El kellett mondanom

Szerintem vannak olyan sebek, amik nem hegednek be. Szerintem van úgy, hogy a fájdalom megmarad, még akkor is, ha az azt kiváltó okot már megszüntettük. Létezik olyan fájdalom is, amelyet az emlékeinkben megőrzünk, aztán egy alkalmas pillanatban előkapunk, hogy szenvedhessünk tőle. De hogy miért, azt nem tudom.

A fájdalom, tök mindegy, miből ered, csak belerúgtunk az asztal lábába, elvágtuk az ujjunk, vagy csak fáj a fejünk, megállítja egy időre az életünk, és ha engedjük, teljes mértékben ki is tölti azt.

Én most lehet, hogy túldramatizálom a tegnapit. Az is lehet, hogy nem. Csak azt tudom, hogy ez a barátság nekem hirtelen fejlődött nagyon magas szintre. És félek, hogy egyszercsak bumm, vége.

Csak őszintén van értelme élni. Nem tudok másmilyen lenni. Próbáltam, de nem megy. Nem tudok kilépni a bőrömből, elcserélni a lelkem, csettintésre átrendezni a gondolataim és elfelejteni az emlékeim. Nem tudom kitépni a szívemet sem. És nem is akarom. Álmok nélkül halottnak érzem magam. Nem azért, mert az élet maga nem elég a számomra, hiszen az élet is csodálatos, hanem azért, mert az álmaim visznek előre, hajtanak tovább az úton és ösztönöznek.

Nem akarok hisztizni, hogy ha nem érdemlem meg az őszintesége(de)t, akkor nincs is miről beszélni, hiszen szerintem a barátság őszinteségre, hűségre és szeretetre épül. Nekem a barátság volt úgy másfél évtizedig a legfontosabb, a legmérvadóbb, a legjellemzőbb. Nekem verték a fejem a táblába, hogy "Hülye vagy!", kaptam pofont is a barátnőmtől, mégis éveken keresztül mi voltunk az egész falu leghírhedtebb barátai. Én is vágtam kemény szavakat emberekhez, akiket szeretek, lelkileg pofoztam fel őket, de csak azért, mert azt éreztem, hogy erre van szükségük. Úgy éreztem, hogy szükségük van egy jól irányzott ütésre, hogy magukhoz térjenek. És a barátságaim szilárd talapzaton állnak.

Volt, aki megpróbált "meggyőzni" nemrég, hogy ezek csak haverságok, de nem. Én élem az életem, én érzem az érzéseim, én gondolom a gondolataim és érzem azt is, ami másokban van, úgyhogy nekem senki nem tudja megmagyarázni, hogy csak azért, mert 5-10 embert meg tudok jelölni, mint igaz barátomat, nincs egy igazi barátom sem. Ezek a kapcsolatok túlhaladtak az őszinteségen, mert nyíltak vagyunk egymáshoz, túlhaladtak az átlagos hűségen, mert a legszarabb időkben is egymás mellett voltunk, s ha nem tudtunk ott lenni, akkor valahogy máshogy támogattuk a másikat, s szakadatlanul szeretjük egymást.

Sosem bíznám az életem másra, mert ha el kell buknom, akkor én akarok elbukni, ha én nem tudom jól csinálni, helyettem más ne tegye meg az én életemmel, hiszen azért kaptam, hogy én éljem. De ennek a pár embernek oda merem adni a kezébe a szívem. Nem azért, mert tudom, hogy úgysem bántaná. Ő is csak emberből van, ugyanúgy hibázhat és ugyanúgy lehet gyarló. Elejtheti például. Nem ez a titok kulcsa, hanem az, hogy tudom, bárhogy is kapom vissza a szívemet, jó kezekbe adtam.

Erre vagyok képes.
És szeretném, ha ez elég lenne.

Néha fontos persze, hogy a másik nem feccöl annyi energiát a kapcsolatba, de ha hosszútávúan mérlegre teszem ezeket a barátságokat, a mérleg nyelve pont egy szintben van. Hol az egyikünk sír, hol a másikunk. Hol az egyikünk tűnik el az élet forgatagában, hol a másik. Így jó. És nem azért 90% nálam a maximális szint a barátságban, mert ennyivel is beérem, vagy mert nincs egy olyan barátom sem, akivel 100%-os. Minden barátságom a magam 90%-ával 100%-os. Ha 100%-ot tennék bele, a mai világban az már párkapcsolat. Nekem nem, de könnyen átesnék a ló túloldalára. De megnyugtatásképp elárulom, nem vagyok képes 100%-ot beleadni egy barátságba. Egy szív, amit túl sokszor foltoztak össze, már nem lehet olyan sértetlen, mint amilyennek megszületett. Ennyi a történet.

"Hétvége"

Úgy szeretek itt élni! Jó a társaság, nagyon szeretek velük beszélgetni és nevetni. Szeretem ezt a szobát, azt, hogy a fővárosban élek és minden elérhető.

Rengeteg munkám van, tudtam, ha eljövök a szalagavató miatt szabadságra, még nehezebben fogom tudni behozni a lemaradásaim, de a bíróm olyan mennyiségű munkát termelt ma is, hogy azt gondolom, sosem fogom behozni magam, ha nem megy el szabadságra. Oo' Erre azonban kevés az esély. Azt javasolta burkoltan, hogy vigyek haza dolgokat, magnót és írnivalót, de határozottan megráztam a fejem. Ha eltűnik valami, vagy kikerülnek az adatok, abból nekem őrült nagy bajom lenne, másfelől meg nem fizetik ki a túlórát, úgyhogy nem fogok túlórázni. Általában így is előbb megyek és később megyek el egy kicsivel, ma is egy fél órával többet dolgoztam. De ennél tovább nem akarok elmenni. Nem vagyok az a szolgalélek, vagy a munkamániás, hogy ilyeneket csináljak.

Jó lenne megint találkozni Tomival. Tudom, hogy izé vagyok, de egyszerűen igényem van állandóan a nyakán lógni. =) Szeretném megnézni vele újra a yaoi lolita meeten megnézett filmet, mert az nagyon tetszett és szerintem neki is bejönne. =) Elképzeltem a filmnézés közben ezt az ominózus filmnézést vele. Hát nekem tetszett! =D

A hétvége nagyon jó volt. Nekem már a péntek is most annak számított, mert ugye Bene szüleinél voltunk, szalagavatóztunk. A Sárga-pillangó nevezetű ruhámban voltam, térdzokni és csipke kardísz nélkül. =) Táncoltunk Benével egy keveset, de ő nem volt annyira fitt, mint én, úgyhogy én sokat roptam egyedül. Az ottaniak meg egyrészt azért bámultak, hogy hogy merészelek felvenni egy ilyen szoknyát, másrészt meg, mert meghibbantam-e, hogy egyedül táncolok. =) Nem mintha a két fiú párosítás kevésbé lett volna néznivaló, mint én, de mindegy. =) Nekem tetszett a szalagavató, az elején befelé bőgtem a meghatottságtól és az örömtől - kifele nem mertem, mert szétkentem volna a sminkem. XD

Szombaton aztán reggel kelés és indulás vissza a fővárosba, mert kettőkor lolita találkozó. =) Meg lettünk pakolva, mint a málhás szamarak, szóval élvezet volt. XD Ott aztán volt minden, új arcok, szexi képek, cenzúrázott gondolatok, s a film. =) Mivel nem vagyok jártas semmilyen banda tagjai felismerésében, nem tudtam részt venni a játékban, de azért megcsodáltam a férfi testrészeket, amiket a lányok kiválogattak. =) Egy srácot, a Shinee tagját, akinek a nevét nem tudom, magabiztosan felismertük Benével, a többiről tippünk se volt. =D Viszont vicces volt a kis képekből megkapni azt, amiből ki lettek vágva. =D

Volt egy kérdőív is, mely azt akarta megtudni, hogyan kerültünk kapcsolatba a yaoival, miket szeretünk, kik a kedvenc párosaink, le kellett rajzolni egy szexi yaoi gondolatot és leírni egy fic vázlatát. Én nem értettem meg jól a feladatot, nem sztorivázlatot, hanem egy komplett rövid sztorit írtam, ráadásul rohadt dög voltam, mert A szerelem csapdájában-hoz találtam ki egy jelenetet. Ja, sluszpoén a szinapszissal kapcsolatban, hogy azt kellett kivetíteni, hogy az egyik karakter lolita ruhában van. XD (Nari: majd olvashatod Slasherbirodalmon a közeljövőben.) Az én feladatmegoldásom tartott ígyhát a legtovább, de Nana megdicsért a kreativitásomért. Szerintem voltak nálam sokkal kreatívabbak is, ettől független nagyon köszönöm a dicséretet. o^^o A legszexibb yaoi gondolatom egy kocsi motorháztetőjén való, gyors menet volt egy hosszúhajú seme és egy aprócska kis uke között, de eléggé gagyi rajz lett. ^^ Hát istenem, ez van. =D Viszont láttam olyat a többiek rajzai közt, ami nagyon "Hú!" volt. =) Például a láncos páros, amiben vélhetőleg az uke láncra volt kötve. Hmm, nyámi! =*.*=

Megnéztük a játékok után Az utolsó napok című filmet. Úúúú, nagyon tetszeeeeet! <3 A végefele nagyon sírásfelé görbült a szám, nem csak a sztori drámája miatt, hanem meg voltam hatva. Nagyon sok dolgot felismertem, amiről Tomi mesélt. Ami az én történeteimből egyrészt kimaradtak. Kell szereznem dvd-t, mert nekem KELL ez a film. Meg _akarom_ nézni újra és újra. És elő kell kerítenem a yaoi gyűjteményem, mert kezdek kiborulni, hogy nem tudom, hova tettem. =/ Film után kimentem egyet levegőzni, különben sanszos, hogy elsírtam volna magam és akkor oda a sminkem, arról nem beszélve, hogy rajtam kívül senkit nem érintett meg annyira a film, hogy sírni akarjon. Nekem viszont nagy katarzist okozott. Jó, hát én ilyen vagyok, nagyon bele tudom magam élni dolgokba és nagyon szeretem, hogy ez így van. Ennek hála ébrenálmodni is könnyebb és az ihletem is azonnal megindul. =)

Apropó ihlet. XD Elkezdtünk beszélgetni a film után, lassan szállingózni kezdtek haza az emberek. A héten harmadszor kötöttem ki a csigák szaporodásánál. XD Nem hiszem! Komolyan nem. XD Háromszor feljön ez a téma egy héten?! Ilyen nincs! XD És mégis van. Úgyhogy megosztottam a lolikkal is, hogy a csigák bizony hímnősek, párosodnak, majd mindkét egyed tojást rak a földbe. XD Ezután elgurult a gyógyszerem, elborult az agyam és egy nagyon elmebeteg írásba fogtam. Épp csak ki lehetett rángatni belőle - a Kindertojás és Nana félepés megjegyzése rábírt. =D Egyébként nálam természetes, hogy akkor írok, amikor ihletem van és ez lehet bárhol, te tényleg bárhol. XD Ma például a metrón írtam, állva. XD Szeretem, hogy az emberek frászt kapnak, vagy épp csillogó szemekkel várják, mikor tanyálok el - és eddig még nem volt ilyenre alkalom. =D

A végére aztán jó beszélgetés kerekedett, aminek én is aktív részese voltam, tegnap fejeztem be az irományt, amit ott kezdtem el. =) Itt olvasható, de csak erős idegzetűeknek. ^^;; Ja, és Nanának lett ajánlva, mert bennem ő ültette el a történet gondolatmagvát. =)

Örülök, hogy összejött a yaoi lolita meet, nagyon szuper volt. Megint ölelgetős kedvemben voltam, úgyhogy volt ölelés is. Fényképezkedtünk többekkel, a képek közül hamarosan látható lesz pár. =) Meg volt valaki a csapatban, aki nagyon nagy mértékű szeretethiányban szenvedett és én úúúgy, de úgy meg akartam ölelni, de nem mertem. ^^;; Szerintem kimarad az életünkből ez az ölelés úgy véglegesen, de nem biztos, hogy ez baj. =)

Ezt a képet IchiGotól kaptam és szerintem is nagyon cuki! =)
Köszi, hogy elküldted!

Remélem, rólad és Kishiról is lesz kép a kabátomban, mert nagyon cukkerek voltatok. =) <3

Vasárnap döglődtünk, Bene beteg volt, nekem semmihez se volt kedvem. Nem mentünk boltba, elmaradt a sütés-főzés és még a gyurmázásból se lett semmi, mert Hanaék se voltak jól. ^^;; Viszont sikerült írni és frissíteni a honlapomat. =)

Komment, ajánló, meg ami kell és élménybeszámoló a találkáról =D

Gyors leszek, mert dolog van. Ezen a héten is csak szinte aludni jártam haza. Mindig kikapcsolom hétfő reggel a gépem, miután megnéztem a napi időjárást, aztán Bene gépéről facebookolok egy húsz percet reggel. =D Ráadásul időjárás megnézése címszó alatt, amit néha elfelejtek. XD

Komment helyett - mert ugye azt a munkahelyemen nem lehet, hála az ezer éves IE-nek -:
Sakura: Nekem is Sirius az egyik kedvenc - a másik Remus -, s én sem bírtam feldolgozni, hogy megölte őt Rowling. A harmadik kötet nálam a legkedvencebb. =) A második nagyon nagy törés az volt, amikor meghalt Remus és a Weasley ikrek egyike. Hogy annak mi értelme volt, azt nem tudom és ezekért haragszom is az írónőre. Jó, persze ráfogható, hogy a háborúnak vannak halálos áldozatai, de könyörgöm...! Miért pont az ikrek egyike?! És miért pont Remus és Tonks, akik végre szerelembe estek és kicsi gyerekük volt?! Mindenki Harry halálát várta, erre túléli... Rowling jól megkutyulta a dolgokat. És nem biztos, hogy a sztori előnyére. De ez már a személyes véleményem. =)
Szerintem Rowling elő akarta készíteni a halálát, azért zárta be és tette teheteltenné, amitől persze Sirius begőzölt. Tudtuk, hogy a legfontosabb neki Harry, s hogy elvakultan meg akarja majd védeni, ha veszélybe került. Az ő halálával Rowling nagyon is átgondolta, mit akar. Harryt még elszántabbá és magányosabbá tenni. Egy mélypontot akart még Harry életébe, amit meg is teremtett, de nem csak az övébe. Sirius valahogy olyan karakter, akit mindenki szeret és a halálával súlyos árat fizetett a sztori, de én nagyon megértem, hogy megölte. Csak az egész halála annyira egyszerű és semmilyen. Azt vártam volna, hogy harcban rászór Bellatrix egy halálos átkot, vagy valami, de nem, átesik a halál függönyén. Ez annnyira... És pont ez a véletlen, észszerűtlen és egyszerű halál a legmegrázóbb nekem a történetben.
Újraolvasnám én is. Emlékszem, amikor az első kötet után megnéztük a filmet, ami életem első mozis élménye és valaki a rémülettől az ölembe borított egy adag popkornt, aztán mindenki onnan ette, hogy miután láttam, hogyan képzelte el Rowling Voldemortot, azt a részt, amikor a könyvben először megjelenik, rongyosra olvastam. Este, sokszor egymás után, újra és újra elolvastam, ahogy megjelent és egyszerűen nem bírtam megunni, annyira hatásos volt számomra a belépője, az aurája/kisugárzása. =D
Kishi: én kevés fanficet írok és olvasok, de a HP-kat én is előszeretettel fogyasztom. =) Kedvenc páros egyértelműen a Sirius-Remus, de szeretem a Sirius-James, James-Remus párosokat is, és már olvastam Enieltől rettenetesen jó Sirius-Regulus ficet is, azt nagyon tudom ajánlani. Ha jól emlékszem, százszavas és a LJ-jén van fenn. =) A legkegyetlenebb Siriusos fic, amit olvastam eddig, a Néma sikoly werewolfladytől, amiben Voldemort-Sirius párosítás van, és tényleg kegyetlen, de kegyetlen jó is. =) Viszont van még pár nagyon jó, Nari - Vicktorja, vagy az Ideje szárnyalnija, ezeket iszonyúan ajánlom. Nari a Merengőn is fenn van, nem csak a saját lapján, a World of Fantasyn található meg. =) Ha meg valami nagyon elmebetegre vágysz, valami nagyon durvára, akkor Neji - Human vivisection (Emberi élveboncolás). =) Engem levert a lábamról, de le is vett egyúttal. Szóval koppantam és mégsem éreztem rosszul magam. Bár egy ideig nagyon a depi felé hajlottam tőle. Neji írása azt hiszem, csak a saját lapján, az Üveggyöngyjátékon található meg.

Na és akkor az, amiről írni akartam:
A találkozó tegnap nagyon szipiszupi volt! =) Mind a ketten úgy indultunk neki, hogy hisztisek, fáradtak, nyűgösek vagyunk. Mondom magamban: akkor ez csak jó lehet. =D És igazam volt. ^^ Az új szoknyámban mentem, így a munkahelyemen is megcsodálhatták. Erősen gondolkodtam a nevén, de még nem jutott semmi eszembe. =/ De nem adom fel! =D

Ácsingóztam a Feneketlen tónál, néztem a kacsákat, a távolban emberek tűnnek fel. Integetni nem merek, mert ha nem a Tomi az egyik, akkor hülyének néznek, szóval állok és igyekszem sasszemmé alakítani a sajátom, hogy lássam, ki jön felém. Persze megérzésre kiszúrtam őt, de a biztonság kedvéért addig mozdulatlan maradtam, amíg nem integetett nekem. XD Aztán mondja, hogy nem vagyok érvényes, forduljak meg, mert ő meglepetésként akar érkezni a hátam mögül. Csakazértsenem. Így hát megkerült. =D Gondoltam, szívózom picit vele, forgok, ahogy próbál megkerülni, de aztán arra jutottam, nem rontom el az örömét. =) Szőrmeevős puszi, majd megbeszélés, hova megyünk, mit csinálunk. =D Tudni kell, hogy Bene teljesen be volt zsongva, szerette volna megismerni Tomit, meg egy csomó ötletet adott, hova mehetnénk. XD Kész volt nagyon a srác.

Végül a Gólem mellett döntöttünk. =D Azt hiszem, az arcokból ítélve, azt hitték, hogy mellékutakon járok és Tomival nem egészen baráti a kapcsolatom. Ezen úgy röhögtem, mert nekem van annyi eszem, hogy ha ilyesmit csinálnék, olyan helyre mennék, ahol nem ismernek. XD Szóval vicces volt, Bene is hívott, hogy van egy ilyen megérzése, hogy valaki azt hiszi, hogy a Tomival randizunk. =) Tominak nagyon tetszett a hely, a csilis csoki meg, amit kért, úgyszintén. =) Én kipróbáltam a narancsos-fahéjas csokit, ízlett is nagyon, meg elfogyasztottam egy cookiet, Benének pedig vettem pár darab diannás cukrot, mert azt nagyon szereti. =) Egy idő múlva felmentünk hozzánk, így megismerhette Tomit az egész társaság. Sajnos nem sikerült meglepni Benét, mert ugye kóddal nyitottam ajtót - kulcs híján - és a csipogás elárult. De örült, s ez a lényeg. =D Megmutattam Tominak a kupis kis hajlékunk, aztán belevetettük magunkat a gyurmaművek és gyurmakészítés, majd az életünk fényképei világába. =) Kapott is Hanatól egy akkor készült kekszet, amin hab és eprek és cukorka volt. Nagyon-nagyon szuperjó munka, Hana meg bénának meri nevezni magát. Ilyenkor ingerem van kokit nyomni a fejére. =D Tomi teljesen odavolt, mondta is, hogy a telefonjára fogja tenni a kis csecsebecsét. =) És ebben az esetben a "Fogyaszd egészséggel." egészen mókás volt. =D Szépen kikísértük őt a villamoshoz, Bene jól meglepődött, hogy puszival köszönt el tőle, én meg úgy vigyorogtam rajta, mint a vadalma. =D

Ma még munka, elég sok, aztán fogorvos, s ha hazértem a kínzatásról, akkor már csak jó vár rám hétfőig. =) Nem mintha a munka nem lenne jó, vagy a munkahelyen lenni. =D Az egyik "srác" (nekem nem minden ötven év alatti pasi srác, mint Benének) mondta, hogy "Azt szeretem ebben a lányban, hogy az apró dolgoknak jobban tud örülni, mint a nagyoknak. Sokat tanulhatnánk tőle.", én meg elbújtam a kezeim mögé. XD Úgy szeretem őt is! =) Remélem, ő is és a legidősebb "hordófiú" is lesz, mert hozok házi készítésű süteményt, utóbbi "kérésére", s szeretnék belőle nekik is adni. =D

Sok puszi, megyek dolgozni. =)

Utolsó pillanatok

Második napja motoszkált a fejemben ez a két szó, utolsó pillanatok. Sirius halálával kapcsolatban fogantak meg, Remust láttam és éreztem, amint kötelességtudatból Harryt menti, de a szíve megszakad a barátjáért. Aztán arra jutottam, hogy nem emlékszem, Rowling pontosan hogyan írta meg ezt a jelenetet, úgyhogy végül addig agyaltam rajta, míg a szereplők a valós világba kerültek.


Utolsó pillanatok

Az egész nagyon gyorsan lezajlott. Kitört a pánik két karddal vagdalkozó fiatal miatt, mindenki másképp reagált, nekem meg csak az járt a fejemben, hogy a kis Harryt el kell innen vinnem. Ehelyett a te kezed fogtam meg, mely hirtelen megrándult, még egy tébolyultan rövid ideig elveszetten a szemembe néztél, majd mindennek vége lett, élettelenül hullottál a földre. A veszély még nem múlt el, ezért nekem meg kellett acéloznom magam. Elkaptam a dührohamot kapó kis Harryt, mielőtt bosszúból megöleti magát, s elrángattam a vérmezőről.

Az utolsó pillanatok úgy röppentek el, hogy csak utólag fogtam fel, hogy az utolsók voltak.

Egy hisztis nap után

Vasárnap mentünk hazafele Anyutól, amikor Bene megszólalt, hogy "Nem tudom, miért és mit, de várok valamit ettől a 19-étől.". Elkezdtünk ezzel kapcsolatban beszélgetni, amikor is egyszer csak rájöttünk, hogy 19-e szombat és mi vasárnap estefele akartunk hazajönni Bene családjáéktól és már mindent lebeszéltünk. Már Anyunál elkapott a sírás, alapos bőgésem kínjának vetettem alá Édesanyámat és a Páromat, mivel van egy totál boldog része az életemnek és van egy totál depi része, ugyanis nincs ihletem. És ez engem földhöz tud vágni pillanatok alatt. Már a buszon ültünk és akkor ez így lekoppant, hogy nem elég, hogy nem tudok írni, még a yaoi meeten sem tudok ottlenni, pedig már réges-rég jelentkeztünk rá és tervezzük és akármi. Aztán Bene végül megkérdezte, hogy ott akarok-e lenni, én meg bólogattam rá. Persze, hogy ott akarok lenni, már rettenetesen várom, hogy szombat legyen, holott holnap még Tomizom egyet, ami nagyon-nagyon szupilesz. =D Úgyhogy végülis kibuliztuk, hogy ottlegyünk a yaoi meeten. =)

A tegnap nagyon mókás volt, a bíróm rengeteg feladattal látott el, noha amúgy is tornyosultak körülöttem az akták és az elvégezendő dolgok, ráadásul bepirosodott a napom, úgyhogy a nap végefelé _nagyon_ hisztis lettem. Volt úgy, hogy lecsaptam egy adag aktát a bírómnál, megköszönte, hogy elvégeztem a feladatot és rávágtam az ajtót. XD Nos, én nem szoktam ilyet csinálni, de hat órányi időhúzó feladat után már nagyon mérges voltam. XD Ő észre se vette, de a szobatársa csak úgy lesett, hogy velem meg mi van. Aztán a bíróm hozott még egy aktát, ami aznap harmadszor került hozzám és sírva-röhögve mondtam, hogy kész, nem bírom, kiugrom az ablakon, hazamegyek. XD Bene is pont ekkor hívott fel és azt mondta, hogy semmit se hallott abból, amit mondtam, csak azt, hogy magas hangon hisztizek. X'D Nagyon úgy tűnt, vigasztalhatatlan vagyok. Csak néztem az embereket virágokkal a kezükben, a párokat egymást csókolva, ölelve, fogva, a dugig tömött helyeket, és az járt a fejemben, hogy éhes vagyok, fáradt vagyok. XD Hát igen... ^^;;

Aztán elmentünk a Black Ichigoba, ahol találkoztunk Lyonával. =D Egyből feldobódtam, nagyon örültem a találkozónak. =) Az ilyenek mindig annyira jók szerintem! =) Pont egy fekete ruha volt rajta, amire azt mondta, mikor megdicsértük, mennyire jól áll neki, hogy "Sajnos tényleg nagyon jól áll.". =) Rögtön elkezdtem drukkolni, hogy a ruha megvárja őt, amikor már nem lesz "sajnos", hogy jól áll neki. =) Én is próbálam azt korábban, de szerintem Lyonán jobban mutatott. =) Engem várt a fehér-rózsaszín szoknya, aminek még nincs neve, de majd a mintájából kiötlök valamit. Az előző postban szereplő Sárga-lepke nevet kapta ebben a szent percben. =) Még egyszer felvettem a szoknyát, mert Lyona és a fiúk látni akarták rajtam, aztán kértem hozzá egy fehér kalapot, mert abba múltkor nagyon beleszerettem. Immár az enyém. ^^y A jövő hónapra már kinéztünk egy rózsaszín-fekete bittersweet ruhát, és beleszerettem egy cipzárrózsa karkötőbe is, mondtam Polnak, hogy nekem olyanom lesz, mert nem bírom ki most már nélküle. =D

Később megmutattam Hananak az új szerzeményeim, ami nagyon tetszett neki, mondtam, hogy lesz meet megint, majd megmutattam neki a gyurmakreálmányainkat. Meg is beszéltük, hogy vasárnap süteményt sütünk Benével, s ha van kedv és idő utána, akkor gyurmázhatunk. =) Teáztunk egyet négyen, méghozzá nem is akármit. Borsmentát, amit a WestEndbeli teásnál vettünk. Nagyon finom. Jövő hónapban egy adag kiwis-szamócás-hibiszkuszos teát szeretnék onnan, mert az is varázslatos. =)

Ma fogdokihoz kell mennem, utána meg apuékhoz, mert otthon van egy csomó fontos papírom, aminek nálam kell lenni, s nagyon remélem, hogy megérkezett már a Geszti-bögrém és ép. =) Már annnnnyira várom, hogy a kezemben legyen! =) Nagyon vágytam egy olyan bögrére, főleg a sárgára és még mindig annyira feldobott leszek, ha arra gondolok, nyertem egyet. =D

A tegnapom végülis jól zárult. Örülök, hogy körülvesznek az emberek. Van késztetés valahol mélyen bennem, hogy egyedül legyek, de mivel nincs ihletem írni, ébrenálmodni, ezért csak játszanék, vagy az interneten szórnám el a drága időt. Így viszont eredményesebbnek érzem az életem, hogy kapcsolatokat ápolok. Nem akarok újra egy olyan helyen élni, ahol csak elviselnek, ahol csak elviselem a létet, ahol nem beszélgetünk, ezért viszont nekem is tennem kell. Úgy tűnik most nekem, hogy amit tehetek, hogy tényleg jó legyen a légkör, hogy levetkőzöm a magányos farkas szerepem, legalábbis megpróbálom. Nem egyszerű, nekem legalábbis nem az. Túl sokáig és sokféle módon voltam egyedül, voltam magányos, voltam szinte teljesen magamra utalva, még annak ellenére is, hogy sokszor nem voltam a magam ura úgy, ahogy akartam lenni. Benével igazi kihívás volt hosszútávon együtt lenni, mert ő nagyon közösségi ember, társcentrikus, ezzel szemben én mindig egyedül akartam lenni. Most, hogy nincs ihletem, nincs miért. És végre egyfajta központban vagyok, ahonnan könnyebben elérem a barátaimat. =)

Szép napot nektek!

Ami összejött... és ami nem ^^;;

Fotóztunk Anyunál. A hajam kidobta a kreppelést, úgyhogy jó csalódott voltam miatta. A nyuszis kabátról meg elfelejtettünk fényképet csinálni. Úgyhogy ez a feladat rád vár, Tomi. =D

A kép címe: A jó kislány.
XD

Bene kérte, hogy mosolyogjak. XD

Bónuszkép.
És igen, a zsemlék és a kávéfőző... XD Bene szerint ilyen is csak nekem jut eszembe. XD

Örömködés

Azt hiszem, az ideköltözésem az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Boldog vagyok. Szerelmes és vidám. Nem számít, hogy néha fárasztó a munka, időnként megkínoz a fogorvos és most már baromi drága kimenni Biára, mert végre a Párommal lakom és a magam ura vagyok. Ezzel a kombóval úgy érzem, egyszerűen semmi nem képes felvenni a versenyt. Tény, hogy így Sangoval sokkal kevesebb időm van, de végre Talyval van egy csomó időm, hiszen csak öt perc és náluk vagyok. És még rengeteg barátom lakik a városban.

Eljutottam oda, hogy már nem sajnálom a pénzt magamra. Szóval, hogy képes vagyok jó érzéssel megvenni magamnak egy drágább cuccot, s nem csikorog a fogam lelkileg, hogy detetszik-dedrága. =) És veszek is magamnak dolgokat. Legújabb Julia Carina boltjából két szamócás csatt, amik szerintem nagyon cukik és még színben is illenek a szamócás ruháimhoz, s egy kutyusos fülbevaló. Nagyon édes az a terrier alakú kis füles, piros a teste és fekete a feje. Nagyon imádom. =) És még egy előrelépést tudhatok magaménak. Végre van olyan fejdísz, ami nem csak úgy magában tetszik, hanem a fejemen is. Sőt, van egy fehér kalap csupa tollal és fehér, pöttyös tüllel díszítve, amibe annyira beleszerettem, hogy nagyon. Csak kicsit még drágálom. ^^;; Emlékszem, régen csattokat sem hordtam, most meg már alig bírom elpakolni őket. =)

A fogam úgy néz ki, lassan, de biztosan helyre jön. Legutóbb is sírtam a fogorvosnál, nem a fájdalom miatt, hanem kiborultam a vérem látványától. ^^;;; Azon gondolkodom, milyen lelki háttér kell ahhoz, hogy az ember elájuljon vagy sírva fakadjon a vér látványától. Szeretném megfejteni ezt a problémát, mert régen állatorvos akartam lenni és élő műtéteket néztem a tévében, semmi bajom nem volt pár éve a vér miatt, most meg ilyeneket produkálok. =/ Nem tetszik, nem vagyok kibékülve ezzel a dologgal magamban.

Az új fürdő... *.* A mosdó felett majdnem egész alakos tükör van. Olyan régóta vágytam rá, hogy kettesben legyek egy ilyennel. Tovább növeltem általa a testtudatom. Tegnap fürdés után szépen bekreppeltem az egész hajam. A végére már nagyon untam, mert körülbelül másfél-két órámba került, s mikor Bene mondta, hogy már éjfél lesz lassan, kicsit kibuktam, hogy mennyi időt eltöltöttem a tükör előtt. De legalább megcsináltam a körülbelül két hete dédelgetett vágyamat, a kreppelt hajat.

Ma megyünk Biára. Apu barátnője készített nekünk össze egy pakkot, amibe valószínűleg tusfürdő, mosópor, öblítő, szappan, meg ilyesmi van. Aztán meglátogatjuk a mamámat, beszélgetünk vele egy keveset, majd felmegyünk Anyuhoz. =) Annyira várom már, hogy ott legyünk. Szeretnénk fényképezni a fényképezőjével, a hajamat, a sárga, magas derekú szoknyám, és a kabátom. =D Van új sálam is, egy fehér, kötött, amibe belebújtattak hosszába egy vöröses szálat. Szerintem eszméletlen jól néz ki! Aztán vettem zoknikat, lábszárvédőt és Móninak egy csíkos zoknit, mert mindig leirigyli a lábamról az enyémeket. =)

Az élet szép és egyre szebb! =*__*=

Jaj, ezt még el kell mesélnem! XD Tegnap voltunk a WestEndben, mert Taly le akart tölteni egy shiny Raikout. XD Én is letöltöttem. XD

Hozzászólás helyett és egy kérés

Idebent nem engedi használni a kommentet a böngésző, úgyhogy így válaszolok neked, Gigi. ^^

Ez részben igaz, részben meg nyom a latba a személyes érzelmi kavalkádom. =(

Tudom, hogy máshogy csinálnám és gondolkodom ezen az egészen - még dolgozni sem tudok, most annyira lefoglalnak a gondolataim és azon gondolkodom, hogy egy órával előbb elmegyek, kivéve a heti egyszeri lehetőségemet, de mivel az nem érné meg és haladnom kell a munkámmal és egyébként is holnap jobban jönne ez a lehetőség, szóval -, mégsem jutok dűlőre.
 
Alszom rá egyet-kettőt, s higgadtabban, már remélhetőleg érzelmileg mentesen végiggondolom újra ezt az egészet.
 
---
Ha valaki a véleményemre kíváncsi önmagáról, vagy másokról, engem kérdezzen meg, legyen olyan jó, mert a 'valaki azt mondta rólad, hogy ...' kezdetű mondatoknak általában a fele sem igaz, vagy pedig a pletykálkodás folyamatában átalakult és már nem tükrözi a "mondó" eredeti szavait.
 
Másodkézből kapott információ már nem érték, ezt közgazdaságtanból is tanították - az más kérdés, hogy megtanultuk-e. =D Úgyhogy kérek mindenkit, ne osztogassa helyettem a névjegyem, mert azt nem szeretem.
 
 
Végszónak pedig a mottóm:
Inkább gyűlöljenek azért, aki vagyok, mintsem szeressenek azért, aki nem vagyok.
 
Köszönöm a figyelmet!

=(((

Néha le kell mondanunk az álmainkról, mert mások megvalósítják őket.

=(((

Uhh... =(

Tudom, hogy maximálisan az én hülyeségem, de ez most meglehetősen fájdalmas bejelentés volt a számomra. Nem baj, túlleszek rajta, csak...

Tudod, eddig egyáltalán nem tudtam igazán mélyen elgondolkodni azon, amit mondott nekem valaki, de most, hogy a húsomba vájt a téma, most... most _érzem_. Így, kiemelve. És nagyon nem jó érzés. Sőt... olyan, mintha... mint amikor mész-mész vidáman az utcán és hirtelen kivágódik előtted egy ajtó, ami letarol. Nem tudsz rá haragudni, mert tudod, hogy ilyen megesik, de azért az orrod, fejed, vagy másod, amit bevertél, fáj. Hát ennyi.

Mit üzen nekem ez az egész?
"Járj a saját utadon." és "Ne állj meg. Csak előre. Csak tovább. Csak ügyesen."
És még erősebb bennem a késztetés, hogy megállítsam azt a folyamatot, amit meg akarok. Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy "De hogy?!", és nem tudom igazán a választ. Annyit érzek, azt viszont most masszívan, hogy áldozatokat kell hoznom. Lehet, hogy nagyokat. És még annyit érzek, hogy... nem cselekedhetek semmilyen negatív érzelemből.