Augusztus elején ihletet kaptam. Nem akartam leírni, aztán le akartam írni, de azt gondoltam, egy fejezetnyi lesz, az se túl hosszú egy mocskosszájú suhancról és egy birkatürelmű, mellette álló tanárról, egy nevetséges félreértésről és az őszinte szeretetről, csak nem akart befejeződni a sztori. Írtam, éjt nappallá téve, ha csak egy órám is volt, írtam. Hatalmas lendületem volt, ontottam a mondatokat, ráadásul én belülről láttam, mi történik. Úgy értem, írástechnikailag, velem.
A Szeretet ez címet kapta a darab, méghozzá a lendületet megadó This is love című szám és a hozzá készített Talyblood Drachen amv miatt. Úgy éreztem, a történet Talyhoz, Stumpyhoz és Narihoz szól, ezért nekik ajánlottam. Taly adta a lendületet, a legutóbbi videóival a hangulatot, Stumpyról simán csak tudtam, hogy nagyon szeretné a két fő karakteremet, Narit pedig azért jelöltem meg ajánlottnak, mert a tanár-diák viszony a nagy kedvence, ÉS mert a stílus erősen az első sztorim stílusát, a Zűrös kamaszkorét idézi. Nem hagytam üres sorokat, tömör a szerkezet, hangsúlyosak a párbeszédek, mellettük alig van cselekmény, viszont amiben eltér a Zk-tól, hogy minden fejezethez hangulatdalszöveg van csatolva, múlt időben, elmeséléssel kezdődik, majd belecsöppen az olvasó a jelenbe, in medias res stílusban egyszer csak történik a történés, folytatódik a párbeszéd. Vannak olyan részek, amiket csak a későbbiek magyaráznak meg, ráadásul így a tizennégy fejezetre ránézve azzal is fene mód elégedett vagyok, hogy az első, hetedik és tizennegyedik fejezet kétszavas címet kapott, míg a többi egyszavasat. Tudtam magam tartani a szerkezethez és a stílushoz, elhatárolt fejezeteim lettek, ami elég nagy eredmény.
A következő ilyen örömre okot adó tényező, hogy publikáltam. Körülbelül négy éve tűnt el az internet éterében a honlapom, azóta csak a Ficbl@steren vettem részt a Töviskapu (TK) megrendezésében, egy-két pályázatot és kihívást megpróbáltam, mint Mindenízű Drazsé (MD), Játék a színekkel (JASZ), amiken több-kevesebb sikert el is értem, aztán Nicoval és Stumpyval közös sztorinkat írtuk, azt kezdtem el összerakni és átbétázni, szóval a Kettőből egy című végeláthatatlan, még nem befejezett sztori került ki a kezeim közül, s azt hiszem, semmi más. Néha írtam, de csak a csajokkal, esetleg a párommal osztottam meg, ezenkívül elkezdtem átnézni és kicsit bővíteni, javítani a A szerelem csapdájában (Aszcs) című kisregényemet. Az elég nagy meló a különszálával és a másfél meg nem írt kötetével, eredetileg azt ígértem be Narinak, de az élet és a Szeretet ez közbeszólt. Nem bánom, mert ezzel az új darabbal tényleg elégedett vagyok, megszerettem a karaktereimet, úgy érzem, fejlődött mind, ráadásul lesz egy tizenötödik, extra fejezet.
Kaptam kommenteket, amik nagyon jólestek, mert bár magamnak írok tulajdonképpen, azért ha közzéteszem a sztorim, nagyon is várom a visszajelzéseket. Jó ötletet is adtak a hozzászólóim, s rábírtak arra akaratlanul, hogy ha lesz mit, újra publikáljak az AFS-en. Őszintén szólva az adminnal néha elég necces harcokat vívtam, aminek az értelmes vita része nagyon is kedvemre való volt, de a másik része alaposan elvette a kedvem attól, hogy feltegyem az összes fejezetet, illetve a későbbiekben újabb sztorit vigyek az oldalra. Tulajdonképpen amolyan TK-pótlék volt számomra, s szándékomban áll oda is felpakol majd a Szeretet ez-t.
A megírási sebessége ahhoz képest, amik ebben a két hónapban történtek velem, elég jó volt, összehoztam 47.000 szót (körülbelüli érték, a dalszövegek, címek, fejezetekhez tartozó keltezések és a fejléc le van belőle vonva), amit szép teljesítménynek tartok. Már majdnem megvan a minimum szószám egy regényhez, ami azért elég durva. Nekem ez egyfajta teszt is volt, hogy mire vagyok képes, de nem kellett szíjjal csapkodnom a hátam, hogy befejezzem, hiába nem láttam a végét egy darabig, adta magát a történet. Sok mindent másképp írtam le, mint az első verzióban, Ricsi jobban kifordult, Csaba sokkal több szerepet kapott, Dórával is nagyobbat csavartam, kicsit kiterebélyesítettem őt, mint ahogy eredetileg megálmodtam a sztorit, de részletgazdagabbnak és teljesebbnek érzem tőle a történetemet. Az extra még nem állt össze, csak azt tudom, hogy szemszögváltás lesz, s az írás közben át kell olvasnom részeket, hogy nehogy eltérjek az eredeti történettől, de majdcsak megírom.
Most egy másik történetet írok, egyelőre az Antihős születik címet kapta, de ezt meg fogom változtatni, mert nem tetszik. Ezt ihlette a A csodálatos Pókember, és nagyon sokáig vacilláltam, leírjam-e, milyen stílusban, szerkezetben írjam le, de aztán valahogy meg kellett szabadulnom attól a feszültségtől, amit hordoztam magamban. Most a harmadik fejezetet írom, megtartottam a tömör szerkezetet, próbálom fejezetekre bontani a történetet, egyelőre még a múlt elmesélésénél tartok, ötleteim vannak, milyenné akarom varázsolni a jelenre a főhősömet, és elég kegyetlenül elbánok vele, hogy azzá váljon, akinek elképzeltem. Szeretném ezt a sztorit is publikálni, ám azt kötöttem ki magamnak, hogy amíg legalább a fele nincs meg, addig nem kezdem el, mert ha félbehagyom, lefejeznek az esetleges olvasók vagy elégedetlen leszek.
Van egy sztorim, az is ideiglenes címet visel, Shéden és a wendigo, azt baromi rég kezdtem el, elég sokat megírtam belőle, nagyon tetszik az alapötlet, szeretem a karaktereimet, látom a viszonyaikat, kivel mi lesz, miért az és pontosan hogyan, de van egy rész, ahol totál elakadtam. No meg írás közben alaposan megrángattak szellemileg, lelkileg, talán még fizikálisan is, úgyhogy még vissza kell zökkennem hozzá. Azt szeretném előszedni, ha befejeztem az előző kettőt.
Erőteljesen ráálltam a misztikus vonalra, ráadásul dark misztikumban utazom a jelek szerint, kezdek a krimi és thriller felé nyúlni, bár az még hosszú tanulóút lesz, de nem baj, meg imádok fantasy elemeket belevinni az egyébként hétköznapi történeteimbe, s nem kizárt, hogy előállok néhány dark fantasy darabbal is a későbbiekben. Sok-sok-sok ötletem és ötletkezdeményem van, csak időm nincs elég sajnos.
Az elmúlt időszak filmjei
Amerika kapitány - A tél katonája
Az első részt nem láttam, mert a párom szerint egy "Amerika tökéletes" felhangú film, aminek a meg nem nézése igazából semmilyen élvezeti értéket nem vesz el az embertől, főleg, ha kicsit is tisztában van a Marvel univerzummal. Nos, én nagy rajongója vagyok, bár bevallom, az abszolút kedvenc Tony Stark, méghozzá Roberttel, de vissza is térek Amerika kapitányra, akit úgyszintén nagyon kedvelek. Jó karakter, szerintem Chris illik is hozzá, szeretem őt nézni. Kellemes humorú, látványos alkotás lett, élveztem a fordulatait és az akciójeleneteket. Imádom a Fekete Özvegyet is, Scarlett nekem remekül passzol hozzá, s ebben a sztoriban olyan próbatételek elé állították a karaktert, ami hozzájárul a jellemfejlődéséhez. Amerika kapitány nekem megfagyott egy remek szinten, nagyon szeretem a jellemét, a válaszait, a hozzáállását és igazából azt is, hogy nem változik. Jó poénok voltak a filmben, például mikor a teremőr a fejét félti a régi Amerika kapitány ruha eltűnése miatt, na azon hosszasan nevettem, de nagyon tetszett mikor Natasha és Steve bujkáltak, s álcának friss házasok szerepet választottak. Remek volt, főleg a nő kommentárjai.
Demóna
Figyelemfelkeltő volt az eleje, nagyon tetszett a világ és a teremtményei, amit felépítettek. Látványos volt, szépen összedolgozott, kellemes látványt nyújtott egészében és részleteiben is. Valamelyik filmnél zavaró volt a többféle technika használata, de itt nem tűnt fel olyasmi, mintha a hátteret csak úgy bedobták volna a színész mögé, ezért örömöt jelentett nézni. Erről a filmről semmit sem tudtam előzetesen azon túl, hogy Angelina játszik benne főszerepet és fantasy, úgyhogy amikor stílust váltott a film, az idillből átment darkba, valahogy nekem tört a hangulat, de később teljes mértékben kárpótolva lettem, mert a sztori abszolút alátámasztotta a karakterek, a világ és a hangulat változását. Szép íve van a történetnek, magasból lemegy elég mélyre, majd visszakapaszkodik, minden negatívat elsimít, szóval elégedett voltam, tetszett nagyon. A fiatal Demóna megihletően bejött, sajnáltam, hogy felnőtt, Angelina arca azonban a kiálló arccsontok miatt nagyon sokáig idegen volt számomra a karakterhez, akkor simult ez el számomra, mikor átment borús hangulatúba a történet.
A csodálatos Pókember 1-2
A párom szerint ebből egy rész többet ér, mint a Jake által játszott trilógia összes darabja, úgyhogy az kimarad a filmkultuszomból, ezt viszont imádom. Sokkal jobban hozza Pókember troll, laza, slendrián stílusát, vicces, eredeti, életszerű, a látvány és az akciójelenetek igazán jóra sikerültek, úgyhogy aki nem ült le a trilógiát megnézni, az üljön le ez elé, mert remek. Andrew Garfield nagyon cuki, a nevén sokáig röhögtem, mert annnnyira illik hozzá és egy ilyen névvel annyira Pókember-szerepre szánt ember szerintem. Megihletett ez a film, azt hiszem, ez a legnagyobb dicséret, amit ki tudok osztani.
A hobbit - Smaug pusztasága
Aki ismer, az tudja, hogy elmondhatatlanul utálom a Gyűrűk urát. Számomra követhetetlen volt, utáltam Frodó szenvedését, Gollam szerintem a világegyetem legidegesítőbb, legszörnyűbb, legutálatraméltóbb, legutálatosabb teremtménye és ha csak meghallom, hogy valaki azt mondja, "Drágaszágom.", ideges leszek és borzongok, a világból ki lehet ezzel kergetni. Na, A hobbit filmek kifejezetten érdekelnek és tetszenek, ezt tudom követni, noha Smaug pusztaságának erőteljesen olyan érzete van, mintha kitépték volna egy hosszú-hosszú film közepét és levetítették azt. Az eleje is amolyan folytatás és a vége is ilyen sorozatokat idéző "To be continued..." kiírást érdemel, majdnem a hajamat téptem miatta, hogy ott és úgy lett vége. Persze megértem, bár kifejezetten ellenszenves számomra, hogy ennyi bőrt le akarnak húzni anyagilag a sztoriból, hogy nem elég, hogy elharmadolták, de a harmadik részt két részletben fogják levetíteni. Mindegy, kezdjük megszokni, hiszen nem ez az első, s valószínűleg nem is az utolsó. A főhőst játszó Martin az idegeimre megy, de Bilbóként szívesen nézem, a törpök közt pedig három befutó is van, Thorin, Kili és a szőke testvére, akinek nem tudom a nevét. A testvérpárost abszolút imádom, Kili szerelmi szála nagyon szépen volt megjelenítve, Thorin karakterében pedig az tetszik, hogy nem egy egyszerű fehér karakter, hanem vannak nagyon is szembetűnő hibái, negatív tulajdonságai. Jó film volt, biztos, hogy a következő két részt is megnézem.
A galaxis őrzői
Nem nagy kedvvel ültem be megnézni, de remekül szórakoztam rajta. Vicces, jók a karakterek, látványos, ami elvitte a filmet. A legtöbb vászonalkotást igyekszem megfigyelő, kritikus szemmel nézni, odafigyelni azokra, amiket a forgatókönyvírás tanfolyamon tanultam, s tetszett a keretes szerkezet, noha kiszámító volt nagyon sok minden szerintem. A kedvenc karakterem Groot volt.
Az emlékek őre
Nem tudtam róla semmit, ezért amikor már jó ideje fekete-fehér volt, megkérdeztem a barátnőmet, hogy ez végig ilyen lesz-e. Kétszer is láttam, nagyon tetszett, tele van olyan jelenetekkel, amin nem bírok nem bőgni. Amikor először, a párommal néztük meg egy duplarandi keretén belül, teljesen egyszerre szólaltunk meg egy jelenetnél: "Szegény gyerek!", amin jót mulattam. Nem annyira könyvhű, de nagyon szépen kivitelezett darab, minden nagyon tetszett. A pillanat meg, amikor képtelen vagyok visszafogni a sírásomat, az az, amikor az örökítő erőt és bátorságot ad az emlékek őrének. Nem sajnáltam kétszer kiadni a mozijegy árát rá, sokat gondolkodtam a film hatására, meg is indított bennem dolgokat, s nem csodálom, hogy betiltották a könyveket nálunk, annyira jellemzőnek tartom, mégis elkeserítőnek. Mindenesetre szeretem az ilyen kettős utópiát és nem zavartak a sablonok sem.
Transzcendens
Erről a legnehezebb írni. Szeretem Deppet. Nem mint színész, a kalózos szerepe kiverte nálam a biztosítékot, azt egy pocsék filmsorozatnak tartom, de ez... Ez zseniális! Félelmetes, mennyire afelé haladunk, amit a történet bemutat. Gyönyörű a látvány, szépen van megoldva a film, tetszik a keretes szerkezet, jól van elmesélve, az érzelmi szálak is meghatóak... Nagyon vártam, hogy láthassam és nagyon sajnáltam volna, ha kimarad, főleg így, tudva, miről maradtam volna le. Kicsit félsz volt bennem, mert számomra ez túlságosan is reális, közeli, valóságos, efelé a jövő felé haladunk, s látni, mire képes... Eszméletlen volt! Tetszett a lezárás, a konfliktusok megoldása, tetszettek a karakterek, sőt, minden tetszett.
Hirtelen ennyi film jutott eszembe, amit mostanság láttam.

Selfie
Két és fél évvel ezelőtt, de lehet, hogy korábban, azért kezdtem magamat fotózni, hogy megbarátkozzak az arcommal. Körülbelül húsz éves koromig a karaktereim arcát láttam a tükörben, nagyon ritkán sminkeltem magam, vagy csináltam a hajamból valami értelmeset a lófarok helyett, aztán jött egy fordulat és már magamat láttam, de nem szerettem a látványomat. Táskásnak láttam a szemeim, nagynak az orrom, szélesnek a szám. De hát ezt rakták nekem össze az őseim, a természet és a teremtő, úgyhogy meg kellett barátkoznom vele, úgy gondoltam. Elkezdtem magamat fotózni - tükörben vagy saját magam felé fordított kamerával -, mire mindenhonnan kaptam az ívet, hogy ezt ne csináljam, mert gáz, torzított képet kapok a rossz fényképszög miatt. Mennyi idő is telt el, mire divatba jött ez a stílus? Még nevet is kapott és boldog-boldogtalan csinálja. Persze valószínűleg más miatt, de legalább engem már senki se piszkál miatta. =D
Kertjeink
Nem jönnék én ezzel a virágos kertes idézetemmel, komolyan, de nem tehetek mást, minthogy végignézek az ágyások romjain a kertemben, mélyet sóhajtok, az arcomon egy fásult mosoly suhan át és csak egyetlen kérdés forog a fejemben: Másnak miért jó ez?
Neki nem lesz jobb, amíg az én munkámon és fejemen ugrál, sehova se fog elérni. De attól miért érzi jobban magát, hogy nekem megnehezíti a mindennapokat?
Lehet, én vagyok naiv, de nem értem...
Duplázós hétvége
Nem hanyagolom a blogírást, csak megint nem sok időm vagy kedvem van rá. Timivel pénteken jóóól kitaláltunk valamit, neki is ültünk, szóval a Kettőből egy 12 éve bővülni fog laza 15-re... XD Végül nem írtam meg, amit alapból szerettem volna meg ami miatt kihagytam a szemnézegetős babameetet. Az ötlet megvan, de elment az ihlet, majd megint le kell ülnöm Nanával beszélni, s utána kerítenem kell egy fél napot legalább szabadidőnek. Egy dal van csak meg, pedig lesz benne legalább három, de inkább öt, talán több... =/ Bár lehet, hogy lassan bontakozik majd ki előttem minden, s ez lesz benne a jó, passz. Mindegy is, nem aggódom rajta. =)
Kipróbáltuk Timivel a Király utcában lévő "egyél, amíg beléd fér"-féle helyet. Egész jó kaják vannak, szerintem alkalomadtán teszünk még kitérőt oda, bár desszertnek nem tetszett nekünk a mákos, diós, cukros tészta, amiket elő lehetett volna készíteni, úgyhogy süteményezni átmentünk a szomszédos cukrászdába, ahol múltkor is ettem. Rezsgő tortát kértem, amiben nincs liszt, a teteje jó savanyú, a közepe túrós-joghurtos, az alja csokoládé. Isteni finom, majd oda elviszem egyszer Anyut, mert ő is tudná értékelni. Lehangoló tud lenni számomra, mikor rájövök, hogy utánozhatatlanul jó a biai Andrész Cukrászda, na. =D De próbálkozom olyan finom süteményezőt keresni a fővárosban is. ^^
Nem írtam róla, de múlt héten megnéztük Benével a Thor két részét. Háááát. Vegyes érzéseim vannak a két filmmel kapcsolatban. Tetszett, meg kicsit azért többre számítottam. Ettől függetlenül izgatottan várom a többi Marvel-filmet, főleg amiben szerepel Tony Stark, a kedvencem. =D Rohadt jó ötletnek találom, hogy tulajdonképpen fandomot csinálnak a Marvel-világból, anno a forgatókönyvíráson beszéltünk erről és én is sokszor vágyom arra, hogy a történeteim ekkora magaslatokig fel tudjanak emelkedni, ki tudjanak szélesedni. Nem arra, hogy film legyen valamelyikből, bár ezen is szoktam gondolkodni, inkább hogy a karakterei külön történetben kibontakozhassanak, meglegyen az összecsengések, amiket nagyon élvezek a Marvel-filmekben. Szerintem még meg fogom nézni a Thort is, ahogy a Vasembert, Bosszúállókat... =D Az Amerika kapitányról szólót nem láttam, állítólag nem lett nagy eresztés, de Chris Evans miatt azért csak érdemes leülni elé, na. =D
Tegnap voltunk Benével szabadulni. Közös jóbarátunk invitált meg rá minket, a délutánba kettőt is betervezett. Az első Hudinis volt, azt nem tudtuk megoldani, főleg, mert a meghívónk hátráltatott minket. XD A másodikat viszont szinte lazán, ugyanis főleg asztrológiai szimbólumokkal dolgozott a pálya, amiket könnyű volt megnevezni, gyorsan tudtunk haladni és a meghívónk is csak hátradőlt és nézte, mit csinálunk. A második pályát nagyon élveztem, aztán hazafele arról beszélgettünk Benével, hogy micsoda agya lehet annak, aki ilyen logikai feladatokat, feladványokat tud kitalálni.

Életérzés
Azért van abban valami, amikor felkészülsz a pokolra, mert a telefonban azt mondja a kolléganő, hogy az ügyfél ordít, kocsisokat megszégyenítő mocskot köp az arcukba, rájuk borítja kis híján az asztalt, aztán bejön az ügyfél, itt rendes, visszafogott, türelmes, majd hazamegy, órákkal később felhív, hogy valami gond van a kapott végzéssel, csináljuk meg, ő nem hajlandó együttműködni, csupán legyen kész és jönne érte holnap, aztán eljön a holnap, felhív, hogy mi van már, majd egy órával később azért hív fel, hogy bocsássak meg neki, mi jól csináltunk mindent, máshol van baj, ne akart zaklatni, szép napot, jó hétvégét. =D Valahogy szeretetet érzek ez iránt a vadember iránt. Egy hatalmas fickó durva külsővel, akiről érzed, hogy tényleg rád borítja az asztalt, ha elpattan az agya, de mégis ha türelmes és kedves tudsz vele maradni, akkor totál kezelhető és akkor úgy áll hozzád, hogy ne kelljen attól félned, egyszer mégis az asztal alatt végzed. =)
Mindenegybe
Olyanok a gondolataim, mint egy zacskóból kiömlő üveggolyótömeg. Tudnék mit mesélni, ez a hét sem telt eseménytelenül, noha szerepjáték nem volt Dani betegsége miatt, Anyucival nem tudtunk találkozni, s tudtam is volna mesélni, csak valahogy nem volt hozzá türelmem. Most sincs, úgy írom ezeket a sorokat, hogy szétvet az energia, mert rohangálni akarok, vagy két koktél után táncolni a tömegben, míg el nem hagy az erő. Hiányzik a bulizás, az, hogy felszabadulok és úgy szabadulok meg a bennem dúló energiáktól, hogy azzal senkinek sem ártok, de élvezem, kegyetlenül élvezem minden percét az eseménynek. Azt sem tudom, milyen számok szólnak mostanában a rádiókban vagy a zenecsatornákban, lekorlátozódtam feldolgozásokra, sőt, ma reggel megszólalt a fejemben a Shiroi yoru is. Yoshikit látom, a hegedűt pedig hallom, sőt, egy részéhez társítja az agyam a D.N.Angel opjának szövegét is, úgyhogy igazán érdekes kavalkáddá nőtte ki magát a képzeletemben ez a szám.
Annyi mindenről akartam írni, mikor belefogtam... A napjaimról... Hétfőn jóbarátommal találkoztam, szerdán Benével voltunk röltexben egy új ruha alapanyagát megvenni. Ő lilát képzelt el alapszínnek, amivel én valahogy sehogy sem tudtam megbarátkozni, méghozzá nem csak azzal a lilával, ami abból az anyagból egyedüliként fellelhető volt a boltban, hanem úgy az alapgondolat sem fért a fejembe, hogy én most lilába bújjak. A steampunk stílus ragadós számomra, s mivel a ruha szoknya része engem arra emlékeztet, az alapszínt világos barnában határoztam meg, hozzá bordót választottam és Bene fehéret. Nekem nagyon tetszik a színek harmóniája, alig várom, hogy kész legyen a ruha, bár tudom magamról, hogy nagyon kínlódni fogok megint a próbáktól, mivel utálok próbálni. XD Hogy is mondják a nők, a szépségért meg kell szenvedni? =D
Tegnap Nanával találkoztam és megint órákig dőlt belőlünk a szó. Megint megihletett és elgondolkodtatott, miután éjfélkor hazaértem a V35-ból egy fél sör után, amit Namival fogyasztottam el, miután Nana elindult haza a hamburgerezésből, nem bírtam befeküdni a már alvó Bene mellé az ágyba, muszáj volt képzelegnem, nézni a plafont a földön fekve, engedni a gondolatokat a fejem felett elfolyni, mintha egy tropikáriumi akváriumot néznék egy átlátszó csőbe bújva. Van két ember az életemben, akit viszonylag távol engedtem magamtól, mégsem bírom elengedni. Nem hiszem, hogy tudnának engem építeni, egyszerűen ragaszkodom hozzájuk és az egyik többet jár a fejemben, mint a másik. A gyerekkori barátném hamarosan elmegy az országból, bennem pedig olyan erősen az van, hogy kellene vele beszélni, találkozni... Pedig nem kell, menjen ki, szakadjon el a sráctól, akivel jár és az anyjától, mert régóta azt érzem, hogy erre lenne igazából szüksége. Bennem ez a késztetés olyan értelmetlennek tűnik, s még nem teljesen jutottam arra az álláspontra, hogy az én gyengeségem eredménye, nem pedig azért jelez valami mélyről számomra, mert ott valami baj érheti őt. Meglátjuk, ugyanis teljes mértékben egyet értek vele, amit az egyik asztrológia tárom mondott: "Ha az ember fejérnek veszni kell, a lába oda viszi.". =) A másik lány tudom, hogy belesétált a pokolba, de erre vágyott két és fél éve. Most, azt hiszem, boldognak érzi magát, mert nem hajlandó meglátni, mennyire megalázzák és kihasználják, én úgy érzem, át is verik a fejét, azonban egyetértek azzal az állásponttal, hogy van, aki csak a pofonokból tanul. Én azt tudom tenni érte, hogy nem hagyom el, nem vetem meg, nem sajnálom, egyszerűen csak várom szeretettel. Nem vagyok felelős az életéért, nem élhetek helyette és nem próbálhatom meg marionettként egy bizonyos úton vezetni, hiszen az az út, amit én látok, nem biztos, hogy valóban a legjobb út számára. Én úgy gondolom, az emberekben van annyi ösztön, hogy tudják, merre kell menniük, mire van szükségük.
Ez az én szemüvegem. Nem értek a szemüvegkészítéshez, de mivel a fél életemet üveg mögött éltem, azért tudom, hogy sokféle szemüveg létezik. Én így nevezem a látásmódot. Nana mondott tegnap rengeteg olyan dolgot, ami eköré kapcsolódott, csak csodálni tudtam, kit hogyan lát, mondtam is neki, hogy a Skorpió mélysége és a Szűz precizitása jelenik meg a másokról való gondolkodásában, s hogy annyira másképp látja az ismerőseinket, mint én, annyira mást mond jellemzőnek, mint amit én mondanék, ami magával ragad, elbűvöl. Az is egy kemény lecke, amiről rájössz, hogy a körülötted lévők, legyen szó a barátokról vagy akár csak egy utcán szembe jövő emberről, tükröt tartanak eléd, de mikor megismered az ő rólad alkotott képüket, na az a durva. Ollllyan más az, ahogy látnak bennünket és ahogy mi gondolunk magunkra, de hogy mi az "igaz igaz"... Mások az alapján ítélnek meg, amit mutatunk, mi pedig az alapján gondolunk magunkról valamit, amilyen ideákat követünk, hiszen nem látjuk a legtöbb esetben kívülről a tetteinket, nem gondolunk bele, a szavaink milyen hatást keltenek másokban, s nem tudunk objektívek lenni ezáltal. Akkor kik is vagyunk mi? Milyenek is vagyunk? Én úgy érzem, a mások által mutatott tükör és a saját magam követett ideák metszete az, ami legjobban jellemez, még ha a két dolog szinte ég és föld egymáshoz képest.
Mivel nem tudok hetek óta írni és aludni se, rákattantam arra, hogy összerakjam a Kettőből egyet. Nekem Deon a Mary Suem, az, aki vagyok, de színesebb, merészebb, gátlástalanabb nálam. Rengeteget elemeztem már őt és a többi karakteremet is. Jelenleg egy heteró Masaora vágyom például - ez lehet, hogy egy picit spoiler -, arra a férfire, akinek minden vágya családot alapítani, s ehhez bármilyen követ megmozgat, hegyet eltol az útból, amihez megvan az ereje is. Gondolkodtam nagyon sokat Raktarin is, hogy mennyit fejlődik a tizenkét év alatt, aztán - ez már spoiler konkrétan - mégis belebukik, nem képes levetkőzni a saját korlátait.
Spoiler vége.
Minden karakterem egy tükör számomra, bizonyos részeim kiélése, egy-egy jellemzőm felerősített és megszemélyesített megjelenése, ezért ha elemzem őket, egyszerűen bámulatosnak tartom. Vannak, akik még nem léptek a sztoriba, Mitsuko, Raktari, még Masao sem került elő, de Dayki is egy érdekes figura számomra... Bár ott az egész bagázs, Yajiro és Yuu, Tao... =) Mindet szeretem valamiért, néhány mellékszereplőmet külön imádom, de nem spoilerezek többet. =)
A kezdőképemről most eszembe jutott az Üveggyöngyjáték. XD Pontosabban annak is az azonos jeligéjű kihívása, amire zseniális darabok születtek. Még többet kéne olvasni, visszatérni azokhoz, amiket anno szerettem, s újraértelmezni őket. Például a Védőőrizetet is nagyon jó volt visszaolvasni, vagy a Pirszinget a kígyónakot. Sőt, megtudtam, hogy a Védőőrizetnek van második kötete, bár nem tudom, kiadásra került-e. Úgy érzem, nem lehet ugyanolyan jó, mint az első, talán nem is jó, de kíváncsi vagyok rá.
Ma kivételesen leraktam a Kereszt a szekrénybent utazás közben. Imádom, élvezem, jókat röhögök rajta, mélyen szántó gondolatokat ébreszt bennem, megdöbbent, meglep... Itt köröz körülöttem a vallás, mint témakör, de tényleg nagyon sokat. Mindenből kihallom és nem pusztán azt, hanem a körülötte lévő dolgokat, a saját tapasztalataimat, véleményemet. Tetszik ez az egész így most. De vajon mit akar megmutatni nekem az Élet? Mire kéne rájönnöm?
Úgy érzem, nem tudok figyelni. Se kifelé, se befelé. Elhaladnak mellettem a dolgok, s csak kevés jut át a falon, ami körülöttem emelkedett, s én is átlépek a saját dolgaim felett, mert folyamatosan hajt valamerre egy erő. Fura. Ijesztő. Az is kemény volt tegnap, mikor Nana a két Nanáról beszélt. Bakker, durva, mert éveken át gondolkodtam, melyik Nana vagyok én, s melyik a barátnőm, hiszen nekem ez a történet tényleg arról szólt, hogy két azonos nevű és korú lány egy vonaton utazik, egy lakásba költözik és egy életúton indulnak el, majd szétválnak. De ez megváltozott, karrierista Nana és családvágyó Hachi lett belőle, Nana pedig tegnap olyasmit fejtett ki immár teljesen, ami letaglózott. Hogy valójában Nana volt az, aki családra vágyott, ő akarta felújítani azt a hangárt vagy mit, amiben Rennel élt, s semmi másra nem vágyott, mint vele lenni, míg Hachi csillogást akart, egy sztár pasit, mindig többet kihozni az életéből, mint amit megkapott, pedig ő aztán szinte akármit... Nagyon... furcsa volt így tekinteni rájuk, de még nem tartok ott, hogy belemerüljek, előbb bizony Deont kell ízekre szednem. =)

Címkék:
dinka,
gondolatok,
írás,
Kettőből egy,
könyv,
mindennapok,
ruhák,
spoiler,
V35,
zene
Egy dal az éterből
Nagyon szeretem, nagyon sokat hallgattuk ezt is anno Anyuval. Nem felejtem el, mikor Jimmy meghalt, beültem a hifihez, a fejemre tettem a fülhallgatót és órák hosszát üvöltettem a számait, úgy jött rám szólni Anya, hogy megsüketülök, ha ezt nem fejezem be.
"A földön rég egy ember járt,
elmesélt sok szép csodát.
Tudták már az emberek,
hogy eljött. Igen, eljött.
Tudott mindent, ami jó,
tiszta volt, mint a folyó,
melyen lelkek úsznak át.
Ez ő volt. Ó, a földön járt, ó, ez ő volt.
Ó, a földön járt, ó, ez ő volt.
Uram, küldd vissza hozzánk,
mondd, hogy vigyázzon reánk!
Félsz, mert mi értünk ment fel,
ó, a menybe?
A földön rég egy ember járt,
segített, amerre járt.
Tudták jól az emberek, hogy eljön. Ó, igen, eljön.
Ó, ő köztünk járt, ó, eljött.
Ó, igen, eljött.
A földön rég egy ember járt,
segített, amerre járt.
Tudták jól az emberek, hogy eljön. Ó, igen, eljön.
Ó, ő köztünk járt.
Velünk volt, velünk van, velünk lesz.
Ó uram, ó uram, engedd vissza hozzánk
úgy várjuk már!"
Ezt a dalt nem a szövege miatt szeretem, hanem a hangulata, maga a dallama miatt. Kicsit össze is vág azzal, amit mostanában olvasok, azzal, amiken gondolkodom...
Megindult az élet
Nem szeretném überelni azt a magassági szintet, amit elértem. Képes voltam tegnap szerepjáték közben bealudni. Nem csak a fáradtság a durva, bár olyan napom volt, hogy tíztől kettőig egy szünettel tárgyaltunk, aztán kettőtől egymásnak adták a kilincset az ügyfelek, pisilni se nagyon lehetett elmenni, hanem az a sok gondolat, ami leköt. Sajnos, ha nem tudom leírni, akkor bealszom tőle, hogy semmi se zavarjon a gondolatfolyam végére jutásáig.
Tegnap elkezdtük effektíve Dani istenszimulátorát játszani. Vicces. Nem az a megszokott játék, mikor vagy egy karakterrel, hanem felülnézetből kell úgymond letekinteni egy csomó emberre, akik közt van kettő, akik különösen fontosak a számodra. Az egyik ilyen a prizma, aki amolyan földi megtestesülés, meg tudják az istenek szállni a sajátjukat és az emberek közé tudnak menni általuk. A tegnapi játék úgy indult, hogy hát minden rendben, az emberek csinálják, amit szoktak, csak épp ráuntak. Na most ez a művészet, kutatás, vegyészet, genetika területén, amit Bellemiyo istennőm birtokol, elég elképzelhetetlen. Ki mit tesz? ApollopA, Ákos istene gejzírt fakasztott, hogy új erőforrást és felfedezési területet biztosítson híveinek, Nogren, Fischer istene hátradőlt egy kis popkornnal és kólával úgymond, én pedig megszálltam a prizmámat, Mercutiot.
Mercutioról annyit kell tudni, hogy nélkülem úgy fest, mint egy csöves, szakadtak a ruhái, koszos, görnyedt, egy macska van csak vele mindig, mégis mindig van cigije - mikor milyet akar -, s ha úgy kívánja, kufircpartnere is. Az más kérdés, hogy éjjel nem bír aludni, mert retteg az éjszakától, masszív alkoholista és drogfüggő, tehát tiszta pillanata aligha van, de mikor megszállom, egy régimódi stílusú elegáns, fess fiatalemberré változik, akinek macskafülei vannak, melyet cilinder alatt hord elsősorban, sétapálcája, amiben vékony pengéjű rövidkard nyugszik, skorpió farka, karmai, macskaszeme, hegyes kis fogacskái, a bőrén megjelenik tetoválás formájában a valaha volt összes Bellemiyo-szimbólum, kiélesednek az érzékei, macskakoszorú veszi körbe és megkapja a vízidomárság képességét is. Nos Halona, városom népe éppen mindennapját élte unottan, mikor Mercutio testében sétáltam köztük és felháborított, amiket láttam.
Egy borász a legjobb borát csapta fel, s üvegből, reményt várva csapta fel, hátha érez valami újat, azonban ez nem történt meg. Mercutioként odamentem, közben eldobtam a csikkement, mely a földet érzés előtt vízzé, majd párává vált, elvettem tőle az üveget, pohárba öntöttem a vörös zamatot és hanyag eleganciával meglötyböltem, beleszagoltam, majd megkóstoltam. Ízes nedű, melyben benne van az öröm, a kapkodás, a csoda, hiszen a fia születése napján palackozta. Mire kiittam a poharat, az üvegből eltűnt a bor, azzal rászóltam a fickóra, hogy ne pazarolja ezt a remek italt. Szerencsétlen, tudva, hogy kábé a pokol istennője vagyok, hálát adott leborulva, amiért még él és megúszta komolyabb fenyítés nélkül, s önvizsgálatra szólította fel a megjelenésem. Persze ennyivel nem úszhatta meg Halona népe.
Kimentem a főtérre, ahol egy széles, de nem mély kút áll, körülötte kisebb szökőkutak vannak. Felültem a kút peremére, majd hetykén elhevertem macskamód, cilinderem letettem magam mellé és beleállítottam a sétapálcámat, mely fura mód nem akart beborulni a kútba, közben macskáimat szétküldtem a városban, hogy tigrissé változva a fő térre kergessék népemet. Ahova kedvenceim nem jutottak el, ott életre kelt a víz, a levesekből tésztaszörnyek lettek, ahol víz sem volt, csak egy macskákat félő édesanyja csöppnyi gyermekével, ott a húsából formálódott macska és Mercutio doromboló hangján parancsolta, hogy menjen a főtérre, vagy árnyak és suttogás kísérte az embereket. Végül mindenki megjelent, én pedig kifejezhettem nagyfokú elégedetlenségemet. Én egy félelmetes istennő vagyok, ApollopA és Nogren oszt is miatta, hogy rettegésben tartom szeretett népemet, holott én, mint Bellemiyo úgy gondolom, igazán kegyes vagyok, hiszen a legjobb dolgokat szánom híveimnek, vakmerőséget, génsebészetet, állatvilágot, kéjt, örömöket, ételt, italt, titkokat, érzéseket. ^^
ApollopA szent állata a pók, s miközben mi az időtlen időben, a tértelen térben beszélgettünk, ő is testet öltött milliom kis pókból megformálódva Mercutio mellett, mire szívemcsücske megemelte figyelmeztetően skorpiófarkát, majd megkérdeztem ApollopÁt, aki a rend és a bürokrácia istene, hogy nem úgy volna rendes, ha hagyná elmondani, amit szerettem volna, hiszen beleszólt a beszédembe, melyet híveimhez intéztem. =D Dani kész volt. =D Imádjuk az ilyen pengeváltásokat, meg persze egymást is. ^^ Végülis aztán eldőlt, hogy újfajta lényt kell létrehozni, mely a hangya szorgalmával, a pók ügyességével és az ember eszével rendelkezik. Érdekes lesz, de közös erővel segítjük a projektet, mivel új terekre van szüksége híveinknek, melyhez mindhármunknak be kell dobni pár új dolgot. Nogren hívei elkezdték feltalálni azokat az eszközöket, amikkel tájolnak, távolságot és időt mérnek, ApollopA hívei... Hát itt aludtam be. XD Asszem, jutottak valamire azzal a gejzírrel és a vulkánnal. XD
Mivel fellőttem a pizsiidőt, fél tíz tájt tábort bontottunk. Nem sokáig maradtam ébren ezután, Bene még beszélt valamit otthon, de mondtam neki, hogy sorry, de már nem vagyok befogadó állapotban, aztán tíz percen belül el is aludtam. Persze óracsörgés előtt felébredtem és elkezdtem gondolkodni azokon a dolgokon, amikről Danival beszélgettem a játék előtt, a képleteiről, melyeket számoltam, a hozzáállásáról. Felülbíráltam a saját viselkedésemet és nem vagyok megelégedve azzal, amiket tettem, mert nem tudtam kielégíteni azt a hiányt, amivel érzésem szerint kellett volna foglalkoznom. Kéne találkozni valamikor Danival. Alig várom, hogy nyár legyen, ne legyünk kabátba burkolózva, kimehessünk a szabadba és leülhessünk valahova beszélgetni. Ő még nem tudja, de nem hiszem, hogy sikítófrászt kapna az ötlettől. =) Csak nyár ehhez azért még messze van.
Egyébként alig várom a nyarat, azon belül is a júliust. Azt terveztem el, hogy szabadságot veszek ki szülinapomra és közösen elmegyünk a Wasabiba. Végre. =)

istenszimulátor,
kívánság,
mindennapok,
szerepjáték
Hát ez van
Mire jó az arckönyv...? Körülbelül arra, hogy kémkedjünk egymás után... Na mindegy, most nem ennek negatív vagy pozitív oldaláról akartam írni, hanem mert tegnap szembe jött velem egy kitett poszt, amit el sem olvastam volna, mert valamilyen pártfoglalásról volt benne szó, azonban a gyerekkori barátném, Sango tette ki és a hozzá fűzött kommentekből kiderült, hogy nemsokára kimegy Németországba. Másfél napja azon gondolkodom, írjak-e neki, rákérdezzek-e. Hülyén váltunk el hónapokkal ezelőtt, megírtam neki, hogy sajnálom, hogy egy értéktelen emberre pazarolja a két ünnep közti időt, ezután nem írt nekem, nem válaszolt a levelemre, nem vette fel a telefont. Rosszul esett, hogy nem találkozott velem. De most elmegy és lehet, hogy hosszú időre. Végre kiszakad a korlátok közül. Azt remélem, csak belegondolni, hogy elmegy...