Megvolt a közös ebéd, finom volt a kaja, jól is éreztem magam, beszélgettünk a kolléganőmmel. Sok mindenben emlékeztet Anyura, de nem tippeltem jól, nem Skorpió, hanem Ikrek. ^^
Fel vagyok dobva. =) Igazából alig várom, hogy otthon legyek, de nem érzem nyűgnek az ittlétet sem, valahogy el vagyok kicsit szállva, azt hiszem. xD Csomó mindent akarok csinálni, kicsit elkezdtem átalakítgatni a blogomat is, most kérdeztem meg Benétől, hogy az új dizit mikor tudja áttolni nekem. Pezsgek. =D
Eredmények
Szépen összekapargattam reggel magam és jött egy ötlet, hogy na, masnit teszek a fejemre, kihúzom a szemem, veszek valami karkötőt és szép fülbevalót is beteszek a fülembe az átlagos helyett. Meg is csináltam, a Hajnitól kapott rózsaszín darabok kötöttek ki a hajamban és gyorsan megcsináltam a szemem is, majd két gyöngyös karkötővel megelégedtem és siettem melózni, mert természetesen késve indultam el megint. XD Egész úton kábé azon gondolkodtam, hogyan találjam ki, mikor tárgyalunk legközelebb, mikor csináltam meg a jegyzőkönyvalapokat, a jegyzőket, mikor vigyem le neki a határnapos aktákat, meg ilyenek. Jött az az ihlet is, hogy loliban fogok jönni, mert semmivel jobban nem fázom, mint nadrágban és most vágyom erre. Szerintem Őszike lesz a nyerő, de még nem tudom, majd holnap meglátom, mihez van kedvem.
Beértem, végre elindult a gép, erre telefonál fel a bíróm, hogy ügyeletesek vagyunk és menni kell tárgyalni. XD Ráadásul ismeretlen tárgyalóba a második emeleten, ezért mondtam neki, hogy mindjárt lent vagyok nála, menjünk együtt, különben nem találom meg a tárgyalót. XD Tök jófej, nem röhög rajtam, bár valszeg poénosnak gondolja, hogy ennyire elveszett lélek tudok lenni. =D Meg van fázva, taknyos a hangja, de ma is azon kaptam magam, hogy mekkora feeling, hogy ott ülök vele a tárgyaláson, csinálom meg helyben a jegyzőkönyvet és amíg be nem jönnek az ügyfelek, dumálunk. Rohadt jó, főleg, mert egy olyan hapi, aki komolyan elgondolkodik azon, amit mondok, ma mondta, hogy gondolkodott azon, mi okozhatja a szakadékot apu és köztem - kicsit kikérdezett korábban.
Fiatalabb kolléganőm elhívott a törvényszéki éttermet megnézni, ami tök jólesik. Vannak próbálkozásai, én meg elmegyek, megnézem, milyen a hely, adok neki egy esélyt. =)
Könnyebbnek és vidámabbnak érzem magam, apró dolgok jönnek vissza.
Beértem, végre elindult a gép, erre telefonál fel a bíróm, hogy ügyeletesek vagyunk és menni kell tárgyalni. XD Ráadásul ismeretlen tárgyalóba a második emeleten, ezért mondtam neki, hogy mindjárt lent vagyok nála, menjünk együtt, különben nem találom meg a tárgyalót. XD Tök jófej, nem röhög rajtam, bár valszeg poénosnak gondolja, hogy ennyire elveszett lélek tudok lenni. =D Meg van fázva, taknyos a hangja, de ma is azon kaptam magam, hogy mekkora feeling, hogy ott ülök vele a tárgyaláson, csinálom meg helyben a jegyzőkönyvet és amíg be nem jönnek az ügyfelek, dumálunk. Rohadt jó, főleg, mert egy olyan hapi, aki komolyan elgondolkodik azon, amit mondok, ma mondta, hogy gondolkodott azon, mi okozhatja a szakadékot apu és köztem - kicsit kikérdezett korábban.
Fiatalabb kolléganőm elhívott a törvényszéki éttermet megnézni, ami tök jólesik. Vannak próbálkozásai, én meg elmegyek, megnézem, milyen a hely, adok neki egy esélyt. =)
Könnyebbnek és vidámabbnak érzem magam, apró dolgok jönnek vissza.
Isteni szikra
Úgy érzem, kimerültem, kiürültem, kifáradtam. Nem vagyok ingerelhető, hidegen hagynak az emberi játszmák, a mások problémái, de a jó dolgok is, egyszerűen képtelen vagyok értékelni, nem tudom befogadni az ingereket, amik jönnek felém. Ez talán a második legrosszabb dolog, ami történhet egy íróval az ihlet elpárolgása mellett, amikor megvakul és érzéketlenné válik, már nem hall és nem képes felfogni, ami körbeveszi. Isteni szikraként fedeztem ma fel, hogy mi bajom van, mert végre már addig jutottam, hogy bírtam sírni és kiönteni annak a masszának egy részét, ami bennem volt. Ez annyira sok, annyira nagy fertőjű dolog volt, hogy majdnem hánytam és a hányinger még most is megvan, köhögök is, de valami groteszk emelkedettségből nézem magam és azt értem: EZ TÖK JÓ! Végre érzek valamit és a saját hülyeségemet, erőtlenségem és gyámoltalanságomat is el tudom fogadni, látom benne, hogy igen, lehet, hogy ez összességében egy eredménytelen, sikertelen, pocsék év volt a részemről, de hirtelen megláttam a zuhanás végét. Tudom, hova juthatok el, igenis látom, hogy ha így folytatom, komolyan megbetegszem és széttördel darabjaimra az Élet, ugyanúgy, ahogy megtette Anyával és Benével, hogy na, akkor most vagy összekapargatod magad kiskanállal, vagy egyszerűen megdöglesz. Anyának sikerült, meglátta az ok-okozat összefüggéseket és néhány pofára esés mellett fantasztikusan teljesített. Én komolyan azt látom és csodálom, hogy zuhant egy rohadt nagyot, aminek a végén belecsapódott teljes erővel a földbe és majdnem meghalt, szenvedett, mint a kivert kutya, elvesztett mindent, kínozta az Élet, ahogy nem szégyellte és bírta, és most elindult felé. Bene dettó ugyanez, olyan embertelen fizikai és lelki fájdalmakat élt meg ebben az évben főként, amibe más beleőrül, ő meg kibírta és még bírja a strapát mellettem, próbál szárnyakat adni ahhoz, hogy én ne jussak erre a sorsra, mert félt, ő is tudja, hogy mind elkerülhetjük, hogy széttördeljék az egónk, a személyiségünk, az életünk, mindenünk és azt is, hogy ezt nem kell megélnünk ahhoz, hogy megleljük a helyes utat.
Ott tartok, hogy minden, de tényleg minden fáraszt.
Egyetemen/fősulin gondolkodom, de úgy látom, felesleges belevágni, mert bár egy magasabb fizetési kategóriába tesz, lesz nyelvvizsgám és elmondhatom magamról, hogy ezt is megcsináltam, nincs hozzá erőm, nem reális most a nyakamba venni ezt, mert belebukom, ugyanúgy nem tudom teljes beleéléssel és odaadással csinálni, ahogy semmit mostanában.
A lakás is fut, ami annak is köszönhető, hogy kevés az elpakolásra alkalmas hely, de annak jobban, hogy elhagytam magam. Erőt vett rajtam az, hogy ha nem tudom minőségire megcsinálni, márpedig nem tudom, mert nincs hozzá türelmem és nem tudok bele annyi energiát fektetni, amennyit megkövetel, akkor nem csinálom sehogy. Ennek eredményeképp néha van egy kis változás, javulás, de alapvetően egyre rosszabb a helyzet, ami amúgy dühít, mert a saját magammal támasztott követelménynek nem tudok megfelelni, a magam számára kitűzött feladatokat nem bírom végrehajtani és nem funkcionál úgy semmi, ahogy kellene neki. De nincs erőm erre.
Keresem azt, amit tanulnom kellene, ám olvasni nem bírok, annyira fáradt vagyok. Tudom, hogy kellene olvasnom, de érdektelenné váltam, még amire kíváncsi vagyok, sem érdekel annyira, hogy komolyan törődjek vele, ez pedig rohadtul ijesztő, hiszen engem legjobban az emberek és az élmények érdekeltek. Imádom a pszichológiát, amíg irodás voltam, különféle feladatokat tűztem magam elé, amivel javíthattam a helyzeteken, csomó kis eredményem volt, de ezek elhalványultak, pedig melyik ember csinálta volna utánam, hogy egy olyan embert kezessé tesz, mint amilyen az a pasi volt, aki másfél hetesen panaszt akart írni ellenem rajtam kívülálló okok miatt. De ugyanez pepitában annak a nőnek a helyre rakása is, aki úgyszintén mumusa volt a bíróságnak, én meg az első alkalommal olyan remekül elbántam vele, hogy utána feljövet a fénymásolóból megdicsérték azt, aki végre helyre tette a fejét. Érzékem van ezekhez és teljesen elfelejtettem igazából értékelni magam. Volt némi büszkeségérzés, meg nekem ez fontos volt, de most jöttem rá, hogy ezek a kicsi sikerek az mutatják számomra, hogy még nem veszett ki belőlem minden és ha valamit akarok, akkor az ég leszakadhat, megcsinálom és minőségire csinálom meg.
Néztem tegnap egy videót Lady Gagáról. Tudni kell, hogy én őt, mint embert nem szerettem és unszimpatikusnak találtam, közönségesnek tartottam, mivel állandóan meztelenkedik, nekem pedig a fizikai dolgok nem bírnak nagy értékkel, nem tudom becsülni azt, aki a testével kereskedve jut előbbre, mivel számomra nem érték az ilyesmi. Ezt a nőt viszont milliók szeretik és valamit jól csinál, mert a dalaira én is rákattantam, a slágerlistákról való lekerülésük után is meg-meghallgatom. A klipjeit nem ismerem, általában rádióban hallok egy számot, ami megtetszik, aztán elindítom a YouTube-on és írok mellette, vagy valami, a munkásságát nagyon nem ismertem, néhány infóm volt róla, de mivel Lady Gaga nekem nem jött be, igazán nem érdekelt. Na, tegnap egy 55 perces, vele készült riportot néztem meg. Ez a konkrét szemléletváltás, ami következett. Azt láttam, hogy ennek a nőnek tehetsége van, amit a világ sokáig nem ismert el és ettől szerencsétlennek látszott, pedig nem volt az. Egy karakán, céltudatos, erős nő, aki azt csinálja, amit én is akartam: mindent a kezében tartva tör előre, kiáll azért, amiben hisz, inspirálja az embereket. De komolyan! Azt hittem róla, azért a melegeket tűzte ki, mert ők egy olyan célközönség, akiket még más nem támadott be, de nem, egyáltalán nem megvezeti ezt a közösséget, ő komolyan gondolja, hogy joguk van teljes értékű, boldog életet élni és ezért tesz. Nem tudom idézni, amit Obamának üzent egy felszólalásában, arra emlékszem, hogy elismerő érzéseket váltott ki belőlem és azt éreztem: ez igen, ezt akarom én is üzenni és csinálni. Kiderült számomra, hogy ez a nő csomó olyasmit csinál, ami nekem fontos, azokat az értékeket képviseli, amik nekem is értékesek és megláttam benne azt, amire én nem voltam hajlandó: a feltűnőségével csak figyelmet akar, hogy képviselhesse mindazt, ami benne van. Én is voltam feltűnő, lázadó, bizarr, groteszk, kipróbáltam és megcsináltam olyan dolgokat, amiket ma nem vállalnék be, mert látom azt, hogy amit csináltam, nem volt teljesen jó, de akkor tökéletesen az volt, aminek lennie kellett, illett az akkori önmagamhoz.
Fejlődtem, méghozzá sokat, csak van bennem egy elégedetlenség, hogy juthattam volna feljebb, tovább, előrébb és emiatt nem értékeltem azt, ami már megvan, amiért megküzdöttem, amit megszereztem. Elvesztettem valamit és pont ezt: magamat. Nem jelentett semmit, nem volt értéke és zsupsz, eltűnt. Nem foglalkoztam vele, a hiánya nem is hatott meg, de mégis bántott, dühített, kerestem a kiutat, a menekülőt, a kapaszkodót, bármit, ami kiránt ebből. Sok idő telt el, mire eljutottam oda, hogy egyre jobban nem bírom és tudom, hogy ez még bőven nem a gödör alja, de most érzem is azt, hogy nem kell a legaljáig süllyednem, hogy végre elinduljon felfele valami.
Ma hazajöttem három megírt ítélet után, úgy, hogy megint egy olyan részt írunk a csajokkal, amit tökre vártam, amihez ihletem van és amiből még jön ihletem - bár ez inkább ötlet az igazi IHLETHEZ képest, ami elhagyott -, úgy, hogy dög fáradt voltam, hogy azt éreztem, a hétvége két naposan is kevés lett volna, de így, hogy csak egy napos volt, mintha nem is lett volna és nem is csináltam semmi jelentőset, aztán másfél-két óra múlva írtam Timinek, hogy nem bírom tovább, lefekszem aludni. És aludtam, mint a bunda, olyan jól, amilyen jól az elmúlt időszakban ritkán. Bene persze felébresztett tíz tájt egy telefonnal, hogy jön haza, ettől pedig megborult bennem a bili, ráadásul rájött, mi az a három életre szóló lecke, amit nekem meg kéne tanulnom, hogy végre legyen valami az álmaimból, és beszélni akart róla. Kiderült, hogy ezt a három leckét én is tudom, hogy tudom azt, hova zuhanhatok, mi várhat rám, konkrétan mindent tudok. Nem a tudás hiánya okozza nekem azt, hogy nem haladok, nem fejlődöm rendes ütemben, nem török előre, hanem az, hogy elfáradtam. Sőt, igazából nem csak ez vagy nem ez.
Beszélni akartam. Beszélni magamról, a bajaimról, a gondolataimról, de a blogot nem akartam teleszemetelni, a barátokat nem akartam leterhelni, nem akartam magamra vonni a figyelmet, nem akartam segítséget kérni. Nem csak büszkeségből, hanem mert tudom, hogy most mindenki azt érzi, hogy ez az egész élet egy nagy kalap szart sem ér, mert ez egy ilyen időszak és emellé nem akartam még én is ráhányni a panaszkodásom. És akkor jön Bene, nem hagyja magát lerázni, csak mondja és mondja és nem törődik azzal, hogy már megint dühít, hogy nem hagy írni, nem törődik azzal, hogy kezdek kiakadni, az se érdekli, hogy fáradt vagyok, nem áll le, csak mondja és mondja... és megtört a jég. Elkezdtem sírni és én is mondani. Nem tudom, mit nem volt fontos, a lényeg a sírás volt és Bene megpróbált azzal foglalkozni, amit mondtam, aztán közöltem vele, hogy fáradt vagyok, felébresztett, most ne azzal törődjön, amit mondtam, hagyja rám, a lényeg csak most jön. És jött. Beszéltem vagy két órát, a végén ő már bealudt, pedig fontos dolgokat mondtam, de nem haragszom rá, nem tudok, amikor újra érzem az Isteni szikrát, az erő csíráját. Annyira hiányzott ez az érzés! Le akartam feküdni aludni, hogy tök jó, kicsit álmodozom még, aztán folytatom a pihenést, de aztán arra jutottam, hogy nem, bakker, végre valami értelmeset, fontosat és lényegeset írhatok le a blogomba és ezt meg kell tennem akkor is, ha éjjel egy van és holnap még meg kell írnom egy ítéletet és fáradt leszek. Ezt meg kell írnom és igenis fontos az, hogy nem mindig vagyok toppon, elfáradok, hisztis tudok lenni, mert ettől vagyok ember, a fenébe is! Lehet, hogy nem valami frankó a nyavalygásomat olvasni, de nekem segít leírni és ami fontosabb: egyszer, ha visszanézem, vagy ha valaki olvassa, az fog remélhetőleg lejönni, hogy bakker, ezen is túlvagyok és ember maradtam. Kibírtam, átvészeltem, túljutottam rajta, a szarból is profitáltam.
Minden mese arról szól, hogy a királyfi vagy szegénylegény milyen megpróbáltatásokon megy keresztül, mire elnyeri méltó jutalmát és a királylány szerelmét. Aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak, pedig az igazi sztori csak ekkor kezdődik! Tudjuk azt, hogy hogyan kell boldogan élni? Egyáltalán azt, hogy mi tesz minket boldoggá? Tudjuk? Tényleg tudjuk? Egy nagy frászt, ábrándjaink vannak róla! Majd ha ez lesz, majd ha az lesz, ha ezt megszerzem... Mindig kötjük valamihez, pedig ez baromság, én most elmondhatatlanul boldog vagyok, pedig tulajdonképpen az életem egy része romokban hever, az álmaim felé konkrétan egész évben ha hármat léptem, lehet, hogy sokat mondtam, és a többi. Mégis élvezem és ez nem valami mazochista élvezet, nem a kínlódást élvezem magát, hanem azt, hogy még ekkor is képes vagyok kívülről rápillantani magam és kis segítséggel rájönni, hogy képes vagyok előre menni.
Elvesztettem a hitem magamban és így nem maradt mit közvetíteni. Elvesztettem azt, ami erőt adott, lendületbe hozott, amitől képes voltam írni. Elvesztettem azt, ami miatt úgy éreztem, hogy jó élni. Elvesztettem azt, ami miatt jó barátnak gondoltam magam és ami miatt annak is éreztek. Nem, bakker, nagyon nem voltam jó barát az elmúlt hónapokban! Láttam, hogy Nana ül a szószban és ugyan tettem neki többször is ajánlást, célzást, hogy beszélgethetnénk, de nem fogadta el, nem lett belőle semmi, mert valószínűleg úgy érezte, nem vagyok elég jó, és ez nem az ő izéje, hanem az én hibám, mert tényleg nem voltam elég jó, elég türelmes, elég erős, eléggé toppon. Most se vagyok, tévedés, ha úgy fest, hogy igen, mert nem, csak végre megpillantottam a kurva nagy ködben, ami elém ült az utat és ez feldobott és most lendületbe vagyok, hogy megkeressem és ha tapogatva is a kavicsait, de menjek rajta kifele ebből a semmilyen és halott világból, amibe a köd sodort, de még ugyanúgy visszaeshetek, ugyanúgy folytatódhat a zuhanás és ugyanúgy ellepheti a köd az agyam, elveszhetek és folytathatom, amit eddig. De legalább tudatosodott bennem, hogy mi a baj, mert eddig erről is csak halvány fogalmaim voltak.
Az a baj, hogy kimerültem. Annyira, hogy nem érdekelt semmi, nem tudtam élvezni túl sok mindent. A szerepjátékot igen, de nagyon kevés dolgot tudnék felsorolni emellett. És ez baj. Nagyon nagy baj, ha már örülni vagy szomorúnak lenni se tudsz.
Persze azért próbálkoztam, elkezdtem olvasni egy magát Noriakinak nevező személy blogját, aki lánynak született, de elindult a másik úton, átváltozik. Elnézést, ha hülyén fogalmazok ezzel kapcsolatban, számomra ez nagyon érdekes dolog, amiről kevés az ismeretem, igyekszem óvatosan fogalmazni, mert nem akarok véletlenül se sértő vagy bántó lenni. Nekem ez egyfajta misztikum, amit meg szeretnék ismerni, főleg, mivel tinédzser koromtól kezdve határozottan arra vágytam, hogy fiú lehessek, nem tudtam azonosulni a nememmel. Tudom, mi lett volna belőle, tudom, hogy én ebben az életemben semmilyen módon nem kaptam volna meg azt, amire vágytam, hiszen nekem attól akkor elvágták az utat, mikor a második kromoszómám X lett. De komolyan. Ugyanaz maradtam volna, ha átszabatom és átalakíttatom magam és az életem, mint aki vagyok és ugyanúgy nem tudtam volna azonosulni a testemmel, ahogy anno. Magammal volt bajom és ez még tíz év után is megvan, csak már nem annyira élesen, durván, állandóan. Most spec nem vagyok kibékülve a frizurámmal és a hajszínemmel, több ruhára vágyom, meg hosszabb körmökre, de mindegy. Megvannak azok a dolgok, amiket utálok és amiket imádok a női létben. Ez az, amit látok Noriakin. Sok dologban magamra ismertem benne, sokban pedig egyáltalán nem. Lady Gaga sem lett sokkal szimpatikusabb számomra, tetszik, amit csinál, elismerem a munkásságát és örülök, hogy van, de hogy jelenleg nem tudnék jó szívvel leülni vele beszélgetni, az tuti. Valszeg még bennem vannak korlátok, de dolgozom rajtuk és le fogom dönteni őket.
Engem most nagyon érdekel a többi nem. Időszakosan van ilyen, hogy van egy téma, ami megfog, elkezd érdekelni és nekiállok olvasni, kutatni, ismereteket szerezni. Az első ilyen a yaoi volt, aztán jöttek sorra a szexusok, szexuális viselkedés, szexuális orientációk, vágyak, formák, szóval eltelt pár év úgy, hogy olvastam, néztem, figyeltem és pakoltam helyre magamban a dolgokat, gondolkodtam, írtam róla, alkottam meg a véleményem, kerestem meg benne magam, azt, hogy tulajdonképpen miért is foglalkoztat ez engem és így szép lassan rájöttem, hogy mindig az ilyen nagy érdeklődésem két okból fontos: 1.) mivel slasher vagyok, azért nem árt bizonyos ismereteket megszereznem, főleg, mivel reál világban szeretek írni, 2.) mindig van valami hiányzó elem az életemből, ami megvan abban, ami épp érdekel. Nos egy ideje a kétnemű, nemváltó emberek érdekelnek.
Én úgy vélem - talán így a leghelyesebb kijelenteni -, hogy minden emberben van férfias és nőies rész. Van, akiben egyik vagy másik több, van, akiben egyenlő, van, akiben az egyik a másiknak az alárendeltje, de mindkét energia megvan egy emberben, enélkül valószínűleg nem tudnánk létezni. Hogy akkor minek a másik ember? Azért, mert félnek születünk. Megteremthetjük magunknak a tökéletest egy álomvilágban, de szükségünk van rá fizikálisan is. Arra, hogy velünk legyen, arra, hogy amikor valamit nem akarunk, is rágja a fülünket és arra, hogy fizikai kapcsolatunk legyen azzal az emberrel, aki kiegészít minket. Csakhogy nagyon kevesen találjuk meg ezt az embert. Ideákat és fellángolásokat kergetünk ahelyett, hogy végiggondolnánk, igazából mire van szükségünk, mit várunk el a másik embertől, mi mit tudunk beleadni egy kapcsolatba. Tök fontos kérdés, de én se gondoltam anno nagyon végig, csak ott nyűglődtem, hogy ez a fiú tök aranyos, valahogy nagyon megszerettem, nem tudom elengedni a kezét és hiába néz ki úgy, mint egy pulikutya, amit kifejezetten nemszeretek, ott a csírája benne mindannak, amire szükségem van, amilyennek én elképzeltem azt a férfit, aki mellett tökéletes lehetek. És ez így is van, öt év után is ő az egyetlen, aki kiegészít, pont annyira férfias és nőies, hogy nekem az jó legyen. Ha hisztis és nyüszög, azt nem bírom, de a saját hisztizésemet se bírom elviselni, szóval ez nem nagy kunszt, ellenben nagyon erős és állhatatos, mégse annyira, hogy azt durvának, soknak érezzem. Sokat harcolok vele, mivel ő egy harcos típus, én meg a békét nem igazán tapasztaltam meg az életem során, de ez nem olyasmi, mint mikor az emberek egymásnak esnek és fú meg hú. Van olyan is, mégis együtt vagyunk, mert szeretjük egymást akkor is, amikor haragszunk épp a másikra.
Évek óta úgy gondolom, beszélnünk kell dolgokról. Hogy probléma az, hogy vannak tabuk, mert bajt csinálnak. A legegyszerűbb példa az, hogy a fiatal lánynak nem beszélünk a szexről, mert az nem való, aztán lecsap rá egy idősebb faszi, megdugja és a lánynak ott marad a trauma, mert nem tudja feldolgozni, ami történt vele. Utólag már hiába beszél vele akárki, egy egy-másfél órás beszélgetés kimaradása évekig tartó önmarcangolós küzdelmet eredményez önmagával, s rohadt nehéz helyre tenni mindent, amikor mindenről megvan, hogy mi jó és mi rossz, mi helyes és mi helytelen, ki vannak alakulva a bélyegformák, a határok és mindjárt rásütik az emberre, ha felmerül a gyanú, hogy.
Nem. Attól, mert valaki nő, attól, mert lolita, attól mert akármilyen jelzőt idetehetünk, még beszélhet nyíltan, őszintén és kell is, méghozzá tabuk nélkül. Minden ember szembe kerül olyasmivel, amiről nem beszéltek vele. Nálunk otthon anno nem volt téma a politika és a pénzügyek, a szexről meg Anyu beszélt, de nem volt felkészülve, hogy mit mondjon és sok olyasmit sikerült, aminek a kijavításán keményen hat-hét-nyolc éve dolgozom több-kevesebb sikerrel. Nem az ő hibája, akkor arra volt képes és én úgy tekintek erre az egészre, hogy az a feladatom, hogy megtanuljam helyén kezelni mindezt, lehántsam az akkori sértett, sebzett, keserű háncsot a tanácsairól és a tiszta szándékot lássam. Csakhogy ezek rám hatottak és megsebeztek. Minden, amiről nem beszélünk, ugyanilyen sebeket okozhat az emberen és okoz is. A tapasztalás jó és rossz is, katarzis. Az új ismeretlen, az ismeretlen pedig félelmetes, és ahhoz, hogy valamitől az ember ne féljen, fel kell rá készülnie. Persze nem lehet mindenre és hiába készül fel valaki, attól az új még új marad, de a tapasztalást legalább helyén tudja kezelni.
Én azt látom, hogy rengeteg a sebzett ember, akik nem beszélnek és nem is beszélhetnek. Hogy a bélyegek miatt nem tudunk egyről a kettőre jutni, mert megtanultuk, hogy mi jó és mi rossz. Legalábbis nekem komoly problémáim vannak ezzel. Én nem tudom függetleníteni magam attól, hogy kaptam egy világképet és ahhoz próbálok alkalmazkodni, idomulni. Nekem rohadtul nehéz nyitni, tapasztalatot szerezni, tele vagyok félelemmel, frusztrációval és gátlásokkal. Lehet, hogy nem szembetűnő, de ügyes szerepjátékos és színész vagyok. Ez az, amit felismertem jóval később, hogy az utam elterelődött a nemváltás felé vezető irányból - hogy tök mindegy, milyen a testem, mi vesz körbe, én ugyanolyan maradok. Hiába vágyom egyetemre az ott átélhető tapasztalatok miatt, pontosan tudom, hogy félnék és az értékrendem sem változna. Nem áltatom magam azzal, hogy ha egyetemre mentem volna, koleszos lettem volna, más lennék, mert nem, kihagytam volna a legtöbb lehetőséget, ami megváltoztat és utólag még jobban bánnám. Meg tulajdonképpen kaptam lehetőségeket és kapok is, hogy számomra elfogadható módon, emészthető intenzitással megkapjam azokat is.
Változom és változtam, keresem a jót, próbálom mindenben megtalálni. Nem vagyok jobb azzal, hogy optimista vagyok, ez csak egy lehetőség a jobb életre, mert ha keresed a jót, megtalálhatod. Nem biztos, hogy megtalálod, de az esélye több, mintha nem keresnéd - realista - vagy elutasítanád - pesszimista.
Le akartam írni ma mindent őszintén, ami jött. Azt, hogy az életnek vannak árnyoldalai, hasalunk el és nyaljuk fel a murvát, szerzünk sebeket a lelkünkre is, de ha elfogy belőlünk az erő, akkor az Élet azért küld kapaszkodókat. És köszönöm, hogy Bene van nekem.
Rengeteget csalódtam az elmúlt másfél évben. A barátságban, a munkában, magamban, az ideáimban... Fájnak és nem tettem magam túl semmin még, de szeretném. Hinni akarok újra, erőt érezni magamban és törni előre. A Lady Gagás videóban megpillantottam azt, amit én is csináltam: nem volt életbevágó, hogy könyvem legyen, de sok éve a terveim közt szerepelt, és ugyanúgy mindent a kezemben akartam tartani, mint Gaga, a könyv külső megjelenésétől kezdve a tördelésen át a pontos szövegig cenzúra nélkül. Ugyanakkor rájöttem, mitől riadtam vissza. Azt tudtam, hogy féltem, csak nem volt teljesen tiszta, hogy mitől. Nem érzem úgy, hogy az tudok lenni, ami amellett, hogy ez az, amire valahogy mégis vágyom, lehetnék. Nem vagyok biztos magamban, nem vagyok biztos abban, hogy képes lennék inspirálni, ösztönözni az embereket. Pedig ez fontos és amikor Nana azt mondta, hogy inspirálom őt, az nekem egy elmondhatatlanul jelentős dolog volt az életemben.
Új kedvenc, hála Timinek és ez most illik is:
Ott tartok, hogy minden, de tényleg minden fáraszt.
Egyetemen/fősulin gondolkodom, de úgy látom, felesleges belevágni, mert bár egy magasabb fizetési kategóriába tesz, lesz nyelvvizsgám és elmondhatom magamról, hogy ezt is megcsináltam, nincs hozzá erőm, nem reális most a nyakamba venni ezt, mert belebukom, ugyanúgy nem tudom teljes beleéléssel és odaadással csinálni, ahogy semmit mostanában.
A lakás is fut, ami annak is köszönhető, hogy kevés az elpakolásra alkalmas hely, de annak jobban, hogy elhagytam magam. Erőt vett rajtam az, hogy ha nem tudom minőségire megcsinálni, márpedig nem tudom, mert nincs hozzá türelmem és nem tudok bele annyi energiát fektetni, amennyit megkövetel, akkor nem csinálom sehogy. Ennek eredményeképp néha van egy kis változás, javulás, de alapvetően egyre rosszabb a helyzet, ami amúgy dühít, mert a saját magammal támasztott követelménynek nem tudok megfelelni, a magam számára kitűzött feladatokat nem bírom végrehajtani és nem funkcionál úgy semmi, ahogy kellene neki. De nincs erőm erre.
Keresem azt, amit tanulnom kellene, ám olvasni nem bírok, annyira fáradt vagyok. Tudom, hogy kellene olvasnom, de érdektelenné váltam, még amire kíváncsi vagyok, sem érdekel annyira, hogy komolyan törődjek vele, ez pedig rohadtul ijesztő, hiszen engem legjobban az emberek és az élmények érdekeltek. Imádom a pszichológiát, amíg irodás voltam, különféle feladatokat tűztem magam elé, amivel javíthattam a helyzeteken, csomó kis eredményem volt, de ezek elhalványultak, pedig melyik ember csinálta volna utánam, hogy egy olyan embert kezessé tesz, mint amilyen az a pasi volt, aki másfél hetesen panaszt akart írni ellenem rajtam kívülálló okok miatt. De ugyanez pepitában annak a nőnek a helyre rakása is, aki úgyszintén mumusa volt a bíróságnak, én meg az első alkalommal olyan remekül elbántam vele, hogy utána feljövet a fénymásolóból megdicsérték azt, aki végre helyre tette a fejét. Érzékem van ezekhez és teljesen elfelejtettem igazából értékelni magam. Volt némi büszkeségérzés, meg nekem ez fontos volt, de most jöttem rá, hogy ezek a kicsi sikerek az mutatják számomra, hogy még nem veszett ki belőlem minden és ha valamit akarok, akkor az ég leszakadhat, megcsinálom és minőségire csinálom meg.
Néztem tegnap egy videót Lady Gagáról. Tudni kell, hogy én őt, mint embert nem szerettem és unszimpatikusnak találtam, közönségesnek tartottam, mivel állandóan meztelenkedik, nekem pedig a fizikai dolgok nem bírnak nagy értékkel, nem tudom becsülni azt, aki a testével kereskedve jut előbbre, mivel számomra nem érték az ilyesmi. Ezt a nőt viszont milliók szeretik és valamit jól csinál, mert a dalaira én is rákattantam, a slágerlistákról való lekerülésük után is meg-meghallgatom. A klipjeit nem ismerem, általában rádióban hallok egy számot, ami megtetszik, aztán elindítom a YouTube-on és írok mellette, vagy valami, a munkásságát nagyon nem ismertem, néhány infóm volt róla, de mivel Lady Gaga nekem nem jött be, igazán nem érdekelt. Na, tegnap egy 55 perces, vele készült riportot néztem meg. Ez a konkrét szemléletváltás, ami következett. Azt láttam, hogy ennek a nőnek tehetsége van, amit a világ sokáig nem ismert el és ettől szerencsétlennek látszott, pedig nem volt az. Egy karakán, céltudatos, erős nő, aki azt csinálja, amit én is akartam: mindent a kezében tartva tör előre, kiáll azért, amiben hisz, inspirálja az embereket. De komolyan! Azt hittem róla, azért a melegeket tűzte ki, mert ők egy olyan célközönség, akiket még más nem támadott be, de nem, egyáltalán nem megvezeti ezt a közösséget, ő komolyan gondolja, hogy joguk van teljes értékű, boldog életet élni és ezért tesz. Nem tudom idézni, amit Obamának üzent egy felszólalásában, arra emlékszem, hogy elismerő érzéseket váltott ki belőlem és azt éreztem: ez igen, ezt akarom én is üzenni és csinálni. Kiderült számomra, hogy ez a nő csomó olyasmit csinál, ami nekem fontos, azokat az értékeket képviseli, amik nekem is értékesek és megláttam benne azt, amire én nem voltam hajlandó: a feltűnőségével csak figyelmet akar, hogy képviselhesse mindazt, ami benne van. Én is voltam feltűnő, lázadó, bizarr, groteszk, kipróbáltam és megcsináltam olyan dolgokat, amiket ma nem vállalnék be, mert látom azt, hogy amit csináltam, nem volt teljesen jó, de akkor tökéletesen az volt, aminek lennie kellett, illett az akkori önmagamhoz.
Fejlődtem, méghozzá sokat, csak van bennem egy elégedetlenség, hogy juthattam volna feljebb, tovább, előrébb és emiatt nem értékeltem azt, ami már megvan, amiért megküzdöttem, amit megszereztem. Elvesztettem valamit és pont ezt: magamat. Nem jelentett semmit, nem volt értéke és zsupsz, eltűnt. Nem foglalkoztam vele, a hiánya nem is hatott meg, de mégis bántott, dühített, kerestem a kiutat, a menekülőt, a kapaszkodót, bármit, ami kiránt ebből. Sok idő telt el, mire eljutottam oda, hogy egyre jobban nem bírom és tudom, hogy ez még bőven nem a gödör alja, de most érzem is azt, hogy nem kell a legaljáig süllyednem, hogy végre elinduljon felfele valami.
Ma hazajöttem három megírt ítélet után, úgy, hogy megint egy olyan részt írunk a csajokkal, amit tökre vártam, amihez ihletem van és amiből még jön ihletem - bár ez inkább ötlet az igazi IHLETHEZ képest, ami elhagyott -, úgy, hogy dög fáradt voltam, hogy azt éreztem, a hétvége két naposan is kevés lett volna, de így, hogy csak egy napos volt, mintha nem is lett volna és nem is csináltam semmi jelentőset, aztán másfél-két óra múlva írtam Timinek, hogy nem bírom tovább, lefekszem aludni. És aludtam, mint a bunda, olyan jól, amilyen jól az elmúlt időszakban ritkán. Bene persze felébresztett tíz tájt egy telefonnal, hogy jön haza, ettől pedig megborult bennem a bili, ráadásul rájött, mi az a három életre szóló lecke, amit nekem meg kéne tanulnom, hogy végre legyen valami az álmaimból, és beszélni akart róla. Kiderült, hogy ezt a három leckét én is tudom, hogy tudom azt, hova zuhanhatok, mi várhat rám, konkrétan mindent tudok. Nem a tudás hiánya okozza nekem azt, hogy nem haladok, nem fejlődöm rendes ütemben, nem török előre, hanem az, hogy elfáradtam. Sőt, igazából nem csak ez vagy nem ez.
Beszélni akartam. Beszélni magamról, a bajaimról, a gondolataimról, de a blogot nem akartam teleszemetelni, a barátokat nem akartam leterhelni, nem akartam magamra vonni a figyelmet, nem akartam segítséget kérni. Nem csak büszkeségből, hanem mert tudom, hogy most mindenki azt érzi, hogy ez az egész élet egy nagy kalap szart sem ér, mert ez egy ilyen időszak és emellé nem akartam még én is ráhányni a panaszkodásom. És akkor jön Bene, nem hagyja magát lerázni, csak mondja és mondja és nem törődik azzal, hogy már megint dühít, hogy nem hagy írni, nem törődik azzal, hogy kezdek kiakadni, az se érdekli, hogy fáradt vagyok, nem áll le, csak mondja és mondja... és megtört a jég. Elkezdtem sírni és én is mondani. Nem tudom, mit nem volt fontos, a lényeg a sírás volt és Bene megpróbált azzal foglalkozni, amit mondtam, aztán közöltem vele, hogy fáradt vagyok, felébresztett, most ne azzal törődjön, amit mondtam, hagyja rám, a lényeg csak most jön. És jött. Beszéltem vagy két órát, a végén ő már bealudt, pedig fontos dolgokat mondtam, de nem haragszom rá, nem tudok, amikor újra érzem az Isteni szikrát, az erő csíráját. Annyira hiányzott ez az érzés! Le akartam feküdni aludni, hogy tök jó, kicsit álmodozom még, aztán folytatom a pihenést, de aztán arra jutottam, hogy nem, bakker, végre valami értelmeset, fontosat és lényegeset írhatok le a blogomba és ezt meg kell tennem akkor is, ha éjjel egy van és holnap még meg kell írnom egy ítéletet és fáradt leszek. Ezt meg kell írnom és igenis fontos az, hogy nem mindig vagyok toppon, elfáradok, hisztis tudok lenni, mert ettől vagyok ember, a fenébe is! Lehet, hogy nem valami frankó a nyavalygásomat olvasni, de nekem segít leírni és ami fontosabb: egyszer, ha visszanézem, vagy ha valaki olvassa, az fog remélhetőleg lejönni, hogy bakker, ezen is túlvagyok és ember maradtam. Kibírtam, átvészeltem, túljutottam rajta, a szarból is profitáltam.
Minden mese arról szól, hogy a királyfi vagy szegénylegény milyen megpróbáltatásokon megy keresztül, mire elnyeri méltó jutalmát és a királylány szerelmét. Aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak, pedig az igazi sztori csak ekkor kezdődik! Tudjuk azt, hogy hogyan kell boldogan élni? Egyáltalán azt, hogy mi tesz minket boldoggá? Tudjuk? Tényleg tudjuk? Egy nagy frászt, ábrándjaink vannak róla! Majd ha ez lesz, majd ha az lesz, ha ezt megszerzem... Mindig kötjük valamihez, pedig ez baromság, én most elmondhatatlanul boldog vagyok, pedig tulajdonképpen az életem egy része romokban hever, az álmaim felé konkrétan egész évben ha hármat léptem, lehet, hogy sokat mondtam, és a többi. Mégis élvezem és ez nem valami mazochista élvezet, nem a kínlódást élvezem magát, hanem azt, hogy még ekkor is képes vagyok kívülről rápillantani magam és kis segítséggel rájönni, hogy képes vagyok előre menni.
Elvesztettem a hitem magamban és így nem maradt mit közvetíteni. Elvesztettem azt, ami erőt adott, lendületbe hozott, amitől képes voltam írni. Elvesztettem azt, ami miatt úgy éreztem, hogy jó élni. Elvesztettem azt, ami miatt jó barátnak gondoltam magam és ami miatt annak is éreztek. Nem, bakker, nagyon nem voltam jó barát az elmúlt hónapokban! Láttam, hogy Nana ül a szószban és ugyan tettem neki többször is ajánlást, célzást, hogy beszélgethetnénk, de nem fogadta el, nem lett belőle semmi, mert valószínűleg úgy érezte, nem vagyok elég jó, és ez nem az ő izéje, hanem az én hibám, mert tényleg nem voltam elég jó, elég türelmes, elég erős, eléggé toppon. Most se vagyok, tévedés, ha úgy fest, hogy igen, mert nem, csak végre megpillantottam a kurva nagy ködben, ami elém ült az utat és ez feldobott és most lendületbe vagyok, hogy megkeressem és ha tapogatva is a kavicsait, de menjek rajta kifele ebből a semmilyen és halott világból, amibe a köd sodort, de még ugyanúgy visszaeshetek, ugyanúgy folytatódhat a zuhanás és ugyanúgy ellepheti a köd az agyam, elveszhetek és folytathatom, amit eddig. De legalább tudatosodott bennem, hogy mi a baj, mert eddig erről is csak halvány fogalmaim voltak.
Az a baj, hogy kimerültem. Annyira, hogy nem érdekelt semmi, nem tudtam élvezni túl sok mindent. A szerepjátékot igen, de nagyon kevés dolgot tudnék felsorolni emellett. És ez baj. Nagyon nagy baj, ha már örülni vagy szomorúnak lenni se tudsz.
Persze azért próbálkoztam, elkezdtem olvasni egy magát Noriakinak nevező személy blogját, aki lánynak született, de elindult a másik úton, átváltozik. Elnézést, ha hülyén fogalmazok ezzel kapcsolatban, számomra ez nagyon érdekes dolog, amiről kevés az ismeretem, igyekszem óvatosan fogalmazni, mert nem akarok véletlenül se sértő vagy bántó lenni. Nekem ez egyfajta misztikum, amit meg szeretnék ismerni, főleg, mivel tinédzser koromtól kezdve határozottan arra vágytam, hogy fiú lehessek, nem tudtam azonosulni a nememmel. Tudom, mi lett volna belőle, tudom, hogy én ebben az életemben semmilyen módon nem kaptam volna meg azt, amire vágytam, hiszen nekem attól akkor elvágták az utat, mikor a második kromoszómám X lett. De komolyan. Ugyanaz maradtam volna, ha átszabatom és átalakíttatom magam és az életem, mint aki vagyok és ugyanúgy nem tudtam volna azonosulni a testemmel, ahogy anno. Magammal volt bajom és ez még tíz év után is megvan, csak már nem annyira élesen, durván, állandóan. Most spec nem vagyok kibékülve a frizurámmal és a hajszínemmel, több ruhára vágyom, meg hosszabb körmökre, de mindegy. Megvannak azok a dolgok, amiket utálok és amiket imádok a női létben. Ez az, amit látok Noriakin. Sok dologban magamra ismertem benne, sokban pedig egyáltalán nem. Lady Gaga sem lett sokkal szimpatikusabb számomra, tetszik, amit csinál, elismerem a munkásságát és örülök, hogy van, de hogy jelenleg nem tudnék jó szívvel leülni vele beszélgetni, az tuti. Valszeg még bennem vannak korlátok, de dolgozom rajtuk és le fogom dönteni őket.
Engem most nagyon érdekel a többi nem. Időszakosan van ilyen, hogy van egy téma, ami megfog, elkezd érdekelni és nekiállok olvasni, kutatni, ismereteket szerezni. Az első ilyen a yaoi volt, aztán jöttek sorra a szexusok, szexuális viselkedés, szexuális orientációk, vágyak, formák, szóval eltelt pár év úgy, hogy olvastam, néztem, figyeltem és pakoltam helyre magamban a dolgokat, gondolkodtam, írtam róla, alkottam meg a véleményem, kerestem meg benne magam, azt, hogy tulajdonképpen miért is foglalkoztat ez engem és így szép lassan rájöttem, hogy mindig az ilyen nagy érdeklődésem két okból fontos: 1.) mivel slasher vagyok, azért nem árt bizonyos ismereteket megszereznem, főleg, mivel reál világban szeretek írni, 2.) mindig van valami hiányzó elem az életemből, ami megvan abban, ami épp érdekel. Nos egy ideje a kétnemű, nemváltó emberek érdekelnek.
Én úgy vélem - talán így a leghelyesebb kijelenteni -, hogy minden emberben van férfias és nőies rész. Van, akiben egyik vagy másik több, van, akiben egyenlő, van, akiben az egyik a másiknak az alárendeltje, de mindkét energia megvan egy emberben, enélkül valószínűleg nem tudnánk létezni. Hogy akkor minek a másik ember? Azért, mert félnek születünk. Megteremthetjük magunknak a tökéletest egy álomvilágban, de szükségünk van rá fizikálisan is. Arra, hogy velünk legyen, arra, hogy amikor valamit nem akarunk, is rágja a fülünket és arra, hogy fizikai kapcsolatunk legyen azzal az emberrel, aki kiegészít minket. Csakhogy nagyon kevesen találjuk meg ezt az embert. Ideákat és fellángolásokat kergetünk ahelyett, hogy végiggondolnánk, igazából mire van szükségünk, mit várunk el a másik embertől, mi mit tudunk beleadni egy kapcsolatba. Tök fontos kérdés, de én se gondoltam anno nagyon végig, csak ott nyűglődtem, hogy ez a fiú tök aranyos, valahogy nagyon megszerettem, nem tudom elengedni a kezét és hiába néz ki úgy, mint egy pulikutya, amit kifejezetten nemszeretek, ott a csírája benne mindannak, amire szükségem van, amilyennek én elképzeltem azt a férfit, aki mellett tökéletes lehetek. És ez így is van, öt év után is ő az egyetlen, aki kiegészít, pont annyira férfias és nőies, hogy nekem az jó legyen. Ha hisztis és nyüszög, azt nem bírom, de a saját hisztizésemet se bírom elviselni, szóval ez nem nagy kunszt, ellenben nagyon erős és állhatatos, mégse annyira, hogy azt durvának, soknak érezzem. Sokat harcolok vele, mivel ő egy harcos típus, én meg a békét nem igazán tapasztaltam meg az életem során, de ez nem olyasmi, mint mikor az emberek egymásnak esnek és fú meg hú. Van olyan is, mégis együtt vagyunk, mert szeretjük egymást akkor is, amikor haragszunk épp a másikra.
Évek óta úgy gondolom, beszélnünk kell dolgokról. Hogy probléma az, hogy vannak tabuk, mert bajt csinálnak. A legegyszerűbb példa az, hogy a fiatal lánynak nem beszélünk a szexről, mert az nem való, aztán lecsap rá egy idősebb faszi, megdugja és a lánynak ott marad a trauma, mert nem tudja feldolgozni, ami történt vele. Utólag már hiába beszél vele akárki, egy egy-másfél órás beszélgetés kimaradása évekig tartó önmarcangolós küzdelmet eredményez önmagával, s rohadt nehéz helyre tenni mindent, amikor mindenről megvan, hogy mi jó és mi rossz, mi helyes és mi helytelen, ki vannak alakulva a bélyegformák, a határok és mindjárt rásütik az emberre, ha felmerül a gyanú, hogy.
Nem. Attól, mert valaki nő, attól, mert lolita, attól mert akármilyen jelzőt idetehetünk, még beszélhet nyíltan, őszintén és kell is, méghozzá tabuk nélkül. Minden ember szembe kerül olyasmivel, amiről nem beszéltek vele. Nálunk otthon anno nem volt téma a politika és a pénzügyek, a szexről meg Anyu beszélt, de nem volt felkészülve, hogy mit mondjon és sok olyasmit sikerült, aminek a kijavításán keményen hat-hét-nyolc éve dolgozom több-kevesebb sikerrel. Nem az ő hibája, akkor arra volt képes és én úgy tekintek erre az egészre, hogy az a feladatom, hogy megtanuljam helyén kezelni mindezt, lehántsam az akkori sértett, sebzett, keserű háncsot a tanácsairól és a tiszta szándékot lássam. Csakhogy ezek rám hatottak és megsebeztek. Minden, amiről nem beszélünk, ugyanilyen sebeket okozhat az emberen és okoz is. A tapasztalás jó és rossz is, katarzis. Az új ismeretlen, az ismeretlen pedig félelmetes, és ahhoz, hogy valamitől az ember ne féljen, fel kell rá készülnie. Persze nem lehet mindenre és hiába készül fel valaki, attól az új még új marad, de a tapasztalást legalább helyén tudja kezelni.
Én azt látom, hogy rengeteg a sebzett ember, akik nem beszélnek és nem is beszélhetnek. Hogy a bélyegek miatt nem tudunk egyről a kettőre jutni, mert megtanultuk, hogy mi jó és mi rossz. Legalábbis nekem komoly problémáim vannak ezzel. Én nem tudom függetleníteni magam attól, hogy kaptam egy világképet és ahhoz próbálok alkalmazkodni, idomulni. Nekem rohadtul nehéz nyitni, tapasztalatot szerezni, tele vagyok félelemmel, frusztrációval és gátlásokkal. Lehet, hogy nem szembetűnő, de ügyes szerepjátékos és színész vagyok. Ez az, amit felismertem jóval később, hogy az utam elterelődött a nemváltás felé vezető irányból - hogy tök mindegy, milyen a testem, mi vesz körbe, én ugyanolyan maradok. Hiába vágyom egyetemre az ott átélhető tapasztalatok miatt, pontosan tudom, hogy félnék és az értékrendem sem változna. Nem áltatom magam azzal, hogy ha egyetemre mentem volna, koleszos lettem volna, más lennék, mert nem, kihagytam volna a legtöbb lehetőséget, ami megváltoztat és utólag még jobban bánnám. Meg tulajdonképpen kaptam lehetőségeket és kapok is, hogy számomra elfogadható módon, emészthető intenzitással megkapjam azokat is.
Változom és változtam, keresem a jót, próbálom mindenben megtalálni. Nem vagyok jobb azzal, hogy optimista vagyok, ez csak egy lehetőség a jobb életre, mert ha keresed a jót, megtalálhatod. Nem biztos, hogy megtalálod, de az esélye több, mintha nem keresnéd - realista - vagy elutasítanád - pesszimista.
Le akartam írni ma mindent őszintén, ami jött. Azt, hogy az életnek vannak árnyoldalai, hasalunk el és nyaljuk fel a murvát, szerzünk sebeket a lelkünkre is, de ha elfogy belőlünk az erő, akkor az Élet azért küld kapaszkodókat. És köszönöm, hogy Bene van nekem.
Rengeteget csalódtam az elmúlt másfél évben. A barátságban, a munkában, magamban, az ideáimban... Fájnak és nem tettem magam túl semmin még, de szeretném. Hinni akarok újra, erőt érezni magamban és törni előre. A Lady Gagás videóban megpillantottam azt, amit én is csináltam: nem volt életbevágó, hogy könyvem legyen, de sok éve a terveim közt szerepelt, és ugyanúgy mindent a kezemben akartam tartani, mint Gaga, a könyv külső megjelenésétől kezdve a tördelésen át a pontos szövegig cenzúra nélkül. Ugyanakkor rájöttem, mitől riadtam vissza. Azt tudtam, hogy féltem, csak nem volt teljesen tiszta, hogy mitől. Nem érzem úgy, hogy az tudok lenni, ami amellett, hogy ez az, amire valahogy mégis vágyom, lehetnék. Nem vagyok biztos magamban, nem vagyok biztos abban, hogy képes lennék inspirálni, ösztönözni az embereket. Pedig ez fontos és amikor Nana azt mondta, hogy inspirálom őt, az nekem egy elmondhatatlanul jelentős dolog volt az életemben.
Új kedvenc, hála Timinek és ez most illik is:
Nap beszólása
Fél órája biztos, hogy nem engednek el minket kettőkor se, négyig maradhatunk a fenekünkön. Kérdeztem én tegnap az illetékest, hogy mit lehet tudni a holnapról, főleg, mivel tudjuk, hogy van nyolc nap szabim, de ő persze semmit se tudott. Na mindegy, legalább lesz ítélet kész, csak na, azért ez alattomos, sunyi dolog szerintem. Kolléganőm meg ilyet szólt be: "Hogy szakadna rájuk a vécéajtó!" Úgy röhögtem... X"D
Nicoval megbeszéltük, szent a béke, emiatt már nyugodt vagyok. Közben hívott Bene, s most már úgy érzem, komolyan rá kell feküdnünk a problémára, mert nem lesz ez így jó, ezért írtam Gergőnek, hogy találjunk ki valamit, mert nem szeretném, ha úgy járnánk, mint korábban, nincs szükségünk még egy olyan emberre és főleg nem szeretném, ha ez egy barátunkból válna. Remélem, össze tudunk ülni és Rajmondnak igaza van, vezetőt kell választanunk, mert tízen nem tudunk vezetni, hisz tízen tízfelé...
Nicoval megbeszéltük, szent a béke, emiatt már nyugodt vagyok. Közben hívott Bene, s most már úgy érzem, komolyan rá kell feküdnünk a problémára, mert nem lesz ez így jó, ezért írtam Gergőnek, hogy találjunk ki valamit, mert nem szeretném, ha úgy járnánk, mint korábban, nincs szükségünk még egy olyan emberre és főleg nem szeretném, ha ez egy barátunkból válna. Remélem, össze tudunk ülni és Rajmondnak igaza van, vezetőt kell választanunk, mert tízen nem tudunk vezetni, hisz tízen tízfelé...
Mégis lekiszemetest csinálok a blogomból
Régen írtam és most is rinyálni jöttem. Semmivel se nagyon jutok egyről a kettőre, ami kezd elég komolyan frusztrálttá és feszültté tenni. Tegnap elfelejtettem, hogy cp megbeszélés van a klubban, otthonról kellett visszabumliznom a helyre. Tudtam, hogy a megbeszélésnek részemről nem sok értelme lesz, de hát elmentem. Volt lent Zöld, ő tartotta gyakorlatilag a megbeszélést, aminek nagyon örültem, bírom a fejét annak a srácnak. =) Volt lent Rajmond is, helyre pakolt pár fejet, amire szüksége volt a csapatnak, mi meg Gergővel átbeszéltünk pár dolgot mind a csapat, mind a klub, mind a magánélet és mind az országgal, világgal kapcsolatos dolgokkal kapcsolatosan. Konkrétan majdnem lekéstük az utolsó hazavivő trolit, annyira belemerültünk, s Bene és Zöld is elvolt. =)
Pink új száma, amit a rádióban nyomnak, tök jóra sikerült, bár először idegennek éreztem őhozzá, de most, kábé harmadik hallásra megszerettem. ^^ Illik is most a hangulatomhoz, bár a szövegét még nem néztem meg, de ami késik... =)
Melóból vagyok, ezért kicsit sietek, nem térek most ki sok mindenre, azt majd később. Mivel nyolc napom van, fogok kivenni szabit, csak most nem tehettem meg, mert ítéleteket kell írnom... Lenyakaz a bíróm, ha nem lesz meg mind a négy záros határidőn belül... ^^;;
Újabban munkahelyen belekötnek, hogy a zártan kezelt vétívet hogy írom meg (most már úgy, ahogy itt szokás, hiába hülyeség így), meg hogy írok a borítékra és vétívre (egy kukac a szó végi i-m és ezt kifogásolták), aztán ami halálosan idegesít, hogy sorállás van a nyomtatóknál, mivel az egész folyosóra van kettő és az egyik időnként bekrepál, a gépek lassúak, az alapprogramok alig működnek, folyton fagy a gép és a rendszer, amivel egyszerűen nem tudok együtt dolgozni, én elvárom, hogy az alapok meglegyenek és a baromkodás idegesít. Két kolléganőm kábé levegőnek néz azóta is, amivel semmi bajom, elvagyok, bár nem szívesen kérdezek tőlük semmit, ráadásul irodára csak úgy tudok lemenni, hogy régi-új kolléganő fontoskodik, meg feltűnési viszketegsége van, amit ha ezt sokáig folytatja, fel fogom hívni a figyelmét és megkérem, hogy változtasson, mert nekem nem pálya, hogy nem tudok megbeszélni senkivel semmit, mert neki szerepelnie kell.
Sok bennem a keserűség, csalódottság aput illetően, meg még mindig a Sango-problémán vagyok ki. Egyik ügyben sem léptem semerre, sem előre, sem hátra, mert nem tudtam magam elhelyezni, nem tudom, mit kéne csinálni. A homokba dugom a fejem is egy megoldás, csak nem tudom, mennyire jó, az meg, hogy a fejükre olvasom a sirámjaimat, megint értelmetlen. Persze valahol el kell kezdeni, s ezt Nicoval kezdtem ma, mikor tett egy megjegyzést Timi karakterével kapcsolatban. Bedurrant a fejem, hogy rivalizál és/vagy féltékenykedik, és megírtam neki, hogy részemről mi merre hány méter. Nekem a barátság osztatlan, én két olyan ember barátja simán tudok lenni, akik szóba sem állnak egymással, nem ismerik akár egymást, anno egy nagy baráti közösséget hoztam így össze, hogy az itt-ott neten megismert embereket egymással összeismertettem és frankó volt, szerettük mind. Szétestünk, mert távolság, suli és munka nem úgy hozta, hogy együtt tudjunk maradni, de 99%-kal ma is bármikor nagyon jó beszélgetéseket tudunk csapni. Nem igazán emlékszem olyanra, hogy egyik féltékeny volt a másikra vagy rivalizált volna, az utóbbi idő terméke ez, részemről Taly és Kiba felé jelent meg, amiből az lett, hogy Kibával nem is beszélünk, mert sztahanovista lett, csak a munkáról tud beszélni, Talyval újra kell építenem magamban dolgokat. Valamit mókoltak ők is ketten, volt egy nagyon együtt levős időszakuk, amiből én kimaradtam és az nekem nagyon nem volt jó, de most kábé mindhárman külön vagyunk.
Nos... én ezt a Nico-Timi-Mao-én négyest úgy látom, hogy elég rosszul sült el. Mindhármukat szeretem, de a kölyökkel x hónapja nem beszélek, mert nem akarok neki segíteni építeni az álomvilágát. Megvan a sajátom, látom a buktatóit, a lányokkal van egy álomvilágfélénk, amiről bőszen írunk immár több, mint egy éve, ez bőven elég nekem. Ők barátnők voltak, jött Mao és nekem halvány lilám sincs, mi történt, de olyan kavarodások voltak, hogy az égbekiáltó, most meg a két lány nem is beszél egymással, ami nekem Nico felől nagyon kellemetlen időnként, mert ugye kapok megjegyzéseket, burkolt mondatokat, az ő érzései erősen kihatnak a karakterei viselkedésére és nehéz összehozni, hogy egy jelenetben, de akár egy docban is eredményesen írni tudjunk, nekem ez meg így nem pálya. Én nem akarok rivalizálást, féltékenykedést sem az életben, sem az írásban, több olyan jelenetet terveztem, ahol mindkét lányra szükségem van és nem tudom megírni, mert Nico úgy áll hozzá, ahogy és nem azt mondom, hogy nem értem meg az álláspontját, csak most már tájékoztatnom kellett, hogy amennyiben megpróbál kisajátítani, a játszmái trófeájává tenni, nem rendezi magában a viszonyunkat, kiöli belőlem az íráskedvet. Gergőtől amúgy is kaptam tegnap éjjel egy nagy lecseszést, mert már három hónapja le kellett volna adnom kéziratot. Tök igaza volt és nem azért éreztem magam rosszul, mert lecseszett, hanem mert még csak egy érvem sem volt arra azon túl, hogy a lányokkal irkáltam, hogy miért nem vagyok kész már vele és írom a következő regényem. Kszasza is ilyen ügyben keresett meg, újra akarja éleszteni a honlapom, ami baromi sok bétamunkát jelent részemről, stb. Gyakorlatilag egyáltalán nem vagyok köteles velük írogatni, csak szeretem ezt csinálni, szeretek közben velük beszélgetni, amit Timivel jobban tudok megtenni, mivel ő beavat dolgokba, mesél, kérdez. Én nem kérdezősködöm, csak ha valamivel célom van. Érdekel a másik ember, de nem akarom a személyes szféráit sérteni, belemászni a lelkébe, letámadni.
Kicsit bedurrant a fejem, mert Niconak is van érzéke az íráshoz és velem lopja a napot kábé, mikor neki is vannak asztalfiókban fekvő regényei, amiket írhatna rendesen és dobhatná piacra, mert ideje szétrobbantanunk néhány betokosodott, közhellyé vált, sablonos trendet, valami újjal előrukkolnunk, átmozgatnunk a piac energiáit. Timivel más a helyzet, jól ír, de őt társszerzőnek tudom elképzelni, mint önálló írónak, az egyetemi tanulmányai és abból következő előrelépései neki fontosabbak az írásnál, ami nagyon jó, én támogatom abszolút abban, hogy ezt csinálja, mert szereti, mert úgy érzem, ő ezzel jó helyen van.
Pfhh... És ez még csak a fele vagy a negyede volt annak, ami bennem van, annak is a finomított, cenzúrázott változata. Oo'
Ez az október egy rettentően ramaty hónap, de komolyan.
Pink új száma, amit a rádióban nyomnak, tök jóra sikerült, bár először idegennek éreztem őhozzá, de most, kábé harmadik hallásra megszerettem. ^^ Illik is most a hangulatomhoz, bár a szövegét még nem néztem meg, de ami késik... =)
Melóból vagyok, ezért kicsit sietek, nem térek most ki sok mindenre, azt majd később. Mivel nyolc napom van, fogok kivenni szabit, csak most nem tehettem meg, mert ítéleteket kell írnom... Lenyakaz a bíróm, ha nem lesz meg mind a négy záros határidőn belül... ^^;;
Újabban munkahelyen belekötnek, hogy a zártan kezelt vétívet hogy írom meg (most már úgy, ahogy itt szokás, hiába hülyeség így), meg hogy írok a borítékra és vétívre (egy kukac a szó végi i-m és ezt kifogásolták), aztán ami halálosan idegesít, hogy sorállás van a nyomtatóknál, mivel az egész folyosóra van kettő és az egyik időnként bekrepál, a gépek lassúak, az alapprogramok alig működnek, folyton fagy a gép és a rendszer, amivel egyszerűen nem tudok együtt dolgozni, én elvárom, hogy az alapok meglegyenek és a baromkodás idegesít. Két kolléganőm kábé levegőnek néz azóta is, amivel semmi bajom, elvagyok, bár nem szívesen kérdezek tőlük semmit, ráadásul irodára csak úgy tudok lemenni, hogy régi-új kolléganő fontoskodik, meg feltűnési viszketegsége van, amit ha ezt sokáig folytatja, fel fogom hívni a figyelmét és megkérem, hogy változtasson, mert nekem nem pálya, hogy nem tudok megbeszélni senkivel semmit, mert neki szerepelnie kell.
Sok bennem a keserűség, csalódottság aput illetően, meg még mindig a Sango-problémán vagyok ki. Egyik ügyben sem léptem semerre, sem előre, sem hátra, mert nem tudtam magam elhelyezni, nem tudom, mit kéne csinálni. A homokba dugom a fejem is egy megoldás, csak nem tudom, mennyire jó, az meg, hogy a fejükre olvasom a sirámjaimat, megint értelmetlen. Persze valahol el kell kezdeni, s ezt Nicoval kezdtem ma, mikor tett egy megjegyzést Timi karakterével kapcsolatban. Bedurrant a fejem, hogy rivalizál és/vagy féltékenykedik, és megírtam neki, hogy részemről mi merre hány méter. Nekem a barátság osztatlan, én két olyan ember barátja simán tudok lenni, akik szóba sem állnak egymással, nem ismerik akár egymást, anno egy nagy baráti közösséget hoztam így össze, hogy az itt-ott neten megismert embereket egymással összeismertettem és frankó volt, szerettük mind. Szétestünk, mert távolság, suli és munka nem úgy hozta, hogy együtt tudjunk maradni, de 99%-kal ma is bármikor nagyon jó beszélgetéseket tudunk csapni. Nem igazán emlékszem olyanra, hogy egyik féltékeny volt a másikra vagy rivalizált volna, az utóbbi idő terméke ez, részemről Taly és Kiba felé jelent meg, amiből az lett, hogy Kibával nem is beszélünk, mert sztahanovista lett, csak a munkáról tud beszélni, Talyval újra kell építenem magamban dolgokat. Valamit mókoltak ők is ketten, volt egy nagyon együtt levős időszakuk, amiből én kimaradtam és az nekem nagyon nem volt jó, de most kábé mindhárman külön vagyunk.
Nos... én ezt a Nico-Timi-Mao-én négyest úgy látom, hogy elég rosszul sült el. Mindhármukat szeretem, de a kölyökkel x hónapja nem beszélek, mert nem akarok neki segíteni építeni az álomvilágát. Megvan a sajátom, látom a buktatóit, a lányokkal van egy álomvilágfélénk, amiről bőszen írunk immár több, mint egy éve, ez bőven elég nekem. Ők barátnők voltak, jött Mao és nekem halvány lilám sincs, mi történt, de olyan kavarodások voltak, hogy az égbekiáltó, most meg a két lány nem is beszél egymással, ami nekem Nico felől nagyon kellemetlen időnként, mert ugye kapok megjegyzéseket, burkolt mondatokat, az ő érzései erősen kihatnak a karakterei viselkedésére és nehéz összehozni, hogy egy jelenetben, de akár egy docban is eredményesen írni tudjunk, nekem ez meg így nem pálya. Én nem akarok rivalizálást, féltékenykedést sem az életben, sem az írásban, több olyan jelenetet terveztem, ahol mindkét lányra szükségem van és nem tudom megírni, mert Nico úgy áll hozzá, ahogy és nem azt mondom, hogy nem értem meg az álláspontját, csak most már tájékoztatnom kellett, hogy amennyiben megpróbál kisajátítani, a játszmái trófeájává tenni, nem rendezi magában a viszonyunkat, kiöli belőlem az íráskedvet. Gergőtől amúgy is kaptam tegnap éjjel egy nagy lecseszést, mert már három hónapja le kellett volna adnom kéziratot. Tök igaza volt és nem azért éreztem magam rosszul, mert lecseszett, hanem mert még csak egy érvem sem volt arra azon túl, hogy a lányokkal irkáltam, hogy miért nem vagyok kész már vele és írom a következő regényem. Kszasza is ilyen ügyben keresett meg, újra akarja éleszteni a honlapom, ami baromi sok bétamunkát jelent részemről, stb. Gyakorlatilag egyáltalán nem vagyok köteles velük írogatni, csak szeretem ezt csinálni, szeretek közben velük beszélgetni, amit Timivel jobban tudok megtenni, mivel ő beavat dolgokba, mesél, kérdez. Én nem kérdezősködöm, csak ha valamivel célom van. Érdekel a másik ember, de nem akarom a személyes szféráit sérteni, belemászni a lelkébe, letámadni.
Kicsit bedurrant a fejem, mert Niconak is van érzéke az íráshoz és velem lopja a napot kábé, mikor neki is vannak asztalfiókban fekvő regényei, amiket írhatna rendesen és dobhatná piacra, mert ideje szétrobbantanunk néhány betokosodott, közhellyé vált, sablonos trendet, valami újjal előrukkolnunk, átmozgatnunk a piac energiáit. Timivel más a helyzet, jól ír, de őt társszerzőnek tudom elképzelni, mint önálló írónak, az egyetemi tanulmányai és abból következő előrelépései neki fontosabbak az írásnál, ami nagyon jó, én támogatom abszolút abban, hogy ezt csinálja, mert szereti, mert úgy érzem, ő ezzel jó helyen van.
Pfhh... És ez még csak a fele vagy a negyede volt annak, ami bennem van, annak is a finomított, cenzúrázott változata. Oo'
Ez az október egy rettentően ramaty hónap, de komolyan.
Kimaradt XD
Ja. És le akartam írni, hogy egy órát dumáltunk ma a bírómmal. =) Egész jól kijövünk, igazából tényleg jó az, ha a jegyző bent ül a tárgyaláson, meg ilyenek, én is jobban megnyíltam. És már a kolléganőimmel is dumálgatunk. Ők se beszédesek, de ha rájuk jön, lehet velük beszélgetni. =)
Összegzés a hétről
A katasztrofális nap rosszulléttel végződött, Bene le is szúrt, hogy miért nem hívtam fel, mikor hazajött és azt látta, hogy takaróba burkolózva, ijedten, valszeg sápadt fejjel nézek rá fel, aztán elmondtam neki, hogy kicsit beijedtem, mert rám jött a hányinger, de nem tudtam, miért és nem akartam hányni. Másnap már nem bírtam ilyen jól, fél négykor rám tört ez, hányinger, hasfájás, fejfájás, beöltözve is fázás, kilenckor felhívtam Tulkot, hogy a műhelyben van-e és ott van-e vele Bene, igen, jó, akkor mondja meg neki, hogy arra kérem, jöjjön haza. Nem akartam Tulkot beavatni, azt meg úgy gondoltam, Bene levágja, hogy megint nagyon rosszul vagyok, ha arra kérem, jöjjön haza. Persze visszahívott, mondta, hogy siet, kértem tőle kólát, aztán később megállapítottam, hogy büszkeségben, makacsságban és hülyeségben nagyjából verhetetlen vagyok. XD Nem hánytam, hiába mondta Nico is és Anyu is, hogy valszeg jobb kint, mint bent, nem, én szeretném tartani azt, hogy 9. óta nem hánytam és ez így is marad. Ehhez kapcsolódik két rohadt nagy megszólalás. Nico beszólt, hogy na majd a terhesség alatt fogok hányni, amin jót röhögtem, Anyám ennél jóval jobban odatette magát. Még hétfő este meséltem neki, mi van velem, erre, hogy ő úgy érzi, valami nőgyógyászati problémám van. Aha, mondom neki, menstruálok. Ja, jó, már azt hittem, elvetélsz. Kész, Anyu kiütéssel győzött! Ott ültem a gép előtt tátott szájjal, kiguvadt szemekkel röhögve, fulladva a röhögéstől és kábé ennyi ment a fejemben, mint a futó reklámcsík: Ezt nem hiszem el!
Nagy volt. =)
Kedden nagyon gondolkodtam, hogy másnap tudok-e menni dolgozni, úgy nézett ki, hogy nem, pedig szerdán tárgyaltunk és nem akartam cserben hagyni a bíróm, meg magamnak is gyártani a trágyát, ezért azt mondtam magamnak, mikor lefeküdtem, hogy rendbe jövök. És igen, szerda reggel munkakész állapotra hoztam fel magam. Első két tárgyalás gond nélkül megvolt, ki se mozdultam a tárgyalóból, mert minek arra a negyed órára, írtam a szünetben Timivel és Nicoval, aztán a harmadik tárgyaláson már majdnem felröhögtem, basszus. Meghallgattunk egy tanút, meg hülyeség volt kábé az egész perc, a bíróm ítéletet is hozott - azt kéne most írnom -, aztán eldarálta az indoklást, de éreztem benne, hogy elege van az egészből, mindannyiukból és ki is osztotta őket olyan formán, hogy a hivatalos szöveget használva, a tárgytól el nem térve minddel tudatta: hülye vagy, hülye vagy, meg te is hülye vagy. X"D Utóbb mondtam neki, hogy nagyon ász volt, ő meg röhögve válaszolt rá: "De el ne röhögd magad a tárgyaláson, azt nem szabad!". XD Mondtam, hogy ha még ilyen tárgyalásokat fog tartani, akkor majd megerőltetem magam, de nyugodjon meg, nem fogok a felek képébe röhögni.
A negyedik tárgyalásunk helyszíni volt. Ilyet még csak egyszer kellett magnóról leírni, tehát nagyjából fogalmam sem volt, mire számítsak, de megbeszéltük, hogy büntiből mennem kell, mivel az ítéleten elírtam az ügyszámot. Ez még csak a "vázlat", szóval nem nagy vétség, csupán valszeg kellett valamire fognia a bírómnak, hogy vele menjek. Egyébként nem bünti, mert ha vége, akkor onnan haza lehet menni. Benének egy kikötése volt és ezt én is mondtam a bírómnak, hogy olyan helyre vissza kell hozni, akárhova is megyünk, ahonnan hazatalálok, mivel közlekedési analfabéta vagyok. Emiatt eléggé parás voltam, meg kimentem a megbeszélt időpontra és azt se tudtam, hogy visznek minket, vagy a bíróm lesz-e a sofőr. Utóbbi esetén meglehetősen kellemetlenül éreztem volna magam, azonban a bíróságnak van autója sofőrrel külön erre a célra. =) Úgy azért jó volt, főleg, mert egy nyolc személyes + sofőr nagyságú kocsit kaptunk. XD Tetszett. ^^ Háromnegyed óra volt az út, odafele inkább felkészüléssel telt, de azért dumáltunk is, visszafele már inkább megeredt a nyelvünk és a sofőr is bele-beleszólt a beszélgetésbe. =) A helyszíni tárgyalás egész jó dolog, feltéve, ha pszichológiai szemszögből nézi az ember, mert ami ott volt... Vannak azok az emberek, akiknek olyan durva gyűjtőszenvedélyük van, hogy a szemetet a plafonig halmozzák... Na, a feleink ilyenek voltak. Oo" Ettől függetlenül másodjára már nem kéne bünti, vagy fenyítés, hogy menjek, mert jó volt az úgy, hogy mentem. Fogtam az aktát, segítettem a bírómnak, szemmel tartottam bizonyos dolgokat és a jegyzőkönyvet is ma jobban meg tudtam írni, tudtam, miről van szó. =)
Kettőre otthon is voltam, Benének és Timinek nagyvonalakban elmondtam, hogy jó volt a helyszíni tárgyalás, amúgy egy sarokra a háztól tett ki a sofőr, szóval könnyen hazataláltam, utána elkezdtem kigondolni, milyen karaktert akarok a magasabb szintű partira. Na. Amazont, méghozzá egy tigrissel az oldalán. Szépen elolvasgattam, hogy mi van hogy, két óra múlva lementem a helyre, előálltam Robinak a dologgal, erre beközölte, hogy kis szintű partit tervezett. Ne mááááár! XD De aztán meggyőztük. ^^ Tamás is harcost hozott, Benedek Shackorelt, Norbi Ront, Dávid egy erigowi számszeríjászt, Ákos egy törpöt. Jóformán csak harcosokból állt a parti, a megbízónk meg úgy tervezte, hogy lesznek velünk papok és varázslók. Hát ezt bukta. =) Tamás karaktere, Alantaf igyekezett minél közelebb kerülni a harcos nőmhöz, amivel nem járt igazán sikerrel, mivel Tira egész egyszerűen olyan férfinek nyilvánította, aki tud valamit, de nem elég jó őhozzá. =D Ellenben Shackorel elnyerte Tira tiszteletét, őt már alkalmasnak tartja arra, hogy gyermeket nemzzen egy olyan nőnek, mint ő, ám számára jelenleg még nem érkezett el az az idő, előbb vissza kell térnie szülőföldjére és túl kell esnie a próbán, s majd ha azt túlélte, a tigrisét sem kellett megölni, mert meg akarta védelmezni, akkor utána elmegy talán Shackorelért. Azért úgy végiggondoltam, Kahla kivel mit tenne, ha a férje, a gyermeke apja félrelépne. XD Természetesen ha nem önszántából tenné, hanem valamilyen női praktika, esetleg boszorkánypraktika miatt, úgy bocsánatos bűnnek tekintené Shackorel részéről a dolgot, ellenben a csábító asszonyt mindenképpen kardélre kívánná hányni, azonban ha drága férje megkívánna más nőt, nem valószínű, hogy sokáig tudhatná magát az élők soraiban. XD Gejzír nő, még mindig elveszti a fejét és nem lát a kénes haragtól, ha megharagítják, Shackorelben ráadásul annyira bízik, hogy ha ilyesmit tenne, az a legmélyebb árulás lenne. Persze ismerve Benedeket és a karakterét, nem feltételezem, hogy akármi lenne, főleg egy olyan nővel, mint Tira, de azért na, el kellett agyalnom a dolgon. =)
Vissza a kalandhoz. Gyakorlatilag az volt a feladat, hogy el kellett mennünk egy hegybe egy kardért. Ühüm, út közben ránk támadt egy hét méteres, kék gyík, mert kajának nézte a bandát, aztán másnap jött egy rinocéroszon lovagoló ork teljes páncélzatban, aki miután megtudta, hogy a kardot akarjuk, elszánta rá magát, hogy kipusztítsa kicsiny csapatunkat, csakhogy Ron tűzkardja, 14m/s-es futócipője és hátbatámadása eldöntötte a harc kimenetelét, főleg, mivel az orkon lévő páncél felrobbant a sérülés következtében, tehát az orkból nem sok maradt, Ron meg sérült 1Fp-t, hála valamilyen aurájának, ami védte. =D Egyébként a gyík Alantaf fél karját leharapta, amit a csapattal utazó pap visszateremtett, de szegény (pap) a rohamozó rinocérosz áldozatául esett, a szekérben maradt, miikor az egyetlen nekirohanással kettétépte azt. ^^;; Eltemettük. =) A faluban egy depressziós pasit kaptunk segítségnek, aztán indultunk is a hegybe. Találkoztunk felénk guruló golyókkal, amik közül az egyik, mint utóbb kiderült, illúzió volt, trollal, vízzel töltődő teremmel, végül meglett a kard, amit nagy nehezen a fiúk kihúztak a kőből, aztán egymás kezébe adtak megvizsgálásra. Alantaf úgy gondolta, eltenné, erre a fél brigád fegyvert fogott rá és be kellett látnia, kalandozótársai előbb ölik meg, minthogy öncélúan használja a kard egyelőre ismeretlen erejét. Nos... a barlang előtt találkoztak a depressziós exlovaggal, aki megmutatta, mire képes a kard. Aki megfogta, csak azzal volt képes akár csak megsebezni mást vagy magát, szóval ennek következtében van egy kalandozócsapatunk hat emberrel, akik közül egyetlen egy, Tira tud harcolni, mivel ő nem ért hozzá. Meg a tigrise, Malahit, de az más kérdés. =) Visszamentünk a megbízónkhoz és közöltük vele, hogy addig nem kapja meg a kardot, amíg nem oldja meg, hogy az öt fiúról lekerüljön a varázs, s én ugye nem nyúltam hozzá, valakinél meg mindig ott lesz a kard, szóval ha nem akar rácseszni, megoldja a problémánkat, aztán kifizet bennünket. =D
Jó kaland volt, tetszett és imádom az új karakteremet is. Komoly, megfontolt, önmagát felsőbbrendűnek tartó, kimért, távolságtartó, feminista nő. Első körben. Aztán aki túljut az első körön, megismerheti a vadabb, lobbanékonyabb, hevesebb bensőjét, esetleg azt, hogy tudása is van, ragadt rá ez-az az évek során. Egy érett nő, a tigris meg külön élvezet. =D Igazi hunter, ahogy Benedek mondta. ^^ Na igen, tényleg csináltam egyet magamnak és nagyon bejön. =D Korábban is akartam, de tegnap jött rá meg az ihlet és most azon agyalok, hogy fejlesszem tovább, mire költsem az 1000 Tp-m, ilyenek. Már netre tettem a könyvet és kinyomtatom magamnak bizonyos részeit, amikre szükségem van, mert amíg nincs rendes könyvem, is kell tudnom dolgozni valamiből és meguntam, hogy mindig mástól kell kölcsönkérnem a könyvét. Ez így nem állapot, én komolyan gondolom a szerepjátékosi létem és ahhoz elengedhetetlen egy könyv. Ez van. =) Ha majd elérhető áron lesz és pénzem is lesz rá, megveszem a könyvet, mert az az igazi, addig viszont abból élek, amiből lehet. =)
Mivel beteg voltam, nem akartam puszit adni a srácoknak, ne kapják el, főleg, mert nem tudom, mi a nyavalyám van. Ettől függetlenül Benedek percekig ölelgetett, ami nagyon jólesett, édes az a srác, Norbi úgyszintén nem bírta ki, nap végén letoltunk egy kisebb csetepatét is, ami velem ugye jár. Kekeckedett és hozzám fogta hátulról a kezeim, hogy na akkor szabaduljak. Igen? Oké. Nekem aztán nem kell több, imádok játékosan harcolni, a vége az lett, hogy rendesen megcsikiztem. =D Ákost is bírom, kicsit furcsán formálja a hangokat és azt hiszem, van egy kis beszédhibája, bár lehet, hogy csak izgul, de aranyos fiú és nem fogom neki elfelejteni, hogy kézcsókkal köszöntött, mikor megismert. Azzal nagyon belopta magát a szívembe. =) Tamás olyan oltásokat kapott tőlem... XD Nagyon csúnyán osztottam, Benedektől pacsit is bezsebeltem, meg volt, hogy az asztal azon röhögött, amivel beoltottam, Tamás meg elismerte, hogy ez szép volt. =) Ezt is imádom, a szívózást és van, akivel lehet és nagyon lehet. =D Igazán jól sikerült a tegnapi játék, mondtam is Robinak, aki mint kiderült a trolira várva, még ki se találta, pontosan mi a fene van a karddal és mi a megoldás az általa okozott problémára. XD Agyar megpróbált ötleteket adni, de aztán közölte a megmaradtakkal, hogy mindez szép és jó, de egyelőre olyan megoldást keresünk, ami nem létezik. XD De így utólag értem a lovag depresszióját, hiszen élete értelmét vesztette el és még csak végezni sem tud magával. =)
Benével megállapítottuk hazafele menet, hogy mióta frufrut vágtam magamnak, jobban odavan értem, jobban együtt vagyunk, ilyesmik és azt is, hogy ez az október nem tudjuk, mit csinál, de azt nagyon és igazán befejezhetné, mert rohadtul nem jól van ez így. Az utóbb éjszakáinkon valami nagyon van velünk - nem, nem úgy -, furcsa dolgok történnek velünk. Mindketten betegek vagyunk, s mindkettőnknél akkor jön ez ki, mikor eljön az este 8-10 óra, addig napközben kutya bajunk, nem fújjuk az orrunk, rendben a hangunk és a gyomrunk, de este...
Nagy volt. =)
Kedden nagyon gondolkodtam, hogy másnap tudok-e menni dolgozni, úgy nézett ki, hogy nem, pedig szerdán tárgyaltunk és nem akartam cserben hagyni a bíróm, meg magamnak is gyártani a trágyát, ezért azt mondtam magamnak, mikor lefeküdtem, hogy rendbe jövök. És igen, szerda reggel munkakész állapotra hoztam fel magam. Első két tárgyalás gond nélkül megvolt, ki se mozdultam a tárgyalóból, mert minek arra a negyed órára, írtam a szünetben Timivel és Nicoval, aztán a harmadik tárgyaláson már majdnem felröhögtem, basszus. Meghallgattunk egy tanút, meg hülyeség volt kábé az egész perc, a bíróm ítéletet is hozott - azt kéne most írnom -, aztán eldarálta az indoklást, de éreztem benne, hogy elege van az egészből, mindannyiukból és ki is osztotta őket olyan formán, hogy a hivatalos szöveget használva, a tárgytól el nem térve minddel tudatta: hülye vagy, hülye vagy, meg te is hülye vagy. X"D Utóbb mondtam neki, hogy nagyon ász volt, ő meg röhögve válaszolt rá: "De el ne röhögd magad a tárgyaláson, azt nem szabad!". XD Mondtam, hogy ha még ilyen tárgyalásokat fog tartani, akkor majd megerőltetem magam, de nyugodjon meg, nem fogok a felek képébe röhögni.
A negyedik tárgyalásunk helyszíni volt. Ilyet még csak egyszer kellett magnóról leírni, tehát nagyjából fogalmam sem volt, mire számítsak, de megbeszéltük, hogy büntiből mennem kell, mivel az ítéleten elírtam az ügyszámot. Ez még csak a "vázlat", szóval nem nagy vétség, csupán valszeg kellett valamire fognia a bírómnak, hogy vele menjek. Egyébként nem bünti, mert ha vége, akkor onnan haza lehet menni. Benének egy kikötése volt és ezt én is mondtam a bírómnak, hogy olyan helyre vissza kell hozni, akárhova is megyünk, ahonnan hazatalálok, mivel közlekedési analfabéta vagyok. Emiatt eléggé parás voltam, meg kimentem a megbeszélt időpontra és azt se tudtam, hogy visznek minket, vagy a bíróm lesz-e a sofőr. Utóbbi esetén meglehetősen kellemetlenül éreztem volna magam, azonban a bíróságnak van autója sofőrrel külön erre a célra. =) Úgy azért jó volt, főleg, mert egy nyolc személyes + sofőr nagyságú kocsit kaptunk. XD Tetszett. ^^ Háromnegyed óra volt az út, odafele inkább felkészüléssel telt, de azért dumáltunk is, visszafele már inkább megeredt a nyelvünk és a sofőr is bele-beleszólt a beszélgetésbe. =) A helyszíni tárgyalás egész jó dolog, feltéve, ha pszichológiai szemszögből nézi az ember, mert ami ott volt... Vannak azok az emberek, akiknek olyan durva gyűjtőszenvedélyük van, hogy a szemetet a plafonig halmozzák... Na, a feleink ilyenek voltak. Oo" Ettől függetlenül másodjára már nem kéne bünti, vagy fenyítés, hogy menjek, mert jó volt az úgy, hogy mentem. Fogtam az aktát, segítettem a bírómnak, szemmel tartottam bizonyos dolgokat és a jegyzőkönyvet is ma jobban meg tudtam írni, tudtam, miről van szó. =)
Kettőre otthon is voltam, Benének és Timinek nagyvonalakban elmondtam, hogy jó volt a helyszíni tárgyalás, amúgy egy sarokra a háztól tett ki a sofőr, szóval könnyen hazataláltam, utána elkezdtem kigondolni, milyen karaktert akarok a magasabb szintű partira. Na. Amazont, méghozzá egy tigrissel az oldalán. Szépen elolvasgattam, hogy mi van hogy, két óra múlva lementem a helyre, előálltam Robinak a dologgal, erre beközölte, hogy kis szintű partit tervezett. Ne mááááár! XD De aztán meggyőztük. ^^ Tamás is harcost hozott, Benedek Shackorelt, Norbi Ront, Dávid egy erigowi számszeríjászt, Ákos egy törpöt. Jóformán csak harcosokból állt a parti, a megbízónk meg úgy tervezte, hogy lesznek velünk papok és varázslók. Hát ezt bukta. =) Tamás karaktere, Alantaf igyekezett minél közelebb kerülni a harcos nőmhöz, amivel nem járt igazán sikerrel, mivel Tira egész egyszerűen olyan férfinek nyilvánította, aki tud valamit, de nem elég jó őhozzá. =D Ellenben Shackorel elnyerte Tira tiszteletét, őt már alkalmasnak tartja arra, hogy gyermeket nemzzen egy olyan nőnek, mint ő, ám számára jelenleg még nem érkezett el az az idő, előbb vissza kell térnie szülőföldjére és túl kell esnie a próbán, s majd ha azt túlélte, a tigrisét sem kellett megölni, mert meg akarta védelmezni, akkor utána elmegy talán Shackorelért. Azért úgy végiggondoltam, Kahla kivel mit tenne, ha a férje, a gyermeke apja félrelépne. XD Természetesen ha nem önszántából tenné, hanem valamilyen női praktika, esetleg boszorkánypraktika miatt, úgy bocsánatos bűnnek tekintené Shackorel részéről a dolgot, ellenben a csábító asszonyt mindenképpen kardélre kívánná hányni, azonban ha drága férje megkívánna más nőt, nem valószínű, hogy sokáig tudhatná magát az élők soraiban. XD Gejzír nő, még mindig elveszti a fejét és nem lát a kénes haragtól, ha megharagítják, Shackorelben ráadásul annyira bízik, hogy ha ilyesmit tenne, az a legmélyebb árulás lenne. Persze ismerve Benedeket és a karakterét, nem feltételezem, hogy akármi lenne, főleg egy olyan nővel, mint Tira, de azért na, el kellett agyalnom a dolgon. =)
Vissza a kalandhoz. Gyakorlatilag az volt a feladat, hogy el kellett mennünk egy hegybe egy kardért. Ühüm, út közben ránk támadt egy hét méteres, kék gyík, mert kajának nézte a bandát, aztán másnap jött egy rinocéroszon lovagoló ork teljes páncélzatban, aki miután megtudta, hogy a kardot akarjuk, elszánta rá magát, hogy kipusztítsa kicsiny csapatunkat, csakhogy Ron tűzkardja, 14m/s-es futócipője és hátbatámadása eldöntötte a harc kimenetelét, főleg, mivel az orkon lévő páncél felrobbant a sérülés következtében, tehát az orkból nem sok maradt, Ron meg sérült 1Fp-t, hála valamilyen aurájának, ami védte. =D Egyébként a gyík Alantaf fél karját leharapta, amit a csapattal utazó pap visszateremtett, de szegény (pap) a rohamozó rinocérosz áldozatául esett, a szekérben maradt, miikor az egyetlen nekirohanással kettétépte azt. ^^;; Eltemettük. =) A faluban egy depressziós pasit kaptunk segítségnek, aztán indultunk is a hegybe. Találkoztunk felénk guruló golyókkal, amik közül az egyik, mint utóbb kiderült, illúzió volt, trollal, vízzel töltődő teremmel, végül meglett a kard, amit nagy nehezen a fiúk kihúztak a kőből, aztán egymás kezébe adtak megvizsgálásra. Alantaf úgy gondolta, eltenné, erre a fél brigád fegyvert fogott rá és be kellett látnia, kalandozótársai előbb ölik meg, minthogy öncélúan használja a kard egyelőre ismeretlen erejét. Nos... a barlang előtt találkoztak a depressziós exlovaggal, aki megmutatta, mire képes a kard. Aki megfogta, csak azzal volt képes akár csak megsebezni mást vagy magát, szóval ennek következtében van egy kalandozócsapatunk hat emberrel, akik közül egyetlen egy, Tira tud harcolni, mivel ő nem ért hozzá. Meg a tigrise, Malahit, de az más kérdés. =) Visszamentünk a megbízónkhoz és közöltük vele, hogy addig nem kapja meg a kardot, amíg nem oldja meg, hogy az öt fiúról lekerüljön a varázs, s én ugye nem nyúltam hozzá, valakinél meg mindig ott lesz a kard, szóval ha nem akar rácseszni, megoldja a problémánkat, aztán kifizet bennünket. =D
Jó kaland volt, tetszett és imádom az új karakteremet is. Komoly, megfontolt, önmagát felsőbbrendűnek tartó, kimért, távolságtartó, feminista nő. Első körben. Aztán aki túljut az első körön, megismerheti a vadabb, lobbanékonyabb, hevesebb bensőjét, esetleg azt, hogy tudása is van, ragadt rá ez-az az évek során. Egy érett nő, a tigris meg külön élvezet. =D Igazi hunter, ahogy Benedek mondta. ^^ Na igen, tényleg csináltam egyet magamnak és nagyon bejön. =D Korábban is akartam, de tegnap jött rá meg az ihlet és most azon agyalok, hogy fejlesszem tovább, mire költsem az 1000 Tp-m, ilyenek. Már netre tettem a könyvet és kinyomtatom magamnak bizonyos részeit, amikre szükségem van, mert amíg nincs rendes könyvem, is kell tudnom dolgozni valamiből és meguntam, hogy mindig mástól kell kölcsönkérnem a könyvét. Ez így nem állapot, én komolyan gondolom a szerepjátékosi létem és ahhoz elengedhetetlen egy könyv. Ez van. =) Ha majd elérhető áron lesz és pénzem is lesz rá, megveszem a könyvet, mert az az igazi, addig viszont abból élek, amiből lehet. =)
Mivel beteg voltam, nem akartam puszit adni a srácoknak, ne kapják el, főleg, mert nem tudom, mi a nyavalyám van. Ettől függetlenül Benedek percekig ölelgetett, ami nagyon jólesett, édes az a srác, Norbi úgyszintén nem bírta ki, nap végén letoltunk egy kisebb csetepatét is, ami velem ugye jár. Kekeckedett és hozzám fogta hátulról a kezeim, hogy na akkor szabaduljak. Igen? Oké. Nekem aztán nem kell több, imádok játékosan harcolni, a vége az lett, hogy rendesen megcsikiztem. =D Ákost is bírom, kicsit furcsán formálja a hangokat és azt hiszem, van egy kis beszédhibája, bár lehet, hogy csak izgul, de aranyos fiú és nem fogom neki elfelejteni, hogy kézcsókkal köszöntött, mikor megismert. Azzal nagyon belopta magát a szívembe. =) Tamás olyan oltásokat kapott tőlem... XD Nagyon csúnyán osztottam, Benedektől pacsit is bezsebeltem, meg volt, hogy az asztal azon röhögött, amivel beoltottam, Tamás meg elismerte, hogy ez szép volt. =) Ezt is imádom, a szívózást és van, akivel lehet és nagyon lehet. =D Igazán jól sikerült a tegnapi játék, mondtam is Robinak, aki mint kiderült a trolira várva, még ki se találta, pontosan mi a fene van a karddal és mi a megoldás az általa okozott problémára. XD Agyar megpróbált ötleteket adni, de aztán közölte a megmaradtakkal, hogy mindez szép és jó, de egyelőre olyan megoldást keresünk, ami nem létezik. XD De így utólag értem a lovag depresszióját, hiszen élete értelmét vesztette el és még csak végezni sem tud magával. =)
Benével megállapítottuk hazafele menet, hogy mióta frufrut vágtam magamnak, jobban odavan értem, jobban együtt vagyunk, ilyesmik és azt is, hogy ez az október nem tudjuk, mit csinál, de azt nagyon és igazán befejezhetné, mert rohadtul nem jól van ez így. Az utóbb éjszakáinkon valami nagyon van velünk - nem, nem úgy -, furcsa dolgok történnek velünk. Mindketten betegek vagyunk, s mindkettőnknél akkor jön ez ki, mikor eljön az este 8-10 óra, addig napközben kutya bajunk, nem fújjuk az orrunk, rendben a hangunk és a gyomrunk, de este...
Katasztrofális nap
Reggel nem tudtam időben elindulni, késtem húsz percet. A boltban elejtettem a kosarat, ráadásul az egész boltszemélyzet ott állt mellettem. A trolival tovább tartott az út időben, mintha gyalog mentem volna. Azt hiszem, majd elütöttek, de igazából nem voltam teljesen képben. A villamoson az első ajtóban sikerült felszállnom és a pasi ott állt a jelzőgomb előtt, de nem nyomta volna meg, ezért nekem kellett átnyúlnom mindenki közt és ügyeskednem, mivel nem akartam sem eltaknyolni, sem megütni valakit, sem nekicsapódni a vezetőfülkének. Kilépéskor elém állt valaki, én meg frászt kaptam. Nem abban a ruhában mentem, amiben szerettem volna, nem volt annyi időm, hogy azt vegyem fel. A frufrum szanaszét állt, a sminkem maradékát alig bírtam leszedni és nem volt időm fülbevalót sem cserélni. És nem azért késtem, mert írtam, hanem mert rosszul lettem, tehát már a reggelem rosszul indult.
A munkahelyemen csak folytatódott, minden tértit elírtam, úgyhogy javíthattam. Kiderült, hogy bírói magnóm van, ami kézivezérlésű és a hozzávaló lábpedál egyáltalán nem használható, de funkcionálisan amúgy sem jó semmire. Ezért nem tudtam ítéletet írni, egy oldal után azt mondtam, hogy kész, megyek le a gondnokságra. Út közben elfelejtettem, miért akartam lejutni az irodára, később jöttem csak rá, hogy merül a telefonom és ott be tudom adni tölteni. Valahogy nem akartak összejönni a dolgok, fél négy körül meg olyan alhasi görcsöm kezdődött, hogy legszívesebben derékszögben jöttem volna haza és még most se tudom, kéne-e hányni, vagy nem. Bene le fogja szedni a fejem, amiért nem pakolok, de örülök, hogy nem sírógörccsel heverek az ágyban, bár megeshet, hogy mire hazaér, eljutok addig is. Nem hiszem, hogy a gyógyszer segítene, mert halvány lilám sincs, hogy elcsaptam a gyomrom, vagy menstruációs mellékzönge, mindkettő bejátszhat ugyanis.
Rájöttem, hogy imádom ezt a számot:
Kicsit tudtam beszélni Nanával, aminek örülök és őszintén sajnálom még mindig, hogy a blogja helyett a face-en posztol, meg hogy valahogy megváltoztak a dolgok. Beszéltem Conon lányokkal, s nem tudom, mit kellene tenni, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Olyan rendbe, mint fél éve voltak kábé, még a tavasz előtt, vagy alatt.
Conon nem bírtam ellenállni a kísértésnek és beszereztem a Nana két újabb kötetét. El vagyok maradva a megjelenéstől számolva, főleg azért gond ez, mert a következő megjelenő részben már lesz újdonság, nem csak az, amit tudok, de a pénztárcám nem engedi, hogy költekezzek és ez a manga még mindig... Úgy olvasom, hogy elkezdtem az első kötettől és hozzáolvasom majd a két legújabbat. De így is részletekben, hiába ismerem már szinte kívülről a sztorit. Néha le kell tennem. Néha gondolok rá, mi lehet vele... Hogy milyen lenne ennyi idő után... Mennyi, két év? Csak arra emlékszem, hogy egy november 19-ei nap volt, az évre nem... Tudom, hogy elintézetlen, befejezetlen, elvarratlan szál ez bennem. Tudom, hogy nem lehetek kész, hiszen az Élet nem sodorta újra a közelembe, még távol is tartott talán tőle, s én nem is sürgetek semmit, mert nem akarok még jobban összetörni. Csak gondolkodom... Múzsám lehetne még? Aztán megint nem tudnék írni, mikor újra elveszteném, mert tovább repülne a széllel, mint egy szilf...
Beleszerettem egy telefonba. IchiGonak van, ő mutatta:
Szerintem hihetetlenül aranyos, bár nem kifejezetten telefon a számomra. Mint kiderült, a netünkhöz kétezer forintért jár mobilnet, ezzel meg lehetne pötyögni... Bevallom, inkább ez és a cuki külső tetszik benne, amúgy az Alcatelben nem tudom, mennyire lehet megbízni, nekem Nokiáim voltak és azokat szerettem.
Elöntöttek a vágyak... Kis dolgok, amiket szeretnék, de együtt...
A munkahelyemen csak folytatódott, minden tértit elírtam, úgyhogy javíthattam. Kiderült, hogy bírói magnóm van, ami kézivezérlésű és a hozzávaló lábpedál egyáltalán nem használható, de funkcionálisan amúgy sem jó semmire. Ezért nem tudtam ítéletet írni, egy oldal után azt mondtam, hogy kész, megyek le a gondnokságra. Út közben elfelejtettem, miért akartam lejutni az irodára, később jöttem csak rá, hogy merül a telefonom és ott be tudom adni tölteni. Valahogy nem akartak összejönni a dolgok, fél négy körül meg olyan alhasi görcsöm kezdődött, hogy legszívesebben derékszögben jöttem volna haza és még most se tudom, kéne-e hányni, vagy nem. Bene le fogja szedni a fejem, amiért nem pakolok, de örülök, hogy nem sírógörccsel heverek az ágyban, bár megeshet, hogy mire hazaér, eljutok addig is. Nem hiszem, hogy a gyógyszer segítene, mert halvány lilám sincs, hogy elcsaptam a gyomrom, vagy menstruációs mellékzönge, mindkettő bejátszhat ugyanis.
Rájöttem, hogy imádom ezt a számot:
Kicsit tudtam beszélni Nanával, aminek örülök és őszintén sajnálom még mindig, hogy a blogja helyett a face-en posztol, meg hogy valahogy megváltoztak a dolgok. Beszéltem Conon lányokkal, s nem tudom, mit kellene tenni, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Olyan rendbe, mint fél éve voltak kábé, még a tavasz előtt, vagy alatt.
Conon nem bírtam ellenállni a kísértésnek és beszereztem a Nana két újabb kötetét. El vagyok maradva a megjelenéstől számolva, főleg azért gond ez, mert a következő megjelenő részben már lesz újdonság, nem csak az, amit tudok, de a pénztárcám nem engedi, hogy költekezzek és ez a manga még mindig... Úgy olvasom, hogy elkezdtem az első kötettől és hozzáolvasom majd a két legújabbat. De így is részletekben, hiába ismerem már szinte kívülről a sztorit. Néha le kell tennem. Néha gondolok rá, mi lehet vele... Hogy milyen lenne ennyi idő után... Mennyi, két év? Csak arra emlékszem, hogy egy november 19-ei nap volt, az évre nem... Tudom, hogy elintézetlen, befejezetlen, elvarratlan szál ez bennem. Tudom, hogy nem lehetek kész, hiszen az Élet nem sodorta újra a közelembe, még távol is tartott talán tőle, s én nem is sürgetek semmit, mert nem akarok még jobban összetörni. Csak gondolkodom... Múzsám lehetne még? Aztán megint nem tudnék írni, mikor újra elveszteném, mert tovább repülne a széllel, mint egy szilf...
Beleszerettem egy telefonba. IchiGonak van, ő mutatta:
Szerintem hihetetlenül aranyos, bár nem kifejezetten telefon a számomra. Mint kiderült, a netünkhöz kétezer forintért jár mobilnet, ezzel meg lehetne pötyögni... Bevallom, inkább ez és a cuki külső tetszik benne, amúgy az Alcatelben nem tudom, mennyire lehet megbízni, nekem Nokiáim voltak és azokat szerettem.
Elöntöttek a vágyak... Kis dolgok, amiket szeretnék, de együtt...
Con és új haj
Még itthon.
Tündérloli. =)
Bene kreatívkodott, de ezek tetszenek. =)
Indiana Jones ostorával és kabátjában. =D
Szeretném megtanulni az ostor használatát, mert ez nekem nagyon bejön. =)
Ilyen lett az új frizura, de egyelőre szanaszét áll a hajam, göndörödik, hullámzik... =S
Benének nagyon bejön, szerintem úgy nézek ki, mint egy frissen nyírt uszkár.
Kusami
A drágám már megtanulta, hogy a nyakamban és a kapucnimban lenni jó, de a kezemben még mindig nagyon ijedt és azt hiszem, fél a fényképezőgépem apró hangjaitól. ^^ Aranyos kis dög, imádom. Bene ma elvitte Maxet magával a helyre, szóval ő már megkezdte utazópatkányi mivoltját. =)
Annyira édes, a füleit kacskán tartja! XD
Ezek a képek inkább kicsiben mutatnak jól. Próbálgattam a gépem fényképezési módjait is közben, ezek a képek azért sárgák. XD
A kép, ami miatt elkap röhögés... X"D
Ijedt fej. =D Tündéri édes, úgy imádom! =D
XD
Látszik a kerek pocakja. =D
Nem ficereg, hanem megáll úgy, ahogy van. XD Nyugis egy patkány.
A kép nem túl jó, de látszik, hogy nagyon aranyosan a tenyerembe simul. =D
Ilyen. =)
Imádom. ^^