Mostanság eléggé ingadozik a hangulatom, amit jól megmutat számomra az új appom, ami egy olyan napló, amibe nem kell irni, hanem hangulatokat lehet beállitani és különféle piktogramokkal lehet jelölni, mi történt veled aznap, s mellé, ha van kedved, irhatsz egy rövid megjegyzést. Élvezem, mert gyorsan és egyszerűen tudom rögziteni, mi történt velem, méghozzá kábé bárhol, bármikor. Ami még nagy előnye, hogy vissza lehet dátumozni, szerkeszteni lehet a felvitt tartalmat. A neve Daylio, a Play Áruházban elérhető.
Gondolom, észrevehető, hogy helytelenül irok szavakat, melyekben hosszú i-nek kellene szerepelnie. Nos, ez azért van, mert Hajnau, a laptopom tegnap elkékhalálozott, ezért Kriszéről pötyögök, aminek nem ismerem a billentyűzetét. Lehet, hogy van rajta hosszú i, de hogy hol...? XD Hajnau menthető, és egyelőre úgy néz ki, minden rajta lévő holmim is átmásolódott a szerverünkre. Hajnau rendbetétele után vagy közben - amire egyébként már amúgy is szükség volt, csak mindig halogattuk - megcsináljuk a tükörszerverét is, hogy a következő hasonló esetnél - mert hát lesz, na, Winfosnál ez nem megúszható - ne kapjak sirógörcsöt, hogy oda tizenöt évnyi munkám.
Tavaly év végén nem tudtunk találkozni Talyval, de múlt kedden pótoltuk. Úgy volt, hogy WoWozunk, csak annyira belemerültünk a beszélgetésbe és a tervezésbe, hogy végül nem barangoltunk a vérfarkasainkkal. x) Felélesztettük KT-t, már új tagjai is vannak, Taly remekjó munkát végzett a megrendszabályozással és a dizájnnal, hamarosan kiteszem a linket is. Egyelőre kilátásban van DH részleges felébresztése és MJ-n is folytatódnak macskáink kalandjai. Most csak Keitorut promózom, mert ott vagyunk aktivak, nem tudunk három oldalt működtetni, főleg nem úgy, ahogy régen. Pedig azok milyen szép idők voltak...
Irás tekintetében egész jó hetem volt. Deon újra felbukkant és a tavaly előtt évvégén elindult sztorit erőlteti, amiért eléggé hálás vagyok. Akkor amiatt akadtam el, mert több szemszögben láttam a sztorit, de egyben akartam megirni, és valahogy sehogy sem volt jó, úgyhogy idén azzal kezdtem, hogy meginterjuvoltam SzabóZ-t, mi a véleménye. Elmondta az objektiv meglátását a kérdéskört illetően, majd hozzátette a személyes preferenciáját, bennem pedig gyorsan összeállt, hogy az egész koncepciómat újra kell értelmezni, igy kötöttem ki annál a megoldásnál, hogy több szemszögben fogom bemutatni, mi történik. Amint elkezdtem átvarriálni a megirt darabokat egy első fejezetté, a két segitő karakter elkezdett mesélni, úgyhogy rengeteg információval bővültem, bár megint ugrálunk az időben. Szép munka lesz ezt valahogy eggyé kovácsolni. XD
Univerzumon hamarosan kiderül, kik jutottak be a második körben az antológiába. Izgulok egy kicsit. =) Egy másik irós csoportban pedig, talán a FIOK-ban láttam egy NYUSZI nevű irós csoport reklámját a héten, ahova be is csatlakoztam. Tök jó, napi szinten nézem, mit posztolnak, miről értekeznek. Szellemesek, segitik egymást, tetszik a hangulat, és pont most kezdik feléleszteni az irószobás kihivásaikat, ami eléggé inspirál. A másik nagyon jó csoport arckönyvön a Wattpad mentorprogram, ahol a helyesirási tesztektől kezdve a heti kibeszélőn át egyéb kreativ feladatokig minden van, és mint ahogy azt a neve is taglalja, néhányan foglalkoznak mentorálással. Szerintem remek lehetőség kezdőknek, és haladóként sem elvetendő.
Az angol tök jó. Természetesen vannak napok, amikor a hangulatom a "ma sem kellett volna felkelnem"-mel kezdődik, de az órákon támasztott kihivások motiválnak és jobb kedvre deritenek. Kezdem érezni a saját hiányosságaimat, ami nem elkedvetlenit vagy megijeszt, hanem arra késztet, hogy jobb legyek, ez pedig egy nagyon pozitiv dolog. Megirtuk az első dolgozatunkat tegnap. Pocsék lett. Egy komplett feladatot buktam azzal, hogy figyelmetlen voltam és ahelyett, hogy angolul elmagyaráztam volna a megadott szavakat, a magyar megfelelőjüket irtam melléjük, illetve annyira kellett sietni, hogy a kifejtős kérdéseknél egyszerűen leblockoltam, mit is kéne irnom oda. A szótanulás nem az erősségem, most erre keresek valami faja szótanitó appot keresni, illetve nagy lelkesen elővettem a három évvel ezelőtt rendelt, túl pici, de cuki filofax lapjaimat, hogy arra kiirom téma szerint a megtanuladnó szavakat. Hála Isten új játékkal is játszom, a Love Nikkivel, ahol kell érteni, mit kér, milyen szettet állitsak össze, úgyhogy el fog kezdeni ragadni rám onnan is az angol. Remélem. XD
Végre tudtunk találkozni Ákossal. Szombatra lebeszélték Krisszel, hogy megy hozzájuk egy kapcsolót megszerelni, és vitt engem is, hogy tudjunk beszélgetni. Hiányzott nagyon. Anyukája is ott volt, eleinte vele beszélgettünk, majd miután a kapcsoló megjavult, négyesben folytattuk. Remélem, idén többet tudunk találkozni, jobban tudjuk tartani a kapcsolatot, sőt, szerepjátékozni AKAROK vele, úgyhogy vagy ir egy új modult, vagy kénytelen leszek én megirni végre a sajátomat. XD Angolon meg, azt hiszem, szert tettem egy új barátra. =) Az ő felbukkanását egyfajta jelnek érzem a Deon ciklus tekintetében, mivel tanult japánt, vannak japán barátai, töltött kint nem kevés időt, és mindig szivesen segit, válaszol a kérdéseimre. Egyébként egy nagyon zárkózott srác, őszintén meglepődtem, hogy keresi a társaságom, sőt, nem riasztottam el az ódáimmal Deonról. XD Belátom, könnyen túltolom a témát és még igy 7,5 év után is rajongok ezért az elvetemült idiótáért. Krisz is néha már csak elnézően mosolyog, olyan cukker, hogy nem állit le, hanem figyelmesen meghallgat, néha még akkor is, amikor másodjára vagy sokadjára is elmesélek neki egy részt. XD És nem utolsó sorban irtam Mollynak, meg hamarosan találkozunk Tündével is. Wiiiiii!
Ez lett volna a mit terveztem idénre poszt, de nem az lesz XD
Általában nem szoktam tervezni, mert az élet mindig beleszarik úgyis, ez a karmám, szóval halál felesleges, de idén azért kitűztem pár tételt, amit jó volna pipálni. Kétszer leírtam, mik ezek, de aztán mindkétszer visszatöröltem, mert végülis arra jutottam, hogy ha leírom ide, azzal elrontom az elhatározásomat, mert nem erősíteni fogja azokat, hanem majd év végén, mikor visszanézem a posztot, bosszantani fog, ha nem sikerült teljesítenem a legfontosabbakat, illetve a megfelelési kényszert fogom csak érezni tőle, ami nem jó. Szóval ennyi, most vannak a következő három hónapra beidőzítve tételek a listából, aztán meglátjuk, hogy alakul az élet.
Azt már látom, hogy a szoftverfejlesztést nem tudom eredményesen befejezni, mert ez az évünk lehúzható a vécén, az első meg nem elég egy szakmai vizsgához. Már eldöntöttem, hogy nem írok szakdolgozatot, mert minek, és bejelentettem szerdán ofőnek, hogy inkább nem teszek sikeres vizsgát - vizsgázni még attól elmegyek, hogy lássam, milyen -, hogy ha esetleg úgy döntök, nekimegyek még egy OKJ-s tanfolyamnak, azt ingyen csinálhassam. Letört, mint bili füle, mondanom sem kell. Azzal érvelt, hogy a tavalyi összeveszésem Petivel mennyit változtatott rajta, mert rájött a srác, hogy akármit csinál, nem tud annyira sosem osztályt bomlasztani, mint én, mert én vagyok a motor és az, hogy én most kiszállok, a teljes széthullást fogja eredményezni. Mit kellett volna mondanom? Vállat vontam, közöltem, hogy nem haragszom a Petire, de leszarom, mi van vele vagy vele kapcsolatban, és sorry. Azt gondolom, a saját érdekeimet kell néznem, és én látom, hogy vért kéne hugyoznom ahhoz, hogy becsülettel levizsgázzak és szakdolgozatom is legyen, erre meg most sem kapacitásom, sem affinitásom. Megint azon variálok, mihez kezdjek az életemmel...
Múlt hétfőn elkezdődött az angol. Két tanárunk van, az egyik nyelvtanos, a másik beszédes, aminek nagyon örülök, öt napos forgóban vagyunk velük, az is viselhetőnek tűnik. Elég bosszantó, hogy még egyszer sem tudtak beérni órakezdésre, de mivel én is hajlamos vagyok az átlagos tíz perces késésre, legalább nem idegeskedem annyit, ha beáll itthon a körforgalom és nem jutunk ki időben a városból. A nyelvtanos tanár pörgős, szellemes, remekül magyaráz, a beszédes jól gördíti a témákat és rengeteget beszéltet. Tetszik az oktatás, bár bevallom, nagyon aggódtam, mert első két blikkre nem volt szimpatikus semmi a suliban. Az osztályom jófejnek tűnik, már első nap beszélgettünk egymással. Sokféle ember jött, a tudásunk is eltérő, szóval kíváncsi vagyok, hogy fogunk tudni együtt haladni, vagy sem.
Hosszan akartam írni, de fáradt is vagyok és nincs is kedvem. Pás.
Azt már látom, hogy a szoftverfejlesztést nem tudom eredményesen befejezni, mert ez az évünk lehúzható a vécén, az első meg nem elég egy szakmai vizsgához. Már eldöntöttem, hogy nem írok szakdolgozatot, mert minek, és bejelentettem szerdán ofőnek, hogy inkább nem teszek sikeres vizsgát - vizsgázni még attól elmegyek, hogy lássam, milyen -, hogy ha esetleg úgy döntök, nekimegyek még egy OKJ-s tanfolyamnak, azt ingyen csinálhassam. Letört, mint bili füle, mondanom sem kell. Azzal érvelt, hogy a tavalyi összeveszésem Petivel mennyit változtatott rajta, mert rájött a srác, hogy akármit csinál, nem tud annyira sosem osztályt bomlasztani, mint én, mert én vagyok a motor és az, hogy én most kiszállok, a teljes széthullást fogja eredményezni. Mit kellett volna mondanom? Vállat vontam, közöltem, hogy nem haragszom a Petire, de leszarom, mi van vele vagy vele kapcsolatban, és sorry. Azt gondolom, a saját érdekeimet kell néznem, és én látom, hogy vért kéne hugyoznom ahhoz, hogy becsülettel levizsgázzak és szakdolgozatom is legyen, erre meg most sem kapacitásom, sem affinitásom. Megint azon variálok, mihez kezdjek az életemmel...
Múlt hétfőn elkezdődött az angol. Két tanárunk van, az egyik nyelvtanos, a másik beszédes, aminek nagyon örülök, öt napos forgóban vagyunk velük, az is viselhetőnek tűnik. Elég bosszantó, hogy még egyszer sem tudtak beérni órakezdésre, de mivel én is hajlamos vagyok az átlagos tíz perces késésre, legalább nem idegeskedem annyit, ha beáll itthon a körforgalom és nem jutunk ki időben a városból. A nyelvtanos tanár pörgős, szellemes, remekül magyaráz, a beszédes jól gördíti a témákat és rengeteget beszéltet. Tetszik az oktatás, bár bevallom, nagyon aggódtam, mert első két blikkre nem volt szimpatikus semmi a suliban. Az osztályom jófejnek tűnik, már első nap beszélgettünk egymással. Sokféle ember jött, a tudásunk is eltérő, szóval kíváncsi vagyok, hogy fogunk tudni együtt haladni, vagy sem.
Hosszan akartam írni, de fáradt is vagyok és nincs is kedvem. Pás.
Évösszefoglaló és értékelő
Nanánál láttam egy szuper évértékelő, összefoglaló bejegyzést, és kedvet kaptam áttekinteni a saját 2018-amat.
- Január:
- Úgy indult az év, hogy nem volt fűtésünk az albérletben, ami nem kevés melót termelt, majd egy gyors utolsó találkozót ejtettünk meg a bálványosi kiskutyaszerelmemmel, akit pár nappal később megmérgeztek, elütöttek, vagy elloptak, erre már nem emlékszem.
- A hónap közepén túlestem a rettegett orrműtétemen, ami kezdetben úgy tűnt, hogy használ, de mára ugyanolyan a helyzet, mint előtte. Nem mondom, hogy nem profitáltam belőle, de az előzmények fényében és a sikeresség esélyének tudatában így marad, majd valami csoda megoldja a helyzetet, mert én még egyszer nem műttetem meg.
- Nagyanyám betöltötte a 80. életévét és tartottunk egy nagy összejövetelt Budaörsön, ami elég jól sikerült.
- Újra elkezdtem WoWozni.
- Csak hogy jól záródjon a hónap, a végére beérett a bojlercsere is, ami végtelenül undorító koszt okádott a fürdőbe. De legalább utána nem akartam lenyúzni a hátamon a bőrt a viszketéstől. Még hogy nincs minden rosszban valami jó, nem? =D - Február:
- A szerepjátékra igencsak kevés időnk maradt, tekintve, hogy Ákosnak és Yamamotonak új munkahelyük lett, de legalább havi legalább egyszer még össze tudtunk ülni társasozni.
- Elkezdtem játszani az Otogival.
- Végül közös megegyezéssel vége lett a munkaviszonyomnak alig három év után a cégnél, ahová Nico vitt és ahol megismerkedtünk Krisszel, ahol erősen demoralizáltak a kollégák, és ahol rengeteg csalódás ért a sok vicces szitun kívül.
- Ume eltűnt. - Március:
- Megkaptam életem első orchideáját, és jelentem, nem csak hogy él, de virul is. A tavalyi virágmennyisége sem volt semmi, de most még több van rajta, három tő nőtt belőle!
- Krisz elvitt a Cat Caféba, én elvittem őt a Hanamiba. - Remélem, idén ismétlünk. ^^
- Nem emlékszem, anya mikor látta be, hogy a hozzá járogató fekete macska igenis cuki, de elkezdte végül megszelídíteni és megkapta a Negró nevet is. Márciusban már az ölembe tudtam venni, és elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy fekete macskát szeretgetni.
- Kipróbáltuk az aldis bbq csirkét és a kedvencünk lett, életemben először sütöttem bundás hagymát és banános zabkekszet. - Április:
- Jártunk a Conon, noha csak a kapujában, mert elbúcsúztunk Talytól, aki vasárnap este robogott is Németországba, hogy összeszedje magát, átgondolja az életét, és rebootolhasson.
- Elkezdtem Eldaryázni.
- Voltam szavazni, veszekedtek velem a narancs zászló követői pofakönyvön, aztán voltam tüntetni is.
- Elkezdtem angolt tanulni.
- Kipróbáltuk a Flour Style-t és egyből a kedvenc helyünk lett. Szerintem ott a legfinomabb a ramen az általam ismert helyek közül.
- Voltunk Robi előadásán. A darab nagyon jó volt, mindenki nagyon ügyesen játszott. Élveztük.
- Sosem voltam tavasszal már strandolós, de annyira jó idő volt, hogy öcsémékkel elmentünk a Csiszta Fürdőbe. Kellett egy kis idő Krisz nélkül, de aztán bazira hiányozni kezdett. - Május:
- Apuékkal és öcsémékkel megmásztuk a Badacsonyt. Remek program volt az a hétvége, jól éreztük magunkat.
- Újra részt vehettem MAGUS szerepjáték-versenyen, amit irtózatos módon élveztem. A mai napig megmaradt, hogy még a mesélőnk, aki azért szokva volt, közölte velem, hogy vadorzó vagyok. XD Ráadásul annyira izgatta a fantáziám a modul, hogy gyorsan írtam is egy elképzelt sztorit hozzá. Végső soron imádom Amadist, és biztos vagyok benne, hogy valamilyen úton-módon találkozni fogunk még vele.
- Beérett, hogy elhagyjuk első közös otthonunkat, mert teli a hócipellőnk, és úgy volt, hogy Ócsára költözünk, de nagymamám közbeszólt.
- Krisz is otthagyta a céget.
- Megvolt életem első anyák napja az oviban. x)
- Jött Marica Budapestre, így nálunk aludt, éjszakai sétát tartottunk és majdnem megfürödtünk a Margit szigeten itt-ott. XD
- Osztálytalálkozóm volt, a középiskolás 10 éves és meglepően jól sikerült.
- Befejeztem az MD-re írt Harry Potter és a Varázslóvilág Alkonya című slashemet, amit a Tél szelleme után legjobban szerettem írni, bár talán nagyobb kihívást jelentett annál. - Június:
- Elkezdtük rendbe rakni a biai lakhelyünket, ment a fúrás-faragás, bontás, építés, vakolás, még Bence is segített.
- Úgy volt, hogy lesz kiscicánk, kivételesen kettő, de végül Csufi kutya miatt, aki nem bírja a macskákat, némi gondolkodás után elvetettük az ötletet. Utóbb beláttam, hogy valszeg nagyanyámmal is csak ütközőpont lett volna, mert más elveket vall az állattartásról, mint mi és nem hagyta volna szó nélkül, ha a kanapén döglik a macska pölö. Ugyanezen ok miatt Pötyi cicát sem loptam el az albérletünk utcájából.
- Újra iskolapadba ültem, hogy angolt tanuljak, immár egy hosszabb, komolyabb tanfolyamra.
- Old punk style-os lett a hajam, jobb oldalt egészen rövidre lett nyírva és borvörös színt öltött, amit nagyon élveztem, csak nem tartott sajnos sokáig.
- Nagymamám a születésnapjára tabletet kapott, ennek örömére lett mail címe, fb oldala, és persze a bűnös, aki csinálta neki az utóbbit, rám hagyta, hogy segítsek beállítani, frissíteni, mindenfélét elmagyarázni mamának a közösségi oldal rejtelmeit. x) Az ismerősi öröm nem sokáig tartott, nem egyezik ugyanis a politikai nézetünk és mivel nagyanyám leveszekedte a hajam, hogy védje a kedvencét, letiltottam, talán novemberben. XD
- Eljutottunk Krisszel Zanzibár és Hooligans koncertre.
- Beköltöztünk Biára, noha az elején nagyon tábori körülmények uralkodtak, és búcsút vettünk Umétól, aki még egy utolsó látogatót tett nálunk.
- Krisz egyik nagyija is betöltötte a 80-at, ráadásul egy meglepetés összejövetellel készült neki a család, ami ugyancsak jó parti volt.
- És a hónap végére nagyjából formát öltött a szobánk sárga falakkal, a tinikori bútoraimmal és a túl nagy, sehova sem jó kanapéval.
- Remekül zártam az első évemet a szoftverfejlesztő OKJ-n.
- Lezártam a Timivel való barátságot, és neki is megírtam, mikor találkozni szeretett volna velem, hogy offolnám a dolgot és maradjunk csak haverok, ami nálam a "ha nem muszáj, ne csevegjünk, de nincs veled bajom". - Július:
- A dolgok egyáltalán nem mentek zökkenőmentesen, mamának és nekünk tök más az életritmusunk, ráadásul ő világ életében dolgozott, illetve munkából is haza tudott járni főzni, satöbbi.
- Rájöttem, hogy ezt a blogot szeretem, itt érzem otthonosan magam, itt a múltam is, úgyhogy szépen átgondoltam, hogyan teszem be és mely posztjaimat a szeparált blogjaimról, majd itt folytattam a naplózást. Sok időm nincs rá, mindig akkor jutnak eszembe a témaötletek, mikor lejegyzetelni se tudom, de szeretem ezt a blogot.
- Születésnapoztunk.
- Lett új növénykém, kettő is.
- Voltunk strandolni anyuval.
- Remekül sikerült Nami meglepetés-lánybúcsúja.
- Találkoztunk Vikivel.
- Újra elkezdtem Pokemon Gozni két év kihagyás után. Persze ugyanazok a bugok jöttek elő, még mindig zabálja az erőforrásokat, és egy idő után még annak ellenére sem találtam izgalmasnak, hogy sorra jöttek be a generációk.
- Egy éves évfordulója volt Chester halálának. - Augusztus:
- Felnyírattam a hajam és ezzel egy újabb, kamaszkoromból visszamaradt vágyamat teljesítettem be. Hó végén pedig egy újabbat pipálhattam, a hennáztatást, amitől imádnivalóan élénk, rókavörös lett a hajam.
- Taly visszaköltözött Budapestre. Ideiglenesen IchiGoéknál lakott, majd szeptember elején albérletbe költözött, mert felvették augusztusban abban az oviba, ahová nagyon szeretett volna menni. Az első találkozónkkor megismertem Kikkit, és kipróbáltuk az Anjunát.
- Namiék esküvője nagyon jól sikerült, hangulatos volt, és ők már szeretnének a miénkre jönni, azt is megkaptuk. =D
- Elmentünk nyaralni Katával és Dominikkal Fonyódra, ráadásnak apuék is lejöttek pár napra. Soha többet! Az a cirkusz, te jó ég...!
- Újra elkezdtem játszani Csábításból jelesen. XD
- Megadta magát a hajszárítónk, ezért mama retro szárítójával kellett beérnünk egy darabig.
- Együtt születésnapoztunk Enikővel és Anitával.
- Elkezdtem megírni Hetény és Zsombor kalandját az Univerzum pályázatára, de félbe kellett hagynom a terjedelmi korlát túllépése miatt, hogy gyorsan írhassak egy másikat. A történetet azóta sem fejeztem be, mert a drágák elkezdték összevissza elmesélni, mi történt, úgy meg nem lehet, na. XD - Szeptember:
- Elkezdődött a suli, immár szaktanárok nélkül, full káoszban, és kétséges lett, van-e esélyünk elvégezni így, van-e értelme.
- Újabb találkozás Vikivel, és kipróbálhattam a vietnámi levest is, ami nagyon bejött.
- Olyan hideg szeptemberünk volt, hogy a végén be kellett izzítanunk a kandallót, ami bár kissé melós (fát behordani, figyelni a tüzet, a hamut kilapátolni és kivinni, stb.), kissé koszos, de azért hangulatos is. És nem utolsó sorban jó meleg!
- Mentettem mamától két orchideát a halál széléről. Azóta szépen összeszedték magukat, az egyik virágzik is két tőről. =)
- Megírtam életem első Marvel fanficét. Nagyon élveztem, bár rájöttem, hogy óriási hézagok vannak számomra a karakterek storyline-jában, ami egyrészt jó, mert kitölthető, másrészt nem jó, mert hiányzik időnként néhány plusz részlet róluk. Egyébként van egy félbehagyottam is, de még nem tudom, mi lesz a sorsa. - Október:
- Krisz csinált egy faja polcot, ahová felkerültek a bjd-im és az emlékeim.
- Blankától kaptam egy csomó kis kövirózsát.
- Lett minitamagotchim, ezzel újrakezdődött a tamaőrületem.
- Kipróbáltuk Dodi cukrászdáját, és egyből a kedvencünk lett.
- Levizsgáztam angol alapfokból, 75% és 80%-os eredményt értem el.
- Kiderült, hogy beválogatták a kutyafuttában írt novellámat az Univerzum kötetébe.
- Ezt az évet sem úsztuk meg lerobbanás nélkül.
- Életem első gyúrt és kelesztett tésztáit is elkészítettem a hónapban, előbbi húsos derelye, utóbbi darázsfészek formájában került a közönség elé, s az utolsó falatig elfogyott. =)
- Próbálkoztam a tűnemezeléssel, de folyton megzavartak, illetve kevés volt hozzá a türelmem is, úgyhogy azóta el van rakva szegény kis félig megcsinált patkány.
- Voltunk a gyerekkel a Holnemvolt Parkba, amit bizonyára mi jobban élveztünk.
- Beküldtem egy novellámat a Trivium fantasy pályázatára. Egy regényt szerettem volna még rá írni NaNoWriMo keretein belül, de elszállt az ihlet, mielőtt beérett volna, úgyhogy ezt a kört buktam.
- Ezen kívül írtam egy novellát Nanának, amit aztán nem mertem elküldeni neki. És még a blogon sem szerepel, á-há-há-há! Na, ezt hamarosan orvosolni fogom!
- Rám írt ex-Bátyám és ezúttal válaszoltam is neki, mert egy nagyon szép számot mutatott azzal a videóval. Igaz, hogy ő a képi világ miatt küldte... XD Mondjuk úgy, hogy rövid beszélgetés volt, és bár örülök, hogy megismerkedhettem azzal a cd-vel, de ettől függetlenül nem hiányzott.
- Anyuval raktárvásáron voltunk a Geopennél, ahol megtetszett egy trilógia, de csak a második és harmadik kötetét tudtam beszerezni, így elkezdtem kutatni az elsőt, ugyanis kábé beszerezhetetlennek bizonyult.
- Hosszú idő után először kaptam pánikrohamot. - November:
- Első közös WoWozás Talyval nála, amit aztán követett még egy pár.
- A NaNoWriMot 35.000 szóval zártam, ami egészen szép eredmény, a saját rekordomat abszolút megdöntöttem.
- Újra elkezdtünk játszani Talyval KT-n.
- Voltunk a Bory-várban a gyerekkel. Kár, hogy végigrohanta az egészet, és nem igazán érdekelte semmi.
- Anyu születésnapját élményekkel ünnepeltük. Elvittük Agárdra strandolni, megismertettük a Belfrittel, tesómék meg Lancelotba hívták velünk együtt.
- Talytól ajándékba kaptam gyerekkorom nagy kedvencét, azt a bizonyos kutyusos tamagotchit. Időm mondjuk nem volt rá, de elmondhatatlanul örülök neki, hogy megvan. Bakancslistás tétel volt beszerezni, csak külföldről is 6-8e, annyit meg azért nem ér véleményem szerint.
- Kalandjaim a sütisütéssel folytatódtak, s méterest csináltunk mamával.
- Elkezdtem olvasni az Engelsfors-trilógiát, és egyből kedvenc lett.
- Lett új autónk, egy metálzöld Fiat Ulysse, amit Piszének nevezett el Krisz, de mivel az elhozása után kijött valami baja, két hétig nem újságoltuk el a meglétét igazán, nehogy pofára esés legyen. A hiba nem jelentős, csupán zavaró és úgy fest egyelőre, hogy random produkálja, úgyhogy még idő, mire végleg megoldódik az ügy, de használjuk és szeretjük a kocsit.
- Átvehettem a nyelvvizsga bizim és egyúttal találkoztunk Tündével is.
- Öcsémmel és mamával közösen sütöttünk-főztünk a konyhában az első unokatestvér-találkozónkra, amire végül Robi el se jött, Peti meg szerintem nem sok vizet zavart. De együtt főzni jó buli volt, hiszen a nagyi és a szakács rakta össze az ételeket, melyek mind isteniek voltak.
- Úgy tűnt, Norbi végre komolyan veszi a vállalását, és elkezdte intézni az e-book megjelenést, amit beígért nekünk.
- Rám írt Robi, talán a májusi verseny óta nem beszéltünk, és elkapott a nosztalgia Thenezát illetően. A dwoon hercegkisasszonyom a házassága előtt állt, csak még a férj kiléte volt nagyon kérdéses, és persze egy kalandmodul teljes közepén maradt félbe a játék is. Tavalyelőtt Timi miatt akartam kiszállni, másfél év elteltével úgy érzem, sima ügy, letettem annyira az ügyet. - December:
- Az egész hónapot skippelni akartam, de persze győzött a másoknak való örömszerzés vágya, úgyhogy ajándékokat kajtattunk, próbáltunk egy programot szervezni, hogy minden beleférjen.
- Voltunk munkaügyi központ által meghirdetett, kötelező részvételű állásbörzén, ahol összetalálkoztam egy nővel, aki egy menő alapítvány képviseletében jött, és tanácsadással, munkahely-keresés segítésével foglalkozik. Voltam is nála, de egyelőre csak teszteket töltöttem, mivel az angol miatt nincs értelme munkahelyet keresni nekem.
- Április óta először találkoztam Csigusszal és megismerkedtem a BarCraft Budával, ahol csillámos koktélt ittam.
- Újra összeült a régi csapat (Tocsó, Benedek, Ákos, Fischer, Robi, Timi, Krisz - Dávid valamiért nem jött, Zöld passz), a BarCraftban dumáltunk egy jót, kivel mi történt, merre tart az élete.
- Tartottunk Krisszel egy olyan napot, mikor a kedvenc vietnámi éttermébe mentünk enni, utána pedig bevetettük magunkat a Társasjáték Bárba.
- Megdöntöttem az Engelsfors-trilógiával az olvasási rekordomat, 8 nap alatt olvastam el cirka 850 oldalt. Totál beszívott a könyv, fanficen is gondolkodtam, de annyira elsodort a karácsonyi készülődés, meg akkora űrt képezett az olvasás utáni "mihez kezdjek most magammal?" érzés, hogy végül nem írtam meg.
- Hála a Praktiker ments virágot akciójának lett három korall virágocskám.
- Újra egy konyhába terelődtünk öcsémmel, ezúttal Krisz egy kis krumplipucolás erejéig csatlakozott hozzánk, Bianka pedig végig, illetve ő közben hájast sütött mamával.
- A karácsony most sem volt zökkenőmentes, de a szokásoson túl semmi extra, csak némi kiakadás a stressztől, amit a maximalizmus és a belső kényszerek eredményeztek. De jövőre ettől függetlenül szeretnék elutazni karácsonyi időszakra.
- Nanánál összeültünk meetelni, ahol életem első házi készítésű gyozáját fogyaszthattam némi segítség fejében. A hangulat remek volt, jól éreztem magam. Blanka megint lelkesített a programozás terén, ami nagyon rám fér, tekintve, hogy erőteljesen felgyorsulva a lejtőn haladok a sulival az ottani helyzet miatt.
- Voltam Tündénél vendégeskedni.
- Egy majdnem egész napot együtt töltöttem Talyval, bár többnyire orvosnál, de nem számít.
- Együtt szilvesztereztünk mamával és öcsémékkel. Társasoztunk, piázgattunk, hamburgereztünk és lencsefőzeléket ettünk sült virslivel. Még mama is beszállt két kör Dixitre, aztán Catanoztunk, végül felraktuk a Rizikó táblát, mindenki elhelyezkedett, lenyomtuk az első kört, vagy hogy, de tesómék folyton összekaptak, meg jött az éjfél, és még menni akartunk ki tüzijátékozni előtte. A kutya bent feküdt a lakásban a szőnyegen, mi kint szivaroztunk és durrogtattunk, majd bementünk koccintani. Jó volt. Ha öcsémék be tudnák fejezni a folytonos civakodást társasozáskor, annak viszont nagyon örülnék.
- Kiírták a várva várt angol középfokú képzést és felvételt is nyertem, noha nem sokon múlt, annyira besokkoltam. De mi írók tartsunk össze, ugye? =D
Mint azt összeszedtem, elég sok minden történt velem az évben. Basszus, elég kevés jutott volna eszembe spontán, de szerencsére IG-n sokszor teszek közzé, és időnként ide is firkantok. =) Nyilván sok szívás áll mögöttem, rohadtul letargiába estem például a Timivel való kapcsolat miatt, de az egy hosszadalmas folyamat utolsó akkordjai voltak, nyomaszt a suliban beállt posvány, illetve a nagyanyámmal sem felhőtlen mindig az együttélés. Talán nyáron és ősszel vesztünk össze, szerintem mindkettő hozott előnyöket (is), de ettől függetlenül nem szeretnék ismételni, ha nem muszáj. Mindezek ellenére egészen eredményesnek érzem magam - megszabadultam a mérgező munkahelyemtől, elértem az első nyomtatott publikációmig, lett egy nyelvvizsgám, találtam egy remek barátot és az Otogi miatt egy jó kis játékos bandának is a tagja lettem. Már egy alapfokú nyelvvizsgám van angolból és a képzés nem áll meg, ki van találva, milyen szakdolgozat témán szeretnék dolgozni, még ha szakdolgozat nem is lesz belőle, max beugró a jövőbeni munkahelyemre. Javultak a családi kapcsolataim, egyúttal talán sikerült realizálnom a baráti kapcsolataimat is, két rekordomat is megdöntöttem, és kipróbáltam új dolgokat írás, étkezés és egyéb téren.
A jövő évi... He? Mármint az ezévi terveimet, vágyaimat majd egy másik posztban szedem össze, ez már így is túl hosszú. =D Köszönöm, ha elolvastad.
Évadzáró, azt hiszem
Ismét december. Elmondhatatlanul szeretném skippelni, de komolyan. Utálom a hideget, ezt a sötétséget, a karácsonyi készülődést és az év vége felé hajtást, mintha az, hogy más évszámot fogunk írni, mindent alapjaiban változtatna meg. Tény, hogy más energiák fognak ránk hatni, de igazából ez abban is megjelenik, hogy az év utolsó hónapjában beindul valami eszement rohanás, míg a végére mindenki meg nem őrül teljesen. Így persze, hogy másképp érzi magát az ember januárban.
Az írással kicsit megtorpantam, ugyanis sikerült ugranom fejben két évet a történetben, ami valahogy sehogy sem jön össze azzal az egy hónappal, amit eddig lefedtem és valahogy az ugrás is túl nagy, egyszerűen nem tudom összehozni a két szálat. Viszont a NaNoWriMo egész jól ment, 35.000 szót írtam majdnem, ami egész jó magamhoz képest.
Most leginkább az Engelsfors trilógia köt le, tegnap valamivel több, mint 200 oldalt nyaltam be belőle. Valahogy imádom, amit a Harry Potter és a Védőőrizet óta nemigen éreztem emlékeim szerint. Fanficet még nem biztos, hogy írok belőle, mert erősen úgy tűnik számomra, hogy arrafelé halad a sztori, amerre én is vinném, de majd meglátjuk. Idén leginkább félbehagytam könyveket, a A Halálsoront és a A vörös sárkányt azért, mert teljesen egyeznek a filmmel, nem adnak újat számomra, és így nem volt kedvem folytatni. A Shiverrel az a bajom, hogy valami butaság van a két szereplő kapcsolatában, pedig remek az alapkoncepció, a Az utolsó vérfarkas végül egyszerűen annyira idegesített, hogy nem bírtam, elegem lett a szartúrásból néhány apró gyöngyszemért, s mint megtudtam, nem sok értelme van a végének se. A Jakuzák holdjából talán egy oldalt olvastam. Tetszik, de nem volt hozzá türelmem. A tavalyi évem jobb volt ilyen szempontból, az Öngyilkos szüzek megvett abszolút, a Második feleségek klubja szórakoztatott, az Álomfalók második kötete nagyon tetszett, de még mindig cseszettül felháborít, hogy a befejező részt nem fordították még mindig le.
Az írással kicsit megtorpantam, ugyanis sikerült ugranom fejben két évet a történetben, ami valahogy sehogy sem jön össze azzal az egy hónappal, amit eddig lefedtem és valahogy az ugrás is túl nagy, egyszerűen nem tudom összehozni a két szálat. Viszont a NaNoWriMo egész jól ment, 35.000 szót írtam majdnem, ami egész jó magamhoz képest.
Most leginkább az Engelsfors trilógia köt le, tegnap valamivel több, mint 200 oldalt nyaltam be belőle. Valahogy imádom, amit a Harry Potter és a Védőőrizet óta nemigen éreztem emlékeim szerint. Fanficet még nem biztos, hogy írok belőle, mert erősen úgy tűnik számomra, hogy arrafelé halad a sztori, amerre én is vinném, de majd meglátjuk. Idén leginkább félbehagytam könyveket, a A Halálsoront és a A vörös sárkányt azért, mert teljesen egyeznek a filmmel, nem adnak újat számomra, és így nem volt kedvem folytatni. A Shiverrel az a bajom, hogy valami butaság van a két szereplő kapcsolatában, pedig remek az alapkoncepció, a Az utolsó vérfarkas végül egyszerűen annyira idegesített, hogy nem bírtam, elegem lett a szartúrásból néhány apró gyöngyszemért, s mint megtudtam, nem sok értelme van a végének se. A Jakuzák holdjából talán egy oldalt olvastam. Tetszik, de nem volt hozzá türelmem. A tavalyi évem jobb volt ilyen szempontból, az Öngyilkos szüzek megvett abszolút, a Második feleségek klubja szórakoztatott, az Álomfalók második kötete nagyon tetszett, de még mindig cseszettül felháborít, hogy a befejező részt nem fordították még mindig le.
Beérett gondolatok, örömök novemberből
Kezd felpörögni az idő. Anya már a karácsony miatt stresszel, én még ezerrel benne vagyok a NaNoWriMoban. Tegnap olvasni szerettem volna, nagyon érdekel A kör, de kipattant a fejemből Hetény sztorijához egy újabb részlet, úgyhogy muszáj voltam azt pötyögni telefonról. 2033 szó nem is rossz így, nem? =) Még mindig nincs címe, de fejezetcímei már vannak, meg a nagyjából egy hónapos sztorinak eddig az első és az utolsó hete van leírva, a többi lóg a levegőben. Még nem tudom, hogy fésülöm össze a hiányzó részt és a két meglévőt, de majd csak sikerül. ^^;; Igazából alig várom már, hogy publikáljam, de amíg az első hetet nem tudom folytatni, csak a negyedik utáni dolgokat vetítik a fiúk, addig biztos, hogy a "fiókban" marad.
Lassan egy hete levágtam a hajam. Már egy ideje mondogattam, hogy unom, hogy hosszú, hogy folyton betűröm a sálba, ráveszem a táskát, csikizi a hátam közepét, ha bent marad néhány szál a ruha alatt, aztán fürdés után ukmukfuk nekiestem ollóval. Párom nem díjazta, de végül segített a kimaradt tincseket lerövidíteni, és bár azt mondogatta végig, hogy jobban szereti, ha hosszú, ki se lehetett rakni a kezét a hajamból. =D Néhány nappal később rájöttem, hogy a hosszú hajam nemszeretete összefügg azzal a bizonyos 2011. januárjában megesett balhéval is apuékkal, amikor többek közt azzal jöttek nekem, hogy mindenhol ott a hajam. Eddig valahogy nem tudatosult, és bár most megtörtént, egyelőre nem hiszem, hogy képes lennék újra lapockáig érőnél tovább növeszteni a hajam.
Megterveztem majdnem két hónapos várakozás után a novellám illusztrációját, de Levi nem vállalta, mert nincs rá ideje, így Kjattót kértem fel, aki igent mondott. *-* Remélem, jót nevetett, mikor átküldtem neki a Paintben összedobott vázlatom. XD Majd egyszer felvállalom és kikerül IG-re. És itt válaszolnék a túl későn megtalált kommentre: Elkezdtem lektorálni a Zk-t, ami majd szép lassan felkerül az olvasnivalók közé. Átolvastam az Együttélés szabályai sorozatomat, de nem láttam érdemesnek a felrakásra, mert egyrészt két rövidke rész van meg belőle, másrészt nagyon cikinek érzem. X"D Milán és Adrián konkrétan arra mennek rá, hogy kicsinálják a másikat, brutálisan bántalmazzák egymást testileg-lelkileg, aztán tartanak egy kis szünetet, majd összejönnek az eredeti linea szerint, ami a jelenben nekem ilyen nagyon WTF?! kategóriás, sorry. ^^;; Ha megvagyok a Zk-val, vagy Daren emlékeinek nyomábant, vagy Más világot fogok felpakolni, mert azok befejezettek. Utána Igazi örök szerelmet, Lassan felnőtté éreket, vagy Az én naplómat pakolgatom fel, de a befejezésüket egyelőre nem ígérem meg. Darenhez találtam egy csomó füzetet költözéskor, tök jó volt nosztalgiázni. =D Szerencsére be van gépelve mind, úgyhogy csak átnézni kell, a második kötetének meg valószínűleg búcsút kell inteni, mert már nem is emlékszem rá, mit akartam kihozni belőle. ^^;; Problémák hegyén-hátánról is lehet szó, talán lesz időm átbogarászni, hogy javítsam ki benne Leona cirka tizenhárom hónapos kisbabavárását. XD Ahogy belelestem, rájöttem, hogy Alex akkora drámakirály...! X"D Persze ezek a projektek úgy ütemeződnek, hogy elsődlegesen a jelennel szeretnék foglalkozni.
Lett új kocsink. Mármint nekünk új, egyébként tíz éves. Egy Fiat Ulysse, amit Krisz rögtön el is nevezett Piszének. 14-én hoztuk el a kereskedésből, de problémák adódtak vele, úgyhogy letörtünk, mint a bili füle és nem akartuk elkiabálni sem, de mostanra úgy néz ki, javíthatóak és nem akkora problémák, amik vannak vele, úgyhogy már tudunk neki örülni. Bár pénteken frankón majdnem elbőgtem magam, mikor beültem és kaptunk egy defektet, hogy ez biztos a rossz karmám miatt van. ^_^;;; Szegény Kriszt nem irigyeltem, hogy nem elég, hogy defekttel a fél városon át kell gurulnia a gumisig, de még engem is nyugtatgatnia kellett. XD De azóta kijöttem a depiból, tegnap este már mondtam neki, hogy illik hozzá ez a kocsi, mire kiderült, hogy a megismerkedésünk előtt kinézte, csak akkor még kétszer ennyiért lehetett kapni, mint most. Szóval... melós autónak is tökéletes, de jövőre nem kellene nagy autót kérnünk, ha egy kisebb társasággal szeretnénk kirándulni menni. Nyilván egyesektől megkaptuk, hogy családi autó családnak való, húzzunk bele... XD
Ma reggel ez fogadott az Instagramomon:
A könyv egyik írónője kommentelte oda a trilógia központi szimbólumát, a kört, amivel nagyon boldoggá tett. Rögtön elújságoltam anyunak és Blanak. =D Remélem, Sara is úgy örült, mikor megtalálta a posztom, mint én az ő hozzászólásának.
Lassan egy hete levágtam a hajam. Már egy ideje mondogattam, hogy unom, hogy hosszú, hogy folyton betűröm a sálba, ráveszem a táskát, csikizi a hátam közepét, ha bent marad néhány szál a ruha alatt, aztán fürdés után ukmukfuk nekiestem ollóval. Párom nem díjazta, de végül segített a kimaradt tincseket lerövidíteni, és bár azt mondogatta végig, hogy jobban szereti, ha hosszú, ki se lehetett rakni a kezét a hajamból. =D Néhány nappal később rájöttem, hogy a hosszú hajam nemszeretete összefügg azzal a bizonyos 2011. januárjában megesett balhéval is apuékkal, amikor többek közt azzal jöttek nekem, hogy mindenhol ott a hajam. Eddig valahogy nem tudatosult, és bár most megtörtént, egyelőre nem hiszem, hogy képes lennék újra lapockáig érőnél tovább növeszteni a hajam.
Megterveztem majdnem két hónapos várakozás után a novellám illusztrációját, de Levi nem vállalta, mert nincs rá ideje, így Kjattót kértem fel, aki igent mondott. *-* Remélem, jót nevetett, mikor átküldtem neki a Paintben összedobott vázlatom. XD Majd egyszer felvállalom és kikerül IG-re. És itt válaszolnék a túl későn megtalált kommentre: Elkezdtem lektorálni a Zk-t, ami majd szép lassan felkerül az olvasnivalók közé. Átolvastam az Együttélés szabályai sorozatomat, de nem láttam érdemesnek a felrakásra, mert egyrészt két rövidke rész van meg belőle, másrészt nagyon cikinek érzem. X"D Milán és Adrián konkrétan arra mennek rá, hogy kicsinálják a másikat, brutálisan bántalmazzák egymást testileg-lelkileg, aztán tartanak egy kis szünetet, majd összejönnek az eredeti linea szerint, ami a jelenben nekem ilyen nagyon WTF?! kategóriás, sorry. ^^;; Ha megvagyok a Zk-val, vagy Daren emlékeinek nyomábant, vagy Más világot fogok felpakolni, mert azok befejezettek. Utána Igazi örök szerelmet, Lassan felnőtté éreket, vagy Az én naplómat pakolgatom fel, de a befejezésüket egyelőre nem ígérem meg. Darenhez találtam egy csomó füzetet költözéskor, tök jó volt nosztalgiázni. =D Szerencsére be van gépelve mind, úgyhogy csak átnézni kell, a második kötetének meg valószínűleg búcsút kell inteni, mert már nem is emlékszem rá, mit akartam kihozni belőle. ^^;; Problémák hegyén-hátánról is lehet szó, talán lesz időm átbogarászni, hogy javítsam ki benne Leona cirka tizenhárom hónapos kisbabavárását. XD Ahogy belelestem, rájöttem, hogy Alex akkora drámakirály...! X"D Persze ezek a projektek úgy ütemeződnek, hogy elsődlegesen a jelennel szeretnék foglalkozni.
Lett új kocsink. Mármint nekünk új, egyébként tíz éves. Egy Fiat Ulysse, amit Krisz rögtön el is nevezett Piszének. 14-én hoztuk el a kereskedésből, de problémák adódtak vele, úgyhogy letörtünk, mint a bili füle és nem akartuk elkiabálni sem, de mostanra úgy néz ki, javíthatóak és nem akkora problémák, amik vannak vele, úgyhogy már tudunk neki örülni. Bár pénteken frankón majdnem elbőgtem magam, mikor beültem és kaptunk egy defektet, hogy ez biztos a rossz karmám miatt van. ^_^;;; Szegény Kriszt nem irigyeltem, hogy nem elég, hogy defekttel a fél városon át kell gurulnia a gumisig, de még engem is nyugtatgatnia kellett. XD De azóta kijöttem a depiból, tegnap este már mondtam neki, hogy illik hozzá ez a kocsi, mire kiderült, hogy a megismerkedésünk előtt kinézte, csak akkor még kétszer ennyiért lehetett kapni, mint most. Szóval... melós autónak is tökéletes, de jövőre nem kellene nagy autót kérnünk, ha egy kisebb társasággal szeretnénk kirándulni menni. Nyilván egyesektől megkaptuk, hogy családi autó családnak való, húzzunk bele... XD
Ma reggel ez fogadott az Instagramomon:
Reboot vagy nemreboot?
Sikerült jó késve megtalálni a nekem hagyott hozzászólásokat, emiatt elnézést kérek!
Többször kérdezték már tőlem az évek folyamán, hogy a régi írásaim visszakerülnek-e, én meg mindig függőben hagyom a jövőt, mert egyrészt javítás nélkül nem szeretem kitenni a történeteimet, viszont ha javítani kezdem, akkor már a mostani tudásommal és stílusommal teszem, úgy meg keletkezik a sztorikban egy diszharmónia. Ez itt egy saját magammal vívott harc, mindegy. Másfelől ugye kevés sztorit fejeztem be, a Zűrös kamaszkornak is hiányzik a Két hét múlvából vagy három fejezet, pedig ez az első írásom, amit így tizenhárom év távlatából nagyon nehéz azzal a készlettel megírni. Mindenesetre igyekszem rávenni magam, hogy csak a legszükségesebb dolgokat javítsam (elgépelés, rossz mondatszerkesztés), és visszateszem a kért történeteket, még ha nem is lesz befejezve, hogy legalább ti tudjátok olvasni. Sőt. Őszintén szólva gondolkodom egy-egy regényem rebootján. Szóval hagyni a régit, ahogy van, és az alapötletre, a karaktervázakra egy új tematikával történetet írni. Elvetemült ötlet? Hülyeség? Nem tudom.
A NaNoWriMo már látom, hogy ebben az évben sem fog sikerülni, de legalább már rálátok a problémára. A kezdeti motiváló mivoltát átveszi a kényszerítés, és minden, ami kényszer, az kínos és egyszerűen képtelen vagyok bennemaradni. Szóval csak azért írni - bármit -, hogy növekedjen a szószámom, valahogy nem bírok. Hetényék sztorija szépen ment, voltak napok, mikor majdnem négyezer szót klimpíroztam bele, viszont kellenek szünetek, amíg átgondolom, mi történt eddig, mi folyik a háttérben, annak milyen kihatása van, hol kell javítani, belepótolni, mi következik ezután. Tehát a történet nem alkalmas nanózáshoz. Vagyis... igazából én alapvetően így írok egyes történeteket, így lehet, hogy én nem vagyok alkalmas. És ez nem bánt, ez egy tény. Ettől függetlenül a határaimat továbbra is fogom feszegetni, jövőre is nekiugrom, ha nem felejtem el a NaNoWriMot, lehet, hogy év közben is hónapról hónapra fogom számolni vagy számoltatni, mennyit írok.
A leltáramat nézve nem sikerült rosszul ez az évem az előző háromhoz mérve, márpedig az tagadhatatlan, hogy volt néhány törésem 2015-ben és 2016-ban. Ahhoz képest egészen jó vagyok, sőt, az új mód, ahogy írok, is tetszik. Más, az eredmény is másmilyen, de tud olyan átható, áradó és nem evilági lenni, mint az előző módszer. Talán eredményesebb is így.
Talyval újra elkezdtünk szerepezni KT-n. Őszintén szólva nagyon hiányzik a szerepjáték, és mivel a csapat szétszéledt, újat pedig nem szeretnék már keresni, hát marad ez. Aztán lehet, hogy néhány hónap múlva megint eltűnik az összes karakterem évekre. ^^;; Bár akkor valószínűleg Taly kitekeri a nyakam. XD Tegnap kipróbáltam a Switchét, illetve azon az új pokémonos játék Eevvee-s verzióját. Cuki. Mondtam Talynak, hogy nem vennék magamnak, de ha néha megengedi, hogy folytassam az accomon a játékot, hálás lennék. =D Tegnap ő tudott festeni, végre a sárkányok formát öltöttek, IG-n meg is osztotta az eredményt. Jó látni, mennyire ügyes lett, és ad egyfajta biztonságérzetet, hogy elvállalta az ikereket, ha egyszer valahára Samui is megérkezik. Mondjuk az nem mostanában lesz sajnos, jobban szeretnék jövőre jogsit csinálni.
Anyu születésnapjának utolsó felvonása szombaton a Sir Lancelotban zajlott. Nagyon hangulatos hely, páncélok, zászlók, régi fegyverek és festmények mindenütt, a dolgozók korabeli ruhába öltözve állnak a vendégek szolgálatára. Az étlap gyönyörű, a fantázianevek jópofák, az ételek leírása zseniális, a tálalás gusztusos, az ételek ízesek. Tizenéve szerettem volna eljutni a "kézzel evős étterembe", és szinte csalódás volt, hogy kaptunk kést és kanalat. XD Mondjuk öcsém nem hazudtolta meg magát, szegény szörnyen utálja megfogni az ételt, úgyhogy a kanalat villaként használva fogyasztotta el az étkét. Anya isteni csülköt választott, ami ráadásul alsó hangon három adag étel, én viszont belenyúltam, és olyasmit választottam, ami nem jött be túlzottan. Tudom ajánlani a helyet, nálam 5/4 pontot ért el.
Enikő megint hazajött egy kis időre, voltunk nála babanézőben. Sajnos Hugi nem tudott eljönni, ráadásul a szokásos titokzatossággal kezelte a dolgot, úgyhogy nem tudtuk meg, mi van vele. A kisasszony gyorsan nő és kezd kijönni belőle az a bizonyos Kos. =D Imádnivaló kis akaratos hisztérika, lesz ott harc rendesen. Jó látni, hogy Eni milyen boldog a sok nehézség ellenére is. Én nagyon hadilábon állok a gyerek-kérdéssel. Néha nagyon szeretnék, néha úgy gondolom, sosem lesznek meg hozzá azok az alapok, amikre azt mondanám, na kész vagyunk rá, néha pedig úgy érzem, egyáltalán nem vágyom gyerekre. És mindig kínos, amikor megkérdezik tőlünk, nálunk mikor jön a baba. Nincs rá jó válasz a "majd egyszer talán"-on túl.
Most az olvasásra vagyok teljesen rákattanva. Elkezdtem a A kör című könyvet, az első nap majdnem 200 oldalt olvastam el belőle. Anya meg is lepődött, mikor meséltem neki, mennyire jó választás volt a trilógia, azt kérdezte, megtanultam-e a gyorsolvasást, én meg visszakérdeztem, hogy tényleg gyorsan olvasok-e. ^^;; Imádom. Sok benne a tőmondat és furcsa a jelen idejű, szűk E/3, de a történet lebilincsel, szeretem a főhősnőket is, nagyon érdekesek a háttereik és a motivációik. Kicsit várom azt is, hogy befejezzem az első kötetet, mert ha nem történik meg benne, amit én belelátok, muszáj lesz megírnom fanficnek. XD Meg jó végére egy olyan kötetet olvasni, ami ennyire sodor, ami ennyire bejön. Annyi könyvet dobtam legkésőbb a feléig jutva, és annyinál éreztem azt, hogy "bakker, ennél én sokkal jobbat és jobban írok!", ami íróként, kiadatlan íróként nagyon demoralizáló tud lenni. Pont ellenkezőleg kéne hasson, látom én, mert ha egy úgymond "ilyen rossz" kötetet kiadnak, akkor ha az enyém tényleg jobb, az sima ügy lesz, de nem, sajnos azt látom, hogy a magyaroktól nagyon sokat követelnek a kiadók, míg ami kint befut, mindegy, magyar szemmel mennyire jó, nyomják is ki. Na mindegy, ezen nem kesergek. Az egyetlen kiút: írni, írni, írni. =) Mindenesetre bátran ajánlom az Engelsfors-trilógiát, izgalmas, lebilincselő, nem mindennapi.
Többször kérdezték már tőlem az évek folyamán, hogy a régi írásaim visszakerülnek-e, én meg mindig függőben hagyom a jövőt, mert egyrészt javítás nélkül nem szeretem kitenni a történeteimet, viszont ha javítani kezdem, akkor már a mostani tudásommal és stílusommal teszem, úgy meg keletkezik a sztorikban egy diszharmónia. Ez itt egy saját magammal vívott harc, mindegy. Másfelől ugye kevés sztorit fejeztem be, a Zűrös kamaszkornak is hiányzik a Két hét múlvából vagy három fejezet, pedig ez az első írásom, amit így tizenhárom év távlatából nagyon nehéz azzal a készlettel megírni. Mindenesetre igyekszem rávenni magam, hogy csak a legszükségesebb dolgokat javítsam (elgépelés, rossz mondatszerkesztés), és visszateszem a kért történeteket, még ha nem is lesz befejezve, hogy legalább ti tudjátok olvasni. Sőt. Őszintén szólva gondolkodom egy-egy regényem rebootján. Szóval hagyni a régit, ahogy van, és az alapötletre, a karaktervázakra egy új tematikával történetet írni. Elvetemült ötlet? Hülyeség? Nem tudom.
A NaNoWriMo már látom, hogy ebben az évben sem fog sikerülni, de legalább már rálátok a problémára. A kezdeti motiváló mivoltát átveszi a kényszerítés, és minden, ami kényszer, az kínos és egyszerűen képtelen vagyok bennemaradni. Szóval csak azért írni - bármit -, hogy növekedjen a szószámom, valahogy nem bírok. Hetényék sztorija szépen ment, voltak napok, mikor majdnem négyezer szót klimpíroztam bele, viszont kellenek szünetek, amíg átgondolom, mi történt eddig, mi folyik a háttérben, annak milyen kihatása van, hol kell javítani, belepótolni, mi következik ezután. Tehát a történet nem alkalmas nanózáshoz. Vagyis... igazából én alapvetően így írok egyes történeteket, így lehet, hogy én nem vagyok alkalmas. És ez nem bánt, ez egy tény. Ettől függetlenül a határaimat továbbra is fogom feszegetni, jövőre is nekiugrom, ha nem felejtem el a NaNoWriMot, lehet, hogy év közben is hónapról hónapra fogom számolni vagy számoltatni, mennyit írok.
A leltáramat nézve nem sikerült rosszul ez az évem az előző háromhoz mérve, márpedig az tagadhatatlan, hogy volt néhány törésem 2015-ben és 2016-ban. Ahhoz képest egészen jó vagyok, sőt, az új mód, ahogy írok, is tetszik. Más, az eredmény is másmilyen, de tud olyan átható, áradó és nem evilági lenni, mint az előző módszer. Talán eredményesebb is így.
Talyval újra elkezdtünk szerepezni KT-n. Őszintén szólva nagyon hiányzik a szerepjáték, és mivel a csapat szétszéledt, újat pedig nem szeretnék már keresni, hát marad ez. Aztán lehet, hogy néhány hónap múlva megint eltűnik az összes karakterem évekre. ^^;; Bár akkor valószínűleg Taly kitekeri a nyakam. XD Tegnap kipróbáltam a Switchét, illetve azon az új pokémonos játék Eevvee-s verzióját. Cuki. Mondtam Talynak, hogy nem vennék magamnak, de ha néha megengedi, hogy folytassam az accomon a játékot, hálás lennék. =D Tegnap ő tudott festeni, végre a sárkányok formát öltöttek, IG-n meg is osztotta az eredményt. Jó látni, mennyire ügyes lett, és ad egyfajta biztonságérzetet, hogy elvállalta az ikereket, ha egyszer valahára Samui is megérkezik. Mondjuk az nem mostanában lesz sajnos, jobban szeretnék jövőre jogsit csinálni.
Anyu születésnapjának utolsó felvonása szombaton a Sir Lancelotban zajlott. Nagyon hangulatos hely, páncélok, zászlók, régi fegyverek és festmények mindenütt, a dolgozók korabeli ruhába öltözve állnak a vendégek szolgálatára. Az étlap gyönyörű, a fantázianevek jópofák, az ételek leírása zseniális, a tálalás gusztusos, az ételek ízesek. Tizenéve szerettem volna eljutni a "kézzel evős étterembe", és szinte csalódás volt, hogy kaptunk kést és kanalat. XD Mondjuk öcsém nem hazudtolta meg magát, szegény szörnyen utálja megfogni az ételt, úgyhogy a kanalat villaként használva fogyasztotta el az étkét. Anya isteni csülköt választott, ami ráadásul alsó hangon három adag étel, én viszont belenyúltam, és olyasmit választottam, ami nem jött be túlzottan. Tudom ajánlani a helyet, nálam 5/4 pontot ért el.
Enikő megint hazajött egy kis időre, voltunk nála babanézőben. Sajnos Hugi nem tudott eljönni, ráadásul a szokásos titokzatossággal kezelte a dolgot, úgyhogy nem tudtuk meg, mi van vele. A kisasszony gyorsan nő és kezd kijönni belőle az a bizonyos Kos. =D Imádnivaló kis akaratos hisztérika, lesz ott harc rendesen. Jó látni, hogy Eni milyen boldog a sok nehézség ellenére is. Én nagyon hadilábon állok a gyerek-kérdéssel. Néha nagyon szeretnék, néha úgy gondolom, sosem lesznek meg hozzá azok az alapok, amikre azt mondanám, na kész vagyunk rá, néha pedig úgy érzem, egyáltalán nem vágyom gyerekre. És mindig kínos, amikor megkérdezik tőlünk, nálunk mikor jön a baba. Nincs rá jó válasz a "majd egyszer talán"-on túl.
Most az olvasásra vagyok teljesen rákattanva. Elkezdtem a A kör című könyvet, az első nap majdnem 200 oldalt olvastam el belőle. Anya meg is lepődött, mikor meséltem neki, mennyire jó választás volt a trilógia, azt kérdezte, megtanultam-e a gyorsolvasást, én meg visszakérdeztem, hogy tényleg gyorsan olvasok-e. ^^;; Imádom. Sok benne a tőmondat és furcsa a jelen idejű, szűk E/3, de a történet lebilincsel, szeretem a főhősnőket is, nagyon érdekesek a háttereik és a motivációik. Kicsit várom azt is, hogy befejezzem az első kötetet, mert ha nem történik meg benne, amit én belelátok, muszáj lesz megírnom fanficnek. XD Meg jó végére egy olyan kötetet olvasni, ami ennyire sodor, ami ennyire bejön. Annyi könyvet dobtam legkésőbb a feléig jutva, és annyinál éreztem azt, hogy "bakker, ennél én sokkal jobbat és jobban írok!", ami íróként, kiadatlan íróként nagyon demoralizáló tud lenni. Pont ellenkezőleg kéne hasson, látom én, mert ha egy úgymond "ilyen rossz" kötetet kiadnak, akkor ha az enyém tényleg jobb, az sima ügy lesz, de nem, sajnos azt látom, hogy a magyaroktól nagyon sokat követelnek a kiadók, míg ami kint befut, mindegy, magyar szemmel mennyire jó, nyomják is ki. Na mindegy, ezen nem kesergek. Az egyetlen kiút: írni, írni, írni. =) Mindenesetre bátran ajánlom az Engelsfors-trilógiát, izgalmas, lebilincselő, nem mindennapi.
A tizenéves lányok, a harmincas pasasok és a sehol nem lévő szülők esete
Úgy látszik, csak nyafogni kell, hogy nem bírom rávenni magam, nem tudom, hogyan folytassam, nyaf, nyaf, nyaff, és akkor megjön a lendület a NaNoban, ugyanis a bejegyzés után egyből sikerült 3770-es szószámot produkálni. XD Tegnap lusta voltam, mikor lehetőségem lett volna, WoWoztam, ma pedig még hagyom szerintem pihenni Hetényéket, mielőtt átmegyek Talyhoz WoWozni. =D Hamisítatlan élmény Taly zselés teájával, és lehet, rávesszük magunkat, hogy a nightelfek birodalmában kalandozzunk. Legrosszabb esetben folytatjuk az orkjainkat. XD De annyira jók vagyunk, hogy mindig ugyanolyan jellegű kasztot választunk. X"D Nem úgy lenne értelme, hogy kiegészítjük egymást, neeeem, deehooogy. XD
Tegnap témáztak valamit a rebellesek, és kértem felvilágosítást, aztán nálam is robbant a bomba. Mivel én totál elzártan élek a YouTube-botrányoktól, fogalmam sincs, kik a menők, ki kivel merre hány méter, általában tőlük értesülök mindenféléről. Ha használom a csatornát, Szirmait és vele készült riportokat, zenefeldolgozásokat, filmelőzeteseket, WoW küldetés segítségeket, IGN-t, Tízes listát, magyar WachMojot, Pault, Plesovszki Nándort, külföldi tehetségkutatók felvételeit, Marvel /Trónok harca/HP univerzummal foglalkozó, azt fanok által bővített anyagokat, pszichológus előadásokat és videókat, néha tűnemezelős tanító anyagot, filmet és olyan videóklipeket/rajzfilmrészleteket/előadások részleteit nézek, amik zenéje nincs fenn Spotifyon. Régebben horrorsztorikat és Tomorrowland összeállításokat hallgattam munka közben, rajongtam Dancsó szakszerűenjeiért, egy időben amv-ket is néztem, de mióta Taly elköltözött YT-ról és nem járok ki Conra, leszoktam róla. Ezzel nálam ki is fújt a YT, általában nem is szoktam foglalkozni vele, ki milyen vlogot csinál, mert a felsoroltakon kívül nem érdekel senkié. Általában kimaradok a fiatalokat érintő, általuk felkapott emberek botrányaiból is, mert lássuk be, nem tartozom régóta abba a korosztályba.
Szóval. Adott egy szándékosan meg nem nevezett harmincas pasi és egy tizennégy év körüli lány. Azért nem adok nekik neveket, mert az, hogy most Y és X botránya robbant, semmit sem jelent, nem egyedi eset, volt is, van is, lesz is ilyesmi. Mindig voltak perverz pedofilok, akik tiniket vagy fiatalabbakat pécéztek ki, és a megfelelő módszerrel vagy erőszakkal próbáltak rávenni szexuális tevékenységre. Én ennek és az állatkínzó rétegnek kívánom vissza a kövezés általi halált, mert olyan súlyos mentális defektjük van, ami sem nem javítható, sem nem lehet vele együtt élni, de ez az én véleményem. Természetesen a probléma egyik fele az ilyen beteg ember. A másik fele pedig úgy találja meg őket, mint zsák a foltját, az önbizalom- és szeretethiányos fiatalok, többnyire lányok. Ez mindig így volt, én is voltam naiv, tapasztalatlan, önfejű tini, aki fittyet hányt az anyai óvásra, elmentem találkozni egy nálam majdnem húsz évvel idősebb fickóval, mert elbűvölt a felnőttség illúziója, az, hogy komolyan vett egy érett pasi, étterembe vitt. Aztán jött a pofára esés, hogy bizony ez nem jól alakul, a csávó egészen mást akar kivenni ebből a kapcsolatból, mint amit én bele tudok és akarok adni, úgyhogy meghoztam magamnak azt a szabályt, hogy minden nálam tíz-tizenévvel idősebb fickó automatikus letiltást kap.
Az, hogy én ezt a döntést hoztam, több apróság játszott közre. Egyrészt naiv voltam, nem hülye és tudtam nemet mondani - ha valami nem volt oké, szóltam róla a személynek, ha folytatódott, elhagytam a szitut. Másrészt bár viharos volt anyámmal a kapcsolatom, abban sosem kételkedtem, hogy ha gond van, anyatigrisként megvéd. Lehet, hogy otthon letépi a fejem és villogó szemekkel lekaparja a falat, miközben lenyom egy fél órás monológot, amit nyilván nem szeret bevállalni az ember tiniként (meg bizonyára utána se), de előbb kihúz a fosból. Harmadrészt pontosan tudtam, hogy a telefon és az internet egy olyan kapcsolat, amit irtózatosan könnyű megszüntetni, mert tiltható mindkettőn a másik, illetve kikapcsolható a készülék, ami összeköt vele.
A tinikor az őrültségekről, a saját helyünk kereséséről, a változásokról és a bizonytalanságról szól többek közt. Ez így normális. A szülővel is megváltozik a kapcsolat, mert kezdünk kinőni a gyerekszerepből, kezd formát ölteni a saját véleményünk, világnézetünk, preferenciarendszerünk, elkezdünk rálátni dolgokra. Ez is tök rendben van.
Amikor én voltam tini, a mobiltelefon és az internet még gyerekcipőben járt. Felszabadultunk a barátnőimmel a chat.hu-ra, ahol 18 éves egyemetistáknak adtuk ki magunkat, mert menők akartunk lenni, aztán anya megkérdezte, ennek mégis mi értelme. Mellesleg mindig lebuktunk, mert az egyetemi életről semmit se tudtunk. Szóval befejeztük, cirka két hónap után nem volt vicces. Utána az lett a pláne az internetben, hogy meg lehetett ismerni az ország bármely pontján élőket, és nyilván volt, akivel hamar számot is cseréltünk. Nem egy volt, akivel nem kellett volna, de ha nem értett abból, hogy ne hívjon többet, csak csörgött és csörgött a készülékem, kimentem a mellékhelyiségbe, fogadtam a hívást, majd lehúztam a vécét a mobilt fölé tartva, közben pedig próbáltam elfojtani a vihogásomat. Bizonyára bizsergette a túloldalon lévő fülét a hang. Nem is értem, miért koptak le sorra az ilyen kellemetlen alakok. xD Egyetlen egy valaki volt, aki ezek ellenére is folyamatosan hívogatott, vele anya beszélt. Odavittem neki a mobilom, hogy napok óta, akár órákon keresztül hívogat ez a szám, egy srác van a túloldalon, már mondtam neki, hogy kopjon le, erre anya felvette, közölte, hogy ez már zaklatás, és amennyiben folytatódik, rendőrséghez fordul. Na, az se hívott többet, és megtanultam, hogy mobilszámot kiadni csak akkor szabad, ha biztos vagyok benne, hogy normális a másik ember.
Nehéz lehet most gyereknek és tininek lenni, mert az internet természetes dolog, nonstop megy, nem úgy, mint régen, amikor csak 6 után lehetett a betárcsázóst használni, különben az embernek a gatyája ráment, néha a suliban megengedték, hogy netezzünk, mobilja meg annak volt, akinek a szülőjének kellett a munkához és a levetett készülék még bírta egy darabig a strapát. Én is ott éltem bizonyos mértékben, miután fejlődött a technológia, blogoltam, az írásaimat publikáltam, rengeteg barátom és ismerősöm volt, olvastam mások írását, animét néztem, mangát olvastam, WoWoztam, volt tevém, imádtam az MSN-t, skype-oltunk, saját szerkesztésű honlapom volt, ahol mások irományait is publikáltam a sajátom mellett. Valahogy tudtam, hogy nem szabad a személyes adatokat megadni - hol laksz, hova jársz suliba, bármilyen jelszót vagy igazolványszámot. Lehet azért, mert én is belesátáltam a pofonokba, melyekről fentebb írtam, lehet, hogy hozzátett az önvédelmemhez az, hogy az egyik osztálytársam megszégyenítő blogján is szerepeltem, lehet, hogy így neveltek, már nem emlékszem. És még csak azt se mondhatom, hogy nagyon volt a neten kívül életem, mert a barátnőim is otthonülősek voltak, s azon túl, hogy volt egy állatkertre való állatom, írtam, kézműveskedtem, néha csavarogtam csak.
A megszégyenítés, piszkálás, bántalmazás is a tinikorhoz tartozik. Nem azért, mert normális, hanem mert ez az egyik módja a hierarchia kialakításának. Régen is voltak olyan fiúk, akiket vertek, és olyan lányok, akik közutálat tárgyát képezték, én is periférián kívül tartott személy voltam. Voltam bezárva szekrénybe, mert ez valakinek vicces volt, csúfoltak, piszkáltak, mert furcsa voltam, és mert nem érdekelt a legjobb barátnőmön kívül senki. De álltam ki olyan srác mellett, aki mulya volt egy olyan sráccal szemben, aki lebukott hozzánk. Akkor egy pillanatig azt hittem, engem is megver, de közöltem vele, hogy ha ezt tervezi, azzal a maradék férfiasságát is meggyalázza, úgyhogy leengedte az öklét és otthagyott minket. Egyébként verekedős voltam, bár ezt nemigen tudták rólam a felnőttek, mert mindig láthatáron kívül csináltam az akciókat. Például az egyik lány az öltözőben megzsarolt, hogy ha nem teszek meg valamit, elcsábítja azt a fiút, akibe szerelmes vagyok, és megbántja. Banálisnak tűnik ennyi év távlatából, de akkor nagyon megfogott vele, mert megmondtam neki, hogy hozzá illő volna, hiszen nagy kurva hírében áll, de ha ezt teszi, megruházom, ahogy az anyja se tenné soha. Neki valszeg csak a jelző dekódolódott, mert nekem esett, tépte a hajam, én az övét, aztán addig fajult a balhé, hogy betörtem vagy kis híján betörtem az orrát. Soha többet nem kekeckedett velem, sőt, mikor egy fél évvel vagy egy évvel később nekem kellett kémiából korrepetálnom, összehúzta magát. Rendes voltam vele, mert úgy éreztem, az ő sikerén múlik, én leszek-e az évben a legjobb kémiás, büszkévé akartam tenni a tanáromat és országos versenyre akartam menni.
Olyan gyerek voltam, aki többet ugrált négykézláb, mint amennyit két lábon járt. Később persze abbahagytam a négylábon közlekedést, de ha valamivel bosszantottak, vicsorogtam és morogtam a másikra. Ebből kifolyólag a ballagás után is volt, aki piszkált. Már az új osztálytársaival bandázott, és gondolta, vicces lesz a műsor a pályaudvaron, úgyhogy cikizett és úgy csinált, mintha meg akar támadni. Csakhogy nem lett műsor, mert meglepődést színleltem, majd azt mondtam, furcsán viselkedik, mióta nem egy osztályba járunk, azzal ott hagytam. Csúnyán visszafelé sült el a játék, mert kinevették a többiek.
Hogy miért írtam le ezeket? Mert egy bizonyos szintig a legtöbb probléma házon belül, ésszel kezelhető. Nyilván mázlim volt, mert olyan osztálytársaim nem voltak, akik körbeálltak és megvertek volna, akik elszedték a nemlétező zsepbénzem vagy az uzsonnám, kárt tettek a holmimban, vagy hazáig követtek volna. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy falunak számított a hely, ahol laktam, mindenki ismerte egymást, és gyorsan családlátogatás lett volna egy nyílt botrányból, hogy gyerekek és szülők megbeszéljék az ügyet. Meg ekkoriban még nem istenítették a fiatalokat - ha egyest kaptál, az a te hibád volt, ha verekedtél, abban te is ugyanolyan ludas voltál, mindegy, ki kezdte, ha kárt okoztál, akkor nem a tárgy volt rossz, ami rommá ment, ha lógtál az óráról, az szégyenletes volt, ha összevesztél vagy tiszteletlen voltál a tanárral, otthon is letépték a fejed, ...
Szóval értem én, hogy a tinik egy idegen felnőttben találják meg azt, amiről azt gondolják, hogy a korcsoportjukban és/vagy a szüleikben nincs meg, de ez valahol önámítás is. Mert egy tizennégy éves lány mégis mi a francot akar egy harminc éves pasitól? Valóban nagyon szuper drága étteremben randizni a másik kontójára egy fifti-fiftiben fizetett hamburgerezés helyett, de ez egy lejtő, ami a kurvaság felé visz egyenesen. Mert most őszintén! Egy harmincas hapi nem fog akkora perspektívát látni egy tizenéves lányban, mint fordítva. Nyilván azt mondja, de neki az csak egy hamvas kis punci, amelyiknek a gazdája még nem elég érett, hogy megvédje magát. Ezek selejt emberek, akik érett nőknek soha az életben nem kellenének. Ugyanazok, mint a cukrosbácsik - kérsz egy cukorkát? jó, akkor told le a bugyikád -, csak nem csokit és cukrot kínálnak, hanem illúziókat. És bizony az ilyen emberek, mint ahogy a most robbant botrány is mutatja, nem riadnak vissza, ha a cukorka és az illúziók nem elegek, zsarolnak, fenyegetnek, megszégyenítenek. Számtalan eset lett híres, én csak arra kérem a fiatalokat, okuljanak azokból.
Mert Y és X esete egy klasszikus cukrosbácsinak nem jött össze a kiszemelt gyerek, de lebukott, ezért azt állítja, hogy a gyerek ajánlotta fel, hogy ha kap cukrot, megmutatja, mit hord az alsóneműjében. Pont ennyire reális az is, hogy még a kiscsajt kell megszégyeníteni. Nem, emberek, tessék az összes ilyen beteges faszt pellengére állítani! És jobban vigyázni a gyerekeinkre!
Merthogy van itt egy baromira kihagyott, de igenis fontos pillér, aminek hiánya az ehhez hasonló helyzeteket segít kialakítani és marhára elfertőzni. A szülő, aki nem tanítja az életre a gyerekét, akit nem lehet védelmezőnek tekinteni, mert vagy nem megbízható, vagy hülyébb, mint a gyereke. Amikor arról hallok vagy olvasok, hogy a szülő kétségbe van esve, mert már megvan a baj és nem tudja, mit csináljon, illetve hogy az ilyen szerencsétlen gyerekek be vannak rezelve, mi a fenéhez kezdjenek, mindig eszembe jut, hogy elő kéne venni a szüleiket. Meg kellene kérdezni tőlük, hogy eddig hol a picsába voltak, miért vállaltak gyereket, ha nincs rá idejük vagy nem érdekli őket, mi van a kölökkel. Nekem is elfoglaltak voltak a szüleim, sokszor a nagyszüleim vigyáztak ránk, vagy kint csavarogtunk az utcán, nem egy ideális családban nőttem fel, DE, és ez kurvafontos, megtanítottak, hogy bármi fos van, rájuk számíthatok, és tényleg segítettek.
A tinikor nyilván tele van titokzatossággal és titkolózunk is, de a normális szülő-gyerek kapcsolat rengeteg cukrosbácsitól, balesettől, bajtól óvja meg a gyerekeket. Kezdve a nézz körül az úton, mielőtt lelépsz a járdáról-tól egészen a ne ülj be olyan ember autójába, akit nem ismersz-ig bármi. Őszintén remélem, hogy azon tizenéves lányok, akik belefutottak a maguk cukrosbácsijába, mindegy, hol és hogy, elmondják az anyjuknak, akik egy anyatigris vehemenciájával, vagy az apjuknak, aki sörétessel a kezében kergeti el a gyerekük környezetéből azokat a beteges faszokat, majd kézen fogják a lányukat, és feljelentést tesznek. Ezt tartanám helyesnek - a megértést és a tettet, a beszélgetéseket a gyerekkel, a tanításukat arra, hogyan kerüljék el a bajt, vagy ha belesétáltak, hogyan keveredjenek ki belőle. Mert egyszer ezek a gyerekek is lesznek szülők, és szükségük lesz ezekre a leckékre.
Tegnap témáztak valamit a rebellesek, és kértem felvilágosítást, aztán nálam is robbant a bomba. Mivel én totál elzártan élek a YouTube-botrányoktól, fogalmam sincs, kik a menők, ki kivel merre hány méter, általában tőlük értesülök mindenféléről. Ha használom a csatornát, Szirmait és vele készült riportokat, zenefeldolgozásokat, filmelőzeteseket, WoW küldetés segítségeket, IGN-t, Tízes listát, magyar WachMojot, Pault, Plesovszki Nándort, külföldi tehetségkutatók felvételeit, Marvel /Trónok harca/HP univerzummal foglalkozó, azt fanok által bővített anyagokat, pszichológus előadásokat és videókat, néha tűnemezelős tanító anyagot, filmet és olyan videóklipeket/rajzfilmrészleteket/előadások részleteit nézek, amik zenéje nincs fenn Spotifyon. Régebben horrorsztorikat és Tomorrowland összeállításokat hallgattam munka közben, rajongtam Dancsó szakszerűenjeiért, egy időben amv-ket is néztem, de mióta Taly elköltözött YT-ról és nem járok ki Conra, leszoktam róla. Ezzel nálam ki is fújt a YT, általában nem is szoktam foglalkozni vele, ki milyen vlogot csinál, mert a felsoroltakon kívül nem érdekel senkié. Általában kimaradok a fiatalokat érintő, általuk felkapott emberek botrányaiból is, mert lássuk be, nem tartozom régóta abba a korosztályba.
Szóval. Adott egy szándékosan meg nem nevezett harmincas pasi és egy tizennégy év körüli lány. Azért nem adok nekik neveket, mert az, hogy most Y és X botránya robbant, semmit sem jelent, nem egyedi eset, volt is, van is, lesz is ilyesmi. Mindig voltak perverz pedofilok, akik tiniket vagy fiatalabbakat pécéztek ki, és a megfelelő módszerrel vagy erőszakkal próbáltak rávenni szexuális tevékenységre. Én ennek és az állatkínzó rétegnek kívánom vissza a kövezés általi halált, mert olyan súlyos mentális defektjük van, ami sem nem javítható, sem nem lehet vele együtt élni, de ez az én véleményem. Természetesen a probléma egyik fele az ilyen beteg ember. A másik fele pedig úgy találja meg őket, mint zsák a foltját, az önbizalom- és szeretethiányos fiatalok, többnyire lányok. Ez mindig így volt, én is voltam naiv, tapasztalatlan, önfejű tini, aki fittyet hányt az anyai óvásra, elmentem találkozni egy nálam majdnem húsz évvel idősebb fickóval, mert elbűvölt a felnőttség illúziója, az, hogy komolyan vett egy érett pasi, étterembe vitt. Aztán jött a pofára esés, hogy bizony ez nem jól alakul, a csávó egészen mást akar kivenni ebből a kapcsolatból, mint amit én bele tudok és akarok adni, úgyhogy meghoztam magamnak azt a szabályt, hogy minden nálam tíz-tizenévvel idősebb fickó automatikus letiltást kap.
Az, hogy én ezt a döntést hoztam, több apróság játszott közre. Egyrészt naiv voltam, nem hülye és tudtam nemet mondani - ha valami nem volt oké, szóltam róla a személynek, ha folytatódott, elhagytam a szitut. Másrészt bár viharos volt anyámmal a kapcsolatom, abban sosem kételkedtem, hogy ha gond van, anyatigrisként megvéd. Lehet, hogy otthon letépi a fejem és villogó szemekkel lekaparja a falat, miközben lenyom egy fél órás monológot, amit nyilván nem szeret bevállalni az ember tiniként (meg bizonyára utána se), de előbb kihúz a fosból. Harmadrészt pontosan tudtam, hogy a telefon és az internet egy olyan kapcsolat, amit irtózatosan könnyű megszüntetni, mert tiltható mindkettőn a másik, illetve kikapcsolható a készülék, ami összeköt vele.
A tinikor az őrültségekről, a saját helyünk kereséséről, a változásokról és a bizonytalanságról szól többek közt. Ez így normális. A szülővel is megváltozik a kapcsolat, mert kezdünk kinőni a gyerekszerepből, kezd formát ölteni a saját véleményünk, világnézetünk, preferenciarendszerünk, elkezdünk rálátni dolgokra. Ez is tök rendben van.
Amikor én voltam tini, a mobiltelefon és az internet még gyerekcipőben járt. Felszabadultunk a barátnőimmel a chat.hu-ra, ahol 18 éves egyemetistáknak adtuk ki magunkat, mert menők akartunk lenni, aztán anya megkérdezte, ennek mégis mi értelme. Mellesleg mindig lebuktunk, mert az egyetemi életről semmit se tudtunk. Szóval befejeztük, cirka két hónap után nem volt vicces. Utána az lett a pláne az internetben, hogy meg lehetett ismerni az ország bármely pontján élőket, és nyilván volt, akivel hamar számot is cseréltünk. Nem egy volt, akivel nem kellett volna, de ha nem értett abból, hogy ne hívjon többet, csak csörgött és csörgött a készülékem, kimentem a mellékhelyiségbe, fogadtam a hívást, majd lehúztam a vécét a mobilt fölé tartva, közben pedig próbáltam elfojtani a vihogásomat. Bizonyára bizsergette a túloldalon lévő fülét a hang. Nem is értem, miért koptak le sorra az ilyen kellemetlen alakok. xD Egyetlen egy valaki volt, aki ezek ellenére is folyamatosan hívogatott, vele anya beszélt. Odavittem neki a mobilom, hogy napok óta, akár órákon keresztül hívogat ez a szám, egy srác van a túloldalon, már mondtam neki, hogy kopjon le, erre anya felvette, közölte, hogy ez már zaklatás, és amennyiben folytatódik, rendőrséghez fordul. Na, az se hívott többet, és megtanultam, hogy mobilszámot kiadni csak akkor szabad, ha biztos vagyok benne, hogy normális a másik ember.
Nehéz lehet most gyereknek és tininek lenni, mert az internet természetes dolog, nonstop megy, nem úgy, mint régen, amikor csak 6 után lehetett a betárcsázóst használni, különben az embernek a gatyája ráment, néha a suliban megengedték, hogy netezzünk, mobilja meg annak volt, akinek a szülőjének kellett a munkához és a levetett készülék még bírta egy darabig a strapát. Én is ott éltem bizonyos mértékben, miután fejlődött a technológia, blogoltam, az írásaimat publikáltam, rengeteg barátom és ismerősöm volt, olvastam mások írását, animét néztem, mangát olvastam, WoWoztam, volt tevém, imádtam az MSN-t, skype-oltunk, saját szerkesztésű honlapom volt, ahol mások irományait is publikáltam a sajátom mellett. Valahogy tudtam, hogy nem szabad a személyes adatokat megadni - hol laksz, hova jársz suliba, bármilyen jelszót vagy igazolványszámot. Lehet azért, mert én is belesátáltam a pofonokba, melyekről fentebb írtam, lehet, hogy hozzátett az önvédelmemhez az, hogy az egyik osztálytársam megszégyenítő blogján is szerepeltem, lehet, hogy így neveltek, már nem emlékszem. És még csak azt se mondhatom, hogy nagyon volt a neten kívül életem, mert a barátnőim is otthonülősek voltak, s azon túl, hogy volt egy állatkertre való állatom, írtam, kézműveskedtem, néha csavarogtam csak.
A megszégyenítés, piszkálás, bántalmazás is a tinikorhoz tartozik. Nem azért, mert normális, hanem mert ez az egyik módja a hierarchia kialakításának. Régen is voltak olyan fiúk, akiket vertek, és olyan lányok, akik közutálat tárgyát képezték, én is periférián kívül tartott személy voltam. Voltam bezárva szekrénybe, mert ez valakinek vicces volt, csúfoltak, piszkáltak, mert furcsa voltam, és mert nem érdekelt a legjobb barátnőmön kívül senki. De álltam ki olyan srác mellett, aki mulya volt egy olyan sráccal szemben, aki lebukott hozzánk. Akkor egy pillanatig azt hittem, engem is megver, de közöltem vele, hogy ha ezt tervezi, azzal a maradék férfiasságát is meggyalázza, úgyhogy leengedte az öklét és otthagyott minket. Egyébként verekedős voltam, bár ezt nemigen tudták rólam a felnőttek, mert mindig láthatáron kívül csináltam az akciókat. Például az egyik lány az öltözőben megzsarolt, hogy ha nem teszek meg valamit, elcsábítja azt a fiút, akibe szerelmes vagyok, és megbántja. Banálisnak tűnik ennyi év távlatából, de akkor nagyon megfogott vele, mert megmondtam neki, hogy hozzá illő volna, hiszen nagy kurva hírében áll, de ha ezt teszi, megruházom, ahogy az anyja se tenné soha. Neki valszeg csak a jelző dekódolódott, mert nekem esett, tépte a hajam, én az övét, aztán addig fajult a balhé, hogy betörtem vagy kis híján betörtem az orrát. Soha többet nem kekeckedett velem, sőt, mikor egy fél évvel vagy egy évvel később nekem kellett kémiából korrepetálnom, összehúzta magát. Rendes voltam vele, mert úgy éreztem, az ő sikerén múlik, én leszek-e az évben a legjobb kémiás, büszkévé akartam tenni a tanáromat és országos versenyre akartam menni.
Olyan gyerek voltam, aki többet ugrált négykézláb, mint amennyit két lábon járt. Később persze abbahagytam a négylábon közlekedést, de ha valamivel bosszantottak, vicsorogtam és morogtam a másikra. Ebből kifolyólag a ballagás után is volt, aki piszkált. Már az új osztálytársaival bandázott, és gondolta, vicces lesz a műsor a pályaudvaron, úgyhogy cikizett és úgy csinált, mintha meg akar támadni. Csakhogy nem lett műsor, mert meglepődést színleltem, majd azt mondtam, furcsán viselkedik, mióta nem egy osztályba járunk, azzal ott hagytam. Csúnyán visszafelé sült el a játék, mert kinevették a többiek.
Hogy miért írtam le ezeket? Mert egy bizonyos szintig a legtöbb probléma házon belül, ésszel kezelhető. Nyilván mázlim volt, mert olyan osztálytársaim nem voltak, akik körbeálltak és megvertek volna, akik elszedték a nemlétező zsepbénzem vagy az uzsonnám, kárt tettek a holmimban, vagy hazáig követtek volna. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy falunak számított a hely, ahol laktam, mindenki ismerte egymást, és gyorsan családlátogatás lett volna egy nyílt botrányból, hogy gyerekek és szülők megbeszéljék az ügyet. Meg ekkoriban még nem istenítették a fiatalokat - ha egyest kaptál, az a te hibád volt, ha verekedtél, abban te is ugyanolyan ludas voltál, mindegy, ki kezdte, ha kárt okoztál, akkor nem a tárgy volt rossz, ami rommá ment, ha lógtál az óráról, az szégyenletes volt, ha összevesztél vagy tiszteletlen voltál a tanárral, otthon is letépték a fejed, ...
Szóval értem én, hogy a tinik egy idegen felnőttben találják meg azt, amiről azt gondolják, hogy a korcsoportjukban és/vagy a szüleikben nincs meg, de ez valahol önámítás is. Mert egy tizennégy éves lány mégis mi a francot akar egy harminc éves pasitól? Valóban nagyon szuper drága étteremben randizni a másik kontójára egy fifti-fiftiben fizetett hamburgerezés helyett, de ez egy lejtő, ami a kurvaság felé visz egyenesen. Mert most őszintén! Egy harmincas hapi nem fog akkora perspektívát látni egy tizenéves lányban, mint fordítva. Nyilván azt mondja, de neki az csak egy hamvas kis punci, amelyiknek a gazdája még nem elég érett, hogy megvédje magát. Ezek selejt emberek, akik érett nőknek soha az életben nem kellenének. Ugyanazok, mint a cukrosbácsik - kérsz egy cukorkát? jó, akkor told le a bugyikád -, csak nem csokit és cukrot kínálnak, hanem illúziókat. És bizony az ilyen emberek, mint ahogy a most robbant botrány is mutatja, nem riadnak vissza, ha a cukorka és az illúziók nem elegek, zsarolnak, fenyegetnek, megszégyenítenek. Számtalan eset lett híres, én csak arra kérem a fiatalokat, okuljanak azokból.
Mert Y és X esete egy klasszikus cukrosbácsinak nem jött össze a kiszemelt gyerek, de lebukott, ezért azt állítja, hogy a gyerek ajánlotta fel, hogy ha kap cukrot, megmutatja, mit hord az alsóneműjében. Pont ennyire reális az is, hogy még a kiscsajt kell megszégyeníteni. Nem, emberek, tessék az összes ilyen beteges faszt pellengére állítani! És jobban vigyázni a gyerekeinkre!
Merthogy van itt egy baromira kihagyott, de igenis fontos pillér, aminek hiánya az ehhez hasonló helyzeteket segít kialakítani és marhára elfertőzni. A szülő, aki nem tanítja az életre a gyerekét, akit nem lehet védelmezőnek tekinteni, mert vagy nem megbízható, vagy hülyébb, mint a gyereke. Amikor arról hallok vagy olvasok, hogy a szülő kétségbe van esve, mert már megvan a baj és nem tudja, mit csináljon, illetve hogy az ilyen szerencsétlen gyerekek be vannak rezelve, mi a fenéhez kezdjenek, mindig eszembe jut, hogy elő kéne venni a szüleiket. Meg kellene kérdezni tőlük, hogy eddig hol a picsába voltak, miért vállaltak gyereket, ha nincs rá idejük vagy nem érdekli őket, mi van a kölökkel. Nekem is elfoglaltak voltak a szüleim, sokszor a nagyszüleim vigyáztak ránk, vagy kint csavarogtunk az utcán, nem egy ideális családban nőttem fel, DE, és ez kurvafontos, megtanítottak, hogy bármi fos van, rájuk számíthatok, és tényleg segítettek.
A tinikor nyilván tele van titokzatossággal és titkolózunk is, de a normális szülő-gyerek kapcsolat rengeteg cukrosbácsitól, balesettől, bajtól óvja meg a gyerekeket. Kezdve a nézz körül az úton, mielőtt lelépsz a járdáról-tól egészen a ne ülj be olyan ember autójába, akit nem ismersz-ig bármi. Őszintén remélem, hogy azon tizenéves lányok, akik belefutottak a maguk cukrosbácsijába, mindegy, hol és hogy, elmondják az anyjuknak, akik egy anyatigris vehemenciájával, vagy az apjuknak, aki sörétessel a kezében kergeti el a gyerekük környezetéből azokat a beteges faszokat, majd kézen fogják a lányukat, és feljelentést tesznek. Ezt tartanám helyesnek - a megértést és a tettet, a beszélgetéseket a gyerekkel, a tanításukat arra, hogyan kerüljék el a bajt, vagy ha belesétáltak, hogyan keveredjenek ki belőle. Mert egyszer ezek a gyerekek is lesznek szülők, és szükségük lesz ezekre a leckékre.
Halogatásul jó híreket hozok
Szerintem minden író ismeri az írás folyamatában azt az állomást, amikor egész egyszerűen nem bííírja magát rávenni az írásra. Na, én itt tartok a NaNoWriMoval perpill. Egész szép statisztikát sikerült csinálnom ahhoz képest, hogy első három nap esélyem sem volt írni, mert a gyerekkel voltunk, negyedikén kocsiztunk, bár ott telefonról pötyögtem. Először belefogtam egy új projektbe, mert nagyon mozgatta a fantáziám a főhős kálváriája, majd rájöttem, hogy az alapkoncepció egyik eleme iszonyatosan bukik, így nem tudom megkezdeni normálisan a sztorit se, úgyhogy elővettem a nyáron elkezdett sztorimat, Hetényéket. Átdolgoztam kicsit és elkezdtem folytatni, a lelkesedésem elég nagy is volt, mostanra viszont belefáradtam a "ma is kéne 1667 szót írnom!" kényszerébe. Közben már át kéne néznem a befejezett, próbaolvastatott fantasy novellámat, az illusztráción kéne agyalnom a kiadásra váró lmbtq novellámhoz, ezeken kívül elvileg lesz még egy novellakiadásom jövőre e-book formájában, annak várom megnézésre a korrektúráját. Végülis jól alakul ez az évzárás ilyen szempontból. Meg mondjuk amúgy is, leszámítva a suli-témát.
Anyut megleptük születésnapján. Vittünk neki tortát, mert nem tudtuk, hogy ő is csinált, így két nappal később tesómékkal együtt felmentünk hozzá betermelni azt a rengeteg édességet, mert hát egyedül az sok, plusz anyu cukorbeteg is, tán nem kéne. =D Tegnap is vele töltöttük a napot, reggel érte mentünk, elmentünk Agádra, ahol egy kiadós ebéd után bevetettük magunkat a termálfürdőbe azzal a feltett szándékkal, hogy szétázunk. Sikerült is, rengeteget beszélgettünk, anya mesélt az előző esti élményéről, majd zárásnak megismertettük vele a Belfritet. Számomra noszalgikus mindig, mert óhatatlanul eszembe jutnak az egy-egy nagy adag krumpli és kétféle szósz feletti nagy baráti beszélgetések, de már egyre távolabb érzem magamtól az egészet, és ez így rendben is van. Tegnap este bevállaltam egy Monstert krumplival, szósszal... Még jó, hogy Krisznek a lábujjáig ér a gyomra, különben a végével bajban lettem volna. XD Gondolom, a szombati vacsora öcsémékkel hasonló eredménnyel fog zárulni, és meglepő módon nagyon várom. Egy úgymond bakancslistás tétel is pipálva lesz, meg valahogy úgy érzem, jó feelingje lesz.
Közben hó elején kiderült, hogy valóban sikerült az angolom. A szóbelim 75%, az írásbelim 80%. Elképesztően boldog vagyok, bár nem tudom, mikor és hogy fogom megkapni a bizonyítványt. XD Sajnos egyelőre nem indult el a ráépülő képzés, amiatt eléggé stresszelek, ráadásul nem kaptam visszajelzést az állásra jelentkezéseimre sem. Mivel bukónak látszik az egész infós-tanulós projektem, így az eltelt másfél évem is, és még nincs B tervem, időnként rémesen ideges vagyok a felszín alatt, ami rossz alvásban nyilvánul meg leginkább. Ja igen, meg egy kisebb pánikrohamban is sikerült neki pénteken, miután ráparáztam, hogy nem jó helyen szálltam le a villamosról, mikor anyához mentem a munkahelyére, ahol egyébként már jártam vagy kétszer. Anya szörnyen jól kezelte! A telefonban egyből hallotta a hangomon, hogy baj van, úgyhogy lejött értem, aztán úgy terelt tovább gondolatban, érzésben, mint egy gőzmozdony a felé szállingózó levelet. Le a kalappal előtte, komolyan! Miután anyu befejezte a munkát és ettem, elmentünk a Geopen Kiadó raktárürítésére. Jó volt, sokat beszélgettünk, anyu gazdagodott öt könyvvel, én egy trilógiának a második két részét vettem meg, majd másnap realizálódott bennem, hogy fullosan el vagy fogyva, igazából csak másodkézből lehet beszerezni. Szerencsére sikerült egyeztetnem egy nővel, aki Foxpostával elküldi nekem a vételár kifizetése után. Izgulok, mert gyönyörű a könyv, nagyon izgalmasnak tűnik, bár előre látom a hát- és karfájást, amit majd okoz a maga cirka 600 oldalaival. XD Egyébként az Engelsfors-trilógiáról van szó, és jövő hónap közepén is tart raktárvásárt a kiadó, úgyhogy könyvvásárlásra fel így karácsony előtt! =)
Anyut megleptük születésnapján. Vittünk neki tortát, mert nem tudtuk, hogy ő is csinált, így két nappal később tesómékkal együtt felmentünk hozzá betermelni azt a rengeteg édességet, mert hát egyedül az sok, plusz anyu cukorbeteg is, tán nem kéne. =D Tegnap is vele töltöttük a napot, reggel érte mentünk, elmentünk Agádra, ahol egy kiadós ebéd után bevetettük magunkat a termálfürdőbe azzal a feltett szándékkal, hogy szétázunk. Sikerült is, rengeteget beszélgettünk, anya mesélt az előző esti élményéről, majd zárásnak megismertettük vele a Belfritet. Számomra noszalgikus mindig, mert óhatatlanul eszembe jutnak az egy-egy nagy adag krumpli és kétféle szósz feletti nagy baráti beszélgetések, de már egyre távolabb érzem magamtól az egészet, és ez így rendben is van. Tegnap este bevállaltam egy Monstert krumplival, szósszal... Még jó, hogy Krisznek a lábujjáig ér a gyomra, különben a végével bajban lettem volna. XD Gondolom, a szombati vacsora öcsémékkel hasonló eredménnyel fog zárulni, és meglepő módon nagyon várom. Egy úgymond bakancslistás tétel is pipálva lesz, meg valahogy úgy érzem, jó feelingje lesz.
Közben hó elején kiderült, hogy valóban sikerült az angolom. A szóbelim 75%, az írásbelim 80%. Elképesztően boldog vagyok, bár nem tudom, mikor és hogy fogom megkapni a bizonyítványt. XD Sajnos egyelőre nem indult el a ráépülő képzés, amiatt eléggé stresszelek, ráadásul nem kaptam visszajelzést az állásra jelentkezéseimre sem. Mivel bukónak látszik az egész infós-tanulós projektem, így az eltelt másfél évem is, és még nincs B tervem, időnként rémesen ideges vagyok a felszín alatt, ami rossz alvásban nyilvánul meg leginkább. Ja igen, meg egy kisebb pánikrohamban is sikerült neki pénteken, miután ráparáztam, hogy nem jó helyen szálltam le a villamosról, mikor anyához mentem a munkahelyére, ahol egyébként már jártam vagy kétszer. Anya szörnyen jól kezelte! A telefonban egyből hallotta a hangomon, hogy baj van, úgyhogy lejött értem, aztán úgy terelt tovább gondolatban, érzésben, mint egy gőzmozdony a felé szállingózó levelet. Le a kalappal előtte, komolyan! Miután anyu befejezte a munkát és ettem, elmentünk a Geopen Kiadó raktárürítésére. Jó volt, sokat beszélgettünk, anyu gazdagodott öt könyvvel, én egy trilógiának a második két részét vettem meg, majd másnap realizálódott bennem, hogy fullosan el vagy fogyva, igazából csak másodkézből lehet beszerezni. Szerencsére sikerült egyeztetnem egy nővel, aki Foxpostával elküldi nekem a vételár kifizetése után. Izgulok, mert gyönyörű a könyv, nagyon izgalmasnak tűnik, bár előre látom a hát- és karfájást, amit majd okoz a maga cirka 600 oldalaival. XD Egyébként az Engelsfors-trilógiáról van szó, és jövő hónap közepén is tart raktárvásárt a kiadó, úgyhogy könyvvásárlásra fel így karácsony előtt! =)
NaNo?
Szokásos módon október eleje tájt rám tört a "juhú, hamarosan NaNo, tele vagyok lelkesedéssel és ötletekkel!", amiből november előtt két nappal nem maradt más, csak a "mindjárt NaNo és frankón nem vagyok lendületben" és a "most mi a fenéhez kezdjek?" életérzés. Rengeteg ötletem van, de a lelkesedésem most két novellám körül kering - az egyik jövőre megjelenik, a másik remélem, hogy nyer a pályázaton és megjelenik jövőre. ^^;;
Írói név, álnév, vagy nem
A bejegyzést a saját írói nevem történetével szeretném kezdeni. Szerintem még nem említettem, hogy az első netes álnevem a Miya volt. =) 2004-ben. Meglepő vagy sem, akkoriban már több ilyen nevű felhasználó is volt itthon, így elég gyorsan arra az elhatározásra jutottam, hogy kell egy egyedi név, főleg, ha publikálni akarom az irományomat. Nem tudom, meddig gondolkodtam rajta, mintha rögtön beugrott volna az első regényem, egy Japánban játszódó misztikus kalandregény, amit 50 tömör A4-es oldal után dobtam, mert rájöttem, hogy nem tudok eleget az országról, a kultúráról, és nem áll össze az a bizonyos kaland se. A főhősöm Takao Kanasteor volt, aki tizennyolcadik születésnapján kap egy tárgyat, már nem emlékszem, mit és egy levelet, amit a szülei írtak neki, így derül fény rá, hogy nem az igazi szülei nevelték fel. Alig sablon, tudom. XD A nagy trauma után elindul világot felfedezni és a többi mágikus ékszert megkeresni. Igazából már az ékszerekkel gondban voltam, mert nem találtam ki előre, hány darab legyen, milyen képességekkel rendelkezzenek, hogy nézzenek ki, mi legyen a pláne, ha mind megvan. Nem is tudom, mit írtam abban az ötven oldalban, de komolyan! Valami olyasmire emlékszem, hogy Takao az út során több útonállóval is szembe kerül, és az egyik ilyen Liani Hikawa, a rafinált, harcias tolvajlány, aki ellop egy ékszert a sráctól. Miután szökésnek ered, felfénylik nála a tárgy, ezért megijed, hogy valami borzalmat szabadít magára, ezért vagy visszafordul, vagy Takao éri be, erre már nem emlékszem, s a srác elmondja neki, hogy ezek családi ereklyék, csak náluk működnek, így jönnek rá, hogy vagy féltestvérek, vagy testvérek. Igazából ennek a névnek a kitalálásán sokat gondolkodtam, a hangzása és a jelentése egyaránt fontos volt számomra, s valahogy közel állt hozzám már a megalkotásakor is, ezért ezt választottam. A hikawa egyébként tükörfordításban tűzfolyót jelent japánul, és szeretem a benne húzódó feszültséget, képiességet. Ezenfelül kb egy éve bevezettem, hogy a keresztnevem nem engedem használni, ha új osztályba vagy munkahelyre kerülök, családi előjognak nyilvánítottam, s a Lia nevet adom meg megszólításnak, no meg a baráti társaságok is mindig Lia vagy Liani néven ismertek, szólítottak, szóval ez teljesen hozzám nőtt. Ezek után, gondolom, érthető, miért ragaszkodom a Liani Hikawához a mai napig tízkörömmel. =)
A másik ok, hogy miért nem használnám a polgári nevem igen egyszerű. Többszáz ilyen nevű egyén létezik még, az Aranymosáson is volt egy, ki is került a látványpékségbe. Milyen hülyén mutatna, ha ketten vagy többen lennénk? Irtózom ettől. Olyan néven akarok alkotni, ami az enyém, ami engem fémjelez, hogy amikor felmerül, az olvasóim azonnal rám és csak rám asszociáljanak. Illetve ugye 2004 óta igen sok idő eltelt. Ez alatt mindent Liani Hikawaként publikáltam, az írásaim, a fotóim, a blogjaim, minden közösségi médián így szerepelek, kivéve az arckönyvön, mert ott valaki feljelentett, az összes oldalra, játékba így regisztráltam... Tizennégy évet nehéz lenne kitörölni, és nem is akarnám, hozzám tartozik, az én múltam.
Nem hiszem, hogy állást kellene foglalnom az álnév használata mellett vagy pont, hogy ellene, mert ez szerintem mindenkinek a saját döntése kell legyen. Egyéni preferencia, és kész, én senkit nem beszélnék se rá, se le róla. Azt tudom, hogy ha egy publikáció akadálya az írói név használata, én inkább fityiszt mutatok, semmint a polgári nevemen jelenjen meg bármi tőlem, mert az olyan, mintha nem hozzám tartozna. Volt egy időszakom, mikor el akartam különíteni a művészi és a mindennapi profilomat, aztán rájöttem, hogy diszkomfortos számomra, és nem is tudom teljesen megvalósítani.
Szóval ha megvan az a név, legyen az álnév vagy a polgári neved, ragaszkodj hozzá. Az a lényeg, hogy szeresd, és hogy a saját preferenciádnak a legjobban megfeleljen.
A másik ok, hogy miért nem használnám a polgári nevem igen egyszerű. Többszáz ilyen nevű egyén létezik még, az Aranymosáson is volt egy, ki is került a látványpékségbe. Milyen hülyén mutatna, ha ketten vagy többen lennénk? Irtózom ettől. Olyan néven akarok alkotni, ami az enyém, ami engem fémjelez, hogy amikor felmerül, az olvasóim azonnal rám és csak rám asszociáljanak. Illetve ugye 2004 óta igen sok idő eltelt. Ez alatt mindent Liani Hikawaként publikáltam, az írásaim, a fotóim, a blogjaim, minden közösségi médián így szerepelek, kivéve az arckönyvön, mert ott valaki feljelentett, az összes oldalra, játékba így regisztráltam... Tizennégy évet nehéz lenne kitörölni, és nem is akarnám, hozzám tartozik, az én múltam.
Nem hiszem, hogy állást kellene foglalnom az álnév használata mellett vagy pont, hogy ellene, mert ez szerintem mindenkinek a saját döntése kell legyen. Egyéni preferencia, és kész, én senkit nem beszélnék se rá, se le róla. Azt tudom, hogy ha egy publikáció akadálya az írói név használata, én inkább fityiszt mutatok, semmint a polgári nevemen jelenjen meg bármi tőlem, mert az olyan, mintha nem hozzám tartozna. Volt egy időszakom, mikor el akartam különíteni a művészi és a mindennapi profilomat, aztán rájöttem, hogy diszkomfortos számomra, és nem is tudom teljesen megvalósítani.
Szóval ha megvan az a név, legyen az álnév vagy a polgári neved, ragaszkodj hozzá. Az a lényeg, hogy szeresd, és hogy a saját preferenciádnak a legjobban megfeleljen.