Azt hiszem, az ideköltözésem az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Boldog vagyok. Szerelmes és vidám. Nem számít, hogy néha fárasztó a munka, időnként megkínoz a fogorvos és most már baromi drága kimenni Biára, mert végre a Párommal lakom és a magam ura vagyok. Ezzel a kombóval úgy érzem, egyszerűen semmi nem képes felvenni a versenyt. Tény, hogy így Sangoval sokkal kevesebb időm van, de végre Talyval van egy csomó időm, hiszen csak öt perc és náluk vagyok. És még rengeteg barátom lakik a városban.
Eljutottam oda, hogy már nem sajnálom a pénzt magamra. Szóval, hogy képes vagyok jó érzéssel megvenni magamnak egy drágább cuccot, s nem csikorog a fogam lelkileg, hogy detetszik-dedrága. =) És veszek is magamnak dolgokat. Legújabb Julia Carina boltjából két szamócás csatt, amik szerintem nagyon cukik és még színben is illenek a szamócás ruháimhoz, s egy kutyusos fülbevaló. Nagyon édes az a terrier alakú kis füles, piros a teste és fekete a feje. Nagyon imádom. =) És még egy előrelépést tudhatok magaménak. Végre van olyan fejdísz, ami nem csak úgy magában tetszik, hanem a fejemen is. Sőt, van egy fehér kalap csupa tollal és fehér, pöttyös tüllel díszítve, amibe annyira beleszerettem, hogy nagyon. Csak kicsit még drágálom. ^^;; Emlékszem, régen csattokat sem hordtam, most meg már alig bírom elpakolni őket. =)
A fogam úgy néz ki, lassan, de biztosan helyre jön. Legutóbb is sírtam a fogorvosnál, nem a fájdalom miatt, hanem kiborultam a vérem látványától. ^^;;; Azon gondolkodom, milyen lelki háttér kell ahhoz, hogy az ember elájuljon vagy sírva fakadjon a vér látványától. Szeretném megfejteni ezt a problémát, mert régen állatorvos akartam lenni és élő műtéteket néztem a tévében, semmi bajom nem volt pár éve a vér miatt, most meg ilyeneket produkálok. =/ Nem tetszik, nem vagyok kibékülve ezzel a dologgal magamban.
Az új fürdő... *.* A mosdó felett majdnem egész alakos tükör van. Olyan régóta vágytam rá, hogy kettesben legyek egy ilyennel. Tovább növeltem általa a testtudatom. Tegnap fürdés után szépen bekreppeltem az egész hajam. A végére már nagyon untam, mert körülbelül másfél-két órámba került, s mikor Bene mondta, hogy már éjfél lesz lassan, kicsit kibuktam, hogy mennyi időt eltöltöttem a tükör előtt. De legalább megcsináltam a körülbelül két hete dédelgetett vágyamat, a kreppelt hajat.
Ma megyünk Biára. Apu barátnője készített nekünk össze egy pakkot, amibe valószínűleg tusfürdő, mosópor, öblítő, szappan, meg ilyesmi van. Aztán meglátogatjuk a mamámat, beszélgetünk vele egy keveset, majd felmegyünk Anyuhoz. =) Annyira várom már, hogy ott legyünk. Szeretnénk fényképezni a fényképezőjével, a hajamat, a sárga, magas derekú szoknyám, és a kabátom. =D Van új sálam is, egy fehér, kötött, amibe belebújtattak hosszába egy vöröses szálat. Szerintem eszméletlen jól néz ki! Aztán vettem zoknikat, lábszárvédőt és Móninak egy csíkos zoknit, mert mindig leirigyli a lábamról az enyémeket. =)
Az élet szép és egyre szebb! =*__*=
Jaj, ezt még el kell mesélnem! XD Tegnap voltunk a WestEndben, mert Taly le akart tölteni egy shiny Raikout. XD Én is letöltöttem. XD
4 megjegyzés:
A saját vér látványától való kiborulás/elájulás nem lelki eredetű, hanem genetikus. Azért esik le a vérnyomásod a véred/vérzésed látványától, hogy elájulj, mert ájultan még alacsonyabb lesz a vérnyomás, így lassabban pumpálja a szíved a vért, így ergo kevesebb vért vesztesz, kisebb az esélye, hogy elvérzel, és az alvadás szempontjából is kedvező. Ezzel majdnem mindenki így van, sokszor még az orvosok is, és a többségük csak hozzászokik idővel. De van, aki sosem szokja meg :)
Amúgy te egy kalapos lány vagy, ez egyértelmű! :)
Van igazság abban, amit mondasz, sőt. De régen például nem volt így, ezért írtam, hogy ez valami lelki eredetű változás nálam. A vért az egóval szokták összekötni, szóval majd utánakérdezek, utánanézek. =)
Bene is ezt mondja, hogy kalapos lány vagyok. XD Hogy jól állnak nekem a kalapok. Én meg úgy vagyok vele, ha ti mondjátok... =D
Amúgy nagyon sokat gondolkodtam az írással kapcsolatban és ma, egy kiborulás keretében rájöttem, hogy ez nekem túlságosan olyan dolog, hogy ha nem megy, akkor nem írok. Ha nem tudok álmodni, nem jön az ihlet, akkor nem írok, csak blogot. Nem tudok és valahogy nem is akarok úgy írni, hogy nincs egy ihleti löket, mert magam szempontjában az írásom megszentségtelenítésének érzem. Számomra a saját írásom ihlet nélkül olyan, mint imádság lélek nélkül - majdnem lehetetlen.
Az írást ne erőltesd, ha nagyon nem megy. Nekem is voltak passzív időszakaim (1 év, 1 év 6 hónap, 1 év 3 hónap), amikor egy sor se ment, de utána meg mintha magától elindult volna. November végétől majdnem január közepéig is volt egy passzív mélypontom.
De ha úgy veszed, hogy akkor is írsz, amikor ténylegesen nem; ha csak az írásra gondolsz, már az is elég. :) Adj időt magadnak!
A passzív időszak nekem is időnként beüt, de néha nagyon rosszul viselem. Ez most olyan, mert amikor korábban passzív voltam az írásban, álmodni még mindig tudtam. Most rugdosnom kell a történetet, ha azt akarom, hogy menjen, sokszor kell korrigálnom, amitől az egész olyan erőltetett lesz. =(
Igyekszem időt adni magamnak, jobb ötletem nincs és nem is lehet. =) Köszke! =)
Megjegyzés küldése