Már kopnak az emlékek, úgyhogy még most gyorsan megírom őket. =) Főleg, mert ígértem, hogy részletekben, de leírom 2012 utolsó két hetét. Nanos... =) Karácsony előtt találkoztunk Timivel és bebarangoltuk a WestEndet ajándékok után, aztán a helyen kötöttünk ki, ahol egész nagy csapat volt és folyt szerepjáték is. Sajnos Vampire, amihez nekem nem volt affinitásom, meg Timi éjfélig nem ér rá, én meg inkább vele szerettem volna lenni. Ha Magusozunk, akkor abba simán bevonom, segítek neki karaktert csinálni, satöbbi, de a Vampire-t nem szeretem annyira. =) Mi kajáltunk, azt hiszem, meg beszélgettünk. ^^ Abban biztos vagyok, hogy anyukájának keresett táskát, amit apukájától kapott volna, de apuja túl válogatós volt és semmi se tetszett neki, amit találtunk. XD Niconak viszont olyan fain táskát láttunk...! Megállapítottuk, hogy a nyakunkba ugrana ezért, mert szőrös is, meg méretben is kellemes, de sajnos irracionális ára volt, úgyhogy hagytuk.
Zöld hozott csilis pálinkát és rumot. A csípős pálinka még kevésbé nyerte el a tetszésem, mint amit eddig kóstoltam, de na, tudni kellett, milyen íze van azon túl, hogy nem finom. XD A rumját viszont imádom. =) Gáborról kiderült, hogy nem bírja a piát, bár szerintem nem pár kortyot ivott, meg ugye Zöld a rumot csinálja olyan ötven fokosra, a pálinkát meg hatvanra, de mindegy, kint a klub előtt volt vele egy igazán kellemetlen afférunk Timivel és Zölddel, hajszál híja volt, hogy nekiugorjak és megverjem, ráadásul megtudtam, hogy egy idegesítő csajnak talál, akivel szeret szerepjátékozni, úgyhogy ezzel a végszóval leléptünk. Illetve hát Gábor tőlem búcsúzóul puszit kért, de a közelembe sem engedtem, mert félek is a részeg emberektől, meg nem is bírom őket elviselni. Azt kérdezte, úgy akarok-e tőle elbúcsúzni, hogy haragszik rám, én pedig mondtam neki, hogy engem aztán nem érdekel és otthagytam. Szerintem amúgy erre én fogok emlékezni kettőnk közül, de mindegy. Egyébként utólag rájöttem - igen, két napja leesett a tantusz, hogy nekem utólag jön ki, hogy valaki megbántott, megsértett, megharagított -, hogy megbántott ezzel a véleménynyilvánítással.
Timivel hazajöttünk, állatoztunk, meg elfeküdtünk az ágyon beszélgetni. Jó volt nagyon. Valamivel később Bene hazajött, meg Timinek is mennie kellett, ezért kikísértem a megállóig.
22-én apuékhoz voltunk hivatalosak ebédre, de sikerült lecsúsznunk a buszról, mert az előbb elment, mint kellett volna. Szörnyen csalódott és mérges voltam, telefonáltam apunak, hogy megyünk, csak később leszünk ott egy ilyen manőver miatt, aztán beültünk a váróba. Rákattantam a DS-emre megint, szedtem le játékokat hozzá, úgyhogy elvoltam végülis, bár asszem, a váróban Bene játszott vele. XD Mindegy. =) Végülis aztán jó időben értünk oda, Andi fia és barátnője volt ott, öcsém meg pont dolgozott, de kellemes volt a légkör. Daniella és Attila jófej, bár én Andikát és Rolit is csípem. Bene Rolit nem, de ez van, nem lehet mindenkit szeretni.
Megérkeztünk, aztán asztalhoz ültünk. Andi marha csontvelős pirítóst szolgált fel előételnek, amit én nézni se bírtam, apu meg nem kért, mert szerinte az nem előétel. XD Az étkezést húslevessel folytattuk, amiben annyi zöldség és hús volt, hogy Andi úgy ítélte, nem kell bele tészta. Hát ez eléggé letört minket Benével, akik imádjuk tésztafőzelékké tenni a husilevest. De azért finom volt. Andi egy hatalmas adag töltött káposztát csinált dagadóval, combhússal, levélbe csomagolt töltelékkel, saját maga savanyított és vagdalt káposztával, volt hozzá finom tejföl és friss kenyér is, úgyhogy rendesen betermeltem, Bene meg mivel nem eszik káposztát, combhúst, tejfölt és kenyeret evett. =) Viszonylag későn értünk haza, természetesen megpakolva kicsit.
A közös karácsony egész jóra sikerült. Megint együtt csináltunk ételt, én joghurtos zöldségsalátát, Bene meg pácolt sülthúst, s hozzá krumplit sütöttünk. Fincsi volt. Vettünk epres pezsgőt, ami nem volt annyira finom, úgyhogy nem ajánlom, bár ugye ízlések és ficamok, koccintottunk, majd megvacsoráztunk. Kibontottuk az ajándékokat is, Anditól müzlis tálat, tortaszelet formájú háziszappant, meg egy ledes, színesen világító mikulásfej mécsest. Nana saját készítésű nyakláncot, Kishi pedig pár kedves sort és saját készítésű medált adott, Hanatól pár mézeskalácsot kaptunk. Ezeknek az ajándékoknak nagyon örültünk, köszönjük szépen őket. IchiGotól később kaptam egy tízoldalú kockát, ami lila, de a fénye csillámos zöldes. Nagy kedvenc lett, a cirmos zölddel együtt dobom vele a próbákat Magusban. =)
Másnap korán keltem, majd ebédre mentünk Anyuhoz. Ott volt öcsikém, meg befutott Anyu barátja, Attila is, úgyhogy megint öten voltunk. Jó volt, élveztem. Beszélgettünk, Attila hozott halászlevet, amit ő csinált, degeszre ettük magunkat Anyuci finom főztjéből. =) Húsleves volt és direkt sok tésztát főzött ki, mert tudja, hogy Bene még a halászlébe is rengeteget tesz, meg volt asszem rizibizi, meg hagymás krumpli sült oldalassal, meg rántott hús, amiből én csak öcsém révén ettem, mivel ő nem szereti lerágni a csontot, én viszont nagyon. =D Meg párolt káposzta volt, amit imádok. Aztán meg egy naaaaagy adag tiramisu, amit a délután alatt majdnem teljesen el is tüntettünk. =D Kártyáztunk is, macskáztunk is, a fiúk korábban leléptek, mi meg a nyolc órási busszal. Jó hideg volt, volt hó is, amin mindketten csúszkáltunk Benével, de szerencsésen megúsztuk a napot. =)
Másnap irány volt Polány. Még korábban mentünk és vittünk egy utazótáskát, amit megtölthetett a család. A hangulat jó volt, Bene tatájáéknál indítottunk, ahol egy nagycsaládi ebéd várt minket rengeteg finomsággal. Az ételt készítők (Olgi néni és Bene szülei) kitettek magukért, volt húsleves, meg kétféle töltött húst, hozzásütve tepsiben némi krumpli, majonézes krumlisaláta, krumplisaláta (ecetes vízben hagyma, főtt krumpli és tojás), meg francia saláta, meg csomó savanyúság. Én alig bírtam betelni a francia salátával és a bébikukoricával, amit imádok. =D Utána Bene szüleiékhez mentünk, ahol jött a feketeleves. XD Két kiskutya, no net, lent alszunk, az emelet jéghideg és jóformán használhatatlan, egy vécé van, a konyha melletti kis luk, amiben állt a cigarettaszag, meg a délutáni punnyadás... =/ Rengeteget DS-eztem, igyekeztem beszélgetni Bene anyujával és húgaival, meg élvezni a tévéműsort, ami elég nehezen ment, elszoktam a reklámszünetektől és a barom reklámoktól. Korán lefeküdtem és későn keltem, az egy órási vonattal nem tudtunk elmenni, ezért csak a három órási maradt, amivel elég későn értünk Budapestre. Emiatt is mérges voltam, mivel annyi időt tölthettem itthon, míg beteszek magamnak tiszta fehérneműt, alvós pólót, összecsomagolom a gépem, megetetem és itatom az állatokat, rakok el sütit, körbejárom kétszer a lakást, hogy milyen másik szettet vigyek magammal, majd úgy döntsek, hogy nem tudom, ezért már indulhattam is kábé.
Niconál már írtam, hogy nagyon jól éreztem magam, aztán már jött is a szilveszter, amit a műhelyben töltöttünk barátokkal, Timinek kijött valamilyen allergiája, ami miatt én is csúsztam, meg ő is, de aztán remekül alakult az este, kettőig ott voltunk, beszélgettünk, játszottunk, ettünk-ittunk. =) Megszerettem a Munchkint (megint), meg ittam pár korty rumot, pár korty bort és pár korty pezsgőt, amitől picit zsongott a fejem, de olyan jólesően. Jókedvem volt, tele voltam energiával. Elsején már ugye moziba is mentünk, szóval remekül indult az év. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése