Az elmúlt héten rengeteg minden történt velem. Sajnos haza csak aludni járok, ezért be se kapcsoltam a gépem már sok napja. XD Bene már kifogásolta is, hogy hétfőn Talyékhoz mentem, kedden fogorvoshoz, meglátogattam a nagyanyám és apámékat, szerdán Nanával ültünk be teázni a Fehér Hollóba, ma megint fogorvoshoz kell mennem, s már minden napra betervezte, hogy elmegyünk a "kalapos csajhoz". =D Emellett a munkaidőm is változott, mivel fővárosi lettem, már nem jöhetek fél órával előbb és nem is mehetek el előbb, így már alaból később végzek. Később meg nem kell kelnem, mivel nőtt az utazási időm. És bárhogy igyekszem, sosem sikerül kilenckor lefeküdni. Tegnap félhullán hazaértem, lődörgök, fogat mosok, stb, Bene beszélgetni kezd a főbérlőnkkel, majd lett egy csoportos traccsparti belőle. X'D Nem akartam izé lenni, csak már annyira fáradt voltam, hogy csak az ágyamra tudtam koncentrálni. ^^;;
Egyébként élvezem az életem, csak érzem, hogy így nehéz mindenkivel, aki szeretném, normálisan tartani a kapcsolatot.
A hétvégi meet szerintem nagyon jó volt. =) Nekem tetszett, hogy nem voltunk olyan sokan, beszélgettünk, filmet néztünk. Sokkal összetartóbb volt így a meet, nem esett darabjaira, ami nekem külön öröm. =) Sajnáltam, hogy IchiGo és Cchan nem volt, de Kishinek és az új lánynak, Shanekának örültem. =)
Shaneka kis félénken azt mondta, hogy nagyon örül, hogy ilyen kedvesek vagyunk vele és Nana mondta tegnap, hogy ezen nagyon meg van lepődve, mert nem is érti, hogy lehet ilyenért valaki hálás, hiszen ez alap dolog. Erre mondtam neki, hogy figyelje meg, nagyon sok csoporthoz nem lehet csatlakozni, vagy csak nagyon nehezen. Először vagy ugyanolyan vagy mint a csoport tagjai, ami eleve lehetetlen, hiszen nem látsz bele a csoportba, ezáltal nem is kell magyaráznom, hogy utána bonthatod ki a szárnyaid, mert már az elején megbukott ez a próbálkozás, vagy mész a magad kis egyediségével és nagyon-nagyon sok esetben sajnos ezt negatívumként értékelik a csoport tagjai és falat állatanak eléd, amit nem tudsz megmászni, nem tudsz lebontani és semmilyen más módon nem tudsz a túloldalára jutni.
Szerencsére a mi társaságunk nem ilyen és ez nálam nagyon sokat számított augusztusban. Féltem, ahogy Shaneka is, hogy eljövök és arca esés lesz, nem fognak befogadni, kicikiznek a kevert stílusom miatt, vagy azért, mert nem tudok róluk eleget, nincs bugyogóm és blúzom, ... =)
Na most megyek dolgozni, mert muszáj. =)
Pusza!
2 megjegyzés:
szia =) sajnos én is úgy látom, ahogy leírtad, és nagyon sajnálom, hogy sok csoportnál ez így működik ><
és nagyon örülök, hogy végül összeszedtem magam és elmentem (annak ellenére, hogy nincs bugyogóm, sőt még blúzom sincs... még :D), egyáltalán nem bántam meg =) nagyon jó érzésekkel jöttem el tőletek =)
Szió! =D
Örülök, hogy összeszedted magad és eljöttél, ezáltal megismertük egymást. ^^
Én is így kezdtem, úgyhogy ne aggódj. =D Valahol meg ugye kezdeni kell. =D
További sok bátorságot! =D
Megjegyzés küldése