101 Lolita Életmód Tipp

Még mindig Kokia hangjának szerelmében úszom. Előszeretettel hallgatom az ide is beszúrt videót, meg a Harmonyt. Vagyis ezt egymás után sokszor. Aztán minden mást is, amit találok tőle. =)

Már nagyjából összekészültem a teázaházazáshoz. 14:30-ig írhatom a blogot. Aztán gyors összerántom a maradék vinnivalót és irány Budapest. ^^

Emellett Yakaii blogján felleltem a 101 Lolita Életmód Tippet. Nagyon hasznos dolog, remélem, most, hogy IchiGonál és nálam is felmerült, felteszi a maradék három részt is. Bár én még csak most kezdek ismerkedni vele. De nagyon tetszik. ^^

Első tipp, hogy írjunk naplót. Korábban próbálkoztam vele, rengeteg féle naplóm volt az egyszerű jegyzetelő lapoktól elkezdve a határidőnaplókon át kifejezetten naplónak gyártottig. ^^ Álomnaplóm is kettő van. ^^;; Idővel azonban mindet megunom és nem vezetem. o^^'o

Második tipp egy lolita levelezőtárs szerzése. Ez még a jövő zenéje. Én nagyon szeretek kézzel írni, szépen fogó tollal, amely még külsőre is tetszik nekem. Imádom a gyönyörű levélpapírokat, gyűjtője vagyok a képeslapoknak, s eddig minden levelemet eltettem emlékbe, amit másoktól kaptam. A barátnőmmel sokáig leveleztünk, míg ő Pécsen élt és évente csak háromszor találkoztunk. Rajzoltunk egymásnak, apróságokat is küldtünk néha. Nagyon szerettem vele levelezni, egyszer írtam neki egy huszonhat oldalas levelet, amire ő tizenkilenc oldallal válaszolt. A leveleink éltek, sokszor sírtunk az örömtől, ha a másik valami boldogat tárt elénk és sírtunk a meghatottságtól, amikor ránk bízta a szomorú dolgait. Azóta se sikerült senkivel levelezést folytatnom. Lenne kivel, de ezt az élményt keresem évek óta, s persze nem találom. Nem is találhatom meg, hiszen belőle csak egy van, s úgy tűnik, Budapest, a közelség, a tárt kapuk, az új és ismeretlen világ, elválasztott minket.
Közben Takács Nikolas - Hallelujah-ja szól, amit az X-faktorban produkált. Nagyon szeretem. És kiválóan passzolt az előzőekhez...

Harmadiknak a teázás örömét ajánlja. Igyekszem betartani. Nem minden nap iszom teát, de amikor iszom, kiélvezem az ízét. Szeretem a különleges teákat és nagy vágyam, hogy az én otthonomban sokféle lehessen. Szeretnék majd elegáns csészéket kannával és rengeteg bögrét is, hogy minden alkalomnak meglehessen a hangulata. Szeretném, ha a barátaim, akik egyébként kevésbé őrültek nálam, vagy csak másféle őrületeik vannak, eljönnének hozzám, s én mindenfélre jóval láthatnám el őket. És szeretnék többet és többet teaházba járni. Hála Istennek, úgy fest, van és lesz is kivel. =D

Könyvtár... *elbújik* Mindig megszűntetik a tagságom az itteniben, mert ha megyek, két héten belül nem viszem vissza a könyvet és nem is jelentkezem, hogy meghosszabbítsam a foglalót. Egyszerűen akkor viszem vissza, amikor elolvastam a könyvet, vagy ha már bebizonyosodott a magam számára, hogy nem fogom elolvasni, mert könyvtári... ^^;; Nálam ez valahogy nem teljesen normális berögződés, de csak azokat a könyveket olvasom el, amik a sajátjaim, vagy amit a barátnéimtől kapok kölcsön. ^^;; Az teljesen kiakaszt, amikor egy könyvből kiesnek a lapok, gyűrött, leették, vagy belefirkáltak. T_T Ne csináljanak ilyet semmilyen nyomtatott irodalommal, amely nem magántulajdon!!! A SzeretetKönyvembe én is beleírtam a gondolataimat és érzéseimet, megjelöltem benne dolgokat, hangulatjelölőket tettem bele, de Istenem! Az az én könyvem... Egyébként nagyon szeretem az izgalmas alkotásokat és még mindig csak ajánlani tudom Gordon Dalquist - Az álomfalók című művét. (L) Abszolút kedvenc.

Ötödik tippnek egy különleges étkezést ajánl. Hm... Tetszik. =) Házias és nőies lelkületű vagyok, itthon azonban nincs lehetőségem igazán semmire.

A hatos ponttal mélyen egyetértek. Mindenféle kézműves dolgot szeretnék csinálni, beszerezzük az alapanyagokat, eltervezem nagyjából, hogy lesz, aztán nem lesz belőle semmi. ˇˇ;;; Ezen nagyon próbálok változtatni. Túlságosan hozzászoktam, hogy leülök a géphez és itt van minden, amivel eltölthetem az időmet, amit szeretek csinálni. Ha meg nincs a gépben benne, akkor táncolok, ébrenálmodok. Itt nézek filmet, animét, itt írok (bár elsősorban füzetbe, mert utazáskor az van nálam), itt beszélgetek a barátaimmal, ...... Oo"

Nagyon idenőttem... =S Nem vagyok megelégedve vele.

Most megyek, különben nem érem el a buszt.
Pusza!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése