Köszönöm szépen

Azt hiszem, itt jön az szóba, mennyi mindent köszönhetek másoknak.

Tíz után valamivel elegem a gépből, mert már másodjára fagyott le, úgyhogy felálltam és kimentem a boltba kajáért, mivel amúgy is korgott a gyomrom. Ahogy a pékáruk közt válogattam, hogy az utolsó ezresemből hogyan rakjam össze a napi betevőmet, felhívott Timi, hogy komolyan veheti-e a korábbi engedélyem és elrabolhat-e. Mondtam neki, hogy igen, bár jelenleg a boltból kéne. Oké, akkor kint megvár. Majd' kiugrottam örömömben a bőrömből, úgyhogy gyorsan választottam két nagy kiflit, kakaót, a májkrém és a paradicsom már megvolt, aztán irány fizetni, végül a nyakába ugrani. ^^ Elkérte nekem anyukája régi telefonját, mivel engem már felhívni is csak három-négy nekifutással lehetett, aztán elkísért egy darabon visszafele menet, végül mindketten mentünk a magunk dolgára. =) Bent szépen megkajáltam, beállítottam kicsit a telefont, mert nem akartam például Timi kishúgát nézni háttérképen, meg volt pár szám, amire nagy szükségem volt, de nem volt meg, azokat elkértem Benétől.

Munka után találkoztunk Benével és elárulta, hogy lehet telefonom. Olyan, amilyenre vágytam, piros HTC Desire C. =*__*= Akkor nem tudtuk megvenni, úgyhogy ettünk egy-egy fagyit, aztán mentem IchiGoért, akivel mozizni jöttünk haza. Elhozta az Idő című filmet, ami egy koreai rettenet. X"D Egy jó darabig csak a fejem fogtam, de mikor hat körül Timi befutott, elfeküdt a másik oldalamon, már konkrétan röhögtem a filmen. XD Nem volt rossz amúgy, csak néhány dolog szörnyen bután lett bemutatva, nem figyeltek mindenre, noha azt is értem, egy-egy butaság miért került bele, miért volt fontos. =) Azért elég sokat dobnak a tanfolyamon tanultak az élményeimen, például a big bang az elején és a keretes szerkezet nekem nagyon bejött, ütős volt. =) Legközelebb lehet, hogy a Hanibal ébredését nézzük meg IchiGoval, vagy a Lenyűgöző teremtményeket. ^^

A film után IchiGo ment a Zolihoz, akinél Gergő volt, mi meg elugrottunk Timivel a helyre, hogy pénzt kérjek Benétől kajára. Jókislány voltam, mert nem azzal voltam elfoglalva, hogy telefon, telefon, telefon, hanem elmentünk vele és Stefánnal négyen enni, beszélgettünk, aztán Timit elkísértem a metróhoz, ahol még dumáltunk egy sort, utána kicsit megszeretgettem a klubban lévőket, végül fél tíz tájt már elkezdtem türelmetlenkedni és nyúzni Benét és Zöldet, hogy hazajöjjünk, mivel Bene azt kérte, csak itthon bontsam ki a telefont és együtt is állítottuk be, satöbbi. ^^ Nagyon élvezem, bár mindent még bőven nem csináltam meg rajta, amit be szeretnék állítani, de hát hosszú lesz a holnapi nap is... ^^

Remek nap volt, köszönöm mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése