A pók, a vörös, az idő és én

Nem is meséltem az előző posztomban a pókról. Hétfő éjjel talált meg az a dög... Nagyban beszélgetek a csajokkal és a kölyökkel, tök sötét van, csak a képernyőm világít, nézem, valami szál száll felfele a monitoron bal oldalán. Oké, semmi gond, gépelek tovább, megint száll felfele az a pár szál. Ú, basszus, ez valami nagy állat. Bemászik a fénybe, a francba, ez egy vastag lábú, nagytestű, veszedelmes vadállat, egy pók! Benee! Kitör rajtam a frász, elkezdek röhögni, mert röhögőgörcsöt kaptam és hisztizni. Beneee! Bene, itt egy pók! Nagy! Öld meg! Mászik! Beneeee! Ő már mozdul is, de közben rám szól, hogy nyugodjak meg és ne hisztizzek. Hát nem sikerült megnyugodni, csak annyi lélekjelenlét szorult belém, hogy letettem a gépet és gyorsan kislámpát oltottam és reflektorfényt kapott az a szerencsétlen, hatalmas pók. Közben röhögök, már jön ki rajtam a sírás is, keresem, mivel lehetne likvidálni, végül Bene elintézi a problémát, én meg borzongok és még percekig nem bírok lecsillapodni. Ó yeah... X"D A vicces az egészben, hogy kábé azon röhögtem, hogy félek egy póktól, ami sosem akart engem bántani és hogy mennyire nevetséges ez a félelem, mégsem tudom leküzdeni és még hülyén is viselkedem tőle, ráadásul ha csak egy ember lenne, aki jobban félne nálam, azonnal agyon tudnám ütni a pókot mindenféle kecmec nélkül. Akkor előjön belőlem az, hogy másnak segíteni akarok és a magam baja nem érdekel. Egyébként meg évek óta röhögök a pókfóbiámon, mert gyerekkoromban kézzel fogdostam össze őket. XD Amíg rám kerülhet, pánikban vagyok, de például üvegek keresztül, vagy a döglöttet szívesen megnézem, megvizsgálom - ismerd meg ellenséged... A madárpóktól se kapok frászt a kereskedésekben, amíg az üvegben van. Ha kivennék, sikítva rohannék el, az tuti, de amíg az ott van bezárva, addig nyugodt vagyok.
Fura... =)

A munkahelyem egy öt emeletes épület. A negyediken dolgozom és legszívesebben páternoszterrel közlekedem, mert nem kell rá sokat várni, nem szorít be, nincs benne rossz érzésem, mint az üvegliftbe, ami valahogy úgy mozog, hogy ugrál a gyomrom tőle. Nem félek a liftben, vagy tőle, de a páter jobb. Tegnap egy srác kérdezte, beszállunk-e együtt. Általában meg szoktam engedni, de mindig parázok, hogy mindketten időben be- és kijussunk. Tudtam, hogy a srác munkatárs, ott kezet fogtunk, aztán mivel ilyen tök barátságos és közvetlen volt, beszélgettünk. Semmi személyes, vagy valami, de a három hónap alatt mégis valahogy ez a beszélgetés volt a legjobb ott. Mondta, hogy a metróhoz megy, én meg megnyugodtam, hogy bármilyen útvonalat is választ, végül kilyukadunk oda, ahol nekem is jó lesz. Ha egy kanyart nem arra veszek be, amerre szoktam, eltévedek. Dumálunk, mittomén, fordulna el, én meg nem kapcsoltam elég gyorsan, erre megkérdezte:
- ... Vagy merre mész?
válaszom: - Amerre viszel.
Utána szépen bevallottam, hogy mennyire eltévedős vagyok, meg égett a fejem magamban, hogy mennyire lazán közöltem egy ilyet. XD Nem baj, poén volt, jót nevettünk. =D Azon is elvoltam, hogy vörös haja van, nekem meg az a gyengém. ^^

Anyucinak van munkahelye mittomén, mióta, de nagyon utálja, mert semmibe veszik, meg olyanok körülötte az emberek, hogy a haját tudná tépni, de nem adta fel, tanult, képezte magát és új helyet keresett. Tegnap volt tesztíráson, ami jól sikerült és ma megy beszélgetni. Nagyon drukkolok neki. Most, hogy dolgozik, megint nem beszélünk olyan sokat, de a héten kettőből két nap beszélgettünk, szóval most jól nyomom. Talyt akarom elcsípni, csak mindig elmarad valahogy.

Az idővel még mindig hadilábon állok. Elfogy és észre sem veszem. Tegnap elkéstem, pedig időben indultam. Lehet, hogy túl nehezen találtam ki a boltban, hogy mit akarok enni? Passz... De a legjobb az volt, hogy fél tízkor már ki akartam dőlni a fáradtságtól, mondtam is a csajoknak, hogy tízkor megyek, erre fél egykor köszöntem el a kölyöktől és még vagy fél órát éberen feküdtem az ágyban. XD Csúcs. Ezt már komolyan nem értem. ^^;;