Heti lelkizés

Timi közelében jönnek fel rég eltemetett dolgok. Szerdán több is eszembe jutott. Törések, roppanások, nagy pofonok. Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat gondolkodtam az életem bizonyos szakaszán. Eszembe jutottak olyanok, amiket elfelejtettem, töröltem az emlékezetemből. Belegondoltam, hogy milyen aranyfonal-szakadásaim voltak és azokat sikerült-e összekötni, mennyire jutottam túl rajtuk. Nem nagyon, ami azt illeti. Sőt, az idő folyamán minél több volt, annál kevésbé tudtam elhinni magamról dolgokat. Gátat vetettek elém, néhány képességem sem úgy működik, ahogy korábban. A legtöbb ember felé automatikusan zárok, nem akarom tudni, mit érez, igazat beszél-e és másképp viszonyulok én is másokhoz, már nem az a fontos, mit mondok, hanem az, hogyan és mennyit teszek érzelmileg, tartalmilag bele a mondandómba. Ez is feljött, mint egy velem kapcsolatos paradoxon, hogy nem para beszélni őszintén arról, hogy milyen vagyok, de igazán nem hagyom megismerni magam és félek is tőle valamilyen szinten, noha inkább attól, hogy miattam mások kerülnek rossz fénybe. Ez az oka annak, hogy többen éreztek már őrzőkutyának, mivel nagyon odafigyelek arra, hogy másnak ne legyen kára abból, hogy én szabadon értelmezek fogalmakat, másképp élek és látom a világot. És nem csak odafigyelek, de meg is igyekszem védeni a nekem fontos embereket.

Szembe kerültem azzal a ténnyel is, ami eddig is előttem volt, csak nem néztem a szemébe, miszerint annyira szépen megépítettem a jövőmet, az elkövetkezendő egy-másfél évemet, hogy ha nem úgy sülnek el a dolgok, kicsúszik egy szál, nem jön össze egy tényező, akkor bukik az egész. Persze akkor is lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy nem lett volna sehogy, de elég sok munkám van ebben és elég jól összecseng és elég jó is lenne...

A munkámmal kapcsolatban is gondolkodtam kicsit, hogy bár bosszant és bánt sokszor, hogy ez a helyzet, valahogy mégis nyugodt vagyok. Nem pusztán azért, mert tudom, hogy az Élet igazságos és a legszemetebb bankos, akit csak el lehet képzelni, hanem valahogy nem érzem azt, hogy most tennem kellene bármit is. Szépen gyűlnek a dolgok, de nincs gyújtópont, nem látom és nem is érzem hiányát, mintha most nem az lenne műsoron, hogy elkérem magam, panaszt teszek a csoportvezetőnél. Tűrni kell. Nem tudom, miért, nem tudom, mit és meddig, még abban sem vagyok biztos, hogy valóban tűrni kell, de az tuti, hogy még nem jött az ihlet, mit csináljak. Túlléptem rajta, felhúztam a pajzsomat, én is taktikázom, s várom azt, amikor megjelenik az adu ász a kezemben és egyetlen lerakással megnyerem a partit. Talán beképzeltség, egó, vagy akármi, de nem érzem azt, hogy sokat veszíthetnék. Van egy határozott időre szóló szerződésem, ami ha lejár, max nem hosszabbítják meg az időt, amúgy meg amíg nincs komoly probléma velem, nem tesz senki semmit, méghozzá pontosan azért, mert ha nem válok be, akkor elesek csak a szerződéshosszabbítástól és pont. Márpedig nem kívánom valóban felborítani a székkel együtt vagy ráborítani az asztalt, rangon alulinak érzem, hiába néha felhúz annyira, hogy meg bírnám tenni. =) Az őslázadás dolgozik bennem és nem adom meg magam, aztán majdcsak rájövök, hogy együttműködni vagy okosan harcolni kell megtanulnom ebből a szituból.

Persze az aggaszt, hogy érezhetően fogytam, mert enni sem tudok idebent, a körmeim egyre kisebbek, pedig így sem voltak nagyok, a rágógumi gyárak rajtam fognak meggazdagodni, időnként viszket a kezem, becsípődik egy-egy idegem, feszülnek az izmaim és vagy csomókat kell szétmasszírozni belőlük, vagy begörcsölnek, de megmaradok. =)

Pozicionálom még magam néhány baráttal kapcsolatban. Volt egy pár kopp az elmúlt fél évben és nem ültem le pofára esés előtt. Valószínűleg magamnak vagy magamnak is köszönhetem, noha egy barátság két emberről szól és ha mindkettő ugyanannyit nem tesz bele, a mérleg megbillen, majd fel is borul idővel, de talán én gondoltam egy-egy kapcsolatról többet, mint amennyi igazából volt. Most ezeket rakosgatom magamban, pakolom a gondolatokat, emlékeket, helyzeteket, hozzáveszem a sérüléseket, amit csak tudok, mozgatok, mert fel akarom dolgozni, túl akarok rajta jutni. Nekem sem jó, ha fáj.