3. lolitalim

Tegnap olyan egy óra környékén sikerült is elaludnunk. ^^;; Bene azt mondta, mikor délben sikerült magamhoz térnem, hogy úgy nézek ki, mintha másnapos lennék. =) Pedig tegnap este direkt leszedtem a sminkem, hogy reggel ne a párnámon és a karomon legyen szétkenve. XD Megkajáltunk, melegszendvicseztünk, aztán ő most PS-ezik, én meg visszabújtam az ágyba. Csodálatos idő van, hála Istennek. =) Tartom, hogy ma loliban szeretnék menni a barátnémhoz. =) Már teszem össze fejben a kompozíciót. =D

Tegnap... =) Végre sikerült rendesen elkészülnünk, nem kellett kapkodnunk, mindenünk megvolt, jó hangulatban indultunk el, ... Csak tíz percet késtünk, de még nem voltak ott túl sokan. Nana bemutatott minket, Arita rögtön fel is ugrott, hogy személyesen bemutatkozzunk egymásnak, úgyhogy odamentem hozzá. =) A másik két lány nem tűnt úgy, hogy szükségesnek tartaná, hogy kezet fogjunk egymással, úgyhogy azt annyiban hagytam. Arita viszont első pár mondattal zavarba hozott. =D Még totál abban a pánikhelyzetben voltam, hogy beazonosítsam a nevét, hol találkozunk az interneten, mit olvastam tőle, ő meg úgy tűnt, képben van velem kapcsolatban. XD De aranyos volt nagyon. Örültem, hogy slashertársak is vannak a csapatban. =D Míg kicsi volt a létszám, elég érdekes témákról beszélgettünk. Én inkább hallgatóközönségként funkcionáltam, mivel ahogy Jackie Chan mondja a Csúcsformában című filmben, "Én hagyom beszélni azt, aki beszélni akar.". =D Meg nekem kicsit ismeretlen volt az a világ, amiről a beszélgetés folyt. =) De IchiGoval és Kishivel megbeszéltük, hogy elmegyünk egy melegbárba bulizni. Nekem ez sacc per kábé négy éve vágyam volt, szóval... *ultrawattvigyor* Kishit meg majd becsempésszük. =D

Nagy lolita sereggé duzzadtunk lassacskán. Meg lettem dicsérve a paróka miatt, meg Sakura is. Sakura teljesen más lett a paróka miatt, úgy értem nem csak a külseje, hanem a viselkedése is egy kicsit nyíltabb és vidámabbá vált. =) Azzal mélyen ellenkezem, hogy Cchannak nem állt jól a waloli, maga a ruha is fantasztikus volt, s neki is nagyon komoly, nőies jelleget kölcsönzött. Szerintem remek választás volt, a fekete és a melegebb színek összjátéka szerintem illik a leányzóhoz is. =) Múlt meeten egy lila-fekete BodyLine ruhában volt, most meg ebben a fekete-vörös darabban. =) Kishi itának öltözött, de szerintem így is jól nézett ki. =) IchiGo pedig megmutatta a karamiját. =D Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól áll a karami, bár bevallom, az én képzeletem szegénységét tükrözi, hogy nem bírtam elképzelni, hogyan fest az valakin. ^^;; IchiGon jól állt. =) Nana fejdísze nagyon tetszett, kétféle feelinget tudtam társítani hozzá, a bohókás vidám lányét, aki belehempergett a lehullott levelekbe, meg azt a nőét, aki az ősz díszeit tette a fejére. =) Úgy éreztem, helytálló az a kifejezés, hogy olyan volt, mintha kicserélték volna. Nem csak sokkal vidámabb, de szabadabb is. =) Ez nagyon tetszett. =) A hímzett mintájú ruha szerintem fantasztikus volt, s amikor a Párom azt mondta, hogy majd megkéri a Nagyiját, hogy hímezzen ő is mintát egy szoknyámra, én úgy kiakadtam, mint a franc, mert vagy egy hónapja mondtam neki, hogy szeretnék egy saját hímzéssel díszített ruhát. =) Nem baj, Drágám, most már megjegyezted. =D Ő szegény nem volt túl jól, úgyhogy a fél meetet fekve töltötte. =/ De annak örültem, hogy a végre kicsit jobban lett és be tudott kapcsolódni a lányokkal való beszélgetésbe. =)

Férjjóslással indult be a meet. =) Fel kellett írnunk a nevünk egy papírra, aztán bedobni a kalapba. Kishi meg is jegyezte, milyen szép az írásképem (ha jól emlékszem, ezt mondta). =D Olyan. Én pont azon nevetek, hogy anyunak is mennyire tetszik, ahogy írok, nekem meg anyu írása tetszik nagyon. =) Ültem és az volt az érzésem, hogy én leszek az első. És valóban első kihúzott név az enyém volt. XD Álltam fel, "Tudtam! Tudtam!". =D Kihúztam valakit - tudni kell, hogy én a japán zenei életből alig ismerek valakit, s akiket ismerek, inkább nők -, Kaorut. Volt pár irigykedő megnyilvánulás, én néztem a képet: "Egész jóképű pasi, megtartom.", mondtam magamban. =) A Dir en Grey gitárosa ő és Az Év Kecskeszakálla. =D Egy szép Baby ruhát húztam esküvői ruhának, s az életünk elég jó jövőt kapott. Hét gyerekünk lesz, a munkája miatt sokat lesz távol, de boldog életünk lesz, bár a kapcsolatunk a végére barátsággá szelídül. =) Bene nem viselte túl jól a dolgot, de aztán mondtam neki, hogy Kaoru csak a második, pontosabban a sokadik pasim/férjem, hiszen én háremet tartok és nekem ő az első. =D Erre beszólt, hogy a hárememben lévő pasik buzik, mire én úgy feleltem, hogy ez nem probléma, én férfinek is jó vagyok, amivel persze ő nem értett egyet. =D A férjjóslás végén közölte velem, hogy ő eladó, úgyhogy nem sikerült megbékítenem. Erősen tiltakoztam a dolog ellen, inkább Kaorut adtam volna el, mint őt. =)

Fergeteges traccsparti kerekedett, legalábbis mi azt csináltuk. Lehetett volna kártyázni, meg lehet, hogy mást is, de mi a kis csoporttal tök jól elvoltunk. Fényképezkedtünk is, aztán Cchannak előbb kellett mennie, úgyhogy elbúcsúztunk tőle. Én gomboltam be a kabátját, mert szegény a felcsavart yukata ujjal alig bírt mozogni. =) Mi még maradtunk, rám rám tört a rajzolhatnék is, amiből aztán az lett, hogy lerajzoltam Nanát, majd Sakurát, majd végezetül IchiGot. =) A képeket majd beszkennelem, de most nem nagyon van időm, háromra vár minket Sango és még fel sem vagyok öltözve, s sétálva megyünk, ami újabb idő. =) Sakura kapott a hangulaton és rajzolt nekem egyet. Nagyon tetszik a rajza, s ő Elyonhoz hasonlította, hogy nem annyira jó, nem annyira cuki. Kishi rém jól kezelte a helyzetet, azt mondta, hogy Sakurás és ő Sakurás rajzot kér tőle. =) Pluszpont Kishinek! =D Elyon munkáit én is szeretem, de az a rajz, amit a füzetembe alkotott Sakura, jobban tetszik az utóbbi idők Elyon-rajzainál. =) Ezt ott nem volt alkalmam elmondani, de fontosnak éreztem - remélem, Sakura olvassa. =)

Mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a helyszínt, úgyhogy találtunk egy lila-fekete halálfejes sálat, egy zacskóban mellényt és kalapkát, aztán kaptunk egy fekete fésűt és egy pöttyös hajgumit is. A talált tárgyak osztályát IchiGonál nyitottuk meg, ő vállalta, hogy elviszi haza és a kövi meetre, ha megvan a feledékeny tulajdonos, behozza a cuccokat. =) Beértük Nanáékat is, úgyhogy Párommal megint feltettük őket a buszra. Ott volt alkalmam beszélgetni Nanával és Aritával, úgyhogy nagyon örültem az alkalomnak. =) Ezután bementünk az Alleeba vécére. Épp takarították a női mosdót, úgyhogy a mozgássérültbe küldtek. Mókás volt, már mindent letoltam, mikor két csaj rongyol be. Semmi gááz, deehogy. Csak álltam és mondtam, hogy foglalt. Visszahőköltek, de még azért nyomultak befelé - a szoknyámnak hála nem láttak amúgy semmit -, mire mondtam nekik újra, hogy foglalt. Végre felfogták, hogy mi van, mert elhúztak. Már kezdtem félni, hogy kíváncsiak rá, minek vagyok öltözve és hogyan akarok ennyi szövetben megvalósítani egy pisilést. XD Nagyon gáz volt. Aztán megyek ki a vécéből, a Párom meg füstölög, hogy csak háromszor szólt a csajoknak, hogy a vécé foglalt. XD Na ezért nem jó, ha az okos enged - a hülyék uralják a világot! *röhög* Mindegy. =) Egy-egy szelet pizzával aztán nekivágtunk az útnak. Beszélgettünk, élményeket és terveket osztottunk meg. =)

Sajnos nincs fényképezőm, vissza kellett adnom a Párom családjának, úgyhogy vagy nem fogok tudni képeket csinálni a fülbevalómról és a nyakláncomról, amit erre az alkalomra készítettem, vagy el kell kérnem apáét. Közkívánatra bocsátom a dolgot. =P

Csináltam keresztet is, egy egyenlő szárú körbe zárt keresztet - ez a védelmezett embert jelképezi, s az az előnye, hogy bárhogy fordul, nem lesz belőle kard vagy a Sátán jelképe (a fejre állított kereszt). =) És csináltam szellemet is, amivel rémesen meg vagyok elégedve. Csak nem volt időm és igazából helyem se, hogy valahova felapplikáljam. XD

Az Újholdból már csak két fejezet van vissza. =( Mióta Jacob nincs képben, kicsit szenvedek vele. XD Ami amúgy nem tudom még, hogy tetszik-e, vagy sem, hogy a könyvben tök máshogy vannak dolgok, mint a filmben. XD Kimaradt az a rész, amikor Edwardot rávágták a lépcsőre. Bazi jól nézett ki a filmvásznon, ezt el kell ismerni, viszont a könyvben Jane szorongatja meg egy kicsit, amit meg feeling volt olvasni. =D
Ennyit az ellendukkerkedésemből, ami Edwardot illeti. =D

És "Ennyi mára, kedves naplóm!". =)
Hey, Doug - még mindig szeretem. =D

14 megjegyzés:

Cchan írta...

Jáj, de jó meet volt <3 Év kecskeszakálla bácsi cuki volt :3 Szeressük, bár én sem ismerem személyesen T3T xD
Köszönöm még egyszer, hogy segítettél begombolkozni :D Felcsavart yukataujjal nehéz volt mozogni, szóval úgy mentem haza, mint akit betonba öntöttek xD
A vámpírfogak, amiket Ichi hozott, jók voltak, nem? :D És fincsik is :D
Tényleg, ki mondta, hogy nem áll nekem jól a waloli? : O Vagy akkor én már elmentem?
És a talált tárgyak közt nem volt egy zöld színű grafitcerka? : O

Névtelen írta...

Cchannak 100%, hogy jól áll a waloli. Nekem már kevésbé:) A fekete tényleg nagyon nem az én színem.
És köszi, amiket írtál a rajzomról, nagyon jól esett:) Majd teszek fel a blogra rajzot, ha lesz rá időm.

Kishi-chan írta...

Cchannak tényleg nagyon jól állt a wa-loli - ááá, abba a yukatába én szeremes vagyok X3
Köszönöm =) De Sakura rajzai tényleg Sakurásnak tök jók =D X3

Cchan írta...

Kishi: Kölcsönadjam majd egyszer? :3

NapSugar írta...

Bocsánat, hogy nem mutatkoztunk be, én Sugi vagyok (hangjegyes ruha volt rajtam) a barátnőm pedig Cukorpenna. Ez a 2. meetünk volt, és én egy kicsit még zavarban voltam, elnézést, hogy nem reagáltam gyorsan, aztán meg már úgy hülyén vette volna ki magát. Remélem, legközelebb majd máshogy alakul és beszélgetünk majd. :)

Liani Hikawa írta...

Cchan: örülök, hogy épségben hazaértél és nem fáztál, mert minden gombod be lett gombolva. =D
A vámpírfogak fincsik voltak bizony, találó volt, hogy hozott IchiGo. =)
Hú, most már igazoljon valaki, de én úgy hallottam, hogy Gigi ezzel kezdte, hogy nem volt jó választás a waloli neked.
Zöld cekára nem emlékszem. =/

Sakura: a fekete Hófehérkéssé tenne, úgyhogy azt valóban nem javaslom, hacsak nem Hófehérkét szeretnéd bemutatni Sakura módra. =D
Támogatom a rajfeltevős ötletedet! =D Teljes mértékben. =)

Kishi: én is belezúgtam a yukatába. =) És ha Cchan kölcsön adja, te elkéred, szívesen megnézném rajtad is. =)

NapSugar: semmi gond. =) Igazából mivel én kezdő lolinak tekintem magam, a rangidősséget automatikusan átruházom. =) Nekem is csak a harmadik meetem volt, az augusztusira csak bepottyantam egy negyedórára. =D
A neveteket megjegyeztem, a hangjegyes ruhád meg pláne, mert nagyon tetszett. =)
Remélem, hamarosan újra találkozunk, hogy beszélgessünk. =)

Unknown írta...

Szerintem is jól állt Cchannak a wa-loli, nem tudom, hogy miért mondta Gigi, hogy nem... Már ha mondta, mert én az elején nem voltam ott. XD Szóval nem tudlak igazolni. :D

A vámpírfogak maradékát végül is megettük itthon a Ferivel, tényleg fincsi volt. :P

Azt hiszem kirakom a blogodat is a linkeim közé, mert mindig elfelejtem. XD

Liani Hikawa írta...

Kishi: én hallottam félre???

IchiGo: én is kiteszlek téged. =) Már kérdeztem, hogy kitehetlek-e, de hát a saját kommentjeid nem figyeled. XD

Névtelen írta...

Nem lehet, hogy Gigi nekem mondta? Arra emlékszem, hogy mondta, hogy nekem nem volt igazán jó ez a szín (mármint a yukatáé). Végül is tényleg nem volt a legjobb (jó, azért nem állt olyan rosszul, de nekem a túl sokat színek nem igazán jók), ezért is adtam el, pedig olyan szép az a yukata ^_^ De nekem inkább a habos babos AP cuccok állnak jól, úgyhogy nem ragaszkodom a yukatákhoz:)

Liani Hikawa írta...

Nem tudom, Sakura. =S Most elbizonytalanodtam. XD Arra határozottan emlékszem, hogy a parókád miatt megdicsért. =D

Unknown írta...

Nekem most az a pillangóóós szoknya keeeeelll... *_*

Ja, pedig szoktam nézni. XD Csak valahogy mindig elkerüli a figyelmem. XD

Liani Hikawa írta...

Annyira jó vagy. XD (y)

Kishi-chan írta...

Megkésve ugyan, de... azt én sem tudom már pontosan, kinek mondta ezt Gigi O.O Az megvan, hogy mondta, hogy nem állt jól a yukata, de kira értette, már homály fedi...
Cchan: tényleg kölcsönkérhetem majd? *-* Annyira szeretném egyszer kipróbálni, hogy állhatX3

Liani Hikawa írta...

*nevet* Akkor mindegy. =) Egyöntetűen megbeszéltük, hogy Cchannak nagyon jól állt az övé. Ennyi. ^^y

Megjegyzés küldése