Fordulat

Ma reggel kilenc óta úgy érzem magam, mint az a diák, amely úgy kel föl, hogy oké, a hét eddigi részében nem járt suliba, de holnap és holnap után be kell mennie és mindkét nap várja őt egy-egy tz, amire nem állíthatná, hogy fel van készülve, mert vagy az ágyat nyomta, vagy játszott, vagy olvasott, vagy talált magának más elfoglaltságot. Kicsit pánikkal járó érzés. ^^;;;;;;;;;;;;;;;;;;;;;;;;

A halogatás sosem kifizetődő, sosem éri meg. Mégis mindig ezt csinálom. Amíg suliba jártam, addig a tanulni valót és a leckéket tologattam, volt, hogy kiment a fejemből és a buszont pánikszerűen írtam meg. Vagy egy szódoga eszembe jutott és a buszon magoltam be a szavakat. Tény, hogy ezekkel néha jobban jártam, mintha délután-este próbálkoztam vele, de ez nem mindig volt igaz.

Mi is történt reggel kilenckor? Kaptam egy telefon. Azonnal felriadtam, hogy a fejem mellett kiabál az én kedves mobilom, kinyomtam magam a fekvő helyzetből és próbáltam azonosítani, ki az. Nincs kép, tehát nem a Párom. Nem írja, hogy ismeretlen hívó, sőt, van egy szám. Milyen szám ez? Jézusom, ez a mi körzetszámunk! Na, onnantól kezdve éber voltam és gyorsan felvettem. Nem kellett tovább néznem a számot, elég volt a körzetszámig, hogy tudjam, ez hivatalos hívás. Igyekeztem a lehető legösszeszedettebb lenni, ami lássuk be, fél perccel kelés után egészen bonyolult feladat. Pláne, ha hozzáveszem, hogy tízkor elhagytam a számítógépemet, hogy olvassak még egy órácskát, s egy után tettem le a könyvet, hogy még olvasnám, de már tudom, hogy nagyon késő van. Szóval felvettem a telefont, a nő bemutatkozott. Az volt, akinek gondoltam. Igazából ennek nem tudom, hogy örülnöm kellett volna, vagy pánikba estem, ez a kettő így egyszerre meg is történt. =) Az megnyugtatott, hogy nem sokkal volt nálam összeszedettebb. Tudta, mit akar, csak aztán az információk mégsem akartak azonnal beugrani, hogy a beszéde macskamozgáshoz hasonlóan szabályos és ruganyos legyen. Kipattantam az ágyból, mindent megköszöntem, s azon találgatott, melyik időpontra is akartak hívni engem. Péntek? "Az tökéletes nekem!" - vágtam rá lelkesen. Szépen letárgyaltuk a holnapot, én meg elkezdtem rájönni, hogy ezzel nagyon-nagyon-NAGYON beszivatom magam, bármennyire is rettegek, hogy ha nem tudnék a barátném nélkül menni Budaörsre, eltévednék. XD Igazából így sem borítékolt, hogy hazafele nem kötök-e előbb ki Budapesten, mint Biatorbágyon, de semmi vész. "Magabiztosak vagyunk!", ugye, Ádám? XD Na nem baj, holnap interjú.

Nem is tudom, mikor éreztem utoljára örömet, lelkesedést és reményt egy állásinterjú kapcsán. Talán mert eddig nem voltam sehol tápos, csak egy ugyanolyan kis pályakezdő, akivel ugyanúgy nem akart senki semmit kezdeni, hiába akármi. Ide azonban beajánlottak, ami két dolog jelent már most kapásból: 1) nem égethetem be a barátnémat, 2) ha már ajánlólevelem volt, nem okozhatok csalódást. Namármost. Én nem vagyok egy maximalista ember, de... miután letettük a telefont és rekedten felsikítottam (remélve, hogy rajtam kívül már nincs itthon senki), megírtam a Páromnak, hogy behívtak, s visszabújtam az ágyamba, mert szörnyen fáradt voltam... elkezdtem végiggondolni, hogy mi is van most.
A) beteg vagyok - Hogy a fenébe gyógyulok meg alig húsz óra alatt?! Jó-jó, nem kell a pánik, eddig sosem hagytam ilyen téren cserben magam, az interjúk és találkozók erejéig a köhögés majdnem teljesen elmúlt, az orrfolyás meg minimálisra csökkent, a rekedtségem meg vagy megszűnt, vagy nem tűnt fel senkinek, mert vagy nem hallottak azelőtt még beszélni, vagy mert dolgozott rajta az Élet, hogy ne tűnjön fel senkinek.
B) a fél péntekem ezzel fog elmenni - Mire lesz elég időm két fél nappal?! Úristen-Úristen-Úristen! Nyugi-nyugi, nincs szükség a felesleges pánikra. Oké, akkor gondoljuk végig nyugodtan, hogy mit kell még csinálnom.
C) nem tudom, mibe menjek holnap - Nem tudom, hogy ez mekkora probléma, mivel nő vagyok, nyugodtan problémázhatok ezügyben. Majd úgyis a Páromat kezdem el nyúzni, szépen kitaláljuk, hogyan nyújtsak komoly üzletasszony feelinget, aztán este megbeszélem a barátnémmal és kinevet, hogy aztán közölje, elég, ha csak normálisan nézek ki. XD
D) nem találtam ki holtbiztosra, mit veszek fel holnap után - Hülye vagy?! Kb ez jött így elsőre, jól kihangsúlyozva a hülye szót. XD Lényegében csak hatszor beszéltem át magammal és legalább háromszor a Párommal, hogy mibe megyek. XD Újra megmondom magamnak, hogy én nem vagyok egy maximalista ember és igazán lenyugodhat az a részem, amelyik nem elégedett az ötletünkkel, mert ha ma kigyurmázom, amit elterveztem és kitalálom a sminket is, roppant jól fogok kinézni.
E) mára gyurmázás, nagyfürdés, készülés a holnapra, de pénteken? - Jön a Párom. =) Igazából ez sem tölt egy nyugalommal. XD A hét elején, talán kedden beszélgettünk és majdnem azt mondtam neki, hogy jöjjön aludni hozzám. Aztán persze mélyen hallgattam erről, mert nem igazán értettem, mi ütött belém. Tiszta hülye vagyok vele úgy egy hete - a lolimeetek tartozéka, hogy előtte egy hetet átveszekszünk? XD Na mindegy, hogy igazából fogalmam sincs, hogy a hülyeségem hányadán állok és holnap, a felfokozott érzelmeimmel, ő fáradtan a munkából hogyan fogunk tudni együtt dolgozni. A cél az lenne, hogy miután kibeszéltük magunkból a napunk eseményeit, nekilendüljünk elvégezni az utolsó simításokat - és most tényleg mindent elvégezni. És igazából megint oda jutottam, hogy én mindent az utolsó pillanatra hagytam és a pánikolásom fő oka ez, hogy beütött egy fordulat és most újra kell terveznem.

Nehézkes-álmodozós-gondolkodós-szédülős fél óra után elnyomott a fáradtság és fél tizenkettőkor tértem magamhoz. Nem jelenteném ki, hogy felébredtem, mert ez a kis visszaalvás inkább volt olyan, mintha elkábítottak volna. Most itt ülök, már reggeliztem, ümmm, oké, betoltam némi gabonapelyhet a fejembe, most többet nem bírok enni, s ez nem egy valamire való reggeli, pláne nem ebédidőben. Nem akartam ennyit írni, nem akartam ennyi mindent elmondani, de most már nem akarom kitörölni sem azokat, amiket lejegyeztem, mert a maga fanyar módján humoros lett és ha már dolgoztam vele majd egy órát, igazán megérdemli, hogy kikerüljön a blogba.

Ömm, igen, tökéletesen lökött vagyok - megint. Vagy újra?
Nem tudom.

Kérlek-kérlek-kérlek-kérlek...! Akarom ezt a melót!