többet ér a közös időtöltés, teljen az bármivel, mint az, hogy kifejezhesse az érzéseit. Végülis legalább tudja, hogy más körülmények közt lett volna rá esély. Nem olyan rossz ez.

Zoé Talegran - 1. részlet
Igazából nem terveztem előállni azokkal a sztorikkal, amik sosem kerülnek majd papírra, mert csak a magam örömére játszadozom velük a fejemben. Ritkán álmodok, legutóbb valami csontvázasat sikerült, halálra rémülten ébredtem, s mikor visszatettem a fejem a párnámra, folytatódni akart, úgyhogy lementem a földszintre pisilni, hogy azalatt eltakarodjon tőlem ez a borzalom. Sikerült is és most már egy ideje Zoé Talegrannal találkozgatok a képzeletvilágomban. Imádom ezt a srácot! Viszont gyenge gyomrú, kiskorú vendégeknek nem ajánlom az ő történetét. =)
Az első alkalommal filmszerűen, a saját narrálásával adta elő, ki is ő, mi is ő valójában. Azt mesélte magáról, hogy a szüleivel nem ápol túl jó kapcsolatot, több időt tölt az utcán, mint iskolában, majd megjelent egy boltból kilépve, méghozzá valami porcelán madárkával a kezében. Tokiói kamasz, a haja majdnem a válláig ér, feketére festett, divatosan vágott, kissé tupírozott, a szemei sötétbarnák, 165 cm magas, vékony testalkatú, kapucnis pulcsit és bő, sok zsebes nadrágot viselt. Azt mondja, imád lopni, izgalmat hoz az életébe, noha próbált megszabadulni a kleptomániájától, csak nem sikerült neki. Távolodik a bolttól, nézegeti a madárkát, majd azt mondja magában, hogy nincs rá szüksége, csupán a lopás öröméért hozta el, szóval... És eldobja, hátra se néz. Aztán váltott a kép, épp nekiment valakinek, majd ahogy továbbhaladt a forgalmas utcán, elvigyorodva vette elő a megszerzett pénztárcát, hogy megszámolja a benne lévő bankókat. Azt állítja közben, hogy ez a megélhetéséhez kell, mivel valamiből finanszíroznia kell a hobbiját, de nem derül ki, mi szórakoztatja. Aztán megint váltott a kép, épp egy fekete, sötétített üvegű BMW-t igyekszik feltörni, s azt mondja magában, ez a munkája, menő kocsikat lop egy Kirishima nevű alviláginak. Megjegyzi magában, hogy a zár nem akarja megadni magát, biztos valami spéci fajta, aztán kattan a feje mögött valami. Arra gondol, a filmekből ismerős ez a hang, de a nyílt utcán, Japánban, ahol tilos a fegyverviselés, csaknem szegez pisztolyt a fejének senki, mégis félve hátrafordul. De-de, az egy pisztoly, méghozzá egy magabiztos kézben. Remélve, hogy nem fogják lelőni eldob mindent és eliszkol. Hosszú ideig üldözi két öltönyös fazon, ám Zoé igazi futóbajnok, nagyon sokáig és rettentő gyorsan képes futni, ráadásul nem rest trükközni, berohanni ismert helyekre, ahol elbújhat vagy megszökhet.
Mindezt játszották vele két hétig. Az öltönyösök megjelentek a suli közelében, bekopogtak a családi házukba, elcsípték őt az utcán, majdnem elütötték kocsival, de mire elkapták, már rohadtul tele volt a tökük a kölyökkel. Viszont a főnökük minden kudarccal jobban a magáénak akarta tudni. Az első találkozás, szemtől szemben a menő BMW tulajdonosával igen fájdalmasra sikerül, mivel a két gorilla beleveri Zoét a szőnyegbe. A fiúka szájal, még a hurokkal a nyakán is megpróbál nyeregre ülni, ezt viszont a yakuza nem tűri, három hét veréskúrát oszt ki neki, hátha visszavesz az arcából. Az elég kemény időszak, nem okoznak kárt a srácban, de minden alkalommal rendesen helyben hagyják, majd az a testőr látja el, aki a közvetlen felügyeletével lett megbízva. Fiatal srác, a neve Yuu, vonakodik ettől a feladattól, úgy érzi, a főnöke nem tervez komoly testőri jövőt számára, noha még nem nyílt alkalma bizonyítani a rátermettségét.
Kisara Ryuuiji visszafogott, keménykezű, komoly férfi, az emberei tisztelik, és félik a haragját, mivel aki átvágja, arra kegyetlen bosszúval sújt le. Már a harmincas évei végén jár, sokat dolgozik, többnyire hűvös viselkedése és figyelmes pillantása az üzletfeleit is óvatosságra intik. A három hét veréskúra Zoét is lecsillapítja, megtanulja a protokollt, meghajol a yakuza előtt és nem ugat neki, sőt, ha nem kérdezi, már meg sem szólal, úgyhogy elégedett lehet a rajta végzett munkával. Szemléli a kölyköt néhány percig, játszik az idegein azzal, hogy nem szólítja meg, nem ad neki semmilyen utasítást, hogy megízlelje, mennyire tette kezessé a fenyítés, aztán hogy Zoé csendben ácsorog előtte, néha a szemébe néz, néha nézelődik, máskor talán gondolkodik, befejezettnek ítéli az első fázist.
Zoét elég rosszul érinti, hogy megfosztották a szabadságtól, gyorsan ki is terveli, hogyan szökhetne meg, de nem kerít rá sort, mert tudja, hogy a férfi újra a nyomába küldené a vérebeit, neki meg nincs kedve állandó menekülésben élni. Tisztában van vele, hogy Kirishimánál némi menedékre lelhetne, de azt sem felejtheti el, hogy ennek ára lenne, ő meg nem akar kétes üzletekbe bonyolódni egy gazfickóval. Hát marad a fogság, Yuu figyelmes pillantása, a csend és a kétség. Aztán megkapja a yakuzától, hogy készüljön fel az éjszakára, legyen tiszta és bújjon bele a kapott ruhába. Megnézi a selyemből készült yukatát, fintorogva leejti az ágyra, majd megkérdezi a testőrt, hogy ez valami női hacuka-e. Yuut erősen meglepi, hogy ez a srác mennyire járatlan a hazája kultúrájában, de úgy érzi, nem ez lesz az elkövetkezendő két óra legkellemetlenebb dolga, úgyhogy igyekszik megőrizni a nyugalmát. Biztosítja róla Zoét, hogy majd segít neki felvenni, aztán elküldi fürdeni. A srác számára nem zsákbamacska, mi következik és őszintén fél tőle. Nyilvánvaló, hogy a ház ura beneveli, aztán vagy megtartja, vagy túlad rajta, ám mindkettő ugyanolyan rémisztő lehetőség Zoé szeme előtt. Sokáig ázik, nem bír megnyugodni, úgyhogy Yuu megjelenik egy fél óra múlva. Azt mondja, azt a kellemetlen feladatot kapta, hogy ellenőrizze, megfelel-e a sama igényeinek, úgyhogy kénytelen tüzetesen megnézni Zoét. És itt a pardon.
Szerencsére Zoét nem nőtte be egy őserdő, ezért sem leveszekednie nem kell vele, hogy intézkedjen, sem neki a kezébe venni az ügyet, mivel a yakuza bizonyára megbüntetné, ha a kérése ellenére nem a megfelelő állapotban kerülne elé a zsákmánya. A nagyobb baj az, hogy Zoé lábai közt nem a szokott csomag leledzik, úgyhogy szegény Yuu csak annyit tud kibökni, hogy "Ez mi?!". Zoé megremeg, mert a testőr reakciójából ítélve akár a halálára is felkészülhet, ezért elmondja neki, hogy biológiailag inkább nő, legalábbis ami az altáját illeti, aztán merednek egymásra, mint két halálraítélt, végül Yuu megkérdezi, hogy "Lehetne, hogy én ezt... nem vettem észre?", Zoé meg ígéretet tesz neki, hogy nem árulja el őt.
Kilencre szépen felöltözve, rendbe tett hajzattal megjelenik Zoé a yakuzánál. A férfi már megszabadult az öltönyétől és a nyakkendőjétől, kissé szétgombolta az ingét és épp egy pár korty italt forgat a poharában. Végigméri a zsákmányát, nyugodtan hörpint egyet, majd leteszi a maradékot, és lassan elkezdi becserkészni a zsákmányát. Több, mint egy hónapja várt erre, így egyszerre türelmetlen, de nem akarja elsietni sem, egy ilyen fogásnak kijár a figyelmes elfogyasztás. Nos, ha azt gondolta, hogy a fiú csendben eltűri, hogy megdugja, itt rájön, hogy tévedett, a kölyök ugyanis annyira be van rezelve, hogy kapásból ugatni kezd neki. Minden kutya ugat, ha meg akar ijeszteni, nem igaz? Szinte élvezettel tesz meg minden lépést felé, mert tudja, hogy ellenállni nem fog merni a kölyök, aztán mégis meglepődik, mikor Zoé elutasítja, félretolja a kezeit, hátrál tőle. Kisara az ágyra tereli, ettől azonban a fiú szinte megvadul, úgyhogy hasra vágja és leszorítja, míg mozdulatlanná nem válik. Közben duruzsol a fülébe, hogy minél harciasabban viselkedik, annál durvább bánásmódot ér el, szóval jobb lenne, ha megnyugodna és nem ellenkezne. Persze tudjuk, az ilyen szöveg mennyire képes lecsillapítani valakit.
Minden vadállat érzi a zsákmánya félelmét, de azt is tudja, minél tovább tartja rettegésben, annál édesebb lesz a húsa. Na Kisara erre játszik, lassan fedezi fel a leszorított kölyköt, aztán ő lepődik meg a legjobban, mikor ujjai nem beleütköznek a fiú heréibe, hanem belesiklanak egy nedves résbe. Azonnal visszarándul Zoétól, egy erőteljes mozdulattal megfordítja, majd szinte letépi róla a yukatát, végül teljesen elképed a látványtól. Megszokta, hogy a betörésre ítélt fiúk félnek tőle, van, aki a durvaságtól fél, van, aki a megaláztatásról, van, aki csak nem tudja, mire számítson tőle, de ennek a kölyöknek mindet túlszárnyaló félnivalója volt, s maga sem tudja első blikkre, mihez kezdjen vele, úgyhogy ott hagyja az ágyon.
Zoé kis híján elsírja magát. Egy napon két idegen szerzett tudomást a titkáról, mely egy olyan dolog, ami még a szülei és közé is gátat tudott képezni, ami megkülönbözteti mindenkitől és ami mások számára gondot jelent. A yakuzán ugyan nem látott iszonyt, mégis elhúzódik tőle, pedig addig feltett szándéka volt megdugni, sőt, szíverősítőnek iszik még egy korty whiskyt. Zoé úgy gondolja, vége a dalnak, összehúzza testén a yukatát, mindjárt előkerül a stukker, vagy pedig telefonálni fog a férfi, s hamarosan a Kirishima-félék fognak rá licitálni, hogy aztán a nyertes széttéphesse. Ám nem így lesz, Kisara visszatér hozzá, elfekszik mellette és lassan megsimogatja a vállát. Zoé már megint nem tud rajta eligazodni, úgyhogy néhány simítás után ráugat: "Úgy dugjon meg, hogy valszeg teherbe is ejthet!". Sikerül ezzel sokkolnia a yakuzát, az megint ott hagyja pár percre, s most már erősen gondterheltnek is tűnik.
Mikor harmadszor is visszatér a férfi, Zoé eltűri a tapogatózását. Úgy véli, felesleges elfutnia, kapálóznia, talán ha tényleg nem tanúsít ellenállást, a yakuza nem fogja bántani. Persze ettől még nagyon nehéz elviselnie az érintéseket, majd az egyre szaporodó csókokat. Bár puhák, és ha leszámítja azt a tényt, hogy egy veszélyes bűnöző magasodik fölé, még izgalmas is. Zoé becsukja a szemét és belekapaszkodik a yukatája ujjaiba, remélve, hogy nem lesz fájdalmas, amit Kisara tesz vele, de aztán képtelen nyugton maradni, mikor a férfi a kezébe veszi a farkát. Rögtön érte nyúl és félrehessegeti a mancsát, hogy megmutassa a helyes fogást, mert nem akarja eltűrni a fájdalmat, a sama meg elégedetten megfigyeli, mit csinál magával. Sosem beszélt a kötelezőnél többet, mindig, ha Zoé vele volt, a csendbe burkolózott és tanulmányozta a fiú viselkedését. Nem szállt vele vitába, nem fitogtatta a hatalmát, nem adott semmiféle magyarázatot neki, egyszerűen csak felmérte, mikor mire megy vele, s aszerint cselekedett. Ez a helyzet más, egy merőben új szituáció, amibe bele kell rázódnia. Ez a kölyök sem működik másképp, mint a többi, amitől mégis különbözik azoktól, hogy őt megtartaná, ha megtanulja kezelni.
Azok a srácok, akiket betört, egy-két alkalmat követően elkerültek tőle, ezért mindegy volt, mit éreznek iránta, gyűlölik-e, félik-e, megvetik-e, vagy rajonganak esetleg érte, de Zoéban látott valamit, ami tetszett neki. Nem egy szelíd kölyök, ha fél vagy ha nyeregben érzi magát, pofázik, ráadásul esze is van, okosan menekült és bár nehéz volt letörni a harci kedvét, sosem tett meggondolatlan dolgokat. Kisara számára Zoé viselkedése egy fiatal, kisebb termetű vadállatét idézte, amelyik megtanulja, meddig nyúlik a területének határa és azon belül kezd el berendezkedni.
Az együtt töltött éjszaka mindkét fél számára kellemessé válik, mikor Zoé rájön, hogy a férfi nem akarja bántani, sőt, figyel rá, hogy még csak fájdalmat se okozzon neki. Tényleg nem tesz le arról, hogy a magáévá tegye, de türelmes vele és vigyáz rá, s ami a legfontosabb, elfogadja olyannak, amilyennek született. Mivel az ott töltött órák alatt egyre jobban érzi magát a yakuzával, nem nehéz megadnia magát neki, aztán a távozásakor úgy tűnik számára, a férfi elégedett vele. Lehet, hogy nem egy nagy karrier egy bűnöző ágyasának lenni, de amíg az nem áll elő átalakítóműtéttel, hormonkezeléssel, vagy közhasználattal, addig Zoénak megfelel.
A mindig nyugodt Yuu szinte remegve várja vissza őt, amint a szobába lép, felugrik az ágyról és elébe siet. Tudni akarja, mi történt, Zoé meg csak annyit közöl, hogy a yakuzának eszébe sem jutott őt elővenni, úgyhogy megnyugodhat, amúgy nem volt annyira rossz, azzal vesz egy gyors zuhanyt, majd lefekszik aludni. A testőr az ágya mellett ül, sokáig nem tud magához térni, hogy megúszta ezt az ügyet, ám reggel magához hívatja a főnök. Feszesen áll előtte, fél a megrovástól, hiszen a komoly vétség akár az életébe is kerülhet, de ha csak kicsapják a házból, azzal is szégyent hoz a családjára. Kisara rájön a viselkedéséből, hogy tudja, mi Zoé, mégis rákérdez, a fiú pedig leszegett fejjel beismeri az igazat. A yakuza biccent egyet, azzal közli, hogy ő lesz Zoé állandó testőre, s ha bárki megpróbál hozzányúlni, azt megakadályozza, aztán jelenti neki, ellenkező esetben repül a háztól, majd Kisara hozzáteszi, hogy ő sem nyúlhat a kölyökhöz, ha ilyen áruláson kapja, elbúcsúzhat a farkától, mint bárki más, aki az ő szeretőjére pályázik. Yuu abszolút tisztában van vele, hogy ez egyszerre érdem és halálos fenyegetés is, úgyhogy mélyen meghajol a ház ura előtt, utána eliszkol.

Misztikumok habjaiban
Mivel váratlanul kipottyantam a munkából, rengeteg időm nyílt írni, olvasni és nézni. Megmondom őszintén, frusztrál, hogy ezzel nem keresek pénzt, de már égető szükségem volt arra, hogy alkothassak és kikapcsolódhassak.
Mivel is kezdjem? Legyen mondjuk a A Dresden-akták című sorozat. Tudni kell rólam, hogy nagyon kevés sorozatba fogok bele, mert kevés bír lekötni, meg valahogy nem vagyok az a sorozatnéző típus. Nos ez ilyen, élveztem. Sajnos pénzhiány miatt egyetlen évadot élt csak meg, mindössze 12 részt forgattak le, de képregényben és ha jól tudom, akkor könyvben olvasható. Nagyon szeretem a karaktereit, főleg Dresdent, remekül van felépítve, van múltja, vannak gyengeségei, vannak problémái, de van szíve, tetszettek a képességei, és főleg a stílusa.
Miután ezt a sorozatot befejeztük, nekikezdtünk a Génrejtek címűnek, de én személy szerint nem kedvelem ezt a címet, az angol, a Sanctuary szerintem kifejezőbb, sőt, nem is értem, hogy miért nem Menedék lett a magyar cím, hiszen így nevezik a sztoriban is a hálózatot. Spoilerezni nem akarok, most tartunk a második évad elején, nagyon izgalmas, hiába gondolom azt, hogy a főhősök nem hullhatnak ki, nem egyszer izgulok, hogy ne legyen semmi bajuk. A helyszínek, a lények, a karakterek és a konfliktusok változatosak, ami kifejezetten érdekessé teszi a sorozatot, jól forgatják a pszichológiát benne, imádom a csavarokat, amiket belevisznek a sztoriba. Úgy tűnik, hogy nem a sablonossá vált konfliktusok bontanak majd szárnyat hosszútávon, de ami sablonos is, azt is újszerűen használja a sorozat, úgyhogy aki szereti a misztikusokat, azoknak az előbb említett két művet meleg szívvel ajánlom.
Ahhoz képest, hogy eldöntöttem, a november írós hónap lesz, egészen sokat olvastam eddig. Tovább haladtam a Tizennyolc című sztorival, amit még mindig imádok, hagyok is erről mancsnyomokat az írójának, főleg, mert az egyik karaktere nagy kedvencem lett. Bonyolódik a sztori, belevitt az Alku című fejezetben egy olyan oltári csavart, hogy teljesen kiakadtam rajta pozitív és negatív értelemben. Ezen kívül elolvastam ma, legyűrve az ellenérzéseimet A prosti című darabot. Természetesen ez is AFS-en van fent, újabban egészen sokat lógok ott. Azt gondoltam erről a második sztoriról, hogy valami átlagos darab lesz, amiben a szerencsétlen kuncsaft túlságosan is megkedveli a felcsípett pillangót, de nem, már az első két mondatból kiderült, hogy rohadt nagyot tévedtem. Kábé két napig tartogattam ezt a darabot, s mivel tegnap jutottam el oda, hogy szükségem van egy kis hard yaoira, ami ellazít, hát belefogtam. Mit mondjak? Ment a kedvenceim közé tíz csillaggal.
Tök ciki, de mindig elfelejtek csillagozni, pedig azok a sztorik, amik a kedvenceim közé kerülnek, azok tíz csillagosak. Na mindegy, valamit kéne mondanom erről a történetről is. Zseniális. Imádom a fogalmazását az írónőnek, a gondolatait, a könnyed stílusba csomagolt komoly gondolatokat, az árnyalatokkal megalkotott karaktereket és szexjeleneteket. Azonnal ellátogattam a saját honlapjára, aztán be is raktam a könyvjelzőim közé, mert szeretnék majd még tőle olvasni, ugyanúgy, ahogy a Tizennyolc írónőjétől is. =)
Pulzus akták
Jól haladok! Az első történetet sikerült október végére befejezni és már az egész olvasható AFS-en. Nem lett tökéletes, ilyen hosszú pihentetés után szinte csoda, hogy fel tudtam venni a sztori fonalát és hangulatát, de ugyanazt írtam meg, amit eredetileg akartam, úgyhogy végülis elégedett vagyok a munkámmal. Shédent nagyon megszerettem, Hjogodát egészen megutáltam, nem tudom, ez mennyire látszik meg, de ez van. A második történetet a NaNoWriMo keretein belül el is kezdtem írni, ahogy szerettem volna, és jobban haladok vele, mint amit az oldal elvár, tegnap már a mára teljesítendő szószámmal is megvoltam. Hát igen, ilyen az, amikor belelendül az ember. =)
Egy keveset elárulok a #002 számú aktáról. A főhősöm nem Shéden, ő majd felbukkan a sztoriban, egy mellékszereplő lesz, de viszi tovább az első aktában feltárt feszültséget. Hosszútávon tervezek az exrendőrrel, bár ez már gondolom, kiderült a blogból. =) A kettes akta főszereplője egy Manthis nevű nő, aki annyira sok férfias vonással rendelkezik, hogy gyakran alacsony férfinak hiszik, ráadásul exkatona, tehát izmos és az öltözködése sem változott sokat, mióta a Pulzus felkarolta.
Szószám szerint már megvagyok a sztori ötödével, ám még nem történt olyan sok minden, aminek tökre örülök, mivel az első akta rohamtempóban követi végig a történéseket, vagyis sikerült lassítanom egy kicsit. Kellett, mert Manthis sokkal nosztalgikusabb, belső monológosabb típus, mint Shéden, noha elég sok közös vonás van bennük, azt gondolom. Viszont másképp akartam felépíteni őket. Shédent a gesztusai, tettei és a jelene alapján szerettem volna bemutatni, mivel a múltján ő teljesen túllépett, az egyetlen gond az volt, hogy nem a megfelelő megoldást választotta, de ez rányomja a bélyegét az egész hátralévő életére. Manthist ezzel szemben a merengésén, múltján keresztül szeretném bemutatni, nála sokkal fontosabb, ki volt, mert ez teszi őt olyanná, amilyen.
A két storyline sokban különbözik, az elsőben a rosszfiú csak a végén került elő, a fő konfliktus Shéden, Hjogoda és Molly között zajlott tulajdonképpen, a végső csata pedig több gondot és kérdést hozott, mint megoldást, míg a másodikban a rosszfiúról már a szinopszis sokat elárul, s viszonylag hamar a színre fog lépni. Itt a fő konfliktus Manthisen belül van, a saját őrlődéseit és démonait kell felszámolnia, azt még nem is tudom, hogyan végeznek Garettel, és hogyan tépázom meg a szerelmespárt. Meg van egy olyan szereplőm, akit pakolgatok a "nem kezdik keresni" és a "fontos lehet előszedni" alcímek alatt. Kicsit még érlelnem kell a sztorit, aztán kiderül, Sezárral mit csinálok.

AFS,
írás,
NaNoWriMo,
Pulzus akták,
sorozat
Olvasás és írás, meg az álmok
Hát ezzel annyira nem haladtam jól, mint akartam, ha őszinte akarok lenni. Sokat megírtam már a Szeretet ez extrájából, de most egy ideje nem néztem rá, mivel először egy antihősös sztori jutott az eszembe, s azt akartam lekörmölni, majd ezzel párhuzamosan egy luxus bordélyházas sztori is megszületett a fejemben, amit ugyancsak elkezdtem írni, aztán egyikkel se jutottam annyira sokra, mivel a munkám teljesen kikészít.
Belegondolva rengeteg megkezdett sztorim van, mindet megtartottam annak reményében, hogy egyszer befejezem, de lehet, hogy az ilyen félig megírt, igazából ki se bontott történetű darabokat ki kéne törölnöm. Hát mindegy, majdcsak lesz velük valami.
Amíg ilyen írási vakvágányon tengődöm, általában olvasni szoktam. Talán ez volt a hiba, mivel a Kono uke wa ore no mono da! ihlette meg az egyik történetemet, ráadásul ahogy azt az írónak is megírtam, a történet fele után egyszerűen szenvedtem az olvasással. Addig nagyon tetszett az uke karakter, még el tudtam hinni a semét is, de a végére sok dolog nevetségessé vált, valahogy elveszítette azokat az elemeket a sztori, amitől hiteles volt. Hogy miért olvastam mégis végig? Azért, mert érdekelt, hogy miképp hozza össze ezt a kettőt mégis, s én nagyon rég, még a kezdetekkor megfogadtam, hogy minden általam olvasott történethez nyomok egy mancsnyomot, mert nekem, mint írónak is nagyon fontos a visszajelzés. Akkor is, ha valakinek nem tetszett a munkám, akkor is órákat öltem bele és igenis vágyom rá, hogy hozzászóljanak, mert sokat segíthet. Én elég rosszul viselem a kritikát, ezt elismerem, de attól még örülök neki.
Ez a japán című boy's love 2009-es darab, az AFS-en található meg, ezt a romantikus történetek kedvelőnek ajánlom, s azoknak, akik nem fognak minden sorban helyesírási hibát észrevenni és amiatt a hajukat tépni. Számomra komoly fennakadás volt, mikor a szexjelenetben a műsor helyett műsört írt az alkotó, először röhögtem rajta, aztán a falba bírtam volna verni a fejem, és le is raktam pihentetni a sztorit, mert nem bírtam visszazökkenni a kiakadásból.
Ezután eljutottam egy misztikus darabhoz AFS-en. Majdnem minden kitételemnek ellent mond, mert nem befejezett, nem boy' love, és nincs tele figyelmeztetésekkel, azonban a bevezető szövege nagyon megfogott és úgy gondoltam, 29 fejezettel elrágódom egy darabig, s talán az író folyamatosan pakolja fel a folytatást, nem fogok beleőrülni a várakozásba. Mivel nagyon jó darab, szép a nyelvezete, fokozatosan van adagolva benne a feszültség, tetszenek a karakterek, ezért komolyan remélem, hogy mire eljutok a 29. fejezetig, lesz fent még pár, mert ennél a sztorinál a várakozás miatt fogom a hajam tépni. A címe Tizennyolc, de úgy érzem, sokat fogok még olvasni az írójától. Tetszik a stílusa, érdekesek az ötletei, ért a feszültségkeltéshez.
Múltkor említettem a Shéden és a wendigo című sztorimat, amit elő akartam szedni. Mivel jön a NaNoWriMo, azt gondoltam, na majd arra, azonban inkorrektség volna már létező történettel indulnom, mikor ez a kihívás tényleg arról szól, hogy egy hónap alatt írjon meg az ember 50.000 szót, így október végére be akarom fejezni, hogy a második részét megírhassam novemberben a kihívásra. És persze van némi címbeli változás is, ugyanis történetdarabokat szeretnék írni eköré a világ köré, úgyhogy az összefoglaló cím Pulzus akták lett, a Shédenes sztori a Vetina Hjogoda alcímet kapta, míg a második Christopher Garet alcímű lesz.
Még nem tudom, hol fogom publikálni Shéden és Hjogoda történetét, de mivel erre ráépül majd a második akta, tovább bontja a világot, Shéden visszatérő vendég lesz az első rész eseményeire való utalással, ezért valahova fel kell majd pakolnom, ha azt szeretném, hogy az olvasók pontosan értsék, hogy mi van. Persze előbb be kell fejeznem, s bevallom, nem megy könnyen. Nem annyira az ihlet vezet, inkább egyfajta rutin, de ezt érzem is rajta, most megyek rajta át harmadjára, mióta előszedtem, hogy beletegyek részeket, átolvassam, újragondoljam. Remélem, a második akta már ihletből fog folyni belőlem, mert megérdemelné, bár én kifejezetten szeretem Shéden és Hjogoda sztoriját.
Éjszakánként, hogy el bírjak aludni, egy kicsit szoktam gondolkodni a karaktereimen, dolgozom fejben a cselekményeken, megálmodom őket. Tegnap éjjel Shédenen volt a sor, ugyanis meg kell alapoznom a kapcsolatát Mollyval, nem állhat kényszer-lábon, mivel nem a kényszerűség hozza őket össze, hanem mert ezt mindketten eleve így akarták, csak közbejött néhány durva haláleset. Hogy ebből reggelre hogyan lett egy romantikus sci-fi boy's love sztori, azt nem tudom, mert nem szeretem a sci-fit alapvetően. Az más kérdés, hogy az elmúlt időszakban több olyannal találkoztam, ami nagyon tetszett, de komolyan, s asszem, még nem is írtam róluk semmit. Na mindegy, most nem is akarok.
Az álomból arra emlékszem, hogy már létre tudtak hozni az emberek egy amolyan műbolygót a naprendszerben, s mivel a Föld hamarosan elpusztul a túlnépesedés, az emberek okozta káros hatások miatt, kezdenék áttelepíteni erre a mű-Földre a kiválasztottakat. Csakhogy ezt egy sokéves program előzte meg, ami alatt ki kellett deríteni, hogy mit bír ki a mű-Föld, egyáltalán élhető-e. Ennek a programnak a résztvevője két fiatalember, akik már itt születtek, az egész életüket azzal töltötték, hogy felkészüljenek egy űrutazásra, mely a Földre viszi őket. A két helyen párhuzamosan készültek az áttelepítésre, a Földön kiválasztották azokat, akiknek a génjeit érdemes továbbörökíteni, a mű-Földön kiépítették az életteret, megvizsgálták, hosszútávon milyen feltételek várnak az ideérkezőkre, csakhogy van egy utolsó kísérlet, amiben a két fiatalembernek is részt kell vennie. A program immár két évszázada folyik, ami elég idő ahhoz, hogy az emberi szervezet hozzászokjon egy adott környezethez, a kísérlet pedig arra vonatkozik, hogy ha a mű-Földről áttelepítik az embereket, túlélik-e az utazást, életben tudnak-e maradni a Földön.
Érzem, hogy billegő lábakon áll a háttér, de hát távol estem a sci-fitől, nézzétek el nekem. Nos két hősöm úgy cseperedett fel, hogy ennek a programnak a kísérleti patkánya, egyfajta katonák, akikbe beleplántálták a kötelességtudatot, edzették őket és az engedelmességre nevelték. A program utolsó két évét már szerelemmel a szívükben töltik, de ugye nem lehet közöttük semmilyen viszony, különben selejtnek titulálják őket, kivágják a programból őket, sőt, valószínűleg meg is ölik, hogy az energiaforrásokat ne pazarolják rájuk.
Belecsöppentem abba a pillanatba, amikor szállnak be a Földre szállító űrhajóba, szkafander van rajtuk, felkészültek a súlytalanságra, a hosszadalmas várakozásba. Ekkor a semém fejében átkattan valami, hogy márpedig ő egy tapodtat se megy innen, neki ez az otthona, nem akar kísérleti patkány lenni, s egész egyszerűen hátat fordít mindennek. Megy szemben a hajóra menetelőkkel, közben veszi le az űrruhát, majd mikor elég távolra ér, visszapillant az űrhajóra, ahol a szerelme lehet. Tudja, hogy elveszíti, tudja, hogy valószínűleg ez lesz élete utolsó döntése, azonban érzi, hogy ez nem az ő útja, nem lehet rajta a hajón. Rövidesen megjelenik az ukém is, aki meg nem akar a másik nélkül elmenni, mivel amióta csak ismerik egymást, társak, a semém segített neki szinte mindenben. Elszöknek. Berohannak valami végeláthatatlan búzamezőbe, ami már aranylik, olyan távolra szaladnak a bázistól, amilyen távol csak bírnak, hogy legyen egy kis idejük még együtt, mielőtt elfognák és kivégeznék őket, s szeretkeznek. Aztán felrobban a távolban az űrhajó.
Igazából itt volt a snitt, ahogy fekszenek a magas búza közt a leterített űrruháikon, s ledöbbennek a robbanáson. Én tudtam, hogy a semém hirtelen azért gondolta meg magát, mert érezte, hogy halálra ítélt mindenki, aki ezzel a géppel kell menjen, meg talán ő is sejtette. A végeredmény tehát az, hogy rengeteg embert veszítenek a mű-Földön, a program egy részét újra kell kezdeni, körülbelül harminc év veszett kárba, a képzett emberek közül kettő maradt, aki végigjárta a képzést, a többieknek még van egy évük legalább. Asszem, így kell megteremteni a túlélés kulcsát két halálra ítélt karakter számára.