Egyre jobban elegem van másokból

Lebetegedtem. Ki hitte volna? Ezt ilyen Pottyondi Edinásan hallom. Bár ő most akar leszokni a politikai és közélet trancsírozásáról, mert már nem teszi boldoggá, én ajánlom a YouTube csatornáját, tanulságos, ízes nyelvezettel elmesélt valóságos rémálom, és mi benne éldegélünk.

Őrült egy hetem volt a múlt hét, pénteken már üvöltöztem egymagam az irodában a magatehetetlen dühtől, itthon zokogva hullottam a Párom ölelésébe, aztán a pszichológusnál kezdődött elölről. Úgy érzem, főnöknek értésére kell adnom, hogy a személyes tér az egy fontos dolog, mert nem ért belőle, hogy elhúzódom, meg pofákat vágok, ha rám lehel, illetve akkor, mikor hallom, ahogy nyel és kutyorog a gyomra. Kivagyok attól, hogy az emberek mennyire neveletlenek és tiszteletlenek. És nem a tinik, nem, a korral egyenes arányban egyre rosszabb a helyzet! Én nagyon szeretek Budapesten élni minden hibájával együtt, de egyre inkább kívánkozom egy tanyára, ahol vagy home office, vagy kert és állattartás van. Egyre élhetetlenebb ez a város azáltal, hogy minden ide létesül, ami nem gyár.

Azt elmúlt két napot nagyrészt alvással töltöttem. Leszámítva azt, hogy hétfőn muszáj volt összerakni a húst és a krumplit, betenni a sütőbe és aztán kivenni onnan a megfelelő idő lejártával, illetve hogy tettem egy három órás kiruccanást az orvosomhoz, hogy csináljon egy covid tesztet és belenézzen a torkomba. Minden késő délután arra riadtam fel, hogy a szomszéd srác zaklatott káanyázással ledörömböl az alatta lakó cigányoknak. Szerencsére én mást nem hallok, de elhiszem, hogy lármázni szoktak és a helyében már felhívtam volna a közös képviselőt (hiszen a srác tulajdonos), hogy tűrhetetlen a helyzet, szólítsa fel az alatta lévő lakás tulajdonosát, hogy orvosolja a helyzetet. Mondjuk a srác is problémás, a repedt hangszóróból recsegő zeneszerű képződmény sem az, amit hallgatni szeretek, mint szomszéd, bár arról már szerencsére leszokott, hogy késő este, éjjel, hajnalban vagy korareggel nyomassa. Illetve ha nem tudja, mi az a hangerő, ami oké a szomszédainak is, akkor átkopogunk és visszavesz, esetleg rakok be én is zenét, ami csak azért mókás, mert a telefonom erősebben és jobban szól, mint neki bármije. Csak azt nem értem, hogy ha társasházban lakik, miért kell ilyeneket csinálni, hogy tudja, mizu, miért nem jött még rá az évek alatt, amióta itt lakik, hogy minden áthallatszik, és nyilván a fingásért, a szex közbeni nyögésekért, a mosógépért és a hajszárítóért nem fogunk szólni, dörömbölni, átcsengetni, akkor se, ha az éjszaka közepén halljuk, mert kinek mi mikor hogy jön ki, néha én is éjfél magasságában szárítok hajat, mert előbb nem tudok, hajszárítás nélkül meg életben maradni nem tudok, de a filmezés és a zenebonázás egy egészen más kategória. Meg amúgy miért nem ismeri a fülest? Már annyi fajta van, madzagos, hordozható, bedugható, fejhallgató, ... Ha Feri délutános, reggelente én is néha fülessel hallgatom a videókat, hogy őt ne zavarjam, de nekem is meglegyen a ritmus a készülődéshez.

Lehet, elő kéne szedni az Az együttélés szabályai című sorozatomat? A hangulatom megvan hozzá és ott ki is élhetném... Amúgy is egyszer folytatni akartam.

Sajnos sokkal valószínűbb, hogy megfogadva a legutóbbi interjúmon kapott jótanácsokat az önéletrajzommal kapcsolatban javítok rajta, felteszem az álláskereső platformokra és jelentkezem pár jól hangzó hirdetésre. Rottyon vagyok érzelmileg és lelkileg, nem tudok így rendesen írni.

Mint érintett, továbbra is ezzel az Asztromémek tulajdonában álló képpel tudom illusztrálni az általános hangulatom és véleményem azzal kapcsolatban, amit pár éve életnek hívunk:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Liani Hikawa (@lianihikawa) által megosztott bejegyzés

Jó is, rossz is, ahogy az lenni szokott

Minden megcsúszott, ez az egyik oka, amiért nem jött még ki a kalandleírás. Múlt hét közepén találkoztam Zsikével, csináltunk egy spontán várostúrát, kaptam tőle ajándékot, a Heartstopper első kötetét, amit azóta ki is olvastam. Zsike a felelős, hogy beleszerettem a fandomba, némi csúszással, de igen gyorsan befaltam a sorozatot, az első kötet is pár napig tartott, pedig kiélveztem, valószínűleg újra is fogom nézni a sorozatot, sőt, szándékomban áll merch-eket gyűjteni. Ez annyira rám nem jellemző, de Nick és Charlie egyszerűen übercukker, én minden LMBTQ témát kedvelőnek meleg szívvel ajánlom. Hiánypótló volt már egy olyan boy's love történet, amiben az érzelmek lassú, aprólékos kifejtése, az ártatlan romantika és a boldogság kap főszerepet két kidolgozott, valós karakter között.

Múlt héten végre nem mosta el az eső a szülinapom megtartását. Akik IG-n követnek, azok már tudják, hogy a csapat kitett magáért és nagyon boldoggá tett a kis Kolodko miniszobrok felkutatásával. Instagramon elég sokat írtam erről, ezért itt már nem fogok, nyargaljatok át, ha érdekel titeket pár infó. Azóta csatlakoztam egy pofakönyv csoportba, ahol a tagok rengeteg információt gyűjtöttek, igazi kincsesbánya az a hely, és rengeteg új célkitűzést hoz majd a számomra.

Másnap Nana szülinapján voltam, ami egyszerűen remek volt. Meghívta élete összes barátját, lenyomott egy két órás stand upot, kit hogy ismert meg és mely legerőteljesebb ecsetvonással jellemezhetné, isteni japán ételeket ettünk, remek tortákat és gyümölcskelyheket nassolhattunk rá, és imádnivalóan sokszínű volt a társaság. Utána gondoltam rá, hogy milyen fun lenne, ha a harmincötödik szülinapomra én is valami hasonlót szerveznék, de mindig rájövök, hogy túl széles palettán helyezkednek el a barátaim és közel sem biztos, hogy kedvelnék egymást. Nem baj, amúgy is átszervezés alatt áll a belső világom, rájöttem ugyanis, hogy elég szerencsétlenül építettem fel a kötődéseimet. A választott családom tizenpár éves korom óta a barátaim voltak, csakhogy minél idősebbek lettünk, annál jobban kiviláglott, hogy ez egy egyenlőtlen viszonyt eredményez, hiszen nekik van családjuk - vagy eleve jó kapcsolatuk volt a szüleikkel, vagy/és azóta saját családot alapítottak. Álljon itt tanulságul a hozzám hasonló beállítottságúaknak: kurva nagyot lehet koppanni.

A múlt hét egy elszabadult őrültekháza volt, pedig ha minden igaz, csak 10-én váltott retrográd mozgásra a Merkúr. Kicsit teliszaladt az emberekkel a hócipellőm, remélem, a következő hét békésebb és kedvesebb energiákat hoz.

Mi a szar van az embereknek a fejében itthon?!

A kráni kaland folytatására nem kell már sokat várni, amint tudok, nekiülök megírni. Van egy saját leiratom, azonban hátha Hollódombié tartalmaz extrákat (bővebb hely- vagy személyleírást, izgalmas információkat), illetve javítja az én eseményleírásomat, hiszen játék mellett kutyafuttában pötyögtem le az eseményeket, ráadásul Rege szempontjából. Elvileg hétvégén készül el Hollódombi leirata, szóval valamikor utána írom meg a kaland folytatását.

Ezen kívül is érdemes lesz figyelemmel kísérni a blogot, mert rájöttem, milyen jól jön a jelenlegi munkahelyemen a szabadidő. Ez mindenképp pozitív benne. Na mindegy.

Felkerült a linkek közé Hollódombi linkje. Újra... Emlékszem, hogy korábban hozzáadtam a listához, de valószínűleg vagy nem mentettem rá, vagy megint valami áramkimaradás volt a Blogspot agyában. Az a baj, hogy szeretem ezt a felületet, megadja számomra azokat a fícsöröket, amikre szükségem van, ezért minden bosszantó hibája ellenére maradni kell. Ennek is mindegy.

Ma eszembe jutott egy gondolat. Anno az interjúmon elhangzott, hogy "mi férfiak vagyunk, szétszórtak, rendetlenek" és hogy azért keresnek egy asszisztenst, hogy valaki rendbe tegye a dolgokat. Már akkor is gáznak tartottam, de szándékosan nem gondoltam bele. Szerintem nem elfogadható, hogy a közösen használt helyiségeket nem rendben otthagyja valaki. Biztos, hogy senki után nem fogok elmosogatni pölö. Nem csak azért, mert nem szerződtem takarítónőnek, hanem mert utálom, amikor egy felnőtt ember a saját trehányságát megpróbálja azzal kompenzálni, hogy semmi baj, itt egy nő, majd ő kézbe veszi a dolgokat. Bocsánat, azért, mert befelé nőtt a nemi szervem, nem vagyok automatikusan jobb vagy rosszabb valamiben, és senkit sem jogosít fel semmi, hogy rám vagy más nőre tolja át a neki nem tetsző feladatokat. Ha tányérból evett, akkor tudja elmosogatni maga után mindenki, ne legyen derogáló. Nem engem minősít, ha valaki beteszi a mosogatóba a piszkos tányért és várja a csodát, vagy a napok múlva jövő takarítónőt, de engem zavar a romlott étel szaga.

Lényegében arról van szó, hogy sok esetben melóba vagy lakótársnak azért keresnek nőt, mert úgy akarnak viselkedni, mint az ötéves gyerekek - ami kiesik a kezükből, az ott marad, amit elfelejtettek, azzal tudják basztatni a nőt, majd a nő megszervez mindent helyettük... Azért ez rohadtul nonszensz. Szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy semmilyen összefüggés nincs a nemi szerv irányának léte és aközött, hogy ki hogy tudja elmosni a tányért, feltörölni a kávéfoltot a kredencről, vagy rendbe tenni egy hónapok óta hiányosan töltött táblázatot, feljegyezni időpontokat egy naptárba. Nincs. Aki mégis ezt gondolja, az szörnyen alábecsüli magát és annak meg kéne mutatni, hogy "Látod? Így kell. Most próbáld meg te is, biztos menni fog.". Az effajta trehány viselkedés egy dologgal áll összefüggésben, az intelligenciával. Mert ha valaki ennyire igénytelen, az ne akarjon már nekem villogni a márkás cuccaival, drága autójával. Attól, mert csillogó követ teszünk egy kupac szarra, attól még a vécébe való.

És akkor jön a sírás, hogy a diplomások egyre nagyobb százaléka nő... Ez már megint egy olyan nőgyűlölő felfogás, amely hárítja a felelősséget ahelyett, hogy kiépítené úgy a rendszert, hogy a különböző képességű egyének a maximumot tudják kihozni magukból - függetlenül nemtől és kortól, sőt, továbbmegyek, attól is függetlenül, hogy például kerekesszékben ül-e az illető. Az OKJ-s rendszer, a felnőttképzés és a főiskolák beszántása, illetve az általános és középiskolák lebutítása rengeteg embert vág el jó lehetőségektől. Tehát a jelen helyzet egy okozat, amiért az állam maximálisan felelős, és még van pofája gerjeszteni a nemek közti háborút...

Krán, ahogy még sosem játszottuk

A várva-várt játék...

Hollódombival már egy éve csetelünk, hála a pofakönyvnek, azon belül is egy csoportnak, ahol like-oltam a bemutatkozóját. Nem volt szándékom semmire, csak tetszett, amit leírt, aztán megkeresett és én borzasztóan hálás vagyok ennek a két momentumnak, mert egy nagyon rendes, értékes fickót ismertem meg benne, akitől jócskán van mit tanulni. Olyan szempontból muris a mi kapcsolatunk, hogy jó régóta próbálok vele nyélbe ütni egy személyes találkozót, de szegény annyit dolgozik, hogy még időpontegyeztetésig se jutottunk el. Főleg, miután "elszólta magát", hogy neki van egy játszható koncepciója Kránra, én meg egyből ráharaptam a lehetőségre. Bevontam Benedeket is, mert tudtommal mindigis szeretett volna a birodalomban játszani, azonban a nagy szerelem beütött és a srác eléggé korlátozottan vált elérhetővé, így kimaradt a január elején indult játékszervezésből. Bizony, hét hónapba telt megírni a szabálykönyvet, megalkotni a karaktereket és négy embert egy időpontban elérhetőnek találni. Izgalmas folyamat volt.

Ha Krán, akkor meg kell említenem, hogy ármennyire zseniális elme is volt, én sosem fogom elfelejteni azt a gőgöt, amivel Gáspár András kijelentette egy könyvhéten, amikor promózták az új MAGUS könyvet, hogy Krán az övék és nem hajlandóak kidolgozni, mert az az ő játszóterük és nem adják. Személy szerint az gondolom, ennyi erővel egy térképen nem látszódó sziget is lehetne a homokozójuk olyan lényekkel és civilizációval, amit nem osztottak meg sehol, sem regényekben, sem szabálykönyvekben, hogy ne lobogtassanak egy elérhetetlen álmot, félig faszságot a rajongók szeme előtt, de mindegy. Ehhez mérten Kránnak nincs igazán canonja, egymással szembemennek, amit tudunk róla és önmagában játszhatatlan. Hollódombi ezt szerette volna kiküszöbölni és egy nagyon realista, összetett, életszagú várost épített nekünk kultúrával, nagyhatalmakkal, érdekes helyszínekkel.

Életterületünk egy Krushenígorod nevű, meglepően gazdag, többnyire emberlakta város, azon belül is a Falak Városa nevű rész, annak is a Horog nevű területe, mely nevéhez híven elég csalogatónak tűnik, hogy letelepedjen ott egy jobb sorsra vágyó, azonban a továbblépési lehetősége majdnem a nullával válik egyenlővé ezután. Ez abból fakad, ahogy én látom, hogy minden városrésznek megvan a maga öröksége, előnyei és hátrányai, így ha valahová beilleszkedsz, viszed magaddal az attitűdöt, kapod automatikusan máshol a régi lakhelyednek járó a közönyt, ellenszenvet vagy rokonszenvet. Nekem ez az irány nagyon tetszik. Bonyolulttá teszi megtanulni a helyszínt és a sajátságait, de ha sikerül, akkor viszont összetettebbé válik, mint alapból a MAGUS-ban egyes extra fajok megítélése a különféle régiókban. Horog amúgy mai szóval élve gettó, a kisstílű bűnözés egyik központja, itt nem marad életben, csak aki rátermett, erős, vagy nagyon jól bánik az emberekkel.

Csapatunk három főből áll; egy Patkány ragadványnevű csúnya, gyáva, kissé sötét humorú, de furfangos fiúból, akit Andris hoz; egy Galdan nevű, varázserővel bíró, megfontolt, önutáló, ok-okozatban hívő fiúból, akit Johnny hoz és egy fiús, rövid hajú, nagyravágyó, elszánt, nagydumás lányból, Regéből, aki nagyon úgy tűnik, hogy a vezetője lesz ennek a kis triónak. A karakteralkotás nem a szokványos módokon történt, nincs egy előre legyártott karakterlapunk, sőt, nem is a need a gerince a karaktereknek. Hollódombi azt kérte első körben, hogy gyengepontokból, rossz tulajdonságokból induljunk ki, majd azt, hogy határozzuk meg, mi teszi vonzóvá karaktereinket mások számára, illetve hogy mire van szükségük ahhoz, hogy barátság vagy szövetség alakuljon ki számukra mással. Találkozásuk pár hónapja történt, Patkányt átverte a Farkasok nevű bűnbanda és mikor ezt szóvá tette, a csetepaté végén a folyamba dobták, ahonnan Galdan halászta ki. Rege ezt messziről látta, és pont útjába esett a Farkasok vonulásának, de ő túl büszke, hogy meghunyászkodva félrehúzódjon, hát verekedésbe torkollott a dolog. Nagy volt a fölényük, csúnyán helyben hagyták Regét, Patkány és Galdan meg valamiféle együttérzéstől tán, de segítettek rajta, helyre rakták a vállát, majd az előbbi fiú vezetésével visszavonultak Horogba.

A játék kezdetén, egy bedőlt erőd leégett romházában él a trió, ami nyújt némi fedezéket, külön szobáik is vannak, ahova félre tudnak vonulni, be is lehet gyújtani egy kandallóban, azonban a szigetelés nem túl jó finoman szólva, így nem lesz tartós a meleg. Az egyik szoba falai tele vannak festve egy bámulatos freskóval, ami egy kislány élettörténetét örökíti meg abban az egy évtizedben, amíg itt élt, a megmaradt cölöpökből könnyű tűzifát kibontani, védelemre amúgy sincs már ebben a formában szükség, de érezhető, hogy a telet ebben a romhalmazban nem fogják tudni kihúzni, tovább kell állniuk. Amúgy sem szeretnének a Falak Városában ragadni, melyről azt érdemes tudni, hogy bár jó alapokon indult fejlődésnek, mint önellátó gazdaságok közössége, ám hamar elzárt, egymással leigázásig harcoló részegységekké váltak. Jönnek a fagyok, a kis csapat már kénytelen az éjszakát együtt, a kandalló körül tölteni, kezd fogyni a tűzifának való, ezért már egy közeli, szétkorhadt viskó szétbontásának állna neki, mikor Patkány egy ismerőse, a Meztelen Penge nevű fogadó és bordély egy szajhájának fia érkezik meg hozzájuk egy üzenettel. A helyi főhajjakend, Ida néni ajánl nekik munkát. Mindent eldobnak a kezükből és már szaladnak is a Meztelen Pengébe, mert Ida néninél bevágódni nagyobb életbiztosítást jelent bárminél, amit önerőből elérhetnek.

Folytatás hamarosan, hadd izguljatok.

Rövid tolcsvai beszámoló

Ha tegnap le tudtam volna ülni írni, rém hosszú bejegyzés született volna, annyi gondolatom volt. Ma már egy kicsit el vagyok fáradva, nyom ez az esztelen meleg és az érkező vihar. Várom a vihart, imádom, mikor zeng és villámlik, de késhetne egy napot. Tavaly is szar is idő volt, amikor meg akartuk ünnepelni a baráti társasággal a szülinapomat, idén az első időpontra lebetegedtem, holnapra meg mondja az égi háborút. Most komolyan, fenn az égbe, mi bajotok azzal, hogy a barátaimmal szeretnénk megünnepelni engem úgy, ahogy a többieket is szoktuk?!

Múlt hét végén ellátogattunk Feri családjához Tolcsvára. Borfesztivál volt és mivel a család azon része foglalkozik borászkodással, hát rendbe kellett tenni a pince körül, felállítani a sátrakat, padokat, asztalokat, előkészülni a vendégek fogadására. Jól éreztem magam. Tartottam tőle a sátorban alvás, az ismeretlen emberek és hely, meg a jó bor miatt, de király volt és nagyon tanulságos. Az első este egy kicsit magamra hagyva éreztem magam. Ahogy mentünk haza éjszaka a pincétől, besétáltunk a főtérre, ahol még DJ Szatmári zenélt. Tetszett, meg is álltunk, a fiúk ittak, a lányok táncoltak. Aztán a fiúk menni akartak, én meg mivel nem tudtam, hogy jutok haza, mentem. Pedig egyedül is maradtam volna, jó volt a zene, a hangulat. Másnap Hooligans koncert volt este, arra nagyon szerettem volna menni és Feri bevállalta, hogy elkísér. Egyrészt szerintem még tartott tőle, hogy eltévedek, másrészt egy koncerten mindig vannak hülyék, meg nem is jó egyedül annyira. Nagyon cuki volt, végig védelmezett és hát volt is két idióta húsz körüli fiú, akik azt se tudták, milyen rendezvényen vannak. Az egyik pogózni akart, a másik meg annyira be volt cuccolva, hogy a világát nem látta, és bizony ráugrott Ferire, aki nemes egyszerűséggel oldalba b.szta. Én nem tudom, mi van a mai fiatal srácokkal, de ha egy programot csak berúgva/bekábszerezve tudtok élvezni, inkább maradjatok otthon, jó? Ez csak pénzkidobás, mert úgysem fognak emlékezni a programra, meg mások zavarása, mert tényleg halvány lila gőzük sincs, mit művelnek. Koordinálatlanok, nem veszik észre, hogy ráugrálnak másra, fejbe verik a körülöttük lévőket... Nagyon ciki. Este a sátorban felhoztam azt a kellemetlen érzést Ferinek az előző estéről és megkérdeztem tőle, érezte-e ő is így magát, amikor becsobbant a baráti társaságomba. Jó volt megbeszélni ezt, úgy érzem, épül tőle a kapcsolatunk és erre vissza is tértünk tegnap, hogy ő is így érzi.

A pszichológussal jól haladunk, nagyon sok összefüggést hozunk fel és lassan-lassan az átláthatatlan, gubancos indák oldódnak. Én tényleg javaslom, hogy ha elakadás van, egy helyzet újra és újra megjelenik, valamin nem tud valaki túllépni, keresse meg a megfelelő szakembert. Mázsás súlyok esnek le. Én a kapcsolataimat is kezdem átértékelni. Sok változás, változtatás van még előttem...

Anno elkezdtem egy posztot írni a közelgő Hollódombi-féle Kráni kalandról, de nem volt meg a bejegyzés teljes koncepciója és elvesztem az információadagolásban. Szerdán megültük az első játékalkalmat online, nagyon király volt, hamarosan érkezik róla beszámoló is.

Belső munka

Nem hiszem, hogy a posztok kezdtek hatni, de az is lehet, hogy közük van hozzá. Emellett persze elkezdtem május közepén pszichológushoz is járni. A hölgy a Rogers-féle módszert követi, ami azt jelenti, hogy az egész olyan, mint egy baráti beszélgetés, amiben a páciens mesél, a szakember pedig hallgatja, majd összefoglalja, kérdést teszt fel, a saját benyomását mondja el. Sokáig kételkedtem benne, hogy ez nekem elég, hogy mélyre mutató kérdések nélkül bele tudok menni a dolgok sűrűjébe, hogy ha én irányítom a beszélgetéseket, az elég hasznos lesz, de úgy tűnik, működik.

Elkezdtem felgöngyölíteni a szüleimmel közös és tőlük kapott múltamat. Nagyon sok mindent tudtam meg az évek során, illetve sok mindenre kaptam idővel rálátást, de ennyire komplexen talán korábban még nem összegeztem. Konklúziókat vontam le és az, hogy a pszichomókus szerint most jutottam el oda, hogy ezzel az üggyel ennyire foglalkozzak, azt jelenti, hogy a jelenemben helyet és lehetőséget kaptam rá. Úgy tudnám ezt megmagyarázni, hogy végre nem a létfenntartás foglalja le az időm és az erőm, hanem újra fejleszthetem magam. Ez azért elég biztató.

Nem tudom, lesz-e olyan kapcsolatom a szüleimmel, mint amilyenre vágyom, méghozzá azért, mert ehhez ők is kellenek. Ferivel nagyon jó időszakát éljük a kapcsolatunknak, ezért óhatatlanul belegondolok, milyen lenne az esküvőnk például. Szeretnék egy igazi esküvőt, amiben nem csak egy batyus kis fogadást tartunk, hanem vicces feladatok vannak, egy remek vacsora, majd hajnalig bulizás, amit a mi táncunk nyit meg, de van később menyasszonytánc, éjféli gyertyafény keringő, satöbbi. Furcsa lenne, ha hiányozna onnan anya, vagy ha apa barátnője fontoskodna, mintha ő lenne az örömanya. De furcsa lenne köszönetet mondani nekik, mert úgy érzem, mindigis félgőzzel tettek bele az életembe. És ha már esküvő, szeretnék gyereket. Mostanában még nem, talán végre meg tudjuk alapozni anyagilag azt az életszakaszt, de azért amikor találkozom a gyerekkori barátnőimmel és Enikő gyerekeivel vagyunk, úgy érzem, hogy bazmeg, már annyira itt tartok én is... Közben nyilván félek tőle, ott van a kétely, tényleg itt tartok-e, bírni fogom-e. Hogy lesz-e mellettem a családomból valaki, akire számíthatok majd?

Feri családjában mindenki besegít. Az egyik lány egyedül maradt, elhagyta a férjét, mert az nem bírt kiszállni a szülei seggéből. Ennek a lánynak van egy kislánya, és korábban folyamatosan kritika érte őt a férje szüleitől, hogy miért nem hagyja ott a hivatását és választ egy olyan munkát, ha már dolgozni akar, ami fix időben van, nincs túlóra, nincs csúszás, satöbbi. A család meg ott áll a lány mellett, hogy ha ő ezt a munkát akarja csinálni, hát tegye, majd mennek a gyerekért az oviba ők, segítenek. Anno nálunk is működött ez, anya letette az érettségit, nekifutott egy főiskolának munka és gyerek mellett, apa három műszakban dolgozott, így a mamák indítottak minket suliba, a nagyszülőkhöz mentünk, ha betegek voltunk. Nem volt rossz. Viszont mivel anya már a chrisszel való kapcsolatom alatt is folyton azt mondogatta, hogy ő nem akar nagymama lenni, nem akar vigyázni a gyerekre, apa meg csak a választott családjával törődik, nekem valószínűleg nem fog megadatni az, amiben én felnőttem. Mama valszeg szívesen dédunokázna, ami jó. Csúnya ilyet mondani, de ha halottak lennének a szüleim, könnyebben el tudnám fogadni, hogy nem az életem részei. Akkor "önhibájukon kívül" nem tudnának foglalkozni az unokáikkal, nem egy döntés/választás kérdése lenne. Persze próbálok vele megbékélni, hogy ez a helyzet.

Együttélés a problémáinkkal

Manapság egyre többekről derül ki, hogy valamilyen étkezést érintő problémában szenved, legyen az allergia, sclerosis-multiplex, inzulin rezisztenica, PCOS, vagy bármi más. Ha kellene mondanom néhány embert, akik az ismeretségemben ilyenektől szenvednek, sajnos simán menne, sőt. De nem csak ezekkel kell tudni együtt élni, hanem testi vagy szellemi fogyatékkal, elváltozásból adódó nehézséggel, balesetből visszamaradt változással, süketséggel, vaksággal, némasággal, esetleg lelki sérülésből adódó gonddal. Méghozzá nem csak annak kell tudni együtt élni ezekkel, akit érint, hanem a szűk és tág környezetének egyaránt.

Az egyik barátnémmal (aki nem biztos, hogy örülne, ha megnevezném) való beszélgetéskor "hangzott el a szájából" az a mondat, hogy már unja, hogy folyton szóljon, emlékeztessen másokat az IR-jére. Én nem is értettem. Ha valami bajom van, az az én bajom, én tartozom magamnak felelősséggel azért, hogy próbáljam optimalizálni a környezetemet. Nyilván abban is van igazság, hogy akinek fontos vagyok, az igenis jegyezzen meg rólam egy ilyen fontos információt, de előfordulhat, hogy a másik nem gondol bele egy adott helyzetben, hogy az számomra milyen, hiszen nem érzi át, nem éli az én életemet.

Szeretném, ha elengednénk azt a gondolatot, hogy gáz szólni bármilyen problémáról.
Csapatosan megyünk valahova enni? Akkor az a szempont, hogy a diétán lévő személy tudjon ott fogyasztani (és ne legyen horrorisztikus összeg egy étkezés).
Többen elmennénk együtt szórakozni? Vegyük figyelembe az introvertáltak igényeit, azt, van-e tériszonyos, tömegiszonyos, klausztrofóbiás, stb. tagot.
Izgalmasnak hangzik egy horrorszínház? Nyilván nem azzal az emberrel fogunk menni, aki sírógörcsöt vagy pánikrohamot kap, ha ijesztgetik, és nem is azzal, aki reflexből odaüt.

Velem is történt lukra futás egy programmal. Anno Nagy Danit vittük el egy conra, amin elbújt egy paraván mögé és a nap nagy részét pánikszerű állapotban ott is töltötte, ugyanis nem tudtuk, hogy tömegiszonya van, egy conon meg ugye rengeteg ember van. Szerveztek régen nekem szülinapi bulit macska kávézóba úgy, hogy a csapatban hárman legalább macskaszőr allergiásak voltak és ők előre nem tudták, hogy macskás helyre hivatalosak. Foglaltam a kedvenc helyemre a Siriusban a kalózos szoba felső szintjére, aztán Csiga gyomorgörccsel kapaszkodott fel, mert elfelejtettem, hogy tériszonyos.

Tessék szólni róla, bármid van! És akkor is szólj, amikor olyasmi van szervezés alatt valami, ami neked nem felel meg! Nem csak neked lesz kellemetlen, ha belemész egy olyan helyzetbe, ami előre látható, hogy problémát fog okozni neked, de a többieknek is.

Velem kapcsolatban ezt kell figyelembe venni:
- félek a pókoktól és egy kicsit félek a csigáktól, kagylóktól, hangyáktól
- nem eszem meg a tengeri herkentyűket, nem szeretem a halakat - a hekk és a sushi kivétel
- nem látom a 3D-t, 20-30 perc után fejfájást kapok tőle
- nem bírom azokat a játékokat, ami amolyan élethalál harcolós, például zombik támadnak ránk, mert pánikrohamszerű állapotba tudok kerülni tőle
- ha nem tudom, hogy ijesztő lehet egy szitu, meg tudok úgy ijedni, hogy sírógörcsöt kapok vagy ütök-rúgok

Kezdtem szétrúgni, szétbontani szabadulószobát, mert egyedül voltam és pánikba estem. Hagytam abba VR játékot azért, mert kezdtem pánikolni amiatt, hogy minden oldalról támadnak a zombik, holott előtte azt, hogy arénában több ellenféllel kellett harcolni, nem okozott gondot. Rúgtam fejbe majdnem vicceskedőt, aki lépcső aljáról megfogta a bokám, mikor én a lépcső tetején álltam, kaptam kis híján infarktust olyan ijesztgetős képtől, amin békésen számoltam a különbségeket és volt olyan, hogy rám akartak ijeszteni, ezért hátulról váratlanul megfogták a vállam, én meg húsz percig nem bírtam abbahagyni a sírást.

Vannak "balesetek", de igyekezzünk megelőzni őket, mert mindenkinek könnyebb. Semmilyen probléma nem ciki és mindegyikkel együtt kell tudnunk élni, hát beszéljünk róla.

Szeretetnyelvek és amiből valóban szeretetet érzek

A múlt héten az Instagram dobta elém a Pszichoszexológia posztját, amelyben új perspektívába helyezi a szeretetnyelveket, ami engem nagyon megfogott.

Kezdjük az alapokkal. Mik a szeretetnyelvek? Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, lelkész alkotta meg 1992-ben azt az ötös felosztást, amivel kifejezzük a szeretetünket a másik ember felé, illetve amely által fel tudjuk fogni a másik szeretetét. Az öt szeretetnyelv az elismerő szavak, az ajándékozás, a szívességek, a minőségi idő és a testi érintés. Van rá teszt, mely megmutatja, mi jellemez téged, mindenkinek van egy elsődleges és egy másodlagos nyelve. Nekem az elsődleges a minőségi idő, a másodlagos a testi érintés. Lehet, hogy ez idővel változik, vagy kell idő, amíg kifejlődik egyik vagy másik valakinél, de a személyes sztorimban van egy egészen vicces dolog ezzel kapcsolatban. Mégpedig, hogy huszonéveim közepéig nem mertem hozzáérni a másik emberhez és fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom, amikor valaki hozzám ér. Persze párkapcsolaton kívül. Bevésődött az az emlék, amikor Talyval ültünk egymás mellett náluk, összeértünk és bocsánatot kértünk, ami valszeg addigra már kismilliószor megesett, de az az egy volt, aminél megkérdeztem magamtól: miért kérünk bocsánatot? Hiszen nem történt semmi gond vagy kellemetlenség. Akkor kezdett átértékelődni bennem ez a kérdés, akkor kezdtem tudatosan figyelni rá, hogy mit érzek és mit reagál a másik ember. Mindezt úgy, hogy már benne voltam nyakig a lolizásban, ahol öleléssel és puszival köszöntünk egymásnak a csajokkal - nyilván halál para volt, ami a fejemben ment közben -, illetve sok barátságom akkor már legalább öt éves volt.

Közel a 33-hoz tök jól megbarátkoztam az öt szeretetnyelvvel, sőt, ez a felosztás elgondolkodtatott és ösztönzött. Egyértelműen a szívességekkel és az ajándékokkal van a legnehezebb dolgom, kínosan érzem magam, a reakcióim rájuk eléggé... szokatlanok, kezdve a sírással és az elutasítással, bármilyen jól esnek. Az ajándékozásban próbálom fejleszteni magam és iszonyú nagy sikernek érzem, amikor jól eltalálom, de a szívességek terén úgy érzem, én nem igazán tudom mivel meghálálni, amit kapok. Valahol látom, hogy ez nem teljesen van így, azonban először mindig pánikolok, hogy jó-jó, de én mivel viszonzom majd. Itt, azt hiszem, azt kell megértenem, hogy a mérleg két serpenyőjén nem úgy oszlik a súly, mint normál esetben, mivel az eszmei érték másképp számolódik, így tehát arra kell ráéreznem, a másiknak mi jelent akkora örömet, mint nekem az, amit ő ad számomra.

Na de hogy jön ide a linkelt oldal és az alábbi kép?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pszichoszexológia (@pszichoszexologia) által megosztott bejegyzés

Már annyira megszoktam az ötös felosztást, hogy teljesen kizökkentett ez. El is küldtem gyorsan Hollódombinak, majd megkérdeztem, mit gondol róla. Tök jól helyretett a válasza. Azt írta, nem gondolja, hogy szakmai vagy tudományos szempontból fontos, miképp nevezzük, hogyan csoportosítjuk a kifejezőeszközeinket, a lényeg, hogy beszélgetést indítson el, problémákat tudjunk általa megoldani akár a kapcsolatainkban, akár magunkban.

Bennem el is indult ez a gondolatfonal, szóval itt van pár dolog, amivel én szeretetet fejezek ki:
- rajongással beszélek valakiről - általában nem arcba nyomom a rajongásomat, hanem tetten érhető vagyok
- tanulni próbálok a másiktól
- figyelek a másikra, igyekszem kibeszéltetni az élményét, részletekbe menően érdekel a véleménye
- minőségi időt szeretnék a másikkal tölteni - mindegy, hogy döglünk a szobában és beszélgetünk, vagy programot csinálunk, a lényeg, hogy együtt legyünk és mindkettőnk számára komfortos legyen
- meg akarom osztani az érzéseimet, élményeimet, gondolataimat
- lelkesen mesélek az aktualitásokról
- bele akarom vonni a dolgaimba a másikat - jöjjön át kisállatozni, jöjjön el velem arra a helyre pl.
- testi érintés - minél szorosabb a kapcsolat, annál szélesebb a palettám
- igyekszem nem csak up todate lenni, de előre készülni a másik életében lévő eseményekre
- közös hobbi, sport, szórakozás, játék
- olyan ruhadarab vagy ékszer, ami a másikra emlékeztet, illetve ajándékba kapott holmik hordása
- purrogás, dorombolás, nyávogás
- készítek valami ehetőt/ihatót a másiknak
- az illetőt jelölöm meg a történetem ajánlásában, vagy közös emléket szövök a sztoriba, vagy a beszélgetésünk témáját felhasználva írok történetet/blogot/IG posztot
- előzékeny vagyok
- rendszeresen keresem cseten a másikat - ha nem tudunk személyesen egy helyen lenni, előnyben részesítem az írott beszélgetést, mert bármikor visszanézhető, én visszakeresni is szoktam, bárki bármikor folytathatja, hangulatjelekkel gesztikulálhat, ilyesmi
- zenét, filmet, bármi más szórakoztató dolgot ajánlok

Ezek azok a dolgok, amikből szeretetet érzek a fentieken felül:
- megérint a másik
- új dolgot mutat/ajánl nekem
- olvassa az irományaimat és erről vagy mancsnyomot hagy, vagy privátban adja a tudtomra
- szívességek és ajándékok - ügyetlen vagyok adni is és kapni is, de kiérzem a szándékot

A teljesség igénye nélkül, csak hogy látható legyen, az apró dolgok mennyire sokat számítanak.

Környezetvédelem és mások

Jöhet a tegnapi topik folytatása, az abszolút ajánló. Valamennyire kikerülhetetlen a közösségi médiában ez a téma és szerintem ez szuper. Talán Vegamama, vagyis Fancsikai Eszter volt az első, akit elém tolt az Instagram a Nem akarok beleszólni csatornával, és bár zenénél nem igazán hallgatok bele az adott album vagy banda többi számába, IG-n megnézem, ki csinálja a profilt, milyen képekkel és témákkal találkozhatok a múlt alapján a jövőben. Eszter amellett, hogy vega, nagy piacos, ételmentő és a többször használatos, természetes anyagokból készült termékek kedvelője. A saját profilján is nagy a társadalmi szerepvállalása: testpozitivitás, anyának lenni nem fenékig habostorta, pajzsmirigyproblémával az élet, örökbefogadott kutya boldog élete a menhely után, támogatja a #nemvagyegyedül és #ugyanazaszeretet projekteket, amelyeket Pál Marci indított A család az család kampánnyal a Szivárványcsaládokért Alapítvánnyal karöltve - csak hogy pár dolgot mondja, amivel Eszter profilján találkozni lehet, és ne felejtsük el, hogy YouTube csatornája is van -, de a Nem akarok beleszólni keretein belül aztán végképp vállszélességgel áll ki Orsival és Judittal azért, hogy ne baszogassuk már egymást, vegyük észre, mennyire bántóak vagy hülyék vagyunk. Igen, lehet, hogy ez volt mostanában a leghosszabb mondatnom blogban. XD Remélem, tudtad követni. Visszatérve a csajokhoz... Tapasztó Orsi mentálhigiéniás hallgató és (végzett) fizikus, emellett örökbefogadó anya, ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett többek között, és hobbiból készült festményeit például licitre bocsátotta, hogy a befolyt összeggel támogassa az ukránokat. Bár az ő munkássága nem szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez, de nem tudom őt kihagyni az egészből, hiszen a maga módján ő is hozzájárul, hogy jobbá váljon a világ, élhetőbben éljünk. Bányai Judit vegán kisvállalkozó. Az előző posztomban nem említettem, mert elfelejtettem, de azzal is tudod támogatni a környezetvédelmet - és nem mellesleg a hazai alkotókat -, ha kisvállalkozások termékeit vásárolod meg az ipari, sorozatgyártott tömegcuccok helyett. Judit hímzéseket, rajzokat, festményeket, füzeteket, könyvjelzőket készít, népszerűsíti a piacra járást, a háztartásban megtalálható alapanyagokból készíthető tisztítószereket, no meg természetesen ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett. Ennek a három anyának a munkássága számomra meghatározó volt nagyon sok szempontból az elmúlt legalább egy évben, és most már YouTube csatornát is üzemeltetnek, aminek neve bemészköszönsz, amit ugyancsak jó szívvel ajánlok.

Kanyarodjunk kicsit tovább tőlük. Meglepő módon ahol nagyon sok hasznos információ ér, az a TikTok. Még mindig el vagyok hűlve, hogy mennyi szuper kisvideó van fent és messze elkerülnek a bugyuta, táncikálós, kihívásos dolgok... Nemrég kezdtem követni Pocsaji Csilla csatornáját. Na nála aztán minden van, hiszen ő a Tebe megálmodója és alapítója. Nem ragoznám túl, ha szeretnél változtatni az életeden, ő és a vállalkozása remek segítség. A másik ilyen csoda a Ligeti Bolt, ahol mindent megtalálsz, amire csak gondolni tudsz a környezettudatos életmódváltással kapcsolatban.

Már jó ideje követem, mert lenyűgöz a kreativitásával, vidámságával és növényismeretével, hadd mutassam be neked Daisyt, akit bár ugyancsak a TikTok sodort a figyelmembe, de IG-n is nagyon aktív. Ő egy kertészmérnök, akinél különleges ízeket és recepteket találhatsz, természetes anyagokból készült ételszínező, sminkkészítő praktikákat, ő is nagy ételmentő, így nála azt is megtudhatod, mihez kezdj azokkal a növényi részekkel, amiket kidobnál - krumplihéj, karfiol- és répazöld pl. -, és csodálatos tálalásokat sajátíthatsz el, amiknek nem csak a te lelked, de egy gyerekét is megörvendezteti.

Ők az én kedvenceim, számomra ezek az emberek és accountok nyitották meg újra a világot a környezetvédelem témaköre felé. Igyekszem tanulni tőlük, de ez nem egy olyan folyamat, amit egyik pillanatról a másikra le lehet zavarni.

Te kiket követsz, kiket ajánlanál nekem?

Környezetvédelem és én

Előreveszem Bogica témáját, annyira felkeltette az érdeklődésemet. Mivel nagyon tág témakör, két részletben foglalkozom vele: szeretnék nektek olyan social medián aktív személyeket ajánlani, akik szívügyüknek érzik a környezetvédelmet, fenntarthatóságot, de szeretnék arról is írni, én mit teszek jelenleg és mit tervezek bevezetni az életembe. Kommentben szívesen fogadom, ti miket tesztek a környezetvédelem, fenntarthatóság érdekében, kik azok az ismert személyek, akik számotokra hitelesek és inspirálóak a témában, illetve hogy min terveztek változtatni a saját életetekben.

Ha egy új munkahelyre kerülök, az a misszióm mindig nagyon hamar felszínre tör, hogy külön gyűjtsük a papírt és a műanyagot a kommunális szeméttől, ha ez még nem valósult meg. Ezt otthon is így csináljuk, szerencsére a párom együttműködő és a legkisebb cukorpapírt is beleteszi az erre a célra fenntartott gyűjtőbe. Kivéve, amikor nem figyel, mert közben játszik vagy mangát olvas. XD Akkor jövök én és aprólékosan szétválogatom, mi hova való. Kimossuk a maszatos zacskókat, flakonokat, dobozokat. Szétszedjük például a cigarettás dobozt, hogy a celofánja a műanyaggyűjtőbe, a doboza a papírba kerülhessen. A lemerült elemeket gyűjtöm (bár a legtöbb eszközünk beépített akkumulátoros vagy madzagos, szóval mi nem sok elemet fogyasztunk) és igyekszem találni egy leadóhelyet, ugyanígy a lejárt gyógyszereket átviszem a patikába. Az üveget nem cipelném leadóhelyre, viszont a társasházban valaki bevállalta szerencsére, hogy ő megteszi, így azt testületileg gyűjtjük, amiért én nagyon hálás vagyok. A fáradt olajjal vagyok bajban, mert az is veszélyes hulladéknak számít, de csak akkor adhatod le ingyenesen hulladékudvarban, ha rendelkezel valamilyen igazolással, hogy fizeted, vagy a társasház képviselete fizeti a szemétszállítási díjat, ami egy önkormányzat által kezelt házban nem egyszerű.

Valamikor az önálló életem során rászoktam a folyóvíz alatti mosogatásra. Borzasztó sokáig nem gondoltam, hogy ez probléma lenne, aztán talán decemberben Feri közölte velem némi szemrehányással a hangjában, hogy egy mosogatáshoz elhasználtam egy bojlernyi melegvizet. Akkor gondoltam bele igazán, hogy az a sok víz egy kádat is megtölt, én meg elpacsáltam, ráadásul a felmelegítése is drágább lesz a nulláról, mintha csak egy mosogatónyit töltöttem volna meg vele. Azóta igyekszem erre figyelni. Amiről viszont nem nagyon szeretnék lemondani, az az ásványvíz fogyasztása, és nem a mesés ásványi anyagok miatt, hanem azok oknál fogva, mert ami a csapból folyik, az sok esetben fehér a klórtól, esetenként fura szaga és íze van. Vagy ezt megoldja a víztisztító kancsó? Viszont ha majd olyan helyre költözünk, ahol van lehetőség esővizet gyűjteni, akkor a növényeimnek inkább azt adnék - noha tudok az abban található káros anyagokról is.

Én ehhez a témakörhöz sorolom azt, hogy egyáltalán nem használok hajtógázos dezodort, és finoman Ferit is igyekszem a kenhető termékek felé terelni. Nagyon ritkán választ fújós terméket szerencsére, de amikor ott vagyok, mindig mondom neki, hogy a másik cuccnak finomabb az illata. ^.~ Azt hiszem, az egyetlen hajtógázos termék itthon a rovarirtó, de szerintem évi négyszer használjuk. Lefolyótisztításhoz már régóta a szódabikarbóna plusz meleg 20%-os ecetre szavazok, nem is ismerem a különféle termékeket, amiket erre a célra gyártottak, meg nem érzem szükségét ennél durvább vegyszert alkalmazni. És amit megtudtam a legutóbbi zilizi látogatónkon, ez még a mosással is csodát művel, a kabátomból, amiből korábban egy órás sikálás és folttisztító használat ellenére sem jött ki a kosz, újra patyolat fehéret varázsolt. Tény, hogy a vécéhez marad a Domestos, de valszeg az ilyen berögződés is, hogy ennél jobb nincs, viszont nedves kendőkből igyekszem a lebomlót választani.

Szerintem valamilyen szinten környezettudatos dolog az is, hogy nagyon ritkán vásárolok új ruhát - szeretek turkálóban vásárolni, de több barátnémmal is cserélgetünk cuccokat. Én nem szeretem a műanyag poharakat és tányérokat, ez sem nagyon található meg nálunk, azok is Feri szívéhez vannak hozzánőve. Ha már vásárlás, akkor piacolás. Utálom, mert először végig kell menni a placcon, hogy mi hol van, mi mennyibe kerül, hogy néz ki, közben az emberek kóvályognak, mint a gólyafos a levegőben, aztán indulhat a kiszemelt dolgok beszerzése, viszont ezzel segítjük a hazai termelőket és olyan zöldségek, gyümölcsök és húsok kerülnek az asztalra, amiket jó megenni. Időnként kenyeret és konyhai eszközöket is veszünk, de az ritkább. Nem biztos, hogy ide kapcsolódik, viszont igyekszem elkerülni az állatkísérletes termékeket, illetve amikor nagyon tudatos vásárló vagyok, megnézem a termékeken található címkéket, amiket messze nem ismerek olyan jól, mint kéne, és nem veszek olyan élelmiszereket, amikben sok az adalék. Nyilván van kivétel, mert szeretem a mirelit pizzát, a gumicukrot, a chipset, de szerencsére egyre több természetes összetevőkből, tartósítószermentesen készül még ezekből is.

Talán nem leszek népszerű azzal, hogy nem pártolom annyira a papírtasakok, fából készült éteszközök használatát, mégpedig azért, mert ezek gyakran nem újrahasznosított anyagok. Ha át tudnánk állni arra, hogy a lehető legtöbb dolgot újrahasznosítjuk, én nagyon örülnék - imádom például a merített papírt, a natúr csomagolóanyagot, azt a fajta újságot, ami még nedvszívó papírból készült, így alkalmas ablaktisztításra is, vagy költözésnél belecsomagolni a törékeny holmikat. Utálom azokat a papírokat, szórólapokat, újságokat, amik fényesek, kemények, mert azon kívül, hogy baromira szennyezőek, semmire se jók. A műanyagból is elég sok az alternatíva, beolvasztani és újraformálni, vagy lebomló műanyagok felé fordulni, amiknek kukorica az alapja. Szuper lenne, ha átállnánk erre és hasznosítani tudnánk azon növényi részeket - kukoricaszár és csuhé, búzaszár, stb. -, amiket nagy tételben termel ki a mezőgazdaság és nem feltétlen hasznosítható értékesen. Én spec utálom papírtasakba szedni a pékárukat, mert könnyen szakad, nehéz beletenni a cuccot a legtöbb kivitelbe és nehéz kivenni belőle, ráadásul egy része műanyag, hogy a kasszás lássa, mit raktam bele és le tudja számolni, viszont a kis zacsik mennek a kiskukáinkba szemetesnek. Igen, így viszont nem a műanyagban kötnek ki, hanem a kommunálisban, ezért is jó lenne, ha lebomló anyagból készülnének.

Nagyon szeretném, ha országunk egyre több megújuló energiaforrást használna, mint a szél- és napenergia, a kormány segítené és támogatná ezek háztartásokban való használatát, de sajnos erre nem sok esélyt látok. Hülyeségekkel van magyarázva, miért vet gátat ennek a vezetés, azonban aki megfigyelte, mi megy itthon, azt nem lehet hülyére venni. Amit nagyon támogatnék még, azt mi általános iskolában minden évben megcsináltunk: osztályonként kimentünk szemetet szedni. Fel volt osztva a város nagy része, így nem csupán rendbe tettük az élőhelyünket, hanem ezzel arra lettünk nevelve fiatalon, hogy sokkal több fáradtság utólag felszedni a szemetet, mint a jelen pillanatban még pár lépést cipelni a kukáig. Remélem, ez még mindig megvan Bián. Bár lehet, hogy a sok kiköltözött, kényes pösti már emiatt is úgy rinyált, hogy a béke megőrzése érdekében inkább lemondott róla a városvezetés. Szerintem ami még működhetne, az a lebomló anyagból készült műanyagba komposzt szemét gyűjtése - valószínűleg a műtrágyázást valamelyest kiválthatnánk, ha élhető megoldás lenne ott a komposztképzés, ahol nincs komposztáló kiépítve, és a nagyvárosokban nem a vécébe és a szemétbe kerülne a rengeteg ételmaradék, romlott étel, zöldségzöldje, tojáshéj, mócsingcafat, stb.

Amivel hozzá tudunk járulni az energiafelhasználás csökkentéséhez, az a LED-es izzók használata és a jó minőségű termékek választása. Mindkettőben Feri ért a témához, én csak azt tudom, hogy erre automatikusan figyel és én ennek nagyon örülök. Sajnos én elég fázós vagyok, ezért amíg tartósan nincs jó idő, nálunk megy a fűtés és mivel nem érzem jól magam sötétben, ezért ott mindig világosság van, ahol tartózkodom.

Zárom azzal, amiket szeretnék az idő folyamán bevezetni a háztartásomba:
- csavaros fejű fültisztító pálcika - azon felül, hogy többször használható, hatékonyabb és egészségesebb, noha a pálcikát nem irtaná ki teljesen, mert sminkjavításnál és festésnél hasznos kellék
- bambusz fogkefe - annyira ki akarom próbálni!
- zöldségeknek és gyümölcsöknek többször használatos szatyor beszerzése - bár hogy utána mit rakunk a kiskukákba...? XD
- pékáruknak vászontáska beszerzése
- víztisztító kancsó - igazából már nagyon régóta szeretnék
- kulacs - ez is régóta tervben van, de vagy túl drágákat látok, vagy a méretük és formájuk nem jó, vagy nem találok egyáltalán, vagy a szokásos: nem jut eszembe, hiába látom

Ezek nagyon jó dolgok, de én egyelőre nem tudom elképzelni, hogy használjam:
- mosibetét és/vagy kehely - ugyanaz a problémám velük, mint a pisilőcsővel (amit ugyancsak szeretnék), a szállításuk/tárolásuk és tisztításuk túl körülményes
- mosipelus - nyilván nem aktuális, de ugyanaz a gondom vele, mint az előző pontban szereplő dolgokkal, plusz ezt kimosni is rémálomnak látszik innen távolról
- rongy zsebkendő és szalvéta - gyerekkorom démonai, a gondolattól is rosszul vagyok, hogy másodjára is használjak egyet, mert undorodom a nedves érintésétől és utálom, hogy kidörgöli az orrom, szám
- hulladékmentes boltokba járás üveggel - imádom az ötletet, de az áruk lehet, hogy magasabb, mint megengedhetem magamnak és mivel elég kevés ilyen hely van, a boltba járást is megnehezíti

Remélem, hasznosnak találtátok és írtok tippeket, mivel bővíthető a repertoár, mi nem jutott eszembe.