Végül nem néztünk horrort, valami gagyi akciófilm ment a tévében, az szólt, én meg folyamat fikáztam. Talán a Halálos hajsza volt, de passz. Kivételesen bealudtam tévé mellett, annyira ki voltam ütve. Reggel macskáztam, sajnos Petra cica eltűnt, de a világosabb vörössel összebarátkoztam. Mivel Niconak dolgoznia kellett menni, reggel hazajöttem és lefeküdtem aludni. Bene koncerten volt tegnap a srácokkal, jövő hétvégén megint megy és én velük. =)
Tegnap reggel halva találtuk Maxet, ezért ma Kusamit magammal vittem a helyre, mert szegény hiányolja a tesóját. Jó volt, páran lent voltunk, beszélgettünk, a fiúk az Adamas táborral kapcsolatos dolgokat intézik és laptopokat szereltek. =D Rendeltünk pizzát is.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, kibelezett kőbányák üregében; Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Most is visszhangzik a léptem. Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól, Akkor is megyek, ha nem akarok, Ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, Az ember mindig jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Kibelezett kőbányák üregében; Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Most is visszhangzik a léptem. Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól, Akkor is megyek, ha nem akarok, Ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, Az ember mindig jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek.
Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól, Akkor is megyek, ha nem akarok, Ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, Az ember mindíg jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek.
A hazugságok árnyékában kuporogsz. Elhitted, amit mások mondtak, de lent tartod magad, város a csodát, valakit, aki megfogja a kezed és kivezet a sötétből. Te is tudod, csak a fényben válsz ragyogóvá, azonban nem hiszel magadban. Ez a hitetlenség okozza a veszted, tündöklésed törését. Hinned kell magadban, mert más hiába hisz benned, az téged valójában nem tesz erőssé. Hinned kell abban, hogy egyedi, különleges, megismételhetetlen és fontos vagy. Tudod jól, hogy nincs veled baj és vágyod az álmaid valóra válását, csakhogy ezért tenni kell. És az első lépés, hogy kilépsz az árnyak közül.
Nem tudok aludni. Nem sok köze van ehhez a tegnap este megkezdett Mirrors című horrorfilmnek, amit fél óra után eltettem későbbre, mert bár szörnyűséges film, egyszer már láttam és másodjára is feltett szándékom végigszenvedni, mivel érdekel a világa és kíváncsi vagyok, mit tudtak még kitalálni hozzá, miről szól a második része. Tegnap este úgy gondoltam, lelki nyomorgásomat majd elfeledem a szörnyülködős és az ijedezés alatt, szóval magas szintre lépett megint a mazochizmusom, noha kiválóan szórakoztam a saját hülyeségemen, s mialatt görcsbe állt gyomorral, feszülten, úgy gondolva, hogy felkészültem a következő rettenetre figyeltem a pergő képkockákat, időnként volt alkalmam felröhögni, mennyire nagy hatást tud rám tenni egy horrorfilm, amit egyébként már láttam is. Talán még várni kéne vele a Silent hill miatt, azután is másfél napig az élénk fantáziámnak köszönhetően borzalmas dolgokat láttam, azonban a sztorimhoz részben hozzátartozik, hogy két sötét misztikus történetet írok, amikbe bele akarok építeni néhány érzetet, amit előtte élesen akarok érezni. Így hangolódom rá. Fura, mivel korábban nem foglalkoztam különösebben misztikus történetekkel, krimit nem is olvastam, de valami hasonló lesz a másodjára megkezdett sztorim.
Amin végképp jót röhögtem, hogy volt időm rettegni és jól szórakozni saját magamon, lekötött a film és a magam figyelése, mégis észrevettem a filmben egy bakit. (Spoiler következik és a filmből egy hosszabb jelenetleírás.) A fickónak valahogy megvágja a tükör a kezét, mikor megreped az érintésétől. Látjuk a sebet, sűrűn vérzik (aminek a színe szerintem nem élethű, de mindegy), azonban a következő képkockákon nincs rajta. Az egy dolog, hogy a tükrön nem marad vérnyom és a repedés is eltűnik, a nagyobb baki, hogy mikor újra a tükör felé nyúl (igen, azzal a kézzel, ami az előbb sérült meg), sem a tükröződésben, sem a kezén nincs ott a sérülés, nincs vérnyom a földön, ráadásul utána kigyullad a tükörben, de hót lazán lekapja magáról a kabátot, a fehér ingén nem marad vérnyom, hiába fetreng utána és kapaszkodik kábé magába, nem marad vér az ingén, ami nem túl valósághű. Jó, persze mindenre nem lehet odafigyelni, de szerintem belefért volna, ha ezzel operálnak, mert bár nincs jelentősége, a szőrszálhasogatásra remek alkalom. =D Na mindegy.
Sokat gondolkodom. Tervezek többnyire, meg rakosgatom magamban a dolgokat, sakkozom a lehetőségeimmel és a vágyaimmal. Meg szituációs gyakorlatokat állítok fel magamnak. Nem jutok dűlőre... Nem jutok előre... Nem tudom, mi van és mi legyen. Nem értem mindig a körülöttem élő embereket és magamat sem mindig. Szánalmas mértékig képes vagyok megadni magam, erre jöttem rá az utóbbi hetekben, de ez nem elég és nem jó. Valami mást kell csinálnom, de nem jövök rá, hogy akkor mit. Persze nem én leszek a legmeglepettebb, ha a hosszú ideje tartó bajuszhúzogatás után megunom a dolgot és farkashoz méltón odakapok. Még nem harapok, nem, először csak a figyelmeztetés jön, hogy ez a helyzet így nem működik, nem mehetnek így tovább a dolgok, csak aztán jön a robbanás. Érzem a levegő sűrűsödését... Jön a vihar.
Elkezdtem gondolkodni és valahogy elkezdtek összenyomni a dolgok. Nem úgy alakult a héten egy csomó minden, ahogy elterveztem. Voltam Talyéknál, az jó volt nagyon, beszélgettünk, hülyéskedtünk, elláttam a kutyáit és macskáját 3DS-en, Pouval hülyéskedtünk. =) Pénteken mentem Nicohoz ott aludni, aki megnyerte a Lineage II-n az olimpiát, meg csomó filmet néztünk. Éjszaka Éhezők viadalát, amit nagyon szeretek, másnap megkértem, hogy nézzük meg a Silent hillt, mert megtetszett, aztán megnéztünk a Zetsuait és Bronze-t. Azt hiszem, ennyit. Kábé egész nap az ágyban döglöttünk emiatt összebújva, nekem görcsölt a hasam, mert tegnap sikerült megjönnie, jól is esett összegömbölyödve, betakarózva lenni. Beszélgettünk Nico anyukájával is, míg ott voltam, Nico kishúga puszival köszönt, amin meglepődtem, nagyhúga viszont csak pár percre jött fel, ő is Lineage II-zött. Cicáztam egy csomót, vannak fényképeim is, csak lent vagyok a helyen és itt nincs a mobilomon net, de majd felteszem valamikor a fotókat. =) Petrus cica nagyon megtetszett, édes kis vakarcs, de sajnos nem lehet még mindig macskám, mert a jelenlegi kérónk főbérlője nem engedi. Finomat ettünk, jó erős húsleves után baracklekváros sült szárnyat zöldséges rizzsel, péntek estére Nico csinált tésztát. ^^ Jól éreztem magam, csak nem tudok eligazodni néha Nicon, amit mondtam is neki többször, bár viccesen fogalmaztam meg: Bogozzon ki, aki tud gazolni., meg Igazodjon el rajtad, aki tud csomózni. Így jött. =) Elfelejtette, hogy hétvégén nincs hétórás buszjárat, ahhoz kimentünk, aztán gyanúsan sokat ácsorogtunk és dumáltunk, végül kiderült, hogy már csak a nyolcórás van, ami ráadásul késett is. XD Nem baj, mi elvoltunk. =D
Mikor hazaértem, elfeküdtem az ágyban, valamivel később megjött Bene, aztán mivel fáradt voltam, kicsit beszélgettem vele, utána bealudtam. Ma lejöttem a helyre, hogy ne egyedül legyek otthon, de írni nem nagyon tudok, mert beszélgetés, játékzaj, zene van körülöttem, viszont csevegtem Anyuval is, megkérdeztem, mi újság vele. Frankón elfelejtettem felköszönteni névnapján, mivel Niconál voltam, szval kiment a fejemből, ami bánt, de Anya azt mondta, nem érdekes.
Voltunk kedden Bene nagyszüleinél, jól megtömtük magunkat szilvás gombóccal, találkoztunk ott Bene anyukájával is. Szerdán angoloztunk, Timi addig tételt dolgozott ki, majd bevásároltunk és hazamentünk hozzám beszélgetni. Csütörtökön nem volt játék, vagy legalábbis olyan modult nem jelentett be senki, amin meg kellett volna jelennem, úgyhogy Talyéknál voltam. Hétfőn már nem is tudom, mit csináltam, a múlt hétvégét meg pláne nem. Illetve de, mentünk volna IchiGoval és Gergővel lófrálni, de nagyon nem voltam topon, ezért azt lemondtuk.
A rózsaszín, lila és fehér színeket vágytam ma, ezért esett a választásom Lilacipőre és az Életfájára, s ma nem akartam nagy sminket és parókát kontaktlencsével, csak ilyen kis szolidan kinézni. Nekem tetszik, jól is érzem benne magam.
Remélem, sikerült olyan videót találnom, ami tartalmazza a dalt és a filmből jeleneteket, itt nem tudom megnézni. XD Na mindegy. Most egy rövid véleményt mondok csak az egyik legutóbb látott filmről. Talán szombaton néztük meg összebújva Benével. ^^
Tudni kell rólam, hogy az első perctől kezdve utálom James Bondot, főleg a Pierce Brosnan-féle Bondot. Ennyire ellenszenves figurát keveset tudok felhozni a filmvilágból, valahogy egy tipikus sablonnak tartom, meg valószínűleg az is sértheti az önérzetem, hogy ahogy Dani barátunk fogalmazott, "megrépázza a jó nőket", akik számomra érthetetlen oknál fogva már a látványától elalélnak. XD Gáz, na. XD Tudom, hogy sok fiú akar hasonló férfi lenni, de akkor én már inkább Alfie-t szeretném, ha egy nőfalót kéne választanom. =D Jude Law sem az az Adonisz típus számomra, de azt az alakítását nagyon szeretem, ott engem is meggyőzött. Daniel Craig szerintem kifejezetten csúnya, valahogy mégis az első Bond, aki szimpatikus. Talán meg kéne néznem a másik két Bond-szerepében, de a Skyfallt dicsérték halálra, meg nem tudom, érdekel-e. =)
Ez tetszett. Itt is a legtöbb esetben indokolatlannak tartom, hogy a nők a lábai elé omlanak, de hát ez egy Bond-sajátosság, de tetszettek benne a női szereplők. =) Szimpatikus nekem ez a darkos hangulat, a Christian Bale-es Batmanek is a kedvencem a hangulatuk miatt, noha Batman alapvetően egy sötétben élő, árnyékokkal és belső démonokkal rendelkező karakter. ^^
Jó volt a forgatókönyv is, amennyire oda tudtam rá figyelni, szépen volt elindítva a film, még engem is lekötött, méghozzá másodjára is, mivel az elejét egyszer megnéztem a műhelyben. ^^ Szépen visszatértek elemek később, megtudtam azt is Benétől, amit a Bond-történetek ismerete nélkül nem értettem és tetszett, ahogy belevitték az apró részleteket a filmbe. =) A látvány is lekötött, bár amikor én kiszúrtam, melyik felvétel stúdiófelvétel a háztetőn motorozós részeknél, fogtam a fejem, de alapvetően volt mit nézni Craig izmos hátán és karján kívül is. ^^ Az a rész kifejezetten kedvenc volt, mikor a fejvadászra vadászott Bond, noha inkább látvány szempontjából, hiszen a fények remekül tükröződtek az üvegfelületeken. Csodás volt. =) A másik, ami nagyon tetszett, az a bevezető, ami alatt asszem végig leadják Adele számát. Kifejezetten remekül volt összerakva, nem untam, csak feltűnt, hogy mennyire hosszú a bevezető. ^^ Kiütközött a szadizmusom is, talán a top egyes jelenetem az volt, amikor a főellenség kivette a műfogsorát. XD Az más kérdés, hogy a cián nem mar, hanem azonnal öl, ha jól tudom, maximum nagyon nagy mennyiségű cukorral lehet megakadályozni, hogy megöljön egy embert - valamilyen császár élte is túl a ciánmérgezést amiatt, hogy süteményben kapta, s csak rosszul lett tőle -, de azt is azonnal kell megkapnia, ez azonban mindegy. A műhelyben beszélgettünk erről, Timi cseten volt belekapcsolva a beszélgetésbe, mi meg többen ültünk ott, Fischer, Imi, Bene, Barbi, asszem, Stef, s azt tárgyaltuk, hogyan lehetne megoldani, hogy valamit a fogba ültetve ilyen hatása legyen, de végül arra jutottunk, hogy nem véletlenül a ciánnál maradtak az erre képzett emberek. ^^
Nagy kerekasztalbeszélgetés lett amúgy a klubban, volt szó mindenről, Fischer elárult néhány finomságot a Trónok harcából is, mivel ő a kiadott könyveket már mind olvasta, én meg kértem, hogy spoilerezzen és a többieket se zavarta. Kedvet kaptam elolvasni azt a könyvet is. ^^ Szegény Timinek meg jól elvettem a kedvét ettől a sorozattól azzal az öt perccel se... XD
Na mesedélután stop, kerítek remélhetőleg időt mesélni később. ^^