Szobám

Rengeteg mesélnivalóm van. =)

Csütörtökön megvolt a szobafestés. Összetoltam a bútorokat, miután bepakoltam az utazáshoz, letakartam, addig a Párom bekeverte a festéket. Átkentünk másfél falat, aztán elfogyott a festék. Nagyon vicces volt. Go a festékboltba. Vettünk egy tizennégy literes fehér festéket, meg egy négy literes kéket. Meg megbeszéltük, hogy lemérjük a szobám és veszünk szegélyt is. Aztán mivel gyalog mentünk, hát két méter után rájöttünk, hogy a tizennégy literes festéket mi ugyan nem fogjuk elszállítani kézben hozzánk, úgyhogy én előre rohantam talicskáért. Azzal már tudtunk haladni. Aztán szépen kimázoltuk a szobát. Nagyon jól fog kinézni. Fehér a fal, az egyikre veszünk sárga tapétát, a plafon meg kék, s fehér pamacsfelhők lesznek rajta, meg világítós csillagok. =) Már nagyon várom, hogy kész legyen, annál is inkább, mert addig fogalmam sincs, hogy fogok élni. XD Aztán még díszítés jön ezerrel.

Ilyen volt:

Folytatás majd következő bejegyzésben. Most ebédidő van. ^^;;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése