Mélyebb ponton

Érzelmileg egy kicsit mélyebben vagyok a vártnál, amely antiszocialitásban, depresszív viselkedésben és általános szomorkodásban jelenik meg. Most talán tudnék róla beszélni, de nem akarok. Meg akarom fogalmazni úgy, hogy kiadjam magamból, de ne jöhessen rá senki, igazán mi bánt. Ez pedig csak írásban megy.

Köszönöm, IchiGo, hogy elküldted ezt nekem. <3

"Bársonyos, tiszta és hideg,

Az égbolt felettünk remeg,

Sok bámész csillag minket néz,

Az ember alig érti meg.

Gyáván, vakon, részegen,

Futunk át az életen,

A félelem hajt, mint a szélvész.

A vágyak sorban állnak,

Vége lesz hamar a bálnak,

Oh bárcsak érinthetnél!

Ne kérd, hogy: lassan a testtel!

Ne súgd, hogy: most ne siesd el!

Oh, bárcsak érinthetném!

Bár minden egész eltörött,

Létezik IGAZ és ÖRÖK!

De jól vigyázz, ha gondolsz rá,

Az ördög rögtön felröhög.

A virághabos fák alatt,

Ölelkezik két pillanat,

Elillanunk, elomlunk porrá.

A vágyak sorban állnak,

Vége lesz hamar a bálnak,

Oh, bárcsak érinthetnél!

Ne kérd, hogy: lassan a testtel!

Ne súgd, hogy: most ne siesd el!

Oh, bárcsak érinthetném!

Akad, aki érti, mit jelent,

Hogy a húr csak megfeszülve zeng,

Akad, aki érti, mit jelent,

Hogy az a húr csak megfeszülve zeng!

(A vágyak sorban állnak,

Vége lesz hamar a bálnak,

Oh, bárcsak érinthetnél!

Ne kérd, hogy: lassan a testtel!

Ne súgd, hogy: most ne siesd el!

Oh, bárcsak érinthetném!)"

Bár a dal magáért beszél, a szövege is igazán megérdemli, hogy itt legyen.