Tovább szemezgetek

Minifee eső van Doll Dreamsen, ezért úgy döntöttem, átnyálazom a FairyLand kínálatát is. ^^ Végeztem a munkával, a hétre már semmi dolgom, aminek nagyon örülök. =) Jó érzés az üres asztalt látni. ^^ Egyetlen gondom, ami ezzel igazából nem is függ össze, hogy a jobb könyökömben becsípődött egy ideg és néha nyilall. Próbáltam masszírozni, de sokra nem jutottam vele. =/ Na mindegy, majd elmúlik... =)

Természetesen a legnagyobb méretkategóriánál kezdtem, mert bár nem a méret a lényeg, azért sokat számít, na. =D A nőket hamar átugrottam, a fiúk közt pedig elkezdtem kivesézni magamnak a látványt. ^^ Két 70-es gitáros megtetszett:

Ennek a fiúkának inkább a cuccai tetszenek. =)

Na ő már inkább.

A 65-ös vonallal folytattam, ahol is mindjárt kiszúrtam egy limitált fiúkát, aki tetszik. XD Lorence:


A másik befutó ebből a kategóriából Lora, aki egyszerűen gyönyörű és persze limitált. Az ő és Lorence ruhája is gyönyörű, szerintem mindent jól eltaláltak rajta, ettől függetlenül biztos másképp is remekül fest.
 

A minifeek, amik miatt felmentem erre az oldalra, nagyon édesek, szépen pózolnak, úgyhogy tetszenek. =)
*,*

Áttértem a Chicline-ra. Mindent megnéztem, de ide csak azt teszem be, ami tetszik. =)
Elég nőies, de szép.

Ez a fickó is szép, de ugyanúgy nőies...

Rou... *,*
Na ez a fickó aztán... hű... =*__*= Dögös, őt ilyenre akarnám szerintem, mert így tökéletes.
*Lia felírja a kívánságlistájára Rout*

Azt hiszem, itt kell abbahagyni. *elkezdett Rounak ruhát nézni*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése