Önidézés

"Tudom, hogy jönni fog, biztos vagyok benne. Ideges volt és ágállt az ötlet ellen, mert féltett, habár még most sem tudom, mitől, mert ez is csak egy olyan vereség, mint a többi, túlteszem magam rajta és továbblépek, egyszer megbeszéljük és aztán remélhetőleg sohatöbbet. Életem során hozzászoktam a fájdalomhoz és a veszteségekhez, elkísértek hűen a mai napig és még nem tehetem le a terheim, ezért társaim lesznek még, úgy vélem. Nem vagyok gonosz és rossz, de jó sem, ezért addig kell szenvednem, míg az általam okozott kínok ki nem egyenlítődnek, ennek pedig nem vagyok biztos benne, hogy ebben az életemben elérem a végét. Talán az előző életemben is nagy bűnöket követtem el, ezért vesztettem el időről időre, ami a legbecsesebb volt a számomra. Talán már most tudni odafent, hogy a következő életemben sem leszek jó. Talán arra születtem, hogy ítész legyek, ki éljen, ki haljon meg, talán rosszul ítéltem meg saját magam. Mindenesetre halandó döntéseim következménye halhatatlan létezésem érzelmi hullámvasútja. És ezen a vasúton valahol fent ott van Ő. Ha betartja a kérésem, fel fog tudni húzni innen, hogy megint minden egészen jó legyen..."

oO?

Bíróm már fél kilenc után valamivel kiosztotta nekem, hogy a tegnapi tárgyalási jkv-k megírása nagyon sürgős és rendbe kell tenni a holnapi hathirdes aktát is. Mondtam neki, hogy nem ülök be betegen tárgyalásra, erre a válasz: jó, de akkor halmozódnak a kazettáid; sürgős a tárgyalási jkv-k megírása, másnapra meg kell legyen, a meglévő kazetták és a most hozott ítéletek is.

Megőrülne, ha elmennék szabira, ebben biztos vagyok és persze eszébe se jut, hogy kiessek a munkából, vagy nem kéne túlhajtani, ha beteg vagyok. Azt mondja nekem inkább viccesen, majd ha folyik az orrom, meglóbálom a fejem és csapkodok a taknyommal. Kicsit néztem nagyokat és okosan... Neki azt mondtam, hogy mivel ő ül hozzám a legközelebb, ő kapja a csapást, aztán be lesz zselézve a haja. Válasz: nincs is hajam. XD Most erre mit mondjak? Egyet nem szabad érteni, úgyhogy felhúztam a nyúlcipőt. XD

Így hogy menjek el szabira?

Így ronts egy perc alatt a túlélési esélyeiden a bíróságon

Jól indul a reggelem. XD Páternél áll előttem két ember, elmegy valaki, mire megszólal mögülem egy nő: Ha egyesével mennek, úgy nagyon lassú lesz. Nem lehetne, hogy kettesével mennek?. Na, erre én hátranézek, hogy kinek ilyen sietős, majd mufurcul közlöm vele: Nem. Nekállt persze kárálni, mire mondtam, hogy ha nagyon siet, előre engedem, erre kárál tovább, a köztünk álló pasi meg beállt mellém. XD Na én úgy felhúztam magam, hogy milyen nyomik az emberek, hogy ha valaki ugat, máris összehúzzák magukat és követik az utasítást, hogy gyalog jöttem fel az ötödikre. Igaz, hogy majdnem kiköptem a tüdőm és magamra haragítottam egy bírónőnket, de legalább jól kiröhögtem magam megint. XD

Ütős álom

Arra ébredtem, hogy sírok és az álomra is emlékszem. Óracsörgés előtt megint negyed órával sikerült magamhoz térnem, de már kezdem megszokni, hogy hat órát is képtelen vagyok végigaludni, az állapotom meg rosszabbodik, mert az orrnyálkahártyám után rázendített a torkom, tegnap már hangom se sok volt nap végére, ma még annyi se. Néha el-eljátszom a gondolattal, hogy kiveszek szabit, de a sürgős munkáim miatt nem merem megtenni, meg hogy engem utáljanak. Ráadás mellékzöngének a bírómnak tegnap bedurrant egy foga.

Azt álmodtam, hogy találkoztam egy megelevenedett BJD-vel egy este az utcán. Kalapban volt, hogy rejtse fekete, csapzott haját, elffüleit és a sérülést az arcán, mogorva volt, kérlelhetetlen, egy fekete, hosszú szövetkabátot viselt, a kezében egy fonott szatyrot hordott, mint a csövesek és volt nála egy hosszúbot is. A térdemig ért és férfi volt, tudott beszélni, így kiderült róla, hogy az eredeti gazdája kidobta, mikor megelevenedett, ezért senkihez se akar tartozni, ezért én hiába is kérleltem, hogy ne akarjon kint maradni egyedül az utcán, mikor felé nyúltam, hogy akkor is hazaviszem, ha nem akarja, felém csapott a bottal, úgyhogy hagynom kellett őt békén. Otthagytam, de a lelki szemeim előtt láttam, amolyan mesélőszemszögből, hogy nem sokkal később pár fiatal suhanc is félelemből összeveri, mivel valami ártó, gonosz lénynek hiszik részeges mámorukban. Azután a BJD megvakult, már csak a lélek tartotta össze, én pedig visszamentem érte. A pontos helyét egy női BJD fej mutatta meg, amiről kiderült, hogy nem is egy fej, hanem egy nagyon picike tündér-BJD és valamilyen oknál fogva ő is megelevenedett, de elkeveredett a gazdájától. Magamhoz vettem őt is, meg az én megvakult, makacs és bolond félelfemet, s hazavittem, de az utolsó képkockák, ahogy felmértem a károkat és az utcán hagyott zacskóját, törött botját láttam, sírásra késztetett, erre ébredtem végül fel.

Ezzel keltem

A dzsungel könyve (musical) - Amíg őriz a szemed

Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz.
Nézd, itt az arcodon, egy csepp hogy eltévedt!
Sose bánd, ne szégyelld,
Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted.
Aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel,
Ki a kedvemért jövőt remélt,
az hogyan hagyhat el?
Aki járt minden úton, aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott,
Többé sose szól?
A szívben, ha mennydörög,
S a szemre felhő száll,
Zápor, ha szakad, új folyó, ha fakad:
Miért fáj, miért fáj?
Amíg őriz a szemed,
Amíg érez a kezed,
Amíg éltet a szíved,
Ne félj!

Csodálatos éjszaka

Már tegnap is elég ramatyul voltam, minden bajom volt, így utólag örültem is, hogy sehova se mentem és senki se jött hozzám, de ma reggel már igazán nyomorultul érzem magam. Fáj a fejem, az orrom, nyelni, a derekam, az alkarom és a lábszáram, folyton orrot kell fújnom és úgy érzem, a levegő sehogy se akar elég párás lenni, hogy ne fulladjak meg. Emellett mikor elfeküdtem, elkezdtem rágörcsölni, hogy másnap hétfő, Bene meg is ijesztett, mert alám rakta a mancsát, hogy magához tudjon ölelni, úgyhogy volt sírás is, pláne, hogy mielőtt sikerült vízszintbe kerülni, még jól kiosztott, hogy nem tud tőlem filmet nézni, mert ha én is lefekszem, akkor ő elalszik a film közben, nem lesz letéve a gépe a földre és heringként kell aludnia mellettem, merthogy én mindig elfoglalom az ágy nagy részét. Ennek eredményeképpen éjszaka többször felébredtem, hogy ellenőrizzem, összenyomom-e, a nyafis malacunk is beindult, nekiállt kúrjongatni, úgyhogy megmondtam neki, hogy még egy ilyen éjszaka és ő kint alszik a hideg konyhában. Maxnek is használt a bünti, bár őt nem kitettem.

Abban a fél órában, ami óracsörgésig hátravolt, azon gondolkodtam, hogy ha holnap kimegyek Biára az orvosomhoz és kiíratom magam betegszabira, az mennyire éri meg nekem.

Az elmaradások

Madártej ízű túrórudi. =)
Szerintem viccesen nézett ki, meg a csajoknak emlékeim szerint ígértem képet. XD

Timi kedvéért csináltam pár képet.

Tipikusan elvan a gyerek, ha játszik.

Hangulat az Alkimista Laboratóriumban egy átlagos szerdai napon:
Balról körbe: Dani és Dávid hát, Robi, Fischer és barátnője, Ákos.
Balról körbe: Fischer és barátnője, Ákos, Dani, Dávid kihúzódott a képből. XD Háttérben megy a terepasztalos stratégiázás. =)
Csenge, Kiba, Gergő, Hackly és Bene.


Sajnos a képek nem nagyon adják vissza, milyen szín uralkodott a Király utcában egyik nap, pedig nagyon érdekes volt. =)

Zárásnak. =)

Eléggé nem jött össze

Nem tudom, mióta, de mostanában nem tudok rendesen aludni. Éjszaka és reggel felébredek, nehezen alszom vissza, csak nézem a plafont és gondolkodni se tudok. Sikeresen megfázott az orrnyálkahártyám, megyeget el a hangom, kapar és fáj egy kicsit nyelni, megfájdult a fejem is, meg ma már volt egy nagy kiborulásom. Nem tudtam felhúzni a szamócás JSK-m cipzárját, ezért az OP-t kellett felvennem, de ahhoz meg hülyén nézett ki, amit alá vettem. Aztán megcsináltam egy barnás-vöröses sminket a vörösbarna parókámhoz, amit nem találtam meg. Benét nem tudtam elérni, mert a vodásoknak nincs térereje a helyen, amitől kiállhatatlanul, még magam számára is elviselhetetlenül hisztissé váltam. Az utat a műhely fele végigbőgtem, aztán ott dőlt ki teljesen és véglegesen a bili. Miután elmormoltam Benének, hogy mennyire rossz ez a nap, mennyire utálom a hideget és a havat, nincs kedvem emberek közt lenni, meg minden, ettem, utána elköszöntem tőle és Noétól, felhívtam IchiGot, hogy ha van kedve, jöjjön át, de én hazajövök, mert tré, ahogy vagyok. Megyek is csinálni magamnak egy bödön teát, remélem, cukor van itthon, de ha nincs, emlékeim szerint Dani mézéből még van bőven.

Van egy csomó elmaradásom, meg a tanfolyamon biztatott minket az oktató, hogy naplózzunk/blogoljunk, illetve napi szinten próbáljunk meg verseket írni, mivel a forgatókönyvírás egyben képírás is, ami a verseléssel fejleszthető. Utóbbiban én nem vagyok túl jó, de az elmaradásaimmal hamarosan jövök. =)

Leszaladt ez a két nap

Péntek délután szokásosan találkoztunk Timivel, megérkezett szerencsére a Bene által küldött 2.000.- forint, így tudtam vele kajálni, bár levittük a helyre az ételt, mert én nyitottam. =) Valamivel később letalált Imi, aztán jött három srác, egy csak kérdezgetett, kettő meg befizette a napidíjat, aztán játszottak. =) Jól elvoltunk, szinte végigröhögtük az együtt töltött időt, majd megkértem Imit, kísérje ki Timit a metróhoz. A srácok elköszöntek, egyedül maradtam, addig rendet raktam egy kicsit a helyen, majd maradtunk még egy kicsit Imivel beszélgetni, végül kikísért a trolihoz. Bene wellnesselni volt a kollégáival, beszéltünk egy keveset, utána kiélveztem, hogy enyém az egész ágy. Bár Timivel hülyéskedtünk, hogy átjön. XD

Másnap a tanfolyam volt a középpontban, ahol megkezdtük az ismerkedést és a tanulást. Úgy indult az óra, hogy mindenkinek be kellett mutatkoznia, megmondania, hogy mennyi tapasztalata van a filmes szakmában és miért jelentkezett a tanfolyamra. Elég megnyugtató hatást gyakorolt rám ez. Voltak feladatok is, és rájöttem, hogy néhány filmet, amit felírtam, nem tudnám beilleszteni, megoldani a feladatok szerint. Jajdemagyarvoltam! XD Na mindegy. Utána lementem a helyre, kajáltam két hotdogot, némi gabonapelyhet. Lent volt Kíra, kicsit beszélgettünk vele és Imivel, aztán hazajöttünk a sráccal. Ő állatozott főként, én javítottam a kedvem BJD-kkel. =) Elfáradtam.

Ma mivel Milán nem jelentkezett, hogy mi van, benézte, mert marad az eredeti program, bár megint sikerült kettőt egymásra szervezni. XD IchiGoékkal fogok menni kártyázni, mert oda ígértem el magam korábban, ami amúgy kiment a fejemből, s szólok Kszaszának, hogy maradjon nyugodtan a szüleinél, a ma nem jó mégse. ^^;;

Indítvány

A pénteket a hétvége részévé kellene nyilvánítani.

Kaptam két bedolgozós aktát, amikkel több szívás volt, mint az asztalom lévő többivel együttvéve, meg a nagy aktákat gyorsan megcsináltam, hogy ne foglalják itt a helyet, aztán nekiálltam ítéletet írni, de már felhúztam magam és egyáltalán nincs kedvem semmihez. Órákkal ezelőtt még az felvillanyozott, hogy aktiválva lett a regisztrációm a Doll dreamsen, most meg csak fejest ugranék a témákba, bemutatkozót írnék, nekikezdenék beszélgetni, ismerkedni, de ilyen pocsék hangulattal, munkaidőben nem szeretnék.

Ma én nyitom a helyet fél ötkor, mivel Bene az utolsó pillanatokban kezdett el embert keresni hozzá, holott ő nem tudom, mióta tudja, hogy ma kollégáival megy csapatépítő wellnesselésre, tegnap engem meg elfelejtett tájékoztatni, hogy hát izé, nekem kéne nyitni, csak felhívott, elmondta, mire én, hogy de nincs nálam kulcs. Mikor beközölte, hogy nézzem meg, ott van a kulcscsomómon a műhely kulcsa, kicsit eldurrant a fejem.

Annyi feszültség van bennem, de úgy általánosan, hogy mindig már csak azt veszem észre, hogy lerágtam a körmöm, meg elkap a sírás. Itt is a szervezetlenség, a fejetlenség, a hülyeség, a bénázás hódít, bár ma annyi mákom van, hogy bíróm nincs bent, Bene meg nem jön haza, tehát estére enyém az ágy.