Nari mondta egyszer, hogy a Kanye Westes verzió "szar". Akkor én csak lestem, hogy miért mond ilyet, hiszen annyira szuper. Főleg ez a rész:
"So let it breathe, let it fly, let it go
Let it fall, let it crash, burn slow
And then you call upon God
Oh you call upon God"
Ez nekem valahogy nagyon ütött. Meg ez a rész a végén:
"Running away from the night, running away from the light
Running away to save you're life"
Ez a két utolsó sor a már alapból remek zenére így még rátett egy lapáttal. Aztán a sing365-ön nem a Kanye Westes verzió van fent. Azóta nem bírom elhinni, hogy mennyire igaza volt Narinak. Az eredetihez képest ez a szívveréses verzió szar, tényleg.
"The promises we made were not enough
(Never play the game again)
The prayers that we have prayed were like a drug
(Never gonna help me here)
The secrets that we sow we'll never know
(Never sing a song a second time)
The love we had, the love we had
We had to let it go
(Never giving in again, never giving in again)"
A klipp pedig... már egy külön történet. =D
Ez így nem lesz jó
Annyira bennem van az, hogy most leülök írni, álmodozni, hogy képtelen vagyok mellette élni. Elragad az alkotás szenvedélye, kívánom az egyik érzést a másik után, az egyik történést a másik után, a sorok végeláthatatlan folyamát. Nem tudok egyszerű dolgokkal foglalkozni, mint a rendrakás, a normális étkezés, a munka, a vizsga, a kapcsolataim, mert ha csak egy pillanatra is eszembe jut valami, elindul a kisfilm a fejemben, kikapcsolom a világot és visszavonulok oda, ahova senki sem jöhet velem.
Olyan jó lenne, ha ma a munka megcsinálná magát, az idő meg megállna körülöttem.
Lolitajáték kezdődik hamarosan nekem is, csak egyelőre képtelen vagyok másra is koncentrálni, mint az írás.
Olyan jó lenne, ha ma a munka megcsinálná magát, az idő meg megállna körülöttem.
Lolitajáték kezdődik hamarosan nekem is, csak egyelőre képtelen vagyok másra is koncentrálni, mint az írás.
Forgószél
Még egy érzés, ez szombatról.
Adam Lambert – If I Had You (Ha Az Enyém Lennél)
Tehát a csizmám rajtam, megvan a jó bőrruhám,
És kifestem magam egy fekete szemfestékkel
És dolgozok a megjelenésemen, de tudom, hogy ez nem számít.
Amire szükségünk van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
És kifestem magam egy fekete szemfestékkel
És dolgozok a megjelenésemen, de tudom, hogy ez nem számít.
Amire szükségünk van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Vékony vonal választja el a sötét oldalt
A világos oldaltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
A világos oldaltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
New York-tól LA-ig megy a nagy rock and roll,
Szemeteljük össze a szobát amíg nem lesz reggel tíz,
A csajok magassarkúban, a pasik Maseratikban gurulva.
Amire szükségük van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Szemeteljük össze a szobát amíg nem lesz reggel tíz,
A csajok magassarkúban, a pasik Maseratikban gurulva.
Amire szükségük van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Vékony vonal választja el az életet
A haláltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
A haláltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
A fények villogása
Talán nagyon jól esik,
De csak Rád tudok gondolni, igen!
A divat és a színpad
Talán magasra emel engem,
De ezeknek ma éjjel semmi jelentősége!
Talán nagyon jól esik,
De csak Rád tudok gondolni, igen!
A divat és a színpad
Talán magasra emel engem,
De ezeknek ma éjjel semmi jelentősége!
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
(Soha nem szállhatna versenybe!)
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
(Extázis lenne Veled!)
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
(Soha nem szállhatna versenybe!)
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
(Extázis lenne Veled!)
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Irigység? Féltékenység? Düh? Harag? Tiltakozás? Nem tudom, mit éreztem. Oda akartam menni és elsöpörni valakiket. Valami feltámadt bennem és arra ösztönzött, hogy megtegyem. Hogy ne hagyjam, hogy azok, akik az eszméim ellenségei és ezáltal talán az enyém is, bekebelezzék azt, akit szeretek. Miatta megint harcias és mindenre elszánt lettem egy pillanatra, félredobtam volna a békeszeretetemet és azt, hogy eldöntöttem, ezt a csatát ezzel a valakikkel harc nélkül fogom megnyerni. Anélkül, hogy bárkinek ártanék.
A türelmetlenség, a kisajátítás, az indulatosság és a tettvágy nagy ellensége a döntésem melletti kitartásnak. De ha leküzdöm ezeket, magammal küzdök meg és csak jobb lehetek annál, mint tegnap voltam, ma vagyok, vagy akár holnap leszek.
De ő, akit szeretek, nem az enyém. És ezen nem is akarok változtatni. =)
A mi "meghalásunk"
Minden jól van már, hogy itt vagyunk,
Hajadban tépett virág mosolyog,
Tiszta égre száll egy hófehér dalom,
És végre béke ül az arcokon,
Egy kicsit félve várom azt, mi vár,
Lelkemen minden ablak nyitva áll.
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Otthon vagyok.
Szerelem suhant át a föld felett,
Innen kint rekedt a gyűlölet,
Vállad a vállamhoz érintve ringass, ringass még,
Itt nincs erő, mely elszakít,
Itt nincs barát, ki elveszít !
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Otthon vagyok.
Anyu azt mondta, amikor elkezdődött ez a szám, hogy "Most figyelj!". Mindig így hívta fel a figyelmem, amikor egy dal, ami számára olyan sokat jelentett, megszólalt. Azt akarta, hogy legalább csak egy kicsit is értsem, vagy érezzem, amit ő. Aztán hozzátette: "Szerintem ez a meghalásról szól.".
Tegnap azt írtam Anyunak - mert beszélni már nem tudtam, a számat összeszorította az a sok érzelem, ami bennem összegyűlt és hiába sírtam, nem jött ki -, hogy "Arra gondoltam, amikor régen is együtt mi ketten zenét hallgattunk. Mi ketten együtt, mert a fiúk ezt nem értették. És Bene se érzi, hogy mi ketten, Te meg én, most együtt vagyunk." Eszembe jutott, hogy kihozta az előtérbe a hifit, nagy hangerőre kapcsolta, ő főzött, én a szobámban írtam, mi mégis együtt voltunk. Mintha a számok csak nekünk szóltak volna és összekötöttek volna minket anélkül, hogy egy légtérben lettünk volna. Aztán amikor olyan dal jött, amit mind a ketten a hangszórók előtt akartunk élvezni, kiszaladtunk és átszellemültünk. Akkor, ott, abban a pár percben nem létezett más, csak a zene, ő, én, meg amit érzünk. Apu és a testvérem nem értették meg ezt soha, apu még morgott is a hangos zenéért, amit mi annyira szerettünk. Mi sírtunk a minket átjáró, nemszexuális gyönyörtől, aput meg teljesen hidegen hagyta a mi egész kis szentségünk.
És tudjátok, lehet, hogy apu játszott velem gyerekkoromban, de azután, hogy kamaszodni kezdtem, széthasadt köztünk a kapcsolat, mint a föld és szakadék lett. Áltathattam magam, de a veszekedések, egyet nem értések, a harag és indulat tömkelege ellenére, amit Anyuval egymás iránt éreztünk sokszor, akkor is ővele volt több közös dolgunk. Lehet, hogy gyerekkoromban nem volt a legjobb anya, de azokat a dolgokat is köszönöm neki, amiket nem kaptam meg. Úgy érzem, erősebb lettem ezek által.
Anya tegnap azt mondta, reméli, egy kicsit legalább át tudott adni nekünk, amit ő érzett és érez a mai napig, amikor felcsendülnek ezek a számok. Azt mondta, kicsit bepiálva, a sötét szobában ülve, hangosan hallgatva egy LGT albumot nem lehet mással helyettesíteni, olyan páratlan élmény. Én azt mondtam neki, pia nélkül is ugyanennyire élvezhető. Ezen nevetett, de igazat adott nekem. Moziélményt nyújtanak a dalok, amiket így hallgatnánk, sötétben, egyedül, hangosan. És mindig, amikor kiugráltam magam a szobám sötétjében és fulladva, vibrálva, lüktetve, forrón elterültem a földön, arra gondoltam, ha csak tudat alatt is, hogy azt, hogy én így, ennyire őrülten tudok élvezni egy zenét, egy pillanatot, egy képtelenséget, azt Anyámnak köszönhetem.
El nem tudom mondani, mennyire hiányzik az az érzés, hogy feltekerem a hangerőt, ugrálok, táncolok és szabad vagyok. Egy albérletben, pláne egy olyan kicsiben, mint a miénk, ezt nem lehet létrehozni anélkül, hogy ne te lennél a hülye barom a szomszédból. De a hangos zene mindig Anyámhoz fog kötni.
"A zene tanított meg látni. De érzésből írok."
Tegnap óta jönni akar
1. Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
2. Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
3. Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
4. Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Nem tudom, hallod-e a hangom, amikor hozzád beszélek gondolatban, de remélem, hogy igen. Valahogy annyira groteszk, de amikor imádkozom, legtöbbször azt kérem, jussanak el hozzád az érzéseim, a gondolataim és a szavaim. Azt kérem a Jóistentől, adjon majd még egy lehetőséget nekünk, de csak akkor, amikor megnyugodtunk, többet tapasztaltunk és már nem szedjük szét a másikat darabjaira. És ahogy ezt kérem, ahogy azért imádkozom, hogy veled minden rendben legyen, elöntik a könnyek az arcomat.
Színház
Egyszer valaki azt mondta nekem, szerinte az emberek azért járnak színházba, hogy csodát lássanak. Volt a mondatnak egy másik fele is, miszerint nem azért, hogy fogyasszanak, de igazából a mondat első fele ragadt bele az emlékeim szövevényébe. A sráccal nem ápolok már jó viszonyt, de az álmait remélem, hogy valóra váltja valaki. Nem tudom, fontos-e még neki a színház, de ha megcsinálná, amit kitalált, az borzasztóan komoly lenne. Abban viszont biztos vagyok, hogy én magam azért mentem el a színházba, hogy csodát lássak.
És láttam. =)
A 14. sorba kaptunk jegyet Benével Az Operaház Fantomjára, s igaz, hogy beült elém két magas, nagyfejű férfi, közöttük azonban kiláttam. X) Ráadásul pont egy olyan napra kértük a jegyet (anélkül, hogy a szereposztást tudtuk volna - vagy legalábbis én nem tudtam), amin az általam már szinte rongyosra hallgatott hangfelvételen van. *.* El se tudtam volna más hangon képzelni a Fantomot, mint Sasvári Sándorén. A hangja szerintem remekül illik hozzá, karakteres és kiválóan játszik vele. Christinet Mahó Andrea játszotta, s ő is fantasztikus volt. Az egész előadás... <3
Filmen láttam még középiskolás koromban ezt a darabot és vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Nagyon tetszett, csak sok helyen nem tudtam követni a szöveget. ^^;; Az akkori barátném volt megőrülve ezért, én meg emlékszem, mennyit kutattam, hogy legalább kicsit tudjam, mit szeret annyira. Aztán karácsonyra adott nekem egy cd-t. =)
Bene megint felújította a szamócás OP-mat, úgyhogy ennek örömére azt vettem fel fehér alappal (fehér blúz, fehér harisnya, fehér cipő). S valahogy két-három napja van kedvem a parókához, úgyhogy a színes kis rövidhajúmat vettem fel hozzá. =)
Benével egyhangúan megállapítottuk: Sok ilyet még!. ^^
És láttam. =)
A 14. sorba kaptunk jegyet Benével Az Operaház Fantomjára, s igaz, hogy beült elém két magas, nagyfejű férfi, közöttük azonban kiláttam. X) Ráadásul pont egy olyan napra kértük a jegyet (anélkül, hogy a szereposztást tudtuk volna - vagy legalábbis én nem tudtam), amin az általam már szinte rongyosra hallgatott hangfelvételen van. *.* El se tudtam volna más hangon képzelni a Fantomot, mint Sasvári Sándorén. A hangja szerintem remekül illik hozzá, karakteres és kiválóan játszik vele. Christinet Mahó Andrea játszotta, s ő is fantasztikus volt. Az egész előadás... <3
Filmen láttam még középiskolás koromban ezt a darabot és vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Nagyon tetszett, csak sok helyen nem tudtam követni a szöveget. ^^;; Az akkori barátném volt megőrülve ezért, én meg emlékszem, mennyit kutattam, hogy legalább kicsit tudjam, mit szeret annyira. Aztán karácsonyra adott nekem egy cd-t. =)
Bene megint felújította a szamócás OP-mat, úgyhogy ennek örömére azt vettem fel fehér alappal (fehér blúz, fehér harisnya, fehér cipő). S valahogy két-három napja van kedvem a parókához, úgyhogy a színes kis rövidhajúmat vettem fel hozzá. =)
Benével egyhangúan megállapítottuk: Sok ilyet még!. ^^
Fehérvári meet
Tegnap volt a székesfehérvári lolita találkozó. Talán csütörtökön jutottam el oda, hogy megtámadott a felismerés, hoppá, szombaton lesz. XD Valahogy az utóbbi időben így folyik szépen ki az ujjaim közül az idő. ^^;; Ettől függetlenül ételt, italt és nasst is sikerült magunkkal vinni, csinosan felöltöztünk, nagyjából időben odaértünk és remekül éreztük magunkat. =)
Már a vonatra várakozás igen kalandos volt, mert negyed órával az indulás előtt még nem volt a táblán, honnan indul a vonatunk. =) Anett késett, érte is izgultunk. De végül sikerült egy kupacba beülnünk a második kocsin, s Kelenföldön Nanáék is csatlakoztak hozzánk.
Megejtettük a reggelizést, beszélgettünk, majd megérkeztünk Székesfehérvárra. Bene megkérdezte, hol a poncsóm és akkor jöttem rá, hogy az szépen fenn maradt a vonaton. A képen látszik is, hogy felettem van a kalaptartót. ^^;;; Rögtön minden érzelem összejött bennem, főleg, mert ezt a nagymamám kötötte nekem és nagyon szeretem. Megtámadtam hát az információs pultot, ahol hosszú percekig telefonált a hölgy, hogy egyáltalán megtudja, ki szolgál a vonaton. Végül aztán megbeszéltük, hogy azon a vonaton lesz a poncsóm, amelyikkel hazamegyünk, vagy ha azt nem érjük el, akkor leteszik a pénztárba. Hálás köszönetet mondtam a hölgynek, aztán csatlakoztam a csapathoz. Eléggé szégyelltem magam a figyelmetlenségemért és rosszul is éreztem miatta magam, hogy várniuk kellett miattam a többieknek.
Megejtenék még így az elején pár szót a kinézetemről. =) Bene ötlete volt, hogy az Őszikét vegyem fel, noha ő úgy találta ki, hogy majd két oldalra fogott copfba lesz fonva a hajam. Múlt szombaton úgy is voltam öltözve, de mivel én magamnak nem tudom befonni a hajam, már esélytelen volt ez a dolog. Aztán kettőbe fogtam a hajam és rájöttem, hogy full kényelmetlen és még csak nem is tetszik. Akkor jött mentőötletnek ez a parókám és teljesen meg voltunk elégedve az összeállítással. =) A masnik a hajamban a ruháról kerültek fel egy-egy hajtűvel, szóval az elég mókás volt, fél kirándulás alatt azon féltem, hogy elveszítem őket. XD Viszont ami meglepő volt, hogy nem zavart, ha a haj a szemembe lógott. Persze ehhez tudni kell, hogy gyerekkoromban mindig Kleopátra frizurát vágattak nekem, amit nem elég, hogy utáltam, de idővel a fufru a szemembe lógott és évekig tartott utána eltüntetni. =)
Székesfehérváron sétával és városnézéssel kezdtünk. Ebben a parkban elég sok időt voltunk, fotózkodtunk elsősorban. Egy nagyon szép parkocska volt, kár, hogy a parkőr egy goromba, bunkó fráter.
Már a vonatra várakozás igen kalandos volt, mert negyed órával az indulás előtt még nem volt a táblán, honnan indul a vonatunk. =) Anett késett, érte is izgultunk. De végül sikerült egy kupacba beülnünk a második kocsin, s Kelenföldön Nanáék is csatlakoztak hozzánk.
Megejtettük a reggelizést, beszélgettünk, majd megérkeztünk Székesfehérvárra. Bene megkérdezte, hol a poncsóm és akkor jöttem rá, hogy az szépen fenn maradt a vonaton. A képen látszik is, hogy felettem van a kalaptartót. ^^;;; Rögtön minden érzelem összejött bennem, főleg, mert ezt a nagymamám kötötte nekem és nagyon szeretem. Megtámadtam hát az információs pultot, ahol hosszú percekig telefonált a hölgy, hogy egyáltalán megtudja, ki szolgál a vonaton. Végül aztán megbeszéltük, hogy azon a vonaton lesz a poncsóm, amelyikkel hazamegyünk, vagy ha azt nem érjük el, akkor leteszik a pénztárba. Hálás köszönetet mondtam a hölgynek, aztán csatlakoztam a csapathoz. Eléggé szégyelltem magam a figyelmetlenségemért és rosszul is éreztem miatta magam, hogy várniuk kellett miattam a többieknek.
Megejtenék még így az elején pár szót a kinézetemről. =) Bene ötlete volt, hogy az Őszikét vegyem fel, noha ő úgy találta ki, hogy majd két oldalra fogott copfba lesz fonva a hajam. Múlt szombaton úgy is voltam öltözve, de mivel én magamnak nem tudom befonni a hajam, már esélytelen volt ez a dolog. Aztán kettőbe fogtam a hajam és rájöttem, hogy full kényelmetlen és még csak nem is tetszik. Akkor jött mentőötletnek ez a parókám és teljesen meg voltunk elégedve az összeállítással. =) A masnik a hajamban a ruháról kerültek fel egy-egy hajtűvel, szóval az elég mókás volt, fél kirándulás alatt azon féltem, hogy elveszítem őket. XD Viszont ami meglepő volt, hogy nem zavart, ha a haj a szemembe lógott. Persze ehhez tudni kell, hogy gyerekkoromban mindig Kleopátra frizurát vágattak nekem, amit nem elég, hogy utáltam, de idővel a fufru a szemembe lógott és évekig tartott utána eltüntetni. =)
Székesfehérváron sétával és városnézéssel kezdtünk. Ebben a parkban elég sok időt voltunk, fotózkodtunk elsősorban. Egy nagyon szép parkocska volt, kár, hogy a parkőr egy goromba, bunkó fráter.
Az életérzés. =)
Egyszerűen be kellett feküdnöm ebbe a puha, zöld fűbe. Annyira hívott... =D
Mind beültünk egy félkörbe, s mivel tűzött a nap, azt a javaslatot kaptuk, hogy formázzunk ellenzőt a kezünkből. =D Persze erről mindig az a nagyon bugyuta vicc jut az eszembe. XD
Egyébként mindenki nagyon szép volt. =) Lulu és Elyon ikrezése is nagyon tetszett, s mindenki Elyon virágkoszorúját dicsérte. =D Bene azt mondta, olyan, mint egy tavasztündér. =) Ez bók. ^.~
Amúgy ha jól emlékszem, valami olyasmit beszéltünk jóval a találka előtt, hogy majd mindenki stílus szerint csoportosítva is lesz fotózva, a vonaton meg azon nevettünk, hogy mindenki klasszikosan öltözött. =D Ezt szerintem akkor se hoztuk volna össze ilyen remekül, ha egyeztetünk előtte. =D
Bene rögtön megjegyezte, hogy egyszerűbb lett volna google beírni, hogy 'heart', s egy háttér nélküli szívet beszúrni. XD Mondtam neki, hogy igen, de így egyediek a szíveim. =D
A kép egyébként simán hajaz a hófehérke és a hét törpe alternatív, lolita feldolgozására. Meg is beszéltük, hogy a mi kodonánk hamarosan üvegkoporsóba kerül, de Bene azt mondta, ő nem szeretne üvegkoporsót, semmi értelme, nem akar kilátni a világra. XD A hercegnő azonban mielőtt még szegény kodona csúfosan szétmált volna a koporsójában, megérkezett és csókjával felkeltette az ő hercegét anélkül, hogy a többi lolita lefogta és megölte volna. =D
Azt hiszem, a "sárga csík"-on amúgy sokat fogunk még nevetni. XD Akkor nagyon bosszúsak lettünk többen, én személy szerint majdnem visszaszóltam a parkőrnek, hogy nem beszélhet ilyen módon egy főként hölgyekből álló társasággal, de Nezumi-kun megállapította, hogy bolond és nem lehet vele beszélni. A legnagyobb poén egyébként ebben az esetben az volt, hogy kérdezte tőle, hogy hova van kiírva, hogy nem szabad a fűre lépni, sehova, de volt tábla. És mi lett vele? Ellopták. X"D Ez lazán nyerte a hét vicce címet. XD
Ezek nagyon tetszenek. =)
Megfájdult a patácskámban a lábam, úgyhogy átvettem a tornacipőmre. Nem néz ki olyan rosszul, mint ahogy gondoltam, de azt hiszem, javasolt lett volna valahova hátra állnom benne. XD
Aztán átmentem veszélyes loliba. =)
Vadászat...
És a préda elejtése. =D
Közben külföldiek fényképezkedtek velünk. =) Az elég mókás volt. =) Meg érkezett egy focicsapatnak látszó társaság virító narancsszínű mezben. XD Számukra mi voltunk a nagy látványosság. XD Az is mókás volt. Meg az a nyugdíjas hölgy, aki hobbiból fotózott és felkért minket pár kép elkészítése végett. =) Az jó volt. =)
Krampusz úrtól megkaptam, hogy megalomániás vagyok. XD
Egyébként nem is. XD
<3
Nem bemutat - a félreértések elkerülése végett =D -, hanem feltartja a mutatóujját.
Benét elvitte a szél.
Fáztam.
Megálltunk fagyizni egy árnyékos helyen és mivel feltámadt a szél, fázni kezdtem. Bene zakójában kicsit jobb volt, de aztán vissza kellett adnom neki. =) Egyébként ez volt az idei első fagyizásom és áfonyás joghurtot kértem carappinoval, ami karamellás volt fenyőmaggal dúsítva. Fincsi összeállítás lett. =) Az asztalnál amúgy nagyokat nevettem, mert Kishi elfelejtette, milyen fagylatot rendelt magának. XD Aztán később összeraktuk, hogy tiramisut és lúdlábat. =D Asszem. XD
Elfáradtam.
A Bory-várba menet rám tört a fáradtság és elszundítottam a buszon. Igazából az valahogy nagyon megborított lelkileg, hogy fennhagytam a vonaton a poncsómat.
Közös evészet.
Ez a kép azért vicces, mert totál hörcsög fejem van. XD Megérkeztünk a várba és evéssel készültünk rá a nagy sétára. =)
Újabb LOL kép. XD
A vár egyébként félelmetesen gyönyörű volt. =) Nagyon tetszett. Mindennel együtt. Aki nem volt, az látogasson el. Tavasszal szerintem még szebb, mint máskor. =) Noha nem láttam még nyáron vagy télen, de most tele volt virággal. =)
Toronyba zárt herceg? =)
Ez olyan félelmetes volt. =)
Ezelőtt volt egy pad, oda ültem le. Nagyon megfájdult a lábam, újra elfáradtam és a várban rám törő feeling arra késztetett, hogy külön vonuljak mindenkitől és gondolkodjak. Később kiültem a napra, ahol be is bóbiskoltam. Nagyon sok mindenre gondoltam, az egyik az volt: "Olyan közel vagyok a célomhoz és mégis annyira távol tőle.". Kishi kérdezte is, hogy minden rendben van-e velem, s mondtam neki, hogy igen, kicsit melankolikus voltam, de ez így volt rendben.
Annnnnyira jó ez a kép! *,*
Van egy látvány, nem? =)
Újabb zseniális kép! *.*
Hazafele...
Még egy remek kép. =)
A vonatállomáson megtaláltuk a reménybeli vonatot, vagyis amelyik hazavisz minket. Elindultam a jegykezelő felé, már három lépésre voltam tőle, mikor előkapta a mobilját és felhívott valakit. Néztem egyet, hogy elég egyértelmű volt, hogy felé tartok, de mindegy. Beleszólt a telefonba: "Mi van, jön a csaj a kardigánjáért?". Így álltam és néztem Nezumi-kunra, hogy most én hallottam valamit félre, vagy miszösz. Leteszi a telefont, odalépek hozzá: "Jó napot kívánok. Ez a vonat megy a Keleti pályaudvarra? ... Akkor ezen van a poncsóm, igaz?". Kicsit lesett egyet a pasi. XD Előre mentünk, visszakaptam a poncsóm azzal a megszólalással: "Megjárta Keszthelyt, de megvan.", mire így feleltem: "Az a lényeg, hogy megvan. Nagyon szépen köszönöm, hogy megőrizte nekem!". XD Eléggé vicces volt. Aztán azon már nem bírtam nem röhögni, hogy odament a lent még várakozó csapathoz, hogy "Beszél valaki angolul?". Semmi 'Sziasztok. Tudnátok nekem segíteni? Angolul kellene kommunikálni egy francia csapattal.'. XD Na mindegy. XD
A vonaton könnyezésig eljutottam a nevetéssel. A kiakadás menete:
1.) Volt tanárom mondta: "Váll alatt.", volt osztálytársam megszólalt: "Hónalj.".
2.) Anett mesélt valakiről, aki a Viagara vízesésről mesélt, amely a Locnes-tónál van. XD
1.) Volt tanárom mondta: "Váll alatt.", volt osztálytársam megszólalt: "Hónalj.".
2.) Anett mesélt valakiről, aki a Viagara vízesésről mesélt, amely a Locnes-tónál van. XD
Azt hiszem, a dolgot nem kell magyaráznom. =)
Az élményt köszönöm szépen, a kellemetlenségekért, amiket okoztam, elnézést kérek. =)
És megint komment helyett XD
Nem bírom rávenni magam a munkára. =/ Gyűlnek a tennivalók és wáááá. Fáradt vagyok.
Az Egyszer volt sorozatokat én is nagyon szerettem és persze nekem is az volt a kedvencem, mint Lilnek. =D Én is orvos akartam lenni, csak én állatokat akartam gyógyítani. Abban az időben ez a mese és a műtétek bámulása nagyon lekötött, a biosztanáraimhoz is volt pár számukra meglepő kérdésem, tekintve, hogy a biológia nem igazán köti le általánosban és közgáz szakon az embereket. XD Én bezzeg szinte hisztiztem, hogy bioszból nem tudok érettségizni és csomó minden kimarad az anyagból a szűkös időbeosztás miatt, amiről tudni akartam. =D
Gumimacikat "felnőtt" fejjel már nem szeretem. Ültem a tévé előtt és azon gondolkodtam: "Ezen mit szerettem?!". Pedig egyik kedvencem volt. =D Meg a Chip és Dale is, amit úgyszintén kikerekedett szemekkel néztem. =) Általános iskola végén, középiskola elején meg nagy-nagy kedvenc volt a Detektív Conan, persze szigorúan németül. Meg is lepődtek a némettanáraim, amikor pár hét után elkezdtem folyékonyabban, helyesebben beszélni németül. =D De ott nagyon sok sorozatot néztem, mindig amint hazaértem, tévé be, RTL II megkeresése és ott ettem, írtam leckét, míg négykor vége nem lett a műsornak. =) Conan mai napig kedvenc *vigyorog Elyonra* és magyar szinkronnal is elkezdtem újranézni. Szeretném is az egész sorozatot látni, de pár hónappal ezelőtt még csak az 51. részig volt szinkron. =/ Szerintem a magyar szinkron egészen jó lett, noha először a német után fura volt. =)
Ha valaki nézte az RTL II-t régen, segítsen nekem! =) Volt egy anime, amiben egy srác volt a főhős. Olyasmi volt, mint a digimon, csak itt idővel egyre több lény csatlakozott hozzá, meg volt, amit útjára is bocsátott az élet. Az egyik ilyen lény maradt meg bennem, egy kék-fehér farkasszerű állat, egy elég mogorva hím. =) Igazából semmi más, még egy név se, de ezt az animét most újra megnézném, hogy tetszik. =D Asszem, ezeket a lényeket nem birtokolták, nem tudtak átváltozni, de ilyen harci tornák mintha lettek volna a történetben.
Walt Disney rajzfilmek közt megdöbbentően sok kimaradt nekem. 101 kiskutyát néztem, Aladdint néztem, meg sorozatokat, de pl. Szépség és a szörnyeteg, Hamupipőke nekem kimaradt. ^^;; Azt tudom, hogy a Barbie filmek közül a Diótörőt láttam, az borzasztóan tetszett, de egy idő után rémes lett. Ezt Kishivel is megbeszéltük anno, talán a csomagbontós találkozónkon. =D
Noriko: hát ezaz! =) Hogy sírás a vége a Vuknak, ahogy az eleje és a közepe is. XD Én ezt szeretem benne. A rajzfilm elé viszont valamilyen érthetetlen oknál fogva azért szívesen leülök. =)
A Macskafogót én nagyon nem szerettem. Nem értettem a történetet se, de ez inkább abból adódott, hogy ellenszenves volt valamennyi karakter és ezért nem érdekelt, miről szól a Macskafogó. ^^ A gonosz macska képe nekem nem volt szimpatikus, mert hét éves koromtól kezdve a macskám volt a mindenem, a legjobb barátom, a legravaszabb pajtásom, a legviccesebb játszótársam, a legőszintébb társam. =) Meg én tartottam gyerekként rengeteg rágcsálót, hörcsögöt, egeret, patkányt, ismertem a többit is egészen jól és ahogy a vulkánjait pucolgató kis herceg se volt számomra egy megemészthető dolog, úgy a Macskafogó rágcsálói sem. =)
Az nem male sue? Hiszen "tökéletes férfi" a magyar megfelelője. =)
"Peter egy önző kis pöcs." - LOL XD Noriko, ezt jól megmondtad. =) Persze nem tudok hozzászólni érdemben, mert a Peter Pan nekem totál kimaradt és valahogy a mozifilm beharangozásakor se kaptam rá kedvet.
Egy mozis nagy pozitív csalódásom viszont volt évekkel ezelőtt. Az Elvitte a víz. Grafikailag nem tetszett, a történetről nem sokat tudtam, sablonnak tűnt (és valahol az is), de az akkori barátom ahhoz ragaszkodott, én meg hagytam, hogy néha ő is érvényre juttassa az akaratát. XD Lányok, én azon az estén sírtam a nevetéstől és annyira hálás voltam a srácnak, hogy arra mentünk be, mert feledhetetlen élmény volt. Gondoltam, majd unatkozom alatta... aha, az egész sztori annyira mozgalmas, ironikus, vicces, komikus, buta, őszinte, életszerű, nevetséges, elképzelhetetlen, hihetetlen, agyament, őrült és egyéb, hogy az valami fantasztikus. =D
Elyon: szerintem a magyar szinkronszínészek túl jók. =D Van egy-egy, akinek meghallom a hangját, ha a nevét nem is tudom, azonnal tudom karakterekhez kötni és láwolni. Mindig annyira jó viszonthallani őket. Viczián Ottó, Pálmai Szabolcs, két nagy kedvenceim. Anime világban Ottóhoz L (Death Note), Sebzett (FMA) köthető, míg Szabolcshoz Nobu (Nana) például. =) Death Note-ot csak pár részt néztem, de a másik két sorozat a szívem csücske. =) Nobuba alapból beleszerettem, de Szabolcs hangjával nekem páratlan lett. Sebzett meg inkább a hangja miatt lett figyelemre méltó először a számomra, hiszen az első szériában az ő szerepe kicsit kevésbé fontos, a másodikban viszont rengeteg-rengeteg dologhoz ő kell és a szerepe is igen jelentős lesz. =) Szóval <3
Nils Holgerssont Anyu is emlegette, hogy az milyen jó volt! XD Én csak néztem rá nagy szemekkel, ő meg tájékoztatott, hogy én is néztem. XD Megállapodtam vele abban, hogy lehet, hogy néztem, de hogy nem ragadt meg, az biztos. Viszont sokszor visszaköszönt az utóbbi időben, úgyhogy lehet, hogy beütemezem a megnézését erre az évre (közelebbi időpontot nem merek mondani ismerve, mennyi mindent szeretnék ebben az évben tenni). =D
"én meg olyan hisztirohamot csaptam, amilyet a gyerekemtől majd nem óhajtok látni, mert nem tudnék vele mit kezdeni XDDD" - ez jó, ez tetszik. =D És abszolút megértem. XD Én nem voltam egy hisztis, de találkoztam olyan gyerekkel, aki kiverte a balhét, és én is csak álltam és néztem rá bután, hogy "Meg vagy te húzva?". XD
Egyébként a téma valahogy adta magát. =) Voltam Benével egy Nádas Nándor előadáson nemrég, a mesékről, mondákról szólt főként az előadás. Azt mondta, ő hosszasan próbálta értelmezni, megkedvelni a ma többségben sugárzott gyerekmeséket, de lelke rajta, hiába próbálkozott, nem sikerült. Ennek kapcsán nekem nagyon sok minden így megragadt a lelkemben, hogy ezzel a témával foglalkoznom kell. Főleg azért, mert a mesékhez és rajzfilmekhez, illetve a könyvekhez, történetekhez való viszonyom, a velük kapcsolatos viszonyváltozásom most nekem nagyon aktuális téma. =) Nem csak A kis herceg kapcsán, hanem ugye elkezdtük megnézni a Méz és lóherét, amely külön postot érdemel (de majd csak azután, hogy a második szérián is túljutottunk). Megindult bennem megint valami, ma reggel például a Füves könyvet akartam magammal vinni, amit egyszer elkezdtem, de aztán mivel megihletett, nem fejeztem be. Elkezdtem egy ilyen "Hogyan csaljunk mosolyt az emberek arcára" sztorikat írni, hogy mennyire egyszerű kicsit jobbá tenni embertársaink napját egy egyszerű mondattal. =) Aztán erre emlékeztetve magamat ottmaradt a polcon, mert előbb be akarom fejezni a Kishinek íródó démonsztorimat, meg utána előveszem A szerelem csapdájában című regénysorozatomat és végre megírom a második kötetét, és be is gépelem, meg nem ártana kiírni magamból azt a szerelmi háromszöget, amit a napokban elkezdtem. Emellett még ott van a Lehetetlen párosok sorozatom, aktuális lenne újraolvasni a minden évben újraolvasásra kerülő Boy's next doort és még számtalan olvasási, megnézési tervem van, csak ennyi minden nem hiszem, hogy belefér az évembe. XD
Az Egyszer volt sorozatokat én is nagyon szerettem és persze nekem is az volt a kedvencem, mint Lilnek. =D Én is orvos akartam lenni, csak én állatokat akartam gyógyítani. Abban az időben ez a mese és a műtétek bámulása nagyon lekötött, a biosztanáraimhoz is volt pár számukra meglepő kérdésem, tekintve, hogy a biológia nem igazán köti le általánosban és közgáz szakon az embereket. XD Én bezzeg szinte hisztiztem, hogy bioszból nem tudok érettségizni és csomó minden kimarad az anyagból a szűkös időbeosztás miatt, amiről tudni akartam. =D
Gumimacikat "felnőtt" fejjel már nem szeretem. Ültem a tévé előtt és azon gondolkodtam: "Ezen mit szerettem?!". Pedig egyik kedvencem volt. =D Meg a Chip és Dale is, amit úgyszintén kikerekedett szemekkel néztem. =) Általános iskola végén, középiskola elején meg nagy-nagy kedvenc volt a Detektív Conan, persze szigorúan németül. Meg is lepődtek a némettanáraim, amikor pár hét után elkezdtem folyékonyabban, helyesebben beszélni németül. =D De ott nagyon sok sorozatot néztem, mindig amint hazaértem, tévé be, RTL II megkeresése és ott ettem, írtam leckét, míg négykor vége nem lett a műsornak. =) Conan mai napig kedvenc *vigyorog Elyonra* és magyar szinkronnal is elkezdtem újranézni. Szeretném is az egész sorozatot látni, de pár hónappal ezelőtt még csak az 51. részig volt szinkron. =/ Szerintem a magyar szinkron egészen jó lett, noha először a német után fura volt. =)
Ha valaki nézte az RTL II-t régen, segítsen nekem! =) Volt egy anime, amiben egy srác volt a főhős. Olyasmi volt, mint a digimon, csak itt idővel egyre több lény csatlakozott hozzá, meg volt, amit útjára is bocsátott az élet. Az egyik ilyen lény maradt meg bennem, egy kék-fehér farkasszerű állat, egy elég mogorva hím. =) Igazából semmi más, még egy név se, de ezt az animét most újra megnézném, hogy tetszik. =D Asszem, ezeket a lényeket nem birtokolták, nem tudtak átváltozni, de ilyen harci tornák mintha lettek volna a történetben.
Walt Disney rajzfilmek közt megdöbbentően sok kimaradt nekem. 101 kiskutyát néztem, Aladdint néztem, meg sorozatokat, de pl. Szépség és a szörnyeteg, Hamupipőke nekem kimaradt. ^^;; Azt tudom, hogy a Barbie filmek közül a Diótörőt láttam, az borzasztóan tetszett, de egy idő után rémes lett. Ezt Kishivel is megbeszéltük anno, talán a csomagbontós találkozónkon. =D
Noriko: hát ezaz! =) Hogy sírás a vége a Vuknak, ahogy az eleje és a közepe is. XD Én ezt szeretem benne. A rajzfilm elé viszont valamilyen érthetetlen oknál fogva azért szívesen leülök. =)
A Macskafogót én nagyon nem szerettem. Nem értettem a történetet se, de ez inkább abból adódott, hogy ellenszenves volt valamennyi karakter és ezért nem érdekelt, miről szól a Macskafogó. ^^ A gonosz macska képe nekem nem volt szimpatikus, mert hét éves koromtól kezdve a macskám volt a mindenem, a legjobb barátom, a legravaszabb pajtásom, a legviccesebb játszótársam, a legőszintébb társam. =) Meg én tartottam gyerekként rengeteg rágcsálót, hörcsögöt, egeret, patkányt, ismertem a többit is egészen jól és ahogy a vulkánjait pucolgató kis herceg se volt számomra egy megemészthető dolog, úgy a Macskafogó rágcsálói sem. =)
Az nem male sue? Hiszen "tökéletes férfi" a magyar megfelelője. =)
"Peter egy önző kis pöcs." - LOL XD Noriko, ezt jól megmondtad. =) Persze nem tudok hozzászólni érdemben, mert a Peter Pan nekem totál kimaradt és valahogy a mozifilm beharangozásakor se kaptam rá kedvet.
Egy mozis nagy pozitív csalódásom viszont volt évekkel ezelőtt. Az Elvitte a víz. Grafikailag nem tetszett, a történetről nem sokat tudtam, sablonnak tűnt (és valahol az is), de az akkori barátom ahhoz ragaszkodott, én meg hagytam, hogy néha ő is érvényre juttassa az akaratát. XD Lányok, én azon az estén sírtam a nevetéstől és annyira hálás voltam a srácnak, hogy arra mentünk be, mert feledhetetlen élmény volt. Gondoltam, majd unatkozom alatta... aha, az egész sztori annyira mozgalmas, ironikus, vicces, komikus, buta, őszinte, életszerű, nevetséges, elképzelhetetlen, hihetetlen, agyament, őrült és egyéb, hogy az valami fantasztikus. =D
Elyon: szerintem a magyar szinkronszínészek túl jók. =D Van egy-egy, akinek meghallom a hangját, ha a nevét nem is tudom, azonnal tudom karakterekhez kötni és láwolni. Mindig annyira jó viszonthallani őket. Viczián Ottó, Pálmai Szabolcs, két nagy kedvenceim. Anime világban Ottóhoz L (Death Note), Sebzett (FMA) köthető, míg Szabolcshoz Nobu (Nana) például. =) Death Note-ot csak pár részt néztem, de a másik két sorozat a szívem csücske. =) Nobuba alapból beleszerettem, de Szabolcs hangjával nekem páratlan lett. Sebzett meg inkább a hangja miatt lett figyelemre méltó először a számomra, hiszen az első szériában az ő szerepe kicsit kevésbé fontos, a másodikban viszont rengeteg-rengeteg dologhoz ő kell és a szerepe is igen jelentős lesz. =) Szóval <3
Nils Holgerssont Anyu is emlegette, hogy az milyen jó volt! XD Én csak néztem rá nagy szemekkel, ő meg tájékoztatott, hogy én is néztem. XD Megállapodtam vele abban, hogy lehet, hogy néztem, de hogy nem ragadt meg, az biztos. Viszont sokszor visszaköszönt az utóbbi időben, úgyhogy lehet, hogy beütemezem a megnézését erre az évre (közelebbi időpontot nem merek mondani ismerve, mennyi mindent szeretnék ebben az évben tenni). =D
"én meg olyan hisztirohamot csaptam, amilyet a gyerekemtől majd nem óhajtok látni, mert nem tudnék vele mit kezdeni XDDD" - ez jó, ez tetszik. =D És abszolút megértem. XD Én nem voltam egy hisztis, de találkoztam olyan gyerekkel, aki kiverte a balhét, és én is csak álltam és néztem rá bután, hogy "Meg vagy te húzva?". XD
Egyébként a téma valahogy adta magát. =) Voltam Benével egy Nádas Nándor előadáson nemrég, a mesékről, mondákról szólt főként az előadás. Azt mondta, ő hosszasan próbálta értelmezni, megkedvelni a ma többségben sugárzott gyerekmeséket, de lelke rajta, hiába próbálkozott, nem sikerült. Ennek kapcsán nekem nagyon sok minden így megragadt a lelkemben, hogy ezzel a témával foglalkoznom kell. Főleg azért, mert a mesékhez és rajzfilmekhez, illetve a könyvekhez, történetekhez való viszonyom, a velük kapcsolatos viszonyváltozásom most nekem nagyon aktuális téma. =) Nem csak A kis herceg kapcsán, hanem ugye elkezdtük megnézni a Méz és lóherét, amely külön postot érdemel (de majd csak azután, hogy a második szérián is túljutottunk). Megindult bennem megint valami, ma reggel például a Füves könyvet akartam magammal vinni, amit egyszer elkezdtem, de aztán mivel megihletett, nem fejeztem be. Elkezdtem egy ilyen "Hogyan csaljunk mosolyt az emberek arcára" sztorikat írni, hogy mennyire egyszerű kicsit jobbá tenni embertársaink napját egy egyszerű mondattal. =) Aztán erre emlékeztetve magamat ottmaradt a polcon, mert előbb be akarom fejezni a Kishinek íródó démonsztorimat, meg utána előveszem A szerelem csapdájában című regénysorozatomat és végre megírom a második kötetét, és be is gépelem, meg nem ártana kiírni magamból azt a szerelmi háromszöget, amit a napokban elkezdtem. Emellett még ott van a Lehetetlen párosok sorozatom, aktuális lenne újraolvasni a minden évben újraolvasásra kerülő Boy's next doort és még számtalan olvasási, megnézési tervem van, csak ennyi minden nem hiszem, hogy belefér az évembe. XD
Ismét csak komment helyett
Nana... *nevet* Nekem is! XD Alíz csodaországban története engem elkerült, Bene mutatta meg legelőször és én keményen tíz percet bírtam ki belőle. Mondtam Benének, hogy Alíz és a nyúl is idegesítő, a világ rémisztő, a rajzolás borzasztóan nem tetszik, az egész sztori nálam meghalt, hogy Alíz beleesik valami üregbe és csodaországban esik ki belőle. Valahogy az Inuyasában, amikor a kúton keresztül közlekednek, sokkal emészthetőbb volt ez számomra. XD Hozzáteszem, vagy két évig voltam nagy Inuyasha-fan, aztán mintha elpárolgott volna nyomtalanul a dolog. Alíz története nekem Johnny Deppel vált fogaszthatóvá, aki igaz, hogy alig látszik ki a smink alól, de már a tudat, hogy ő benne játszik, kíváncsi vá tett. =) Aztán a filmben nem csalódtam, az egész valahogy bejött. Az, ahogy otthagyja a srácot a leánykérésén Alíz, a hat képtelenség, az idegbeteg nyúl, amely bármennyire idegesítő, mégis szeretem, vagy az őrült kalapos, a nagyfejű vörös királyné, vagy a köpését a főzetbe főző jóságos fehér királynő, de még az eltűnő és felbukkanó Vigyori is. =)
De utálam a Micimackót is. Hogy lehet valaki olyan buta, hogy elfelejti, amit akart? Malacka miért parázott állandóan, mitől félt és miért nem bízott meg senkiben, hogy megvédi őt, ha már magában ennyire se ment? És tigris, ő mit urgál vigyorogva, mint egy idióta?! Az egész bagázs idegesített, mert értelmetlennek találtam a történeteiket. Egyedül a nyulat szerettem, azt is csupán azért, mert nyúl. Egyébként irígy volt, önző, magánakvaló és rendmániás. Totál ellenszenves. =D De ő legalább jól nézett ki. A bagoly is szép volt, de az is állandóan okoskodott, nekem az sem tetszett.
Rengeteg mesét utáltam. Süsü együgyü történetét a lepkével meg a királyfival, Krisztofóró borzadványos gyurmameséjét, amivel ráadásul csúfolt is a testvérem és az unokanővérem, meg ilyenek.
Balu kapitány, na az már valami! =D Vagy a Macskaarisztokraták. Volt történetük, ami nekem hihető volt. Mai szemmel látom, hogy a trombitáló és táncoló macskák, meg a propellereken ledarált ananászkarikák, mint Don Kartács repülőszemüvege semmivel sem ésszerűbb azoknál, amiket utáltam, gyerekként ezek mégis emészthetőbbek voltak nekem. =)
De ha már az utált gyerekkori sztoriknál tartunk Vuk története egyenesen kínzott. Onnantól, hogy meghalt Vuk családja, nekem elvesztette a történet az érdekességét. Milyen embertelenség már gyerekkel ilyesmit olvasni?! A mese se volt sokkal jobb, de ott legalább, ha szerencséje volt az embernek, lemaradt az első részről és akkor túlélhető volt a sztori. XD A Pál utcai fiúkat és az Emil és a detektíveket szerettem, még az is rémlik, hogy A két Lotti története is kedvelt volt számomra, de a Bánk bán, a Rómeó és Júlia, a Tartuffe nekem totál érthetetlen volt. A három közül egyedül a Rómeó és Júliát szerettem meg, azt is a musical által, meg a belőle készült Romeo X Juliet anime kapcsán lett még nagyobb a kialakult szerelem. Hogy ehhez a szerelemhez mi köze Dolhai Attilának, Szinetár Dórának, Bereczki Zoltánnak, Szabó P. Szilveszternek, Janza Katának és a többieknek, nos azt meg azt hiszem, nem kell elmesélnem. =D Az egész pajzán és rockos vonulat szerintem remek. =) A Rómeó és Júlia manga például nem tetszett. A neoveronai feldolgozás fogalmam sincs, miért jött be jobban, mint a modern kori japános. Nem tudom, a fiúnak öltöző Júlia mivel jobb a hagyományos neveltetést kapott japán úrilányénál, vagy a kékhajú Rómeó miért vonzóbb számomra a szőke rocksztár változatánál, de amikor ezt olvastam, én totál kibuktam. Karddal vagdalják egymást, de hogy Júlia motoron közlekedik... uhhfh! oO' A Bánk bán a mai napig valahogy egy sötétségbe vesző valami, láttam színházban is, de ugyanaz a homály volt előttem, mint a könyvet olvasva, vagy a történetet hallgatva valakinek az elmeséléséből. A Tartuffe meg tök jó volt, de hogy miről szólt... egy feketelyuk, de legalább a hangzása tetszett. XD Jó, mondjuk az is tény, hogy nagyon sokáig rendesen olvasni se tudtam, szóval hiába olvastam el bármit, nem tudtam értelmezni. Nem álltak össze a mondatok. =) Manapság meg már kevés olyan darab van, amit újraolvasnék. =) Most, hogy már talán érteném. ^^;;
Egyébként szerintem a gyerekekről szóló mesék nem érdekeltek legfőképp. Állatokról, kamaszokról vagy felnőtt útkereső emberekről szívesen néztem meséket, de gyerekekről nagyon ritkán. =)
De utálam a Micimackót is. Hogy lehet valaki olyan buta, hogy elfelejti, amit akart? Malacka miért parázott állandóan, mitől félt és miért nem bízott meg senkiben, hogy megvédi őt, ha már magában ennyire se ment? És tigris, ő mit urgál vigyorogva, mint egy idióta?! Az egész bagázs idegesített, mert értelmetlennek találtam a történeteiket. Egyedül a nyulat szerettem, azt is csupán azért, mert nyúl. Egyébként irígy volt, önző, magánakvaló és rendmániás. Totál ellenszenves. =D De ő legalább jól nézett ki. A bagoly is szép volt, de az is állandóan okoskodott, nekem az sem tetszett.
Rengeteg mesét utáltam. Süsü együgyü történetét a lepkével meg a királyfival, Krisztofóró borzadványos gyurmameséjét, amivel ráadásul csúfolt is a testvérem és az unokanővérem, meg ilyenek.
Balu kapitány, na az már valami! =D Vagy a Macskaarisztokraták. Volt történetük, ami nekem hihető volt. Mai szemmel látom, hogy a trombitáló és táncoló macskák, meg a propellereken ledarált ananászkarikák, mint Don Kartács repülőszemüvege semmivel sem ésszerűbb azoknál, amiket utáltam, gyerekként ezek mégis emészthetőbbek voltak nekem. =)
De ha már az utált gyerekkori sztoriknál tartunk Vuk története egyenesen kínzott. Onnantól, hogy meghalt Vuk családja, nekem elvesztette a történet az érdekességét. Milyen embertelenség már gyerekkel ilyesmit olvasni?! A mese se volt sokkal jobb, de ott legalább, ha szerencséje volt az embernek, lemaradt az első részről és akkor túlélhető volt a sztori. XD A Pál utcai fiúkat és az Emil és a detektíveket szerettem, még az is rémlik, hogy A két Lotti története is kedvelt volt számomra, de a Bánk bán, a Rómeó és Júlia, a Tartuffe nekem totál érthetetlen volt. A három közül egyedül a Rómeó és Júliát szerettem meg, azt is a musical által, meg a belőle készült Romeo X Juliet anime kapcsán lett még nagyobb a kialakult szerelem. Hogy ehhez a szerelemhez mi köze Dolhai Attilának, Szinetár Dórának, Bereczki Zoltánnak, Szabó P. Szilveszternek, Janza Katának és a többieknek, nos azt meg azt hiszem, nem kell elmesélnem. =D Az egész pajzán és rockos vonulat szerintem remek. =) A Rómeó és Júlia manga például nem tetszett. A neoveronai feldolgozás fogalmam sincs, miért jött be jobban, mint a modern kori japános. Nem tudom, a fiúnak öltöző Júlia mivel jobb a hagyományos neveltetést kapott japán úrilányénál, vagy a kékhajú Rómeó miért vonzóbb számomra a szőke rocksztár változatánál, de amikor ezt olvastam, én totál kibuktam. Karddal vagdalják egymást, de hogy Júlia motoron közlekedik... uhhfh! oO' A Bánk bán a mai napig valahogy egy sötétségbe vesző valami, láttam színházban is, de ugyanaz a homály volt előttem, mint a könyvet olvasva, vagy a történetet hallgatva valakinek az elmeséléséből. A Tartuffe meg tök jó volt, de hogy miről szólt... egy feketelyuk, de legalább a hangzása tetszett. XD Jó, mondjuk az is tény, hogy nagyon sokáig rendesen olvasni se tudtam, szóval hiába olvastam el bármit, nem tudtam értelmezni. Nem álltak össze a mondatok. =) Manapság meg már kevés olyan darab van, amit újraolvasnék. =) Most, hogy már talán érteném. ^^;;
Egyébként szerintem a gyerekekről szóló mesék nem érdekeltek legfőképp. Állatokról, kamaszokról vagy felnőtt útkereső emberekről szívesen néztem meséket, de gyerekekről nagyon ritkán. =)
A kis herceg
"A kis herceg némi kis szomorúsággal kigyomlálta az utolsó majomkenyérfa-hajtásokat is. Szentül hitte, hogy soha nem fog visszatérni többé. De aznap reggel nagyon-nagyon jólestek neki ezek a megszokott munkás. S amikor utoljára öntözte meg a virágot, és be akarta borítani a burájával, egyszeriben sírhatnékja támadt.
- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudj rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt."
- Isten veled - mondta a virágnak.
A virág azonban nem felelt.
- Isten veled - ismételte.
A virág köhintett. Ezúttal azonban nem azért, mintha megfázott volna.
- Ostoba voltam - mondta végül a kis hercegnek. - Kérlek, ne haragudj rám. Próbálj meg boldog lenni.
A kis herceget meglepte, hogy nem kap semmiféle szemrehányást.
Tanácstalanul állt, kezében a burával. Sehogy sem értette a virágnak ezt a kedves szelídségét.
- Hát igen, szeretlek - mondta a virág. - Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni... Hagyd békén azt a burát. Nem kell.
- De a szél...
- Egyáltalán nem vagyok olyan náthás... Virág vagyok: jót fog tenni az éjszaka hűs levegője.
- De az állatok...
- Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat. Állítólag olyan szépek. Meg aztán ki más látogatna meg? Mert ami téged illet, te messze leszel. A vadállatoktól pedig egy csöppet sem félek. Nekem is vannak karmaim.
És ártatlanul megmutatta a négy tövisét.
- Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - tette hozzá. - Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj.
Nem akarta, hogy a kis herceg sírni lássa. Kevély virág volt."
Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg
Ma elolvastam a könyvet és úgy éreztem ennek a résznek az olvasásakor, hogy be kell tennem ide. Tomi jutott eszembe, az egész könyv olvasása alatt rá gondoltam. Most, órákkal az olvasás után, e-mailek váltása után más aspektusba helyeződött át ez a részlet, mégis... valahogy csak azt tudom mondani: Köszönöm.
Utáltam ezt a történetet, mert amikor köteleztek rá, hogy olvassam el, utáltam és semmit se értettem belőle. Ma, ahogy újraolvastam, sok-sok évvel később, rengeteget dolgozva magamon, hogy el bírjam olvasni, arra gondoltam: "Hát persze, hogy utáltam, hiszen hülyeség! =D" és valahogy olyan jó érzés volt, hogy megértettem belőle dolgokat és nem fogott el a rosszullét, jó szívvel olvastam el. =) Kedvem támadt írni valakinek tőle egy levelet, hogy képzelje el, kellett a tanácsa után majd három év, de elolvastam A kis herceget. =) Megszerettem ezt a történetet.
"- Kedves kis barátom, ugye, ez az egész csak rossz álom, ez a kígyóhistória, ez a találkozó, ez a csillagmese...
Erre a kérdésre azonban nem válaszolt. Azt mondta:
- Ami fontos, azt nem lehet látni...
- Persze...
- A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. minden csillagon van egy virág.
- Persze...
- És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt... Emlékszel?... Nagyon jó volt.
- Persze...
- Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallgatni a nevetésedet!
- Éppen az lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amelyeknek senki másnak.
- Hogyhogy?
- Mert ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak.
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!". Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem..."
Erre a kérdésre azonban nem válaszolt. Azt mondta:
- Ami fontos, azt nem lehet látni...
- Persze...
- A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. minden csillagon van egy virág.
- Persze...
- És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt... Emlékszel?... Nagyon jó volt.
- Persze...
- Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.
Megint nevetett.
- Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallgatni a nevetésedet!
- Éppen az lesz az ajándékom... olyasforma, mint a víz...
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amelyeknek senki másnak.
- Hogyhogy?
- Mert ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak.
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!". Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra.
- Mintha csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem..."