Hétvége =D

Nem értem el vasárnap aput, ráadásul vissza se hívott. Ez most tudatosult bennem, hogy rápillantottam a blogomra, hogy miről meséltem legutóbb, mikorra kellene visszanyúlnom időben, hogy mindenről beszéljek, amiről akartam. Oo' Amúgy Benének és nekem is az az érzésem, hogy igazából nem olyan fontos, hogy mi ott legyünk ezeken a családi ebédeken és rendezvényeken, hiszen mindig mi vagyunk legutoljára értesítve, ráadásul egy-két nappal az esemény előtt, pedig mindig kértük, hogy egy héttel előre szóljanak, mert sokféle dolgunk van és úgy még tudunk talán alkalmazkodni, de nem, kitalálják, hogy majd mi alkalmazkodunk, mi meg nem tudunk, ha miénk a hely nyitása és már nem ér rá, akkor nem tudunk és ha nekik csak ennyire fontos, akkor nekünk se annyira fontos, hogy minden követ megmozgassunk. Rosszul esik, hogy folyton így alakul és még mindig nem jutottam döntésre, hogyan álljak a kérdéshez.

A szombat egy remek nap volt, nyolckor keltem, elkezdtem etetgetni a lovaimat, aztán írt Timi, hogy a kölyök egy korábbi vonatra szállt, ha jól számolt, úgyhogy ő most kapkod és próbál időben odaérni, de nem fog neki menni. Nekem kábé kistányér nagyságúra nőttek a szemeim és körbeérte a fejem a szám, olyat vigyorogtam, utána azonban abbahagytam a lovazást és én is nekiálltam tempósan összerakni magam, mivel én közelebb vagyok a Nyugatihoz, mint Timi és ne kelljen a kölyöknek egyedül lennie, meg amekkora negatív mázlifaktora van, még a végén lesz vele valami, aztán Gábor nem engedi többet jönni, meg amúgy is. Szóval majdnem egy órával korábban a megbeszéltnél odaértem, hívom Maot, hol van, azt mondja, kiment a WestEnd elejébe cigizni. Amikor először hívtam, még a mosdóban volt, ezért jót röhögtem és kigondoltam, hogy majd megmorzsolom a fejét egy kicsit, mivel át kellett szelnem az egész épületet, de hát előbb jutott eszembe a nyakába ugrani és megölelni, mint az, amit elterveltem. XD

Kiléptem a WestEndből, körülnézek, sehol senki olyan, akinek egy nagyjából egy méteres Motkány van a kezében - merthogy én azt hittem, akkora az a dög XD -, jó, akkor nézzünk körül még egyszer a dohányosok közül. De közben parában voltam, hogy meggondolta magát és elbújt és abban reménykedik, hogy feladom és hazamegyek. XD Meg azt tudtam csak, hogy pici és lány, semmi mást, úgyhogy olyan kabaréba illően oltottam magam, hogy "Mit keresek? Szőkét? Barnát? Cicás pulcsiban lesz és egy Motkány van a kezében, de vagy én vagyok nagyon vaksi, vagy senkin nincs macskás pulcsi és senki nem szorongat Motkányt."... X"D Ehhez amúgy tudni kell, hogy macskás pulcsi alatt én a klasszikus kötött pulcsit képzeltem el idétlen, de nagyon aranyos macskával a mellkas táján. XD Na mindegy, a kölyök megmentette a helyzetet, mikor rám integetett, én meg nagyon megnyugodtam, hogy megvan, megtaláltam. XD És igen, majdnem a nyakába ugrottam, aztán eszembe jutott, hogy nem túlzottan örülne neki valszeg, ezért kihagytam. ^^;;

Valamivel később megérkezett Timi, aztán kitaláltuk, hogy éhesek vagyunk, így visszamentünk a WestEndbe, boltban vettünk kence sajtot és bagettet, Mao meg szépen eltűnt mellőlünk, úgyhogy komolyan elgondolkodtunk, hogy kap egy hámot pórázzal. XD Nem ment messzire és hamar levadásztuk, utána már duplán odafigyeltünk rá. =) Az egész nap így telt, úgy vigyáztunk rá, mint egy kicsi gyerekre. Voltunk a Margitszigeten, sétáltunk, próbáltuk lefotózni a kölyköt, de nem hagyta túlságosan magát, úgyhogy van egy csomó tarkóképem, meg a hátáról és megjegyeztem neki heccből, hogy szép feneke van, mivel Timi egész alakosat csinált róla, amin háttal áll. XD Rengeteget húztuk egymást, iszonyat sokat röhögtünk. A WestEndben kajáltunk, persze hiába rimánkodtunk, tukmáltuk, kólán, zöld teán és valami cukron túl max pár korty répalevet és csokit lehetett leküldetni vele a torkán. XD Legközelebb nem ússza meg és úgy számolok, hogy Gábor is jön vele, aki majd remélhetőleg partner lesz és meg tudjuk tömni egy madáradaggal legalább Maot. =D Tökre várom azt az alkalmat, pedig szerintem Gábor hármunk közül az én fejem bírja a legkevésbé. XD És nem, nem azért, mert lehet harcolni, azt amúgy is jobban szeretek olyannal, akit már jól ismerek. =)

Ebéd után lementünk a helyre, ahol ott volt Bene és Csigusz, de nem sok vizet zavartak, mivel játszottak, mi meg beszélgettünk. Timi kis bújós volt, asszem, a boltban mondtam neki, hogy "Te kis Jeremy...", amitől akkorát lesett... XD Meg asszem, lekentem neki kettőt. XD

Hat körül Nico felhívta Timit, hogy én vele vagyok-e. Azt a mindenfélét, amit éreztünk... Szegény Mao nagyon beparázott, alig tudtuk visszatartani, hogy ne szökjön el, meg ne hányjon az idegességtől. =) Mi mondtuk neki, hogy tök jó lesz, meg azon túl, hogy lehülyézi és megsimogatja a fejecskéjét, nem lesz semmi, de hát el kell jutni addig, hogy Nico ezt nagyjából tényleg meg is tegye. XD Vicces egy óra volt. =D Utána meg csomót röhögtünk, én kaptam egy vagy két röhögőgörcsöt is, a végén meg már fájt a szám és a hasam, annyit nevettem. XD

Nyolc tájt Timi ment haza, Maot felraktuk a vonatra, mi meg éjfélig még elvoltunk a helyen Nicoval. =) Szegény jó későn ért haza, pedig amúgy se volt fitt és kipihent, de nagyon örültünk neki, hogy jött. =) Már nagyon várom a következő ilyen csajos napot. =D

A vasárnapom pocsék volt, semmi sem jött össze, úgyhogy bőgve fogadtam este Benét, még a táskáját se tudta levenni és a nyakába borultam. Aztán hozott gumicukrot, miután megszeretgetett, végül kisütötte, hogy levágja a haját és ilyen nagyon mini lett neki. =D






Megint csorogtak utána tegnap a kolléganők, amin jót röhögtem. =D Na, a többit majd mesélem később. ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése