30/18 - Ma van Advent harmadik vasárnapja. Mit gondolsz, mást jelent a karácsony egy vallásos/hívő és egy nem vallásos ember számára?

Hogy mást jelent-e, azt nem tudom, csupán valószínűsítem, hogy igen, de hogy másképp áll hozzá, másképp készül rá, azt láttam a családomon belül. A nagyanyám, aki mélyen vallásos református, mindig mindenben teljesen felkészült volt, ugye nála szokás volt az éneklés, a gyertya- és csillagszórógyújtás, már állt a fa és alatta voltak az ajándékok, mire mentünk, kész volt az ebéd, meg volt terítve, a ház karácsonydíszt kapott, volt koszorú, ... Ezzel szemben az anyai nagymamám mindig mindennel kapkodott, a főzés az odaérkezésünkkor már a legvégén járt, de az ajándékok nem mindig lettek becsomagolva, hanem a választásos módszerhez egy zsákba lettek pakolva, a terítést szerintem mindig mi csináltuk, a lakás pedig csak néhol idézett karácsonyi hangulatot. Mondjuk a két nagymamám közt tényleg ekkora a különbség, az apai elég merev a rend és rendszer terén, míg az anyai sokszor szétszórt volt. =)

Megkereszteltek reformátusnak, de nem vagyok vallásgyakorló és a szüleim sem azok. Hívők vagyunk, s ennyi. A szokásainknak nem is tudom az eredetét, fogalmam sincs, mit miért úgy és akkor csináltunk. Benééknél például karácsonyi vacsora volt, ebédre krumplistésztát vagy valami hasonló nagyon semleges kaját esznek, az ajándékokat pedig ők hordják a fa alá úgy, hogy nem zavartatják magukat, ha látja más a műveletet, s a vacsora előtt annyifele vágnak egy almát, ahány fős a család, mert ez jelképezi számukra az összetartozást. De erről persze Benét kell faggatni, én még csak három karácsonyt éltem meg velük. =D

Mi nem járunk templomba. Semmikor. A nagyanyám minden héten, a családom nem. Asszem, tavaly voltunk a karácsonyi éneklésén a nagymamámnak, az nagyon tetszett, szépek voltak az énekek és feeling volt páholyból nézni az egészet, az istentisztelet sem volt olyan gázos a számomra, ettől függetlenül nem válik szokásunkká a dolog. Már csak azért sem, mert ha jól rémlik, ezen alkalommal is valamin nagyon problémázott Bene. Mindegy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése