Reggeli kedv

Új sztori van a fejemben, de gyanítom, hogy nem fogom megírni, mert az előzmények annyira vázlatosak, hogy még én sem vagyok teljesen tisztában velük, meg nem tudom, bele akarok-e vágni. XD Aludni nem hagy viszont. ^^;;

Reggel megint összefutottunk Talyval, akivel megállapítottuk, hogy utáljuk a havat. XD Szép-szép, de csak a kandalló mellől. Nem vártam trolira, gyalog előbb kiértem a villamoshoz, aztán melóhelyen meg megkérdezte a páternél egy férfi tőlem, hogy utazom-e vele közösen, mondtam neki, hogy nem, köszönöm, egyedül mennék, erre előre lépett hozzám egy idősebb nő, hogy befér-e mellém. Hát mondom, ez csodálatos, de neki is ezt feleltem. Valamit morgott az orra alatt, de nem különösebben érdekelt. Idefent aztán kellemetlen meglepetés ért: nyitva maradt hétvégére az ablak, úgyhogy most kábé a frigóban ülünk, olyan hideg van, fűtés meg jóformán nincs, mivel a radiátor előtt van két böszme nagy asztal... Kár volt bejönni. Bene most írt, hogy ő meg otthon van, mert nem járnak a buszok és nem jutott így el a munkahelyére. Persze valszeg otthonról dolgozik, amit tud, nekem meg ez a lehetőség nem adott, de akkor is szívesebben lennék otthon, hogy kicsit rámoljak, kitakarítsam a dögöket, meg BJD-ket nézzek. XD Rá vagyok kattanva a témára... ^^;;

Emellett kaptam egy jegyzőkönyvet és egy ítéletet, amiknek csütörtökre meg kell lennie. Sima ügy, csak na, nem szeretek sietni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése