Álombéli életérzés

Megint nagyon érdekeset álmodtam. oO" Egy olyan nő voltam, aki a párjával együtt ruhákat kölcsönzött ki nagy márkáktól. Főleg viktoriánus és rokokót idéző darabokat, teljes szettben. Ezzel még nem volt semmi baj, de rendszerint végigmulatták benne az éjszakát, ami megrongálta a ruhát. Végigszaladtak árok-bokron (szó szerint méghozzá, a saját ösvényük egy árok volt, amit szinte ők tapostak a nádba), ittak, méghozzá nem is keveset, vagy meglátogattak ezekben a ruhákban olyan partikat, amelyekre nem hívták őket. De megesett olyan is, hogy a nagy bulizás közben átszakítottak egy falat, ezekben a ruhákban aludtak, satöbbi. Nem aggódtak, mert volt pénzük, s ha javíthatatlanná rongálták a ruhát, egy varrónőt fogadtak, aki megvarrta újra. Mindig időre visszavitték, de a kiegészítők gyakran sosem kerültek meg. Ezért a nőt évek múltán beperelték, az összes nagy cég összefogott. Akkor derült ki a legnagyobb átverés, amit a pár eszközölt, miszerint a nő nem a saját nevét és személyi számát használta a kölcsönzéshez, hanem mindig átkeresztelte magát és a személyijének a számát véletlen valahol elírta. Elméletileg a nyakába akasztott perek érvénytelenné váltak volna, hiszen nem volt bizonyítható, hogy ő rongált és lopott, ám akkor meg a hamis személyiség birtoklása miatt próbálták a nyaka köré tekerni a hurkot. Akkor a nő kétségbe esett és rimánkodott, hogy minden kiegészítő meglesz, csak álljanak el a pertől. Aztán végigrohanta azokat a helyeket, ahol buliztak a párjával, aki érdekes módon már ilyenkor nem volt sehol. Meg addig nagyon sok barátjuk volt, amikor bajba kerültek, a pasi felszívódott, a nő meg egész egyszerűen egyedül marad. Rohant végig az árkon, amit mindig használtak, s vagy harminc nyakláncot talált és négy gyűrűt. Ezeket visszaszolgáltatta, de pont felébredtem, így nem tudom, a cégek megnyugodtak ettől, vagy továbbra is a nő vérét akarták.

Elég kaotikus álom volt, de tetszett. A nő nagyon más személyiség, mint én. =)
Tetszett az a könnyelműsége és kacérsága, amely egészen addig jellemezte, míg össze nem roppant. A perek és az, hogy egyedül maradt, elérték, hogy talajt fogjon a lába, ám sajnos (vagy nem sajnos), nem csak a lába fogott talajt, hanem teljes testtel lezuhant az addig járt magaslatokról. Addig mulatozott, nem foglalkozott gyakorlatilag semmivel, amivel kellett volna, azután viszont az érzelmei is rendeződni kezdtek, nem volt irreálisan és kórosan boldog.
Az volt az álmomban a legkegyetlenebb, hogy ez a nő soha sem volt igazán boldog. Soha. Öröme volt, élvezete volt, de a boldogságot nem tudta elérni, s ő ezzel tisztában is volt, hiszen nagyon sokat ivott, néha pedig nem tiltakozott más kábítószereket használni. A második mélyütés az volt, amikor a pasi mellőle egyszerűen felszívódott. Ez a nő szerette a párját, hitt benne, bízott abban, hogy most is megmenti, mint addig midnig. De úgy fest, a bajban már nem volt elég jó parti a számára.

2 megjegyzés:

Rowena Shepard írta...

De jó film lenne ebből. Szinte látom a csajt (Monica Vitti, Catherine Deneuve vagy valami hasonló dáma), a pasi meg valami Mastroianni- vagy Delon-féle szívtelen dög. Antonioninak kellett volna megrendezni, de csak miután kissé betépett. :D

Liani Hikawa írta...

Egyerértek, lehetne ebből (is) jó filmet gyártani. =D
A nőt sötétbarna, göndör hajú, világos bőrű, keskeny arcú nőnek láttam, a pasi meg az a tipikus szépfiú-rosszfiú keveréke volt. =)

Megjegyzés küldése