Cím nélkül - mert ma nem nevezek el semmit, úgy fest XD

Új kedvenc a JYJ - Missionje és Emptyje mellett. ^^

A tegnapi meet nagyon jó volt. Töredelmesen bevallom, semmi kedvem nem volt emberek közé menni, mivel úgy kezdtük a napot délben, kelés után, hogy összevesztünk Benével. Nyűgös voltam, ő meg szeretgetős kedvében. Később csak ültem és nem értettem, mi bajom van, miért vagyok ilyen hülye. Na mindegy, végülis ő volt boltban, én szépen felöltöztem, aztán átcsattogtunk a Gólembe.

Tetszett, hogy olyan sokan voltunk, ráadásul ott volt a Robi is. ^^ Mindenkivel beszélgettem, fotózkodtunk, szóval jól éreztem magam. Nagyon örülök, hogy elmentem. Meet kellős közepén persze nem maradhatott ki az a jelenet, hogy átölelem Benét és nekiállok sírni. Na, azt hiszem, akkor jött ki rajtam az, ami miatt kelés után totál zizi voltam. Én nagyon tele vagyok feszültséggel a műtétje miatt. Nem tudom megmondani, miért, hogy mitől félek, mert tudom, hogy minden rendben lesz, de egyszerűen totál kivagyok... Kicsit aztán rendbe szedtem magam, mert hát persze mikor jön rám a bőghetnék, mint mikor nagysminket teszek fel, hát persze, utána folytattam a beszélgetéseket.

Egészen sokáig, tizenegyig ott voltunk, s mivel olyan volt a téma - könyvek, filmek -, eléggé megihletődtem. Ma be is fejeztem az E/1 - E/3 szösszenetemet, amit TK Írószoba első feladatára csináltam. Azt hiszem, olyan lett, amilyenre akartam.

Akit érdekel:

E/1

Már hiányzott ez a város. Éjjel csodaszép, de nappal mintha mocsok fedné, az építészete azonban mindenképpen elismerésre méltó. Bámulom és ámulok, mintha évtizedek óta mentem volna el innen. Az utak természetesen tele vannak, csak lépésben halad a taxi, a gyomromban pedig ott az izgalom görcse. Hihetetlen, hogy egy kis eső megbénítja a közlekedést! Alig várom már, hogy újra átfogjam a feleségem szinte egészségtelenül vékony derekát, beszívjam haja kellemes mandulaillatát, két kis csemeténk pedig a combomat ölelve örüljön nekem. Igen, idilli családi élet. Tizenöt percig. Aztán jönnek a kérdések: meddig maradok, intéztem-e végre valamit a konyhabútorral kapcsolatban, beszéltem-e a Zolival, mit vigyünk nekik az esküvőre, és mielőtt csak eljutna az agyamig bármelyik is, a két csibész nekiáll túlkiabálva egymást elmesélni az elmúlt két hét eseményeit. A végére megfájdul a fejem, inkább megkergetem őket a kanapé körül, csókot nyomok asszonykám homlokára, majd úgy dőlök be az ágyba, mintha a maratonról tértem volna haza. És úgy is fogom érezni magam. Ettől függetlenül, azt hiszem, szeretek hazajönni. Itthon, Budapesten minden ismerős, a lakás, bár rumlis, mégis otthonos és valami belső melegség lengi be, minden ott van, ahol lennie kell, az étel, amit megehetek, fenséges. Egy valami problémás csak: rövid ideig tart.

Fizetek a férfinek és gyalog teszem meg a maradék távot, így húsz perc múlva már a kapuban vagyok. Elázva. Panka szemrehányóan néz rám, de ajkain mosoly ül, a fiúk pedig virgonc kiabálással rohannak elém. Magamhoz ölelném őket, de a nejem rosszalló tekintete megakadályoz. Végtére is igaza van, nem kellene összevizeznem a kölyköket. Nekiállok levetkőzni, ők pedig nevetnek rajtam, mert minden ruhadarab úgy tapad rám, mintha ragasztóval rögzítették volna őket. Pannám a fürdőbe parancsol, forró fürdőt javasol, amibe Tomi és Joci is szívesen csatlakozik hozzám, mindent szétdobálva másznak be mellém, Panka pedig az ajtóból figyel minket.

Most tökéletes minden.


- Fónyi úr! - hallom meg sofőröm hangját és az álom az idillel együtt elpárolog a szemem elől. Szertefoszlik, mintha ködteste lett volna, én pedig még csak utána sem tudok kapni. Mit fogjak rajta? Úgysem marad a markomban semmi. - Fónyi úr, kérem térjen magához! - kéri a férfi. Fáradtan pillantok rá fel, a szemeim leragadnak, épp csak nem csukom vissza őket azonnal, ám Albert szelíden megrázogat, hogy biztosan ébren maradjak. - Fónyi úr, megérkeztünk – tájékoztat tisztelettudóan. Lassan fordítom a fejem a fejem az épület felé, majd nehézzé válik a szívem. Pár perccel ezelőtt még odabent voltam a legnagyobb tökéletességben, most újra be kell mennem, mire felsóhajtok és engedem magam kisegíteni a kocsiból. Albert jó ember, gondosan viselkedik velem, pedig nem vagyok vén, csupán megsérültem hajdanán. - Hozom a csomagjait! - ajánlkozik rögtön, majd már lép is az autó hátuljához, hogy előszedje a két bőröndöt. Türelmes és segítőkész, de még mindig nem tudom róla, hogy tulajdonképpen micsoda, miért van velem. A testőröm lehet, ám én sosem kérdeztem, ő sosem beszélt róla, miért van mellettem.

Az a pár lépés tűnik nekem olyan hosszúnak, mint álmomban az eső áztatta utcák, amiken végighaladva jutottam el ide. Tán igaz sem volt... Mégis, mikor belépek, ugyanaz a kép fogad, csak épp a lurkókat és Pannámat várom teljesen hiába.

~ ~ ~

E/3

Fekete BMW húz végig Budapesten és hamarosan eléri úti célját, mely felé órák óta halad. Beleolvad az éjszakába, tiszta felületén játszanak a fények, simogatják végig, s vágyakozva próbálnak behatolni az ablakain, ám a sötétített üvegen nem jutnak túl. Bent egy sofőr és egy férfi ül, utóbbit csupán a biztonsági öv tartja, mert olyan mélyen alszik, hogy anélkül elfeküdne az ülésen. Albert, a volán mögött ülő, alig negyven éves férfi sokszor figyeli a visszapillantó tükörben őt, aggódik érte. Dr. Fónyi Norbert kutató, sok időt tölt el az országon kívüli laboratóriumában. Általában két hetente járt haza, mígnem az történt. Öt év telt el, ám minden egyes alkalommal, mikor Albert hazahozza, retteg, hogy mit vált ki a férfiből. A legtöbb esetben, mint most is, mámormosollyal az arcán alszik, álmodja a múltat, azt, hogy hazaviszi a taxi, elázik és aztán idillikus környezetbe térhet haza, a felesége örül neki, a gyerekei körbeugrálják, ám van olyan is, hogy vergődik, kiabál, sír. Ilyenkor Albertnek félre kell állnia az autóval és magához kell térítenie a kutatót, tudatosítani benne, hogy minden rendben van, a BMW-vel utaznak épp az otthonába, ne féljen, senki sem lesz ott, ugyanis dr. Fónyi Norbert halálosan retteg, hogy egykori ellenségei még lesnek rá, várják haza a családja helyett és felkoncolják, ha nem adja ki kutatásainak eredményeit. Nem a fájdalomtól fél, hanem attól, hogy megtudja, mit érzett pontosan a felesége és két kicsi fia. A videófelvételt, melyet a három gyilkos készített motiváló jelleggel Fónyi úrnak, eltitkolták előle, ahogy valamennyi részletét a családjával műveltekről, hiszen a kutató a puszta tudattól, hogy megölték őket, teljesen kiborult. Pszichiáter foglalkozott vele, de az egyetlen gyógyír az idő volt. Senki sem tudja, hogyan dolgozta fel, mivel a szakembert kizárta a tudatából, nem kommunikált vele, azt viszont Albert megfigyelte, hogy Fónyi úr a maga védelmére felhúzott egy álomvilágot, amibe néha belemenekül.


Megáll az autó és Albert egy pillanatra eltűnődik, milyen sok időt tölt ezzel az emberrel. Valójában ő az egyetlen, akit annak megtörténte után a kutató el tud viselni. Fogalma sincs, miért, arra fogta, hogy csendes, visszahúzódó, de ha kell, azonnal ott van és segít mindenben. Kiszáll a BMW-ből, majd felkelti a férfit. Nem megy pár pillanat alatt a művelet, de már megszokta, inkább ez, mint egy rémálom, amiből azonnal magához tér, ám még hosszú percekig remeg és sír. Fónyi úr igazán érzékeny ember, ezért Albert különös gonddal figyel rá. Becipeli a csomagjait a házba, aztán letesz mindent és előrelátóan megáll a férfi mellett, hogy jól lássa az arcát. Dr. Fónyi Norbert még most is arra vár, hogy a családja köszöntse őt. Albert türelmes, kivárja, míg eljut a kutató tudatáig, hogy rajtuk kívül senki sincs a hatalmas házban, majd mikor ez megtörténik és a férfi zokogva rogy össze, elkapja és lassan ereszti le. Hagyja, hogy megnyugodjon, mert utána Fónyi úr, mintha nem is borult volna ki, feláll, forró fürdőt kér, felkapja a csomagjait és eltűnik a dolgozószobájában. Albert az első pár alkalommal nem tudott mit kezdeni ezzel a hirtelen váltással, végül megszokta. Most is menetrendszerűen ez történik, ő pedig megy, és elkészíti a kutató fürdőjét.


Az idő egy furcsa dolog. Lineárisan halad számunkra, ám vannak, akik meg tudják állítani, illetve képesek utazni benne. Gyógyír lehet, de minden sebet nem képes maradéktalanul eltüntetni. És ismételheti önmagát.