Belső munka

Nem hiszem, hogy a posztok kezdtek hatni, de az is lehet, hogy közük van hozzá. Emellett persze elkezdtem május közepén pszichológushoz is járni. A hölgy a Rogers-féle módszert követi, ami azt jelenti, hogy az egész olyan, mint egy baráti beszélgetés, amiben a páciens mesél, a szakember pedig hallgatja, majd összefoglalja, kérdést teszt fel, a saját benyomását mondja el. Sokáig kételkedtem benne, hogy ez nekem elég, hogy mélyre mutató kérdések nélkül bele tudok menni a dolgok sűrűjébe, hogy ha én irányítom a beszélgetéseket, az elég hasznos lesz, de úgy tűnik, működik.

Elkezdtem felgöngyölíteni a szüleimmel közös és tőlük kapott múltamat. Nagyon sok mindent tudtam meg az évek során, illetve sok mindenre kaptam idővel rálátást, de ennyire komplexen talán korábban még nem összegeztem. Konklúziókat vontam le és az, hogy a pszichomókus szerint most jutottam el oda, hogy ezzel az üggyel ennyire foglalkozzak, azt jelenti, hogy a jelenemben helyet és lehetőséget kaptam rá. Úgy tudnám ezt megmagyarázni, hogy végre nem a létfenntartás foglalja le az időm és az erőm, hanem újra fejleszthetem magam. Ez azért elég biztató.

Nem tudom, lesz-e olyan kapcsolatom a szüleimmel, mint amilyenre vágyom, méghozzá azért, mert ehhez ők is kellenek. Ferivel nagyon jó időszakát éljük a kapcsolatunknak, ezért óhatatlanul belegondolok, milyen lenne az esküvőnk például. Szeretnék egy igazi esküvőt, amiben nem csak egy batyus kis fogadást tartunk, hanem vicces feladatok vannak, egy remek vacsora, majd hajnalig bulizás, amit a mi táncunk nyit meg, de van később menyasszonytánc, éjféli gyertyafény keringő, satöbbi. Furcsa lenne, ha hiányozna onnan anya, vagy ha apa barátnője fontoskodna, mintha ő lenne az örömanya. De furcsa lenne köszönetet mondani nekik, mert úgy érzem, mindigis félgőzzel tettek bele az életembe. És ha már esküvő, szeretnék gyereket. Mostanában még nem, talán végre meg tudjuk alapozni anyagilag azt az életszakaszt, de azért amikor találkozom a gyerekkori barátnőimmel és Enikő gyerekeivel vagyunk, úgy érzem, hogy bazmeg, már annyira itt tartok én is... Közben nyilván félek tőle, ott van a kétely, tényleg itt tartok-e, bírni fogom-e. Hogy lesz-e mellettem a családomból valaki, akire számíthatok majd?

Feri családjában mindenki besegít. Az egyik lány egyedül maradt, elhagyta a férjét, mert az nem bírt kiszállni a szülei seggéből. Ennek a lánynak van egy kislánya, és korábban folyamatosan kritika érte őt a férje szüleitől, hogy miért nem hagyja ott a hivatását és választ egy olyan munkát, ha már dolgozni akar, ami fix időben van, nincs túlóra, nincs csúszás, satöbbi. A család meg ott áll a lány mellett, hogy ha ő ezt a munkát akarja csinálni, hát tegye, majd mennek a gyerekért az oviba ők, segítenek. Anno nálunk is működött ez, anya letette az érettségit, nekifutott egy főiskolának munka és gyerek mellett, apa három műszakban dolgozott, így a mamák indítottak minket suliba, a nagyszülőkhöz mentünk, ha betegek voltunk. Nem volt rossz. Viszont mivel anya már a chrisszel való kapcsolatom alatt is folyton azt mondogatta, hogy ő nem akar nagymama lenni, nem akar vigyázni a gyerekre, apa meg csak a választott családjával törődik, nekem valószínűleg nem fog megadatni az, amiben én felnőttem. Mama valszeg szívesen dédunokázna, ami jó. Csúnya ilyet mondani, de ha halottak lennének a szüleim, könnyebben el tudnám fogadni, hogy nem az életem részei. Akkor "önhibájukon kívül" nem tudnának foglalkozni az unokáikkal, nem egy döntés/választás kérdése lenne. Persze próbálok vele megbékélni, hogy ez a helyzet.

Együttélés a problémáinkkal

Manapság egyre többekről derül ki, hogy valamilyen étkezést érintő problémában szenved, legyen az allergia, sclerosis-multiplex, inzulin rezisztenica, PCOS, vagy bármi más. Ha kellene mondanom néhány embert, akik az ismeretségemben ilyenektől szenvednek, sajnos simán menne, sőt. De nem csak ezekkel kell tudni együtt élni, hanem testi vagy szellemi fogyatékkal, elváltozásból adódó nehézséggel, balesetből visszamaradt változással, süketséggel, vaksággal, némasággal, esetleg lelki sérülésből adódó gonddal. Méghozzá nem csak annak kell tudni együtt élni ezekkel, akit érint, hanem a szűk és tág környezetének egyaránt.

Az egyik barátnémmal (aki nem biztos, hogy örülne, ha megnevezném) való beszélgetéskor "hangzott el a szájából" az a mondat, hogy már unja, hogy folyton szóljon, emlékeztessen másokat az IR-jére. Én nem is értettem. Ha valami bajom van, az az én bajom, én tartozom magamnak felelősséggel azért, hogy próbáljam optimalizálni a környezetemet. Nyilván abban is van igazság, hogy akinek fontos vagyok, az igenis jegyezzen meg rólam egy ilyen fontos információt, de előfordulhat, hogy a másik nem gondol bele egy adott helyzetben, hogy az számomra milyen, hiszen nem érzi át, nem éli az én életemet.

Szeretném, ha elengednénk azt a gondolatot, hogy gáz szólni bármilyen problémáról.
Csapatosan megyünk valahova enni? Akkor az a szempont, hogy a diétán lévő személy tudjon ott fogyasztani (és ne legyen horrorisztikus összeg egy étkezés).
Többen elmennénk együtt szórakozni? Vegyük figyelembe az introvertáltak igényeit, azt, van-e tériszonyos, tömegiszonyos, klausztrofóbiás, stb. tagot.
Izgalmasnak hangzik egy horrorszínház? Nyilván nem azzal az emberrel fogunk menni, aki sírógörcsöt vagy pánikrohamot kap, ha ijesztgetik, és nem is azzal, aki reflexből odaüt.

Velem is történt lukra futás egy programmal. Anno Nagy Danit vittük el egy conra, amin elbújt egy paraván mögé és a nap nagy részét pánikszerű állapotban ott is töltötte, ugyanis nem tudtuk, hogy tömegiszonya van, egy conon meg ugye rengeteg ember van. Szerveztek régen nekem szülinapi bulit macska kávézóba úgy, hogy a csapatban hárman legalább macskaszőr allergiásak voltak és ők előre nem tudták, hogy macskás helyre hivatalosak. Foglaltam a kedvenc helyemre a Siriusban a kalózos szoba felső szintjére, aztán Csiga gyomorgörccsel kapaszkodott fel, mert elfelejtettem, hogy tériszonyos.

Tessék szólni róla, bármid van! És akkor is szólj, amikor olyasmi van szervezés alatt valami, ami neked nem felel meg! Nem csak neked lesz kellemetlen, ha belemész egy olyan helyzetbe, ami előre látható, hogy problémát fog okozni neked, de a többieknek is.

Velem kapcsolatban ezt kell figyelembe venni:
- félek a pókoktól és egy kicsit félek a csigáktól, kagylóktól, hangyáktól
- nem eszem meg a tengeri herkentyűket, nem szeretem a halakat - a hekk és a sushi kivétel
- nem látom a 3D-t, 20-30 perc után fejfájást kapok tőle
- nem bírom azokat a játékokat, ami amolyan élethalál harcolós, például zombik támadnak ránk, mert pánikrohamszerű állapotba tudok kerülni tőle
- ha nem tudom, hogy ijesztő lehet egy szitu, meg tudok úgy ijedni, hogy sírógörcsöt kapok vagy ütök-rúgok

Kezdtem szétrúgni, szétbontani szabadulószobát, mert egyedül voltam és pánikba estem. Hagytam abba VR játékot azért, mert kezdtem pánikolni amiatt, hogy minden oldalról támadnak a zombik, holott előtte azt, hogy arénában több ellenféllel kellett harcolni, nem okozott gondot. Rúgtam fejbe majdnem vicceskedőt, aki lépcső aljáról megfogta a bokám, mikor én a lépcső tetején álltam, kaptam kis híján infarktust olyan ijesztgetős képtől, amin békésen számoltam a különbségeket és volt olyan, hogy rám akartak ijeszteni, ezért hátulról váratlanul megfogták a vállam, én meg húsz percig nem bírtam abbahagyni a sírást.

Vannak "balesetek", de igyekezzünk megelőzni őket, mert mindenkinek könnyebb. Semmilyen probléma nem ciki és mindegyikkel együtt kell tudnunk élni, hát beszéljünk róla.

Szeretetnyelvek és amiből valóban szeretetet érzek

A múlt héten az Instagram dobta elém a Pszichoszexológia posztját, amelyben új perspektívába helyezi a szeretetnyelveket, ami engem nagyon megfogott.

Kezdjük az alapokkal. Mik a szeretetnyelvek? Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, lelkész alkotta meg 1992-ben azt az ötös felosztást, amivel kifejezzük a szeretetünket a másik ember felé, illetve amely által fel tudjuk fogni a másik szeretetét. Az öt szeretetnyelv az elismerő szavak, az ajándékozás, a szívességek, a minőségi idő és a testi érintés. Van rá teszt, mely megmutatja, mi jellemez téged, mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos nyelve. Nekem az elsődleges a minőségi idő, a másodlagos a testi érintés. Lehet, hogy ez idővel változik, vagy kell idő, amíg kifejlődik egyik vagy másik valakinél, de a személyes sztorimban van egy egészen vicces dolog ezzel kapcsolatban. Mégpedig, hogy huszonéveim közepéig nem mertem hozzáérni a másik emberhez és fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom, amikor valaki hozzám ér. Persze párkapcsolaton kívül. Bevésődött az az emlék, amikor Talyval ültünk egymás mellett náluk, összeértünk és bocsánatot kértünk, ami valszeg addigra már kismilliószor megesett, de az az egy volt, aminél megkérdeztem magamtól: miért kérünk bocsánatot? Hiszen nem történt semmi gond vagy kellemetlenség. Akkor kezdett átértékelődni bennem ez a kérdés, akkor kezdtem tudatosan figyelni rá, hogy mit érzek és mit reagál a másik ember. Mindezt úgy, hogy már benne voltam nyakig a lolizásban, ahol öleléssel és puszival köszöntünk egymásnak a csajokkal - nyilván halál para volt, ami a fejemben ment közben -, illetve sok barátságom akkor már legalább öt éves volt.

Közel a 33-hoz tök jól megbarátkoztam az öt szeretetnyelvvel, sőt, ez a felosztás elgondolkodtatott és ösztönzött. Egyértelműen a szívességekkel és az ajándékokkal van a legnehezebb dolgom, kínosan érzem magam, a reakcióim rájuk eléggé... szokatlanok, kezdve a sírással és az elutasítással, bármilyen jól esnek. Az ajándékozásban próbálom fejleszteni magam és iszonyú nagy sikernek érzem, amikor jól eltalálom, de a szívességek terén úgy érzem, én nem igazán tudom mivel meghálálni, amit kapok. Valahol látom, hogy ez nem teljesen van így, azonban először mindig pánikolok, hogy jó-jó, de én mivel viszonzom majd. Itt, azt hiszem, azt kell megértenem, hogy a mérleg két serpenyőjén nem úgy oszlik a súly, mint normál esetben, mivel az eszmei érték másképp számolódik, így tehát arra kell ráéreznem, a másiknak mi jelent akkora örömet, mint nekem az, amit ő ad számomra.

Na de hogy jön ide a linkelt oldal és az alábbi kép?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pszichoszexológia (@pszichoszexologia) által megosztott bejegyzés

Már annyira megszoktam az ötös felosztást, hogy teljesen kizökkentett ez. El is küldtem gyorsan Hollódombinak, majd megkérdeztem, mit gondol róla. Tök jól helyretett a válasza. Azt írta, nem gondolja, hogy szakmai vagy tudományos szempontból fontos, miképp nevezzük, hogyan csoportosítjuk a kifejezőeszközeinket, a lényeg, hogy beszélgetést indítson el, problémákat tudjunk általa megoldani akár a kapcsolatainkban, akár magunkban.

Bennem el is indult ez a gondolatfonal, szóval itt van pár dolog, amivel én szeretetet fejezek ki:
- rajongással beszélek valakiről - általában nem arcba nyomom a rajongásomat, hanem tetten érhető vagyok
- tanulni próbálok a másiktól
- figyelek a másikra, igyekszem kibeszéltetni az élményét, részletekbe menően érdekel a véleménye
- minőségi időt szeretnék a másikkal tölteni - mindegy, hogy döglünk a szobában és beszélgetünk, vagy programot csinálunk, a lényeg, hogy együtt legyünk és mindkettőnk számára komfortos legyen
- meg akarom osztani az érzéseimet, élményeimet, gondolataimat
- lelkesen mesélek az aktualitásokról
- bele akarom vonni a dolgaimba a másikat - jöjjön át kisállatozni, jöjjön el velem arra a helyre pl.
- testi érintés - minél szorosabb a kapcsolat, annál szélesebb a palettám
- igyekszem nem csak up todate lenni, de előre készülni a másik életében lévő eseményekre
- közös hobbi, sport, szórakozás, játék
- olyan ruhadarab vagy ékszer, ami a másikra emlékeztet, illetve ajándékba kapott holmik hordása
- purrogás, dorombolás, nyávogás
- készítek valami ehetőt/ihatót a másiknak
- az illetőt jelölöm meg a történetem ajánlásában, vagy közös emléket szövök a sztoriba, vagy a beszélgetésünk témáját felhasználva írok történetet/blogot/IG posztot
- előzékeny vagyok
- rendszeresen keresem cseten a másikat - ha nem tudunk személyesen egy helyen lenni, előnyben részesítem az írott beszélgetést, mert bármikor visszanézhető, én visszakeresni is szoktam, bárki bármikor folytathatja, hangulatjelekkel gesztikulálhat, ilyesmi
- zenét, filmet, bármi más szórakoztató dolgot ajánlok

Ezek azok a dolgok, amikből szeretetet érzek a fentieken felül:
- megérint a másik
- új dolgot mutat/ajánl nekem
- olvassa az irományaimat és erről vagy mancsnyomot hagy, vagy privátban adja a tudtomra
- szívességek és ajándékok - ügyetlen vagyok adni is és kapni is, de kiérzem a szándékot

A teljesség igénye nélkül, csak hogy látható legyen, az apró dolgok mennyire sokat számítanak.

Környezetvédelem és mások

Jöhet a tegnapi topik folytatása, az abszolút ajánló. Valamennyire kikerülhetetlen a közösségi médiában ez a téma és szerintem ez szuper. Talán Vegamama, vagyis Fancsikai Eszter volt az első, akit elém tolt az Instagram a Nem akarok beleszólni csatornával, és bár zenénél nem igazán hallgatok bele az adott album vagy banda többi számába, IG-n megnézem, ki csinálja a profilt, milyen képekkel és témákkal találkozhatok a múlt alapján a jövőben. Eszter amellett, hogy vega, nagy piacos, ételmentő és a többször használatos, természetes anyagokból készült termékek kedvelője. A saját profilján is nagy a társadalmi szerepvállalása: testpozitivitás, anyának lenni nem fenékig habostorta, pajzsmirigyproblémával az élet, örökbefogadott kutya boldog élete a menhely után, támogatja a #nemvagyegyedül és #ugyanazaszeretet projekteket, amelyeket Pál Marci indított A család az család kampánnyal a Szivárványcsaládokért Alapítvánnyal karöltve - csak hogy pár dolgot mondja, amivel Eszter profilján találkozni lehet, és ne felejtsük el, hogy YouTube csatornája is van -, de a Nem akarok beleszólni keretein belül aztán végképp vállszélességgel áll ki Orsival és Judittal azért, hogy ne baszogassuk már egymást, vegyük észre, mennyire bántóak vagy hülyék vagyunk. Igen, lehet, hogy ez volt mostanában a leghosszabb mondatnom blogban. XD Remélem, tudtad követni. Visszatérve a csajokhoz... Tapasztó Orsi mentálhigiéniás hallgató és (végzett) fizikus, emellett örökbefogadó anya, ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett többek között, és hobbiból készült festményeit például licitre bocsátotta, hogy a befolyt összeggel támogassa az ukránokat. Bár az ő munkássága nem szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez, de nem tudom őt kihagyni az egészből, hiszen a maga módján ő is hozzájárul, hogy jobbá váljon a világ, élhetőbben éljünk. Bányai Judit vegán kisvállalkozó. Az előző posztomban nem említettem, mert elfelejtettem, de azzal is tudod támogatni a környezetvédelmet - és nem mellesleg a hazai alkotókat -, ha kisvállalkozások termékeit vásárolod meg az ipari, sorozatgyártott tömegcuccok helyett. Judit hímzéseket, rajzokat, festményeket, füzeteket, könyvjelzőket készít, népszerűsíti a piacra járást, a háztartásban megtalálható alapanyagokból készíthető tisztítószereket, no meg természetesen ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett. Ennek a három anyának a munkássága számomra meghatározó volt nagyon sok szempontból az elmúlt legalább egy évben, és most már YouTube csatornát is üzemeltetnek, aminek neve bemészköszönsz, amit ugyancsak jó szívvel ajánlok.

Kanyarodjunk kicsit tovább tőlük. Meglepő módon ahol nagyon sok hasznos információ ér, az a TikTok. Még mindig el vagyok hűlve, hogy mennyi szuper kisvideó van fent és messze elkerülnek a bugyuta, táncikálós, kihívásos dolgok... Nemrég kezdtem követni Pocsaji Csilla csatornáját. Na nála aztán minden van, hiszen ő a Tebe megálmodója és alapítója. Nem ragoznám túl, ha szeretnél változtatni az életeden, ő és a vállalkozása remek segítség. A másik ilyen csoda a Ligeti Bolt, ahol mindent megtalálsz, amire csak gondolni tudsz a környezettudatos életmódváltással kapcsolatban.

Már jó ideje követem, mert lenyűgöz a kreativitásával, vidámságával és növényismeretével, hadd mutassam be neked Daisyt, akit bár ugyancsak a TikTok sodort a figyelmembe, de IG-n is nagyon aktív. Ő egy kertészmérnök, akinél különleges ízeket és recepteket találhatsz, természetes anyagokból készült ételszínező, sminkkészítő praktikákat, ő is nagy ételmentő, így nála azt is megtudhatod, mihez kezdj azokkal a növényi részekkel, amiket kidobnál - krumplihéj, karfiol- és répazöld pl. -, és csodálatos tálalásokat sajátíthatsz el, amiknek nem csak a te lelked, de egy gyerekét is megörvendezteti.

Ők az én kedvenceim, számomra ezek az emberek és accountok nyitották meg újra a világot a környezetvédelem témaköre felé. Igyekszem tanulni tőlük, de ez nem egy olyan folyamat, amit egyik pillanatról a másikra le lehet zavarni.

Te kiket követsz, kiket ajánlanál nekem?

Környezetvédelem és én

Előreveszem Bogica témáját, annyira felkeltette az érdeklődésemet. Mivel nagyon tág témakör, két részletben foglalkozom vele: szeretnék nektek olyan social medián aktív személyeket ajánlani, akik szívügyüknek érzik a környezetvédelmet, fenntarthatóságot, de szeretnék arról is írni, én mit teszek jelenleg és mit tervezek bevezetni az életembe. Kommentben szívesen fogadom, ti miket tesztek a környezetvédelem, fenntarthatóság érdekében, kik azok az ismert személyek, akik számotokra hitelesek és inspirálóak a témában, illetve hogy min terveztek változtatni a saját életetekben.

Ha egy új munkahelyre kerülök, az a misszióm mindig nagyon hamar felszínre tör, hogy külön gyűjtsük a papírt és a műanyagot a kommunális szeméttől, ha ez még nem valósult meg. Ezt otthon is így csináljuk, szerencsére a párom együttműködő és a legkisebb cukorpapírt is beleteszi az erre a célra fenntartott gyűjtőbe. Kivéve, amikor nem figyel, mert közben játszik vagy mangát olvas. XD Akkor jövök én és aprólékosan szétválogatom, mi hova való. Kimossuk a maszatos zacskókat, flakonokat, dobozokat. Szétszedjük például a cigarettás dobozt, hogy a celofánja a műanyaggyűjtőbe, a doboza a papírba kerülhessen. A lemerült elemeket gyűjtöm (bár a legtöbb eszközünk beépített akkumulátoros vagy madzagos, szóval mi nem sok elemet fogyasztunk) és igyekszem találni egy leadóhelyet, ugyanígy a lejárt gyógyszereket átviszem a patikába. Az üveget nem cipelném leadóhelyre, viszont a társasházban valaki bevállalta szerencsére, hogy ő megteszi, így azt testületileg gyűjtjük, amiért én nagyon hálás vagyok. A fáradt olajjal vagyok bajban, mert az is veszélyes hulladéknak számít, de csak akkor adhatod le ingyenesen hulladékudvarban, ha rendelkezel valamilyen igazolással, hogy fizeted, vagy a társasház képviselete fizeti a szemétszállítási díjat, ami egy önkormányzat által kezelt házban nem egyszerű.

Valamikor az önálló életem során rászoktam a folyóvíz alatti mosogatásra. Borzasztó sokáig nem gondoltam, hogy ez probléma lenne, aztán talán decemberben Feri közölte velem némi szemrehányással a hangjában, hogy egy mosogatáshoz elhasználtam egy bojlernyi melegvizet. Akkor gondoltam bele igazán, hogy az a sok víz egy kádat is megtölt, én meg elpacsáltam, ráadásul a felmelegítése is drágább lesz a nulláról, mintha csak egy mosogatónyit töltöttem volna meg vele. Azóta igyekszem erre figyelni. Amiről viszont nem nagyon szeretnék lemondani, az az ásványvíz fogyasztása, és nem a mesés ásványi anyagok miatt, hanem azok oknál fogva, mert ami a csapból folyik, az sok esetben fehér a klórtól, esetenként fura szaga és íze van. Vagy ezt megoldja a víztisztító kancsó? Viszont ha majd olyan helyre költözünk, ahol van lehetőség esővizet gyűjteni, akkor a növényeimnek inkább azt adnék - noha tudok az abban található káros anyagokról is.

Én ehhez a témakörhöz sorolom azt, hogy egyáltalán nem használok hajtógázos dezodort, és finoman Ferit is igyekszem a kenhető termékek felé terelni. Nagyon ritkán választ fújós terméket szerencsére, de amikor ott vagyok, mindig mondom neki, hogy a másik cuccnak finomabb az illata. ^.~ Azt hiszem, az egyetlen hajtógázos termék itthon a rovarirtó, de szerintem évi négyszer használjuk. Lefolyótisztításhoz már régóta a szódabikarbóna plusz meleg 20%-os ecetre szavazok, nem is ismerem a különféle termékeket, amiket erre a célra gyártottak, meg nem érzem szükségét ennél durvább vegyszert alkalmazni. És amit megtudtam a legutóbbi zilizi látogatónkon, ez még a mosással is csodát művel, a kabátomból, amiből korábban egy órás sikálás és folttisztító használat ellenére sem jött ki a kosz, újra patyolat fehéret varázsolt. Tény, hogy a vécéhez marad a Domestos, de valszeg az ilyen berögződés is, hogy ennél jobb nincs, viszont nedves kendőkből igyekszem a lebomlót választani.

Szerintem valamilyen szinten környezettudatos dolog az is, hogy nagyon ritkán vásárolok új ruhát - szeretek turkálóban vásárolni, de több barátnémmal is cserélgetünk cuccokat. Én nem szeretem a műanyag poharakat és tányérokat, ez sem nagyon található meg nálunk, azok is Feri szívéhez vannak hozzánőve. Ha már vásárlás, akkor piacolás. Utálom, mert először végig kell menni a placcon, hogy mi hol van, mi mennyibe kerül, hogy néz ki, közben az emberek kóvályognak, mint a gólyafos a levegőben, aztán indulhat a kiszemelt dolgok beszerzése, viszont ezzel segítjük a hazai termelőket és olyan zöldségek, gyümölcsök és húsok kerülnek az asztalra, amiket jó megenni. Időnként kenyeret és konyhai eszközöket is veszünk, de az ritkább. Nem biztos, hogy ide kapcsolódik, viszont igyekszem elkerülni az állatkísérletes termékeket, illetve amikor nagyon tudatos vásárló vagyok, megnézem a termékeken található címkéket, amiket messze nem ismerek olyan jól, mint kéne, és nem veszek olyan élelmiszereket, amikben sok az adalék. Nyilván van kivétel, mert szeretem a mirelit pizzát, a gumicukrot, a chipset, de szerencsére egyre több természetes összetevőkből, tartósítószermentesen készül még ezekből is.

Talán nem leszek népszerű azzal, hogy nem pártolom annyira a papírtasakok, fából készült éteszközök használatát, mégpedig azért, mert ezek gyakran nem újrahasznosított anyagok. Ha át tudnánk állni arra, hogy a lehető legtöbb dolgot újrahasznosítjuk, én nagyon örülnék - imádom például a merített papírt, a natúr csomagolóanyagot, azt a fajta újságot, ami még nedvszívó papírból készült, így alkalmas ablaktisztításra is, vagy költözésnél belecsomagolni a törékeny holmikat. Utálom azokat a papírokat, szórólapokat, újságokat, amik fényesek, kemények, mert azon kívül, hogy baromira szennyezőek, semmire se jók. A műanyagból is elég sok az alternatíva, beolvasztani és újraformálni, vagy lebomló műanyagok felé fordulni, amiknek kukorica az alapja. Szuper lenne, ha átállnánk erre és hasznosítani tudnánk azon növényi részeket - kukoricaszár és csuhé, búzaszár, stb. -, amiket nagy tételben termel ki a mezőgazdaság és nem feltétlen hasznosítható értékesen. Én spec utálom papírtasakba szedni a pékárukat, mert könnyen szakad, nehéz beletenni a cuccot a legtöbb kivitelbe és nehéz kivenni belőle, ráadásul egy része műanyag, hogy a kasszás lássa, mit raktam bele és le tudja számolni, viszont a kis zacsik mennek a kiskukáinkba szemetesnek. Igen, így viszont nem a műanyagban kötnek ki, hanem a kommunálisban, ezért is jó lenne, ha lebomló anyagból készülnének.

Nagyon szeretném, ha országunk egyre több megújuló energiaforrást használna, mint a szél- és napenergia, a kormány segítené és támogatná ezek háztartásokban való használatát, de sajnos erre nem sok esélyt látok. Hülyeségekkel van magyarázva, miért vet gátat ennek a vezetés, azonban aki megfigyelte, mi megy itthon, azt nem lehet hülyére venni. Amit nagyon támogatnék még, azt mi általános iskolában minden évben megcsináltunk: osztályonként kimentünk szemetet szedni. Fel volt osztva a város nagy része, így nem csupán rendbe tettük az élőhelyünket, hanem ezzel arra lettünk nevelve fiatalon, hogy sokkal több fáradtság utólag felszedni a szemetet, mint a jelen pillanatban még pár lépést cipelni a kukáig. Remélem, ez még mindig megvan Bián. Bár lehet, hogy a sok kiköltözött, kényes pösti már emiatt is úgy rinyált, hogy a béke megőrzése érdekében inkább lemondott róla a városvezetés. Szerintem ami még működhetne, az a lebomló anyagból készült műanyagba komposzt szemét gyűjtése - valószínűleg a műtrágyázást valamelyest kiválthatnánk, ha élhető megoldás lenne ott a komposztképzés, ahol nincs komposztáló kiépítve, és a nagyvárosokban nem a vécébe és a szemétbe kerülne a rengeteg ételmaradék, romlott étel, zöldségzöldje, tojáshéj, mócsingcafat, stb.

Amivel hozzá tudunk járulni az energiafelhasználás csökkentéséhez, az a LED-es izzók használata és a jó minőségű termékek választása. Mindkettőben Feri ért a témához, én csak azt tudom, hogy erre automatikusan figyel és én ennek nagyon örülök. Sajnos én elég fázós vagyok, ezért amíg tartósan nincs jó idő, nálunk megy a fűtés és mivel nem érzem jól magam sötétben, ezért ott mindig világosság van, ahol tartózkodom.

Zárom azzal, amiket szeretnék az idő folyamán bevezetni a háztartásomba:
- csavaros fejű fültisztító pálcika - azon felül, hogy többször használható, hatékonyabb és egészségesebb, noha a pálcikát nem irtaná ki teljesen, mert sminkjavításnál és festésnél hasznos kellék
- bambusz fogkefe - annyira ki akarom próbálni!
- zöldségeknek és gyümölcsöknek többször használatos szatyor beszerzése - bár hogy utána mit rakunk a kiskukákba...? XD
- pékáruknak vászontáska beszerzése
- víztisztító kancsó - igazából már nagyon régóta szeretnék
- kulacs - ez is régóta tervben van, de vagy túl drágákat látok, vagy a méretük és formájuk nem jó, vagy nem találok egyáltalán, vagy a szokásos: nem jut eszembe, hiába látom

Ezek nagyon jó dolgok, de én egyelőre nem tudom elképzelni, hogy használjam:
- mosibetét és/vagy kehely - ugyanaz a problémám velük, mint a pisilőcsővel (amit ugyancsak szeretnék), a szállításuk/tárolásuk és tisztításuk túl körülményes
- mosipelus - nyilván nem aktuális, de ugyanaz a gondom vele, mint az előző pontban szereplő dolgokkal, plusz ezt kimosni is rémálomnak látszik innen távolról
- rongy zsebkendő és szalvéta - gyerekkorom démonai, a gondolattól is rosszul vagyok, hogy másodjára is használjak egyet, mert undorodom a nedves érintésétől és utálom, hogy kidörgöli az orrom, szám
- hulladékmentes boltokba járás üveggel - imádom az ötletet, de az áruk lehet, hogy magasabb, mint megengedhetem magamnak és mivel elég kevés ilyen hely van, a boltba járást is megnehezíti

Remélem, hasznosnak találtátok és írtok tippeket, mivel bővíthető a repertoár, mi nem jutott eszembe.

Mit mondhatnék?

Hamarosan jövök új témával, egyet már elkezdtem és megtörtént az első olvasói témajavaslat is, Bogica a környezetvédelemmel kapcsolatban kíváncsi a véleményemre, aminek én nagyon örülök és megtisztelve fogok rá válaszolni. Ez egy remek ötlet, ami nekem valószínűleg vagy nem jutott volna eszembe, vagy csak nagy sokára, pedig nagyon hasznos. Igyekszem informális lenni, hozok pár olyan alternatívát, amit én a későbbiekben szeretnék majd bevezetni az életembe.

A közelmúlt eseményei miatt én is le vagyok sújtva, és Osváth Zsoltról már tudom, hogy megnyirbálja miatta a csatornáját, a Nem akarok beleszólni lányokat támadások érték, hogy miért kell politikáról beszélniük, Pál Marci is megrendülten jelentkezett be IG-n... Én annyit tudok mondani, hogy megint tapsvihar közepette szállt sírba a szabadság és az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. Bár tartok tőle, milyen szankciók fogják érni ezután az ellenzék támogatóit, ki lesz a következő célpont az LMBTQ emberek után, mert hát ellenségkép kell, így működik ez a Hitler-mintára épített tervezet, az is aggasztó gondolat, milyen módon leszünk még sarcolva, mit tudnak még elvenni tőlünk, ... De egyelőre a sípolást hallom a fülemben, mintha hozzám túl közel és/vagy túl hangosan robbant volna fel egy lufi.

Szeretnék továbbra is a saját utamra koncentrálni. Az alkotásra, a jelenlétre, az önfejlesztésre, a tanulásra. Később meglátjuk, mi lesz.

Útkeresés

Bevallom, elkezdtem kifogyni a témákból. Van még talonban egy-kettő, csak a lelkesedésem irántuk nem akkora, mint azok iránt, amiket már megírtam, úgyhogy kicsit más irányba indultam témát vadászni. Ez az irány az Instagram lett, azon belül is Tapasztó Orsi legutóbbi élőzése, ami az útkeresésről szólt. Nem jelentkeztem rá, mert úgy érzem, még sehol sem tartok ezen az úton és nem akartam erről az előtt a tömeg előtt beszélni, ami követi Orsit, főleg nem hulla fáradtan egy kemény hét után.

Tegnap hazajöttem, alig bírtam ébren maradni, aztán fél nyolckor eldöntöttem, hogy oké, akkor nem kínzom magam, inkább alszom. Még játszottam egy órát az ágyban fekve úgy, hogy Feri szolgáltatta a párnát és kicsit beszélgettünk, kicsit szeretgettük egymást, aztán paff, mint akit agyonvertek, elaludtam mellette. Arra felriadtam picit, hogy kikelt mellőlem, aztán azt mondta, még horkoltam is. XD Ja, ki voltam merülve és elindult egy negatív irányba a melóhelyen a helyzet. Egyelőre nem látom át, mi volt azelőtt ott, hogy én odakerültem, nem tudom, mi eredményezi azt, hogy a menedzserfőnök úgy érzi, szigorkodnia és keménykednie kell velünk, de engem ez eléggé kellemetlenül érint. Másfél hetet töltöttem ott, amikor azt kérdezte tőlem, engem mi motiválna, hogy igazán jól érezzem magam. Akkor még nem éreztem, hogy engem motiválni kéne ennél jobban, itt egy jófej csapat, vágom, mi a munkám és tudom is eredményesen csinálni, jó pénzt kapok érte és jók a kilátásaim rövid távon... Jelenleg azt felelném rá, hogy vegyen vissza, mert engem kezd stresszelni, hogy úgy kezel mindenkit, mintha link ötödik osztályos nebulók lennénk, jelentsenek be a teljes fizumra és 8 órára, különben egyre rövidülni fog az az idő, amit itt szándékozok tölteni.

Úgy érzem, elég sok mindent kipróbáltam az elmúlt közel két évtizedben, tanultam gazdaságot, mellette ezoterikus iskolákba jártam, elkezdtem blogolni és történeteket írni, elvégeztem egy mixertanfolyamot, dolgoztam könyvelőirodánál egy keveset, három évet húztam le bíróságon, fél év közjegyzőiroda, négy hónap olasz étterem, közben megcsináltam egy forgatókönyvírás kurzust, elkezdtem informatikát tanulni, imádtam loli lenni és a bjd-imet, a szerepjáték mai napig része az életemnek és nagyon sokat köszönhetek neki, és olyan volt a klubunk, amilyen, de én azt is teljes szívvel csináltam, amíg részem volt benne és egyezett az iránya az elképzeléseimmel, három évet dolgoztam betegszállításban, kettőt lakáskezelésben, ...

Tavaly kezdtem el azt érezni, hogy nem jó helyen vagyok. Hogy eljött az idő a munka terén is azt csinálni, amit a bensőm diktál. Hogy valami olyasmit szeretnék csinálni, amit eddig nem, ami egy óriási váltás és az életmódom is át fogja alakítani. Azt érzem, hogy a mozgás és a kreatív foglalkozások az én irányom, később akár a kettő ötvözete, de egyelőre nem akarok ennyire előre szaladni. Még az is lehet, hogy mégis vállalkozó leszek valamikor a belátható jövőben...

Tervezés nélkül biztos a kudarc

Újabb #BloggerKépző téma, amit érdekesnek tartottam megosztani.

Én nem értek egyet az állítással általános értelemben. Van, amit nem szükséges tervezni ahhoz, hogy sikereket lehessen vele elérni. Hajdanán én tervezés nélkül írtam történeteket, csak kitaláltam, milyen legyen a főhős, hogy hívják és ő annyira megelevenedett, hogy elkezdte mesélni a sztoriját, belekeveredett dolgokba, kijött belőlük, kapcsolatokat épített és rombolt le... Ma már nem tudok így írni, de ha nagyon tervezni kezdem a történetet, vagy nagyon konkrét az üzenetem, nem szoktam tudni eljutni pár bekezdésnél tovább. Persze van kivétel, a Búcsú például úgy indult, hogy "ezt az álmot akarom feldolgozni", és ahogy nekiültem, csak lepötyögtem. Vannak komoly eltérések az álomtól, egy ponton kellett megállnom átgondolni, hogy ha mágikus irányba viszem a történetet, akkor nem fog kijönni a mondanivalóm, elveszti a realitását és fogalmam sincs, hova kéne vinni a végét, egyébként nem terveztem.

Viszont a magánéletemben abszolút érzem, hogy kell a tervezés. Feri elkezdte használni a Google Naptárat, amit én tizensok éve használok, megosztottuk egymással a sajátunkat, remélem, fel is veszi a várható eseményeket, de legalább az én terveimmel már viszonylag tisztában lesz, látni fogja, kinek mikor milyen ünnepe van. Már ez is előny. To do listát írok arról, miket kell megcsinálni otthon, mert így kerül bele a rendszerbe, enélkül bizony ahogy csinálom a listán fent lévő feladatokat, a listán kívüliek elvesznek. Ne kérdezd, evvan. XD Listát írok a blogtémákról, a a projektjeimről és arról, mivel hogy állok, de listát írok egy dekorációhoz szükséges beszerzésről, van Ferivel megosztott bevásárlólistánk. Tehát nekem szükségem van tervezésre, de nem mindenki annyira zizi, mint én, és van, akinek másképp működik az agya.

Amit 2021-ben tanultam

Ha már a múlt évről írtam egy összesítőt és tanulság összefoglalót, nem maradhat ki a tavalyi év. Fogok még foglalkozni más formában 2021-gyel, mert azt hiszem, ennyire szemét évem még nem volt, pedig az élet sosem kímélt...

Az eleje egészen jól indult, Valentin napon közösen készítettünk túrós süteményt, Feri ajándékával iszonyat betaláltam, sikerült hazalátogatni anyukájához, ahol ugyan a nagy ünnepség elmaradt, de jól érezte magát és a baráti kör is szuper bulit csinált neki és Fischernek. Ugye írtam az előző posztomban, hogy az anyuval és a családommal kapcsolatos érzelmeket dobozoltam folyamatosan, nos, ennek meglett a böjtje. Iszonyúan haragudtam, de mélyen magamban. Nyilván kihatott, a végén egy iszonytató kézfájdalomban jelentkezett, ami hónapokra ágyhoz kötött, meg orvosokhoz járhattam. Nagyjából fájdalomcsillapítón éltem, kábé csak sorozatokat és filmeket volt lehetőségem nézni, Feri munka után bevásárolt, főzött, takarított és még engem is próbált felkaparni érzelmileg. Merthogy én az idő múlásával egyre pocsékabbul éreztem magam. Próbálkoztam érzelmileg a felszínen maradni, ám két olyan rémálom vezetett rá, mit is érzek legbelül, ami nagyon megrázó volt. Lényegében úgy éreztem, a családom kivetett magából és befogadta a helyemre christ, és én ezzel egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni. Számomra ez nonszensz volt, elfogadhatatlan, vérlázító. És nem tehettem semmit. A tesómmal való beszélgetéskor derült ki számomra, hogy chris úgy állította be a történteket, mintha én ukmukfuk március elején összepakoltam volna és leléptem volna a szeretőmhöz. Az öcsém volt az egyetlen családtag, akit érdekelt, az én oldalamról hogy szól a sztori. Apuval is beszéltem erről, egyetértett abban, hogy chris egy vakvágány, mert nyeli a pénzt és alkalmatlan normális párkapcsolatra, azonban ő továbbra is jó kapcsolatot ápolt vele. Lehet, én vagyok rosszul bekötve, de ha a gyerekem szakítana a párjával, én biztosan a gyerekemtől akarnám hallani, mi történt, mi vezetett ide, mennyire végleges ez az állapot, hogyan gondolja a továbbiakat, és maximum egy hónap után megmondanám a nálam élő félnek, akármennyire is jóban vagyunk, hogy legyen kedves nézni magának egy másik helyet, ahol lakhat, mert ez így oké. Hát az én nagyanyám és apám ezt nem tette meg, chris egészen december közepéig ott héderelt.

A családom okozta szomorúság mellé a volt főnököm megajándékozott a nyomor érzésével, mivel hiába küldtem be Ferivel a papírjaimat, azokat nem továbbította a megfelelő helyre, így egy forintot nem kaptam táppénzt. Több órányi telefon volt kideríteni, mi történt, mit tehetek, azt hogy csináljam pontosan, aztán újra be kellett szereznem a papírjaimat és kérvényt kellett írnom. Mivel nem tudtam bizonyítani, hogy én időben leadtam a táppénzes papírjaimat, mert jóhiszeműségből nem írattam átvételi elismervényt, beszoptam. Ilyen körülmények között kifejezetten nehéz döntés volt, hogy kifizessek egy magánorvost - mivel a TB-s reumatológus egy gyökér volt és gyakorlatilag nem látott el -, majd elmenjek Hellinger családállításra, mert csak abban bíztam már, hogy segít. És segített is. Végül persze megkaptam az OEP-től azt a pénzt, ami járt, azt azonban el kell ismerni, hogy anyós hathatós segítsége nélkül valószínűleg éhen haltunk volna.

2021-ben kezdődött nagy tételben, törvénybe iktatva az LMBTQIA+ emberek ellenségképpé formálása, gyalázása, alázása, támadása, ami engem abszolút érintett és félelemmel töltött el. Előző évben végre szabadon megélhettem az érzelmeimet, erre jött ez a szégyenletes szar... Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy nincs a hátamra és a homlokomra írva, hogy szeretem a női igent, hogy genderfluidnak érzem magam és a monogámiát sem nekem találták ki, mégis valahol jogos volt az az érv is, hogy évek óta arccal, névvel vállalom magam, a véleményem, az érdeklődésem művészi téren...

Nyáron elvesztettem az állásomat, de viszonylag gyorsan sikerült elhelyezkedni egy fogászati magánklinikán. Ez egy újabb gyomorszájba rúgás volt, már a harmadik napomon negyven percet bőgtem a mosdóban, és bár miután elment az elődöm, az első hét jól telt, onnantól kezdve mélyrepülésbe váltottunk. Alig bírtam enni és aludni, az egész napomat gyomorgörccsel, feszített háttal ültem végig, a kollégáim közül nem egyet ki nem állhattam, mert úgy bántak velem, mint a kapcaronggyal, ezért azt a döntést hoztam meg, hogy a próbaidő végén felállok, lesz, ami lesz. Folyamatosan jelentkezgettem állásokra, ezért abban bíztam, hogy hamar el tudok helyezkedni. Nem így lett, egészen 2022. február elejéig nem hívtak fel, egy-két elutasító emailt kaptam és ennyi. Ez végképp összetört lelkileg, méghozzá mindkettőnket Ferivel, aki nyár végén otthagyta végre a th kezelőt, ám a biciklis futárkodást nem bírta a térde és nem hozott úgy, ahogy tervezte. Ha ez nem lett volna elég, anya nem köszöntött fel a születésnapomon és három degumból kettő tartós beteggé vált, az orvosi kezelésük pedig elég borsos.

Amikor elkezdtük 2021-et, örültem és reménykedtem, mert ötös év, juhú... de pokoli év volt, nagyjából minden tönkrement, amit addig építgettünk. Történtek jó dolgok, jóban lettem Ninjával, Esztivel és Belessel, elkezdtünk DnD-zni, amiről hozok majd posztot, jóban lettem Hollódombival, elkezdtük Timivel és Kishivel salsázni, amit nagyon szeretünk, sikerélményeket értem el LoL-ban, három művem kiadásra került, szuper volt a barátokkal közös karácsony, végre tudtam találkozni bratyóval sok-sok év után, érzelmileg azonban egy nagyon negatívban mozgó év volt. Még az is többször megfordult a fejemben, hogy örökbe adom a pockokat, mindig Feri beszélt le róla, mondván, abba végképp beleroppannék, ha még tőlük is meg kéne válni.

És hogy mit tanultam belőle?
Hogy a barátaimra nagyon durván lehet számítani a bajban.
Hogy ha nem tartom meg a felépített rendszert, nemcsak nem haladok a dolgaimmal, de minden elbaszódik és megesz a depresszió.

Amit 2020-ban tanultam

Még mindig #BloggerKépzős téma, és bár korábban egész sokat beszéltem/írtam IG-n arról, hogy mit tanultam 2020-ban, mit kaptam attól az évtől, egy év távlatából szeretném összefoglalni, meg itt is.

Előző évben szembe találtam magam azzal, hogy igenis többszerelmű vagyok és a párkapcsolat, amiben élek, korlátoz, jövőtlen és minél jobban önmagammá akarok újra válni, annál jobban igyekszik összetörni. Szörnyű érzés volt erre rájönni, arra viszont nagyon felszabadító, hogy nem csak tudok több embert szeretni, de szerethetek. Miért ne tehetném? Mindigis ilyen voltam, csak megpróbáltam bekorlátozni magam, hogy elfogadhatóbb legyek mások számára, illetve úgy gondoltam, ez a dolog lehetetlenné teszi egy egészséges, normális, jövőbe mutató párkapcsolat kialakítását. Utólag látom, hogy a saját mechanizmusom gátolt abban, hogy sokkal előbb kilépjek ebből a kapcsolatból és hogy olyan emberrel kössem össze magam, aki rendelkezik egészséges önbizalommal, igénye van énidőre, van saját baráti köre, szorongás nélkül meg tudok vele jelenni bárhol és szorongás nélkül el tudok menni bárhová nélküle. 2020 ennek az útnak a kezdete volt.

 

A cég, ahol dolgoztam, átköltözött a város másik végébe, másfél órás utazótávra tőlem. Az új iroda kényelmetlen volt számomra, valahogy olyan mentális változás vette kezdetét, ami demoralizáló és romboló volt, aztán beütött a covid, egy akkor még ismeretlen járvány, ami pánikreakciókat váltott ki az emberekből, az egyik kolléganő elment szülési szabadságra (félreértés ne essék, nagyon örülök, hogy összejött nekik a gyerek és egészségesek, boldogok)... Minden nagyon gyorsan, koncentráltan történt, három hónap alatt gyakorlatilag a lábam alól kihúzott szőnyegként tűnt el a stabil, megszokott közegem. Február 20-án végleg szakítottam chrisszel (november végén is szakítottam vele egyébként, csak a karácsonyi időszakot nem akartam felrúgni és ezzel ellehetetleníteni a magunk és a családjaink életét), négy nappal később jártam azon a korábban említett, szörnyű pszichológusi kezelésen, majd alighogy csillapodott a pánik bennem, mindenféle korlátozást kezdtek bevezetni az országban a járvány miatt és felhívatott a főnököm, hogy úgy értesült, le fogják zárni Budapestet és ha nem tudok bejárni dolgozni, vagy szabira ír ki, vagy fizetés nélküli szabira. Ezt én nem engedhettem meg magamnak, ezért másnap bőröndbe raktam a legszükségesebb holmim és odaköltöztem Timiékhez. Az az egy hónap, amíg velük laktam, életem egyik legharmonikusabb és legbékésebb időszaka volt, olyan dolgokat hozott elő belőlem, amik meghatározták, hogyan akarom folytatni az életem, mit akarok elérni. Mentőöv volt egy olyan párkapcsolat vége után, amibe nagyon sokat fektettem, amiben túl sokáig hittem, ami teljesen behálózott és kissé elvakított. Eközben chris óriási cirkuszt csinált a hátam mögött, amiről egyedül Bogica szólt azok közül, akik tudtak a dolgokról, és amikor felhívtam christ, hogy mégis hogy képzeli, hogy olyanokat mond az egyik legjobb barátnőmnek, még neki állt feljebb, majd később valahogy mégis békültünk egy kicsit. Undorító gerinctelenségnek tartom, amit művelt, elásott, akinél csak tudott, kihasznált engem és a családomat is, végül amikor azt mondtam, nincs szükségem rá, én aztán nem fogok bizonygatni semmit és nem nekem kéne tepernem, megalázott és elviharzott. Elvárta volna, hogy a porban csússzak utána és mivel nem tettem, mélységesen sértve érezte magát. Nagyon durva... Közben március közepén Csigusz elém állt, hogy öt éve vár rám és egy olyan kapcsolat vette kezdetét, ami nagyon meg volt érzelmileg alapozva, de mindkettőnktől sok munkát és nyitottságot kívánt. Jó kapcsolat volt, szeretettem benne lenni. Ő kezdte megnyugtatni a lelkem, támogatott férfi párként, hogy önazonosan intézzem a dolgaimat, maradéktalanul megbízott bennem.

 

Iszonyatosan sokat bőgtem 2020-ban, sokkal többet, mint amennyit aludtam. Április elején odaköltöztem albérletbe Talyhoz és Kikkihez, elkezdtem rendszert kialakítani, és rengeteg időm volt magammal, főleg, hogy a munkahelyem is átállt home office-ra. Szóval az első félévben azt köszönhettem ennek az évnek, hogy elkezdhettem önmagam lenni, rendszert kiépíteni, megtapasztalni olyan dolgokat, amikre vágytam, mérhetetlen sok bizalmat és bennem való hitet kaptam a barátaimtól, és elkezdhettem feldolgozni mind chris, mind bene által hátrahagyott sérüléseket. Nyilván a családom hozzám-állása rettenetesen fájt és érthetetlen volt számomra, anyuval is egyre rosszabb lett a kapcsolatom, mert nem akarta belátni, hogy igazam van és az én helyemben valószínűleg ő is, de bármelyik értelmes nő ugyanúgy útilaput kötött volna chris talpára, hogy olyan embert vett a pártfogásába, aki velem nagyon rohadék módon elbánt, mintha soha nem is szeretett volna, és hogy ennek ellenére én nem azt kértem, hogy szakítsa meg vele a kapcsolatot, hanem hogy engem helyezzen az első helyre a fontossági, érzelmi közelségi, lojalitási sorban. A fájdalom és a konfliktusok csak rakódtak rám, én dobozoltam be őket, mert már túl sok volt számomra ahhoz, hogy még azt is próbáljam feldolgozni. A túlélésért küzdöttem, de szó szerint. Még írni sem írtam, még bele sem kezdtem egy történetbe sem.

 

2020-ban nagyon sok új dologban próbáltam ki magam. Sütöttem cipót, elkezdtem kommersz ételeket készíteni, mint a rakott krumpli, újrakezdtem a festést, otthon edzettem, ring fiteztem és just dance-eltem Talyval, kaptam egy csomó holmit barátoktól, így a ruhatáram is lecserélődött, akkor kerültek hozzám a deguk, és valamikor áprilisban rendszeresedett be a Ferivel való traccspartizás. Nyáron végre buliztunk egy nagyot és anya is felhívott a szülinapomon, ami azért volt nagyon fura, mert úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, megjöttek a várva várt Poli Hero Dice kockáim, levágtam rövidre a hajam és gyönyörűek voltak a növényeim, már alig tudtam őket hova tenni. Életemben először összetört egy telefonom és megvolt életem leggyorsabb partnerváltása, majd összeköltözése valakivel.

Összefoglalva, amit ez az év adott nekem: tükröket, kapaszkodókat, teret, időt magammal és rengeteg lehetőséget, hogy önmagammá váljak és szeressem magam. Nem azt mondom, hogy leszámoltam minden kétellyel és fájdalommal, de úgy érzem, annyira mélyre már nem tudnak lökni ezek a múltbéli dolgok, mint addig, és ez már nagyon jó állapot.