Példátlan módon cselekedtem, de azon a reggelen, amin olvastam, amit üzenetként nekem hagytál, annyira dühös lettem, hogy úgy döntöttem, kicsit kifújom magam és csak azután mondok neked bármit. De bármit is gondoltam ki, arra jöttem rá, hogy az a legokosabb, ha lelépek. És tegnap megvilágosodott bennem valami: azóta érzem, hogy halódik a barátságunk, hogy Bambi elment.
Azt gondolom, hamvakat tilos az életünkben tartani, főleg magunk mellett. Egy élet maradványai, ha nem adjuk azt vissza a természetnek, nem tudnak lebomlani és maradéktalanul visszatérni oda, ahonnan jöttek. Valahogy úgy gondolok az urnákra, melyekben hamu van, mint sikoltozó, szenvedő lelket fogva tartó tárgyakra.
És most már hiszem, hogy az, amit a hamvakkal és emlékekkel magadnál tartasz, az tönkretesz téged és veled együtt a barátságunkat is.
Nem rovok semmit fel neked, pedig megtehetném, ahogy te tetted. Nem fogok.
S még valami: Nem adom vissza egyiket sem. Nekem adtad, az enyémek.
2 megjegyzés:
Épp ma jutott eszembe a buszon hogy felhívlak, de fáradt és nyűgös voltam a koránkeléstől stb (Közgyűlés van...) így nem hívtalak.
A napokban írtam a tanáromnak hogy nem fogom tudni megcsinálni a szakmai vizsgákat, képtelen vagyok összeszedni magam. Ő annyit mondott: annyit tud felajánlani, hogy újrajárhatom a tanfolyamot ingyen.
Hát akkor szia.
Ne haragudj megmondom amit gondolok és érzek: magamra hagytál(nem is érdekeltelek talán csak mint ÉRDEKESSÉG -slash rajongónak fúúúú micsoda ziccer egy igazi buzi a gyűjteményébe- ) életem eddigi legnagyobb nehézsége idején, az elméleteid fontosabbak voltak talán minthogy meghalld a hangom.
Abból gondolom hogy soha nem érdekeltelek igazán, mert....valahogy..... elfelejtetted megkérdezni néha, h hé, mi van....?
Olvasd vissza a nekem címzett bejegyzéseidet. Mind önmagadról szól....
Sajnálom, nem vagyok sem blog- sem telefon sem stb függő, nem olvasom állandóan ezeket az izéket
Megjegyzés küldése