Tudom, hogy még a hónap nagy része hátravan, de úgy érzem, most vagyok abban a flow-ban, hogy átnézzem, milyen évem volt. Van egy faja cucc, a Yearcompass, ami segítségemre lesz. 2020-ban és 2021-ben nem csináltam meg, előbbi évemben többet sírtam, mint aludtam és úgy éreztem, az életem annyira menthetetlenül tönkrement, hogy ha feladni nem bírom, márpedig nem bírom, akkor teljesen újra kell építenem, az utóbbi évemben meg javarészt itthon voltam tök egyedül és bár újra visszataláltam magamhoz, szörnyen haszontalannak és tehernek éreztem magam. Történtek jó dolgok, 2020-ban összejöttem a sráccal, akit a szívem mélyén évek óta szerettem és bár jó volt együttlenni, bebizonyosodott számomra, hogy nincs közös jövőnk, aztán összejöttem egy sráccal, aki szép lassan elfeledteti velem életem szerelmét. Szeretném elfedni, letagadni, hogy túlságosan imádtam őt... Mondhatja bárkinek azt, hogy ez nem igaz, ám ha nem lett volna így, nem kínoztam volna annyit magam, hogy megfeleljek neki, hogy beleférjek abba a kisebb tortaszeletbe, amire ő rálátott az életből és belőlem, nem hagytam volna, hogy bántson és nem hagytam volna el részben érte a másik felemet. Feri mellett megtapasztaltam a bizalmat és a szeretetet. Imádja, amikor elmerülök valamiben, legyen az írás, játék, vagy valaminek a magyarázása akár neki, akár másnak. Nem irigy rá, hogy mással is szeretek időt tölteni, mással is jól érzem magam, mindig hazavár és örül, ha elmesélem, milyen élmények értek, még csak nem is elvárja, hogy tudhassa. Ferinek van élete mellettem, majdnem minden nap beszél telefonon az anyjával, dumál a barátaival, játszik, folyamatosan pörög az agya különféle megoldandó dolgokon. Ő bízik bennem, méghozzá annak ellenére, hogy nem csak tudja, hogy poliamor vagyok és evvan, ilyen is maradok, hanem látja is a szememben, mikor mesélek valakiről, hogy mit érzek iránta. Feri szeretné, hogy megtaláljam az utam, elfogadja a karriertervemet és akkor mond kritikát róla, amikor fogadóképes vagyok, nem rögtön, mert tudja, hogy azzal lehozna az életről és megint ott ülnék a sűrű ködben hetekig, mire kitalálom, mihez kezdjek mégis. Szabadságot kaptam arra, hogy olyan legyek, amilyen lenni akarok és tudok, azzal foglalkozzak, amivel csak szeretnék és kábé bármikor, sőt, nem érzi a kapcsolatunk csorbításának ezeket. Nem azt mondom, hogy Feri tökéletes, mert nem az, ő is befordul, ha gondja van, hajlamos játékba menekülni megoldáskeresés helyett, hanem azt mondom, tudja azt, amire mindigis szükségem volt.
"We were a pair
But I saw you there
Too much to bear.
You were my life, but life is far away from fair.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side."
Ahogy arra gondoltam, blogolni kéne, Billie Eilish - No time to die című száma csendült fel a fejemben. Nem is tudom, hallgattam-e önszántamból másik számát, de abban biztos vagyok, hogy ez a legkedvencebb száma számomra.
Jöjjön 2022.
A január elég mélyről indult, több hónapos hiábavaló munkakeresés terhe ült rajtam és annak félelme, hogy végleg tönkremegyünk anyagilag. Szégyelltem magam, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy sehova se kellek és magammal rántom a páromat is a szarral teli gödörbe. Ő ezt sosem éreztette velem, sőt, amikor ezen kibuktam, mindig azt mondta, hogy fogok találni állást és akkor minden helyre áll, addig meg kibírjuk valahogy. Timinek epeköve lett, ami be is gyulladt, ezért alighogy munkahelyet váltott, kórházba került. Ez egy nagyon nehéz időszak volt a számunkra, egy brancs halódásának középső szakasza, amit ő még ezerrel próbált egyben tartani, én egyre inkább ki akartam kerülni belőle a felém irányuló toxikussága miatt. Volt, aki megfúrta a kapcsolatomat Ferivel, és sok eltusolt, elsminkelt konfliktusunk volt abból, hogy nagyon eltérő az anyagi hátterünk, ezáltal a lehetőségeink is eltérőek. Mi kábé a szakadék szélén sasszéztunk Ferivel, próbáltuk túlélni a heteket, ami nem ment volna anyós és barátok segítsége nélkül, és akkor volt olyan, aki azt mondta nekem, haragszik rám, hogy felmondtam az előző munkahelyemen, mert ha nem teszem, nem kerültünk volna ekkora pácba. Végülis én is kiköthettem volna kórházban az alvás- és evéshiány, vagy egy idegösszeroppanás miatt, végülis... Az a mondat nagyon fájt és belém égetett valamit. Eleinet ráerősített arra, hogy az én hibámból jutottunk mélyre és hogy magammal rántom Ferit, és rettegéssel töltött el, hogy ezt más is így gondolja, de aztán kiderült, mikor elmondtam másnak, mit mondtak a szemembe, hogy ez kegyetlenség és többízű határátlépés, aminek véget kell vetnem.
Amikor az ember nyakig van a szarban, egy segítő kézre van szüksége, nem bírálatra. Teljesen mindegy, mi miatt és milyen szarba került, ha a szereted őt és nyúl a segítségért, csak próbáld meg kihúzni. Ne erődön felül, ne önmagad eláldozásával, de próbáld meg. Nekem rá kellett jönnöm, hogy ahogy a pénztárcámban sem turkálhat senki, úgy ahhoz sincs joga, hogy véleményt mondjon az anyagiakat érintő döntéseimről, ha én kifejezetten nem kérdezek erről. Továbbra is fennáll az a tény, hogy senki se lát teljesen bele az életembe és a fejembe, hát ne okoskodjon nekem arról, mit kellett vagy nem kellett volna tennem, hanem ha kérdezem, a jelenlegi helyezem ismeretében milyen következő lépést javasol, ezzel bővítheti a látóteremet, és ennyi. Nagyon nagy tanulság volt és ahhoz is hozzájárult, hogy egy beszélgetést kezdeményeztem arról, hogy milyen problémákat próbálunk eltusolni. Én nem érzem sikeresnek azt a beszélgetést és lehet, hogy az már februárban volt, de legalább megpróbáltam. Kerestem az utat az előre jutásnak, a boldogulásnak.
Festettem és apu 60. születésnapját is megünnepeltük. Januárban jelent meg az első száma a Létigen magazinnak, benne a novellámmal, amit az anyámmal kapcsolatos gyászomból írtam. Ferivel új ételeket kezdtünk készíteni, mint a quesadilla, és elég sokat LoLoztunk kettesben és a barátaival kiegészülve is.
Februárban megkezdődött az interjúszezon, alig győztem rohangálni mindenfelé, bár elég sok csalódás ért amiatt, hogy itthon nem akarják az embert teljes bérre bejelenteni, szóval nem csak megeszi az életét a munkahely mindenkinek, de gondoskodik róla, hogy ne is legyen élete. Közben végre találkoztam a bratyómmal, megmutatta a holdat és a csillagokat a távcsövén keresztül és sikeresen ott hagytam nála a cuki fülvédőmet a hónap legelején, amit aztán csak ősszel tudott visszaadni. Egy kedves barátném, aki kérte, hogy ne nevezzem meg, Tarot kártyát vett nekem, ami azt mutatta, hogy a legnagyobb akadálya a saját boldogulásomnak és előrejutásomnak, az a magamról alkotott véleményem. Ezzel én szerintem még mindig nem küzdöttem meg teljesen, de úgy érzem, ez valóban egy fontos kulcsa a jövőmnek, úgyhogy tovább dolgozom rajta.
A baráti branccsal voltunk makaront készíteni, az elég vicces volt, de csináltunk Timivel bownie-t, én kistortával köszöntöttem fel Ferit, a Fischerrel közös ünneplésen pedig Timi készített KitKat szélű szivárványesés tortát. Mert amikor felvágtuk, a rajta lévő színes cukor hullani kezdett róla.
Elkezdett terjedni az a szöveg, hogy "Gratulálunk, túlélted a világjárványt, a jutalmad a harmadik világháború.", miután végigjártuk a Jumanji 24 szakaszát. Én nem emlékszem, hogy rám az orosz-ukrán háború érzelmileg annyira nagy hatást tett volna. Nyilván megdöbbentett, megrettentett, sajnáltam az ukránokat és azokat az orosz embereket, akik ezt az egészet nem akarták, bele lettek csak kényszerítve vagy az áldatlan hatása alá kerültek. Mint a művészek, akiket elkezdtek bojkottálni. Valószínűleg azért nem fagyasztott csontig a háború szele, mert a saját nyomorommal voltam elfoglalva. Hogy nem kapok munkát, hogy számolgatnom kell az áruk árának összegét, nehogy a kasszánál kelljen valamit visszamondanom. Hogy a deguim fogai nem akarnak helyre jönni és Max még arról is gondoskodik, hogy kitörje őket, így végeláthatatlan állatorvoshoz járást és plusz kiadásokat termelnek. Volt is barátném, aki szerint le kellett volna mondanom róluk, mert ebben a helyzetben nem tudom felelősen ellátni őket és még rosszabbá teszik a helyzetünket, és én egyet is értettem vele, rettegtem is tőle, hogy milyen fogadtatása lenne, ha feltenném a mentés csoportba a posztom, hogy megszorultam, segítsenek, meg nem is tudtam elképzelni, hogy a full csendben, tök egyedül töltsem a napjaimat otthon. Valóban vitték a pénzt, de ott voltak nekem, el tudtam foglalni magam a velük való játékkal, csipogtak, kaparásztak, kerekeztek, mászkáltak.
Sokat posztoltam IG-n arról, hogy milyen rosszul érint a munkanélküliség és a sikertelen próbálkozások. Nem azért, hogy sajnálatot keltsek, hanem mert ez is egy tabu, hogy aki munkanélkülivé válik, azt mennyire megviseli ez érzelmileg, mentálisan és anyagilag. Nemrég láttam pszichológus fiú TikTok videóját, amiben öt olyan dolgot sorol fel, ami mentális betegséget okozhat és bizony a tartós munkanélküliség köztük volt. Kérlek titeket, olvasóim, foglalkozzatok az álláskereső ismerőseitekkel. Nem kell, hogy pénzt vagy ételt, ruhát adjatok neki, már az is sokat segít, ha embernek érzik továbbra is magukat. Én nem hagytam abba a salsát és igyekeztem részt venni olyan eseményeken, amik közösségi élményt adtak, hogy ne uralkodjon el rajtam teljesen a kudarcérzés, a magány, a depresszió, a bánat, az önutálat, és lehet, hogy ezért volt, aki bírált a hátam mögött, lehet, hogy időnként kölcsönből volt meg a bérletre valóm, de szükségem volt valamire, ami örömet és sikerélményt hoz az életembe.
Márciusban csoda történt és munkát kaptam. Két hely között vacilláltam, az egyik egy kaputechnikával foglalkozó cég volt egy viszonylag messzi helyen, a másik egy jó közlekedéssel rendelkező, lakáskezeléssel foglalkozó cégnél lévő uncsi munka volt. Utóbbit választottam, mert több pénzt és időbeli szabadságot ígért, és akkoriban az volt a tervem, hogy csoportos edző leszek. A bejelentési feltételei rémesek voltak, a legrosszabb, amivel valaha találkoztam, de úgy voltam vele, úgysem akarom sokáig csinálni, amíg elvégzem a tanfolyamot és kiépítem az utam, jó lesz. Ma már tudom, hogy a közeg is rémes volt, toxikus és labilis, méghozzá nem a kollégák miatt. Találkoztam ott egy lánnyal, aki menedzserként abszolút helytállt, tiszteltem és becsültem a hozzáállását, azt, ahogy emberségből vizsgázott. Utóbbi ugyan júniusban volt, de ott már nem fogom megemlíteni ezt a céget.
Márciusban Tündének volt születésnapja, amit vele is töltöttem és nagyon jó volt. Újra beszélgetni kezdtünk R. Danival, órákig nyúló, havi szinten megrendezett értekezéseink szerintem ebben a hónapban vették kezdetét és nagyon sokat kaptunk ezektől. A hónap utolsó napján Timit doktorrá avatták és a brancs is összeült megünnepelni őt. Elég felemásra sikerült az alkalom, egyrészt Timi nem teázásra vágyott, hanem inkább késleltette volna a programot és elment volna valami mozgalmasabbra, másrészt volt, aki végig passzívan a telefonját nyomkodta, de lehet, hogy ez csak engem zavart. A világot Will Smith pofonja rázta meg, ami az Oscar gálán csattant el. Személy szerint a Tanulom magam csatornát ajánlom Atissal, aki remek videót készített a témában.
Ebben a hónapban kezdtem el témázgatni, amit nagyon élveztem. Még van kigyűjtött témaötlet a jegyzeteim között, de mostanában nem volt kedvem posztot írni. És ebben a hónapban kezdtem el foglalkozni a világnapokkal, amivel egyelőre nem állok jó szinten, többet szeretnék majd foglalkozni és témázni ezzel IG-n, ezért egyelőre csak naptárba gyűjtöm a neves napokat.
Az áprilist a nagy választással kezdtük, ahol megint a narancsokat választotta meg a fővároson kívül majdnem mindenki. Az ellenzék nem csak azért bukott el, mert idiótán csinált mindent, elkésett dolgokkal, nem foglalkozott a vidéki emberek félelmeivel és nyomorával, hanem mert alapvetően is széthúzás uralkodott köztük. Szerintem nyilvánvaló, hogy az összes ellenzékit szélnek kéne engedni és új pártokra, új emberekre van szükség. Viccpárt lett mind, önmaga karikatúrája.
Míg a nép sorra adta le a vokság, mi Eberronon kalandoztunk. Nem írtam róla ebbéli szándékom ellenére sem, mert mindigis társultak negatív érzések az üléseinkhez. A mese és a mesélő jó, a világ és a rendszer oké, de Timi karaktere és az én karakterem közt húzódik egy olyan ellentét, amivel nem tudtam leszámolni, főleg, hiszen mutatott valamit, amit sokáig nem akartam észrevenni. Később, más vallomásával súlyosabbá vált a helyzet, de továbbra sem állt össze a kép, inkább... megsemmisült. Mármint nyilván azért nem játszunk, mert a mesélő a munkája és a házuk munkálatai miatt nem ér rá hétvégente, hét közben meg semmi értelme ilyesminek, de azért ezt annyira nem is bánom.
Tündének hála megismertem egy körömépítést, kéz- és lábápolást tanuló fiatal anyukával, és odaadtam neki a kezeimet, hogy gyakoroljon rajtuk. Érdekes élmény volt, az anyukát megkedveltem, és baromira tetszett a műköröm, de túl gyorsan nő a körmöm és túl puha ahhoz, hogy érvágás nélkül lehessen mindig szép a kezem. Annyit elértem, hogy megerősödtek a körmeim és bár továbbra is beszakadósak, végre van tartásuk.
Először fotózkodtam egy Kolodko miniszoborral és először dolgoztam interjún, méghozzá egy általam nagyon csodált írónővel. A projekt megbukott, a Létigen szerkesztősége változtatásokat és bővítéseket kért az interjúba, méghozzá olyan irányba, amibe én nem szerettem volna elvinni és az írónőt sem érintette jól, hogy visszadobták a projektet, úgyhogy hosszú halogatás után megköszöntem a belém feccölt idejét és megírtam neki, hogy nem viszem tovább a dolgot, majd ezt jeleztem a szerkesztőségnek is. Kudarcnak fogtam fel és cikinek éreztem magam az írónővel szemben, de lassacskán elengedtem.
Blanka hatására elkezdtünk a csajokkal aerial yogára járni, ami egy szuper dolog, én abszolút ajánlom. Anno yogáztam, az se volt rossz, de azt a társaság miatt csináltam inkább, az aerial yogában viszont imádtam a feelinget, ahogy nyújtott és felszabadított, és persze azt, hogy a csajokkal befoglaltunk mindig egy órát.
Ebben a hónapban a kettős mérce, az Ezra Miller és Johnny Depp botrány volt, ami foglalkoztatott.
Elkezdtem végre pszichológushoz járni, azt a nőt nagyon imádom, hatalmas forma és nagyon hálás vagyok a segítségért, hogy hozzá keveredhettem.
Ebben a hónapban kezdődtek a rejtélyes telefonálási és internet problémák országszerte.
Megünnepeltük egy jó hónap csúszással Tadeshi születésnapját. Na az elég... tragédia volt. Nem akartam róla frissiben beszélni, túl rizikós lett volna, de akkor már egyértelműen látszott, hogy vagy változtatunk valamit, vagy felrobban az egész szőnyeg alá söpört trágya, vagy szétszéledünk. Volt ott utolsó pillanatbani programváltozás, széthúzás, hiszti, egymás igényeinek félresöprése és rohadt nagy kiadások. Nekünk Ferivel az a születésnap betette a kulcsot és megegyeztünk benne, hogy ezt az évet még letoljuk, jövőre meg biztos nem csináljuk ezt a tortúrát. Faszom fog azon idegeskedni, mi hogy lesz, most akkor ki mit akar, megint min megy a hiszti, miért nem tartja mindenki magát ahhoz, amit megbeszéltünk, lesz-e üvöltözős balhé, vagy megint mindenki magában puffog majd, a következő találkozón mekkora nyoma lesz ennek az eseménynek, stb.
25 éves évfordulója volt a nagybátyám halálának. Ha más nem, Péter halálának a napja minden családtagomat ugyanúgy érint.
Hónap végén, a tánc világnapja alkalmából részt vettem életem első flashmobján. Aki régóta ismer, az tudja, hogy mindigis szerettem volna egyen részt venni, szóval már az ötletet is imádtam, de amúgy remekül is sikerült. Szuper videót is csináltak róla, örömmel néztem vissza újra és újra.
Május elsején Timivel elmentünk salsa bulira. A buli témája Star wars volt és elég jól sikerült. Pár nappal később összefutottam az utcán Zsókával és aztán lebeszéltünk egy találkozót is a közeli pizzázóba. Nagyon jó volt beszélgetni vele, elkapott egy izgatott, romantikus flow, még pár barátom is azt kérdezte, lesz-e következő randi. Nem lett. Valahogy... elült a dolog.
Robi szülinapi bulija nem volt akkora katasztrófa, noha a helyválasztást a résztvevők eléggé megnehezítették, inkább rosszul érintett az, ami a játék alatt történt. Úgy éreztem, túl sok a csapat, túl sok mindent kéne rövid idő alatt megérteni, túl keveset tudok ehhez angolul, ráadásul miután Ferinek mennie kellett, egy olyan társat kaptam, aki ugyanezekkel a problémákkal küzdött és a többiek levegőnek néztek, tekintve, hogy sem ellenfél, sem érdemi szövetséges nem lehettünk számukra.
Ezer év után végre tudtunk találkozni Maricával. Vele és az öccsével lesétáltunk a térképről, közen rengeteget beszélgettünk, szegény Marica végigcipelte a fotós felszerelését és a bjd-jét, úgyhogy az edzést extrém szinten tolta. Feri nem tudott velünk tartani, ő Zilizen volt, segítenie kellett valamit az anyukájának. A túra után kettesben beültünk a Siriusba, ahol összefutottunk Csigusszal és a társaságával. Ez eléggé felkavart bennem dolgokat, hiszen másfél éve nem láttam és mert úgy éreztem, a szakításunkkal kapcsolatban meg kellene beszélnünk dolgokat, noha már ott lógott köztünk a végleges búcsú is.
Júniusban új munkahelyem lett, aminek nagyon örültem. Egy hónapig. Aztán fokozatosan elkezdett kirajzolódni, hogy a főnököm egy iskolapéldás bántalmazó és a pszichomókusommal elég sok időt töltök azzal, hogy megtanuljam kezelni, gyógyítgassam azokat a sérüléseimet, amiket ez a helyzet felhoz bennem. Nyilván fos egy ilyen ember asszisztense lenni, de nem ez az igazán szörnyű benne, hanem az, hogy emlékeket idéz meg, fájó dolgokat emel a felszínre.
Elhívtam Ferit egy koncertre, méghozzá a TK-s Lia és Sütő Fanni közös előadására, ami csodálatos volt. Kicsit tartottam tőle, hogy Ferinek nem fog tetszeni, főleg, mert vannak dalok és versek, irodalmi betétek, részben angolul énekel benne Lia, de Feri nagyon élvezte, azt mondta, ha lesz még koncertje a lányoknak, is szívesen elkísér. Én nagyon szerettem volna menni, szuperek az előadásaik, tetszik ez a kevert műfaj, jók a történetek.
Végre élőben láthattam Feri motorját, Ninja elhozta elénk, ami egyszerűen gyönyörű. Nem értek a motorokhoz, nem is ez a stílus tetszik nekem alapvetően, de beleszerettem a fekete-vörös csodába.
Kishi abbahagyta a salsát.
Öcsikémet újabb gasztronómiai csodában részesítettem egy általam kedvelt helyen és elkísért Feri helyett egy előadásra, amit ukrán cirkuszosok adtak elő és fantasztikus volt.
Ezer év után viszontláttam Vikit, a gyerekkori első barátomat. Király volt a Magna Cum Laude koncert is és rájöttem, hogy ez a csapat nagyon profi, kéne tőlünk dalokat hallgatni.
Margit néni meghívott minket vendégségbe és szuper este volt Feri társaságával.
Elbúcsúztam a hosszú hajtól és rövidre vágtam. A pszichológusom nagyon cuki volt, azt mondta, ha nem mondom, ő aztán nem gondolta volna, hogy nem fodrász csinálta. Később Ákos is elégedettségét fejezte ki, szóval még egész jól megy ez nekem.
Felfedeztünk a közelünkben egy szuper hamburgerezőt Ferivel. Amit aztán magával vitt a gazdasági válság...
Meghalt Enikő nagyija, ami nagyon szíven ütött. A három grácia persze összetart, támogatjuk egymást.
És végleg elbúcsúztunk egymástól Csigával.
A Csigusszal való végső búcsú nyoma ráégett a júliusomra. Furán is alakult, nem is beszéltük meg, amit én szerettem volna, meg sosem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Egy ideig haragudtam rá, ám végül szomorúság maradt csak. Belevágam egy öt napos Gretira életmódváltós kihívásba, ami fun volt, de éreztem némi kiábrándultságot is, mikor megláttam, mennyibe kerül az app. Tény, hogy rengeteg tartalom és funkció lett belepakolva, ehhez mérten nem magas az ára, de azért az árért én nem engedhettem meg magamnak.
Másfél éves kihagyás után újra találkoztunk Talyval és csaptunk egy tortázós, sétálós alkalmat, ami szuper volt.
Tünde valóra váltotta még egy bakancslistás vágyamat, a karaokét, de annyira rástresszeltem, hogy rosszul lettem utána és Ferinek értem kellett jönnie, hogy hazakísérjen. Azért nem volt rossz, csak azt bánom, hogy mennyire elfelejtettem énekelni 14 év alatt.
Ninjával kipróbáltuk a mexikói kaját és bejött.
Feri egész napos romantikus, Lia-kedve szerint napot adott nekem szülinapomra, ami tartalmazott két jó kajálást és egy fél napos fürdőzést a közeli gyógyfürdőben. Kár, hogy utána olyan beteg lettem, mert elkaptam a covidot... Még a barátok által szervezett szülinapot is le kellett mondani, ami mondjuk előnyére vált, meg tudták szervezni rendesen.
Olyan meleg volt, hogy elfolytak a deguim.
Megcsináltam életem első brokkoli dubarryját és brokkoli krémlevesét.
Timi szülinapján bowlingoztunk, aminek én nagyon örültem, hiszen mindigis ki akartam próbálni a bowlingot és mert olyan szülinap volt, amire ő vágyott. Nem mintha megúsztuk volna agyfasz nélkül a szervezést és magas költekezés nélkül a bulit, meg Robi is beszervezett egy plusz ajándékot, amit szerintem igenis oda kellett volna adnia Timinek, nem kellett volna bekevernie a szülinapba, mert így elveszett az értelme, de ha Timi így örült neki, akkor lelkük rajta.
Blanka unszolására augusztusban kipróbáltam a gymsticket, méghozzá úgy, hogy aznap igent mondtam rá, foglaltam helyet az órára, melóból hazarongyoltam az edző cuccomért és már suhantam is az órára. Faja volt, ha vágysz egy sokoldalú, kevés eszközös, ellenállásos edzésre, vágj neki, szeretni fogod. Nem volt laza óra, még izomlázam is volt egy kicsi, mikor augusztus első szombatján elmentünk életem első sziklamászására Eszti születésnapjának alkalmából. Csodás volt, nagyon sokat tanultam a saját erőmről és kitartásomról, arról, hogy milyen erős félelem tud lenni az emberben a halálfélelem és hogy hogyan lehet rajta felülemelkedni. És úgy lezúztam a térdem, hogy a mai napig érzem, ha rátámaszkodom. Persze ezzel együtt is abszolút megérte és nem csinálnám vissza, maximum a második kör mászást, ami erőmön felüli volt, és ha ezt időben belátom, akkor semmi baj nem ért volna. A sziklamászás is egy bakancslistás tétel volt, amit idén pipálhattam és így belegondolva nem is valószínű, hogy volt olyan évem, ahol ennyit kipipáltam. Wow, király!
Ez a nap kardinális volt más szempontból is. Két olyan dolgot tudtam meg, ami iszonyatosan rosszul érintett és nem beszélhettem meg azzal, akit legszívesebben nagyon elküldtem volna a picsába mindkettő miatt egyenként. Sőt, az egyikről csak Ferivel és olyan személlyel beszélhettem, aki nem ismeri az érintetteket, ami nagyon feszélyezően hatott rám. Úgy gondolom, az az ember vagyok, aki megmondja őszintén a dolgokat, hiába feszeng rajta, hogy ebből mi lesz. Na, itt úgy éreztem, nem tehetem meg, mert másvalakit sodornék vele rossz színbe, amit nem akartam. Végül persze az élet elkezdte ezt elrendezni, mégpedig úgy, hogy elkezdtek megbomlani kapcsolatok, sőt, nemrég az egyik érintettel nyíltan meg tudtuk beszélni, hogy igen, én erről tudok, mire meglepődött, hogy azt hitte, én ezt a harmadik érintettől tudom. Nos, ha tőle tudtam volna, másképp állok a helyzethez, de így... Ez egy olyan tüske, ami beágyazódott és nagyon lassan fogja kifejteni a hatását, az pedig, hogy megmérgezi-e végleg a kapcsolatot az illetővel, nagyrészt rajta múlik.
Megismerkedtem a Heartstopperrel, ami egy új kedvencem lett. Tök gyorsan megnéztem a sorozatot és rájöttem, hogy azon kevés fandomok egyike, amikből szeretnék valami relikviát. Úgy értem, nem csak a könyveket szeretném magaménak tudni, hanem például egy kulcstartót is. Egyelőre mobilháttér képében van velem, de a Fruits basket valszeg átveszi a helyét, amiből ugyancsak szeretnék relikviákat, méghozzá a 13 állat pici mását. Konkrétan olyat, mint ami Tohrunak van.
Augusztus volt a rég várt, Ferivel közös nyaralás időpontja, a tolcsvai borfesztivál. Nem egy hétköznapi, láblógatós nyaralás volt, de élveztem, kedves emlékek maradtak meg belőle, érdekes tanulságul szolgált és végre megismerhettem a rokonság azon részét. Néha sokkal több évnek tűnik, mióta együtt vagyunk Ferivel, aztán jönnek ilyen apróságok, hogy a családjaink még nem nőttek össze, még van olyan barátom, akit nem ismer, és rájövök, hogy hopp, még csak két éve vagyunk egy pár. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy valaha fog velem olyan selfie-t bevállalni, amin megcsókoljuk egymást, erre tessék, még azt is jóváhagyta, hogy az internetre kerüljön. Elkísért Hooligans koncertre, amivel nagyon boldoggá tett, mert én nagyon szeretem ezt a bandát és ott szerettem volna lenni a koncertjükön. Szuper volt, ha visszanézem a felvételt, amin megörökítettem, hogy szalagokat lőttek fölénk, ott érzem magam a melegben, a tömegben, a flow-ban, Feri ölelő biztonságában, kellemesen beterítve.
Augusztusban kezdtük el a Kráni történetet, aminek a rendszerét nagyon nehezen veszi be az agyam, ami nagyon kínos, de majd lesz jobb, maga a játék és a világ annál jobban tetszik. Remélem, jövőre személyesen is össze tudunk ülni, mert neten keresztül rengeteg interakció veszik el, meg szeretek a fiúkkal beszélgetni úgy bármiről, nagyon cukik és okosak. Az külön egy pikantéria számomra, hogy Rege apja Csigusz alternatívja, ami természetesen utólag rajzolódott ki bennem és kapott egyfajta bittersweet nosztalgiát a Csigával való elválásunk miatt. Mindenesetre szeretem a karakteremet, Patkány és Galdan gyorsan belopta magát a szívembe, és néha nehéz megállni, hogy ne fangörcsöljek, mikor a sajátos hülyeségeiket csinálják - Patkánynak a humorral tálalt beszarisága, Galdannak meg az a koravén bölcsessége. Mesélek erről a sztoriról, ígérem. Nem vagyok benne biztos, hogy átment a képernyőn a fiúknak, de igazából imádom és minél többet vagyunk benne, annál jobban.
A havi világprobléma, amivel foglalkoztam, bár nem túl mélyen, az a KATA tönkretétele és a felesleges tüzijáték, meg az akörüli botrányok voltak. A KATA megnyirbálása volt az a momentum, ami betett annak a vágyamnak, hogy edző legyek, mivel azt én ebben az adónemben akartam csinálni, és utólag nem mondom, hogy rossz döntés volt feladni ezt a lehetőséget. Sorra zárnak be helyek, éttermek, és még messze nem vagyunk a gazdasági válság legalján. A helyzet már most rosszabb a legutóbbi világválságnál, csakhogy most elsősorban az ország van válságban és még rontják, rontják és rontják majd a helyzetet. Néha gondolok rá, hogy fel kéne halmozni konzerveket, elálló élelmiszereket, meg mi a fasz lesz még, de próbálok nem pánikba esni.
A hónap végén találkoztam ezer év után Zsikével, elmentünk neki cipőt venni, mert út közben elszakadt a papucsa, aztán sétáltunk, beültünk enni, végül még többet sétáltunk. Kaptam tőle születésnapi ajándékot, a Heartstopper első kötetét, amivel nagyon megdobogtatta a szívemet. Ki is találtam, mivel viszonzom, remélem, örülni fog neki és elfogadja. Közben véletlenül rátaláltunk Ferenc József Kolodko miniszobrára és nagy fangörcsöt kaptam.
A szeptembert a szülinapom megünneplésével nyitottuk, ami nagyon jól sikerült, remekül éreztem magam. Fincsi volt a töltött gofri, azt is ki szerettem volna próbálni, de a nagy vágyam az volt, hogy fotózkodhassak a minikkel és vágytam rá, hogy együtt lehessek közben másokkal, egy buli legyen megkeresni őket és ez teljesült. Miután besétáltuk fél Budapestet, a Margitszigeten összeültünk sütizni, beszéletni, az is szuper volt. Még Kishi szülinapját ugyanígy, brancsban akartuk megünnepelni Ferivel, hogy körbe érjünk és ezután akartunk kiszállni, ám végül úgy szerveződött az a szülinap, hogy mi nem tudtunk menni, az időpontot meg nem akarták elmozdítani aznapról, így megtört a kör és alakult, ahogy. Nana szülinapja viszont epic volt, tartott egy két órás stad upot arról, hogyan nőtt fel és ismerte meg a jelenlévőket, aminek én nagyon örülök, mert arról az időről nagyon keveset tudtam róla, mikor még nem ismertük egymást. Oké, tizenegy-két éve ismerkedtünk meg, szóval több, mint egy évtizede barátok vagyunk, de előtte ott van az élete nagyja, amiről érthető okok miatt nem beszélt. A vele való kapcsolatom sokat mélyült idén, ám beült a lelkembe, amit a születésnapján mondott. "Szerintem ő jobban szeret engem, mint én őt." Még ha így is lenne, akkor is elégedett lennék a kapcsolatunkkal, mert nagyon sok támogatást, figyelmet és jól irányzott löketeket kaptam tőle.
Akivel nagyon sokat mélyült a kapcsolatunk, az Ninja, Ferinek a legjobb barátja. Szerintem kellett egy kicsit szelídíteni a srácot, ami nem egyszerű, kellett hozzá két cicamica is, meg idő, mert ő sem az a könnyen megnyílós, falkámba fogadlak típusú ember. Figyeltem rá, hogy bár mindig szívesen találkozom és beszélek vele, hagyjak alkalmat nekik Ferivel kettesben, hogy megmaradhasson kettejüknek ez a barátság. Meg azért az is hozzátartozik a sztorihoz, hogy Ninjának nincs barátnője, le kellett számolnia azzal, hogy ő kellemetlen harmadik lenne, mikor velünk találkozik. Sőt, kellett nekünk az a szitu, amikor nagyon ügyesen nem vittem magammal lakáskulcsot reggel és a portán húztam meg magam, míg Feri dolgozik, és csomót beszélgettünk. Talán az is, hogy mikor ő nem volt otthon pár napig, addig átjártunk Louie-hoz almot takarítani, megetetni, friss vizet adni neki és szeretgetni, játszani vele, sőt, ezekről bőszen küldtünk neki képeket. Jó srác.
Szeptemberben visszatért a salsás csoport a nyáriszünetről és az oktató becsatolt hozzánk egy másik nagy, középhaladó csoportot, amivel épp csak elfértünk a teremben. Eleinte nagyon nem tetszett a helyzet, még azt is fontolgattam, hogy abbahagyom a salsát, mert kényelmetlenül sokan lettünk, de szép lassan beállt a rendszer és hát az új csoportban is vannak nagyon jó arcok. Az aerial yogát lecseréltem bachatára, mert a két tánc gazdaságosabb volt pénzben és időben, mint a légjóga. Szerettem nagyon az aerial yogát, de a bachata egyszerűen szuper, nagyon élvezem. Sokkal lágyabb, lassabb és másképp szenvedélyes, mint a salsa, ráadásul mostanra kezdenek kihullani azok a fiúk, akik nagyon nem valók oda. Van egy antitálentum is, de ő alapvetően olyan, mintha nem a mi világunkban lenne.
Szerintem még a nyáron kezdtem újra a Duolingót és amíg a timeline rendszerre át nem tért, szerettem vele angolozni. Azóta egy kicsit kevésbé szívesen csinálom, meg engem eléggé feszélyez, hogy minden nap muszáj csinálni, különben leesek a ranglétrát, visszaesek a ligában és nem számolja a napjaimat, mivel nem mindig tudom kisajtolni magamból azt az öt percet. Tudom, hogy ez hiba a mátrixban, de valahogy betegesebb lettem, meg hát a befojtott stressz is dolgozik...
Ákossal is sikerült végre (ezer év után) találkozni, elhívott a Kitsunéba enni és közben egy nagyot beszélgettünk a születésnapom megünneplése apropóján. Ott lett volna a sétán is, de a szeptemberi időpont pont nem volt neki jó. Örültem, hogy kettesben voltunk, így mindig annyira mély dolgok is előkerülnek... Tök érdekes volt, amikor arról mesélt, mennyire nem volt tisztában a saját dadogásával, amíg az első szerepjátékos alkalmunkon rá nem fogtam barátságosan a vállára és nem mondtam neki azt, hogy nyugi, nem kell mindent egyszerre és gyorsan mondanod, meghallgatunk, mondd nyugodtan, amit szeretnél. Nekem is meghatározó pillanat volt, mert éreztem, hogy ezzel vagy szörnyen megbántom őt, vagy elindítom a barátságunkat, de így tíz év után megtudni, ez neki miért jelentett annyira sokat, nagyon különleges volt számomra.
Blanka újabb hobbiba csábította a csapatot, egyre többen kezdtek szőni és volt egy sál, amibe első látásra beleszerettem, akartam magamnak készíteni egy hasonlót. Remélem, a lány, aki az eredetit csinálta, nem vette zokon. Nagyon király volt szőni, bár akárkinek meséltem, úgy értette, szülni. Értem én, hogy manapság a kézi szövés nem egy gyakori dolog, de ahhoz, hogy valaki szüljön, egy pár hónapos, növekvő pocakos felkészülés kell, amit én nyilvánvalóan nem prezentáltam. Na mindegy, én mindig jót röhögtem ezen a félrehalláson, félreértésen. A sálamat imádom, gyönyörű színe lett, szépen lett szimmetrikus és aszimmetrikus, a rojtozást és a mosást viszonylag hamar el is végeztem rajta, azonban a vasaláshoz nekem szükségem van egy vasalódeszkára, én nem tudok asztalon vagy ágyon vasalni, a vasalódeszkát meg a Jézuskától kértem... A csajokkal be is foglaltuk az egész műhelyt december 10-re, azóta megvan, melyik lesz a felvetésem és rendeltem hozzá fonalakat is, szóval nagyon várom.
Októberben nagy zabálással indítottunk, Ninja szülinapja alkalmából elmentünk egy futószalagos japán étterembe és betegre ettük magunkat. Nagyon jó volt, ízlett az étel is, de szerintem mind a személyzet, mind pedig az utánunk következők alig várták, hogy eltakarodjunk, mert sokat ettünk és gyorsan, és voltak fogások, amik nem jutottak rajtunk túl egyáltalán.
Már kezd hagyománnyá válni, hogy Ferivel megnézzük az ARC kiállítást, és idén öcsémnek ígértem oda a World press fotókiállítás megnézését, amit éppen csak össze tudtunk hozni. A tavalyi mindkettőből jobb volt, de nem bántam, hogy megnéztük, sajnáltam volna, ha nem látom őket.
A hónap közepén a várva-várt egerszalóki kirándulásra is felgyógyultam, ami majdnem nem sikerült, pedig kár lett volna kihagyni, az egész rohadt jól alakult, szép és meleg időnk volt, oldott és kellemes volt a hangulat, mindent jól sikerült kifogunk. Sajnos a hazajövetel után Szotyika távozott ebből a világból, ami annyira elszomorított, hogy még a pszichológusom tartózkodó macskája is az ölembe ült. Az nagyon megható volt.
Idén kimaradt a halloweenezés, nem díszítettem, még Nana buliját is lemondtam, mert bármennyire is szerettem volna menni, befordultam. Jót tett a lazulás anyósnál, tudtunk pihenni, ami nagyon ránk fért. Volt néhány rémes interjúm, egy könyvesboltban konkrétan leállítottam a hölgyet, hogy ne is mondja tovább, az általa ajánlott bruttót én nettóban keresem perpill, úgyhogy sorry, de biztos nem jövök ide, ne raboljuk egymás idejét. Megköszönte, hogy nem feszengtük végig a továbbiakat és láttam rajta, hogy szégyelli, hogy ennyire keveset tud felkínálni. Nem mintha ez az ő hibája lenne, csak tudta, hogy ennyi pénzért értelmes embert nem találni.
Eljött a november, az első hétvégén lementünk Győrbe Bogicáékhoz, újabb másfél éves szakasz tört meg. A korábbi pocaklakó már egy egyéves csupalokni, csupamosoly tündérmanó volt, aki tíz-tizenöt perc után már kérte is fel magát Feri karjába, hogy cipelje a zrityóját. Nagyon jó volt látni őket, ott lenni, gyerekezni, kiskutyázni, a kutyulikkal aludni... Remélem, a következő tali januárban vagy februárban lesz. Terveztük a decembert, de nem úgy jött ki a lépés.
Eluralkodott rajtam a Simsezni akarok érzés és mivel ingyenessé vált a Steamen a 4. verzió, hát letöltöttem és bele is öltem pár órát rögtön. Egészen élvezem, bár vannak dolgok, amik hiányoznak - állatok, bizonyos szakmák és a szellem- vagy ufójárás.
A halottak napja és anya szülinapja idén is nyomasztó volt számomra, és miközben Ferinek családjával rendezgettük a sírokat, gondoltam a saját halottaimra. Idén újra előkerült Hiroshe és Loky az emlékeimből, sőt, a hónap végén új összefüggésekre jöttem rá velük kapcsolatban. Van, hogy egy ember többet adhat hozzá valakinek az életéhez a halálával, mint az életével, erre jutottam. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Loky sem él, nyilván nem a közösségi médiában akart erről írni a nővére, de abból a kevés posztból, amit megtaláltam anno, azt vettem ki, hogy Lokyt baleset érte, és én ezt nagyon sajnálom. Szerettem ezt a két fiút, kedvesek és jószívűek voltak nagyon hasonló, sanyarú környezetben. Gondoltam Milánkára is és nagyon remélem, hogy boldogul az életben.
Novemberben elindítottam egy új IG csatornát, ami majd a Twitteremet hivatott leváltani. A képszerkesztésben nem vagyok jó, szóval az esztétikai értéke egyelőre nem magas a képeimnek, de bízom benne, hogy a tartalom miatt érdemes követni. Igyekszem minden nap egy posztot kitenni, bár hogy mikor sikerül a nap folyamán, az elég változó.
Ebben a hónapban volt életem legviccesebb megismerkedése valakivel. Igen, amikor összebarátkoztunk a vonaton egy lánnyal, két nappal később meg kiderült, hogy amúgy ő és én ugyanabba a kezdő bachata csoportba járunk. Vele azóta is jóban vagyok, szoktunk dumálni és alig várom, hogy felépüljön. És ha már tánc, megvolt az eddigi legjobb salsa-bachata parti is idén novemberben. Nagyon betalált a ruha nekem is és a többieknek is, rengetget táncoltam és dumáltam a többiekkel, élveztem azt az estét.
A hónap végén újra találkoztunk Tündével és elmentünk a Retro Múzuemba, ahol remekül éreztük magunkat, majd kiegészültünk egy barátnéjával és császkáltunk a Deák tér környékén, végül beültünk a Hummusba és megkóstolhattam az ottani ételt. Nem kellett csalódnom, finom is volt és laktató.
Kaptam adventi naptárt Feritől, kicsit idő előtt is, nehogy elfelejtse hazahozni, a teakóstolóimról IG-n írok. Még rengeteg programom van erre a hónapra, szóval a december is pörögni fog, mint egy túlhúzott búgócsiga, de jó így, szeretem a pörgést. Ami már teljesült belőle, hogy átrendeztük a szobánkat és sokkal tágasabb, barátságosabb lett így, rendezettebbnek néz ki, főleg, mert Feri meg tudta szerelni a szekrényt és a könyvek végre nem összezsúfolva hánykódnak egymáson, hanem sorban ülnek a helyükön. Belegondoltam, hogy még mennyi könyvem van, hát bizony nem férne el mind. Már ha nem mennek tönkre mamánál... És ami még nagyon szuper, hogy végre Björn és Atsui nem egy szekrényben bujkálnak, hanem saját helyük lett. El sem tudom mondani, mennyire jólesik látni őket minden nap. A rajongásom értük nem múlt el.
