A nagymamám és a két nagypapám.
És újabban többször kaptam magam azon, hogy Tomira és Krisztire gondolok.
Van egy srác a MÁGUS-os csapatban, akinek meséltem Krisztiről. Nem teljes részletességgel, nem mondtam el mindent, de amit igen, abból érezte, hogy ez nekem valami nagyon súlyos kapcsolat volt. Nem is kérdezett róla igazán. Aztán Tulok barátnőjével, Krisztával került újra szóba a Holdfényconon Kriszti. Még mindig visszás nagyon az az érzelmi töltés, ami hozzá fűz. És mivel ez így van, Tomival is félek kommunikálni. Felnézek néha a blogjára, hátha ír valamit magáról, de kommentet sem hagyok, még akkor sem, ha lenne mit hozzászólnom a bejegyzéséhez, mert... mert nem. Nem is tudom, kinek kéne megtennie a kezdő lépést. De előbb azt kéne megválaszolnom magamnak, egyáltalán kész lennék-e nyitni felé újra. Nem paráznék-e olyan hülyeségeken, mint amiket képes voltam. Hogy tudom-e vállalni olyan természetesen magam, mint... Nem. Krisztivel ez nagyon összeroppant bennem, Tomival aztán szinte teljesen összetört. Mindenki, akit túl közel engedek magamhoz, idővel a falakon kívülre kerül. Most Benén a sor. Nem akarom ezt csinálni, de látom, hogy minden lépésemmel zárom el magamtól, hogy hárítok dolgokat és hiába tudom, hogy nyitnom kéne, egyre kevésbé teszem meg. Persze közrejátszik, hogy az utóbbi időben rengeteget veszekszünk, satöbbi, az talán nagyobb súllyal is dob a latba, de már Talyval és Sangoval sem vagyok annyira kitárulkozó. Rejtem el a mélységemet, zárom el a bensőmet és építem le azokat a kapcsolatokat, amelyek olyan szintűek voltak, amikbe belefértek nagyobb volumenű vallomások - ezt figyeltem meg magamon az elmúlt nemtudommennyi idő alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése