Írási problémák

Elég hullámzóra sikerült az évkezdés érzelmi téren számomra. Mivel a december utolsó két hete folyamatos rohangálással telt, eléggé kimerültem és a legtöbb esetben csak aludni meg az ágyban fetrengeni van kedvem. Van ihletem is, most egészen sokféle, azonban mivel fogalmam sincs, hogyan pihenhetném ki, hogy két-három hetet rohangáltam és emberekkel találkoztam, nincs túl sok türelmem írni se. Ettől függetlenül jól haladok a jelenleg Fagyban az igazság című irományommal, viszont semmi kedvem és ötletem az MD-s sztorimhoz, ami baj, mert asszem, 16-án le kell adni. Oké, a kétharmada megvan, de na, az akkor is csak a kétharmada és nincs befejezve és szerintem senkinek sem lesz egyértelmű, mit is akartam azzal a sztorival, mi micsoda benne, melyik kulcs... *fogja a fejét* És amúgy nem is fog változni az időbeosztásom, mivel ma Noé születésnapját megyünk megünnepelni este, holnap apuékhoz kellene kinézni, a hétfő délutánomat Talynak ígértem...

Nem tudom, hogy mondhatnám meg az ismerősi körömnek, hogy sorry, de totál jólesne, ha nem kéne semmilyen módon érintkeznem velük, mert nem akarok az elkövetkezendő egy hétben embereket látni, akiket ismerek, nem akarok sehova menni. =S Napok óta fel akarom hívni Sangot, de egyszerűen nem bírom rávenni magam, pedig érdekel, mi történt vele. Anyut is csak másodikán hívtam, mivel szilveszterkor koccintottunk, nekiálltunk enni, valamikor fél kettő táján indultunk útnak Csigusz kíséretében, aztán kettőkor már nem akartam zavarni, a szerdai napomat pedig írással meg Benével közös filmnézéssel töltöttem, s csak akkor nyúltunk a telefonért, ha minket kerestek. Az az igazság, hogy én be tudok sokallni attól, hogy emberek vesznek körbe, jövök-megyek, pörög az élet körülöttem, nekem szükségem van arra is, hogy legyenek szünnapjaim, amikor kiteszem a világnak a "Zárva" táblát és a telefont sem veszem fel, csak ha megteszem, hetekig takaríthatom a sértettség nyomait, amit mások hánynak az ajtómba. És ez nagyon frusztráló. Mivel ellentétekből állok és a működésemet nem tudom elmagyarázni, ezért borzalmas káosz tud kialakulni körülöttem, mikor bezárkózom a kagylómba. Szeretek jönni-menni, emberekkel találkozni, de nagy igényem van arra is időnként, hogy senki se szóljon hozzám. Ez bennem hullámzik, vannak aktív és vannak passzív napjaim.

Amikor az írással ennyire hadilábon állok, mindig aggódok. Az sem jó, ha nem érnek ingerek, de az sem, ha túl sok ér. Ha nem ér inger, visszamegyek könnyű dolgot írni, ha viszont elárasztanak az ingerek, képtelen vagyok befejezni egy sztorit, mindig újba kezdek, ezáltal tulajdonképpen nem hozok létre semmit, mert azok a felek sok esetben sose lesznek egészek. Ez meg megőrjít, mert nekem ez a legfontosabb, az alkotás, az írás... Volt olyan év, amikor azért voltam terméketlen, mert olyat írtam, és most meg olyan időszakom van, amikor az tesz terméketlenné, hogy képtelen vagyok egy dologra koncentrálni. A legtöbb esetben, mikor végre ihletem van és be tudnám fejezni, amit megkezdtem, mennem kell valahova. Ma totál ilyen ez a Noés szülinap, tegnap meg lett volna időm írni munka után, csak annyira fáradt voltam, hogy csak olvasással bírtam ébren tartani magam. Így sem aludtam jól az éjjel, többször felébredtem, ugyanis ha nem tudok írni, az ihlet álmomban kínoz és felébredek ötletelni. Ez így kurvára nem lesz jó és nem látom, hogy szálljak ki a mókuskerékből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése