Tegnap este net nélkül irogattam

Annyira szeretem a Lolita leckéket. =)

Igazából még rengeteg tévhitem van a lolitasággal kapcsolatban szerintem. ^^;; Egyelőre nagyon felkapott dolog ez a számomra, aztán jön a hideg és tartok tőle, hogy visszavedlek abba a… snassz? Nem is tudom, milyenbe. Belegondolva egy ideje már próbálok változni, változtatni és főként a nőies irányokba. Bevallom, néha nagyon nehéz. Bár ezt már mondtam, hogy alapvetően fiús beállítású vagyok, s kissé talán türelmetlen, hogy az évek alatt betanult férfias/fiús dolgokat levetkőzzem és megtanuljak nőnek lenni.

Mindig az jut eszembe, amikor erről kezdek gondolkodni, hogyan érzem magam lányok körében. Sokszor zavarban vagyok és ez eléggé nem jó. Próbálok beilleszkedni és nem tudom, amit csinálok, jó vagy nem jó. Van, amikor megy, hogy „majd lesz valahogy”, amikor nem görcsölök, de nem mindig jön ki jól. Meg amikor szeretnék valamit, akkor szeretném, ha el tudnám érni. Most így vagyok a lolitákkal.

Nagyon megfogott Nana mondata, „A cél éppenséggel az, hogy idővel mind egyre csinosabbak, egyre jobban öltözöttek legyünk, és együtt tudjuk élvezni a saját női szépségünket, illetve a másik ember szépségét is.”. Bennem iszonyatosan nagyot szólt ez a mondat. Mint egy ágyúdörrenés, kb. Lányos környezetben automatikusan elkezdem magam elhelyezni, ki szebb nálam, kinek van jobb ruhája, mint nekem, stb. S nem csak felfelé, de lefele is, ki nem szebb nálam, kinek nincs jobb ruhája, mint nekem. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a társadalom neveli a lányokba, méghozzá nem egészen szándéktalanul. A női versengésből profitálnak a férfiak – nem őket tiporják. Amíg egy nő azon van, hogy minél szebb, jól öltözöttebb, okosabb, kedvesebb, gondoskodóbb legyen, voltaképpen verseng a többi nővel és nem titkoltan le akarja nyomni őket, hogy ő lehessen saját képzeletében az anyakirálynő – mint a hangyáknál. Ezzel csak az a baj, hogy a nők így nem tudnak egészséges, normális önképet alkotni magukról, mert mindig viszonyítás kérdésévé válik, jól érzik-e magukat a bőrükben. Olyan lesz az önkép, mint egy törött tükör, könnyen mozdul el és sosem ad már valós, ép képet. Sőt, barátságokat is nehezebben alakítanak ki, jön a féltékenység, a kisebbségi komplexus, a titkos mocsok gondolatok a másikról. Mondhatnánk, hogy egy egészséges mérték van ebben, de nincs! Amíg ez a kis játszma megy, a nők rengeteg energiát pazarolnak el tök feleslegesen!

Korábban egy férfi mesélte, hogy szokta figyelni az embereket, amikor metrózik. A férfiaknak az az első, hogy körbenéznek és kiszúrják a számukra legszebb lányt, s ha merik, elkezdik stírölni, esetleg szemezni vele. Ezzel szemben a nők felszállnak, gyorsan kinézik, hány nő van a kocsiban, és őket nézik, mint az ellenségeit. A férfi viccesen mesélte el, de ebbe belegondolni egyszerűen rémálom. =S A nők nem foglalkozik a férfiakkal, csak azzal, hogy melyik nőtársuk támadó velük szemben, s azzal, hogyan vágjanak vissza, illetve hogyan támadjanak – ez habitusfüggő.

Ez a torz női világ. Az egészséges az lenne, amikor a nők sem ellenséget látnak egymásban, hanem embertársat. Mint a férfiak. De hány olyan reklámot, plakátot látunk, ahol az ideális falloszt ábrázolják? Megy a felhördülés, hogy ez mennyire ízléstelen. Nők mellét mutogatni nem az? Megfigyelhető, hogy ha valamit el akarnak adni, egy női mellel reklámozzák. Miért? Mert a csecsemő első pozitív élménye az anyja. A második a mellei, amelyekkel táplálják őt egészséges, finom tejjel. Ki van ez találva…

Na mindegy, nem erről akartam írni. =S

Visszatérve először a lányos körökre az én szemszögemből. Nem tudok lazítani. Kontrollálom magam, mivel érzem, hogy hogyan viselkedem, ettől görcsös és fura leszek, s csak azt érem el, hogy a csapat mocorog el mellőlem. Fiúkkal nincs gond, nem olyan kritikusak, mint a csajok.

Felvetült bennem, tudom-e élvezni a szépségem. De úgy igazán élvezni, tele pozitív értelemmel. És a lolita stílus által igen. A nyáron sokszor voltam szoknyában vagy ruhában, és szerintem ebben egyedülálló volt ez a nyár. Jól éreztem magam, de azok a ruhák, amiket a Párom készített, megadták azt az intim érzést, hogy magam vagyok. Különleges, egyedi, tökéletes. Másrészt ha egy ezek közül választott ruhában kívánok megjelenni, ahhoz érzem, hogy kell valamit csinálnom a hajammal, nem foghatom egyszerűen csak össze, mert az úgy nem mutat. Az igényességem szól be, és így szép lassan tanulom, mit hogyan csináljak. Nekem meglepő volt, hogy a csavaros kontyot milyen egyszerűen meg tudtam oldani. Fejlődtem. Azt hittem, szét fog esni, amint elengedem. És nem. Nem lett tökéletes, de a tökéletlenség tökéletes egy olyan tökéletlen világban, mint ez. =) Apró elcsúszás, de gyakorlok. Nem minden nap, ahhoz sajnos lusta vagyok, de apránként. Szeretném magam reálisan látni – hibákkal és erényekkel együtt.

Azt hiszem, idén készült rólam a legtöbb kép. Korábban, ha lecsuktam a szemem, nem tudtam visszaidézni az arcomat. Néha beugrott, de csak ritkán. Most legszívesebben iwiwre, myvipre, facebookra és a blogra is rengeteg képet tennék magamról. Nem hivalkodásból, hanem mert végre látom a saját arcom tükör nélkül is. És mert sokszor érzem magam szépnek, s ebben nekem rengeteget segített a lolita. Nekem ez egy olyan plusz adalék az életemhez, ami segít barátságot kötni magammal. Olyan, amitől elfogadom, hogy ilyen vagyok és ez nem rossz, nem baj, sőt.

Szegeden leültünk hárman legózni. A Párom, a legjobb barátja és én. A fiúk javasolták, nekem nem volt túl sok kedvem hozzá, de úgy döntöttem, ha ez nekik örömet szerez, maximum fényképezem őket. Egyébként a buggyos ujjúmban voltam és tiara volt a fejemen. Párom legjobb barátját igazán zavarba lehetett hozni ezekkel a ruhákkal, én pedig nagyon szeretem zavarba hozni azokat, akiket szeretek. Jó érzés látni azt a mosolyt, ami ilyenkor előjön, meg a pironkodást. Aranyosak tőle. =) Meg persze azt is elismerem, hogy szeretek feltűnő lenni. =D Azt nem szeretem, amikor egy topban vagyok, és úgy bámulnak meg a férfiak, mint egy darab húst a hentesnél a nők. Az rossz érzés, olyankor inkább felveszek egy pulcsit 30°C-ban, még akkor is, ha melegem van, csak ne bámuljanak ilyen undorítóan. Ezekben a kis ruhácskában sosem tapasztaltam ilyesmit. Nem figyelem az embereket, hogy mit reagálnak, főleg, hogy a legtöbb nő irigyel, hülyének néz és irigyel, vagy egyszerűen csak nem érti, miért nézek ki így, vagy pedig csodál. És szerintem ezzel nem én találkozom elsőnek. A korábban említett társadalomnevelés miatt a nők nem tudnak egymás szépségének örülni. A legtöbbje ilyenkor nagyon rossz „aurát” növeszt, egyszerűen rossz érzéseket érzek belőlük. Ami azért szerintem eléggé rossz.

Szóval beültünk legózni. De ezt úgy, hogy vannak ezek a tipikus kisgyerek asztalok, a lábon négy puff ülőke gyanánt, a közepén meg egy mélyedés, ahova ömlesztve szórnak mindenféle legódarabot. A fiúk kiélhették kreatívságukat és akkora hangulatot csináltak ehhez, hogy nekem is kedvem támadt építeni. Tisztára zavarba jöttem, amikor tetszett nekik a mikulásom, aminek még rendes arányai sem voltak szerintem, hiába próbálkoztam. =D Az alkotás elsősorban írást jelent a számomra. Rendkívül produktív vagyok, s ez nem csak a napi bejegyzésen, vagy akár több bejegyzésen látható, én jelenleg három helyen blogolok eltérő rendszerességgel, témával és szerintem stílussal is. Emellett egy rágcsálós fórumon szoktam beszélgetni, rengeteget msn-ezek, s négy fórum alapú szerepjátékos oldalon vagyok aktív, mikor hol van rám igény. S akkor még nem említettem, hogy ha rám tör az ihlet, akkor írok mást. Viszont az írással az alkotás nálam sajnos kimerült a paletta. Valahogy elveszítettem az örömöm a többi alkotó tevékenységben, most meg néha sóvárgom. Nem tudom, hogyan történt, mikor és miért. Varrni például nagyon megutáltam, pedig egész rutinosan javítottam meg a táskám, ha elszakadt, vagy a Párom dolgait. Most meg próbálom rávenni magam, hogy varrjak. És rá is fogom. A gyöngyfűzéssel úgy vagyok, hogy „de jó lenne!”, s megállt a tudomány. Pedig az tényleg nem igényel nagy dolgokat, pár csomag gyöngy, egy kis damil és kész. Karkötőt nagyon egyszerű készíteni, de még variálni is a mintákat. =) Az a legózás nekem azért is nagy élmény, mert gyerekkorom óta nem legóztam és akkor megelevenedett bennem az öröm, a kreativitás és nem érdekelt, hogy hányan bámulnak meg, amiért huszonéves létemre kisgyerekeknek fenntartott játékkal játszom nálam két idősebb huszonéves fiú társaságában, akik ráadásul még sokkal ügyesebbek is nálam. Valahogy így volt jó. És aranyosak voltak a srácok, ha kellett egy szín vagy alkatrész, keresték, mentek és hozták. =) Párom legjobb barátja pár nappal a hazaérés után azt írta nekünk levélbe: „A hercegnő akart valamit, s mi megadtuk neki.”. Itt nem a hercegnőn van a hangsúly, hanem hogy mindhárman a helyünkre kerültünk. A fiúk örömet leltek abban, hogy önszántukból vállalva kiszolgálhattak, én meg örültem annak, hogy ilyen rendesek.

Sokan mondták, hogy a Párom egy lovag a korosztályunkban. És tényleg. Ő az a típus, aki leszáll a buszról és visszafordul, hogy a kezét nyújtsa. Aki úgy megy le a lépcsőn, hogy fogja a kezem, s úgy megy fel, hogy segítjük egymást. Sokáig észre sem vettem, hogy hercegnőként kezel. Természetes, eleinte még szokatlan is volt. Azt megszoktam, hogy segítik levenni a kabátom, vagy ajtót nyitnak, de ez a vezetgetős dolog nagyon meghökkentő volt. És most, hogy belegondolok, ez milyen nagy dolog, melegséget érzek a szívemben és büszkeséget. S persze remélem, hogy a fiúk végre észreveszik magukban a lovagot és a lányokban a hercegnőt. Tudom, hogy ez vér romantikusnak tűnik, de… a világból nem veszett ki a romantika? Nem a romantikázás, bár azért az is. A szex is inkább eszköz, s átlagos mechanikai cselekedetté korcsosult, de nem erre gondolok, hanem arra, amikor a nő még nő, a férfi még férfi volt. Hiszen a 18.-19. században még így volt, s a lolita onnan merít.

Annyira durva. Ez volt már régóta a kedvenc korszakom. Volt egy időszakom, amikor fűzőket nézegettem, de persze sok helyen nem lehetett rendeset, szépet kapni, varratni pedig nem egy olcsóság. Most, kicsivel később meg ugyanúgy ezt a kort idéző ruházatot szeretnék. Nem állítom, hogy lolita vagyok, vagy az leszek. Még semmit sem. Egy év „ismeretség” (azért a zárójel, mert ez elég túlzás, ismerkedésnek jobban lehetne nevezni) után is azt mondom, hogy még nem tudok eleget, nem tapasztaltam kellőt a döntéshez. Még mindig keresem magam, még mindig csak az út elején járok.

Annyira elképesztő. =)