Két emberre dolgozok megint, mert van egy nő a bíróm mellett, akit betanít, vagy mit csinál. Tegnap négykor úgy jöttem el a bírómtól, hogy üres volt az asztala, megkapta a határnapos aktákat, a javításra váró jegyzőkönyveket, leírtam és kijavítottam a határozathirdetős ügyet, ma reggel meg akkora kupac volt az asztalán, hogy két körben tudtam felhozni és az egyik ítélet sürgős lett, amit tegnap hoztunk, mert kell az akta a nőnek, aki mellette van. Hát mondom, ez csodálatos, de erre kaptam még két aktát elnökségről, merthogy másvalakinek be kell segíteni, az a két akta meg már hét elején is késésben volt.
Néha annyira utálok itt dolgozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése