Apróság máról
Ma elő kellett adni, hogy milyen forgatókönyvön dolgozunk. Én a háromból gyorsan választottam egyet - az elsőt -, amit el is tudok mondani, nagyjából összeállt már a kép, aztán hozzátettem a slusszpoént, a fő problémát és sikerült vele sokkolni az óraadót. XD Almodóvarhoz lettem miatta hasonlítva, sokat nem tudott hozzászólni, de kaptam jó instrukciókat. =)
Heti lelkizés
Timi közelében jönnek fel rég eltemetett dolgok. Szerdán több is eszembe jutott. Törések, roppanások, nagy pofonok. Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat gondolkodtam az életem bizonyos szakaszán. Eszembe jutottak olyanok, amiket elfelejtettem, töröltem az emlékezetemből. Belegondoltam, hogy milyen aranyfonal-szakadásaim voltak és azokat sikerült-e összekötni, mennyire jutottam túl rajtuk. Nem nagyon, ami azt illeti. Sőt, az idő folyamán minél több volt, annál kevésbé tudtam elhinni magamról dolgokat. Gátat vetettek elém, néhány képességem sem úgy működik, ahogy korábban. A legtöbb ember felé automatikusan zárok, nem akarom tudni, mit érez, igazat beszél-e és másképp viszonyulok én is másokhoz, már nem az a fontos, mit mondok, hanem az, hogyan és mennyit teszek érzelmileg, tartalmilag bele a mondandómba. Ez is feljött, mint egy velem kapcsolatos paradoxon, hogy nem para beszélni őszintén arról, hogy milyen vagyok, de igazán nem hagyom megismerni magam és félek is tőle valamilyen szinten, noha inkább attól, hogy miattam mások kerülnek rossz fénybe. Ez az oka annak, hogy többen éreztek már őrzőkutyának, mivel nagyon odafigyelek arra, hogy másnak ne legyen kára abból, hogy én szabadon értelmezek fogalmakat, másképp élek és látom a világot. És nem csak odafigyelek, de meg is igyekszem védeni a nekem fontos embereket.
Szembe kerültem azzal a ténnyel is, ami eddig is előttem volt, csak nem néztem a szemébe, miszerint annyira szépen megépítettem a jövőmet, az elkövetkezendő egy-másfél évemet, hogy ha nem úgy sülnek el a dolgok, kicsúszik egy szál, nem jön össze egy tényező, akkor bukik az egész. Persze akkor is lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy nem lett volna sehogy, de elég sok munkám van ebben és elég jól összecseng és elég jó is lenne...
A munkámmal kapcsolatban is gondolkodtam kicsit, hogy bár bosszant és bánt sokszor, hogy ez a helyzet, valahogy mégis nyugodt vagyok. Nem pusztán azért, mert tudom, hogy az Élet igazságos és a legszemetebb bankos, akit csak el lehet képzelni, hanem valahogy nem érzem azt, hogy most tennem kellene bármit is. Szépen gyűlnek a dolgok, de nincs gyújtópont, nem látom és nem is érzem hiányát, mintha most nem az lenne műsoron, hogy elkérem magam, panaszt teszek a csoportvezetőnél. Tűrni kell. Nem tudom, miért, nem tudom, mit és meddig, még abban sem vagyok biztos, hogy valóban tűrni kell, de az tuti, hogy még nem jött az ihlet, mit csináljak. Túlléptem rajta, felhúztam a pajzsomat, én is taktikázom, s várom azt, amikor megjelenik az adu ász a kezemben és egyetlen lerakással megnyerem a partit. Talán beképzeltség, egó, vagy akármi, de nem érzem azt, hogy sokat veszíthetnék. Van egy határozott időre szóló szerződésem, ami ha lejár, max nem hosszabbítják meg az időt, amúgy meg amíg nincs komoly probléma velem, nem tesz senki semmit, méghozzá pontosan azért, mert ha nem válok be, akkor elesek csak a szerződéshosszabbítástól és pont. Márpedig nem kívánom valóban felborítani a székkel együtt vagy ráborítani az asztalt, rangon alulinak érzem, hiába néha felhúz annyira, hogy meg bírnám tenni. =) Az őslázadás dolgozik bennem és nem adom meg magam, aztán majdcsak rájövök, hogy együttműködni vagy okosan harcolni kell megtanulnom ebből a szituból.
Persze az aggaszt, hogy érezhetően fogytam, mert enni sem tudok idebent, a körmeim egyre kisebbek, pedig így sem voltak nagyok, a rágógumi gyárak rajtam fognak meggazdagodni, időnként viszket a kezem, becsípődik egy-egy idegem, feszülnek az izmaim és vagy csomókat kell szétmasszírozni belőlük, vagy begörcsölnek, de megmaradok. =)
Pozicionálom még magam néhány baráttal kapcsolatban. Volt egy pár kopp az elmúlt fél évben és nem ültem le pofára esés előtt. Valószínűleg magamnak vagy magamnak is köszönhetem, noha egy barátság két emberről szól és ha mindkettő ugyanannyit nem tesz bele, a mérleg megbillen, majd fel is borul idővel, de talán én gondoltam egy-egy kapcsolatról többet, mint amennyi igazából volt. Most ezeket rakosgatom magamban, pakolom a gondolatokat, emlékeket, helyzeteket, hozzáveszem a sérüléseket, amit csak tudok, mozgatok, mert fel akarom dolgozni, túl akarok rajta jutni. Nekem sem jó, ha fáj.
Szembe kerültem azzal a ténnyel is, ami eddig is előttem volt, csak nem néztem a szemébe, miszerint annyira szépen megépítettem a jövőmet, az elkövetkezendő egy-másfél évemet, hogy ha nem úgy sülnek el a dolgok, kicsúszik egy szál, nem jön össze egy tényező, akkor bukik az egész. Persze akkor is lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy nem lett volna sehogy, de elég sok munkám van ebben és elég jól összecseng és elég jó is lenne...
A munkámmal kapcsolatban is gondolkodtam kicsit, hogy bár bosszant és bánt sokszor, hogy ez a helyzet, valahogy mégis nyugodt vagyok. Nem pusztán azért, mert tudom, hogy az Élet igazságos és a legszemetebb bankos, akit csak el lehet képzelni, hanem valahogy nem érzem azt, hogy most tennem kellene bármit is. Szépen gyűlnek a dolgok, de nincs gyújtópont, nem látom és nem is érzem hiányát, mintha most nem az lenne műsoron, hogy elkérem magam, panaszt teszek a csoportvezetőnél. Tűrni kell. Nem tudom, miért, nem tudom, mit és meddig, még abban sem vagyok biztos, hogy valóban tűrni kell, de az tuti, hogy még nem jött az ihlet, mit csináljak. Túlléptem rajta, felhúztam a pajzsomat, én is taktikázom, s várom azt, amikor megjelenik az adu ász a kezemben és egyetlen lerakással megnyerem a partit. Talán beképzeltség, egó, vagy akármi, de nem érzem azt, hogy sokat veszíthetnék. Van egy határozott időre szóló szerződésem, ami ha lejár, max nem hosszabbítják meg az időt, amúgy meg amíg nincs komoly probléma velem, nem tesz senki semmit, méghozzá pontosan azért, mert ha nem válok be, akkor elesek csak a szerződéshosszabbítástól és pont. Márpedig nem kívánom valóban felborítani a székkel együtt vagy ráborítani az asztalt, rangon alulinak érzem, hiába néha felhúz annyira, hogy meg bírnám tenni. =) Az őslázadás dolgozik bennem és nem adom meg magam, aztán majdcsak rájövök, hogy együttműködni vagy okosan harcolni kell megtanulnom ebből a szituból.
Persze az aggaszt, hogy érezhetően fogytam, mert enni sem tudok idebent, a körmeim egyre kisebbek, pedig így sem voltak nagyok, a rágógumi gyárak rajtam fognak meggazdagodni, időnként viszket a kezem, becsípődik egy-egy idegem, feszülnek az izmaim és vagy csomókat kell szétmasszírozni belőlük, vagy begörcsölnek, de megmaradok. =)
Pozicionálom még magam néhány baráttal kapcsolatban. Volt egy pár kopp az elmúlt fél évben és nem ültem le pofára esés előtt. Valószínűleg magamnak vagy magamnak is köszönhetem, noha egy barátság két emberről szól és ha mindkettő ugyanannyit nem tesz bele, a mérleg megbillen, majd fel is borul idővel, de talán én gondoltam egy-egy kapcsolatról többet, mint amennyi igazából volt. Most ezeket rakosgatom magamban, pakolom a gondolatokat, emlékeket, helyzeteket, hozzáveszem a sérüléseket, amit csak tudok, mozgatok, mert fel akarom dolgozni, túl akarok rajta jutni. Nekem sem jó, ha fáj.
Megint egy légből jött ötlet
Azt hiszem, fogok menni utazni.
Mikor Zöld mondta, hogy várnak engem is, görcsbe rándult bennem minden, de aztán elkezdtem rajta gondolkodni. Tény, hogy sem előre, sem hátra nem jó látni sok esetben az időben, de sok mindent megmagyarázna. Bár engem elsősorban nem a múlt megismerése érdekel, az elmúlt, hanem a régi tudásomat szeretném esetlegesen visszahozni. Elkezdett érdekelni, miért szabadulok jól, tanulok meg gyorsan harcolni és kezdett el kifejezetten érdekelni egy csomó olyan dolog, amivel nem kellene foglalkoznom, mégis feltett szándékom minél több információt megszerezni és írni róla.
Fogok erről még beszélni Benével, kíváncsi vagyok, mit mond, de amúgy jövő hónapra tervezem. Meg beszélnünk kell, hogy ha telefont veszünk, anyagilag hogy jön ki, belefér-e még egy fülbevaló, ugyanis folytatni akarom a rakosgatást.
Mikor Zöld mondta, hogy várnak engem is, görcsbe rándult bennem minden, de aztán elkezdtem rajta gondolkodni. Tény, hogy sem előre, sem hátra nem jó látni sok esetben az időben, de sok mindent megmagyarázna. Bár engem elsősorban nem a múlt megismerése érdekel, az elmúlt, hanem a régi tudásomat szeretném esetlegesen visszahozni. Elkezdett érdekelni, miért szabadulok jól, tanulok meg gyorsan harcolni és kezdett el kifejezetten érdekelni egy csomó olyan dolog, amivel nem kellene foglalkoznom, mégis feltett szándékom minél több információt megszerezni és írni róla.
Fogok erről még beszélni Benével, kíváncsi vagyok, mit mond, de amúgy jövő hónapra tervezem. Meg beszélnünk kell, hogy ha telefont veszünk, anyagilag hogy jön ki, belefér-e még egy fülbevaló, ugyanis folytatni akarom a rakosgatást.
Nem a legjobb
Apu nem hívott és én sem őt. Szerintem nem fog beszélni a mamával, de tulajdonképpen nem nagyon érdekel. Gáz lenne ezek után felhívni a tévé miatt, meg alapból is az volt, úgyhogy nem tudom, mi lesz. Öcsémnek névnapja lesz, ezért vasárnap együtt eszünk Anyuval hárman. Benének névnapja és szülinapja lesz, jó lett volna nagyon négyen lenni, de aznap dolgozni fog, a szombat meg öcsémnek és nekem sem jó.
Kedden úgy nyitotta bíróm a napot, hogy bejött a tárgyalóba és közölte, hogy lecseszés jön, majd elküldte a foginkat egy aktáért. Kikérdezett, hogy valamit hogy kell csinálni, majd elmondta, hogy ez nem így lett megcsinálva, ezért vége a tárgyalások alatti netezésnek és csináljam meg, mintha meg lett volna rendesen csinálva. Nagyon feltolta bennem a pumpát, olyan dühös lettem, hogy fel bírtam volna borítani a székkel együtt, de aztán úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam megfogni. Ez a játszma is erre megy ki, semmi másra. Szépen letárgyaltuk az aktuálist, utána magnózott szerencsére, én megcsináltam, amit kért, a következő tárgyalásra meg vittem be írnivalót. Ha csak nézhetek ki a fejemből a tárgyaláson, akkor megmondom neki, hogy mások olvasnak vagy interneteznek, egyébként nem vagyok sem hülye, sem a csicskása, úgyhogy ezt befejeztük, ezentúl magnóval tárgyal.
Hétfőn itthon voltam, este pedig Bene hazahozta Zöldet. Valahogy feltört belőlünk a játékos kedv, mert Benével toltunk egy nagy birkózást, az mókás volt. =) Kedden úgy voltam vele, hogy lemegyek a helyre, beszélek Zölddel, hogy milyen volt az utazás, aztán hazamegyek, erre lent volt egy pár ember, akivel beszélgettünk, lejött egy kicsit Timi is, majd miután elment, maradtunk beszélgetni és megint későn értünk haza. =D De jó volt, viccesnek bizonyult nézni, ahogy Timi igyekszik kiakasztani Fischert, ami szerintem kicsit sikerült is neki, csak a srác nem fogja bevallani. Miután elmentek, Zöld mesélt kicsit bővebben az utazásáról és mondta, hogy várnak engem is. Ez egy kicsit félelmetes nekem, mert volt rá lehetőségem korábban is, csak nem akartam élni vele, mert akármit tudtam meg mosthoz képest nagyon előre vagy nagyon hátra, mindig agyonvágott.
Szerdán főként a munkámra koncentráltam, de megint ott tartok, hogy nem bírok enni az idegességtől és megállapítottam azt is, hogy egy számmal kisebb lettem, annyit fogytam. Rohadt messze van még június, de makacsul eldöntöttem, hogy ki fogom bírni. Lehet, hogy semmi értelme, lehet, hogy tovább kellene maradnom, de arra is rájöttem tegnap, hogy tulajdonképpen semmi kapaszkodóm, felépítettem az elkövetkezendő egy évemet és ha csak egy valami nem jön össze, akkor az egész borul. És persze tegyük hozzá, hogy a következő lépést nem látom, fogalmam sincs, hova tovább.
Tegnap szokott módon találkoztunk Timivel. Megvártam a Csirkefogó előtt, letelepedtem írni, aztán megvacsoráztunk. A srác már úgy kérdezte, hogy pikáns csirkefalatok, mondtam, hogy igen. Nem volt visszhangja, hogy halálra rémítettem a kontaklencsével a kolléganőjüket, én pedig nem kérdezek erről, egyszerűen továbbra is szeretek oda járni. ^^ Miután degeszre tömtük magunkat, elmentünk az Aldiba innivalóért, majd le a helyre. Rengetegen voltak lent, nem is igazán volt hely, ahova mi leülhettünk volna szerepjátékozni, nekem Agyar is úgy tűnt, hogy abban a pillanatban jutott eszébe, hogy mesélnie kéne nekünk, hogy meglátott, valahogy a toppon sem volt mindenki, ráadásul vízipipázás folyt a szerepjátékos sarokban. Na ez volt a végső löket Timinek, úgyhogy javasoltam a hazamenetelt. Persze még ez sem volt egyszerű, mert abban reménykedett, hogy rendbe szedi magát, ezért nem akart beleegyezni, hogy megyünk, én meg éreztem, hogy ez nem fog menni, de nekem sem. Végül elköszöntünk és leléptünk, itthon kimostam, kiteregettem, kicsit rendezkedtem, közben beszélgettünk. Az a mókás ebben, hogy pont így terveztem a délutánom. ^^ Lelkizést nem terveztem bele, de volt az is bőven.
Mikor kikísértem Timit, kaptunk troliról leszálló díszkíséretet Bene, Zöld és Ghost személyében. ^^ Azon jókat derültünk, hazafele meg Zölddel beszélgettem, majd a kapu előtt álltunk egy időt négyen, osztottuk egymást, dumáltunk, majd a srácok mentek.
Kedden úgy nyitotta bíróm a napot, hogy bejött a tárgyalóba és közölte, hogy lecseszés jön, majd elküldte a foginkat egy aktáért. Kikérdezett, hogy valamit hogy kell csinálni, majd elmondta, hogy ez nem így lett megcsinálva, ezért vége a tárgyalások alatti netezésnek és csináljam meg, mintha meg lett volna rendesen csinálva. Nagyon feltolta bennem a pumpát, olyan dühös lettem, hogy fel bírtam volna borítani a székkel együtt, de aztán úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam megfogni. Ez a játszma is erre megy ki, semmi másra. Szépen letárgyaltuk az aktuálist, utána magnózott szerencsére, én megcsináltam, amit kért, a következő tárgyalásra meg vittem be írnivalót. Ha csak nézhetek ki a fejemből a tárgyaláson, akkor megmondom neki, hogy mások olvasnak vagy interneteznek, egyébként nem vagyok sem hülye, sem a csicskása, úgyhogy ezt befejeztük, ezentúl magnóval tárgyal.
Hétfőn itthon voltam, este pedig Bene hazahozta Zöldet. Valahogy feltört belőlünk a játékos kedv, mert Benével toltunk egy nagy birkózást, az mókás volt. =) Kedden úgy voltam vele, hogy lemegyek a helyre, beszélek Zölddel, hogy milyen volt az utazás, aztán hazamegyek, erre lent volt egy pár ember, akivel beszélgettünk, lejött egy kicsit Timi is, majd miután elment, maradtunk beszélgetni és megint későn értünk haza. =D De jó volt, viccesnek bizonyult nézni, ahogy Timi igyekszik kiakasztani Fischert, ami szerintem kicsit sikerült is neki, csak a srác nem fogja bevallani. Miután elmentek, Zöld mesélt kicsit bővebben az utazásáról és mondta, hogy várnak engem is. Ez egy kicsit félelmetes nekem, mert volt rá lehetőségem korábban is, csak nem akartam élni vele, mert akármit tudtam meg mosthoz képest nagyon előre vagy nagyon hátra, mindig agyonvágott.
Szerdán főként a munkámra koncentráltam, de megint ott tartok, hogy nem bírok enni az idegességtől és megállapítottam azt is, hogy egy számmal kisebb lettem, annyit fogytam. Rohadt messze van még június, de makacsul eldöntöttem, hogy ki fogom bírni. Lehet, hogy semmi értelme, lehet, hogy tovább kellene maradnom, de arra is rájöttem tegnap, hogy tulajdonképpen semmi kapaszkodóm, felépítettem az elkövetkezendő egy évemet és ha csak egy valami nem jön össze, akkor az egész borul. És persze tegyük hozzá, hogy a következő lépést nem látom, fogalmam sincs, hova tovább.
Tegnap szokott módon találkoztunk Timivel. Megvártam a Csirkefogó előtt, letelepedtem írni, aztán megvacsoráztunk. A srác már úgy kérdezte, hogy pikáns csirkefalatok, mondtam, hogy igen. Nem volt visszhangja, hogy halálra rémítettem a kontaklencsével a kolléganőjüket, én pedig nem kérdezek erről, egyszerűen továbbra is szeretek oda járni. ^^ Miután degeszre tömtük magunkat, elmentünk az Aldiba innivalóért, majd le a helyre. Rengetegen voltak lent, nem is igazán volt hely, ahova mi leülhettünk volna szerepjátékozni, nekem Agyar is úgy tűnt, hogy abban a pillanatban jutott eszébe, hogy mesélnie kéne nekünk, hogy meglátott, valahogy a toppon sem volt mindenki, ráadásul vízipipázás folyt a szerepjátékos sarokban. Na ez volt a végső löket Timinek, úgyhogy javasoltam a hazamenetelt. Persze még ez sem volt egyszerű, mert abban reménykedett, hogy rendbe szedi magát, ezért nem akart beleegyezni, hogy megyünk, én meg éreztem, hogy ez nem fog menni, de nekem sem. Végül elköszöntünk és leléptünk, itthon kimostam, kiteregettem, kicsit rendezkedtem, közben beszélgettünk. Az a mókás ebben, hogy pont így terveztem a délutánom. ^^ Lelkizést nem terveztem bele, de volt az is bőven.
Mikor kikísértem Timit, kaptunk troliról leszálló díszkíséretet Bene, Zöld és Ghost személyében. ^^ Azon jókat derültünk, hazafele meg Zölddel beszélgettem, majd a kapu előtt álltunk egy időt négyen, osztottuk egymást, dumáltunk, majd a srácok mentek.
Kifakadásaim
Tudom, nem kellene ezzel foglalkoznom, de egyszer végre össze akarom szedni a gondolataimat és elmondani, hogy basszák meg. Felhívott nagyanyám a hétvégén hat után, hogy mi újság van velem, van-e még nagyanyám. Mondom, van, most is vele beszélek, amúgy szokás szerint el vagyok havazva. Tényleg? Tényleg. Na ezután jött a feketeleves, hogy én miért nem keresem őt és apámat. Ezen szépen kiakadtam, úgyhogy kiosztottam a lapokat, miszerint a telefon oda-vissza működik, ők is kereshetnek és ne vonjon engem kérdőre, mikor én apámmal próbáltam felvenni és ápolni a kapcsolatot, de a rohadt leveleimre nem válaszolt, pedig körmöltem neki egy csomót. Meg betolt egy olyat, hogy én csak akkor keresem őket, ha kell valami. Nagyon kevés kellett, hogy vulgáris szavakat skandálva ordítsak vele, aztán rávágjam a telefont, de kulturált maradtam és visszautasítottam ezt a vádat. Persze órákkal később, mikor Anya mesélte, hogy öcsémnek családi ebédhez nem terített apám és a nője, elpattant az agyam és felhívtam aput. Igazából az egész jelenet elég mókás visszanézve, mert valósággal kirobbantam a konyhába, hogy előkeressem a mobilomat, Bene meg megkérdezte, hogy mit csinálok. Azt válaszoltam, hogy felhívom apámat, ő meg anélkül, hogy tudta volna, miért, arra kért, hogy ne kiabáljak vele. Nehezen, de beleegyeztem, apu meg meg volt rökönyödve, mivel az idegességtől, dühtől, sírásközeliségtől remegett a hangom és fulladtam. Tíz percig csak mondtam a magamét, hogy állítsa takarékra az anyját, mert amit művel, az hallatlan, egyetlen egy dologért hívtam fel aput, hogy kell nekem valami, mégpedig a klubba a fotelekért és a kanapéért, egyébként semmi másban nem emlékszem, hogy a segítségüket kértem volna, ők viszont a kérésünk ellenére sem egy héttel előre szólnak, hogy buli lesz, illene kimenni puncsolni az ünnepeltnek, hanem egy-két nappal az esemény előtt, amikor is mi már nem tudunk előrántani senkit, hogy ugorjon be helyettünk nyitni-zárni a klubba, és még én érzem magam rosszul, hogy nem tudunk kimenni, holott biztos vagyok benne, hogy nem akkor találják ki, max akkor jelez vissza apám testvérének a felesége és a gyerekei, hogy megfelel nekik az időpont. Meg azt, a rohadt életbe, azt!
Annyi mindent mondtam apámnak, ő meg hallgatott nagyokat. Veszettül kiosztottam, hogy ezt mégis hogy képzeli a mama és hogy ő beszélt-e vele, vagy csak úgy légből jött neki ez, mert utálom ezeket a kerülőutakat, mondja meg a szemembe, akinek baja van velem, majd én lefightolom a dolgot, nem kell bevonni harmadik embert, mert ez egy szemét gerinctelen mutatvány, amiben én nem veszek részt. Tudok én veszekedni, most már egyre vérmesebb is vagyok benne, mert újabban dührohamaim vannak, ha így felhúznak és akkor nem ismerek se istent, se embert, csak dől ki belőlem az áldás.
Elegem van abból, amit művelnek. A nagyanyám egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy vőlegényem van, hozzá fogok menni feleségül egyszer és tőle lesznek gyerekeim, megpróbálja minden alkalommal, amikor kimegyünk, elmarni mellőlem Benét és igyekszik ráébreszteni arra, hogy szörnyűséges hibát követtem el, mikor őt választottam. Na ez az, amit nem viselek el, erre nagyon erősen k.anyázhatnékom támad. Nekem senki ne szóljon bele az életembe, lassan 24 éves felnőtt nő vagyok, több, mint öt és fél éve vagyok együtt ezzel a hülyével és imádom, el sem tudom képzelni, hogy más fiúval lehetnék, két éve élünk együtt és hol így, hol úgy, de kijövünk, megoldjuk, ha gondjaink is vannak, nem akkorák, hogy amiatt ásni és kapálni kelljen a kapcsolatunkat. Felháborít, amit a nagyanyám meg mer engedni magának, felháborít! Persze Dani nyugtatott ma a telefonban, hogy nem élek velük, kivontam magam abból az életből, de annyira vérlázító számomra ez az egész műsor, hogy még mindig ki vagyok rajta akadva teljesen és megmondtam Daninak, hogy az egész famíliát gyökérnek tartom, kivéve öcsémet és talán az Attilát, aki valszeg nem is vér szerint a rokonom, mert mintha befogadott gyerek lenne. Utálom, ami az apai családtagjaimnál megy, rosszul vagyok tőlük.
Bátyám jól mondta, eddig érleltem, most megszülöm. Igazából annyira mérges vagyok, hogy sírni tudnék, de nem tudok, mert ezek nem érdemelnek könnyeket. Hányás, ahogy élnek. Apám nője eldugdossa öcsém elől a tányérokat, meg mindent megtesz azért, hogy elüldözze őt. Ezt csak azért nem emlegettem fel apámnak, mert nem az öcsémmel beszéltem ezt meg, nem tudok mindent, de ha elpattan az ékszíj megint, felhívom, hogy kérdőre vonjam, hogy ezt mégis hogy képzeli és hozzácsapom azt, hogy engem milyen alapon merészelnek kérdőre vonni, mikor úgy szarnak még az ott, velük élő öcsém fejére is, ahogy nem szégyellnek, vagy ahogy megy, nemhogy az enyémre. Rohadt nagy hepajt fogok csinálni, ha nem állnak le, az sem akadály, hogy ki kell mennem Biára asztalt borítani, a hóbakancsom tele ezzel a baromsággal. Nem egy taknyos kölyök vagyok vagy báb, amit lehet rángatni és ha ezt nem értik meg, akkor majd elmegyek, hogy megnézzék a kivörösödött fejemet és a dühömet. Bár tulképp Daninak van igaza, meg kell mondani nagyanyámnak, hogy ezért és ezért nem vagyok vele hajlandó beszélni, csak akkor hívjon, ha hajlandó változtatni, mert ezt az évek óta tartó hisztériát én nem folytatom tovább és letenni a telefont. Ennyi volna, bár én még beszúrnám neki, hogy a temetésére elmegyek, egyébként nem vagyok rá kíváncsi. Azt hiszi, lekenyerezhet? Nem vagyok hülye, tudom, hogy csak azért ad ezt és azt, hogy aztán benyújthassa a számlát és azért van megsértődve, mert nem kell semmi tőle, nekem aztán ne nyújtogassa be a számlát. Meg én vagyok annyira pofátlan, hogy elvegyem, ami kell abból, amit ad és szarjak a számlájára, majd megtanulja, hogy nem vagyok megfizethető, mert úgy néz ki, azt eddig nem sikerült megérteni.
Fel vagyok nagyon háborodva. Én menjek ki szülinapozni, nem baj, ha Bene nem tud jönni, de egyedül apám képes rám emelni a telefont, hogy megköszöntsön. Nem várom el, hogy ajándékozzon, vagy adjon egy kis pénzt, mert most már halálosan sértene, főleg, hogy amikor megszorultunk, az egyetlen segítség az lett volna apámtól és a nagyanyámtól is, hogy költözzek haza. Én egyedül. És a vőlegényem?! Nagyanyám is azt hiszi, hogy nem látom át, mit akar. Naná, hogy azt, hogy gondoskodjak róla, meg akkor az irányítása alá tudna vonni. Na nem! Majd ápolgatják a pótunokái, azok szülei, vagy ha apám végre megunja a hülyeségeit, bedugja egy öregek otthonába, Bián amúgy is van egy tudtommal, szal messzire nem is kéne menni, pont letojom, de engem hagyjon békén!
A másik, amin ma ledobta az ékszíjat az agyam, az az, hogy megint előkerült, hogy bakker, elmondtam, hogy szar vége lesz, ha nem tér le arról az útról, de persze mintha csak a falnak beszéltem, most itt a baj és mást húz le vele. Rohadtul kezd elegem lenni abból, hogy dolgozom egy-három hónapot azon, hogy valakinek rendbe tegyem a lelkét, egyengessem kicsit az útját, azon tartsam, aztán felüti a fejét ez a faszság és elcsesz mindent. Ilyenkor annyira feleslegesnek érzem azt az időt és energiát, amit beleteszek... És annyira inkább kimennék egy lakatlan trópusi szigetre koktélt szürcsölni, olvasgatni, írni, a tengerbe lógatni a lábam, hogy az nem igaz. Nem vinnék senkit és ha meguntam a tengermorajt, hazajönnék a szaros kis életembe újra rendet rakni. Egyszerre utálom és szeretem ezt csinálni, kegyetlen és mocskos meló, de én választottam és akarom is, csak amikor ennyire nyilvánvalóan beleszarnak abba, amit én hosszú ideig könnyezve csinálok végig, akkor nagyon ki tudok akadni. Nem is szomorú leszek, hanem mérges.
Annyi mindent mondtam apámnak, ő meg hallgatott nagyokat. Veszettül kiosztottam, hogy ezt mégis hogy képzeli a mama és hogy ő beszélt-e vele, vagy csak úgy légből jött neki ez, mert utálom ezeket a kerülőutakat, mondja meg a szemembe, akinek baja van velem, majd én lefightolom a dolgot, nem kell bevonni harmadik embert, mert ez egy szemét gerinctelen mutatvány, amiben én nem veszek részt. Tudok én veszekedni, most már egyre vérmesebb is vagyok benne, mert újabban dührohamaim vannak, ha így felhúznak és akkor nem ismerek se istent, se embert, csak dől ki belőlem az áldás.
Elegem van abból, amit művelnek. A nagyanyám egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy vőlegényem van, hozzá fogok menni feleségül egyszer és tőle lesznek gyerekeim, megpróbálja minden alkalommal, amikor kimegyünk, elmarni mellőlem Benét és igyekszik ráébreszteni arra, hogy szörnyűséges hibát követtem el, mikor őt választottam. Na ez az, amit nem viselek el, erre nagyon erősen k.anyázhatnékom támad. Nekem senki ne szóljon bele az életembe, lassan 24 éves felnőtt nő vagyok, több, mint öt és fél éve vagyok együtt ezzel a hülyével és imádom, el sem tudom képzelni, hogy más fiúval lehetnék, két éve élünk együtt és hol így, hol úgy, de kijövünk, megoldjuk, ha gondjaink is vannak, nem akkorák, hogy amiatt ásni és kapálni kelljen a kapcsolatunkat. Felháborít, amit a nagyanyám meg mer engedni magának, felháborít! Persze Dani nyugtatott ma a telefonban, hogy nem élek velük, kivontam magam abból az életből, de annyira vérlázító számomra ez az egész műsor, hogy még mindig ki vagyok rajta akadva teljesen és megmondtam Daninak, hogy az egész famíliát gyökérnek tartom, kivéve öcsémet és talán az Attilát, aki valszeg nem is vér szerint a rokonom, mert mintha befogadott gyerek lenne. Utálom, ami az apai családtagjaimnál megy, rosszul vagyok tőlük.
Bátyám jól mondta, eddig érleltem, most megszülöm. Igazából annyira mérges vagyok, hogy sírni tudnék, de nem tudok, mert ezek nem érdemelnek könnyeket. Hányás, ahogy élnek. Apám nője eldugdossa öcsém elől a tányérokat, meg mindent megtesz azért, hogy elüldözze őt. Ezt csak azért nem emlegettem fel apámnak, mert nem az öcsémmel beszéltem ezt meg, nem tudok mindent, de ha elpattan az ékszíj megint, felhívom, hogy kérdőre vonjam, hogy ezt mégis hogy képzeli és hozzácsapom azt, hogy engem milyen alapon merészelnek kérdőre vonni, mikor úgy szarnak még az ott, velük élő öcsém fejére is, ahogy nem szégyellnek, vagy ahogy megy, nemhogy az enyémre. Rohadt nagy hepajt fogok csinálni, ha nem állnak le, az sem akadály, hogy ki kell mennem Biára asztalt borítani, a hóbakancsom tele ezzel a baromsággal. Nem egy taknyos kölyök vagyok vagy báb, amit lehet rángatni és ha ezt nem értik meg, akkor majd elmegyek, hogy megnézzék a kivörösödött fejemet és a dühömet. Bár tulképp Daninak van igaza, meg kell mondani nagyanyámnak, hogy ezért és ezért nem vagyok vele hajlandó beszélni, csak akkor hívjon, ha hajlandó változtatni, mert ezt az évek óta tartó hisztériát én nem folytatom tovább és letenni a telefont. Ennyi volna, bár én még beszúrnám neki, hogy a temetésére elmegyek, egyébként nem vagyok rá kíváncsi. Azt hiszi, lekenyerezhet? Nem vagyok hülye, tudom, hogy csak azért ad ezt és azt, hogy aztán benyújthassa a számlát és azért van megsértődve, mert nem kell semmi tőle, nekem aztán ne nyújtogassa be a számlát. Meg én vagyok annyira pofátlan, hogy elvegyem, ami kell abból, amit ad és szarjak a számlájára, majd megtanulja, hogy nem vagyok megfizethető, mert úgy néz ki, azt eddig nem sikerült megérteni.
Fel vagyok nagyon háborodva. Én menjek ki szülinapozni, nem baj, ha Bene nem tud jönni, de egyedül apám képes rám emelni a telefont, hogy megköszöntsön. Nem várom el, hogy ajándékozzon, vagy adjon egy kis pénzt, mert most már halálosan sértene, főleg, hogy amikor megszorultunk, az egyetlen segítség az lett volna apámtól és a nagyanyámtól is, hogy költözzek haza. Én egyedül. És a vőlegényem?! Nagyanyám is azt hiszi, hogy nem látom át, mit akar. Naná, hogy azt, hogy gondoskodjak róla, meg akkor az irányítása alá tudna vonni. Na nem! Majd ápolgatják a pótunokái, azok szülei, vagy ha apám végre megunja a hülyeségeit, bedugja egy öregek otthonába, Bián amúgy is van egy tudtommal, szal messzire nem is kéne menni, pont letojom, de engem hagyjon békén!
A másik, amin ma ledobta az ékszíjat az agyam, az az, hogy megint előkerült, hogy bakker, elmondtam, hogy szar vége lesz, ha nem tér le arról az útról, de persze mintha csak a falnak beszéltem, most itt a baj és mást húz le vele. Rohadtul kezd elegem lenni abból, hogy dolgozom egy-három hónapot azon, hogy valakinek rendbe tegyem a lelkét, egyengessem kicsit az útját, azon tartsam, aztán felüti a fejét ez a faszság és elcsesz mindent. Ilyenkor annyira feleslegesnek érzem azt az időt és energiát, amit beleteszek... És annyira inkább kimennék egy lakatlan trópusi szigetre koktélt szürcsölni, olvasgatni, írni, a tengerbe lógatni a lábam, hogy az nem igaz. Nem vinnék senkit és ha meguntam a tengermorajt, hazajönnék a szaros kis életembe újra rendet rakni. Egyszerre utálom és szeretem ezt csinálni, kegyetlen és mocskos meló, de én választottam és akarom is, csak amikor ennyire nyilvánvalóan beleszarnak abba, amit én hosszú ideig könnyezve csinálok végig, akkor nagyon ki tudok akadni. Nem is szomorú leszek, hanem mérges.
Minipost
Az utcára kimenni kontaklencsében már egy viccesebb téma volt. =) A trolin volt egy férfi, aki elfelejtett a telefonján tovább játszani, annyira megdöbbent a látványomon, egy srác meg a zebránál komótosan végigmért talptól felfelé. Cseppet sem zavartatta magát, hogy nézem, ahogy engem bámul, majd mikor eljutott a szememhez, összerezzent és elmosolyodott. Addig némán formált valamit a szájával, de akkor mondta, hogy jó a kontaklencsém. XD Megköszöntem és otthagytam. =D A srácok is körberajongtak, Bene nagyon büszke volt és bár csókot nem kaptam az ajakszínezés miatt, tetszett neki. ^^ Szerencsére volt lent Rajmond és totál odavolt, mennyire jól festek kontaklencsével. ^^
Zöld megrajzolta a kéz- és lábpáncélt, a mellkasomon lévő láncing már majdnem kész, még pár sorral kell csak kiegészíteni, de Conra ez a része tuti biztos, hogy meglesz. =) Már csak Benének kell megcsinálni a ruhát, amit megálmodott, be kell szereznünk a saját kontaklencsémet és nagyon penge lesz, ahogy festeni fogok. ^^ Várom már, bár valószínűleg marha fárasztó lesz, de mindegy. Aztán az is lehet, hogy indulok a novella pályázaton. Bene ajánlotta, nekem van is ötletem, csak újra kell hozzá olvasnom az egyik mangát. =) Meglátjuk, mert a héten táblázva vagyok, ma és holnap a helyre kell lemennem a cp miatt, szerdán csajnapozunk és vagy IchiGoval és Timivel elmegyünk süteményezni, vagy pedig Timivel szerepjátékozunk Agyar kalandjában, amiben eléggé rosszul áll a szénánk és rosszabb is lesz, mert sikerült megsértenünk őt, hogy nem ültünk vissza játszani, hanem PS2-n öltük egymást. XD Na nem baj. Csütörtökön megtartjuk a rég várt kráni kalandot, ahol a mi csapatunk lesz az első. Dávid, Dani, Fischer és én, meg lehet, hogy még megkapjuk Zöldet, azt nem tudom. ^^ Pénteken úgy fest, tudunk találkozni Timivel, szombaton tanfolyam, vasárnap pedig eddig úgy néz ki, hogy megyünk a tetováló expóra, de ez nem biztos, mivel nem hiszem, hogy ki akarunk adni 3.000.- forintot... =/ Meglátjuk.
Zöld megrajzolta a kéz- és lábpáncélt, a mellkasomon lévő láncing már majdnem kész, még pár sorral kell csak kiegészíteni, de Conra ez a része tuti biztos, hogy meglesz. =) Már csak Benének kell megcsinálni a ruhát, amit megálmodott, be kell szereznünk a saját kontaklencsémet és nagyon penge lesz, ahogy festeni fogok. ^^ Várom már, bár valószínűleg marha fárasztó lesz, de mindegy. Aztán az is lehet, hogy indulok a novella pályázaton. Bene ajánlotta, nekem van is ötletem, csak újra kell hozzá olvasnom az egyik mangát. =) Meglátjuk, mert a héten táblázva vagyok, ma és holnap a helyre kell lemennem a cp miatt, szerdán csajnapozunk és vagy IchiGoval és Timivel elmegyünk süteményezni, vagy pedig Timivel szerepjátékozunk Agyar kalandjában, amiben eléggé rosszul áll a szénánk és rosszabb is lesz, mert sikerült megsértenünk őt, hogy nem ültünk vissza játszani, hanem PS2-n öltük egymást. XD Na nem baj. Csütörtökön megtartjuk a rég várt kráni kalandot, ahol a mi csapatunk lesz az első. Dávid, Dani, Fischer és én, meg lehet, hogy még megkapjuk Zöldet, azt nem tudom. ^^ Pénteken úgy fest, tudunk találkozni Timivel, szombaton tanfolyam, vasárnap pedig eddig úgy néz ki, hogy megyünk a tetováló expóra, de ez nem biztos, mivel nem hiszem, hogy ki akarunk adni 3.000.- forintot... =/ Meglátjuk.
Végre sikerült
Kikaptam házinak, hogy be kell tudnom tenni a kontaklecsét és addig szenvedtem, míg csak sikerült. ^^ Na, úgy gondoltam, akkor itt nem állok meg és egészen kis démoni külsőt varázsolok magamnak, hogy ha már lúd, legyen kövér. ^^
Hát ilyen lettem. ^^
Szerintem Benének annyira nem fog tetszeni, de mindegy, nekem így már bejön.
Ezeket neked küldöm.
Íme a farkas, amelyik megesz, ha nem vigyázol. ^^
Jinák
Akartam egy posot szentelni ennek a fejnek. Igen, egyszerűen határtalanul szerelmes vagyok belé és napok óta foglalkoztam azzal, hogy minél több fajta változatát begyűjtsem, külön könyvtára van már a gépemen és a DA-mon is, no meg kitaláljam, ha oda eljutok, nekem milyen lesz/milyenjeim lesznek. XD
Elméletileg a képekről el lehet jutni az eredetiig.
Szerintem fantasztikus mind és ez nem is a teljes gyűjteményem... ^^
Elméletileg a képekről el lehet jutni az eredetiig.
Momentum
Nemrég szólalt meg ez a dal a fejemben. Csodálatos és ez az amv hozzá is remek, bár még most is elsírom magam Toboe halálán. Ő és Tsume a két kedvencem. Mindig elgondolkodtat az anime egyik alapgondolata, miszerint a Paradicsomot csak akkor érhetjük el, ha meghalunk, de nem feltétlen olyan, mint amilyenre vágyunk, illetve mint amilyennek elképzeljük.
Ma ilyen zenét hallgatós, punnyadós kedvem van. Jó, hogy egyedül vagyok, bár nem mondanék nemet arra sem, ha Bene itthon lenne és összebújnánk filmet nézni. Ő nyitotta a helyet, mivel Tulokék nem tudtak időben leérni. Amúgy kettőkor ért haza a tegnapi hószakadás miatt, mivel felhozta az anyját Ajkáról.