Kicsit késve indultam és egészen addig izgultam, mivel van egy srác, akivel elkezdtem dumálni a neten, hasonló az érdeklődésünk, s elhívtam hozzánk játszani. Mielőtt indultam, még láttam, hogy válaszolt a levelemre, a Cantinába ment Warhammerezni, mégis mikor megjelent egy új srác lent a klubban, kicsit beijedtem, hogy mi van, ha felkeltettem levelezőtársamban az érdeklődést és otthagyta a Cantinát. =) De nem, a két srác nem is hasonlított egymásra, meg kiderült, hogy ez a fiú Robi hívására jött. ^^
Első körben Scipio mesélt. A Waterlooi csata után jártunk, már elhaltak a puskadörrenések, még a távolból egy-egy csatazajt hozott a szél. Martalócok voltunk, Kiba egy porosz extiszt, aki mikor felszedte az elárvult Csengét, akit épp porosz katonák akarta megerőszakolni, lelőtte őket, úgyhogy magánútra lépett. Én egy szász nőt játszottam, aki elmenekült az otthonából, mikor átvonultak a városon a francia katonák, megváltam a hajamtól, lerángattam halott katonákról a gönceiket és elvettem a fegyvereiket, majd egy gyors, nyúlánk fickó mellé csalódtam. A karakterem nem igazán beszél, mivel nagyon nőies hozzá a hangja, akkor pedig lebukik, rájött, hogy Csenge karaktere nő, ezért a csapat kapitánya nem a fiatal fiúkat szereti, hanem egy fiatal nőt rejteget maga mellett fiúnak álcázva, ráadásul a tekintélye megmaradt, félnek tőle, tehát jó társ lesz. =D A kaland rövid volt, mivel Csengének mennie kellett haza, de addig eljutottunk, hogy találkoztunk egy apró, gyönyörű, fiatal, alig öltözött, éneklő kislánnyal, aki a haldoklók vérét szívta. Böhöm társunk a dal hatására haza akart menni, azonban Kapitány talált egy haldokló angol tisztnél egy medált, amit Böhöm el akart tőle venni, s mivel a nyakánál fogva emelte meg egykori kapitányát, mordállyal szétloccsantotta a fejét. Ez elvette a kedvét Kukacnak attól, hogy velünk tartson, úgyhogy a karakterem, aki számított rá, az egyetlen dolgot tudta kibökni nem túl csendesen: A k... anyád! XD Maradtunk hárman a csatamezőn az erőbajnokunk és a megfigyelőnk nélkül, nem tudunk semmit a titokzatos vérszívó lányról, csak azt, hogy földöntúli hatalma van és biztosak lehetünk benne, még találkozunk vele. =)
A második körben Kibával ketten játszottunk Scipionál. Alternatív Amerikát választottuk színhelynek, Kanada mellé telepítettünk egy Shatter city nevezetű nagyvárost, melynek rendőrei lettünk. Scipio felvetette, hogy Kibától még nem látott fiatal női karaktert, tőlem pedig megfásult férfi karaktert, mi pedig ráharaptunk az ötletre. Kiba a Diane Smith nevet adta az akadémiáról egy éve szabadult szőke bombázójának, akinek feltett szándéka békés, biztonságos várossá tenni Shatter cityt, én pedig Nathan Gordont hoztam, a 43 éves morcos és mogorva, őszülő, sebhelyekkel gazdagított, hajdan szentimentális lelkületű, de mára megsavanyodott fickót. =D Szétoltottuk egymást, nagyon jól szórakoztunk. A sztorink az volt, hogy már ugye egy éve vagyunk társak, ami egyszerre meglepő, hiszen az újoncok általában 2 hónapnál tovább nem bírták soha mellettem, egyszerre komikus, a kollégák egyformán rühellnek minket, úgyhogy a markukba röhögnek, hogy kikészítjük egymást. Pedig nem, igazából mindkét karakter kedveli a másikat, csak ezt soha semmilyen körülmények közt nem ismerné be. =D Diane szimpatikus a fickómnak, mert lelkes, van vér a pucájában, tanult, szereti rábízni a papírmunkát, hasznos, mert mindenféle törvényt fejből nyom és a piti dolgokat egy rá jellemző sajátossággal oldja meg. Nathant elismeri a kiscsaj, arra már rájött, hogy a zsörtölődése ellenére is a hivatásának él és hiszi, hogy amit csinál, az jó és fontos, csak hát az évek nem kímélték. Nathannek senkije sincs, se család, se barátok, se kutya, csak egy kis ház, valami kisebb autó, meg a munka és az érdemek. Ezzel szemben Diane tele van élettel, plázázik, jó a családi háttere, a szülei szeretik, s az egy év alatt még nem durrantott el mindent, tud még újat mutatni társának. =) Szóval ez a két egyén a 14. körzetbe lett éjszakai műszakra beosztva. Volt, aki elfordulva röhögött rajtuk, voltak sajnálkozó pillantások, pénzek cseréltek gazdát... aztán a kocsiban, szigorúan csak miután becsukódtak az ajtók, Nathan megjegyezte: "Remélem, nem a legjobb fehérneműdet vetted fel éjszakára.", majd megkérte Csibit, ahogy legtöbbször nevezi a szöszit, hogy a csivitelést tartsa meg műszak utánra, ha lehet és kifejezetten legyen most visszafogott. Ráparancsolt, hogy nadrágot és bakancsot vegyen fel, mert előfordulhat, hogy a mocsárba kell gázolniuk, azt meg nem magassarkúban és miniszoknyában kéne, főleg úgy nem, hogy mindenféle rosszéletű a kerek hátsóját fogja sasolni közben így is. =D
A 14. körzetről azt kell tudni, hogy a legsötétebb Shatter cityben, a bűntanyák fellegvára, egy igazi koszfészek egy korábban felrobbant gyárral, így időnként zöld a köd is, sőt, van olyan része, ahova elméletileg komoly vegyvédelmi ruha nélkül nem is lehet belépni. Ide Nathant is csak ötször osztották be, éjszakára kétszer és egy alkalommal meghalt a társa. Újonccal még sosem volt itt, de minden alkalommal a testén hagyta nyomát ez a hely. Mikor a társa meghalt, azután Nathan sokáig feküdt kórházban tüdőlövéssel, úgyhogy benne keresztbe állt a szar is, amiért a Csibefalattal odaküldték őket. Ahogy egyre közeledtek a körzethez, úgy lett a lányka is halkabb, visszafogottabb, kezdte megérezni, hogy ez nem lesz egy átlagos éjszaka. Látták, ahogy a nyílt utcán, a holdfény megvilágításában egy deeler épp szétosztja a cuccot, ott még a lányka naivan megkérdezte, nem kapják-e el, mire a válasz az volt: "Hosszú még az éjszaka, ezeket az emberfajzatokat pedig nem ültetném be a kocsiba.". Jó is, hogy lassan elhaladtak a jelenet mellett, négy őrszem fegyvere csillant meg az éjszakában. Kértek közben jelentést, amit ráhagytam a csajszira, s aközben indult el az akció. Egy motorkomvoj bekerített minket, a Halálfejesek 12 tagja hatalmas Choppereken. Volt köztük tekintélyesebb ember is, mert elosztották, ki hova áll a kocsi körül, amivel megálltam. Páni félelem kúszott a bakancsuktól kezdve a fejünk búbjáig végig rajtunk, mutogattak, beszólogattak, a fickóm eltette a cigit, hogy nem, inkább mégsem gyújt rá, szükségük lesz a levegőre, főleg, mivel a banda tagjai letörték az adóvevőt, majd elkezdték befújni a kocsit. Hiába voltunk golyóálló, félkommandós cuccban, hiába volt félpáncélos a kocsi, azért nem voltunk nyugodtak, na. =D
Pár perce már kínlódtunk, rajzolták fel a neonácik a horogkeresztjeiket a kocsira, mikor megjelent egy alig százötven centi magas, jól öltözött, mikulásképű fickó énekelve. Régies brit angolt használt, csatos lakkcipőt, élére vasalt fekete nadrágot, fehér inget, frakkot, csokornyakkendőt és cilindert viselt, orrán aranykeretes monokli volt, kezében aranygombos sétapálca. Lazán sétált a banda felé, aztán hirtelen eltűnt és négy ember feje a porba hullt. A mikulásképű embernek a sétapálcájában tőrkard volt és valami emberfeletti gyorsasággal mozgott. Megindult a golyózápor a kisöregre, mi lehúzódtunk a kocsiban, majd mikor csend lett, ott állt a cilinderes fazon Csibi oldalán (a kocsin kívül persze) és nyújtotta felé a letört antennát. A lány lassan letekerte az ablakot, majd félénken elvette a drógot és megköszönte.
Képszakadás. A kocsi ott áll nyitva, a motoros banda fejetlenül, ízléses kompozícióba rakva, mi emlékek nélkül ácsorgunk. Megérkezik az erősítés, amit még az antenna letörése előtt kértünk, ellepnek minket az embere, a döbbenet. Mi se tudjuk, mi van, a többiek se. Kihallgatás, kérdezősködés, néhány "Szép volt.", Csibi hisztizik, sír, kiborul, Nathan próbálja elküldeni a közeléből a búsba azokat, akik vigasztalják, mert szinte az összes fickónak a bakancslistáján szerepel tüneményes társa. Órákig tartó kínlódás, majd pirkadatkor egy rosszul értelmezett gúny, Nathan az ezredik szép voltra már csak egy kurva, morgó kössz-szel felelt, mire még nagyobb tisztelet kezdte őket övezni. Végre hazavitték őket, vagyis hát Csibefalat közölte, hogy Nathanhöz lesz a fuvar. A két másik rendőr cinkos pillantást váltott, a zsarum csak morogva bemondta a címet, s diplomatikusan egy mukkot se szólt. Kis ház, körülötte ódon kerítés, dzsumbuj, gazerdő és néhány fa. Bent minden úgy áll szinte, ahogy lerakták, itt-ott vastag porréteg, négyzet alakú nappali, abból nyílik egy műanyagtányérokkal telt konyha, egy ruhakupacoktól rumlis hálószoba, meg egy mosdó tusolóval.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, már kezdtük tépni egymást. XD Hogy Csibi miért hozzám jött, meg mielőtt még egy szót is szólna, nem számítottam vendégre, ami kell. XD Ráadásul a kis szöszi nekiállt körbejárni, majd bevetette magát a hálóba és rövidnacira meg topra vetkőzött. Nathan elkezdett hangokat hallani, úgyhogy felhúzta a fegyverét és körülkémlelt. Mivel rájött, hogy a fejében vannak a hangok és úgy gondolta, hogy a fáradtság miatt van, főleg, mivel a város legveszélyesebb bandája hiszi, hogy 12 tagját megölték, jogos a félelme, hát elment megnyugtatni a kedélyeit egy jó hideg sörrel, amit a kanapéra huppanva kezdett fogyasztani. Csibi persze kiabált vele, hogy miért húzta fel a fegyvert, aztán hogy hangokat hall ő is, bekattantak. Végül csak az ágyban kötöttek ki, a fickóm a sör után bedőlt a már nagyjából visszaöltözött kiscsaj mellé, mert hát ő aztán nem lesz kitúrva a saját ágyából. Persze megint jött a károgás, meg hogy mekkora bunkó a zsarum, s a lányka sértődötten kivonult a kanapéra. Elvackolta magát, aztán sírt egy sort, Nathan meg ráterített egy plédet, utána bealudtak.
Álmot láttunk. Diane kosztümös, lovagi filmjei főhősnője volt, ahol én voltam a gonosz, Nathan pedig középkori jellegű álomban volt valaki, s Kiba karaktere volt a gonosz. Mindketten azt álmodtuk, hogy megjelent egy bogárszerű humanoid óriás és felfalt minket. Csibi ébredt előbb, lebucskázott a kanapéról, majd finom bőrcipőkre meredt. Ahhoz Jerry Wayne tartozott bársonyfarmerben és elegánsan, mintha csak most lépett volna le valamelyik címlapról. Túsztárgyaló és médiakapcsolattartó a fickó, Nathan rühelli, mert egy ripacs, Jerry azonban közömbös a zsernyákom felé. Persze a leányzó elámult a sármos fickó láttán, behúzódott a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. Hidegvíz, férfi tusfürdő, használt törölköző... XD Nem volt egy vidám élményben része. XD Közben én is megjelentem, méghozzá pisztollyal a kezemben, mert azt hittem, meg kell védenem a társamat valami betolakodótól. Ekkor hangzott el a nap legjobb beszólása tőlem.
Jerry Wayne: - Felettes tiszteket lelőni...
Nathan sóhajtva: - Nem szokás.
Kész, Scipio majdnem ledőlt a székről, úgy röhögött. XD Valami mást akartam mondani, de elfogyott a szusz, de utólag Nathan Gordon is úgy gondolta, "Jó lesz az úgy.". X"D Főleg, mivel ugye betört az otthonába, birtokháborításért meg van, hogy megesik a lövöldözés Amcsiban... =D
Na, túllendültünk a nap beszólásán, mentek a finom pengeváltások a két férfi között, aztán megjelent a visszahúzott munkaruhájában, méltóságteljesen, tökéletesre rendezett arcizmokkal és bűbájos mosollyal a kis csini. Naná, hogy szórta Nathan felé a gyilkos pillantásokat, a fickó visszafogottan röhögött rajta. Jarry természetesen erősen csapta a szelet Diane-nek, ami kicsit sem tetszett a karatkeremnek, folyton kötekedésbe fulladt a beszélgetés. Wayne jó ízléséről és gondoskodásáról tett tanúbizonyságot, mikor előkerült egy szatyor tökéletesen összeválogatott ruha a lánykának a kedvenc plázás márkaboltjából, aztán addig-addig idegelte Jerry Nathant, hogy udvariasan és a lehető legszofisztikáltabb módon közölve lett vele, hogy nem kapott engedélyt a házába lépni, úgyhogy a magánjellegű tevékenységeit a kollégájával később, ajtón túl, természetesen nem a jelenlétében folytathatja, úgyhogy Jerry Wayne elhagyta az otthont. =D Nathan elment letusolni, tiszta törölközőt vitt magával, Csibi átöltözött, majd egy szál törcsiben a zsarum átgyalogolt a nappalin a szobájába felöltözni. Előkerült egy normális nadrág és ing, aztán alighogy ide megérkeztünk, három Halálfejes törte ránk a házat. Ráadásul hiába eresztettünk beléjük golyót, nem akartak meghalni. Szép kis harc volt, mire magunk mögött hagytuk őket, mindketten persze megsérültünk és kéz a kézben, a másikat szorítva rohantunk kifelé szeretett otthonomból. XD Filmbe illő jelenet volt, meg az is, ahogy Jerry négy hullával maga körül, hihetetlen gyorsan és egy tőrhöz hasonló eszközt forgatva a kezében két másik Halálfejessel viaskodott. Mindkét ellenség követ kapott a fejének, így az egyiket Wayne le tudta szúrni, a másik megindult felénk, mire a sajtóreferensünk a volán melletti ajtónál termett, előszedett egy pisztolyt és lelőtte az ellenséget. Na, akkor Nathan szarakodás nélkül feltépte a metálfényű, kék sportkocsi hátsó ajtaját, belökte kolléganőjét, behuppant mellé, becsapta az ajtót és kiadta az "Induljunk arra a kibaszott kapitányságra!" utasítást. Kiba annyit fűzött hozzá, hogy akkor belökődik és beülődik a járműbe. =)
Itt hagytuk abba és remélem, folytatjuk, mert ez állatira tetszett. =D
Egymással ellenük
Összekarmollak és válladba harapom fogsorom nyomát. Birtokollak, mert a birtokod vagyok és megöllek, ha megcsalsz. Ragadozunk reggel, délben, éjjel, bújunk a sásban, ágyban, kádban, keressük a lehetőséget, hogy kifejezzük az égető szükséget. Látok mást, de a mindenem te vagy, elveszem, amit akarok és megadom, amit kívánsz, ez tiszta játszma, semmi cicoma, semmi szégyenlősködés. Minek? Ismerjük azt, ami hajt mindkettőnket. Lételemünk a harc, s békét kötünk, míg az álom úr felettünk, majd kezdjük reggel, folytatjuk délben, talán végzünk éjjel. Nem bántjuk soha egymást, elég nekünk a világ fájdalma, ami ellen a legjobb védekezés a támadás, hátat a hátnak vetve való háborúskodás.
Megvolt a biai körút is
Mamánál nyitottam tegnap. Úgy fogadott: "Te már megin' hogy nézöl ki?". XD A templom ajtajában volt, mivel ő felügyelt rá, hogy felnőtt nélkül egy gyerek se lépjen le a gyerekhétről, amit minden évben megtart a biai református társaság. Jó buli, gyerekként többnyire szerettem, kreatív dolgokat csináltunk, együtt voltunk egy csomó emberrel, voltak jó előadások, azért, hogy jó dolgokhoz juss, tanulni kellett ezt-azt, noha a hittant nem szerettem. Ami legjobban érdekelt engem, azok a kreatív foglalkozások voltak. Egyik évben kőfaragó jött, a másikban aranyfestékkel bevont kutyatápot kellett gyűjteni, amiből az utolsó nap megtartott vásáron lehetett venni dolgokat. Minden évben más volt a fő téma, idén a lovagkor és középkor volt, egy lovagi zászló lobogott a templom kapuján, a gyerekek a mama szerint sisakot csináltak a foglalkozásokon. Mivel hideg volt, nem akartam egy órát ácsorogni a nagyanyámmal a kapuban, úgyhogy lementem apuékhoz.
Megmásztam a cseresznyefámat, legeltem egy kis gyümölcsöt, de már rohadófélben van és kukacos a nagy része, úgyhogy rendesen kellett szemezgetnem. Apu nőjével most nem sokat sikerült beszélni, ment valami panasznapra, vagy mi a tökre. Ilyen havi polgármesteri bigyusz, ahol megvitatják a város dolgait, elmondja mindenki a mondókáját, ha jól értettem, amit apu mondott. Elhoztam a leveleimet, a legtöbbet egy vállrándítással elintéztem, mert ilyenek, hogy valaki akar nyitni a városban egy trafikot, megvétózom-e. XD Viszont megjött a SuperShop kártyám, aminek nagyon örültem, már alig vártam és reménykedtem benne, hogy nem kell az ügyfélszolgálatot hívni, hogy 3 napot írtak mailben, hol van már. =) IchiGo kicsit rám ijesztett, mikor mesélte, hogy van, aki egy éve vár rá... ^^
Apuval bejártuk a kertet, ettem jostát, ami nem finom, málnát, egy szem nagyon savanyú epret, meg a hátsó cseresznyefáról egy csomót, mert az még aránylag jó. Közben kicsit beszélgettünk, utána megdögönyöztem a kutyát, végül megbeszéltem Sangoval neten keresztül, hogy majd fellátogatok hozzájuk, utána leléptem a mamához. Ettünk, csinált rizst, rántott húst és cukkinit. Közben kicsit beszélgettünk, majd onnan is kereket oldottam, felmentem Sangohoz, akivel jól elpofáztuk az időt. A kutyája engem nem morgott meg, pedig mindenki mást megmorog, mivel kölykei vannak és nagyon félti őket. =) Én nagyon szeretem azt a kutyust, egy kis yorki. Anyu már hívott, hogy hol vagyok, akkor kaptunk észbe. Felsétáltam hozzá, szerintem simán 1 km-t megjártam aznap, de lehet, többet is, méghozzá patácskában. XD
Anyucival is ettünk, ő tejszínes hagymalevest és káposztás tésztát csinált. Utóbbiból repetáztam is, mert imádom. Utána egy-egy sör mellett beültünk a szobába beszélgetni, s észre se vettük, de már fél tizenkettő volt. Akkor mondtam neki, hogy a másik szobában alszom, mivel ő ugye tévére alszik el és korábban kel, mint ahogy nekem kéne, ezért megterítettünk a másik szobában, majd még beszélgettünk éjfélig, mialatt pakolásztunk, utána lefeküdtünk. Jó volt reggel, hogy ott volt, feeling volt. Összekészültünk, a buszutat végigdumáltuk, utána ő ment dolgozni, én hazajöttem, levetkőztem, befeküdtem az ágyba és ráhúztam három órát az alvásmennyiségemre. =D Talán ma este már nem akarok kiesni a számon. =D
Megmásztam a cseresznyefámat, legeltem egy kis gyümölcsöt, de már rohadófélben van és kukacos a nagy része, úgyhogy rendesen kellett szemezgetnem. Apu nőjével most nem sokat sikerült beszélni, ment valami panasznapra, vagy mi a tökre. Ilyen havi polgármesteri bigyusz, ahol megvitatják a város dolgait, elmondja mindenki a mondókáját, ha jól értettem, amit apu mondott. Elhoztam a leveleimet, a legtöbbet egy vállrándítással elintéztem, mert ilyenek, hogy valaki akar nyitni a városban egy trafikot, megvétózom-e. XD Viszont megjött a SuperShop kártyám, aminek nagyon örültem, már alig vártam és reménykedtem benne, hogy nem kell az ügyfélszolgálatot hívni, hogy 3 napot írtak mailben, hol van már. =) IchiGo kicsit rám ijesztett, mikor mesélte, hogy van, aki egy éve vár rá... ^^
Apuval bejártuk a kertet, ettem jostát, ami nem finom, málnát, egy szem nagyon savanyú epret, meg a hátsó cseresznyefáról egy csomót, mert az még aránylag jó. Közben kicsit beszélgettünk, utána megdögönyöztem a kutyát, végül megbeszéltem Sangoval neten keresztül, hogy majd fellátogatok hozzájuk, utána leléptem a mamához. Ettünk, csinált rizst, rántott húst és cukkinit. Közben kicsit beszélgettünk, majd onnan is kereket oldottam, felmentem Sangohoz, akivel jól elpofáztuk az időt. A kutyája engem nem morgott meg, pedig mindenki mást megmorog, mivel kölykei vannak és nagyon félti őket. =) Én nagyon szeretem azt a kutyust, egy kis yorki. Anyu már hívott, hogy hol vagyok, akkor kaptunk észbe. Felsétáltam hozzá, szerintem simán 1 km-t megjártam aznap, de lehet, többet is, méghozzá patácskában. XD
Anyucival is ettünk, ő tejszínes hagymalevest és káposztás tésztát csinált. Utóbbiból repetáztam is, mert imádom. Utána egy-egy sör mellett beültünk a szobába beszélgetni, s észre se vettük, de már fél tizenkettő volt. Akkor mondtam neki, hogy a másik szobában alszom, mivel ő ugye tévére alszik el és korábban kel, mint ahogy nekem kéne, ezért megterítettünk a másik szobában, majd még beszélgettünk éjfélig, mialatt pakolásztunk, utána lefeküdtünk. Jó volt reggel, hogy ott volt, feeling volt. Összekészültünk, a buszutat végigdumáltuk, utána ő ment dolgozni, én hazajöttem, levetkőztem, befeküdtem az ágyba és ráhúztam három órát az alvásmennyiségemre. =D Talán ma este már nem akarok kiesni a számon. =D
Bepillantás
Sűrű kertben járok. Mindenfele vadvirágok, néhol azonban rendezett ágyások nemes növényeket nevelnek. A legtöbbet megnevezni sem tudom, de mind tetszik. Vannak cserjék is, némelyik szúr, másokon biztos vagyok benne, hogy mérgezőek a bogyók. Akadnak fák, örökzöldek, gyümölcsöt érlelők, itt megférnek együtt. Kevés állatot láttam, egy gepárd elillant jöttömre, mire előbújtak a pockok, melyek vonzottak egy kígyót és macskát. Különös hely ez, ma szokatlan kert benn a bordáid foglalatában, amit szeretek felfedezni.
Illékony valóság
Úgy hullámzom meg alattad, mint víztükör a simogatástól. Minden érintésed lágy, borzongást kelt bennem és arra késztet, ne legyek tétlen én sem, szeresselek kifulladásig. A tiéd lenni, érezni, hogy hozzám tartozol, s biztos lenni benne, valamennyi szeszélyem és félelmem megérted, több, mint amit szavakkal el lehetne mondani. Pont ezért, mert ez elmondhatatlan, nem tudom, hogyan írjam le, mit jelentesz nekem. Te vagy esőben a szivárvány, hóban a jégvirág, tengerben a meleg áramlat, forróságban a hűs forrás. Képtelen vagyok kifejezni mindezt, csak szorítalak magamhoz sírva és nevetve. Soha nem nyugodhatok, mert én a tiéd vagyok, míg akarod, megtartani azonban nem tudlak.
ButterFile-től
"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."
Nem azt mondom, hogy teljesen egyetértek vele, mert nekem a "szeretlek" nagyon sokat jelent, főleg, hogy ha szerelemmel telve mondom, noha ritkán mondom, de mégis nagyon tetszik.