Lehet, hogy ma megfagyok, de ehhez volt kedvem. ^^
Alig várom, hogy végre tavasz legyen, mert már nagyon utálom, hogy hideg van.
Ma a vörös-rózsaszín-fehér alap és mellékzöngének a lila tetszik, mivel a Lila cipőhöz és ehhez a felsőhöz volt kedvem. =) Eredetileg fehér-fekete és mellékszínnek a piros lett volna, de aztán rájöttem, hogy ezt a felsőt a Lyonától vett ruhához nem tudom úgy koordinálni, hogy annak megfelelően nézzek ki, ahogy elképzeltem. =) Ez olyan, az más kérdés, hogy nem épp téli cucc. XD Pénteken is egyik kolléganő mondta, hogy milyen tavaszias vagyok, mivel a cicás babydollomban mentem, amit sötétbarnával koordináltam. ^^ Ehhez volt kedvem, és bár illene évszaknak megfelelően öltözni, néha kell, hogy kirángassanak a más évszaknak megfelelő öltözékek a téli szürkeség hangulatából. =)
Az idézet pontosan
És eredetiben még jobb. =) Megkaptam Imitől, mivel ő sem tudott múltkor pontosan visszaemlékezni rá. ^^;;
Ne gyere előttem, mert nem foglak követni!

Ne gyere mögöttem, mert nem foglak vezetni!
Mellettem gyere, mert barátom s társam vagy!
Heló, mi?
Kicsit... nagy a hasonlóság... Lehet, Deon mégis megvalósítható TÖKÉLETESEN. X"D Azért most lestem egyet.
És a márka debütált nálam kedvencként. =)
Eszmefuttatás
Kicsit gondolkodtam a BJD-vel kapcsolatban, meg írtam Nanának is levelet, ma csomót nézelődtem és olvastam a témában, Niconak is küldtem egy babát, ami tetszik, mire elindult köztünk némi diskurzus. Nem olcsóak ezek a dolgok és elkezdtem gondolkodni azon, amit Nana írt, hogy a recast darabokkal nem lehet BJD meeteken részt venni és a közösség sem fogadja be azokat, akik recast babákat birtokolnak, amik akár az 1/5-ébe is kerülhetnek az átlagos áraknak. Ennek kapcsán jutottam el oda, hogy ez is egy sznob banda, mint a lolitáké, ami két okból nem tetszik.
Egy: a sznobizmus egy korlát. Ha te nem vagy sznob, akkor nem lehetsz a közösség része, illetve ha az vagy, más közösségé nem lehetsz. Egy olyan jelző ez, amely megkülönböztet, méghozzá inkább negatívan a többi embertől és skatulyába zár egy csoportba.
Kettő: az anyagi háttér nevezetű tulajdonság nem mindenkinek adott. Azok, akiknek igen, többek? Én kevesebb vagyok, mert nekem is hónapokig kell majd spórolnom, ha akarok egy ilyen holmit? Mitől vagyok más, ha ugyanazt szeretem, mint az a csoport, ahol a BJD-ket vagy a lolita stílust szeretik? Anno, amikor először mentem a lolitalira, féltem, hogy csak azért nem fognak befogadni, mert nincs pénzem márkás ruhákra. Szerintem szörnyű dolog, hogy az anyagi háttér ennyire fontos, hiszen a loliták között is ismertem meg tehetséges, kedves, kreatív, jószívű embereket, akik nem a nagy márkák ruháit hordták, vagy akár csak érintőlegesen kapcsolódtak magához a lolitához, ezzel azonban nagyon gazdaggá tették a társaságot. Jómagam persze irtózom attól, hogy a nagy márkák ruháit hordjam, már nem is igazán követem a kínálataikat, csak ha ötletet akarok meríteni, mert számomra kiemelkedően fontos az egyéniség, az egyediség, amit tucatruhákkal nem lehet elérni szerintem. A BJD-vel kapcsolatban is valahogy úgy érzek, hogy ha azért nem vehetek részt a közösség eseményein és nem lehetek a tagja, mert szerintem egy olcsóbb, de minőségben jó termék is tökéletesen megfelelhet az igényeimnek, akkor nem is akarok részt venni és a tagja lenni.
Egyébként sem feltétlen akarok, de ez egy másik kérdés. Én nem attól vagyok lolita sem, mert minden alkalommal ott vagyok az eseményeken tökéletesen kiöltözve, hiszen ez alig különbözik azoktól, akik a conok alkalmára beöltöznek, hanem én a mindennapjaimban is lolizom, az értékrendem nem cserélgetem, nekem minden nap fontos, hogy normálisan, kulturáltan viselkedjek, ne csak akkor, amikor lolita stílus van rajtam. Ez különbözteti meg a divatot az életstílustól, a külcsínt a belbecstől. Nem ítélem el azokat, akik csak a meetekre vagy conokra öltöznek loliba, vagy például egyáltalán nem teszik, csak szeretik a stlíust, azokat szoktam elítélni, akik lolitának nevezik magukat, de például olyan alapokkal nincsenek tisztában, hogy nem kell egy kiló maltert az arcukra kenni, ellenben blúzt és bugyogót kifejezetten illik felvenni.

A mai nap kulcsmondata
"Nem megyek előtted, mert nem kell, hogy kövess; nem megyek mögötted, mert nem akarlak követni; gyere mellém, mert a barátom vagy."
Csak úgy
Újabban nincs kedvem nadrágot hordani, ezért nagyrészt loliban járok, vagy ha épp nem abban, akkor is valami szoknyában. Jobban érzem benne magam, nem fázom, ráadásul a BL-es csizmát is könnyebben fel tudom venni hozzá, bár a felhajtott szárú nadrág hozzá szerintem menő, de ez lehet, megint az én ízlésficamom számlájára írandó. =D Amúgy frankó a csizma, végre egy, amelyik nem ázik át és nem fagy le öt perc után benne az összes lábujjam. Nem, ebben egy sem. XD
Pou
Kolléganőm második napja szidja a fent nevezett alkalmazást, mivel a HTC telefonján van és az unokája mindig elkéri, hogy játsszon vele, igenám, de a kis dög jelzi, ha bekakilt, éhes, mint egy tamagotsi, amitől ő a falnak megy és azt se tudja, mit csináljon vele. XD Nagy nehezen rávette magát, hogy ellássa azt a kis szmötyit, mire megjegyeztem neki tök őszintén, hogy bírom, amikor szidja a Pout, mert nekem ez a kedvenc játékom ilyen okos kütyükön. Erre jót mosolygott, majd letette a telefonját, merthogy ellátta Pout, csakhogy az még mindig nyafogott, hogy éhes. Megkérdeztem, hogy úgy etette-e meg, hogy ilyen kajákat kellett-e elkapni, mondta, hogy igen, mondtam, hogy akkor csak a kedvét vitte fel, az éhségét nem csökkentette, erre odaadta, hogy akkor lássam el Pout. XD Gyorsan játszottam vele egy picit, hogy legyen annyi pénze, hogy kaját tudjak neki venni, aztán megetettem, a többivel már nem volt gond, aztán mondtam, hogy javasolja az unokájának, hogy gyűjtsön a játékokkal pénzt. =D
Meséltem Timinek, erre ő mondta, hogy ő azt nézte múltkor a metrón, hogy minden második-harmadik ember ezzel nyomul, de a hatvanas éveit taposó nénitől egészen a jól szituált, öltönyös, aktatáskás férfiig akárki. =D Ezt elmeséltem a kolléganőmnek, erre jót nevetett. ^^

Na bumm
"A boldogság emléke nem boldogság, de a fájdalom emléke fájdalom."
Shinji kijelentése eléggé megmaradt bennem és elég jól fel lettem kavarva érzelmileg az elmúlt két napban, így ezt megint tapasztalhattam. Tegnap tré volt a játék is, megint kiszálltam, pedig most a legújabb karakteremmel, egy albínó harcos csajszival jöttem, csak nem tudtam mit csinálni, leértem fél ötre, fél hatkor kezdődött a sztori, én legalább egy órát vártam, mire bekerültem a játékba és úgy indultam, hogy mindenemet, fegyvereket, ruhákat elvettek tőlem, aztán nem tudtuk sokáig pótolni, satöbbi. Keményen fél órát voltam játékban, aztán kiszálltam. Norbinak hála kicsit megalapoztam a karakterem irányultságát, mivel fejvadász felé akarom kicsit elvinni, meg tolvajnak, de majd beszélek vele, hogy ő és/vagy a klánja tud-e nekem segíteni, vagy nem. =) Ezen kívül két új kasztot akarok kitalálni Tiadlan földjére, aztán majd meglátjuk, mit szól Robi, megengedi-e.
A kis herceg idézet
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt.