Megbeszéltük barátnémmal, hogy lesz a ma, hogy ha beértem, csörgessem meg, stb. =) Az ébresztőmet hétre állítottam, de 5:22-kor felébredtem valamire. Arra gondoltam, kikapcsolom, a gépem, aztán rájöttem, hogy reggel szükségem lesz rá, mert meg kell néznem a pontos útvonalat, meg még ki kell nyomtatnom az önéletrajzom, ha apuék felkelnek és el tudom tőlük kérni a nyomtatót. És ezzel a gondolatmenettel megindult a vezérhangya a fejemben, jött a pánik, a sokk, a zuhanó érzés, a félelem, az izgalom, alig bírtam lecsillapodni. =) Az volt a legkomolyabb, hogy ez így mind rám tört és úgy éreztem, zuhanok lefelé. Érdekes érzés volt. Mindenesetre addig helyezkedtem az ágyban, míg elnyomott az álom.
Hét órakkor tettrekészen kapcsoltam ki a telefonom ébresztőjét. Gyorsan eldöntöttem, hogy előbb ruházkodom, töttörö-töttörö, aztán kikeltem az ágyból. Én mindig reggelre hagyom, hogy kitaláljam, mit veszek fel, hogy lövöm be a hajam, mit viszek magammal, a kajacsomagolást, ... XD Ebből adódóan vagy egész reggel rohangálok a házban, mint aki megbolondult, vagy elmarad valami. Ma mindkettőt pipálhattam. XD Szépen felöltöztem, nyomtattam önéletrajzot, befaltam némi kaját (a habzsolás és a tömködés érdekes elegye volt, de fejben már abszolút nem a reggeliző tálam felett jártam), bepakoltam a táskám, kitaláltam, hogy a mai három szín a fehér, a fekete és a barna lesz (ebben a sorrendben csökkentve a mennyiségüket), apu megnyugtatott, hogy nem nézek ki hülyén, csomagoltam, megírtam a Páromnak, hogy délben hívjon csak a biztonság kedvéért, aztán elmentem megcsinálni a hajam. Azon agyaltam, hogy ha két copfba kötöm, komolytalannak fognak nézni, ha felkötöm, én leszek a szigorú, öregedő ifjú, úgyhogy végül felkötöttem a hajam és pár hullámcsattal a fejem közepére tűzködtem pár tincset, ettől már nem volt merev, nem váltam gyerekessé, de mégis elvittem a vidám oldalam. =) Általában a legegyszerűbb hercegnő viseletem ez a haj, de szívesen alkalmazom bármikor. =) Aztán megláttam, hogy indulnom kell. Ekkor hívott a Párom, akit azonnal megkértem, hogy öt perc múlva hívjon, mert különben lekésem a buszt és kinyomtam. XD Gyorsan zsebre vágtam a fülbevalóm, a virágosat, amit én csináltam, szemüveg fel, óra fel, kabát, sál, táska, spuri.
Az Újholdat falom. =D Sajnálom, hogy újra Edwardos részek vannak, hiszen én abszolút Jacob-fan vagyok. =) Nem gondolom, hogy Bellának őt kellene/kellett volna választania, de én nem gondolkodnék egy pillanatig sem, hogy egy dobogástalan szívű, kemény, hideg, csillogó testű vérszívót, vagy egy forróbőrű, erős, eleven, őszinte, vad vérfarkast akarnék-e magamnak. =) Edward konzervatív, régies és udvarias, ez nagyon tetszik nekem benne, de hiába választották Robertet a szerepére, igazából csak rájöttem, hogy nem annyira jó pasi. XD Taylor viszont... =D S ha már vámpírt kéne választanom, Carlisle-t választanám. =) Van benne valami ősi és bámulatos. =) És bizony Peter sem utolsó, akire a szerepét osztották. =D Szőkén, barnán, borostásan, bajusszal, sima arccal, komoly képpel, vagy mosolyogva... <3
Ennyit mára a fangirlködésből. =)
Ez egy barátosném hibája! =D
Majdnem másfél órával korábban ott voltam, mint amikorra behívtak, de csak így volt buszom. Leültem szépen várni és közben olvastam. Aztán barátném lejött hozzám, beszélgettünk, próbált nyugtatni (kevés sikerrel), aztán úgy fél órával a megbeszélt időpont után behívott magához az elnökasszony. Beszélgettünk, megnézték, hogy gépelek. =) Nagyon meg voltak velem elégedve - igazolva látszott, hogy mindent vakon, tíz ujjal gépelek, s naná, hogy. =) Hiszen gyorsabb, egyszerűbb, kézenfekvűbb és barátibb így, mint egy-két ujjal pötyögni. =) Aztán beszélgettünk még egy keveset az elnökasszonnyal, azt mondta, ő nem látja akadályát, hogy nekem adja az állást, szimpatikus is vagyok neki, úgyhogy bizakodó vagyok. =) Egyetlen kifogása volt csak, arról is csak annyit mondott, hogy oda "fura", ami nem más, mint a pirszingem.
2007. aug. 17-e óta van a fejemben, vagyis már több, mint három éve. A modellkedés kapcsán is felmerült, hogy ki kéne, szedni, energetikailag is elméletileg útjában áll egy energiafolyamnak (ehhez képest jobb szemmel jobban látok), s most újra. Azon gondolkodom, kivenném-e, ha ezen múlna, hogy elmehessek dolgozni. Ez nem csak valami lázadós kacat, ez egy emléke. Olyan mérföldő, ami regeteg jelentéssel jár. Egy döntés eredménye és nem akarok megszabadulni a döntésemtől, akkor sem, ha szenvedek sokszor tőle. Hűségszimbólum, valakihez, akihez már rég nem kellene hűségesnek lennem, de amikor szóba kerül, hogy kivegyék a pirszingem, ösztönösen félni kezdek, összeugrik a szívem és a gyomrom, s vadul remélem, hogy nem KELL. Egy jel arról, hogy most már én irányítom az életem, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, akkor is, ha rosszul csinálom - mert ez az ÉN életem. Azonkívül szeretem ezt az ékszert. És igen, EZT az ékszert, mert ez volt az első és ez az egyetlen. Nem feledtem, ahogy mentünk Pécs utcáin négyen, vártuk a barátnőm, s arról beszéltem, hogy szeretnék egy pirszinget. Milyet? Hova? - jöttek a kérdések. Akkor dőlt el véglegseen, hogy szemöldökbe és egy szolídat. Addig vaciláltam. Aztán egyszer csak ott voltunk valahol. Én csak lestem, hogy mi van, miért álltunk meg, mit akarnak ezek. Ki volt írva nagy betűkkel: TATTO, én meg lefagytam, jött a zuhanós érzés, elsápadtam és pánikba estem. Nem gondoltam volna, hogy három barátom képes ilyen helyzetbe hozni, még épp csak eldöntöttem, még végig se gondoltam rendesen, erre elvisznek egy tetoválószalonhoz... XD Halálos volt! =D Igazából ami a legjobban aggasztott, hogy mennyibe fog kerülni és mennyi pénz van nálam. Jó, ez túlzás, amint belöködtek - mert én mint mondtam, lefagytam, minta a Windows -, elkezdtem rettegni. XD Nem bírom túl jól a fájdalmat, utána se néztem, hogy csinálják, hogyan kell kezelni, stb. Azzal vigasztaltak a lányok (két lány és egy fiú volt velem), hogy már két éve nyavalygom, hogy pirszinget akarod, de anyám nem engedi, most meg már elmúltam 18, nem kell engedély hozzá, hogy telelyuggassam a testem. XD Imádom azt a két csajt! =D <3 Lent egy kopasz férfi fogadott minket. Szimpatikus volt, laza, beszédes, normális. Nagyon figyeltem, hogy milyen, mert ha hanyag, unszimpatikus, még a lelkes társaság ellenére is elhúztam volna a csíkot. Minden nagyon gyorsan történt, iszonyúan izgultam. Nem mondom, hogy teljesen elmúlt a félelem, de izgatott lettem. Arra gondoltam, hogy tényleg már hajtogattam jó ideje, hogy pirszinget szeretnék, csak féltem, hogy anyu irtózatos dühbe gurul - márpedig az én anyukámat nem jó dühíteni =D ez aranyszabály -, van rá pénzem, most nem állíthat meg senki és itt van velem három hülyegyerek, aki teljesen ráizgult a témára. =D A betétel úgy festett, hogy a srác elkezdte kommentálni, hogy mi történik, az egyik lány elfordult, a másik meg élvezettel nézte. A srácot kizavartuk a fenébe, mert remegni kezdtem, az a lány nem akarta még csak hallomásból se tudni, hogy mi történik, ő csak a jelenlétével akarta emelni a benti gyér fényt, úgyhogy a srác nekiállt telefonálni és azt ecsetelte, milyen vicces helyzet állt elő. Az ő hangjára, beszédére figyeltem, a szemem csukva volt és nagyon meglepődtem, hogy nem is fájt. Oké, azt megkönnyeztem, amikor magát a pirszinget tették be, de annyi. =D Utána meg felugrottam és odarongyoltam a tükörhöz. A pasi épp csak utánam tudott kapni, hogy azonnal üljek vissza, mert ha összeesem, nem vállalja értem a felelősséget? Összeesni? O.O - pislogtam. Nagyszerűen érzem magam! - ujjongtam. De azért hagytam magam visszanyomni a székbe és szőlőcukorral tömni. =D Bátorságpróba kiállva. Fájdalompróba kiállva. Ekkor éreztem magam igazán és először nagykorúnak. =) Felelősségteljesnek és felszabadultnak is éreztem magam. Mindenkinek tetszett a végeredmény. Ahogy mentünk a barátnénkért, elkapott a szédülés. XD Kicsit későn esett le a vércukrom, úgy kellett támogatni, de én csak nevettem és makacsul mondtam, hogy nem várathatjuk meg a barátnénkat. =) Teljesen meglepődött, de neki is tetszett. =) Az egyetlen, aki azonnal kiakadt, az anyu volt. Nem lepődtem meg, számítottam rá, úgyhogy csak csendben tűrtem. =) Na jó, nem ő volt az egyetlen, akinek nem tetszett, az akkori barátom kis híján kitekerte a nyakam, aztán megegyeztünk, hogy majd csak a bal felem nézi. XD Mókás volt az első éjszaka, a kezdeti öltözködési problémák, néha most is beleakadnak dolgok - főleg, ha más öltöztet. XD Gondoltam rá, hogy megszabadulok a döntésemtől, hogy kiveszem, de sosem volt elég erős az elhatározás. Mivel kézzel nem lehet kiszedni, úgy rászorult, csak lecsípni lehetne szerintem, vagy pirszinges/tetováló bírná kikapni a fejemből, de ezt nem akarom. És egyébként is... "giri"... Ha azt vetnék az óvódában a szememre, hogy milyen példával járok el a gyerekem előtt, arra is meglenne a válaszom. Gondoltam erre is, meg még az esküvőmre is. Két év álmodozás, vágyódás alatt van ideje terveznie is az embernek. És... nekem ez van olyan fontos, mint egy házassági gyűrű. Szóval... ha nem NAGYON muszáj, nem veszem ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése