Évadzáró, azt hiszem

Ismét december. Elmondhatatlanul szeretném skippelni, de komolyan. Utálom a hideget, ezt a sötétséget, a karácsonyi készülődést és az év vége felé hajtást, mintha az, hogy más évszámot fogunk írni, mindent alapjaiban változtatna meg. Tény, hogy más energiák fognak ránk hatni, de igazából ez abban is megjelenik, hogy az év utolsó hónapjában beindul valami eszement rohanás, míg a végére mindenki meg nem őrül teljesen. Így persze, hogy másképp érzi magát az ember januárban.

Az írással kicsit megtorpantam, ugyanis sikerült ugranom fejben két évet a történetben, ami valahogy sehogy sem jön össze azzal az egy hónappal, amit eddig lefedtem és valahogy az ugrás is túl nagy, egyszerűen nem tudom összehozni a két szálat. Viszont a NaNoWriMo egész jól ment, 35.000 szót írtam majdnem, ami egész jó magamhoz képest.

Most leginkább az Engelsfors trilógia köt le, tegnap valamivel több, mint 200 oldalt nyaltam be belőle. Valahogy imádom, amit a Harry Potter és a Védőőrizet óta nemigen éreztem emlékeim szerint. Fanficet még nem biztos, hogy írok belőle, mert erősen úgy tűnik számomra, hogy arrafelé halad a sztori, amerre én is vinném, de majd meglátjuk. Idén leginkább félbehagytam könyveket, a A Halálsoront és a A vörös sárkányt azért, mert teljesen egyeznek a filmmel, nem adnak újat számomra, és így nem volt kedvem folytatni. A Shiverrel az a bajom, hogy valami butaság van a két szereplő kapcsolatában, pedig remek az alapkoncepció, a Az utolsó vérfarkas végül egyszerűen annyira idegesített, hogy nem bírtam, elegem lett a szartúrásból néhány apró gyöngyszemért, s mint megtudtam, nem sok értelme van a végének se. A Jakuzák holdjából talán egy oldalt olvastam. Tetszik, de nem volt hozzá türelmem. A tavalyi évem jobb volt ilyen szempontból, az Öngyilkos szüzek megvett abszolút, a Második feleségek klubja szórakoztatott, az Álomfalók második kötete nagyon tetszett, de még mindig cseszettül felháborít, hogy a befejező részt nem fordították még mindig le.

Beérett gondolatok, örömök novemberből

Kezd felpörögni az idő. Anya már a karácsony miatt stresszel, én még ezerrel benne vagyok a NaNoWriMoban. Tegnap olvasni szerettem volna, nagyon érdekel A kör, de kipattant a fejemből Hetény sztorijához egy újabb részlet, úgyhogy muszáj voltam azt pötyögni telefonról. 2033 szó nem is rossz így, nem? =) Még mindig nincs címe, de fejezetcímei már vannak, meg a nagyjából egy hónapos sztorinak eddig az első és az utolsó hete van leírva, a többi lóg a levegőben. Még nem tudom, hogy fésülöm össze a hiányzó részt és a két meglévőt, de majd csak sikerül. ^^;; Igazából alig várom már, hogy publikáljam, de amíg az első hetet nem tudom folytatni, csak a negyedik utáni dolgokat vetítik a fiúk, addig biztos, hogy a "fiókban" marad.

Lassan egy hete levágtam a hajam. Már egy ideje mondogattam, hogy unom, hogy hosszú, hogy folyton betűröm a sálba, ráveszem a táskát, csikizi a hátam közepét, ha bent marad néhány szál a ruha alatt, aztán fürdés után ukmukfuk nekiestem ollóval. Párom nem díjazta, de végül segített a kimaradt tincseket lerövidíteni, és bár azt mondogatta végig, hogy jobban szereti, ha hosszú, ki se lehetett rakni a kezét a hajamból. =D Néhány nappal később rájöttem, hogy a hosszú hajam nemszeretete összefügg azzal a bizonyos 2011. januárjában megesett balhéval is apuékkal, amikor többek közt azzal jöttek nekem, hogy mindenhol ott a hajam. Eddig valahogy nem tudatosult, és bár most megtörtént, egyelőre nem hiszem, hogy képes lennék újra lapockáig érőnél tovább növeszteni a hajam.

Megterveztem majdnem két hónapos várakozás után a novellám illusztrációját, de Levi nem vállalta, mert nincs rá ideje, így Kjattót kértem fel, aki igent mondott. *-* Remélem, jót nevetett, mikor átküldtem neki a Paintben összedobott vázlatom. XD Majd egyszer felvállalom és kikerül IG-re. És itt válaszolnék a túl későn megtalált kommentre: Elkezdtem lektorálni a Zk-t, ami majd szép lassan felkerül az olvasnivalók közé. Átolvastam az Együttélés szabályai sorozatomat, de nem láttam érdemesnek a felrakásra, mert egyrészt két rövidke rész van meg belőle, másrészt nagyon cikinek érzem. X"D Milán és Adrián konkrétan arra mennek rá, hogy kicsinálják a másikat, brutálisan bántalmazzák egymást testileg-lelkileg, aztán tartanak egy kis szünetet, majd összejönnek az eredeti linea szerint, ami a jelenben nekem ilyen nagyon WTF?! kategóriás, sorry. ^^;; Ha megvagyok a Zk-val, vagy Daren emlékeinek nyomábant, vagy Más világot fogok felpakolni, mert azok befejezettek. Utána Igazi örök szerelmet, Lassan felnőtté éreket, vagy Az én naplómat pakolgatom fel, de a befejezésüket egyelőre nem ígérem meg. Darenhez találtam egy csomó füzetet költözéskor, tök jó volt nosztalgiázni. =D Szerencsére be van gépelve mind, úgyhogy csak átnézni kell, a második kötetének meg valószínűleg búcsút kell inteni, mert már nem is emlékszem rá, mit akartam kihozni belőle. ^^;; Problémák hegyén-hátánról is lehet szó, talán lesz időm átbogarászni, hogy javítsam ki benne Leona cirka tizenhárom hónapos kisbabavárását. XD Ahogy belelestem, rájöttem, hogy Alex akkora drámakirály...! X"D Persze ezek a projektek úgy ütemeződnek, hogy elsődlegesen a jelennel szeretnék foglalkozni.

Lett új kocsink. Mármint nekünk új, egyébként tíz éves. Egy Fiat Ulysse, amit Krisz rögtön el is nevezett Piszének. 14-én hoztuk el a kereskedésből, de problémák adódtak vele, úgyhogy letörtünk, mint a bili füle és nem akartuk elkiabálni sem, de mostanra úgy néz ki, javíthatóak és nem akkora problémák, amik vannak vele, úgyhogy már tudunk neki örülni. Bár pénteken frankón majdnem elbőgtem magam, mikor beültem és kaptunk egy defektet, hogy ez biztos a rossz karmám miatt van. ^_^;;; Szegény Kriszt nem irigyeltem, hogy nem elég, hogy defekttel a fél városon át kell gurulnia a gumisig, de még engem is nyugtatgatnia kellett. XD De azóta kijöttem a depiból, tegnap este már mondtam neki, hogy illik hozzá ez a kocsi, mire kiderült, hogy a megismerkedésünk előtt kinézte, csak akkor még kétszer ennyiért lehetett kapni, mint most. Szóval... melós autónak is tökéletes, de jövőre nem kellene nagy autót kérnünk, ha egy kisebb társasággal szeretnénk kirándulni menni. Nyilván egyesektől megkaptuk, hogy családi autó családnak való, húzzunk bele... XD

Ma reggel ez fogadott az Instagramomon:
A könyv egyik írónője kommentelte oda a trilógia központi szimbólumát, a kört, amivel nagyon boldoggá tett. Rögtön elújságoltam anyunak és Blanak. =D Remélem, Sara is úgy örült, mikor megtalálta a posztom, mint én az ő hozzászólásának.

Reboot vagy nemreboot?

Sikerült jó késve megtalálni a nekem hagyott hozzászólásokat, emiatt elnézést kérek!

Többször kérdezték már tőlem az évek folyamán, hogy a régi írásaim visszakerülnek-e, én meg mindig függőben hagyom a jövőt, mert egyrészt javítás nélkül nem szeretem kitenni a történeteimet, viszont ha javítani kezdem, akkor már a mostani tudásommal és stílusommal teszem, úgy meg keletkezik a sztorikban egy diszharmónia. Ez itt egy saját magammal vívott harc, mindegy. Másfelől ugye kevés sztorit fejeztem be, a Zűrös kamaszkornak is hiányzik a Két hét múlvából vagy három fejezet, pedig ez az első írásom, amit így tizenhárom év távlatából nagyon nehéz azzal a készlettel megírni. Mindenesetre igyekszem rávenni magam, hogy csak a legszükségesebb dolgokat javítsam (elgépelés, rossz mondatszerkesztés), és visszateszem a kért történeteket, még ha nem is lesz befejezve, hogy legalább ti tudjátok olvasni. Sőt. Őszintén szólva gondolkodom egy-egy regényem rebootján. Szóval hagyni a régit, ahogy van, és az alapötletre, a karaktervázakra egy új tematikával történetet írni. Elvetemült ötlet? Hülyeség? Nem tudom.

A NaNoWriMo már látom, hogy ebben az évben sem fog sikerülni, de legalább már rálátok a problémára. A kezdeti motiváló mivoltát átveszi a kényszerítés, és minden, ami kényszer, az kínos és egyszerűen képtelen vagyok bennemaradni. Szóval csak azért írni - bármit -, hogy növekedjen a szószámom, valahogy nem bírok. Hetényék sztorija szépen ment, voltak napok, mikor majdnem négyezer szót klimpíroztam bele, viszont kellenek szünetek, amíg átgondolom, mi történt eddig, mi folyik a háttérben, annak milyen kihatása van, hol kell javítani, belepótolni, mi következik ezután. Tehát a történet nem alkalmas nanózáshoz. Vagyis... igazából én alapvetően így írok egyes történeteket, így lehet, hogy én nem vagyok alkalmas. És ez nem bánt, ez egy tény. Ettől függetlenül a határaimat továbbra is fogom feszegetni, jövőre is nekiugrom, ha nem felejtem el a NaNoWriMot, lehet, hogy év közben is hónapról hónapra fogom számolni vagy számoltatni, mennyit írok.

A leltáramat nézve nem sikerült rosszul ez az évem az előző háromhoz mérve, márpedig az tagadhatatlan, hogy volt néhány törésem 2015-ben és 2016-ban. Ahhoz képest egészen jó vagyok, sőt, az új mód, ahogy írok, is tetszik. Más, az eredmény is másmilyen, de tud olyan átható, áradó és nem evilági lenni, mint az előző módszer. Talán eredményesebb is így.

Talyval újra elkezdtünk szerepezni KT-n. Őszintén szólva nagyon hiányzik a szerepjáték, és mivel a csapat szétszéledt, újat pedig nem szeretnék már keresni, hát marad ez. Aztán lehet, hogy néhány hónap múlva megint eltűnik az összes karakterem évekre. ^^;; Bár akkor valószínűleg Taly kitekeri a nyakam. XD Tegnap kipróbáltam a Switchét, illetve azon az új pokémonos játék Eevvee-s verzióját. Cuki. Mondtam Talynak, hogy nem vennék magamnak, de ha néha megengedi, hogy folytassam az accomon a játékot, hálás lennék. =D Tegnap ő tudott festeni, végre a sárkányok formát öltöttek, IG-n meg is osztotta az eredményt. Jó látni, mennyire ügyes lett, és ad egyfajta biztonságérzetet, hogy elvállalta az ikereket, ha egyszer valahára Samui is megérkezik. Mondjuk az nem mostanában lesz sajnos, jobban szeretnék jövőre jogsit csinálni.

Anyu születésnapjának utolsó felvonása szombaton a Sir Lancelotban zajlott. Nagyon hangulatos hely, páncélok, zászlók, régi fegyverek és festmények mindenütt, a dolgozók korabeli ruhába öltözve állnak a vendégek szolgálatára. Az étlap gyönyörű, a fantázianevek jópofák, az ételek leírása zseniális, a tálalás gusztusos, az ételek ízesek. Tizenéve szerettem volna eljutni a "kézzel evős étterembe", és szinte csalódás volt, hogy kaptunk kést és kanalat. XD Mondjuk öcsém nem hazudtolta meg magát, szegény szörnyen utálja megfogni az ételt, úgyhogy a kanalat villaként használva fogyasztotta el az étkét. Anya isteni csülköt választott, ami ráadásul alsó hangon három adag étel, én viszont belenyúltam, és olyasmit választottam, ami nem jött be túlzottan. Tudom ajánlani a helyet, nálam 5/4 pontot ért el.

Enikő megint hazajött egy kis időre, voltunk nála babanézőben. Sajnos Hugi nem tudott eljönni, ráadásul a szokásos titokzatossággal kezelte a dolgot, úgyhogy nem tudtuk meg, mi van vele. A kisasszony gyorsan nő és kezd kijönni belőle az a bizonyos Kos. =D Imádnivaló kis akaratos hisztérika, lesz ott harc rendesen. Jó látni, hogy Eni milyen boldog a sok nehézség ellenére is. Én nagyon hadilábon állok a gyerek-kérdéssel. Néha nagyon szeretnék, néha úgy gondolom, sosem lesznek meg hozzá azok az alapok, amikre azt mondanám, na kész vagyunk rá, néha pedig úgy érzem, egyáltalán nem vágyom gyerekre. És mindig kínos, amikor megkérdezik tőlünk, nálunk mikor jön a baba. Nincs rá jó válasz a "majd egyszer talán"-on túl.

Most az olvasásra vagyok teljesen rákattanva. Elkezdtem a A kör című könyvet, az első nap majdnem 200 oldalt olvastam el belőle. Anya meg is lepődött, mikor meséltem neki, mennyire jó választás volt a trilógia, azt kérdezte, megtanultam-e a gyorsolvasást, én meg visszakérdeztem, hogy tényleg gyorsan olvasok-e. ^^;; Imádom. Sok benne a tőmondat és furcsa a jelen idejű, szűk E/3, de a történet lebilincsel, szeretem a főhősnőket is, nagyon érdekesek a háttereik és a motivációik. Kicsit várom azt is, hogy befejezzem az első kötetet, mert ha nem történik meg benne, amit én belelátok, muszáj lesz megírnom fanficnek. XD Meg jó végére egy olyan kötetet olvasni, ami ennyire sodor, ami ennyire bejön. Annyi könyvet dobtam legkésőbb a feléig jutva, és annyinál éreztem azt, hogy "bakker, ennél én sokkal jobbat és jobban írok!", ami íróként, kiadatlan íróként nagyon demoralizáló tud lenni. Pont ellenkezőleg kéne hasson, látom én, mert ha egy úgymond "ilyen rossz" kötetet kiadnak, akkor ha az enyém tényleg jobb, az sima ügy lesz, de nem, sajnos azt látom, hogy a magyaroktól nagyon sokat követelnek a kiadók, míg ami kint befut, mindegy, magyar szemmel mennyire jó, nyomják is ki. Na mindegy, ezen nem kesergek. Az egyetlen kiút: írni, írni, írni. =) Mindenesetre bátran ajánlom az Engelsfors-trilógiát, izgalmas, lebilincselő, nem mindennapi.

A tizenéves lányok, a harmincas pasasok és a sehol nem lévő szülők esete

Úgy látszik, csak nyafogni kell, hogy nem bírom rávenni magam, nem tudom, hogyan folytassam, nyaf, nyaf, nyaff, és akkor megjön a lendület a NaNoban, ugyanis a bejegyzés után egyből sikerült 3770-es szószámot produkálni. XD Tegnap lusta voltam, mikor lehetőségem lett volna, WoWoztam, ma pedig még hagyom szerintem pihenni Hetényéket, mielőtt átmegyek Talyhoz WoWozni. =D Hamisítatlan élmény Taly zselés teájával, és lehet, rávesszük magunkat, hogy a nightelfek birodalmában kalandozzunk. Legrosszabb esetben folytatjuk az orkjainkat. XD De annyira jók vagyunk, hogy mindig ugyanolyan jellegű kasztot választunk. X"D Nem úgy lenne értelme, hogy kiegészítjük egymást, neeeem, deehooogy. XD

Tegnap témáztak valamit a rebellesek, és kértem felvilágosítást, aztán nálam is robbant a bomba. Mivel én totál elzártan élek a YouTube-botrányoktól, fogalmam sincs, kik a menők, ki kivel merre hány méter, általában tőlük értesülök mindenféléről. Ha használom a csatornát, Szirmait és vele készült riportokat, zenefeldolgozásokat, filmelőzeteseket, WoW küldetés segítségeket, IGN-t, Tízes listát, magyar WachMojot, Pault, Plesovszki Nándort, külföldi tehetségkutatók felvételeit, Marvel /Trónok harca/HP univerzummal foglalkozó, azt fanok által bővített anyagokat, pszichológus előadásokat és videókat, néha tűnemezelős tanító anyagot, filmet és olyan videóklipeket/rajzfilmrészleteket/előadások részleteit nézek, amik zenéje nincs fenn Spotifyon. Régebben horrorsztorikat és Tomorrowland összeállításokat hallgattam munka közben, rajongtam Dancsó szakszerűenjeiért, egy időben amv-ket is néztem, de mióta Taly elköltözött YT-ról és nem járok ki Conra, leszoktam róla. Ezzel nálam ki is fújt a YT, általában nem is szoktam foglalkozni vele, ki milyen vlogot csinál, mert a felsoroltakon kívül nem érdekel senkié. Általában kimaradok a fiatalokat érintő, általuk felkapott emberek botrányaiból is, mert lássuk be, nem tartozom régóta abba a korosztályba.

Szóval. Adott egy szándékosan meg nem nevezett harmincas pasi és egy tizennégy év körüli lány. Azért nem adok nekik neveket, mert az, hogy most Y és X botránya robbant, semmit sem jelent, nem egyedi eset, volt is, van is, lesz is ilyesmi. Mindig voltak perverz pedofilok, akik tiniket vagy fiatalabbakat pécéztek ki, és a megfelelő módszerrel vagy erőszakkal próbáltak rávenni szexuális tevékenységre. Én ennek és az állatkínzó rétegnek kívánom vissza a kövezés általi halált, mert olyan súlyos mentális defektjük van, ami sem nem javítható, sem nem lehet vele együtt élni, de ez az én véleményem. Természetesen a probléma egyik fele az ilyen beteg ember. A másik fele pedig úgy találja meg őket, mint zsák a foltját, az önbizalom- és szeretethiányos fiatalok, többnyire lányok. Ez mindig így volt, én is voltam naiv, tapasztalatlan, önfejű tini, aki fittyet hányt az anyai óvásra, elmentem találkozni egy nálam majdnem húsz évvel idősebb fickóval, mert elbűvölt a felnőttség illúziója, az, hogy komolyan vett egy érett pasi, étterembe vitt. Aztán jött a pofára esés, hogy bizony ez nem jól alakul, a csávó egészen mást akar kivenni ebből a kapcsolatból, mint amit én bele tudok és akarok adni, úgyhogy meghoztam magamnak azt a szabályt, hogy minden nálam tíz-tizenévvel idősebb fickó automatikus letiltást kap.

Az, hogy én ezt a döntést hoztam, több apróság játszott közre. Egyrészt naiv voltam, nem hülye és tudtam nemet mondani - ha valami nem volt oké, szóltam róla a személynek, ha folytatódott, elhagytam a szitut. Másrészt bár viharos volt anyámmal a kapcsolatom, abban sosem kételkedtem, hogy ha gond van, anyatigrisként megvéd. Lehet, hogy otthon letépi a fejem és villogó szemekkel lekaparja a falat, miközben lenyom egy fél órás monológot, amit nyilván nem szeret bevállalni az ember tiniként (meg bizonyára utána se), de előbb kihúz a fosból. Harmadrészt pontosan tudtam, hogy a telefon és az internet egy olyan kapcsolat, amit irtózatosan könnyű megszüntetni, mert tiltható mindkettőn a másik, illetve kikapcsolható a készülék, ami összeköt vele.

A tinikor az őrültségekről, a saját helyünk kereséséről, a változásokról és a bizonytalanságról szól többek közt. Ez így normális. A szülővel is megváltozik a kapcsolat, mert kezdünk kinőni a gyerekszerepből, kezd formát ölteni a saját véleményünk, világnézetünk, preferenciarendszerünk, elkezdünk rálátni dolgokra. Ez is tök rendben van.

Amikor én voltam tini, a mobiltelefon és az internet még gyerekcipőben járt. Felszabadultunk a barátnőimmel a chat.hu-ra, ahol 18 éves egyemetistáknak adtuk ki magunkat, mert menők akartunk lenni, aztán anya megkérdezte, ennek mégis mi értelme. Mellesleg mindig lebuktunk, mert az egyetemi életről semmit se tudtunk. Szóval befejeztük, cirka két hónap után nem volt vicces. Utána az lett a pláne az internetben, hogy meg lehetett ismerni az ország bármely pontján élőket, és nyilván volt, akivel hamar számot is cseréltünk. Nem egy volt, akivel nem kellett volna, de ha nem értett abból, hogy ne hívjon többet, csak csörgött és csörgött a készülékem, kimentem a mellékhelyiségbe, fogadtam a hívást, majd lehúztam a vécét a mobilt fölé tartva, közben pedig próbáltam elfojtani a vihogásomat. Bizonyára bizsergette a túloldalon lévő fülét a hang. Nem is értem, miért koptak le sorra az ilyen kellemetlen alakok. xD Egyetlen egy valaki volt, aki ezek ellenére is folyamatosan hívogatott, vele anya beszélt. Odavittem neki a mobilom, hogy napok óta, akár órákon keresztül hívogat ez a szám, egy srác van a túloldalon, már mondtam neki, hogy kopjon le, erre anya felvette, közölte, hogy ez már zaklatás, és amennyiben folytatódik, rendőrséghez fordul. Na, az se hívott többet, és megtanultam, hogy mobilszámot kiadni csak akkor szabad, ha biztos vagyok benne, hogy normális a másik ember.

Nehéz lehet most gyereknek és tininek lenni, mert az internet természetes dolog, nonstop megy, nem úgy, mint régen, amikor csak 6 után lehetett a betárcsázóst használni, különben az embernek a gatyája ráment, néha a suliban megengedték, hogy netezzünk, mobilja meg annak volt, akinek a szülőjének kellett a munkához és a levetett készülék még bírta egy darabig a strapát. Én is ott éltem bizonyos mértékben, miután fejlődött a technológia, blogoltam, az írásaimat publikáltam, rengeteg barátom és ismerősöm volt, olvastam mások írását, animét néztem, mangát olvastam, WoWoztam, volt tevém, imádtam az MSN-t, skype-oltunk, saját szerkesztésű honlapom volt, ahol mások irományait is publikáltam a sajátom mellett. Valahogy tudtam, hogy nem szabad a személyes adatokat megadni - hol laksz, hova jársz suliba, bármilyen jelszót vagy igazolványszámot. Lehet azért, mert én is belesátáltam a pofonokba, melyekről fentebb írtam, lehet, hogy hozzátett az önvédelmemhez az, hogy az egyik osztálytársam megszégyenítő blogján is szerepeltem, lehet, hogy így neveltek, már nem emlékszem. És még csak azt se mondhatom, hogy nagyon volt a neten kívül életem, mert a barátnőim is otthonülősek voltak, s azon túl, hogy volt egy állatkertre való állatom, írtam, kézműveskedtem, néha csavarogtam csak.

A megszégyenítés, piszkálás, bántalmazás is a tinikorhoz tartozik. Nem azért, mert normális, hanem mert ez az egyik módja a hierarchia kialakításának. Régen is voltak olyan fiúk, akiket vertek, és olyan lányok, akik közutálat tárgyát képezték, én is periférián kívül tartott személy voltam. Voltam bezárva szekrénybe, mert ez valakinek vicces volt, csúfoltak, piszkáltak, mert furcsa voltam, és mert nem érdekelt a legjobb barátnőmön kívül senki. De álltam ki olyan srác mellett, aki mulya volt egy olyan sráccal szemben, aki lebukott hozzánk. Akkor egy pillanatig azt hittem, engem is megver, de közöltem vele, hogy ha ezt tervezi, azzal a maradék férfiasságát is meggyalázza, úgyhogy leengedte az öklét és otthagyott minket. Egyébként verekedős voltam, bár ezt nemigen tudták rólam a felnőttek, mert mindig láthatáron kívül csináltam az akciókat. Például az egyik lány az öltözőben megzsarolt, hogy ha nem teszek meg valamit, elcsábítja azt a fiút, akibe szerelmes vagyok, és megbántja. Banálisnak tűnik ennyi év távlatából, de akkor nagyon megfogott vele, mert megmondtam neki, hogy hozzá illő volna, hiszen nagy kurva hírében áll, de ha ezt teszi, megruházom, ahogy az anyja se tenné soha. Neki valszeg csak a jelző dekódolódott, mert nekem esett, tépte a hajam, én az övét, aztán addig fajult a balhé, hogy betörtem vagy kis híján betörtem az orrát. Soha többet nem kekeckedett velem, sőt, mikor egy fél évvel vagy egy évvel később nekem kellett kémiából korrepetálnom, összehúzta magát. Rendes voltam vele, mert úgy éreztem, az ő sikerén múlik, én leszek-e az évben a legjobb kémiás, büszkévé akartam tenni a tanáromat és országos versenyre akartam menni.

Olyan gyerek voltam, aki többet ugrált négykézláb, mint amennyit két lábon járt. Később persze abbahagytam a négylábon közlekedést, de ha valamivel bosszantottak, vicsorogtam és morogtam a másikra. Ebből kifolyólag a ballagás után is volt, aki piszkált. Már az új osztálytársaival bandázott, és gondolta, vicces lesz a műsor a pályaudvaron, úgyhogy cikizett és úgy csinált, mintha meg akar támadni. Csakhogy nem lett műsor, mert meglepődést színleltem, majd azt mondtam, furcsán viselkedik, mióta nem egy osztályba járunk, azzal ott hagytam. Csúnyán visszafelé sült el a játék, mert kinevették a többiek.

Hogy miért írtam le ezeket? Mert egy bizonyos szintig a legtöbb probléma házon belül, ésszel kezelhető. Nyilván mázlim volt, mert olyan osztálytársaim nem voltak, akik körbeálltak és megvertek volna, akik elszedték a nemlétező zsepbénzem vagy az uzsonnám, kárt tettek a holmimban, vagy hazáig követtek volna. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy falunak számított a hely, ahol laktam, mindenki ismerte egymást, és gyorsan családlátogatás lett volna egy nyílt botrányból, hogy gyerekek és szülők megbeszéljék az ügyet. Meg ekkoriban még nem istenítették a fiatalokat - ha egyest kaptál, az a te hibád volt, ha verekedtél, abban te is ugyanolyan ludas voltál, mindegy, ki kezdte, ha kárt okoztál, akkor nem a tárgy volt rossz, ami rommá ment, ha lógtál az óráról, az szégyenletes volt, ha összevesztél vagy tiszteletlen voltál a tanárral, otthon is letépték a fejed, ...

Szóval értem én, hogy a tinik egy idegen felnőttben találják meg azt, amiről azt gondolják, hogy a korcsoportjukban és/vagy a szüleikben nincs meg, de ez valahol önámítás is. Mert egy tizennégy éves lány mégis mi a francot akar egy harminc éves pasitól? Valóban nagyon szuper drága étteremben randizni a másik kontójára egy fifti-fiftiben fizetett hamburgerezés helyett, de ez egy lejtő, ami a kurvaság felé visz egyenesen. Mert most őszintén! Egy harmincas hapi nem fog akkora perspektívát látni egy tizenéves lányban, mint fordítva. Nyilván azt mondja, de neki az csak egy hamvas kis punci, amelyiknek a gazdája még nem elég érett, hogy megvédje magát. Ezek selejt emberek, akik érett nőknek soha az életben nem kellenének. Ugyanazok, mint a cukrosbácsik - kérsz egy cukorkát? jó, akkor told le a bugyikád -, csak nem csokit és cukrot kínálnak, hanem illúziókat. És bizony az ilyen emberek, mint ahogy a most robbant botrány is mutatja, nem riadnak vissza, ha a cukorka és az illúziók nem elegek, zsarolnak, fenyegetnek, megszégyenítenek. Számtalan eset lett híres, én csak arra kérem a fiatalokat, okuljanak azokból.

Mert Y és X esete egy klasszikus cukrosbácsinak nem jött össze a kiszemelt gyerek, de lebukott, ezért azt állítja, hogy a gyerek ajánlotta fel, hogy ha kap cukrot, megmutatja, mit hord az alsóneműjében. Pont ennyire reális az is, hogy még a kiscsajt kell megszégyeníteni. Nem, emberek, tessék az összes ilyen beteges faszt pellengére állítani! És jobban vigyázni a gyerekeinkre!

Merthogy van itt egy baromira kihagyott, de igenis fontos pillér, aminek hiánya az ehhez hasonló helyzeteket segít kialakítani és marhára elfertőzni. A szülő, aki nem tanítja az életre a gyerekét, akit nem lehet védelmezőnek tekinteni, mert vagy nem megbízható, vagy hülyébb, mint a gyereke. Amikor arról hallok vagy olvasok, hogy a szülő kétségbe van esve, mert már megvan a baj és nem tudja, mit csináljon, illetve hogy az ilyen szerencsétlen gyerekek be vannak rezelve, mi a fenéhez kezdjenek, mindig eszembe jut, hogy elő kéne venni a szüleiket. Meg kellene kérdezni tőlük, hogy eddig hol a picsába voltak, miért vállaltak gyereket, ha nincs rá idejük vagy nem érdekli őket, mi van a kölökkel. Nekem is elfoglaltak voltak a szüleim, sokszor a nagyszüleim vigyáztak ránk, vagy kint csavarogtunk az utcán, nem egy ideális családban nőttem fel, DE, és ez kurvafontos, megtanítottak, hogy bármi fos van, rájuk számíthatok, és tényleg segítettek.

A tinikor nyilván tele van titokzatossággal és titkolózunk is, de a normális szülő-gyerek kapcsolat rengeteg cukrosbácsitól, balesettől, bajtól óvja meg a gyerekeket. Kezdve a nézz körül az úton, mielőtt lelépsz a járdáról-tól egészen a ne ülj be olyan ember autójába, akit nem ismersz-ig bármi. Őszintén remélem, hogy azon tizenéves lányok, akik belefutottak a maguk cukrosbácsijába, mindegy, hol és hogy, elmondják az anyjuknak, akik egy anyatigris vehemenciájával, vagy az apjuknak, aki sörétessel a kezében kergeti el a gyerekük környezetéből azokat a beteges faszokat, majd kézen fogják a lányukat, és feljelentést tesznek. Ezt tartanám helyesnek - a megértést és a tettet, a beszélgetéseket a gyerekkel, a tanításukat arra, hogyan kerüljék el a bajt, vagy ha belesétáltak, hogyan keveredjenek ki belőle. Mert egyszer ezek a gyerekek is lesznek szülők, és szükségük lesz ezekre a leckékre.

Halogatásul jó híreket hozok

Szerintem minden író ismeri az írás folyamatában azt az állomást, amikor egész egyszerűen nem bííírja magát rávenni az írásra. Na, én itt tartok a NaNoWriMoval perpill. Egész szép statisztikát sikerült csinálnom ahhoz képest, hogy első három nap esélyem sem volt írni, mert a gyerekkel voltunk, negyedikén kocsiztunk, bár ott telefonról pötyögtem. Először belefogtam egy új projektbe, mert nagyon mozgatta a fantáziám a főhős kálváriája, majd rájöttem, hogy az alapkoncepció egyik eleme iszonyatosan bukik, így nem tudom megkezdeni normálisan a sztorit se, úgyhogy elővettem a nyáron elkezdett sztorimat, Hetényéket. Átdolgoztam kicsit és elkezdtem folytatni, a lelkesedésem elég nagy is volt, mostanra viszont belefáradtam a "ma is kéne 1667 szót írnom!" kényszerébe. Közben már át kéne néznem a befejezett, próbaolvastatott fantasy novellámat, az illusztráción kéne agyalnom a kiadásra váró lmbtq novellámhoz, ezeken kívül elvileg lesz még egy novellakiadásom jövőre e-book formájában, annak várom megnézésre a korrektúráját. Végülis jól alakul ez az évzárás ilyen szempontból. Meg mondjuk amúgy is, leszámítva a suli-témát.

Anyut megleptük születésnapján. Vittünk neki tortát, mert nem tudtuk, hogy ő is csinált, így két nappal később tesómékkal együtt felmentünk hozzá betermelni azt a rengeteg édességet, mert hát egyedül az sok, plusz anyu cukorbeteg is, tán nem kéne. =D Tegnap is vele töltöttük a napot, reggel érte mentünk, elmentünk Agádra, ahol egy kiadós ebéd után bevetettük magunkat a termálfürdőbe azzal a feltett szándékkal, hogy szétázunk. Sikerült is, rengeteget beszélgettünk, anya mesélt az előző esti élményéről, majd zárásnak megismertettük vele a Belfritet. Számomra noszalgikus mindig, mert óhatatlanul eszembe jutnak az egy-egy nagy adag krumpli és kétféle szósz feletti nagy baráti beszélgetések, de már egyre távolabb érzem magamtól az egészet, és ez így rendben is van. Tegnap este bevállaltam egy Monstert krumplival, szósszal... Még jó, hogy Krisznek a lábujjáig ér a gyomra, különben a végével bajban lettem volna. XD Gondolom, a szombati vacsora öcsémékkel hasonló eredménnyel fog zárulni, és meglepő módon nagyon várom. Egy úgymond bakancslistás tétel is pipálva lesz, meg valahogy úgy érzem, jó feelingje lesz.

Közben hó elején kiderült, hogy valóban sikerült az angolom. A szóbelim 75%, az írásbelim 80%. Elképesztően boldog vagyok, bár nem tudom, mikor és hogy fogom megkapni a bizonyítványt. XD Sajnos egyelőre nem indult el a ráépülő képzés, amiatt eléggé stresszelek, ráadásul nem kaptam visszajelzést az állásra jelentkezéseimre sem. Mivel bukónak látszik az egész infós-tanulós projektem, így az eltelt másfél évem is, és még nincs B tervem, időnként rémesen ideges vagyok a felszín alatt, ami rossz alvásban nyilvánul meg leginkább. Ja igen, meg egy kisebb pánikrohamban is sikerült neki pénteken, miután ráparáztam, hogy nem jó helyen szálltam le a villamosról, mikor anyához mentem a munkahelyére, ahol egyébként már jártam vagy kétszer. Anya szörnyen jól kezelte! A telefonban egyből hallotta a hangomon, hogy baj van, úgyhogy lejött értem, aztán úgy terelt tovább gondolatban, érzésben, mint egy gőzmozdony a felé szállingózó levelet. Le a kalappal előtte, komolyan! Miután anyu befejezte a munkát és ettem, elmentünk a Geopen Kiadó raktárürítésére. Jó volt, sokat beszélgettünk, anyu gazdagodott öt könyvvel, én egy trilógiának a második két részét vettem meg, majd másnap realizálódott bennem, hogy fullosan el vagy fogyva, igazából csak másodkézből lehet beszerezni. Szerencsére sikerült egyeztetnem egy nővel, aki Foxpostával elküldi nekem a vételár kifizetése után. Izgulok, mert gyönyörű a könyv, nagyon izgalmasnak tűnik, bár előre látom a hát- és karfájást, amit majd okoz a maga cirka 600 oldalaival. XD Egyébként az Engelsfors-trilógiáról van szó, és jövő hónap közepén is tart raktárvásárt a kiadó, úgyhogy könyvvásárlásra fel így karácsony előtt! =)

NaNo?

Szokásos módon október eleje tájt rám tört a "juhú, hamarosan NaNo, tele vagyok lelkesedéssel és ötletekkel!", amiből november előtt két nappal nem maradt más, csak a "mindjárt NaNo és frankón nem vagyok lendületben" és a "most mi a fenéhez kezdjek?" életérzés. Rengeteg ötletem van, de a lelkesedésem most két novellám körül kering - az egyik jövőre megjelenik, a másik remélem, hogy nyer a pályázaton és megjelenik jövőre. ^^;;

Írói név, álnév, vagy nem

A bejegyzést a saját írói nevem történetével szeretném kezdeni. Szerintem még nem említettem, hogy az első netes álnevem a Miya volt. =) 2004-ben. Meglepő vagy sem, akkoriban már több ilyen nevű felhasználó is volt itthon, így elég gyorsan arra az elhatározásra jutottam, hogy kell egy egyedi név, főleg, ha publikálni akarom az irományomat. Nem tudom, meddig gondolkodtam rajta, mintha rögtön beugrott volna az első regényem, egy Japánban játszódó misztikus kalandregény, amit 50 tömör A4-es oldal után dobtam, mert rájöttem, hogy nem tudok eleget az országról, a kultúráról, és nem áll össze az a bizonyos kaland se. A főhősöm Takao Kanasteor volt, aki tizennyolcadik születésnapján kap egy tárgyat, már nem emlékszem, mit és egy levelet, amit a szülei írtak neki, így derül fény rá, hogy nem az igazi szülei nevelték fel. Alig sablon, tudom. XD A nagy trauma után elindul világot felfedezni és a többi mágikus ékszert megkeresni. Igazából már az ékszerekkel gondban voltam, mert nem találtam ki előre, hány darab legyen, milyen képességekkel rendelkezzenek, hogy nézzenek ki, mi legyen a pláne, ha mind megvan. Nem is tudom, mit írtam abban az ötven oldalban, de komolyan! Valami olyasmire emlékszem, hogy Takao az út során több útonállóval is szembe kerül, és az egyik ilyen Liani Hikawa, a rafinált, harcias tolvajlány, aki ellop egy ékszert a sráctól. Miután szökésnek ered, felfénylik nála a tárgy, ezért megijed, hogy valami borzalmat szabadít magára, ezért vagy visszafordul, vagy Takao éri be, erre már nem emlékszem, s a srác elmondja neki, hogy ezek családi ereklyék, csak náluk működnek, így jönnek rá, hogy vagy féltestvérek, vagy testvérek. Igazából ennek a névnek a kitalálásán sokat gondolkodtam, a hangzása és a jelentése egyaránt fontos volt számomra, s valahogy közel állt hozzám már a megalkotásakor is, ezért ezt választottam. A hikawa egyébként tükörfordításban tűzfolyót jelent japánul, és szeretem a benne húzódó feszültséget, képiességet. Ezenfelül kb egy éve bevezettem, hogy a keresztnevem nem engedem használni, ha új osztályba vagy munkahelyre kerülök, családi előjognak nyilvánítottam, s a Lia nevet adom meg megszólításnak, no meg a baráti társaságok is mindig Lia vagy Liani néven ismertek, szólítottak, szóval ez teljesen hozzám nőtt. Ezek után, gondolom, érthető, miért ragaszkodom a Liani Hikawához a mai napig tízkörömmel. =)

A másik ok, hogy miért nem használnám a polgári nevem igen egyszerű. Többszáz ilyen nevű egyén létezik még, az Aranymosáson is volt egy, ki is került a látványpékségbe. Milyen hülyén mutatna, ha ketten vagy többen lennénk? Irtózom ettől. Olyan néven akarok alkotni, ami az enyém, ami engem fémjelez, hogy amikor felmerül, az olvasóim azonnal rám és csak rám asszociáljanak. Illetve ugye 2004 óta igen sok idő eltelt. Ez alatt mindent Liani Hikawaként publikáltam, az írásaim, a fotóim, a blogjaim, minden közösségi médián így szerepelek, kivéve az arckönyvön, mert ott valaki feljelentett, az összes oldalra, játékba így regisztráltam... Tizennégy évet nehéz lenne kitörölni, és nem is akarnám, hozzám tartozik, az én múltam.

Nem hiszem, hogy állást kellene foglalnom az álnév használata mellett vagy pont, hogy ellene, mert ez szerintem mindenkinek a saját döntése kell legyen. Egyéni preferencia, és kész, én senkit nem beszélnék se rá, se le róla. Azt tudom, hogy ha egy publikáció akadálya az írói név használata, én inkább fityiszt mutatok, semmint a polgári nevemen jelenjen meg bármi tőlem, mert az olyan, mintha nem hozzám tartozna. Volt egy időszakom, mikor el akartam különíteni a művészi és a mindennapi profilomat, aztán rájöttem, hogy diszkomfortos számomra, és nem is tudom teljesen megvalósítani.

Szóval ha megvan az a név, legyen az álnév vagy a polgári neved, ragaszkodj hozzá. Az a lényeg, hogy szeresd, és hogy a saját preferenciádnak a legjobban megfeleljen.

Fent és lent, naná, hogy egyszerre

Megkezdődött a közös munka az Univerzum Alkotócsoporttal. Mi választhatunk illusztrátort, így rögtön le is csaptam Levire, akinek imádom a munkáit. Még nem tudom, elvállalja-e vagy csak segít kigondolni a koncepciót, de hálás leszek mindkét esetben. Már van másodötletem, ha utóbbi a helyzet, szóval nagyon nem vagyok elveszve. A szerkesztőket is mi választhattuk, aminek nagyon örülök, mert már a pályázat kiírásakor megvolt a jelöltem, és alig várom a közös munkát. Korábban már volt segítségemre nem is egyszer, szóval nagyjából tudjuk, mit várhatunk egymástól, ami nekem nagy biztonságérzetet ad.

Persze a kiszemelt fantasy pályázat mellé ezer ötletem támadt. Még mindig nem jutottam oda, hogy folytassam Hetényék sztoriját, de Atsuival sem egyeztünk meg minden részletben még, de a regénye megy NaNoWriMora. =) Bezony, némi hezitálás után úgy döntöttem, idén is nekiülök, hátha. ^^;; Emellett bekattant egy sztori, az utolsó részén meg egyszerűen nem jutok túl, mert van egy kábé két perc a totálvégén, amit nem látok, a srácok meg nem túl közlékenyek. XD Meg kéne verni őket, ahogy Nico mondaná. Ezenfelül megnéztünk egy borzalmasan... nem rossz, de nem is jó filmet, az Egy szent szarvas meggyilkolása címűt, ami annyira mély nyomot hagyott bennünk, hogy két nap múlva is előszedtük témának, majd közöltem párommal, hogy írok erre a címre egy normális novellát, mert fáj, mennyire elpazarolták ezt a faja címet. És akkor már mindjárt pályázatra. X"D Nem én lennék.

Az angol szerintem jól sikerült, a szóbeli után megdicsért az egyik vizsgáztató, hogy elég jó pontokat értem el, és ha minden igaz, 40/32, vagyis 75%-osra sikerült. Az írásbelin értettem a feladatokat, jó hosszú levelet írtam, azzal sok időt is veszítettem, a hallás utáni szövegértésben meg félreértettem egy kérdést, a többi elvileg jó, szóval bizakodó vagyok. Természetesen még nem tették fel a honlapra az eredményeket, jövő hónap 6-áig van rá idejük. Amennyire vártam a tanfolyam végét, most annyira hiányzik, hogy minden nap menjek, bővelkedjen a tudásom, beszéljek. Elkezdtem angolul a Trónok harcát, értem is javarészt, meg ugye kétszer már megnéztem a sorozatot, emellett mostanában külföldi tehetségkutatókat nézek, de ez nem ugyanaz. Árpival néha beszélünk infón, Csigusz ír rám angolul nagyon ritkán, vagy Tündével váltunk spontán. És persze minden nap legalább kétszer néztem, kiírták-e már a folytatást, mert megkérdeztem a munkaügyi központban, mivel ráépülő, folytathatom ingyen. Csak írják már ki! x)

Az infón elég nagy para van. Elment az összes szaktanár, mert a suli vezetése egy nagy rakás lócitrom, lemondott az estis igazgató és a rendszergazda a velük való megférhetetlenség miatt, így az iskola igazgatója gondozza az estis képzést, amit a viselkedése és egyéb jelek szerint ki akar irtani. Úgy beszélt velünk, mikor lejött hozzánk kb két hete, hogy nehéz volt türtőztetni magam, ráadásul megszégyenítette az osztályfőnökünket is előttünk. Gyakorlatilag az egyik tanárral olyasmit veszünk, ami röhejes (irodai szoftverek, SharePoint designer), behülyítettek, hogy németre kell járnom, majd közölték, hogy ez tévedés volt, bocsi, aztán angolon tegnap kikaptuk a szóbeli tételeket, és olyan kérdések vannak benne, amit magyarul se tudnék megválaszolni, nemhogy angolul. Van úgynevezett foglalkoztatás, az laza és hasznos óra, arra szívesen járok be, most az az egyetlen óra. A többi full homály, ismételni se kezdtük el, amit tavaly vettünk... Komolyan elgondolkodtam, főleg a tegnapi veszekedés után, hogy abbahagyom a picsába, mert így semmi értelme, és esélyünk se lesz vizsgázni, de túlságosan maximalista vagyok, hogy próbálkozás nélkül feladjam, ráadásul akkor nem csak menne a lecsóba az elmúlt másfél évem, hanem akkor végképp nem tudok mihez kezdeni. Rengeteget gondolkodom, mi a franc legyen, ma is fél napot a felvi.hu-n töltöttem, de csak a kétségbeesés növekedett bennem.

Jó hírek, jó emlékek

Megint jól eltűntem, de reeeengeteg minden történt. Kronológiailag visszafelé fogok haladni az időben az egyszerűség kedvéért, kezdve azzal, hogy tegnap este kihírezték az Univerzum Alkotócsoport novellapályázatának eredményét, és aki követ Instagramon, az már láthatta, hogy benne vagyok az első körből kiválasztottak között, vagyis jövőre megjelenik egy novelláskötetben a történetem. Elmondhatatlanul örülök ennek, tegnap este a párom nyakába ugrottam sírva, miután besietett a sikítozásomra az udvarról. =D Korábban írtam, hogy elkezdtem egy cuki történetet megírni erre a pályázatra... hát, nem azt küldtem be. Azt majd kitörlöm és átgondoltabban írom meg, kicsit módosítok rajta, mert szerintem ebben a formában nem működik. Aztán nekifutottam gyorsan egy második történetnek, amit írtam, írtam, írtam, aztán a tizenötödik oldalnál kezdett gyanúsan hosszú lenni, gondoltam, megnézem, mekkora a terjedelmi korlát. Tizenöt oldal, oké, akkor a felénél ezt most abbahagyjuk, és írunk egy másikat, mert ezt ha megvágom, a lényeg veszik el belőle. Szóval nekiveselkedtem a harmadik sztorinak, összedobtam, biztos se voltam benne, mert a második sztori túlságosan tetszett... És bekerültem vele, te jó ég!

Amint beküldtem, estem is neki a Marvel filmeknek. A Polgárháborút szerintem ötször láttam azon a héten, de megnéztem a Tél katonáját, a Logan két filmjét, az X-men 4-et és az X-men 9-et, Párommal pótoltuk a Fekete párduc és Pókember Hazatérést. Itt már nem nagyon szeretnék értékeléseket írni, mert erre használom a Snittet, de annyit azért megjegyzek, a Hazatérés nekem fájdalmasan rossz volt, a Fekete párducot élveztem. Miután összeállt, hogy az eredeti ötletem nem tudom megvalósítani, mert ahhoz túl sokat kellett volna facsarni az univerzumon, amihez nincs elég időm, és én nem szeretem a noncanont sem, letettem az első komolyabb femslashem megírásáról. Persze talonban maradt az a Wanda-Natasha... =) Helyette egy Tony-Steve-t írtam, azt még ma felrakom. Sajnos a kihívás megbukott, mert hatból ketten fejeztük be a sztorink és adtuk le időre, a népszerűsítés sem sikerült jól, így valószínűleg a HITM nem indít több kört, pedig nagyon izgatja a fantáziám most már a Marvel. Szeretnék is fanficeket olvasni, de perpill Atsui regényén dolgozom egy fantasy pályázatra... Igen, az az Atsui, aki MJ-n szerepelt és aki Björn mellett ücsörög, méghozzá mától a Krisz gyártotta polcon. =D És emellett újabb és újabb ötletek jutnak eszembe, szóval termények lesz ez az évvége.

Az alapfokú angollal a héten végzek, pénteken és szombaton lesznek a vizsgáim. Igazából már nagyon várom a végét, illetve folytatni akarom a tanulást. Még nem tudom, hogy eljutok-e egyszer az irodalmi szintig, egyáltalán el akarok-e jutni tényleg, de belelkesültem, ami azt illeti. =)

Találkoztunk nemrég Vikivel, méghozzá kb másfél hónappal az előző után, aminek nagyon örülök, noha rettentően kevés volt az idő. Igazából alig várom, hogy hazaköltözzön, mondtam is neki, hogy fun lenne valami kalandparkba bevetni magunkat, méghozzá mondjuk egy kisebb csapattal, amolyan ünneplésül, hogy újra itthon van, meg nosztalgiázni a régi szép idők emlékére, amikor az egész világ egy kalandpark volt a számunkra. Namiék esküvője fantasztikus volt, imádtuk a helyet, a hangulatot, a díszítést, finom volt minden... Jó volt látni a boldogságukat és az egybekelésüket, és a legviccesebb az volt, mikor Nami közölte velünk, hogy most már mi jövünk, szeretne végre eljönni a mi esküvőnkre is. =D A mennyei pillanatot pedig az ügyes fotós le is kapta, úgyhogy IG-n megnézhetitek a legőszintébb reakciónkat. XD Zseniális, na. Blankának hála kipróbálhattam a hajhennát, mert kétszer többet kevert be, mint amire szüksége volt, s hogy ne menjen tönkre, bevállaltam a maradék felhasználását. =D Tizenéve vágytam rá, akkor drága és nagyon ritka volt, aztán mikor festetni kezdtem a hajam, mindig valakinek a gyakorló- vagy bemutatófeje voltam, végül egyszerűbb volt Ákost felkérni a műveletre, mint itthon pepecselni vele. Nos, a hajhennázás bejött, a hajam élénk és gyönyörű színű lett, a szaga határozottan jobban tetszik a festékekénél, szinte vicces volt egy darabig vágott gyep szagúan közlekedni. =D

A szobáink szép lassan alakulnak. Ma a polc került feltételre, amit hétvégén készített Krisz, augusztus végén az anyu által készített képek kerültek fel, mint a tavaszlány és a puzzle képek. Mindegyiket imádom, a gésáknak szerintem nagyon erotikus hangulatuk van az ágyunk felett, a csajok a farkasokkal szépen mutatnak az ablak körül, és nekem nagyon passzol a tavaszlány a tévé fölé a kis "lukba". Mellé majd fényképeket szeretnék, csak az ilyesmi mindig sokáig tart nálunk, mert ki kell válogatni, el kell menni megcsináltatni, ha már megvan a keret... XD Mondjuk még sok minden hiányzik, pölö egy éjjeliszekrény. Néha kinézünk egyet-egyet, de valahogy egyik sem az igazi, méretben, színben vagy formában lehetne jobb, és a háromszemélyes kanapét is szeretnénk lecserélni egy kétszemélyesre, vagy két kisebb fotelre, hogy elférjünk rendesen. Immár van kandallónk, már kétszer be is gyújtottunk, szóval megfagyni se fogunk, meg van egy nagyon faja hangulata is, s az ablakban meg egyre több a növény. A ruhaszárító mondjuk eléggé ront az összképen, de talán később elfér majd az előszobánkban.

Elmondhatatlanul hiányzik a szerepjáték, de sajnos Ákosnak borzalmas a beosztása és rengeteget dolgozik, Yamamoto meg új helyen dolgozik és neki sem teljesen kiszámítható, mikor ér rá. =( Lassan elfelejtjük a sztorit, olyan rég tudtunk összeülni. Anno terveztük, hogy majd nyáron nálunk, de nem jött össze, most meg megint megy nekem a két suli, Krisz is nyomja az utolsó félévét meló mellett...

Jól sikerült események

Lehet, hogy a dolgok múlandóbbak, mint hittem. Vagy eddig csupán nem akartam ezt tudomásul venni? Nem is tudom... talán nem is számít. A napok úgy jöttek egymás után, hogy alig tudtam követni, mikor mi történik. Múlt szerdán pokolira lebetegedtem, szerintem megfáztam a klímától, ami nélkül a többiek nem bírnak élni angolon, én pedig színtisztán gyűlölöm. Mindenem fájt deréktól felfelé, fáztam, fújtam az orrom, köhögtem, alig kaptam levegőt, fáradt és nyűgös voltam, Nick ráadásul rohadtul meg is bántott, úgyhogy még bőgtem is. Pedig a legszorgalmasabb napom volt, három fontos nyelvtani kérdést is felhoztam, közülük az egyikkel észrevettem a tankönyvben egy hibát. Mindegy, miután lenyugodtam, már nem számított a dolog, csak akkor erősen gyomron vágott. Hazajöttem a legnagyobb melegben úgy, hogy szinte rázott a hideg, alig bírtam vonszolni magam a fájdalomtól úgy, hogy már vettem be fájdalomcsillapítót is, mondtam mamának, hogy próbálok életben maradni, eljöttem a szobába levetkőzni, azzal lefeküdtem és órákig aludtam ugyanabban a kilapított béka pózban. Estefelé jöttek apuék, kimentem köszönni nekik, de nem nagyon foglalkoztak velem, mama csinált kamillateát, ettem némi süteményt, utána visszafeküdtem. Másnap nem mentem suliba, hogy tudjak pihenni és meglegyünk időre a meglepetés lánybúcsúra készülő süteményekkel. Feladatot is vállaltam be, azt is este csináltam meg, hogy másnap Nana ki tudja nyomtatni, pénteken meg suli után befejeztük mamával a süteményeket.

A szombat számomra nehezen indult, sokáig morfondíroztam, mit vegyek fel, végül a pink, fekete rózsákkal díszített ruhám mellett döntöttem, amiben jól is éreztem magam. Egy darabig. Borzalmasan meleg volt, amin nagyon csak rövid időre segített az a hatalmas eső, ami lezúdult nap közben, és az a ruhácska kissé melegnek bizonyult, így jól besütizve, kicsit borozva, a nevetéstől még jobban kimelegedve úgy éreztem, elpusztulok, ha nem mehetek haza lezuhanyozni és ledőlni. Persze a nap rettentő jól sikerült, felsorakozva koszorúval, szalaggal, elkelt plecsnivel vártuk Namit, aki örömében el is sírta magát. A feladatok remekül sikerültek, megtalálta leendőbeli férje szakállát a tizenhárom hamis között, cukik lettek a képek, amiket rajzoltattak vele a csajok, a kérdések viccesek voltak és kiderült, milyen jól ismerik egymást Nami és Szabi. Bár Szabi egyes válaszain sírtunk a röhögéstől, például, hogy szerinte a tofu zöldség, Son Goku pedig szuperhős, és hogy a hűtő nélkül nem tudna élni, miközben Nami szerint azzal ugyanúgy van, mint én. X"D A sütemények nagyon finomak lettek, szerencsére a nagy részét betakarították a lányok, a krémeset pedig szétosztották maguk között, úgyhogy haza csak Nana finom minifánkjából és Judit különleges kókuszgolyójából hoztam. Na jó, meg négy kis kiflit a sajátomból, de azt Krisznek, mert csak lemeózni hagytam a portékám, nassolni belőle nem. X) Albert odatette magát, így neki hála lett büntifánk, ami egészen úgy nézett ki, mintha libafossal lett volna díszítve, mert Nana hiába mondta el neki pontosan, hogyan készítse el a fehércsokit, valami hiba csúszott bele. Mindenesetre igaza volt, már csak a kukoricadarabok hiányoztak róla díszítésnek. X"D

Miután itthon mindent elmeséltem a lánybúcsúról, mi is lejátszottuk Krisszel Nana kérdéseit. Egyrészt kíváncsi voltam, ki mennyire van képben, másrészt voltak olyanok, amikről sosem beszélgettünk korábban. Mit ne mondjak, remek volt, majd kéne további kérdéseket kitalálni is. =) Másnap reggel, vagyis vasárnap végre eljutottunk strandolni anyuval hárman. Gyerekkoromban a család mindig Százhalombattára járt, így oda szerettem volna menni, mert kíváncsi voltam, mekkora, felnőttként milyen. Isteni volt! Meglepően jó árak fogadtak bennünket, a medencék rendben voltak, kényelmes volt az egész, úgyhogy remekül éreztük magunkat. Sokat beszélgettünk, nevetésből is akadt bőven, és jókat ettünk. Részemről egy fél hekk, egy hamburger csúszott le, anya és Krisz lángosozott, otthon pedig anya olaszos fűszerrel ízesített hirtelen sültet csinált, mint utóbb kiderült, kicsit steakesre véve a figurát, én különféle zöldségeket aprítottam salátához és joghurtos, fokhagymás, bazsalikomos öntettel ízesítettem. Irtó jólesett! Hétfőn a maradékot elvittem a suliba, bár két étkezésre ettem meg, ebédre és vacsira Katánál, valamivel később, minthogy fagyiztunk.

Írás terén elmaradásban vagyok, noha még nem akkorában, hogy pánikolnom kelljen. Elkezdtem egy aranyos, egyszerű kis sztorit Univerzumhoz, kezdem összeállítani a HITM-re a történetem, noha van egy fél, amit majd be szeretnék fejezni, noha el nem fogom küldeni. Majd bekerül az olvasnivalókhoz. A regénypályázaton nem tudok indulni, mert nem lesz időm a regényemmel foglalkozni, főleg, miután Ogi olyan kérdéseket tett fel vele kapcsolatban, ami miután újra kell olvasnom az egészet, el kell alaposan gondolkodni, és egyes dolgokat valószínűleg javítanom. Szeretem a Szeretet ez egyfajta szürrealitását és buborékban élését, de a következő regényemet reálisabbra szeretném majd megírni, aztán talán azzal pályázok jövőre.