Nem vagyok egy gyászolós típus, most mégis gyászolok. Amikor csak interneten ismerek valakit, a személye csak részben jut el hozzám. Nincs egy hozzákapcsolható hang, egy arc, egy illat, egy mosoly. Sok olyan dolog, amelyhez egy húsvér személyhez mindig oda tudja tenni az ember. Csak a szavai vannak és az azokkal kifejezett érzései. A személyisége töredék a számomra, amelyet felépíthetek az ért impulzusok hatására, így azonban nem megelevenedik, hanem az álmaim részévé válik. Ha ismertem volna... találkoztunk volna, dumáltunk volna telefonon, most nem azt érezném, hogy egy rész kiszakadt belőlem, hanem úgy érezném, ő már végzett ezzel a földi léttel. Akkor nem lenne gyász, hiszen a halál nem rossz. Természetes velejárója az életnek. Nem úgy fogom fel a halált, hogy nincs többé, mert ez nem igaz. Az emlékeimben őrzöm a szeretteimet, visszahallom a hangjuk, látom a pillantásuk, a nevetésük is eszembe jut, vagy az, mit szerettünk együtt csinálni. Elevenek maradnak, amilyenek voltak. De ő... ő nem elevenedett meg, s most elveszítettem őt. Túl gyenge emlékeim vannak róla... Többre szeretnék emlékezni bőle, mint a karakterei, a humora, a sok átnevetett óra, s arra az érzéshalmazra, amit éreztem iránta. És már nem lehet...
Elveszítettem egy lehetőséget... egy lehetőséget arra, hogy megismerjem őt... hogy igazán a barátom legyen, pedig neki is megadtam a számom, hogy ha kell, éjjel is fel bírjon hívni, ha baj van és szüksége van pár megnyugtató szóra. Ez nekem a távoli, internetes barátok felé nyújtott legkomolyabb gesztusok egyike. Találkozni szerettem volna vele.
Össze vagyok zavarodva...
2 megjegyzés:
Ákos-Csillagzaj:
...
nem tudom érted-e
bolygók közt kerengő
csillagpor vagyunk
tömegben egyedül
együtt is egymagunk
mintha nem is volnánk
rajtunk átragyog a fény
de össze ha tapadtunk
kapaszkodj belém
az utolsó
igazi
egyetlen remény:
sodródni az űr roppant tengerén
nem azért kellesz, hogy utat mutass
a test csak a csónak
a lélek az utas
Gyönyörű. Köszönöm. ^_^
Megjegyzés küldése