Nem, nem gyártok összeesküvés-elméleteket. =D
Na, a képek! Sajnos, Benétől csak egyfajtát kaptam, úgyhogy egyelőre ennyi, abból is a két "legjobb".
Nem ezek lettek életem legjobb képei, az igaz... ^^;;
Végre képek is vannak a blogomban újra XD
Sajnos valamiért passziózik a gépem és nem barátolja a memóriakártyákat, pedig az elmúlt hónapban fotózgattam és egy csomó képet szeretnék feltenni ide. Többek között smink, haj és tájképeket. =) Macera, macera, de megoldom, nem adom fel. =) Kicsit lassabban, de meglesz minden, mert engem egy számítógép, meg semmilyen más technikai vívmány nem győz le. =D És persze plusz szívatásként kitalálta a gépem, hogy a painttel se hagy képet átalakítani. X"D
Nem, nem gyártok összeesküvés-elméleteket. =D
Na, a képek! Sajnos, Benétől csak egyfajtát kaptam, úgyhogy egyelőre ennyi, abból is a két "legjobb".
Nem, nem gyártok összeesküvés-elméleteket. =D
Na, a képek! Sajnos, Benétől csak egyfajtát kaptam, úgyhogy egyelőre ennyi, abból is a két "legjobb".
Meglepő
Újabban meglehetősen vonzódom a világoslila színhez. Eddig a barnáért voltam megveszve, most pedig elkezdtem erre a színre vágyni. Lehet, hogy beépül ez is a ruhatáramba. =D
Hát így...
Végigcsináltam úgy a napokat, hogy sírógörcsöm volt, de nevettem. Nevettem, viccelődtem, mosolyogtam, kitartottam és hajtottam magam tovább, ha erőt akart venni rajtam a sírás. Nem gondoltam arra, hogy nem bőgéssel akarom tölteni az utolsó napjaimat, vagy hogy ha sírok, sem változik meg semmi. Csak nem bőgtem. Helyette inkább intéztem a dolgaimat, csináltam a munkám, ahogy tudtam, összepakoltam, meg ilyesmik. Utolsó nap is loliban mentem. Nem azért, hogy így emlékezzenek rám, hanem azért, mert ehhez volt kedvem. Talán ez adott valamiféle erőt, tartást, vidámságot. Fogalmam sincs.
Aztán tegnap két órán át búcsúzkodtam. Ebből egyet bent ültem a bírómnál beszélgetni. Sokat nevettem és ő is jókat nevetett. Nagyon jó volt. Szeretem azt az embert. Megbeszéltünk dolgokat, amik az öt hónap alatt, amit együtt dolgoztunk, felmerültek és vicces volt. Például, hogy mindig mondta, hogy a tizedik oldalszámnál és utána csak egy egyes látszik, én meg mindig elmondtam neki, hogy hogy kell megcsinálni. X"D Mindkettőnknek későn esett le, hogy mit akar a másik. Ő utólag kuncogott magában azon, hogy valszeg nem vettem le, hogy azért mondja, mert erre nekem kéne figyelni, én meg azon, hogy valszeg nem azért jön ki mindig csodálkozva, hogy ez van, mert nem tudja, hogy kell megoldani - bár mint kiderült, nem tudta valóban. XD Kétszer elszúrtuk ezt így mindketten és utólag jót röhögtünk, aztán figyeltem rá. XD
Azt hiszem, munkában ez volt a legjobb öt hónapom. Sokat nevettem, remekül kijöttem a szobatársnőimmel, kiválóan együtt tudtunk működni a bírómmal. Én mindent úgy csináltam, ahogy ő szerette volna, figyeltem azokra a részletekre, amikre sokan nem, például bekopogtam hozzá, hogy kajajegyosztás van, kell-e valami irodaszer, kezdődik a buli, jön-e, meg ilyesmik, vagy megnéztem a javított jegyzőkönyveket és annak megfelelően csináltam később a többit. Időnként elbeszéltünk egymás mellett és az nagyon vicces volt, vagy azok a hülyeségek, amiket csináltam. Az például nagyon jó poén volt, mikor elírtam az idézés időpontját és azzal magyaráztam, hogy "Mindkettőben volt hármas.", azon ő is röhögött. Vagy ilyen apróságok, hogy hova tegye az aktát, le az asztalra, akkor nyúltam érte, adná a kezembe, elfordulok. XD
A legjobb öt hónap ez volt, kétségtelen.
Megmondtam neki, hogy nem egész egy éve mellé akartam kerülni és én úgy álltam hozzá, hogy az épületet is körbefutom, ha azt kéri, amíg korrekt és normális velem. És ugyan nem az épületet futottam körbe, de jött úgy ki a lépés, hogy feljöttem, lementem, felhoztam dolgokat, leküldött, lementem, felhoztam valami mást, majd megint le kellett mennem. XD
A búcsúzkodást meglepően jól bírtam, csak akkor tört rám a sírhatnék, mikor az irodásoktól köszöntem el. Akkor ott úgy nagyon meg kellett fognom mindent magamban és rájöttem, hogy nagyon durva önfegyelmet vagyok képes gyakorolni, az önuralmam nagyon sokat fejlődött. A bírómnál is vagy kétszer majdnem elsírtam magam, aztán hazafele a buszon, meg a Gólemben a srácokkal. Tamás elcseszte a játékkedvünket, úgyhogy nem elég, hogy sokáig vártam, hogy elkezdjük, játszottunk vagy fél órát, annyi is volt a dolognak. Kicsit dumáltunk kettecskén-hármacskán, majd a Gólem előtt zárás után még vagy fél órát. Utána én csak ágyba kerülni akartam és bőgni, de Benére rájött a beszélhetnék, úgyhogy hallgattam őt, igyekeztem rá figyelni, válaszolni dolgokra. Reggel ő ment dolgozni, én meg maradtam itthon.
Egy végrehajtóval tárgyalunk új munkahely folytán, de nem tudom... Olyan érzésem van, mintha hülyére venne, ami nekem kicsit sem jön be. Vagy link és túl laza, ami ugyancsak nem tetszik, vagy szétszórt, ami egy főnöknél nem jó, vagy pedig annyira el van havazva, hogy azt se tudja, hol áll a feje. Mindenesetre nekem nagyon fura ez a pasi, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy jó lesz nekem, ha az irodájában fogok dolgozni. Nem beszélve arról, hogy egy olyan hirdetés, amiben az van benne, hogy "agilis, precíz, pontos, fiatal hölgy"-et keresnek, az gyanús. Mindegy, meglátjuk. Nekem megvan a mérce és az alá nagyon elgondolkodtató ajánlatot kell tenni, hogy lemenjek.
Most próbálok Anyuval beszélni, remélem, el tudom juttatni a beszélgetést addig, hogy kikártyázzon nekem dolgokat, aztán ha nem, akkor nem tudom... Nem úgy fest, hogy képes rám figyelni. =/ De nem adom fel! =)
Nagyon jó volt szerdán Benedekkel. Szeretek vele beszélgetni, jól érzem magam vele. Megnyugszom mellette és egyszerre vagyok tele izgalommal is. Igazán tiszteletre méltó srác. Megígérte Tamásnak, hogy megy hozzá, de már vagy két hete, s bejött neki egy program, valami jakuzzis parti, ahol csajok is vannak és nagyon csábították. Írtak neki egy sms-t, hogy mi a jobb, egy szőrös mellkas, vagy két pár dús kebel, meg hogy ne legyen már ilyen bolond, jöjjön, mire ránéztem és megkérdeztem tőle, hogy akkor mi lesz, lemondja a Tamással való pizsipartit. Komolyan mondom, nem értette, ez nekem hogy jut eszembe és a legnagyobb természetesség az volt számára, hogy megmondja a barátjának, hogy nem megy, merthogy a Tamásnak hetekkel ezelőtt beszélte le a pizsipartit és nem fogja lemondani egy csábító ajánlat miatt sem. Nagyon nagy megbecsüléssel éreztem iránta emiatt, de komolyan. Úgy veszem észre, az élet időnként megpróbálja az elkötelezettségeiben őt így, de mindig kitart és kiáll amellett, amit döntött, amiért felnézek rá. Ez becsületre méltó dolog. Most, mikor találkoztunk, hamvazó szerda volt és ő különleges böjtöt tartott. Kérdezte, kérek-e valamit, aztán a teát és fánkot elfogadtam. Ő meg hozott egy kenyeret és vizet magának. XD Egyedül nem akart enni, a teáját megcsinálta, de odaadta a húgának. Kész voltam tőle teljesen. És mindennel így van, ha valamit eldönt, hogy A, akkor semmilyen ok miatt nem mond rá B-t.
Aztán tegnap két órán át búcsúzkodtam. Ebből egyet bent ültem a bírómnál beszélgetni. Sokat nevettem és ő is jókat nevetett. Nagyon jó volt. Szeretem azt az embert. Megbeszéltünk dolgokat, amik az öt hónap alatt, amit együtt dolgoztunk, felmerültek és vicces volt. Például, hogy mindig mondta, hogy a tizedik oldalszámnál és utána csak egy egyes látszik, én meg mindig elmondtam neki, hogy hogy kell megcsinálni. X"D Mindkettőnknek későn esett le, hogy mit akar a másik. Ő utólag kuncogott magában azon, hogy valszeg nem vettem le, hogy azért mondja, mert erre nekem kéne figyelni, én meg azon, hogy valszeg nem azért jön ki mindig csodálkozva, hogy ez van, mert nem tudja, hogy kell megoldani - bár mint kiderült, nem tudta valóban. XD Kétszer elszúrtuk ezt így mindketten és utólag jót röhögtünk, aztán figyeltem rá. XD
Azt hiszem, munkában ez volt a legjobb öt hónapom. Sokat nevettem, remekül kijöttem a szobatársnőimmel, kiválóan együtt tudtunk működni a bírómmal. Én mindent úgy csináltam, ahogy ő szerette volna, figyeltem azokra a részletekre, amikre sokan nem, például bekopogtam hozzá, hogy kajajegyosztás van, kell-e valami irodaszer, kezdődik a buli, jön-e, meg ilyesmik, vagy megnéztem a javított jegyzőkönyveket és annak megfelelően csináltam később a többit. Időnként elbeszéltünk egymás mellett és az nagyon vicces volt, vagy azok a hülyeségek, amiket csináltam. Az például nagyon jó poén volt, mikor elírtam az idézés időpontját és azzal magyaráztam, hogy "Mindkettőben volt hármas.", azon ő is röhögött. Vagy ilyen apróságok, hogy hova tegye az aktát, le az asztalra, akkor nyúltam érte, adná a kezembe, elfordulok. XD
A legjobb öt hónap ez volt, kétségtelen.
Megmondtam neki, hogy nem egész egy éve mellé akartam kerülni és én úgy álltam hozzá, hogy az épületet is körbefutom, ha azt kéri, amíg korrekt és normális velem. És ugyan nem az épületet futottam körbe, de jött úgy ki a lépés, hogy feljöttem, lementem, felhoztam dolgokat, leküldött, lementem, felhoztam valami mást, majd megint le kellett mennem. XD
A búcsúzkodást meglepően jól bírtam, csak akkor tört rám a sírhatnék, mikor az irodásoktól köszöntem el. Akkor ott úgy nagyon meg kellett fognom mindent magamban és rájöttem, hogy nagyon durva önfegyelmet vagyok képes gyakorolni, az önuralmam nagyon sokat fejlődött. A bírómnál is vagy kétszer majdnem elsírtam magam, aztán hazafele a buszon, meg a Gólemben a srácokkal. Tamás elcseszte a játékkedvünket, úgyhogy nem elég, hogy sokáig vártam, hogy elkezdjük, játszottunk vagy fél órát, annyi is volt a dolognak. Kicsit dumáltunk kettecskén-hármacskán, majd a Gólem előtt zárás után még vagy fél órát. Utána én csak ágyba kerülni akartam és bőgni, de Benére rájött a beszélhetnék, úgyhogy hallgattam őt, igyekeztem rá figyelni, válaszolni dolgokra. Reggel ő ment dolgozni, én meg maradtam itthon.
Egy végrehajtóval tárgyalunk új munkahely folytán, de nem tudom... Olyan érzésem van, mintha hülyére venne, ami nekem kicsit sem jön be. Vagy link és túl laza, ami ugyancsak nem tetszik, vagy szétszórt, ami egy főnöknél nem jó, vagy pedig annyira el van havazva, hogy azt se tudja, hol áll a feje. Mindenesetre nekem nagyon fura ez a pasi, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy jó lesz nekem, ha az irodájában fogok dolgozni. Nem beszélve arról, hogy egy olyan hirdetés, amiben az van benne, hogy "agilis, precíz, pontos, fiatal hölgy"-et keresnek, az gyanús. Mindegy, meglátjuk. Nekem megvan a mérce és az alá nagyon elgondolkodtató ajánlatot kell tenni, hogy lemenjek.
Most próbálok Anyuval beszélni, remélem, el tudom juttatni a beszélgetést addig, hogy kikártyázzon nekem dolgokat, aztán ha nem, akkor nem tudom... Nem úgy fest, hogy képes rám figyelni. =/ De nem adom fel! =)
Nagyon jó volt szerdán Benedekkel. Szeretek vele beszélgetni, jól érzem magam vele. Megnyugszom mellette és egyszerre vagyok tele izgalommal is. Igazán tiszteletre méltó srác. Megígérte Tamásnak, hogy megy hozzá, de már vagy két hete, s bejött neki egy program, valami jakuzzis parti, ahol csajok is vannak és nagyon csábították. Írtak neki egy sms-t, hogy mi a jobb, egy szőrös mellkas, vagy két pár dús kebel, meg hogy ne legyen már ilyen bolond, jöjjön, mire ránéztem és megkérdeztem tőle, hogy akkor mi lesz, lemondja a Tamással való pizsipartit. Komolyan mondom, nem értette, ez nekem hogy jut eszembe és a legnagyobb természetesség az volt számára, hogy megmondja a barátjának, hogy nem megy, merthogy a Tamásnak hetekkel ezelőtt beszélte le a pizsipartit és nem fogja lemondani egy csábító ajánlat miatt sem. Nagyon nagy megbecsüléssel éreztem iránta emiatt, de komolyan. Úgy veszem észre, az élet időnként megpróbálja az elkötelezettségeiben őt így, de mindig kitart és kiáll amellett, amit döntött, amiért felnézek rá. Ez becsületre méltó dolog. Most, mikor találkoztunk, hamvazó szerda volt és ő különleges böjtöt tartott. Kérdezte, kérek-e valamit, aztán a teát és fánkot elfogadtam. Ő meg hozott egy kenyeret és vizet magának. XD Egyedül nem akart enni, a teáját megcsinálta, de odaadta a húgának. Kész voltam tőle teljesen. És mindennel így van, ha valamit eldönt, hogy A, akkor semmilyen ok miatt nem mond rá B-t.
Hercegnő nyuszis kabátban
Ma reggel úgy keltem, hogy loliban akarok menni, méghozzá himeloliban. Ennek megfelelően a hime ruhámat vettem fel, három kicsi copfot kötöttem a fejemre, miközben a hajam egy része szabadon maradt és tiarát tettem. Az emberek viselkedése teljesen megváltozik, ha egy hercegnőt látnak, udvariasabbak. Volt nagy bámulás, a kollégáim örültek, mert szeretik, ha lolitában jelenek meg. =) A 240E-n a kedvenc helyemre egy srácon keresztül kellett eljutnom. Tudjátok, ez a terpeszkedős fajta – lábak szét, kezek a combon, hogy minél nagyobb helyet foglaljon el és látszódjon, mekkora lazaság van. Na, én szépen megálltam mellette és szépen megszólítottam: „Helló! Leülhetek oda?” és mutattam a mellette lévő helyre. Felnézett rám, először úgy festett, hogy eszében sincs beengedni a belső ülésre, mert az mekkora poén nemet mondani egy ilyen kérdésre és moccanni se moccant, aztán kiszúrta, hogy tiara van a fejemen. Mindjárt rám köszönt meglepetten és felpattant. =) Nem mondom, hogy kevésbé volt bunkó, mint amilyennek első pillanatra tűnt, mert a kezét továbbra is csak a combján nyugtatva tudta tartani, de úgy voltam vele, ha nagyon terpeszkedik, bájos mosollyal kilököm az ülések közé. =D Csináltam már ilyet, noha ott rászóltam a srácra, hogy üljön normálisan. Nem tette, harmadikra már nem szóltam, kilöktem. Minekután az egész busz rajta röhögött, összehúzta magát kicsire. =) Én eldöntöttem, hogy nem fogok cicózni az olyan emberekkel, akik nem értenek a szóból. =)
Utolsó előtti nap itt... Hoztam be nagyobb szatyrot, hogy haza tudjam vinni a dolgaimat. Tiszta lehangoló. Beadtam bíróságokra az önéletrajzomat, elnökúr ígért nekem ajánlót, aztán egy végrehajtónál is be lettem ajánlva, már csak el kéne tudni érni – csak ahhoz be kéne kapcsolnia a mobilját -, más most nincs.
Délután, ha össze tudjuk szervezni, összeülünk hárman, Kishi, IchiGo és én, holnap remélem, lesz játék, péntekre meg TK-s találkozóra megyek szerintem. Szombaton lolimeet, vasárnap meg nem tudom, egyelőre nincs program, de eddig elég sűrűnek ígérkezik a hét további része.
Utolsó előtti nap itt... Hoztam be nagyobb szatyrot, hogy haza tudjam vinni a dolgaimat. Tiszta lehangoló. Beadtam bíróságokra az önéletrajzomat, elnökúr ígért nekem ajánlót, aztán egy végrehajtónál is be lettem ajánlva, már csak el kéne tudni érni – csak ahhoz be kéne kapcsolnia a mobilját -, más most nincs.
Délután, ha össze tudjuk szervezni, összeülünk hárman, Kishi, IchiGo és én, holnap remélem, lesz játék, péntekre meg TK-s találkozóra megyek szerintem. Szombaton lolimeet, vasárnap meg nem tudom, egyelőre nincs program, de eddig elég sűrűnek ígérkezik a hét további része.
Dolgok
Szerdán kettőkor lehívattak az elnökségre. Egy Úristen! felkiáltással mentem is, Gabi még fel se jött onnan, úgyhogy nem tudtam, mi van. Lemegyek, székre leülök elnök úrral szemben, mondja, hogy "Sajnos rossz hírt kell közölnöm veled.". A második mondatot nem értettem, mert lesokkoltam. Arra kellett figyelnem, hogy ne hányjam el magam és ne szédüljek le a székről. Utóbbi érdekében megkapaszkodtam benne. Néztem rá bután, jeleztem, hogy szavát se értettem mondja el még egyszer. Létszámleépítés miatt nem tudja meghosszabbítani a szerződésem. Gondolatok kábé a fejemben: "Neeem, szívaat...! Bakker, ő sose szívat senkit, főleg nem így! Úristen...! Nincs állásom! Miből fogunk élni?! Nem fogjuk tudni fizetni a lakást, vagy éhen halunk! Szét kell költöznünk, bukjuk a kauciót, nekem vissza kell mennem apámhoz, Bene meg utcára kerül...!" És kész... én olyan mértékben padlót fogtam, hogy az elhangzottakból csak annyit fogtam fel, hogy jó munkaerő vagyok, jókat hallott rólam a bírómtól, ír nekem ajánlólevelet, ha kérem, ő is nagyon sajnálja, hogy így alakult. Közben ment a koncentrálás, hogy eszméletemnél maradjak és azt ne úgy, hogy rókázok egyet az elnöki irodában. Rám tört a sírás, de valszeg kifutott belőlem a vér is, mert mikor felálltam, az elnök úr is megriadt. Jeleztem neki, hogy nem bírok beszélni és el kell húznom innen, mert nem itt akarok bőgni, s remegve megindultam az ajtó felé. Csak három lépés volt, de egy örökkévalóságnak tűnt, negyedikre még a kilincset is megtaláltam. Mondta, hogy nem kell elmennem, maradhatok, erre hirtelen visszatért az önuralmam: "Nem, itt nem fogok sírni." - mondtam magamnak, kifújtam magamból mindent és leléptem. A lépcsőmászásnál már törölgettem a szemeim, mert nem akartam mindenki szeme láttára bőgni, aztán beléptem az irodánkba. A Gabi már ott volt, biccentettem neki, hogy mi van, mondja, hogy létszámleépítés miatt ennyi neki is. Ő októberben jött, én több, mint egy éve ott dolgoztam. Elbotorkáltam a székemig és lezuhantam rá, közben bírómnál csörgött a telefon, aztán miután lehívatták az elnökségre, leviharzott. Úgy jött fel, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jéghideg vízzel, azt se tudta, hol van, rögtön el is tűnt a szobájában.
A legszörnyűbb az az üres csönd volt, amit magamban hallottam. Tudjátok, amikor se kép, se hang, mert ha valami megindul, akkor az a kétségbeesés. Tipikusan az a szitu, amikor azt kérdezed magadtól: "Most mi a f@szt csináljak? Most mi lesz...?". És nem tudod a választ, de ha keresed, peregnek le előtted azok a dolgok, amiket terveztél és le kell mondanod róla. Új ruhák, gólemezés, pesti élet, ... és akkor ez még csak a dolgok eleje, mert eszedbe jut az apádnál lévő légkör, az, hogy anyád egy éve nem talál munkát és ő is a kétségbeesés okozta őrület szélén áll, a párodnak meg nincs hova mennie. Én a megoldáson próbáltam gondolkodni és a csend, az üres, hideg csend fogadott. Kiborultam.
Nem tudom, mennyi idő telt el úgy, az még rémlik, hogy Marcsi átfog és majdnem sír, meg az, hogy valamennyivel később, mikor már nagyjából lenyugodtam, megjelent a bíróm és ugyanezzel a "nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel" módon szabadkozik, mondja, hogy ő meg volt velem elégedve, jól dolgoztam, ez neki is hidegzuhany volt, senki se tudta előre, nagyon sajnálja. Látszott rajta az, hogy megzavarodott, csak muszáj egyben tartania magát, mert mennie kell tárgyalni. Aztán jöttek a további feketelevesek. Benét nem hívhattam fel és a hangomon se hallhatta, hogy baj van, mert szerda délután ment el Szegedre vizsgálatokra, azt meg nem akartam, hogy rosszul legyen, vagy az eredményeit befolyásolja ez a dolog. Szóval a legkeményebb támaszom ki lett ütve alólam. Felhívtam Anyát inkább. Kérdeztem, ül-e. Üljön? Aha... Te jó ég... Hát majdnem ketten sírtunk. Utána felhívtam a nagyanyámat és apámat, aztán Benedeket.
Bene szerencsére már nem volt itthon, mire hazaértem, aztán amikor beszéltünk, bágyadt voltam, úgyhogy simán azt tudtam mondani, hogy sokfele figyelek és fáradt vagyok. Később lefürödtem, aztán lefeküdtem aludni. Másnap úgy döntöttem, nem hagyom, hogy leverjen ez az egész a lábamról, egy egyszerű frizurát csináltam magamnak, gyöngyös hajpántot tettem a fejemre, munkahelyen kifestettem a szemem és vidámkodtam. Persze ez inkább csak a ki nem sírt feszültség levezetése volt, de jól sült el, Sango azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy hercegnő. A vicc az volt a sztoriban, hogy reggel azon gondolkodtam, hogy a tiarám veszem fel. =D
Csütörtök délután-este játék volt, s mivel időben befejeztük a távoltartást, mehettem a Gólembe. Tök jót játszottunk! MAGUS-t persze. Párhuzamosan működő világban voltunk, az egyikben egy kocsmában, a másikban meg állatokként egy erdőben, aztán egy városban. Vicces volt. Norbi fejvadásszal görény lett, Imi a kovácspapjával fogatlan róka (beszólt a Robinak, ő meg úgy gondolta, akkor most kijátssza a Köcsög Mesélőt =D ), Dávid valami harcossal őzbak, Bálint fehér nyúl lett az öreg varázslójával, Benedek az Arel papjával pocok, én pedig a boszorkámmal mókus. Akkora poénok voltak, hogy az nem igaz. XD A pocok talált egy pocoklányt - a valós síkon egy Elena papnő volt, csak hát udvari ork. X"D Mivel a kalandban meghúzta, ő kapta a legtöbb TP-t. Senki se vitatkozott a KM döntésével. XD Mi a görénnyel elég jól egymásra akadtunk, de minekután a fejvadász, a kovácspap és az öreg szeme láttára adott a boszorkányom egy halálos csókot a bárd nőnek, aki miatt állatok voltunk, a fejvadász csak elcsalt a rejtekére, megdobta az akaraterő-próbát és otthagyott. XD Jó kaland volt. =)
Játék után Norbi elkísért, ahogy újabban mindig, ha előbb végzünk a játékkal, mint Benéék, ezért nem együtt jövünk haza. Tiszta udvarias, annyira szeretem. =) Másnap a meló rémes volt, kábé mintha meghalt volna valaki, olyan volt a hangulat. Gabi már nem is jön, csak elszámolni a dolgokkal, kivette a szabadnapjait, meg betegszabira ment, mert beteg a kislánya.
Bene jól fogadta és mivel már szerdán nekikezdtem az álláskeresésnek, hétfőre már van egy interjúm. =) Szomorú vagyok, meg minden, de nem adhatom fel. Most levert a lábamról az egész, az élet azonban nem áll meg, úgyhogy megyünk tovább.
A legszörnyűbb az az üres csönd volt, amit magamban hallottam. Tudjátok, amikor se kép, se hang, mert ha valami megindul, akkor az a kétségbeesés. Tipikusan az a szitu, amikor azt kérdezed magadtól: "Most mi a f@szt csináljak? Most mi lesz...?". És nem tudod a választ, de ha keresed, peregnek le előtted azok a dolgok, amiket terveztél és le kell mondanod róla. Új ruhák, gólemezés, pesti élet, ... és akkor ez még csak a dolgok eleje, mert eszedbe jut az apádnál lévő légkör, az, hogy anyád egy éve nem talál munkát és ő is a kétségbeesés okozta őrület szélén áll, a párodnak meg nincs hova mennie. Én a megoldáson próbáltam gondolkodni és a csend, az üres, hideg csend fogadott. Kiborultam.
Nem tudom, mennyi idő telt el úgy, az még rémlik, hogy Marcsi átfog és majdnem sír, meg az, hogy valamennyivel később, mikor már nagyjából lenyugodtam, megjelent a bíróm és ugyanezzel a "nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel" módon szabadkozik, mondja, hogy ő meg volt velem elégedve, jól dolgoztam, ez neki is hidegzuhany volt, senki se tudta előre, nagyon sajnálja. Látszott rajta az, hogy megzavarodott, csak muszáj egyben tartania magát, mert mennie kell tárgyalni. Aztán jöttek a további feketelevesek. Benét nem hívhattam fel és a hangomon se hallhatta, hogy baj van, mert szerda délután ment el Szegedre vizsgálatokra, azt meg nem akartam, hogy rosszul legyen, vagy az eredményeit befolyásolja ez a dolog. Szóval a legkeményebb támaszom ki lett ütve alólam. Felhívtam Anyát inkább. Kérdeztem, ül-e. Üljön? Aha... Te jó ég... Hát majdnem ketten sírtunk. Utána felhívtam a nagyanyámat és apámat, aztán Benedeket.
Bene szerencsére már nem volt itthon, mire hazaértem, aztán amikor beszéltünk, bágyadt voltam, úgyhogy simán azt tudtam mondani, hogy sokfele figyelek és fáradt vagyok. Később lefürödtem, aztán lefeküdtem aludni. Másnap úgy döntöttem, nem hagyom, hogy leverjen ez az egész a lábamról, egy egyszerű frizurát csináltam magamnak, gyöngyös hajpántot tettem a fejemre, munkahelyen kifestettem a szemem és vidámkodtam. Persze ez inkább csak a ki nem sírt feszültség levezetése volt, de jól sült el, Sango azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy hercegnő. A vicc az volt a sztoriban, hogy reggel azon gondolkodtam, hogy a tiarám veszem fel. =D
Csütörtök délután-este játék volt, s mivel időben befejeztük a távoltartást, mehettem a Gólembe. Tök jót játszottunk! MAGUS-t persze. Párhuzamosan működő világban voltunk, az egyikben egy kocsmában, a másikban meg állatokként egy erdőben, aztán egy városban. Vicces volt. Norbi fejvadásszal görény lett, Imi a kovácspapjával fogatlan róka (beszólt a Robinak, ő meg úgy gondolta, akkor most kijátssza a Köcsög Mesélőt =D ), Dávid valami harcossal őzbak, Bálint fehér nyúl lett az öreg varázslójával, Benedek az Arel papjával pocok, én pedig a boszorkámmal mókus. Akkora poénok voltak, hogy az nem igaz. XD A pocok talált egy pocoklányt - a valós síkon egy Elena papnő volt, csak hát udvari ork. X"D Mivel a kalandban meghúzta, ő kapta a legtöbb TP-t. Senki se vitatkozott a KM döntésével. XD Mi a görénnyel elég jól egymásra akadtunk, de minekután a fejvadász, a kovácspap és az öreg szeme láttára adott a boszorkányom egy halálos csókot a bárd nőnek, aki miatt állatok voltunk, a fejvadász csak elcsalt a rejtekére, megdobta az akaraterő-próbát és otthagyott. XD Jó kaland volt. =)
Játék után Norbi elkísért, ahogy újabban mindig, ha előbb végzünk a játékkal, mint Benéék, ezért nem együtt jövünk haza. Tiszta udvarias, annyira szeretem. =) Másnap a meló rémes volt, kábé mintha meghalt volna valaki, olyan volt a hangulat. Gabi már nem is jön, csak elszámolni a dolgokkal, kivette a szabadnapjait, meg betegszabira ment, mert beteg a kislánya.
Bene jól fogadta és mivel már szerdán nekikezdtem az álláskeresésnek, hétfőre már van egy interjúm. =) Szomorú vagyok, meg minden, de nem adhatom fel. Most levert a lábamról az egész, az élet azonban nem áll meg, úgyhogy megyünk tovább.
A tűzkutya legendája
Álmomban egy könyvet olvastam. Nagyon szép és brutális könyv volt, a lapjai erősek és fényesek, a betűk benne nagyon kellemes betűtípussal voltak írva, szegélye volt, valahogy jól nézett ki, de a benne szereplő képek elképesztőek, nyersek és velőt rázóak voltak. A legtöbbjük festményszerű, de olyanok, mint amit egy belőtt művész mázol flashelés közben. Élesek és... durvák, na. Japán ember voltam, azt hiszem, lány, de nem volt fontos a személyem, mert én csak addig szerepeltem benne, míg végre hajlandó voltam elolvasni ezt a könyvet. Pontosabban nem is a teljes könyvet, hanem csak egy részletet belőle. A tűzkutya legendáját.
Egy filmhez hasonlóan elevenedtek meg előttem a képek a sorokat olvasva. Egy kiskutyát láttam, amelyik a gazdájával együtt majdnem bent égett egy házban. A férfi meghalt, a kutyus nem. Akkoriban még nem volt nagy keletje az állatvédésnek, így az állatott ott hagyták sokkosan az udvaron ücsörögni, míg a tüzet oltották, a férfit elszállították, ám egy gyereknek megtetszett, felkarolta és hazavitte. Nyeszlett kutyusnak tűnt, ám kiderült, hogy valamilyen juhászkutya keverék, nagyon értelmes egy kutya értelméhez mérve és hűséges. A családban, ahova vitte a kisfiú, három gyermek született, egy fiú ikerpár és egy lány két évvel a fiúk születése után.
Itt ugrott a történet, azt hiszem, olyan hat évet, ami alatt gyorsítva láttam a három gyerek életét a kutya szemszögéből nézve. A kutya azt látta, hogy minden szép és jó, aztán a fiúk 14. születésnapja után a két fiú közé beékelődik valami. Ez egy betegség volt, nem tudom, micsoda, a kutya nem volt orvos, de egy hosszabban elhúzódó, ám lecsengő betegségről van szó. Emiatt az idősebb fiú több figyelmet kapott, ami a fiatalabb viselkedésének megváltozásával járt. A fiatalabb fiú egyre kevesebb időt töltött otthon, aztán elkezdett nagyon vad öltözködési és viselkedési stílust felvenni, aztán elcsíphető volt, hogy ahogy telik az idő, egyre több és többféle zúzódás van a testén. Persze amikor szülei kérdőre vonták, ellenségesen, agresszíven lépett fel ellenük a srác, mint egy jó 16. éves kamaszgyerek. Csakhogy úgy festett a dolog, hogy a fiúnak egyre több gondja akad a törvénnyel, elszedi testvére barátait és bandába verődve rongálják a várost.
A szülőknek nem volt kapacitásuk a három gyereket mind kordában tartani, a kislányt részlegesen magával ragadta a fiatalabb fiú ámokfutása, míg az idősebb egyre zárkózóbb, befordultabb lett és rosszabbodott az állapota. Vele és a lánnyal el is költözött a pár egy lakásba, otthagyták a családi házat, mert a fiatalabb fiú rendszeresen kárt tett a bútorokban, lopott, hazahordta a veszélyes haverjait, akik úgy tűnt, zaklatták a lányt, megszólták a szülőket és ugratták a kutyát, amitől az agresszívabb lett. Eltelt egy pár hónap úgy, hogy a család szinte menekült a fiatalabb fiú kegyetlenkedései elől, aztán a lány is elkezdte ezt az életmódot. Úgy kezdett öltözni, mint egy emos utcalány, feleselt a szüleivel, rákiabált a kutyára, megvetette bátyját, a testén pedig sokasodtak a zúzódások. Végül már a lány se járt haza.
Egy-két hónap telhetett el így. A szülők orvoshoz vitték a kutyát, csak a srác volt otthon, mikor megjelent az öccse. El akarta zavarni, ám a fiatalabb fiú megverte őt, s végre hajlandó volt elárulni, mi történik vele. Growfestőnek nevezte magát, amely egy titkos, új hobbi volt a tinik körében. Arról szólt, hogy különböző festéktasakokat vernek szét egymáson, amitől nem ritkán úgy festenek, mintha egy tömegverekedés túlélői lennének. Ez egy őrület volt, amelynek többek közt az volt a lényege, hogy minél vadabb helyen, durvább módszerrel hajtsák végre. A fájdalom és az adrenalin a megkattanásig hajszolt volt ezek közt a fiatalok közt, amit az idősebb fiú nem tudott megérteni, miért jó, ő úgy látta, a banda tagjai kínozzák egymást és valahol így is volt.
Meg akarta szabadítani öccsét ettől a bandától, de a fiatalabb fiú nem hallgatott rá, őt is a művészete áldozatává tette, aztán otthagyta a lakásban. A legenda szerint a kutya elment ezért megleckéztetni őt, felkereste a bandát, ám miután alaposan megdobálták, ami felért egy kiadós veréssel is, sem higgadt le az állat, ezért mivel tudták, hogy fél a tűztől és a forrótól, csikkekkel hajigálták meg, amitől a szőrére ragadt festék meggyulladt és az egész kutya lángra kapott, ám ahelyett, hogy vonyítva elrohant volna, újra nekirontott a bandának.
A legjobban az égő kutyáról készült festményre határozottan emlékszem, olyan volt, mintha csak a szemei és a fogai látszódtak volna ki a lángokból, s még annyira emlékszem a legendából, hogy a kutya meghalt, a srácok pedig kicsit átgondolták az életüket az elszántságát látva, s nem bántottak többé másokat, a művészetükön pedig finomítottak.
Egy filmhez hasonlóan elevenedtek meg előttem a képek a sorokat olvasva. Egy kiskutyát láttam, amelyik a gazdájával együtt majdnem bent égett egy házban. A férfi meghalt, a kutyus nem. Akkoriban még nem volt nagy keletje az állatvédésnek, így az állatott ott hagyták sokkosan az udvaron ücsörögni, míg a tüzet oltották, a férfit elszállították, ám egy gyereknek megtetszett, felkarolta és hazavitte. Nyeszlett kutyusnak tűnt, ám kiderült, hogy valamilyen juhászkutya keverék, nagyon értelmes egy kutya értelméhez mérve és hűséges. A családban, ahova vitte a kisfiú, három gyermek született, egy fiú ikerpár és egy lány két évvel a fiúk születése után.
Itt ugrott a történet, azt hiszem, olyan hat évet, ami alatt gyorsítva láttam a három gyerek életét a kutya szemszögéből nézve. A kutya azt látta, hogy minden szép és jó, aztán a fiúk 14. születésnapja után a két fiú közé beékelődik valami. Ez egy betegség volt, nem tudom, micsoda, a kutya nem volt orvos, de egy hosszabban elhúzódó, ám lecsengő betegségről van szó. Emiatt az idősebb fiú több figyelmet kapott, ami a fiatalabb viselkedésének megváltozásával járt. A fiatalabb fiú egyre kevesebb időt töltött otthon, aztán elkezdett nagyon vad öltözködési és viselkedési stílust felvenni, aztán elcsíphető volt, hogy ahogy telik az idő, egyre több és többféle zúzódás van a testén. Persze amikor szülei kérdőre vonták, ellenségesen, agresszíven lépett fel ellenük a srác, mint egy jó 16. éves kamaszgyerek. Csakhogy úgy festett a dolog, hogy a fiúnak egyre több gondja akad a törvénnyel, elszedi testvére barátait és bandába verődve rongálják a várost.
A szülőknek nem volt kapacitásuk a három gyereket mind kordában tartani, a kislányt részlegesen magával ragadta a fiatalabb fiú ámokfutása, míg az idősebb egyre zárkózóbb, befordultabb lett és rosszabbodott az állapota. Vele és a lánnyal el is költözött a pár egy lakásba, otthagyták a családi házat, mert a fiatalabb fiú rendszeresen kárt tett a bútorokban, lopott, hazahordta a veszélyes haverjait, akik úgy tűnt, zaklatták a lányt, megszólták a szülőket és ugratták a kutyát, amitől az agresszívabb lett. Eltelt egy pár hónap úgy, hogy a család szinte menekült a fiatalabb fiú kegyetlenkedései elől, aztán a lány is elkezdte ezt az életmódot. Úgy kezdett öltözni, mint egy emos utcalány, feleselt a szüleivel, rákiabált a kutyára, megvetette bátyját, a testén pedig sokasodtak a zúzódások. Végül már a lány se járt haza.
Egy-két hónap telhetett el így. A szülők orvoshoz vitték a kutyát, csak a srác volt otthon, mikor megjelent az öccse. El akarta zavarni, ám a fiatalabb fiú megverte őt, s végre hajlandó volt elárulni, mi történik vele. Growfestőnek nevezte magát, amely egy titkos, új hobbi volt a tinik körében. Arról szólt, hogy különböző festéktasakokat vernek szét egymáson, amitől nem ritkán úgy festenek, mintha egy tömegverekedés túlélői lennének. Ez egy őrület volt, amelynek többek közt az volt a lényege, hogy minél vadabb helyen, durvább módszerrel hajtsák végre. A fájdalom és az adrenalin a megkattanásig hajszolt volt ezek közt a fiatalok közt, amit az idősebb fiú nem tudott megérteni, miért jó, ő úgy látta, a banda tagjai kínozzák egymást és valahol így is volt.
Meg akarta szabadítani öccsét ettől a bandától, de a fiatalabb fiú nem hallgatott rá, őt is a művészete áldozatává tette, aztán otthagyta a lakásban. A legenda szerint a kutya elment ezért megleckéztetni őt, felkereste a bandát, ám miután alaposan megdobálták, ami felért egy kiadós veréssel is, sem higgadt le az állat, ezért mivel tudták, hogy fél a tűztől és a forrótól, csikkekkel hajigálták meg, amitől a szőrére ragadt festék meggyulladt és az egész kutya lángra kapott, ám ahelyett, hogy vonyítva elrohant volna, újra nekirontott a bandának.
A legjobban az égő kutyáról készült festményre határozottan emlékszem, olyan volt, mintha csak a szemei és a fogai látszódtak volna ki a lángokból, s még annyira emlékszem a legendából, hogy a kutya meghalt, a srácok pedig kicsit átgondolták az életüket az elszántságát látva, s nem bántottak többé másokat, a művészetükön pedig finomítottak.
Rémálom
Ötkor valami rémálomból riadtam fel. Fogalmam sincs, hogy ébredtem fel, akkor még eszemben is volt minden részlete az álomnak és komolyan féltem, meg sírhatnékom volt. Általában tovább szoktam tudatosan álmodni a rémálmaimat, mert azzal túljutok a legrosszabb részeken és előbb, vagy utóbbi úgyis minden jobbra fordul, de ezt, basszus, nem mertem. Most már nem emlékszem, mire ébredtem fel, csak arra, hogy szörnyű volt, meg mikor Bene közelebb húzódott hozzám, véletlenül fejbe könyököltem, aztán rámorogtam, hogy most ne bújjon hozzám. X"D Aztán visszaaludtam.
Viszont azt megtudtam, hogy nem csak nekem volt rémálmom ma.
Viszont azt megtudtam, hogy nem csak nekem volt rémálmom ma.
Apró örömök (különösebb) hülyeségek nélkül
Reggel a villamoson ott volt Robiii és az öccse, Nimród! *ujjong* Annyira megörültem nekik, hogy az hihetetlen. =) Ők mentek egyetemre, s így sikerült összefutni, de ezzel kábé széppé tették a napom kezdetét. =) Mondtam Robinak, hogy csütörtökön távoltartunk, szóval... =( Valszeg nem fogok tudni menni játszani, vagy csak későn esek be és fáradtan.
Sango ma nem jött dolgozni, szabadnapot vett ki a Valentin nap miatt, én meg lazán kihagytam volna ezzel, s mindennel együtt a hétből a keddet - abban a hiszemben voltam, hogy szerda van, pedig induláskor még tudtam, hogy fel kell hozni a határnapos aktákat. =D Mi hétvégén nagyon romantikusan megbeszéltük Benével:
- Valentin napra nem baj, ha nem kapsz semmit?
- Te se.
- Ezt megbeszéltük.
- Szerintem is.
XD
Sango ma nem jött dolgozni, szabadnapot vett ki a Valentin nap miatt, én meg lazán kihagytam volna ezzel, s mindennel együtt a hétből a keddet - abban a hiszemben voltam, hogy szerda van, pedig induláskor még tudtam, hogy fel kell hozni a határnapos aktákat. =D Mi hétvégén nagyon romantikusan megbeszéltük Benével:
- Valentin napra nem baj, ha nem kapsz semmit?
- Te se.
- Ezt megbeszéltük.
- Szerintem is.
XD
Apró hülyeségek, apró örömök
Reggel humoromnál voltam, valaki meg bátornak érezte magát. Belső sávban, busz előtt Kispolszki döcögött, én meg elképzeltem, milyen lenne, ha a buszsofőr megunná a banánt, beleállna a gázba és kivasalná. XD
Ennyi. XD
A január
Elég régóta nem volt kedvem blogolni, de most megint van egy pár apróság, amit csak úgy elmesélnék. =)
Először talán kezdem azzal, hogy beleszerettem ebbe a csajba:
A mozgása, a zenéi, a mosolya, a hajviselete, az öltözködése... egyszerűen odavagyok Lindseyért. =) Nem lolita, de most ő motivál. A YouTube-on van is olyan videója, amin megmutatja, hogy csinálja meg a haját és majd meg szeretném tanulni, vagyis inkább valami hasonlót kihozni a sajátomból. =) És ha már a hajamnál tartok... Ezeddig végig szög egyenes volt a hajam, az istenért se lehetett hosszútávra begöndöríteni, vagy bármit csinálni vele, most meg magától kunkorodik! =D Nézem és napról napra egyre kunkoribb a hajam! =D
Ez a videó indított el mindent... Bene küldte el, hogy milyen jó zene, én pedig teljesen beleestem Lindsey mozgásába és a dalba. Azóta vagy ezermilliószor néztem és hallgattam meg, már elküldtem Anyának, akit ugyanúgy lenyűgözött ez a lány. =) Ennek a videónak a láttán megszállt a vágy, hogy de jó lenne egy ilyen fekete-fehér, árnyjátékos, táncos videót összehozni. *,*
Ez is nagyon csúcs. =) Ugyan 27 másodpercig csak duma van, de megéri kivárni. És amíg beszél Lindsey, az is annyira aranyos. Egy kukkot nem értek abból, amit mond, de ahogy mondja, azzal kész, meggyőzött. Szerethető lány lehet. =)
Egyébként nagyon jó dolgokkal zárhatom a januáromat még ezen túl is. =)
7-én szépen kiöltöztünk Benével és étterembe vitt. Elhaladt előttünk egy motoros raj is, s mivel a szülinapomra készített ruhámban voltam, Bene meg elegáns volt, mind integetett és dudált nekünk. Feeling volt. =D A kolléganőim meg megsárgultak az irigységtől, amikor elmeséltem nekik. =) Nagyon kellemes volt, ilyen tiszta romantikus. =) <3 Utána meg voltunk egy baráti párral, Krisztával és Tulokkal moziban. Az is nagyon tetszett. 21-én meg Tulok lőtérre vitt minket. Tizenketten voltunk, párok és srácok, és nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, ... Azt hiszem, elmondhatom, hogy ezek a gólemes srácok nagyon fontosak lettek nekem. Valamennyiüket imádom és olyan, mintha egy új falka alakult volna ki velünk. Egy nagy csapat, ahova mindig jó tartozni. =)
Először talán kezdem azzal, hogy beleszerettem ebbe a csajba:
A mozgása, a zenéi, a mosolya, a hajviselete, az öltözködése... egyszerűen odavagyok Lindseyért. =) Nem lolita, de most ő motivál. A YouTube-on van is olyan videója, amin megmutatja, hogy csinálja meg a haját és majd meg szeretném tanulni, vagyis inkább valami hasonlót kihozni a sajátomból. =) És ha már a hajamnál tartok... Ezeddig végig szög egyenes volt a hajam, az istenért se lehetett hosszútávra begöndöríteni, vagy bármit csinálni vele, most meg magától kunkorodik! =D Nézem és napról napra egyre kunkoribb a hajam! =D
Ez a videó indított el mindent... Bene küldte el, hogy milyen jó zene, én pedig teljesen beleestem Lindsey mozgásába és a dalba. Azóta vagy ezermilliószor néztem és hallgattam meg, már elküldtem Anyának, akit ugyanúgy lenyűgözött ez a lány. =) Ennek a videónak a láttán megszállt a vágy, hogy de jó lenne egy ilyen fekete-fehér, árnyjátékos, táncos videót összehozni. *,*
Ez is nagyon csúcs. =) Ugyan 27 másodpercig csak duma van, de megéri kivárni. És amíg beszél Lindsey, az is annyira aranyos. Egy kukkot nem értek abból, amit mond, de ahogy mondja, azzal kész, meggyőzött. Szerethető lány lehet. =)
Egyébként nagyon jó dolgokkal zárhatom a januáromat még ezen túl is. =)
7-én szépen kiöltöztünk Benével és étterembe vitt. Elhaladt előttünk egy motoros raj is, s mivel a szülinapomra készített ruhámban voltam, Bene meg elegáns volt, mind integetett és dudált nekünk. Feeling volt. =D A kolléganőim meg megsárgultak az irigységtől, amikor elmeséltem nekik. =) Nagyon kellemes volt, ilyen tiszta romantikus. =) <3 Utána meg voltunk egy baráti párral, Krisztával és Tulokkal moziban. Az is nagyon tetszett. 21-én meg Tulok lőtérre vitt minket. Tizenketten voltunk, párok és srácok, és nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk, ... Azt hiszem, elmondhatom, hogy ezek a gólemes srácok nagyon fontosak lettek nekem. Valamennyiüket imádom és olyan, mintha egy új falka alakult volna ki velünk. Egy nagy csapat, ahova mindig jó tartozni. =)