Csütörtökhöz tartozik még

Miután megírtam a blogot, szépen összeszedtem magam, ahogy mondtam is, aztán bementem a városba. Sikerült beleesnem egy jó kis pénzügyi csapdába, úgyhogy kellően lehangolt lettem és kétségbe is estem. Mérges is vagyok és elkeseredett. Renteget területen próbáltam már állást találni, most épült le annyira a büszkeségem, hogy holnaptól eladónak is jelentkezem, holott pénzügyi-számviteli ügyintéző a szakmám. Na mindegy, ez nem a rinyablogom, úgyhogy ez csak amolyan helyzetjelentés volt.

Hosszú, fekete bársonyszoknyát választottam, a jelenlegi kedvenc fekete cipőm, úgyhogy a közlekedés nem volt egyszerű. Ahogy utaztam a találkahely felé, a kombinon sikerült bekerülnöm leszállás előtt a dupla forgó közé, mindenfele emberek voltak, így nem volt mibe kapaszkodnom. Imbolyogtam, meg minden, de nem volt a közelemben kapaszkodó. Nekiestem egy srácnak, aztán bocsánatot kértem tőle és belé kapaszkodtam. Utána újra bocsánatot kértem tőle és elengedtem, de a vezető hajtott, mint a barom. Addig-addig ment a kálváriám, míg egy erős kéz meg nem ragadta a karom. Mögöttem két középkorú pasas állt és az egyik segítő kezet nyújtott nekem. Azt kérdezte, "Így könnyebb, nem?", én meg égtem, mint a fene, de nem volt jobb ötletem, mint igent és köszönömöt mondani neki, hiszen szeritnem perceim voltak, hogy ide-oda csapódva végül a földön kössek ki. Az a fogás azonban olyan erős volt, hogy ha a vezető hirtelen fékezett volna, én ott maradok, de télleg! Kicsit aggódtam is, hogy nem fog elengedni a férfi, de aztán amikor kinyílt az ajtó, eleresztett. Megköszöntem a segítségét, erre valami olyasmit mondott, jó hangosan, hogy neki nagy örömére szolgált, hogy foghatott engem. XD Az nagyon ciki volt. Az egész kombino hallotta szerintem, vörös volt a fejem, meg minden. XD Aztán az Oktogonon, míg vártam IchiGot és Kishit, elment előttem a Jóban rosszban-ból és a dokis reklámból ismert nő.

Ezután nem sokkal megérkezett IchiGo. Kishi beteg, így nem tudott jönni sajnos. Mivel IchiGo is le volt hangolva, mert azt mondták neki, hogy majd hívják, ami sanszos, hogy azt jelenti, nem vették fel, fáradt is volt kissé, mert egész nap robotolt, egész mókásan indult a találkozónk. ^^ IchiGo azt javasolta, menjünk a Sugar Shopba, mert attól neki mindig jó kedve lesz, én pedig egyetértettem vele. Sétáltunk és beszélgettünk. Odabent lassan egyre jobb kedvünk lett. Miután végigszaladtunk a kínálaton, megcsodáltuk a tortákat, felmentünk. Darabosan adtuk le, mit szeretnénk, mivel teljesen odavoltunk már a sütemények látványától is. XD A cuki pincérsrác nem győzött rohangálni nekünk fel-le. XD És mindig mosolygott ránk, de ilyen teliszájas mosollyal. Szerintem überédes volt, IchiGo meg azt mondta, "Ne mosolyogjon így!", kérdeztem, hogy "Akkor mit csináljon, sírjon?", erre azt felelte, hogy "Igen!", de azzal a nagy meggyőződéssel. Nagyon tetszett. Jókat nevettünk, nagyot beszélgettünk. Elvittem neki megmutatni az Alíz Csodaországban mangát, de mivel nem mondtam a Páromnak, hogy kölcsönveszem, nem adtam kölcsön, ellenben a Vázlatokat igen. Valamelyik este végigolvastam. Nagyon tetszett, szóval érdemes volt megvenni.

Jól kibeszéltünk dolgokat. Megtárgyaltuk például, hogy a Sugar Shop fiú öltözéke nem túl előnyös, IchiGo sokáig röhögő görcsöt kapott, amikor meglátta a pincérünket. =D Én meg halál zavarba jöttem, mert belemosolygott a képembe. Tetszett a srác. XD Már múltkor is kiszúrtam. O^_^'O Meg nagyban dumálunk, egyszer csak odapattan hozzánk, hogy mit szeretnénk. Köpni-nyelni nem tudtunk, de azt se, hogy mi van. Lehet, hogy valamelyikünk gesztikulációját vette leintésnek. Mindenesetre nagyon vicces volt! XD A fizetésnél is bénáztunk egy sort, úgyhogy nagyon nyerő páros voltunk ma is. =) Pláne, hogy elsétáltunk a Blaháig, amikor is kiderült, hogy nekem a Wesselényin kéne találkoznom a Párommal. XD Visszasétáltunk, aztán beszélgettünk, míg Bene oda nem ért.

IchiGo nagyon sok frappáns dolgot mondott. Nagyon tetszenek az ötletei. Például mondta, hogy gyorsan cserélődtek egy időben talán a Sugar Shopban a cukrászok, mert mindig ki volt írva, hogy cukrászt felvesznek, s IchiGo azt találta mondani oknak, hogy biztos megölték őket és belesütötték a sütikbe. XD Rózsaszín lelkű, vérmes leányzó. =) Vigyázni kell vele. XD

Azt is felvetettük, hogy kellene írni egy sztorit, amit aztán színes levélpapírra gyöngybetűkkel le kellene írni, borítékba tenni és átnyújtani a pincérfiúnak. A szövegemet is kitaláltam, ahogy átadom neki: "Nem szerelmeslevél. Jobb annál.", de ezt ilyen nagyon csábosan. XD Még a végén kitiltanának minket onnan, főleg ha azt írnánk/írnám meg, amiről beszéltünk. XD De erősen gondolkodom a dolgon. Mármint nem azon, hogy odaadom a srácnak, amit írok! Hanem csak azt, hogy felhasználom őt karakternek.

Párom kikísért a pályaudvarra. A buszon meg a szemben lévő pasi kicsit se zavartatta magát, hogy szétterült, mint a lócitrom az aszfalton. Na mindegy, kicsi vagyok. Hazafele írtam. Meg volt egy incidens is. Egy srác lejárt bérlettel akart utazni, de a sofőr már ismerte a trükkjét, így elvette és széttépte a lejárt bérletét. Jegyet akart venni, de bunkó volt a buszsofőrrel, ezért lezavarta a buszról. A következő járat fél óra múlva érkezett és már elég hideg volt, mikor én jöttem haza.

Holnap... nem várom. Nem lesz arra időm, amit akartam csinálni, ellenben délelőtt beadom a jelentkezésem a kínai ruhaboltba eladónak, hátha oda felvesznek végre, aztán megyek a mamámhoz ebédelni. Utána gyorsan összepakolok, majd irány Szeged. A Párom kitalálta, hogy fotózkodósat fogunk játszani, ami abból áll, hogy én elviszem minden szamócás ruhámat és amit gondolok, s a szombat egy részét fotózkodással fogjuk tölteni. ^^ Kíváncsi leszek, hogy fogom bírni. XD

2 megjegyzés:

a53 írta...

sajnos az igényes és jól fizető állásokat az ismerősök kapják meg(barátnőm mesélte, hogy náluk a cégben már minden jól fizető poszton a főnökök rokonai vannak, végzettség/szakértelem nélkül) és lehet én is így kapok majd állást jövőre egy osztrák mekibe ha meg lesz a jogsim. gondolom a létra legalján kell majd kezdenem mint takarító. fantasztikus lesz, de talán odakint több jár majd érte.
drukkolok, hogy felvegyenek azérta kínaiba!
a fotózásos képekre meg majd kiváncsi leszek!^^
-és egyre biztosabb, hogy álmodtam a szobámba lévő egeret:D-

Liani Hikawa írta...

Nekem is ez a bajom. Nem építettem ki ilyen célból kapcsolatot. XD

Köszi. Majd írj akkor is, ha kijutsz. =)
Képek lesznek. ^.~

Szép kis álom... XD

Megjegyzés küldése